Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-02-12 / 7. szám
1995. február 12. RIPORT Né gy nemzedék öröksége Ha a hobbiként űzött otthoni bar- kácsmunkákat igényességük és nehézségi fokuk szerint kellene rangsorolnunk, alighanem bajban lennénk. A legkönnyebbet még csak- csak megtalálnánk valahogy - mondjuk a szalvétahajtogatás vagy a krumplifestés de melyik a legnehezebb? Üzemképes villanymozdony megépítése a mosókonyhában? Házi részecskegyorsító össze- eszkábálása? Aztán, ha a műkorcsolyázók pontozásának mintájára leszámítanánk az úgynevezett szélső értékeket, kiderülne, hogy az, amit Kürtön Szűcs Albin csinál - a legnehezebbek és a legigényesebbek közé tartozik. A hatvannyolcadik évében járó volt kovács, gépszerelő és esztergályos ugyanis kardokat, szablyákat, alabárdokat, tőröket, vadászkéseket készít. Olyanokat, amelyek nemcsak szépek, esztétikusak és precízen kimunkáltak, hanem bármely korhű történelmi filmben tökéletes kellékként szolgálhatnának. Mi ösztönöz valakit arra, hogy ilyesmivel kezdjen el foglalkozni, és egyáltalán: mivel kell/le- het az ilyet elkezdeni?- Borotvával. Legalábbis én azzal kezdtem. Ügy tizennyolc évesen, közvetlenül a háború után. Akkor mindenből hiány volt, értem ez alatt a legalapvetőbb használati cikkeket is - így hát nekifogtam és kikalapáltam egy borotvát. Ehhez tudni kell, hogy az apám kovács volt, a három kürti kovács egyike. Szóval megcsináltam az elsőt - meg is lehetett azzal borotválkozni, csak ki kellett bírni. Aztán készítettem még néhányat, és apám, ahogy kézbe vette, egyre elismerőbben hümmögött felettük. Míg az egyik nap hazamen- vén azt látom, hogy kalapál kegyetHárom- és négyélű tükörfényes pengék, bőrrel befont nyél (A szerző felvételei) lenül - borotvát csinált ő is. Az elsőt... Utána jöttek az oltókések - Kürtön mindig nagyban folyt a szőlőtermesztés -, majd fokozatosan minden, amit vasból kell vagy lehet csinálni. Konyhaeszközök, dísztárgyak, kovácsoltvas csillárok. Végül, valamikor tizennyolc-húsz évvel ezelőtt a kések. Igazságtalan lennék azonban apámmal szemben, ha nem mondanám el, hogy ezekből viszont ő csinálta az elsőt, az akkor nyolcéves unokája, vagyis a fiam unszolására. Még ma is megvan. Én is készítettem egy „korai” zsebkést, még a bevonulásom előtt. Végig is bírta velem a katonaságot, de mondom, komolyabb szinten ezzel csak valamikor a hetvenes években kezdtem foglalkozni. Akkor egyébként a zselízi gépállomáson dolgoztam, mint esztergályos.- Hogyan készül egy-egy ilyen míves kard vagy tőr?- A hosszabb kardokat vagy vívóeszközöket általában laprugókból, a rövidebb késeket golyóscsapágyak elfűrészelt és kiegyenesített külső foglalatgyűrűjéből csinálom. Először a lehető legpontosabban kikovácsolom, utána jön korongon a durva köszörülés, majd az edzés. Ezt követően már csak finomabban szabad csiszolni, hogy a hőtől újra meg ne lágyuljon. A „késztermék” fénye kizárólag a csiszolás finomságától függ, és a tükörfényességig vihető. A legfontosabb munkafázis egyébként a kovácsolás: ettől függ a penge ívének vonala, no meg a többi munka mennyisége is. Ami a nyelet illeti, a legjobban mutat és a leghitelesebb a szarvasagancs, ám ahhoz nem mindig lehet hozzájutni. Megteszi viszont a bőrrel bevont fa is - a fonásban egyébként a fiam az igazi mester, karikás ostorokat és derékszíjakat is készít. Természetesen megszemléljük ezeket is, s egyúttal önkéntelenül is kissé alaposabban körülnézek a lakásban. A különböző fémdíszeket most már magától értetődőnek találva, inkább más dolgokon állapodik meg a szemem: a szintén mindenütt jelenlevő famunkákon. Az intarziás konyhaszekrénysoron, a pincehelyiségbe vezető ún. medvelépcsőn, amelyen csaknem derékszögben is biztonságosan le lehet ereszkedni, a nappali sarkában álló, hivalkodó cifrázások nélkül kifaragott ládán. Kérdésemre, hogy ezeket ki csinálta, a házigazda csak mosolyint egyet a