Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-08 / 2. szám

Közel húsz hónapja tart a számsorsjáték-háború Furcsa pályázat Evés közben jön meg az étvágy - gondolhat­ták a nyerési szorzószámú tippeléssel hatal­mas sikert aratott Niké vezérei, akik a pénz­ügyminisztériumban kiharcolták azt, hogy 1993 nyarán pályázatot írtak ki a számsors­játékokra. Nyilvánvaló volt: a Sportkán és a Nikén kívül más nem rúghat labdába. Múl­tak a hetek, hónapok, a végeredményről hallgattak az illetékesek. Az viszont kiszi­várgott, hogy a semleges szakemberekből ál­ló csoport a Sportka pályázatát tartotta a leg­megfelelőbbnek. A minisztériumban azon­ban más véleményen voltak. Hivatalos érté­kelés mind a mai napig nem látott napvilá­got, végül egy hivatalnoki!) döntött. A Niké került ki győztesként. Úgy tűnt, ezzel véget ér a hónapok óta tartó Sportka-Niké háború. Nem így történt! A kulisszák mögött folytató­dott az ádáz csata. A győztes ünnepelt és merész, utópiszti­kus terveket szövögetett, a vesztes Sportka pedig nem nyugodott bele vetélytársa „győzelmébe”. Annak ellenére, hogy ismertük a nyilvános pá­lyázat „végeredményét”, de­cember közepén még senki sem kapott engedélyt a következő évre. Úgy festett, 1994-ben megszűnnek a számsorsjá­tékok! Több mint valószínű, az illetékesek élvezték a kialakult,feszült helyzetet. Övön aluli ütések Otto Berger, a NIKÉ vezér- igazgatója diadalittasan kije­lentette: a legjobb és legélet­képesebb pályázatot választot­ta ki a szakemberekből (sic!) összeállított bizottság. Senki más nem tudja olyan mértékben támogatni a honi sportot, mint a Niké (a későbbiekben bebizo­nyosodott, hogy hazudott!). „Ezentúl a sportnak szeretnénk pénzt keresni, de, sajnos, egyes vezérek ezt nem akarják lehetővé tenni. Bevételeink 90 százaléka az állam kasszájába megy. Va­lakinek az fáj, hogy 10 milliót kerestünk? Ám azt nem említi, egymilliárd koronát ad­tunk az államnak. A Sportka horribilis összegeket áldoz reklámokra (a Niké nem? - a szerk. megj.). Az amerikai G-TECH besze­relte nekik az ON LINE-rendszert, és az ille­tékesek nem is sejtik, hogyan működik! Nincs szükségünk a Sportka technikájára... ” Megint nem mondott igazat a Niké-vezér, ugyanis a G-TECH nélkül, fél évvel később nem indíthatták volna be a Sportnikét. Sportka-Niké házasság? Az övön aluli támadásokat követően Otto Berger és csapata hihetetlen ötlettel állt elő: hozzanak létre egy Niké-Sportka Rt.-t. Kez­detben semmi változás nem lenne, majd fo­kozatosan átállnának az általuk javasolt számsorsjátékokra, a Niké 50-re, valamint a Niké 99-re. Rostislav Matousek, a Sportka Rt. vezér- igazgatója erre így reagált: „Megállapod­tunk, semmit sem hozunk nyilvánosságra. Valaki erőszakkal egyesíteni akar minket. A pénzügyminisztérium szeretne dönteni, meny-nyi pénzt kapjon a sport. És ez a dik­tátum képtelenség. A Sportka merőben más játék, mint a Niké. Sajnos, nem voltak azo­nos feltételeink a pályázaton. A számsorsjá­tékokat továbbra is az államnak kell irányí­tania... " Végül minden a Szlovák Testkultúra Szö­vetségén múlott, az viszont az utolsó pilla­natban, közvetlenül a Sportka-Niké házasság aláírása előtt nemet mondott a fúzióra. Ivan Hargas elnök: „Még szerencse, hogy rájöt­tünk a turpisságra, katasztrófába sodortuk volna a honi sportot! ” Amikor 1992. december 31-én megszűnt Csehszlovákia, a Sazka Rt. prágai és pozsonyi vezetői