Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)

1995-12-05 / 281. szám, kedd

1995. december 6. BELFOLD ÚJ SZ Ó I_3J A SZLOVÁKIAI ÉRTELMISÉGI FÓRUM NYILATKOZATA MARIA VALERIA HID A Matica slovenskáról szóló törvénytervezetről A Szlovákiai Értelmiségi Fórum nyilatkozatot adott ki, amelyben megállapítja, hogy a parancsural­mi rendszer átalakítása óta az összes szubjektum számára szükségessé vált a jogállamiság alapelveinek a megtartása. A Ma­tica slovenskáról szóló törvényter­vezet azonban ezeket az alapel­veket durván megsérti. A törvény­tervezet ugyanis egyértelműen a „szlovák nemzet legjelentősebb kulturális, társadalmi és tudomá­nyos intézményének" minősíti a Matica slovenskát, amely ezáltal a főiskolák, a Szlovák Tudomá­nyos Akadémia, valamint a kultu­rális és oktatásügyi önkormány­zatok fölé helyezi a szervezetet. A törvénytervezet hatalmi szó­val beleavatkozik a tudomány, az oktatásügy és a kultúra szervezé­sének rendszerébe. A SZTA társa­dalomtudományi intézeteinek Maticába történő delimitációjával megtöri az évtizedek során kiépí­tett rendszert. Azzal a követelésé­vel, hogy beleszóljon egyes tan­könyvek kialakításába, beavatko­zik az oktatásügyi minisztérium hatáskörébe. Az információs és kulturális központok külföldön va­ló létrehozásának igényével a kül­ügyminisztérium kompetenciáját nyirbálja meg. A szlovákiai nem­zetiségi és etnikai kultúrák terüle­tén követelt koordinátori funkciók ezen a területen úgyszintén a Ma­tica slovenská szerepét helyezik előtérbe. A törvénytervezet brutálisan és alkotmányellenesen beavatkozik a többi kulturális, tudományos és oktatásügyi intézmény tevékeny­ségébe. Miközben a Matica az ál­lami ellenőrzés alól való kikerülé­sen munkálkodik, a következő év­re már kétszeres költségvetési tá­mogatást igényel az adófizetők zsebéből. A Matica slovenskáról szóló tör­vénytervezet elfogadása esetén ellenőrizhetetlen ideológiai ala­pon működő állam jönne létre az államban, állítja a nyilatkozat, amelynek aláírói - egyebek kö­zött Rudolf Chmel, Karol Kállay, Milan Lasica és más közéleti sze­mélyiségek - arra kérik a kor­mányt és a kulturális minisztériu­mot, hogy a törvénytervezetet hozzák összhangba a jogállam­ban érvényes alapelvekkel. A támogató aláírásokat a kö­vetkező címre várják: FIS, Račianska 75, P. O.Box 95, 83 008 Bratislava 38. Nincs változás Két héttel ezelőtt Oravec Já­nos, Párkány polgármestere lapunknak azt nyilatkozta, hogy a Mária Valéria híd újjá­építésével kapcsolatban min­den rendben van, a terveknek megfelelően a híd minden bi­zonnyal 1997 derekára elké­szül. A múlt héten aztán már olyan híreket is hallani lehe­tett, hogy a PHARE visszavonja a híd építésére szánt összeget, s ugyanakkor az állami költ­ségvetés sem számol a hídra szánt tétellel, ugyanis az újjá­építésre szánt pénzt Szlovákia külföldön való kedvezőbb megítélésére fordítják. Ennek tudatában tegnap a Párkányi Városi Hivatalban érdeklődtünk afelől, hogy milye­nek a fejlemények a híd újjá­építésének ügyében. Nagy Ti­bor alpolgármestertől megtud­tuk: a szlovák kormány a jövő évi költségvetésből 20 millió koronát szán a híd építésére. S arról nincs tudomásuk, hogy ezt az összeget esetleg másra fordítanák. Az alpolgármester szerint a PHARE programon belül nyúj­tandó pénzösszeg körül sincs változás. Sőt a híd újjáépítése ügyében felgyorsultak az ese­mények. A tervek szerint 1996 májusában nemzetközi pályá­zatot írnak ki az építési mun­kálatok elvégzésére. Ha min­den jól megy, Párkányt Eszter­gommal 1997 közepén már a Mária Valéria híd köti össze. (kamoncza) Hat betöres Vasárnapról hétfőre virradóra ismeretlen tettes tört be a De­mokrata Párt pozsonyi Sánc úti irodájába. A pártházból elsősor­ban számítógépeket és tévét vitt el, az iratokat békén hagyta. A párt