Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-02-12 / 7. szám
SZLOVÁKIA FEBRUÁRTÓL: AZ EURÓPAI UNIÓ TÁRSULT TAGJA A felvételi sikerült — az érettségi hátravan Kezdetben voltak a hatok. Németország, Franciaország, Olaszország és a Benelux-államok 1958-ban létrehozták a Közös Piacot, vagyis az Európai Unió elődjét. A hatosfogat 1973-ban Nagy-Britannia, Írország és Dánia belépésével kibővült. Kilenc évig létezett a kilencek klubja, melynek később Görögország, Portugália és Spanyolország is a tagja lett. Az immár Európai Uniónak nevezett közösség idén januártól újabb trióval gyarapodott, hiszen a két skandináv kopogtató, a svédek és a finnek az osztrákok társaságában bebocsátást nyertek, míg a norvégok népszavazáson mondtak nemet az EU-tagságra. A jelenlegi tizenötös taglétszám sem végleges azonban, hiszen máris újabb tagjelöltek kopogtatnak. Hat posztkommunista ország kérte az utóbbi hónapokban, hogy előttük is nyissák tágra a brüsszeli székhelyű szervezet kapuját, ez azonban nem megy egyik napról a másikra. Az Európai Unió tagjai egyrészt saját magukat féltik, mivel tapasztalataik alapján elhangozhat majd a boldogító igen az Unió részéről. A másik biztosnak látszó dolog az, hogy a csatlakozni szándékozó államok politikusain áll vagy bukik: országaik érettnek találtatnak-e az érettségin, vagy pedig elbuknak. Sőt, brüsszeli ígéret szerint akár előbb is gond nélkül bekerülhet a tizenötök klubjába az az ország, amely élenjár a demokratikus elvek és a piacgazdaság elveinek gyakorlati átültetésében. Viszont az ilyen értékektől elforduló politikusok jó időre kiközösíthetik országukat az egységesülés útját járó, fejlett európai népek közösségéből. ÚT A TÁRSULT TAGSÁGIG Csehszlovákia még az ország felbomlása előtt megkötötte társulási szerződését az Európai Unióval, ez azonban csak azután léphetett volna életbe, ha az akkor 12 tagú közösség valamennyi tagjának parlamentje ratifikálja. Nos, Vajon az ezredfordulón hány tagja lesz az Európai Uniónak? Erre a kérdésre Jacques Delors, az Unió Bizottságának leköszönt elnöke sem tudná megadni a választ. tudják, hogy több tagország automatikusan több problémát jelent, hát még ha olyan lábadozó demokráciákról és szétzilált gazdaságú államokról van szó, mint Közép-Kelet-Európa országai. Ezért mintegy köztes állapotként a teljes jogú tagság és az Unión kívüliség között Brüsszelben kigondolták a társult tagság intézményét. Ilyen státust kapott hat térségünkbeli ország: Magyarország tavaly februártól, Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Bulgária és Románia pedig ez év februárjától. Hogy mikor léphetnek be a mostani váróteremből az EU tisztaszobájába, pillanatnyilag senki sem tudja. Egy biztos: az EU nem hamarkodja el a dolgot, s örökös gondokat okozó tagokkal nem akarja időnap előtt felhígítani a közösséget. Kivár, s közben időt ad a belépni óhajtóknak arra, hogy saját érdekükben igazodjanak az európai politikai és gazdasági normákhoz. S ha eljön a számadás napja, alighanem valamikor az új évezred elején, akkor kedvező mérleg esetén a jóváhagyási folyamat beindulása előtt kettévált az ország, s a két utódállam hiába reménykedett abban, hogy Brüsszel a jogfolytonosságra való tekintettel nem tartja majd szükségesnek a szerződés újratárgyalását Prágával és Pozsonnyal. Az EU - némi meglepetésre - ragaszkodott ahhoz, hogy kezdődjön minden