Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-01 / 1. szám

ü

>

N

>

O

s-to

3

C

«

„Harmadik évemet töltöttem a kaposvári színházban - vág bele megismerkedésük, szerelmük és házasságuk regénybe illő történetébe Pogány Judit. - Bessenyei Ferenc ikerlányai közül az egyik, Zsófi volt a legjobb barátnőm, akit szintén segédszínészként foglalkoztattak. Rendkívül csinos, erős csontú lány volt, az a típus, akit imádnak a férfiak. Volt is nagyon sok fiúja, nekem viszont egy sem. Így voltunk barátnők. Ő magas és vonzó, én alacsony és minden, csak nem nőies. Ügyintéztem a kapcsolatait, üzeneteket szállítottam neki, és ha ment valahova, vitt engem is magával. Én elképesztően válogatós voltam. Kikezdeni sem lehetett velem, mert soha semmi jelét nem adtam, ha tetszett valaki. Büszke voltam és végtelenül tartózkodó. Még Zsófinak sem árultam el, hogy kire figyelek. Minden titkomat erősen megszűrve adtam elő. Pedig sülve- főve együtt voltunk. Éjjel-nappal. Robit a főiskoláról ismerte. Bejárt a vizsgaelőadásokra. Majd meglátod, hogy tetszeni fog, mondta, és megmutatta a képét a következő évad műsorfüzetében. Tényleg furcsának tűnt Robi. Egy kicsit se volt szép, mégis megfogott. Alig vártam, hogy elteljen a nyár és lássam őt.”

Ölbe tett kéz. szemérmes mosoly, gyerekes tekintet.

„Stimmelt, amit Zsófi mondott. Robi rendkívül szimpatikus volt. Nem a megtestesült álom, egészen más. Sokkal egyszerűbb, sokkal közvetlenebb. A művészi jegyek egyetlen morzsáját sem fedeztem fel benne, eszébe sem jutott belakni a színészi állapotot. Öltözni sem úgy öltözött. - Na, milyen? - kérdezte Zsófi. Helyes, feleltem. De mert nem szerepelt a nyitódarabban, a társulati ülés után el is utazott. Három hét múlva jött visza az Ernámba. Én apródként szaladgáltam benne, ő pedig egy kisebb szerepet játszott.”

A viszontlátás történetének már kétféle változata van.

„Robi elbeszélése szerint én már a portán a nyakába ugrottam. Nem így volt. Ő mindenből sztorit csinál. Kaposváron mi úgy éltünk, mint egy nagy család. Ha megjött vagy elment valaki, akkor az puszit kapott. Tőlem is. Baráti üdvözléssel fogadtam Robit is, amin lehet, hogy meglepődött, de nagyon udvarias volt, mert nem árulta el. Napok alatt befogadta őt a társulat. Voltunk néhányan, akik még pisilni is együtt jártunk. Csíkos Gábor,

Tímár Éva, Bessenyei Zsófi, Zsámbéki Gábor... próba után addig totyorogtunk egymásra várva, amíg a mag minden tagja ott nem volt.

Együtt jártunk ebédelni. Zsófinak és nekem csak a fizetés napján volt egy kis pénzünk,

Robi zsebébe otthonról is csúszott valami. És csak azért, hogy együtt lehessünk, meghívott bennünket egy üres főzelékre. Ami olcsó volt és finom. Így indult a mi barátságunk, visong- va, nevetve éltünk hónapokon át. A szerelmi kapcsolatunk később kezdődött.”

Később, mert komoly akadálya volt.

„Robi már a főiskolán jegyben járt egy nagyon csinos lánnyal. Az utolsó évben már lazult a kötődésük, és két hónapon belül szét is mentek, nekem viszont végig kellett drukkolnom, amíg Robi körülnézett a kaposvári lányok között. Én át sem futottam a listáján, hiszen csak barátok voltunk, de feltűnt ott valaki, akin mégiscsak megakadt a szeme. Segédszínésznő volt a lány és sztriptíztáncosnő. Véget ért az előadás, és ment a bárba, én találtam ki, hogyan vetkőzzön. Robi tehát vele kezdett el járni, nem velem. Nem állítom, hogy jólesett, de hagytam őt, el kellett fogadnom a helyzetet. Mi csak később, egy kollégánk lakásában melegedtünk össze. Segítettünk neki könyveket cipelni, s valahogy mindkettőnkben elindult valami. Később el is mesélte, hol figyelt fel rám. A János vitéz című operettet próbáltuk, amelyben falusi lányként én is a babámat sirattam. Állítólag öklömnyi könnyeket hullattam egy eléggé részeges és tehetségtelen segédszínész vállán, és ez volt a pillanat, amikor Robiban megmozdult az érzés. Az évad végén már fiú és lány viszonylatban is összekeveredtünk, de a léc még akkor is rezgett bennem.”

