Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)

1995-12-05 / 281. szám, kedd

1995. december 7. VELEM EN Y - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 j A kormányhivatal költségvetése elegendő lenne arra, hogy ne kelljen csökkenteni a vasúti járatokat A Demokratikus Unió országos tanácsának legutóbbi ülésén Zólyomban a párt kongresszusának előkészítését és az állami költségvetés kérdéseit vitatták meg. Roman Kováč szerint a kormány túlságosan magas deficittel számol, s ez azzal a veszéllyel jár, hogy rendkívül nagy államadósság keletkezik, amelyet az államháztartás évekig kénytelen lesz maga előtt görgetni. A makroökonómiai mutatók - a nemzeti össztermék, a munkanélküliség és az infláció - ugyan kedvező értékeket mutatnak, azonban a jövő évi költségvetés számtalan veszélyt is rejt magában. Elsősorban a tartalékok rendkívül magas szintje miatt. A DU képviselői rámutattak, hogy az egyes szervezetek és az állami költségvetés közötti viszonyok nem egészen tisztázottak. A nemzeti vagyonalap és a szociális biztosító költségvetése például magas, ugyanakkor az egészségbiztosító forráshiánnyal küszködik. Szembeötlő a SZISZ költségvetésének radikális emelése is. A titkosszolgálat költségvetését 47 százalékkal tervezik emelni, miközben ennek az összegnek a 70 százalékát bérekre szánják, ami annyit jelent, hogy ezentúl még több alkalmazottat akarnak foglalkoztatni. Túlzottnak tartják a kormányhivatal költségvetését is, ennek a szervnek jövőre 140 százalékkal nagyobb keret áll rendelkezésére. A DU véleménye szerint az említett költségvetési emelés elegendő lehetett volna arra, hogy nem kellett volna megszüntetni egyes vasúti járatokat. A kormánynak el kellett volna döntenie mi a fontosabb, az oroszvári kastély, vagy a dolgozók munkahelyre való szállításának biztosítása, fogalmazták meg kifogásaikat a költségvetéssel szemben. MÁRIA TOLNAYOVÁ, Národná obroda Az áttekinthető privatizáció irányába A Nemzeti Vagyonalap Elnökségének tevékenységéről az elnököt, Štefan Gavorníkot kérdezte a Hospodárske noviny. m Csehországban az ottani vagyonalap vezérkara azonnal keményen „visszaveszi" az értékesített vagyon feletti kezelési jogot, ha a tulajdonos nem teljesíti szerződésbeli kötelességeit. Nálunk ez enyhébb elbírálás alá esik. - A Nemzeti Vagyonalap első alkalommal 1995 áprilisában bontotta fel a szerződést a muráňi fűrésztelep tulajdonosával. Ez volt az első ilyen lépésünk, az elmúlt napokban további négy szerződést bontottunk fel, s újabb 22 szerződés vár erre a sorsra. A cseh vagyonalapot illetően ők a privatizáció befejezése előtt állnak, nálunk ez idáig csupán mintegy 50-60 százalékban sikerült végrehajtanunk. Azonban feleslegesnek tartom az ebbéli „versengés" bárminenű megnyilvánulását. A mi leltárunk mindenesetre különbözik attól, mint amit valaha a vételi szerződések tartalmaztak. Minden szerződésbontáskor azonban a szlovák gazdaság is veszteségeket szenved. • Nem lenne célszerűbb elfogadni valamelyik külföldi pénzintézet ajánlatát a vagyonalap tanácsadójának szerepkörére? - Tanácsot adni ebben a folyamatban, amelynek a világban nincs megfelelője, véleményem szerint csupán a hazai viszonyokat ismerő gazdasági szakemberek tudnak. A külföldi szakértő nehezen tud megszabadulni a lobbizástól - amit újabban már mi is érzékelünk. S nekünk nemcsak a külföldi tőke bevonása az érdekünk, hanem a hazai tőkés réteg kialakítása is. • Hány privatizációs tervezet vár jóváhagyásra az idei év