Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-02-12 / 7. szám

l/BSŰrnap 1995. február 12. VALÓSÁG Vijjogás a hallatán önkéntelenül is összerez­zenünk. A sofőrök lelassítanak, és az út szé­lére húzódva adnak utat a szirénázó, villogó mentőautónak, mert tudják: életmentésről van szó. Szlovákiában 72 mentőállomás üzemel 105 gyorsmentővel. Pozsony és Kassa kivételével az egészségügyi intézetekhez tartoznak, az ország két nagyvárosában a mentőállomás önállósult.- A rendszerváltás óta 22 külföldi gyors­mentő szeli Pozsony utcáit, Renault. Mercedes és Volkswagen kocsikkal száguldunk a beteg­gel, ha baleset éri őt - ültetett be a francia gyárt­mányú mentőbe dr. Ján Kovalcík, a Pozsonyi Mentő és Szállító Egészségügyi Szolgálat mentőorvos-igazgatója. Alig váltottunk néhány Az élet kék csillaga mondatot, máris a baleset színhelyére értünk. A fejsérülést szenvedett sofőrt 15 percen belül le­adtuk a kórházban, s indultunk is volna vissza a központba, de a mentőkocsi legénységét új eset­hez hívták. A hordágyra fektetett szívinfarktu­sos beteget futólépésben tolták be a mentőautó­ba, ahol intenzív ellátásban részesítették. A kór­ház felvételi osztályán ügyelő orvos hangosan is kifejezte elismerését: ez jó munka volt, fiúk!- Azért vállaltam ezt a rövid különszolgálatot, hogy kóstolót adjak a mindennapi munkánkból. Hogy riportenként tapasztalhassa, a külföldi mentőautó is kirázhatja az ember lelkét. A vidéki kollégák is csak addig irigykednek márkás hírű kocsikkal felszerelt autóparkunk miatt, amíg be­le nem ülnek a kocsiba. Tévedés ne essék, nem a mentőautók a rosszak, hanem az útjaink. Mi­helyt átlépjük a határt Ausztria felé, mindhárom kocsifajta a lehető legkényelmesebbé válik. A pozsonyi mentőszolgálatnak a múltban sem volt, ma sincs egy igazi központja. A főváros öt helyszínén, albérletekben húzódnak meg, s mi­vel a főbérlők nem ingyen bocsátják rendelke­zésükre a helyiségeket, tevékenységük megdrá­gul. A bizonytalan politikai helyzet, a gyakori (egészségügyi) minisztercsere miatt mindunta­lan elmarad a mentőszolgálat gondjainak meg­oldása. Mindig fontosabb volt a kórházak anya­gi helyzetének, a gyógyszerellátás kérdéseinek megoldása, esetleg a kórházigazgatók cseréje, mint az, hogy a betegszállítás minősége elfo­gadható szintre kerüljön. A pozsonyi mentőállo­más, amely 1992 óta üzemel önálló jogi sze­mélyként, nemcsak életeket ment, nemcsak be­tegszállítással foglalkozik, hanem egészségügyi segédanyagokkal is ellátja a főváros területén lévő kórházakat. Összesen 346 alkalmazott és 148 mentőautó végzi ezt a temérdek teendőt. Tavaly 11 560 sürgős esethez szálltak ki, 20 900 gyermek- és felnőttbeteget látogattak meg, a po­zsonyi kórházak között 112 620 alkalommal szállították a pácienseket s 4500 esetben fertőző beteget vittek az egészségügyi intézetbe.- Nagy büszkeségünk a légi mentőszolgála­tunk, amelyet 1991-ben vezettünk be, s 1992 óta a gyors betegszállítást már helikopterrel is végezzük. Természetesen a légi mentőszolgá­lat nemcsak a város területén történt balesetek súlyos sérültjeit, hanem alapvetően 70 kilomé­teres körzetből szállítja a kórházakba a rászo­rultakat. Mindig az időtényező dönti el a segít­ségnyújtás módját. Tavaly 310 esetben száll­tunk a levegőbe. Ha nem szállítható közúton a beteg, akkor repülőgéppel megyünk érte, akár külföldre is. Ha az állapota úgy kívánja, orvo­si kíséretet is biztosítunk.