Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-02-12 / 7. szám
A 22-es csapdája Joseph Heller világhírű regényében, A 22-es csapdájában megközelítőleg így zajlik a párbeszéd egy leszerelését kérő amerikai bombázó pilóta és ezredorvosa között:- Mondd, én őrült vagyok?- Őrültnek kell lenned, ha még mindig fel- szállsz bevetésre, holott annyiszor már csak egy hajszálon múlott az életed.- Aki őrült, azt leszerelheted?- A szabály szerint le kell szerelnem!- Akkor engem miért nem szerelsz le?- Mert kémed kell, hogy leszereljelek. Ez is szabály.- Ha kérem, akkor leszerelsz?- Kizárt dolog.- Nem értem. Felfüggesztett lelkiismeret- Pedig egyszerű. Ha kéred a leszerelésed, már nem vagy őrült. Tehát, ha bevetésre mész, akkor őrült vagy és nem kell menned, ha nem akarsz menni, akkor már nem vagy őrült és menned kell...- Ez hát a 22-es csapdája! Valóban egyszerű. A csapda kizárólag e logikai képtelenségben rejlik. Ám csupán ennek segítségével sikerül magyarázatot találnunk politikai életünk különben érthetetlen fonákságaira. * Az erélyességéről ismert, több választási megmérettetésből győztesen kikerült pártvezér magához rendelte megbízható, akár politikai vazallusának is mondható hívét:- Elvtársam - szólította meg bizalmasan, amit csak kivételes alkalmakkor tett. - A kormány Központi Ellenőrző Hivatala élére keresek igazgatót. A megszólított szeme felcsillant.- Vezérem, jól tudod, hogy téged hűségesebben szolgáló párttagot keresve se találnál...- Hm. Épp ez itt a bökkenő. Közszolgálati intézmény vezetője nem lehet párttag.- Értem. Azaz nem értem. Csak nem kívánod, hogy kilépjek a pártból?- Nem én kívánom, hanem a párt érdeke így követeli meg. Pártonkívüli párttag leszel!- A párt érdeke, hogy kilépjek a pártból?- Csak úgy látszatra...- De hisz ez kétszínűség!- Az éned nyugodtan megtarthatod, ha neked így könnyebb. De kifelé színtelennek kell tűnnöd. Persze, csak egy időre. Amíg a hivatal élén állsz.- Nem tehetem. Különben sem a szakterületem.- Jól jegyezd meg: a te szakterületed a politika! A politika pedig mindenek fölött áll. Aki ezt nem érti meg vagy nem vállalja, nincs keresnivalója a pártban. Ha pedig a pártban van, kutya kötelessége alárendelni magát a pártfegyelemnek! Értjük egymást?- Jó, jó, egyéni véleményem azért csak lehet...- Lehetni éppenséggel lehet, de tartsd meg magadnak.- Szóval a párt kötelez arra, hogy szakítsam meg a kapcsolatomat a pártommal, mert csak így teljesíthetem pártfeladatomat?- Pontosan!- Furcsa logika, nem?- Furcsa, de pártlogika! A pártfegyelem kötelez arra, hogy felfüggeszd a párttagságod. Hivatalosan már nem vagy párttag és a pártfegyelem sem kötelez.- Főnök! De ha már nem kötelez a pártfegyelem, akár vissza is utasíthatom a pártmegbízatást!?- Kizárt dolog!- Nem értem.- Pedig pofon egyszerű. A pártmegbízatás visszautasításával a párttagságod felfüggesztése is érvényét veszítené, tehát újra kötelezne a pártfegyelem és vállalnod kellene a pártmegbízatást.- De hát ez csapda!- így is nevezhetnénk.- Hogy egyeztessem össze mindezt a lelkiismeretemmel?- Miféle egyeztetés?! Mi sem egyszerűbb: felfüggeszted a lelkiismeretedet is!- Ez is pártfeladat?