igen határozottan nyilatkozgattak: a közös ál­lam ugyan már a múlté, ám a Sportka és a Sazka továbbra sem válik! Ezt talán az illetékesek sem gondolták komolyan... Amint az várható volt, 1993 július elején bejelentették, vége a közös tippelésnek; Csehor­szágban a Sazka Rt., Szlovákiában pedig a Tipos által üzemeltetett Sportka Rt. irányítja majd a számsorsjátékokat, valamint a Sazkát. Amitől féltek a szakemberek, bekövetkezett: mindkét országban csök­kentek a bevételek, s ennek következtében a nyeremények is. Szlovákiá­ban a havi 30 milliós forgalom 20-ra süllyedt... Ezt kihasználták a Sportka populista ellenségei, akik lépten-nyomon azt hangoztatták, egy új, attraktív számsorsjátékkal meg lehet duplázni(!) a bevételt. Közel 20 hónappal ezelőtt kezdetét vette a jelenleg is tartó számsorsjáték-háború. BIZTOS NYERTES: AZ ÁLLAM Tippelési átmenet Mivel a frigyből nem lett semmi, így a pénzügyminisztérium mindenhatói egyik napról a másikra úgy döntöttek: 1994. május 31-ig meghosszabbítják a Sportka Rt. műkö­dési engedélyét. Tehát: a Sportka, a Mates, az 5 a 40-ből, valamint a Sazka csatát nyert. Azt is sejteni lehetett, hogy ez a győzelem nem végleges, s rövidesen likvidálják a nép­szerű számsorsjátékokat és a Sazkát. Az is eldőlt, az új részvénytársaságot, a Sportnikét három fél, a pénzügyminisztérium (51 szá­zalék), a Niké és a sportszövetség hozza majd létre. Az utóbbit meg sem kérdezték... Egy évvel ezelőtt teljes bizonytalanság és tanácstalanság uralkodott a Sportka háza tá­ján, annál is inkább, mert állandó támadások érték a 37 éve fennálló népszerű sportfoga­dási irodát. A pénzügyminisztérium Rudolf Filkusszal az élen nem volt hajlandó meg­hosszabbítani a működési engedélyt, így nyilvánvaló volt, hogy június 1-jétől jön az új, ismeretlen számsorsjáték. A Sportka viszont nem adta föl, vezetői kijelentették, kitartanak a végsőkig. Egy hét­tel a megszűnés előtt a Sportkások kész té­nyekkel álltak elő. Ezek szerint a honi sport 1994-ben 283 milliót kapott volna a szám­sorsjátékok bevételeiből (a Sportka havonta több mint 20 millióval támogatta a sport- mozgalmat!). Ki biztosítja, hogy ezt az összeget megkapja-e az új sportfogadási tár­Illusztráció: Prikler saságtól? Most már tudjuk: eddig egy fil­lértől!) sem kaptak a Sportnikétől. Vajon emlékszik-e Berger úr arra, amit korábban kijelentett? Május 31-én autókkal eltorlaszolták a Sportka főhadiszállását a Nagyszombati úton, így akarták megakadályozni a G- TECH-nek, hogy elvigye a számítógépeket. Hiába kapaszkodtak abba a bizonyos szal­maszálba a Sportkások. Volt még ugyan egy ráadáshét, ám aztán csomagolhattak. Harminchét év után... ... a népszerű és a hétről hétre egyre több nyereséget elkönyvelő Sportkát (sokan még mindig nem értik, miért?) a teljesen ismeret­len Niké 50 és a Niké 10 váltotta fel. Ivan Hargas, a Szlovák Testkultúra Szövetségé­nek az elnöke többek között kijelentette: „Ha a Sportniké képes lesz a havi 20 milliós támogatásra, akkor tízszer bocsánatot kérek Berger úrtól!” Az eredmény ismert: eddig 0 (nulla) koronát kapott a sport. No comment! A pénzügyminisztériumnak elég volt, hogy Berger úrék csak és kizárólag az állam­kasszába fizettek. A sport meg hadd haldo­koljon! Egy hónap után bebizonyosodott, nem vált be a Sportniké, bevételei meg sem közelítet­ték a Sportka forgalmát. Az illetékesek azonban ezt nem akarták tudomásul