- Nem túl költséges ez?- Ha emberéletről van szó, semmi sem drá­ga. Kötelességünknek tartjuk a külföldön meg­sérült szlovákiai lakosok hazaszállítását is. Az esetleges miértre is egyszerű a válasz. Olcsóbb ugyanis hazaszállítani a beteget, semmint fizet­ni a kezelési, kórházi költségeket. A fejlett or­szágokban körülbelül 300 dollárba kerül egy­napi ellátás. Tavaly 25 turistát hoztunk haza lé­gi úton. Az volt a szerencséjük, hogy még elu­tazásuk előtt külön balesetbiztosítást kötöttek, szállításuk költségei ezért a biztosítót terhelték.- Mennyibe kerül a kényszerrepülés?- Nem olcsó dolog. Belföldi út esetén egyetlen óra 20 000 korona, a külföldre utazás még drágább, óránként 29 000 korona. A heli­kopterszállítás az országhatárokon belül órán­ként 6000, azon kívül 7000 koronába kerül. Összehasonlításképpen a közúti szállítás két adata: a gyorsmentő költsége kilométerenként 22 korona, a várakozási időért óránként 200 koronát számlázunk. Az igazgató a mentőautók állapotáról már- már lesújtó, ám valós és őszinte képet festett. Az országban cirkáló kocsiknak több mint a fe­le túl van a második generáljavításon is, átlag­koruk 8-10 év. Pedig a mentőautók élettartama - akár a hazaiaké, akár a külföldieké - négy év csupán. A különbség tehát „csak” a kocsik árá­ban van. Míg a jól ismert Skoda 1203-asok már 250-280 ezer koronáért megvásárolhatók, a külföldiek ára 400-600 ezer korona körül van, és a pótalkatrészek is jóval drágábbak.- A mentőautók felszereltsége közötti kü­lönbség miatt kellenek a drága kocsik. A kül­földiek valóban alkalmasak az életmentésre. Sajnos, a hazaiak... - vonta meg a vállát. - No­ha autószerelőink mesterei a szakmának, előfordul, hogy a kocsi menet közben lerobban. Nemegyszer láttam már egymást vontató mentőautókat. A társaimmal ezért gyakran arról ábrándozunk, hogy ha egy jótündér óhajunk tel­jesítését ígérné, akkor mindannyian egyet kér­nénk csupán: 60 milliót gépparkunk teljes fel­újítására. Mert nemcsak a mentő, hanem a be­teglátogató orvosok szállítására is szükségünk lenne személyautókra. Ez minden szlovákiai kórház gondja, hiszen nem egynek, például az ipolyságinak, még csak gyorsmentője sincs!- Nem beszéltünk még a mentőorvosok bé­rezéséről...- Az alacsony fizetések miatt ebben a szak­mában különösen nagy a munkaerővándorlás. Nem sok sofőr és orvos vállalja az állandó ké­szenlétet, az azonnali döntéshozatal terhét, a szaktudás folyamatos növelését, azt, hogy légben és földön egyaránt jól tudjon segíteni. A mentősök havi át­lagbére 5-6 ezer ko­rona körül mozog, de jutalmazásuknál Dunaszerdahelyen korszerű mentőautó is szállítja a betegeket természetesen kihasználjuk a törvény adta le­hetőségek mindegyikét. Németországban pél­dául a mentőautós betegszállítás ára ezer már­ka, ha orvosi kíséretre is szükség van, ez máris 500 márkával többe kerül. Persze, ezt többnyi­re nem a beteg fizeti, hanem a biztosító állja a költségeket. A sofőrök felvételekor ügyelünk erkölcsi tulajdonságaikra és szakképesítésük­re. Míg az egészségügyi anyagokat szállító au­tók vezetőinél megelégszünk a 101 órás egész­ségügyi tanfolyam eredményes elvégzésével, a gyorsmentőkön csakis képzett ápolók teljesít­hetnek szolgálatot. Beszélgetéskor az indokolatlan hívások gya­korisága is szóba került. Kovalőík doktor sze­rint Szlovákiában a mentőszolgálattal, a többi ország ez irányú adataihoz hasonlóan, a se­gélykérők körülbelül 20 százaléka él vissza.