- Persze, cs;jk meghatározott időre. Amíg a pártfeladatot pártonkívüliként teljesíted. Ugye, így már érthető. Zsilka László SPANYOLORSZÁG: HOGYAN MŰKÖDNEK AZ AUTONÓMIÁK? Szinkrontolmácsok jelentek meg a minap a spanyol szenátus épületében, pedig ezúttal nem tisztelte meg a madridi felsőházat külföldi államfő. Mivel azonban az ülés napirendjén az autonómia kérdése és ezzel összefüggésben a szenátus reformja állt, a házszabály megengedte, hogy az úgynevezett történelmi nemzetiségek - a katalánok, a galíciaiak és a baszkok - képviselői saját nyelvükön szólaljanak fel. Az 1978-ban elfogadott demokratikus alkotmány - szemben a Franco-rendszer szigorú centralizációs politikájával, amely kemény kézzel fojtotta el a nemzetiségek autonómiatörekvéseit - Spanyolországot autonómiák alkotta államként határozta meg. A jövőre vonatkozóan ugyanakkor három alapelvet szögezett le: az állam egységének megőrzését, az államot alkotó 17 régió autonómiájának fokozatos bővítését és a régiók közötti szolidaritás fenntartását. A 17 tartomány saját parlamentet választ, az autonóm közigazgatás élén a tartományi önkormányzat áll; ezt Katalóniában például generalitatnak, Galíciában xuntának, Andalúziában juntának nevezik. A központi hatáskörök átadása több lépcsőben történt, s történik ma is. A középkorban még önálló államisággal, s ma is saját nyelvvel rendelkező Baszkföld és Katalónia, valamint a valaha Portugáliához tartozó Galícia 1980-ban, a tartományok többsége 1982-1983-ban kapott autonóm státust. A különbség nem csupán az időpontokban van. Egyes autonóm tartományok jogot szereztek saját - a központi rendfenntartó erőkkel párhuzamosan működő - rendőrség felállítására, kormányaik hatáskörébe tartozik az egészségbiztosítás, a katalánok, baszkok és galíciaiak esetében az oktatásügy is, mások csak a jövőben kapnak majd meg egyes jogosítványokat. A decentralizáció eredményeként ma már a spanyol költség- vetés 25,5 százaléka felett az autonóm kormányok rendelkeznek. Tavaly arról is megállapodás született, hogy az adott tartományban befolyt jövedelemadó 15 százalékát a továbbiakban nem a központi költségvetés juttatja majd vissza „címkézve”, azaz meghatározott célra a tartományi kormánynak, hanem az közvetlenül és szabadon használhatja fel a neki járó összeget. 1995-ben pedig az autonóm tartományok már közvetlenül is részesednek az EU által a kevésbé fejlett tagországoknak infrastruktúrafejlesztésre és környezetvédelemre nyújtandó támogatásokból. Közép-Kelet-Európából nézve ugyan irigylésre méltónak tűnik a spanyol autonómiamodell, ám azok, akik benne élnek, távolról sem tartják tökéletesnek. Az alkotmány annak idején a SpaCéltámogatás az Európai Uniótól nyolország egységét féltők és a nemzetiségeknek nagyobb jogokat követelők közötti kompromisszum eredményeként született, s talán éppen ezért nem ad egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy meddig szűkíthető a központi és meddig bővíthető a tartományi kormányzatok hatásköre. A konzervatívok ma a katalán és a baszk nacionalizmustól féltik az ország egységét, utóbbiak az általuk spanyol nacionalizmusnak nevezett irányzattól tartanak. Amióta 1993 júniusában az akkor már több mint egy évtizede kormányzó szocialisták elvesztették abszolút többségüket a kortezben, s csupán a katalán nacionalista pártnak köszönhetően alakíthattak ismét - ezúttal kisebbségi - kormányt, az ellenzék fő ereje, a konzervatív Néppárt azzal vádolja Felipe Gonzálezéket, hogy a hatalomért cserébe engednek a nacionalista zsarolásnak. Ez ellen egyetlen orvosság van, állítja Jósé Maria Aznar, a konzervatívok vezére: mivel az 1978-as „gumialkotmány” nem szab határt a kisebbségi követeléseknek, a két legnagyobb országos pártnak olyan paktumot kellene kötnie, amely pontosan meghatározza, hogy melyek azok a hatáskörök, amelyek még a spanyol állam egységének sérelme nélkül decentralizálhatok, s mely ponton