venni. Közben a Sportka beperelte a Nikét, hogy 24(!) esetben megszegte a törvényt. Erre a Legfelsőbb Bíróság - minden különösebb indoklás nélkül - érvénytelenítette a Sport­niké cégbírósági bejegyzését. A csalódott és átvert tippelők népes tábora egyre határozot­tabban követelte: legyen ismét Sportka! Ke­rek perec: hazudtak az illetékesek, amikor azt mondták, népszerűbb lesz az új szám­sorsjáték, mint a Sportka, melynek meg­szüntetése katasztrofális helyzetbe juttatta a szlovákiai sportot. Visszatér a Sportka Egyre nagyobb méreteket öltött a szám- sorsjáték-botrány, a Kerületi Bíróság is megállapította: törvénytelen volt a Sportniké cégbírósági bejegyzése. A felsőbb szervek úgy döntöttek, ezentúl csupán állami rész­vénytársaság üzemeltetheti a számsorsjáté­kokat. A Sportka ezzel az ötlet­tel már hónapokkal ezelőtt előállt. Napok alatt közel 30 ez­ren írták alá azt a petíciót, amely azt követelte, indítsák újra a népszerű játékokat. Ivan Hargaä szinte naponta üldözte az illetékeseket, s azzal érvelt: nincs min gondolkodni, hiszen júniusban és júliusban több mint 20 millió korona veszte­ség érte a sportmozgalmat. Em­lékezzünk csak vissza Otto Berger szavaira: „Tőlünk jóval többet kap­nak majd...!” Augusztus közepén - hosszas huzavona után - újabb csatát nyert a Tipos által üze­meltetett Sportka Rt.: 1994 szeptemberétől újra indíthatta a bevált számsorsjátékokat, a Sportkát, a Matest és az 5 a 40-ből tippe- lést. A Sazkát viszont nem. Rostislav MatouSek: „Mi nem akarjuk azt, hogy szüntessék meg a Sportnikét. Majd elválik, melyik számsorsjá­tékot választják a tippelők. Nem félünk a konkurenciától, a másik fél viszont retteg tőlünk! ” Mind a Tipos Rt.-t (Sportka, Mates, 5 a 40-ből), mind pedig a Sportniké Rt.-t (Niké 50, Niké 10, Lotto) a pénzügyminisztérium ala­kította, s mindkét esetben állami részvénytársaságról van szó. íme, a já­tékszabályok: a nyereség 85 százalékát az állami sportalap kapja, 5 százalékát a kultu­rális minisztérium, a maradék 10 százalé­kon pedig a két független részvénytársaság osztozik. Megszűnik, mert bevált?! Sok mindent elárulnak az elmúlt év utolsó négy hónapjának bevételei. Minden héten magasan nyert a Sportka! Év végi heti bevé­telei megközelítették a 20 millió koronát, a Sportniké pedig nem és nem tud túljutni a 10 milliós, bűvös határon. Ez is azt bizonyítja, hiába kapott háromhónapos előnyt (júniustól szeptemberig nem volt Sportka) a Sportniké, a tippelők a jól bevált és népszerű számsors­játékokat választották. A Niké főhadiszállásán azonban nem nyu­godtak bele a kiütéses vereségbe, most újabb ellentámadásra készülnek. Nem sikerült az a tervük sem, hogy 1994 végén egy nagy sportfogadási részvénytársaság alakuljon a Sportka Rt.-ből és a Sportniké Rt.-bői. Mi­vel nem született megállapodás, ezért a pénzügyminisztérium salamoni döntést ho­zott: mindkét fogadóiroda játékengedélyét meghosszabbította 1995. május 31-ig. De vajon, mi lesz ezután? Talán Ivan Hargasnak, a Szlovák Testkul­túra Szövetség elnökének lesz igaza, aki a hogyan továbbra ezt válaszolta: „Amíg csor­dogál az államkasszába a pénz, addig egye­sek — a kulisszák mögött - élvezik a teljesen felesleges számsorsjáték-háborút és kedvük­re halászhatnak a zavarosban. A sportalap kasszája meg hónapok óta üres. De ki törődik ezzel?" Zsigárdi László LUTRI 1995 január 8. l/BSámap

Next

/
Thumbnails
Contents