- Szakmai szempontok szerint előfordulhat­nak felesleges kiszállások, ám ha figyelembe vesszük a hozzátartozó rémületét, nem csodál­kozunk azon, hogy a lehető leggyorsabban akar segítséghez jutni. Annak viszont nem örülünk, ha részeghez hívnak. Szerintünk az ittas, önkívületi állapotban lévő, esetleg az ut­cán fekvő emberek kórházba szállítása a rendőrségre tartozik. Szeretnénk, ha a most készülő, törvényerejű gyógyrend, többek kö­zött, magába foglalná a felesleges kiszállás miatti büntetéskiszabás játékszabályait is. Azután hol szomorú, hol vidám történetek kerültek szóba. A doktor nem tagadta, hogy míg valaha a kocsmai verekedésekhez kihívott mentőorvos megúszta néhány pofonnal, ma­napság keményebb támadások ér(het)ik őket: az autómegrongálástól egészen a lőfegyveres támadásig.- Én csak a szépre emlékezem... - mosolyo- dott el. - Még 1978-ban, amikor mentőorvos lettem, az országban más viszonyok uralkodtak. Az emberek segítőkészebbek voltak, talán azért is, mert úgyszólván kötelező volt az elsősegély­nyújtás elsajátítása. Meggyőződésem, hogy az életmentés alapjaival meg kellene ismertetni a 10 éven felüli iskolásokat. Nagyon nagy segít­séget jelent ugyanis a vészhelyzetben cseleked­ni tudó és akaró ember megjelenése, legyen az családtag vagy idegen. Ősszel például egy 70 éves nagymama mentette meg 10 évvel idősebb férje életét. A bácsi mérges gombát evett, sze­rencsére csak egy falatot nyelt le az ételből. En­nek ellenére rosszul lett. A talpraesett asszony előbb meghányatta a bácsit, s csak azután hí­vott orvost. A telefonügyeletes alkalmazottunk még ellátta őt tanácsokkal, s mire megérkez­tünk, az idős öregúr túl volt az életveszélyen. Persze, ennek ellenére kórházba került. Gyak­ran hívnak valódi szívinfarktushoz vagy csak infarktusgyanús esetekhez. Itt is fél sikert je­lent, ha a hozzátartozó nem ijed meg, hanem megteszi az ilyenkor szükséges tennivalókat.- A megmentettek kifejezik hálájukat?- Ritkán. Egy év alatt 4-5 köszönőlevél ér­kezik a címünkre. De nem is ez a lényeg. Azt szeretnénk, ha azok, akikkel kapcsolatba ke­rültünk, jó hírünket terjesztenék. 1992 óta mentőautóinkon nem a vöröskereszt felségje­a rozsda marja hanem a (Prikler László felvételei) nemzetközileg elismert kék csillag látható. Azt szeretnénk, ha mindenki tud­ná: a kék csillag a mentőautó fé­nyét jelképezi, és a reményt je­lenti. Ennek va­gyunk a része­sei, a hordozói Péterfi Szonya N em szoktam az utcán idegenekkel beszél­getni, ezzel az asszonnyal mégis szóba elegyedtem. Többször találkoztunk. Min­dig ugyanazon a helyen állt és szoborszerű, termé­szetellenes merevsége, földre szegezett tekintete felkeltette a figyelmemet. Nem volt tipikus koldus­asszony. Lényéből szinte áradt a kilátástalanság. Karácsony táján, részben az ünnep hatására egy ötkoronást csúsztattam széltől vörösre csípett tenye­rébe. Hetek múlva ismét találkoztam vele. A sűrű hóe­sés elől néhány méterrel odábbhúzódott megszokott helyétől. Szemét akkor is a földre szegezte, s csupán előrenyújtott keze jelezte, hogy alamizsnára vár. A közelben van egy falatozó, ez adta az ötletet, hogy meghívjam egy teára. Szavaim láthatóan meglepték. Tekintetéből a meglepetésen kívül mérhetetlen szo­morúság áradt. Nyilván fázott és ez megtörte ide­genkedését. A falatozó sarkában leültünk egy asztal­hoz. Kortyolgattuk a forró teát, de szóra bírni nem tudtam. Már nem is számítottam rá, hogy beszélni fog, amikor váratlanul megszólalt. KOLDUSBOTRA JUTVA- Köszönöm a teát - mondta, majd egy sóhaj kí­séretében így folytatta -, egy évvel ezelőtt még nem gondoltam, hogy koldusbotra jutok.