kell megálljt parancsolni mindenfajta további igénynek. A baszkok viszont például azt fájlalják, hogy számos, az 1979-es „gernikai statútum” (a baszk autonómia alapokmánya) szerint nekik járó hatáskört a mai napig nem kaptak meg. Ezekre a sérelmekre is hivatkozott a baszk kormányfő, a lendakari. amikor a tizenhetek közül egyetlenként távol maradt a szenátus üléséről. Az új pénzügyi konstrukció sincs mindenkinek az ínyére. Miközben a fejlettebb tartományok keveslik az adóból nekik járó 15 százalékot, Andalúzia és Extremadura - ahol az egy főre jutó GDP alig fele a katalóniainak vagy a Baleári-szigetekinek - az alkotmányban rögzített szolidaritás nevében tiltakozik az új adómegosztás ellen. A szolidaritással más téren is bajok vannak. Spanyolországban rendkívül egyenetlen a csapadék eloszlása. Az ország északi vidékein előfordul, hogy a víztározók feleslegét a gátszakadás megelőzésére időnként le kell ereszteni, míg délen sokszor csak hónapokig tartó korlátozással tudják a vízellátást úgy- ahogy garantálni. Az illetékes madridi minisztérium számos tervet készített a vízben bővelkedő területek „megcsapolására”, ám az érintett autonóm kormányok tiltakoznak, s hozzájárulásuk nélkül Madrid semmit nem tehet. A tartományok közötti, illetve az autonóm kormányokat a fővárossal szembeállító ellentétek többé-kevésbé pártsemlegesek. A vízmegosztás kérdésében a legnagyobb ellentét két szocialista vezetésű tartomány, Valencia és Murcia között feszül. De az ellenkezőjére is akad példa. A szenátusban anyanyelvén felszólaló Jordi Pujol, a legrégebben, 14 éve hivatalban levő autonóm kormányfő szavait a katalán nyelv és kultúra védelmében az a Manuel Fraga fogadta a legnagyobb tapssal, aki ma Galícia első embere, ám a katalán nacionalisták legkeményebb bírálójának számító Néppárt alapítója és korábbi elnöke. Maga Fraga azt javasolja, hogy szüntessék meg a tartományi közigazgatás roppant költséges kettősségét, azaz építsék le a központi szervek tartományi kirendeltségeit. Ezzel rögtön mintegy félmillió közalkalmazott bérét, valamint a hivatalok működési költségeit meg lehetne takarítani. Fraga a jövedelemadó beszedésében is nagyobb szerepet szánna az autonóm kormányoknak, s bizonyos korlátok között a központi szabályoktól eltérő adózási rendszert is elképzelhetőnek tart. A javasolt szenátusi reform a tartomány közi, illetve a Madrid és az autonóm kormányzatok között felmerülő ellentétek elsimítására teremtene fórumot. Az eddig a képviselőházban megszavazott törvények második olvasatban történő megtárgyalására szorítkozó spanyol felsőház területi kamaraként működne. Tagjait az autonóm parlamentek delegálnák, és hivatalból helyet kapnának benne az autonóm kormányok elnökei is. A vita most arról folyik, szük- séges-e ehhez az alkotmány 69. cikkelyének módosítása, vagy elegendő alacsonyabb rendű jogszabályokat megváltoztatni. A kérdés távolról sem szőrszálhasogatás. A másfél évtizedes új spanyol alkotmányhoz eddig egyetlenegyszer kellett hozzányúlni, mégpedig a maastrichti szerződés aláírását követően, s akkor is csak egyetlen szó betoldására volt szükség. A politikusok és a politológusok egy része most attól tart, hogy ha megkezdődik az alkotmány módosítgatása, akkor ez beláthatatlan folyamatokat indíthat el, hiszen a baszkok többsége például ma is azt vallja, amit a Baszk Nacionalista Párt elnöke, Xabier Arzalluz nemrégiben megfogalmazott: az általuk annak idején elvetett alkotmányt tiszteletben tartják ugyan, hűséggel azonban nem tartoznak neki. Lempert Márta