végéig? - Mintegy 80-100 tervezetet kell elbírálnunk. A törvény az elnökség számára félévenként öt tanácskozást ír elő, ehelyett mi csaknem minden héten ülésezünk. Ráadásul nem elég a döntést meghoznunk, hiszen minden szerződés 36 tételt tartalmaz, amelyek nélkül nem tudunk tovább lépni, a vagyon viszont csupán a szerződés aláírása és az első részlet kifizetése után kerül ki a vagyonalap hatásköréből. • Múlt héten csütörtökön Vladimír Mečiarral is tárgyalt a vagyonalap elnöksége. A transzformáció milyen kérdései voltak napirenden? - Tájékoztattunk a privatizáció eddigi lefolyásáról és eredményeiről, egyúttal az államkötvényes módszer végrehajtásának biztosításáról is. • Nem volt szó valamilyen kurzusváltásról? - Nem, csupán az információs csatornák áttekinthetőségéről. EMILIA HERZOGOVÁ, Hospodárske noviny (Rövidítve) Krylov, a sztár A pozsonyi televízió hírszerkesztősége új szombat esti sztárt fedezett fel a legkitartóbb szlovák néző számára. Nevezetesen a Németországban élő, jelenleg börtönben tartózkodó Peter Kryiovot, a mintegy 4 éve kezdődött Technopol-botrány egyedül elítélt szereplőjét, aki a hét végén - megint váratlan műsorváltozást okozva - újra megjelent a képernyőn. És persze szokásához híven főműsoridőben. A zárkában tudja igazán egyedül érezni magát az ember, s bizonyára ez késztette Kryiovot arra, hogy ismét megossza magányát a közszolgálati televízió riporterével, aki rövidke három hét leforgása alatt két alkalommal is hajlandó volt meghallgatni a 25, illetve 30 perces „nyilvános gyónást". A Štúr-díjas Bronis

lav Tesarík jó „papnak" bizonyult, mert szinte meg sem szakította a monológot, és a Krylov által előadott intim részletektől sem óvta meg a nézőt. Mindebből csak arra lehet következtetni, hogy emberünk taktikát változtatott, és úgy döntött, a szereplők, főleg a „pozsonyi partnerek" magánéletéből is elárul titkokat Mert már nem csupán a csalásból származó 2,3 millió dollár elosztására kidolgozott forgatókönyvről, hanem arról is beszélt, ami állítólag a pénz megkaparintása után következett: éjszakai mulatozásokól, „horizontális foglalkozást" űző hölgyek elcsábításáról, nagy svájci bevásárlásokról. Egyébként a műsor zenéjét maga Beethoven szerezte, ugyanis a Sorsszinfónia egyik részlete volt hallható, amikor bemutatták azt az állítólag Floridában készült fényképet, amelyen Peter Krylov látható ifj. Michal Kováč és feleségének, valamint az ügy többi szereplőjének viduló társaságában. Nos, egyelőre ennyit az elrontott szombat estéről. Vagy mégsem volt annyira elrontva. Bár a televízió jelezte, hogy az ügyet saját részéről lezártnak tekinti, azaz ifj. Kováč minden jel szerint nem reagálhat a látottakrahallottakra - ahogy mondani szokás, ugyanabban a terjedelemben, ugyanabban az időpontban, és persze ugyanabban a közszolgálati televízióban -, de azért a médium hírszerkesztőségének nem kellene veszni hagynia egy ilyen sztárt. Ha már azt csinált belőle. Neki köszönhetően a nézettség bizonyára megugrott, s a televízió ebből kiindulva - a tévépiaci divatot követve - Peter Krylov vallomásai címmel végtelen sorozatot indíthatna, amelyben emberünk boncolgathatná a Technopol-ügy hátterét. így például a 2002 decemberének első szombatján sugárzásra kerülő 364. részben Bronislav Tesarík, pardon Bronislav Vrzík - a nyelvtörvényt, ugye, tiszteletben kell tartani - arról kérdezhetné Peter Kryiovot, hogy ifj. Kováč hány „horizontális foglalkozást" űző hölggyel tartott fenn kapcsolatot a