bajusza alatt:- Én. Miért, amit vasból meg lehet csinálni, azt fából nem könnyebb? De félretéve a tréfát: a nagyapám bognár volt, tőle is ellestem egyet s mást, bár akkor még igencsak gyerekemberke voltam. Hogy azért a kovács- és az asztalosmesterség mégsem ugyanaz? Nem hát - viszont fából tényleg mindent sokkal könnyebb... Ezt a ládát például szintén a fiammal közösen készítettük, úgyhogy elmondhatjuk, hogy a fúrás-faragás, kalapálás-fonás immár négy nemzedéken keresztül jellemző a családunkra. Megvan hozzá mindenünk, már ami a szerszámokat és gépeket illeti, sőt, az utóbbiak többsége szintén „házi” gyártmány... A terepszemlét így a műhelyben fejezzük be. A laikus szemnek nehéz eligazodni a zsúfoltságon, ám tényleg semmi okom kételkedni abban, hogy itt megvan, ami kell. Őszintén szólva, fölöslegesnek tartottam krónikaírói precizitással feljegyezni, melyik a maró, a nagyoló, a csiszoló, az ilyen-olyan eszterga, gyalupad, meg hogy pontosan így hívják-e őket egyáltalán. A csillogó tőrök és kardok ugyanis, amelyek itt készültek és készülnek, mindennél jobban bizonyítják, hogy a Szűcs-portán tényleg megvan minden, ami ehhez kell. Beleértve természetesen a házigazda ügyességét és szaktudását is. Mert enélkül mi a fenének lenne itt akármennyi gép? Vas Gyula Déméndi édességbirodalom Milyen boldogan szemlélődnének itt a gyerekek! - mosolygok befelé, amikor a hatalmas raktárhelyiségben az egymásra halmozott dobozok között lépdelek. Persze, nem a dobozok látványa töltené el örömmel a nebulókat, hanem azok tartalma. Elképzelem, mekkora pusztítást végezne itt egy osztályra való gyerek, ha azt mondanák nekik: annyit ehetnek a dobozok rejtette finomságokból, amennyit akarnak... A csokik, mártott szeletek, nyalókák, rágógumik mennyisége bizony jócskán megcsappanna... Ilyen gondolatok foglalkoztatnak, s bár állandó jelleggel fogyókúrázom, magam is óriási kedvet kapok, hogy most az egyszer megszegjem a szigorú édességtilalmat. Alexander Kucerka mérnök az egyik legnagyobb magyar édességgyártó cég, a Fundy Kft. szlovákiai leányvállalatának igazgatóhelyettese, az ő társaságában ismerkedem a különböző finomságokkal.- Ezek itt vitaminnal dúsított Biofit-cukorkák, ez a Bioenergy szőlőcukorka, ezekben az exkluzív fémdobozokban pedig autóscukorka van. Rocky keménycukorkából négy fajtát kínálunk, azokban a dobozokban ott kókuszos és karamellás meg csavart rudak vannak... A Fundy büszkesége a Cherry Love - a kézzel készült konyakos meggy. Ám konyakos meggy és konyakos meggy között különbség van! Ha valaki bekap egy szemet és kemény, száraz csokiba harap, biztos lehet benne, hogy nem a Fundyék gyártották. Ha viszont a harapás nyomán szétömlik a szájában a konyak, akkor nem gyári, hanem „kézműves” bonbonhoz van szerencséje, s ezt széles e környéken csak a Fundy gyártja. A titok egyszerű: csakis kézzel lehet kellő nagyságú meggyet tenni a bonbonba... * A Fundy Kft. tavaly nyáron többnapos termékbemutatót tartott Pozsonyban; a hazai édességgyártók- és forgalmazók nagy élvezettel kóstolták végig az „étlapot”. Akkor beszéltem a kft. ügyvezető igazgatójával, dr. Futó Péterrel, aki a régi acon 17 ezer üzletet látnak el termékeikkel, és 17 országba ex- portálnak. „Mostanáig Szlovákia volt az az ország, ahol egyetlen darab terméket sem tudtunk eladni, holott minden környező országba folyamatosan exportálunk. Ha találnánk egy-két megbízható partnert, közös vállalkozást is létrehozhatnánk” - mondta. Nos, alig telt el néhány hónap, és az együttműködés, a közös vállalat létrejött. Szeptemberben bejegyezték a szlovákiai leányvállalatot, s decemberben már megkezdte a működését a Fundy Slovensko LTD - a Fundy-termékek kizárólagos forgalmazója - Déménden; és a karácsonyi piacon már sok üzlet polcain kínálták magukat a Fundy-csokik. A két megbízható partner pedig Tarr Károly mérnök, ügyvezető igazgató és Alexander Kuéerka lett (korábban mindketten a lévai járási Jednota alkalmazottai voltak.) Egyébként Déméndet a magyarországi cégtulajdonosok választották. Megtetszett nekik a falu fekvése, hiszen közel van a határhoz, s ez a tény az áruszállítás szempontjából aligha mellékes, és a főút mellett is fekszik. A két munkatárs Léváról, illetve Nagysallóról utazik naponta Déméndre. A forgalmazott cukorka- és csokoládéféleségek skálája szinte naponta bővül. A tervekről szólva viszont Tarr Károly és Alexander Kuéerka elmondták: a Fundy új diaprogramon dolgozik, s természetesen ezek a termékek is kaphatók lesznek nálunk. Addig is már ugrásra készen áll például a húsvétinyuszi-csomag. (kopasz) Tarr Károly családi vállalkozást felvirágoztatta. A Fundy ősét, az ORIENTAL Cukorka- és Csokoládégyár at ugyanis 1911-ben alapították Budapesten, s amikor 1948- ban államosították, már európai nevű gyárnak számított. A család, mihelyst lehetett, még 1956-ban kisiparként kezdte a gyártást; 1985-ben Futó Péter átvette a dédapja alapította céget. A Fundy Kft.-t 1989-ben hozta létre a család és a közeli munkatársak Budapest déli határában, Gyálon. Futó Péter azt is elmondta, hogy a termelés az utóbbi években a hússzorosára nőtt, a magyar piAlexander Kucerka (A szerző felvételei) j QQ Q januárjában Európa egyik legna- LTsDQ gyobb társasági eseményének számított I. Ahmed Zogu albán király esküvője az egyik legjelentősebb magyar főúri család tagjával, Apponyi Geraldine grófnővel. A kortársak szerint fölöttébb bájos és művelt menyasszony alig 23 évesen kerül a családi fészekből: a Nyitra melletti Apponyból egyenesen az akkor csupán néhány éve létező, nem különösebben Apponyi m jelentős kis balkáni ország trónjára. Húsz évvel idősebb férjének (akivel egy pöstyéni bálon ismerkedett meg) kifejezetten dinasztikus céljai vannak e házassággal. Nemsokára meg is születik a trónörökös, ami a korabeli bulvársajtót ugyancsak élénken foglalkoztatta, mivel a kis Léka mindössze három hónappal az esküvő után jött a világra... Az ifjú királyné nagy tervekkel kezdi meg uralkodását - az Európához képest ugyancsak elmaradott, ám természeti szépségekben bővelkedő kis országot a Balkán Svájcává szeretné fejleszteni. Álmai megvalósítására azonban már nem maradt ideje. Mussolini 1939 áprilisában megszállja az országot, s a királyi családnak menekülnie kell. Hosszú, nehéz évek várnak az emigrációba kényszerült fiatal királynőre. Végig vándorolják szinte egész Európát, Spanyolországban már a körülmények arra kényszerítik Geraldine-t, hogy egy képtárban munkát vállaljon; végső szükségében pedig még a briliánsokkal ékesített esküvői homlokpántját is kénytelen eladni. A család végül hosszú vándorlás után a Dél-afrikai Köztársaságban telepszik le 1979-ben. Zogu király ekkor már nem él. 1961-ben bekövetkezett halála után a fiát, Lékát koronázzák királlyá, aki nem titkolja: élete célja, hogy újra elfoglalja apja trónját Albániában. Az édesanyját már nemigen foglalkoztatja a visszatérés gondolata. Az idős (már a 80. életévét taposó), beteges királynő egyre inkább csak az emlékeinek él. S emlékeiben gyakran visszatér gyermekkora, ifjúsága színhelyére, a Nyitra melletti Ap- ponyra. Ezt bizonyítja az a levél is, amelyet egy fiatal, ám annál lelkesebb és buzgóbb fiatalembernek, Peter Králikmk írt, akinek jóvoltából Apponyon néhány éve megnyílt az Apponyiak múzeuma. Az alig 22 éves fiatalember immár hatodik éve foglalkozik az Apponyi család genealógiájával. Még a trencséni vendéglátóipari szakközépiskola növendékeként kezdte kutatásait, ahol szakdolgozata témájául az Apponyiak történetét választotta. A diákköri lelkesedés azóta komoly, elhivatott kutatássá fejlődött. Peter Krá- lik átlapozott, végigolvasott szinte minden fellelhető dokumentumot, korabeli forrást, s kitartó munkája eredményeként sikerült összeállítania az Apponyiak családfáját 1300-ig visszamenően, s lassan a