elölről. Így történhetett meg, hogy az ország felbomlása után háromnegyed évvel került csak tető alá a társulási szerződés Szlovákia és az EU között, amelyet 1993 őszén Vladimír Meéiar látott el kézjegyével. A ratifikációs folyamat a 12 tagországban teljes egy évet vett igénybe, és lényegében a tavalyi év utolsó napjaiban zárult le. Szerencse, hogy így alakult, mert ellenkező esetben elhúzódott volna: január után ugyanis már a három újdonsült EU-tagállamnak is jóvá kellett volna hagynia társulási szerződésünket. Erre az áldásra azonban nem volt szükség, mert a társulás ügye után már tavaly pont került. Az ország felbomlásával így is egy egész évet vesztettünk. Ha ez nem következik be, akkor most már ott tarthatnánk, ahol Magyarország. Déli szomszédunk társulási szerződése ugyanis épp egy évvel korábban lépett életbe, mint a miénk. Ez azzal az előnnyel is járt, s Budapest ezt ki is használta, hogy hamarabb, már tavaly tavasszal benyújthatta a teljes jogú tagságra vonatkozó kérelmet, amit Szlovákia a Meciar-kormány tervei szerint az idei év derekán nyújt be. BARÁTKOZÁS A KONKURENCIÁVAL Ott vagyunk tehát az Európai Unió előszobájában, ahonnan akkor léphetünk tovább, ha eleget teszünk bizonyos elvárásoknak. A társulási szerződés az EU-hoz való közeledés folyamatát két ötéves időszakra bontja, s ezalatt a szlovák politikai, gazdasági és jogi környezetnek fokozatosan igazodnia kell az Unió normáihoz. Ez annyit jelent, hogy száz és száz törvényt és jogszabályt kell európai léptékűvé tenni. Az átmeneti időszakban az egész országnak fel kell készülnie arra, hogy a teljes jogú tagság elérése után a maga valóságában ránkszabadul a nyugati konkurencia, s zöldet kap a munkaerő, a tőke, a termékek és a szolgáltatások szabad, határoktól korlátlan mozgása. Ezért is kell ez az átmeneti időszak, hogy mindez ne sokkszerűen érje az országot, vagyis fokozatosan szoktatjuk magunkat a konkurenciához. Évekig tehát mintegy inkubátorban lesz Szlovákia, s lépésenként barátkozik a konkurenciával, az akadálymentes kereskedelemmel. ASZIMMETRIKUS VÁMLEBONTÁS Pozsony számára előnyös az EU-val kötött szerződés, mivel aszimmetrikus piacnyitást tesz lehetővé. Az Unió ugyanis gyorsabb ütemben nyitja meg piacait a szlovák termékek előtt, míg Szlovákia egyes létfontosságú exportcikkek esetében lassabban bonthatja le a védővámokat. Vannak ugyan olyan szlovák gazdasági szakértők, akik szerint többet kellett volna kicsikarni Brüsszeltől, s keveslik a kialkudott nagyvonalúságot. Ezek a fanyalgók elégedetlenek azzal, hogy a mostani dátumtól az EU tagállamai a tőlünk vásárolt termékek felénél teljesen megszüntetik a behozatali vámokat és a mennyiségi korlátozásokat. Vonatkozik ez a cementre, a bútorra, a lábbelikre, az acél- és kohóipari termékekre, a gumiipari árura. Az acélipari exportcikkek esetében a vámtarifák fokozatosan szűnnek meg az év végéig. FÁJDALOMMENTES ÁTÁLLÁST A kétségtelenül hosszadalmas és bonyolult átállást, bármely kormány legyen is hatalmon, úgy kellene biztosítani, hogy az gördülékenyen bonyolódjon le és a lehető legkevésbé legyen fájdalmas a lakosságra nézve. Ennek érdekében az előző Meciar-kormány tavaly januárban integrációs tanácsot hozott létre Jozef ProkeS vezetésével az említett folyamatok egyeztetésére, amely azonban a kormányfő másodszori menesztéséig össze sem ült. Moravcíkék az EU- megállapodást