kilencvenes évek elején. És akkorra még egy love story is kerekedhet az egészből. MADI GÉZA í KOMMENTÁRUNK Nehéz béke Horvát ágyúk merednek a muzulmán menekültek táborára valahol Zágráb mellett. Ideje, hogy hazatakarodjanak, követelik rögtön a fegyverek elhallgatása után a horvátok. A kilakoltatási diktátum csak az egyik megnyilvánulása annak a várhatóan kötelező repatriálásnak, amelyet csaknem annyi szenvedés követ majd, mint amennyi a kitelepítésekkel járt. A fegyverek visszanéznek, mondhatjuk a Szerbiában elhunyt íróval, Zilahy Lajossal. Mert iszonyatos gyűlölet halmozódott fel az etnikailag kitisztított délszláv utódállamokban. Ezek a népek nem tudnak egymással élni, így nyilatkozott a béketárgyalások egyik szakértője. S ezért félti - az egyezmény sok más kritikusával együtt - Henry Kissinger is a bosnyák vegyes állam jövőjét. Hozzáfűzi: jobb lett volna feloszlatni. Silajdzic bosnyák miniszterelnök viszont arra utal, hogy mégis jótétemény e kompromisszumos daytoni okmány, amely véget vet a testvérháborúnak. A rossz béke is jobb a háborúnál. Bármilyen nehéz tesz is a rendfenntartók ' dolga, bármennyi felelőtlen kísérlet történik is majd a béke megtorpedózására, békés folyamat kezdődik az egykori Jugoszláviában. E nehéz békét csak akkor tudjuk értékelni, ha elképzeljük, mi lehetne helyette. Fönntartható lenne-e Szarajevó blokádja? Folytatódhatna-e Jugoszlávia gazdasági embargója? Visszavehető lenne-e fegyverrel KeletSzlavónia? Fenntarthatók-e évekig a menekülttáborok? Megkockáztatható-e, hogy más balkáni vidékekre is átterjedjen a háború? Miért ne örülhetne mindenki annak, hogy végre vége van? N. SÁNDOR LÁSZLÓ Egy döntés és következményei Újra pislákol a remény, hogy ebben az országban azért Mečiar főhi vatalnokai sem engedhetnek meg maguknak bármit. A Legfelsőbb Bíróság olyan ügyben marasztalta el egyiküket, amelynek nagyon komoly politikai töltete van. A tavalyi választások után nem lehettek illúzióink, de a valóság még erre is rácáfolt. Az utóbbi egy évben tapasztalhattuk, hogy szemrebbenés nélkül leállították a vagyonjegyes privatizációt, az, ország vagyonát pedig egy tankönyvbe kívánkozó kliensrendszer keretében osztogatják. Míg azonban ezek a beavatkozások a makroökonómiai következményeken kívül az egyszerű állampolgárt legfeljebb a remélt vagyontól fosztották meg, Jozef Magula pénzügyminisztériumi államtitkár ennél sokkal messzebbre ment. Ő ugyanis derült égből villámcsapásként a több tízezer kisember megtakarításait összpontosító Sporofondra csapott le. Magula felelős főosztályvezetőként hónapokig halogatta a komoly gondokkal küzdő besztercebányai PSIPS elleni intézkedéseket, ezzel egyebek mellett idői adva annak szinte teljes kiürítésére. Idén tavasszal viszont bármiféle előzetes figyelmeztetés nélkül a legsúlyosabb büntetést rótta ki a legsikeresebb hazai befektetési társaságra, a pozsonyi PSISre. Egyedül ez a társaság volt képes arra, hogy a lakosságtól másfél milliárd koronát összeszedve havi százötvenmilliót áramoltasson a szlovák tőkepiacra, illetve a rábízott pénzt senki más által nem biztosított mértékben fiadztassa. A döntés ellen akkor, márciusban nem volt apelláta, aminek meg is volt a következménye. A megriadt sporofondosok tömegesen kérték vissza pénzüket, az ideiglenes kezeléssel megbízott Harvard Befektetési Társaság pedig heteken belül bejelentette, hogy bezárja az alapot. Ezután hónapokig senki sem tudta, mi a helyzet, a családi megtakarításaikat féltő ügyfelek pedig