Két korty víz után egy hatalmas lélegzet, és a történet fordulatot vesz.

„Robi Pécsre szerződött. Egy éppen csak elkezdett szerelem elején otthagyott a süllyedő hajón, egy tönkretett színház megcsappant társulatában. Persze, hogy rosszulesett. Le is zártam az ügyet, próbáltam tudomásul venni, hogy ebből sem lett semmi. Pedig a nyarat még együtt töltöttük a papája lakásában. Aztán kezdett visszajárni hozzám. Pécsről. Hiányoztam neki. Először csak hetente jött, aztán kétnaponta, majd próba vagy előadás után, ahogy tudott. Két évet töltött Pécsett, de az első évadját követően már házasok voltunk. Augusztus 7-én, az év legmelegebb napján kötöttünk házasságot, és este már nászutasok voltunk.”

Négy nap Fonyódligeten, egy társas nyaraló garzonjában. De nem egyedül, váratlan vendégekkel!

„Megérkeztünk egy bőrönddel Fonyódra, négy kilométeres gyaloglás után megtaláljuk a házat, s már másnap kopogtatnak. Ketten. A barátaink. Hogy arra jártak és úgy gondolták, meglátogatnak bennünket. A végén ott aludtak. Reggel pedig nem volt kedvük elmenni, így nem nagyon kellett marasztalnunk egyiküket sem. Ki- kéredzkedtek az erkélyre, hogy ők majd ott töltik az éjszakát, de vihar jött, erre gyorsan bepateroltuk őket, és a hátralevő napokat is együtt töltöttük. Semmi baj, vigasztaltuk egymást Robival, majd az utolsó éjszaka... az lesz a miénk. Csináltunk egy búcsúvacsorát, elkísértük őket a fonyódi állomásra, hogy éjfél után majd felülnek a vonatra, mi pedig hazasétáltunk szépen. Hajnali háromkor kopogtatnak az ajtón. Ők álltak ott ázva-fázva, csapzottan, vállukon lógó szandállal, és mesélik, Balatonfenyvesen vették észre, hogy rossz irányba mennek, s a vasúti síneken, a talpfákon gyalogoltak vissza az állomásra. Dél volt, amikor elköszöntek tőlünk, úgyhogy maradt még pár óránk az esti indulásig.”

Pótnászút: huszonkét évvel később Amerikában.

■ én öteletem volt. A Sose hatunk meg kinti vetítése alkalOlvadás,

érintésre

Kaposvár, 1968 szeptembere. Társulati ülés a Csiky Gergely Színházban. Köpcös, kerek arcú, kefefrizurás férfiembert mutat be az igazgató. Pestről utazott a reggeli gyorssal, Koltai Róbertnak hívják. Zsámbéki Gábor osztályában végzett a főiskolán, ez az első szerződése. Kedves, közvetlen, rokonszenves, de hősszerelmes sosem lesz belőle, állapítja meg a segédszínészek legtehetségesebbike. Aztán szóba elegyednek. A lány már tavasz óta várt rá. Tudta, hogy jönni fog, készült a találkozásra...

mából másfél napot New Yorkban töltöttünk, tízet pedig Los Angelesben. Azt mondtam Robinak, késve ugyan, de mégiscsak elutazunk. Meseszép út volt. Megnéztük Chaplin első stúdióját, Robi kívánságára kaszinóba is elmentünk. Korábban, ha együtt utaztunk valahova, mindig hárman mentünk, és mindig a gyerek volt az első. Nyáron megvolt az esküvőnk, és októberben már terhes lettem. Albérletben laktunk Kaposváron. November végén már annyira fáztunk a szobában, hogy egymásról ráncigáltuk a dunyhát, s a szürke lópokrócot. Emlékszem, egy reggel arra ébredtünk, hogy hó van a pokróc tetején. Fel is mondtuk azonnal az albérletet, és visszaköltöztünk édesanyámhoz, a másfél szobás garzonba. Ott laktunk négyen, majd öten, amikor megszületett a fiunk. A szoba közepén állt a kiságy, és mindig arrébb kellett húzni, ha pelenkát akartam kivenni a szekrényből.”