- Mi sodorta ebbe a helyzetbe ?- Azt, hogy kiálltam koldulni, egy szerencsétlen lakáscserének köszönhetem - mondta és újból el­hallgatott.- Nincs megfelelő lakása? - faggattam tovább ér­tetlenül.- Egyszobás szövetkezeti lakásom van - vála­szolta.- Elvesztette a munkahelyét?- Két éve vagyok munkanélküli. Gépírónő vol­tam, de a munkahelyemet megszüntették. Sokáig kerestem megfelelő állást, de hiába. Végül, amikor már nagyon szorult helyzetbe kerültem, két hónapig nagyon nehéz gyári munkát végeztem. Belebete­gedtem és kórházba kerültem.- Egyedül él? - kérdeztem.- Évekkel ezelőtt elváltam a részeges férjemtől és a válás után kisfiámmal a szüléimhez költöztem. Ve­lük éltem. Haláluk után én örököltem a háromszobás szövetkezeti lakásukat. Ha nem vesztem el az álláso­mat, most is ott laknék a gyerekkel, de a munkanél­küli segélyből meg a gyermektartásból, amit hol fi­zet, hol nem fizet a volt férjem, nem tudtam fizetni a magas lakbért. Hirdetést adtam fel. Jelentkezett egy férfi, és felajánlott egy egyszobás szövetkezeti lakást meg háromszázezer koronát. Megmutatta az üres la­kást, s megígérte, hogy elintézi a cserét a szövetke­zetekben, de ahhoz, hogy ez gyorsan menjen, húsze­zer koronát kell fizetnie. Éurcsának találtam, hogy miért nem vonja le ezt a nekem járó összegből. Ak­kor kezdte magyarázni, hogy az én lakásomba nem ő költözik be, hanem a barátja, aki jelenleg külföldön van és csak hetek múlva érkezik meg. Azt hajtogatta, hogy ha nekem kell a lakás, akkor a cserét minél előbb le kell bonyolítani. Kivettem a bankból a szü­leimtől örökölt összes pénzt, a többit pedig kölcsön­kértem egyetlen itteni rokonomtól, aki azt mondta, hogy csak pár hétig tudja nélkülözni az összeget. Megígértem neki, hogy azonnal visszafizetem, amint megkapom a lakásom árát. Így kifizettem a férfit - akiről később kiderült, hogy egy kolostor telefonszá­mát adta meg nekem, ahol soha nem hallottak róla -, és másnap már költözhettem is. Akkor láttam a férfit utoljára, amikor ideadta a lakás kulcsát és a cserét engedélyező iratokat. A háromszázezret sohasem fo­gom látni. Napok múltán elmentem a régi lakásomra, ahol már egy fiatal család lakott. Azt állították, hogy ők egy idősebb nőnek félmilliót fizettek ki a lakásért, és nem is hallották a férfi nevét, aki a hirdetésemre jeentkezett.- Nem fordult a rendőrséghez?- De, azonnal odamentem. Felvették a jegyzőkönyvet, s rövidesen kiértesítettek, hogy ilyen nevű férfinek nincsen a városban bejelentett lakása. A rokonom kezdte követelni a pénzét. Minden ér­téktárgyamat a zálogházba adtam, mert eladni nem sikerült, de még így adós is maradtam kétezerrel. Akkor vállaltam el azt a nehéz munkát, amibe bele­betegedtem. Lejárt a táppénzes idő és a gyárból megkaptam a felmondást. Most újból kapom a mun­kanélküli segélyt, de ha kifizetem a lakbért, a vil­lanyt és a gázt, alig marad valami a kosztra. Ezért álltam ki kétségbeesésemben koldulni. Tudom, hogy ez nem megoldás, mert van olyan nap, hogy har­minc koronát sem kapok, de nem tudok mit tenni, így legalább a gyereket jóllakatom. Lőrincz Kató

Next

/
Thumbnails
Contents