a legnagyobb bizonytalanságban vadásztak az információk után. Múlt csütörtök este óta újra tisztább a kép. Az Első Szlovák Befektetési Társaság újra működhet, újra kezelheti a Sporolondot és a másik két kisebb, zártvégű klasszikus befektetési alapját. A szintén „elkobzott" elsőhullámos befektetési alapok a Prvý PIF (benne a Déli Alappal és a Humanitával), Zlatý IF és a Garantovaný IF esetében annyi történt, hogy ezek részvényesei az események láttán az alapok felszámolása mellett döntöttek. Amennyiben ezt nem változtatják meg, az alapok vagyonát lassan eladják, és a befolyt pénzt szétosztják a részvényesek között. A Sporofond esetében most az a kérdés, hogy meggondolják-e magukat azok az ügyfelek, akik korábban a kilépés mellett döntöttek. Ez azonban komoly mérlegelést kíván. A PSIS szakemberei visszakapták az irányítást, de időközben éppen Magulának köszönhetően nagyon beszűkült a tőkepiaci mozgástér. Másik oldalon viszont a Sporofondot csak nagy veszteségek árán lehetne felszámolni, különben jellegénél fogva azért valószínűleg Szlovákiában is érvényes marad az a befektetési alapszabály, hogy a befektetési alapok nagyobb kockázat mellett nagyobb jövedelmet biztosítanak (a nagyobb kockázat alatt nem Magula tevékenykedése értendő). A Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében a PSIS működési engedélyének bevonása nem volt tárgyilag megalapozott, nem volt jogalapja, és mindössze a pénzügyminisztérium feltételezéseire épült. Ezek alapján kényszerítették tehát térdre a legnagyobb hazai független pénzügyi csoportosulást, apasztották le jelentősen a hazai tőzsde forgalmát és a hazai átlagembernek a kollektív befektetésbe vetett bizalmának megrendítésével csökkentették a hazai vállalatok versenyképességét. Ezek közül egy is elég lenne ana, hogy meginogjon a pénzügyminiszter széke. Nem valószínű azonban, hogy a jelen helyzetben Mečiar lemondana Sergej Közlikról. Az azonban már nagyon rossz jelzés lenne minden elképzelhető irányba, ha Magula túlélné ezt a botrányt. Kozlíkék ugyanis biztosíthatnak maguknak olyan új államtitkárt, aki továbbra is rövid pórázon tartja majd a befektetési alapokat. Ha azonban nem fogja őket már-már betegesen gyűlölni, megteheti azokat az intézkedéseket, amelyeknek köszönhetően talán sikerül elkerülni a vagyonjegyes privatizáció második hullámának kurta-furcsa felszámolása miatt fenyegető nemzetközi botrányok sorozatát. SZÁLKA ÉS GERENDA Fosztogatnak, majd osztogatnak is következtethet az ember, hogy a kormányhivatalok működtetésére szánt, igencsak megemelt, jóval több mint száz százalékkal nagyobb összegeket elsősorban hivatalnoki bérekre fordítják majd. Elvégre egy íróasztalt egyetlen kormányhivatalnoki havi fizetésből is lehet vásárolni. Ezt látva könnyű elképzelni, hogy az államigazgatás különböző szintjeit ily módon irányító és ellenőrző hivatalnoki csapat, nem az ellenzékkel szimpatizálók köréből verbuválódik majd. Történik mindez ama elhíresedett jereváni rádiós vicc nyomán szabadon: Szlovákiában mindkét állítás igaz. Először fosztogatnak, majd osztogatnak a kormánykoalíció pártjai a saját embereik számára. Mindenekelőtt a költségvetést és az állami vagyont. Ehhez végeredményben minden feltételt megteremtettek a maguk számára. A vezető politikai mozgalmat kecsegteti a távolabbi siker reménye, elvégre a köztársasági elnököt nem lehet egyetlen név szerinti parlamenti szavazással leváltani. Viszont a nemzeti ideológiától fűtött koalíciós partner