Kézfogáról, eljegyzésről nem szól a történet. Ez a fejezet kimaradt az életükből.

„Attól fogva, hogy Robi kezdett visszajárni Kaposvárra, mi már sosem voltunk külön. Minden rezdülését ismertük a másiknak. Összetartoztunk. Egy vasárnapi ebéd közben jelentette be Robi. hogy meg kellene tartani az esküvőt, s akkor szereztünk neki egy fekete öltönyt, nekem fehér ruhát varrattunk, és nagyon helyesek voltunk. Az esküvői képen is csinos vagyok, pedig előző este kitört rajtam az idegláz. Hajlamom van rá. Belázasodom az izgalomtól. Robi egészen más típus. Ő másképp él meg mindent. Véglegesen akkor szerettem meg őt, azon az estén, amikor megkapta a hírt, hogy meghalt az édesanyja. Goldoni Kávéházát játszottuk, s előadás után, noha nem szokott inni, éreztem, hogy most ez következik. És becsípett. Velem együtt. Hazafelé menet átölelt egy villanyoszlopot és odahívott, hogy hallgassam meg, mi zúg benne. Ott lógtunk ketten az oszlopon becsípve, sírva, nevetve, s ezen a hihetetlen fájdalmas éjszakán dőlt el, hogy szeretjük egymást. Eszébe sem jutott ezt az estét másvalaki társaságában tölteni, máshoz kötni.”

Hullámvölgyek? Vészhelyzetek? Voltak. A lóversenyek és a totóbotrányok miatt.

„Szörnyű, hogy mit kellett megélnem. Bírósági tárgyalást az uzsorással. Ő volt a vádló, Robi a vádlott. Egy kockás papír bizonyította, hogy én, Koltai Róbert ezen és ezen a napon átvettem 360 ezer forintot. Ennyivel tartozott a férfinak, és Kaposváron volt a

tárgyalás. Másfél évig, még mielőtt segédszínész lettem volna, ott dolgoztam a bíróságon, tehát ismertek jól, tudták, ki vagyok. Égett az arcom a szégyentől, de még ennél is jobban idegesített, hogy át voltam ejtve. Számtalanszor könyörögtem Robinak: nem érdekel, mennyi az adóssága, csak vallja be, és együtt fogjuk megadni. Nem. Becsapott. Egyszer azt dumálta be nekem, hogy a Kern Andrisnak vettünk fel 100 ezer forintos hitelt. Amikor megkérdeztem, hogy miért, rámszólt, hogy ne cirkuszoljak idegenek előtt az OTP- ben. És »megmagyarázta«, hogy kezesnek bárkit felkérhetett volna az Andris, de mi azzal segítünk rajta, hogy az adósai leszünk. Összevissza beszélt, csak hogy egyetlen szavát se értsem. A nagy bevallás éjszakáján sem mondott el mindent, hogy túl legyünk rajta. Nem kis összeg volt az akkoriban; hajszálon múlott, hogy nem ment rá a házasságunk.Az az igazság: én akkor el is küldtem őt. Azt mondtam neki: kértelek nemegyszer, hogy valid be minden tartozásodat, tudtad, hogy számíthatsz rám, mégis becsaptál. Akkor menj el! De hogy hova menjen? Mondom, a papádhoz. Ö még segít is néha eltussolni a botrányaidat, nehogy a fülembe jussanak. Neked ott szobád van, menj vissza! Össze kellett pakolnia, és este tizenegy után két szatyorral a kezében elment.”

El. Egészen a kapuig. Fent sírás, lent toporgás.

„Négy órakor megszólalt a kaputelefon. Tudtam, hogy ő csönget, nem lehetett más. Kérdem: mi van? Hogy elfelejtett zoknit vinni. Olyan fájdalmas volt a hangja, hogy beengedtem. És akkor könyörögni kezdett, hogy maradhasson... csak a kis szobában... és megígéri, hogy nem fog zavarni. Nem küldtem ki, megágyaztam neki. Másnap már ott ült mellettem a kanapén, mert csak egy tévénk volt. Mindenfélét kérdezett és kiment, hogy hozhasson nekem valamit, de amikor visszaült, tíz centivel közelebb volt hozzám. Harmadszorra már valósággal odasimult, négy perc múlva pedig fogta a vállam. Kész. Én meg érintésre olvadok. De a nagy kibékülésig minden este külön ágyaztam. Ebből nem engedtem.”