érvényre juttató tanácsot alakítottak, majd a visszatérő Meciar felújította a korábbi testületet, s élére a Lupták-féle Munkásszövetséghez tartozó Jozef Kálmánt nevezte ki. Ez a jelölés önmagában is kétségeket kelt, hiszen a munkáspárti vezér első strasbourgi útján lényegében megkérdőjelezte az Európához való felzárkózás helyességét. Brüsszelben is értesültek a Lupták-féle véleményről, s csak a diplomáciai jólneveltség tarthatta vissza őket attól, hogy reagáljanak az elhangzottakra. Illetve reagálás még1993 őszén Meciar látta el kézjegyével a társulási szerződést. A kormányfő brüsszeli útja amiatt is emlékezetes, hogy szándékosan kihagyta a küldöttségből az akkor még külügyminiszter Jozef Moravcíkot. iscsak volt a demars formájában, amely ugyan elsősorban a választások után nehezen megalakult, majd az első parlamenti éjszakán rögvest hengerlő új négyesfogat antidemokratikus módszereit nehezményezte, a figyelmeztető jegyzék közvetve a munkásvezérnek is szólt. A kormánykörökben elbagatellizált, sőt, az államfő részéről is helytelen tartalmúnak minősített diplomáciai tiltakozás épp a társulási szerződés ratifikációs folyamatának lezárulása előtt érkezett. Ezért inkább egy jószándékúan magasra emelt intő figyelmeztető ujjnak tekinthető - amit Meciar megkérdőjelez -, nem pedig egy ba- rátian odanyújtott jobbnak, ahogy a történteket a kormányfő láttatni szeretné. Mindenesetre ebben az EU tizenkét külügyminisztere jelezte, ha nem parancsolnak megálljt a politikai önkénynek Meéiar táborában, akkor az előszobában ugyan átmenetileg ott lehet Szlovákia, de könnyen hosszú várakozásra kényszerülhet, vagy végleg becsapódik előtte az ajtó. Az sem túl biztató a külföldnek, s így Brüsszelnek sem, hogy két év alatt négy szlovák külügyminiszter nevét tanulta meg Európa, s az utóbbi két esztendőben félévenként cserélődnek a kormányok. CSATLAKOZÁS 2000-IG? Az új pozsonyi kabinet kormánynyilatkozata azzal számol, hogy az ezredforduló előtt sikerül a teljes jogú tagság elérése. Jól hangzik ugyan ez a meglehetősen merész elképzelés, ám a valóságtól elrugaszkodottnak tűnik, különösen annak ismeretében, hogy az EU esseni csúcsértekezletén elhatározták: csak az Unió jövő évi kormányközi konferenciája után döntenek a bővítés ügyéről, amit a jövő évezred zenéjének tartanak. Persze, lehetnek kivételek, olyan esetek, nyilatkozta a napokban az EU soros elnöke, Alain Juppé francia külügyminiszter, hogy a bekívánkozó ország a reméltnél gyorsabban tesz eleget a csatlakozási feltételeknek, s ebben az esetben hamarabb is kinyílik a brüsszeli nagyajtó. Netalán Meéiarék is erre gondoltak, amikor a programot fogalmazták? Ha igen, akkor az kész szerencse lenne, de ha csupán a külföld szemének bekötése végett írták be a kormányprogramba, akkor egy másik forgatókönyv szerint történhetnek a dolgok, s újra ott köthetünk ki, ahonnan kiszabadultunk: a néhai Szovjetunió helyett a Független Államok Közösségének karmaiban. P. Vonyik Erzsébet A Die Welt karikatúrája karácsony táján készült, s szerzője úgy látta, hogy az Unió régi és új tagállamai mellett az adventi remény a hat közép-európai országnak is szól: a jelképes nagy európai kék lobogóra gondolatban ők is odaképzelhetik a saját kis csillagukat és zászlajukat. Sorrendben: Lengyelország, Csehország, Magyarország, Szlovákia, Románia és Bulgária. HELYZETKÉP 1995. február 12. l/BSÉmap