magyarellenes bosszút lihegő reprezentánsai előtt az államnyelvtörvény elfogadásával megnyílt az út a magyar nyelvű oktatás, sajtó és nyelvhasználat majdani teljes betiltásához. Eközben a munkássovinizmussal riogató balos kiscsapat, kőművesi szakértelemmel igencsak bebetonozta magát a privatizációs minisztériumba, a vagyonalapba és a legfelsőbb ellenőrzési hivatalba. Innen szemlélve számukra minden út a napfényes, szebb jövő felé vezet. Az állampolgárok boldogok lehetnek, mert megkapják a televízió és a sajtó útján a napi botrányadagot, amitől csak rózsaszínűén láthatják a gazdaság mai állapotát. Mert mindazt, hogy még jobb legyen, kizárólag a köztársasági elnök és a parlamenti ellenzék közös aknamunkája akadályozza meg. Az Európából való kirekesztésnek pedig a sokat panaszkodó magyar képviselők, az igazságtalanul vádaskodó Európa Tanács és Európa Parlament nemzetközi összeesküvése lesz az okozója. S a nyugati tőke otthon maradásáért is az ellenzék a felelős. Arról csak elvétve esik szó, hogy az állítólagos gazdasági csoda valójában az Európa Uniónak a társulási szándék nyomán adott otthoni importkedvezményei hatására felfutott exportnak az eredménye. Korántsem az elmaradt strukturális változások, a lelassult és a valódi tőkét politikai kliensi rendszerben bankhitelekkel helyettesítő privatizáció jótékony hatása eredményezi. Miközben néhány igencsak nyersanyagigényes nagy állami ipari részvénytársaság az .olcsó munkaerőköltség következtében olykor dömpingárakkal tartja helyét a nemzetközi piacon. Egyelőre, mert a figyelmeztetők, emiékéztetők és jegyzékek sorai között finoman a kedvezmények elvesztésére is utaltak a strasbourgiak. Tehát nemcsak a bekerülés vagy a kinnmaradás a tét, hanem a szlovákiai gazdaság jövője. Az ugyanis biztos, hogy az energia- és nyersanyagigényes ipari áruk exportja tartja fenn azt a kedvező fizetési mérleget, amire oly büszke a kormánykoalíció. Ha a szakszervezetek egy kicsit is bekeményítenének, bérköveteléseikkel könnyen kormányválságba sodorhatnák Szlovákiát, hiszen a nyugati szabadpiacon éppen az alacsony bérek teszik versenyképessé az oda irányuló exportot. Márpedig a munkabérek szemérmetlenül alacsonyak maradtak, miközben a létfenntartás és az emberi méltóságot is megőrző élet költségei megduplázódtak az utolsó négy esztendőben. Mi másért, ha nem ezért a sokoldalú megértő viselkedésért lesz hálás a Mečiar-kormány? Talán még osztogatnak is az illedelmes szakszervezeti vezetőknek, ha azoknak úri kedvük szottyanna keményíteni a nem létező bérharcokat. Tuba Lajos Sorozatban gerjesztődnek a médiákban a hatalmon lévő kormánykoalíció politikai boszorkánykonyhájában azok a botrányok, amelyek pontosan időzítve elterelik az emberek figyelmét a jövő esztendőben várható államigazgatási átszervezésekről, a már parlamenti bizottságok elé terjesztett költségvetésről és a gyors ütemű, kliensrendszerű privatizálásról. Márpedig a költségvetés nemcsak arról szól, hogy jövőre elsősorban mennyi jut oktatásra, tudományos kutatásra, szociális és egészségügyi ellátásra. Arról is, hogy az állami vállalatok privatizációs folyamatának lezárása előtt még eldönthessék, milyen mértékű állami támogatások, adóelengedések, adósságleírások finanszírozására kell majd a költségvetési pénzek tekintélyes részét fordítani. Meg arról is, milyen összegekkel pénzelik az eddig titokban tartott, de tervezett államigazgatási lépéseket. Arra ugyanis az eddig kiszivárogtatott adatokból Dusza István rovata