Házasságuk huszonharmadik évében Pogány Judit már csak vendégként játszik Kaposváron, férje pedig már vendégként sem. Veszprémben alakítja Willy Lomant, Arthur Miller ügynökét, és ugyanott, ebben az évadban Molnár Ferenc-darabot rendez. Judit a Bezerédi Zoltán által Kaposváron színpadra állított Bűn és bűnhődés Katyerina Ivanovnája„Én még mindig az országúton élek. Alig alszom; többet vezetek, mint egy taxisofőr. Van hét, hogy ötször teszem meg az utat Budapest és Kaposvár között. Amióta a fiam és Robi Pesten élnek, iszonyatos telefonszámláink vannak. Naponta egyszer kiadósán beszélünk, de attól függően, hogyan zajlik a másik élete, elérhető-e vagy sem, melyikünk van nagyobb rumliban, néha többször is. Az is előfordult már, hogy félúton, egy Agip-kútnál randevúztunk. Én mentem haza, őt pedig vidéken várták. Együtt, egy darabban kezdetben ritkán játszottunk. Leggyakrabban Jordán Tamás és Helyey László partnere voltam. A Varsói melódiában, a Marica grófnőben, Az öngyilkosban már Robié. Először a Hazudj inkább, kedvesem!-ben rendezett Kaposváron. Aztán a filmjében és most, a Patikában. A Sose halunk megben a mamáját játszom. Kis szerep, de annyira fontos volt neki, hogy én legyek a mamája! Azt sajnálom csupán, hogy aki elkésik a moziból, az nem is lát engem, mert csak az első kockákon vagyok jelen. A Patikában először tölteléknek hittem magam. Aztán olyan szép helyzeteket kaptam, hogy minden elégedetlenség elsimult bennem.”

Évekkel ezelőtt, amikor Koltai Róbert még kaposvári színész volt, szakmai félrelépést kellett nagyon gyorsan elboronálnia.

„Akkor még fényesen jó társulata volt a Csiky Gergely Színháznak, a Katona sem létezett, verhetetlenek voltunk. Biztosra vettem, hogy mindkettőnknek ott a helye, de Robi megingott egy napon. A Vígszínházba hívták őt, ami a hiúságát erősen cirógatta. Én figyelmeztettem őt: ha odaszerződik, akkor már nem azonos azzal az emberrel, akit választottam, és akkor a házasságunknak is befellegzett. Meg is ígérte, hogy nem írja alá a szerződést, mégis megtette. Megdumálták őt. És feladta a táviratot, hogy Juditka, nem tehettem mást, bocsáss meg, csók, Robi. Erre én is küldtem neki egy olyan szöveget, hogy komolyan gondoltam, nagyon sajnálom, Judit. És ezzel a távirattal ment be aztán a Vígbe, hogy megkérje a színház vezetőségét: tekintsenek el a szerződéstől, mert a magánélete mégiscsak fontosabb neki, és a végén ott maradt Kaposváron. A féltékenység is előjött néha. Azonnal észrevette, ha máshogy nézett rám valaki. Nem kellett féltenie, mégis izgult néha. Olyankor elmagyaráztam neki, hogy te soha nem tudtál udvarolni nekem, és a rajongásodat sem szoktad kimutatni, engedd hát meg, hogy rajongjanak értem. Hiszen tudod, hogy hűséges természetű vagyok. Nekem csak a lovakra kellett féltékenykednem. Nőügyei nem voltak. Azt nem is tudtam volna megbocsátani neki.”

A mindennapi élet náluk is úgy zajlik, mint másutt. Vagy még annál is egyszerűbben.

„Gyakran kérdezik tőlem, hogy otthon is olyan jópofa-e a Robi? És amikor azt mondom, hogy nem mindig, nem akarják elhinni. Pedig nem füllentek. Sokat vállal, keveset van otthon, szinte csak aludni jár haza. De én sem vagyok könnyebb eset. Ha baj van a színházzal, a szerepemmel vagy a partneremmel, én is ingerültebb vagyok, senki sem várja őket vasalt inggel, meleg vacsorával. Ha holtfáradtak vagyunk, cetlikre írunk pár szavas kéréseket. Ha valami nagyon fontosat akarok közölni vele, akkor a vécé fedelére teszem az üzenetet. Ott biztosan megtalálja, és el is olvassa.”

Szabó G. László

(Oláh Csaba felvétele)

Pogány Judit házassága Koltai Róberttel