titkársága mintegy 80 ezer koronára becsüli a kárt. A rablónak sikerült magával vinnie a Mosty szerkesztőségé­nek irodájából, amely a pártirodával szomszédos, egy faxot és a lézernyomdát is. 1993 óta a Demokrata Párt irodájába hatodik alkalommal tör­tek be. A párt illetékesei szerint a betörőnek ismernie kellett a belső berendezést, mert biztosra ment. TA SR HÁTRÁNYOS HELYZETBEN A LEVÁLTOTT IGAZGATÓ? „Nem pénz kérdése, az önérzetemben sértettek meg" Annak idején részletesen beszámol­tunk arról, hogy a tavalyi tanév leg­utolsó napján a Rimaszombati járás­ban három iskolaigazgatót váltottak le. Köztük Bodon Jenőt, a rimaszom­bati Šrobár Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatóját, aki bár nem értett egyet a leváltásával, a tantestü­let előtt szeptemberben kijelentette, hogy tudása legjavával fog továbbra is hozzájárulni az iskola színvonalának megtartásához, illetve emeléséhez. Az új tanévben osztályt is vállalt. Hiá­ba az igyekezet, úgy érzi, állandóan hátrányos helyzetbe van. - Nehéz elfelejteni azt a napot, amikor a járási tanügyi hivatal újdonsült igazgatójá­nak a „futár" átadta a leváltásomat tartal­mazó levelet - emlékezett a történtekre Bo­don Jenő. - Kiosztottuk a bizonyítványt, a gyerekek nagyobb része már elhagyta az is­kolát, éppen az ünnepélyes tanévzárásra készültünk, amikor... Már túltettem magam rajta, de akkor nagyon nehéz volt: gondolat­ban sokszor átéltem a történteket. Mintáz a pedagógus szavaiból kiderült, a tanügyi hivatal azóta is folyamatosan gon­doskodik arról, hogy a lelki sebek ne gyó­gyuljanak be teljesen. A leváltása után a poszt betöltésére pályázatot írtak ki; ő a leg­jobb három pályázó között végzett, akik kö­zül a tanügyi hivatal kiválaszthatta a leg­megfelelőbb iskolaigazgatót. Mint azt Bo­don Jenő megjegyezte, a tanügyi hivatal annullálta a pályázat végeredményét, és az in­tézmény élére olyan személyt nevezett ki, aki beillett az elképzeléseikbe. A napokban pedig a személyi pótlék (osobný príplatok) meghatározásánál éreztették vele, hogy va­lahol, valakinél rossz pontja van. - A személyi pótlék meghatározásakor tu­domásul vettem az iskolaigazgatóm dönté­sét - folytatta Bodon Jenő. - Csak akkor lepődtem meg, amikor a járási tanügyi hiva­talban a főnököm által javasolt összeget megkurtították. Hogy mennyivel? Az nem lé­nyeges, ez ettől a ponttól már nem pénz kér­dése. Ugyanis az történt, hogy az én szemé­lyi pótlékom azokénál is kevesebb, akik tőlem két fizetési kategóriával alacsonyabb osztályba lettek besorolva. Magyarán: én kaptam a legkevesebb személyi pótlékot az iskolában, s ezt magamban úgy értékelem, hogy a járási tanügyi hivatal le akar járatni. Én lennék a leggyengébb munkaerő az isko­lában? Mert ezek szerint azt kell hinnem. Az egész járás értesült róla, milyen alacsony ér­tékelést kaptam. Először a közvetlen felette­semhez fordultam kérdéseimmel, az iskola igazgatója nem tudott választ adni, sem a tanügyi hivatal iskolákkal megbízott munka­társa. Mivel a tanügyi hivatal igazgatója nem volt hajlandó fogadni, ezért levélben kértem magyarázatot. A napokban kaptam meg a válaszát, amelyben „tájékoztatott", hogy jogában áll megváltoztatni az iskola­igazgató döntését. Nem értek egyet a vá­lasszal, mert pedagógusi munkámat becsü­letesen elvégeztem. Ugy érzem, hogy a tan­ügyi hivatal igazgatója részéről ez nem más, mint bosszú. Szakmai körökben ugyanis köztudott, hogy aktívan tevékenykedtem az iskolaszékben, és mint igazgató sem rejtet­tem soha véka alá a véleményemet, bírál­tam, ha okát láttam. Szót emeltem többek között az alternatív oktatás bevezetése el­len is, másrészről a tanügyi hivatal ezzel kapcsolatos határozatát pontosan betartot­tam. Úgy érzem, hogy nem a munkám, ha­nem a véleményem miatt hoz hátrányos helyzetbe a tanügyi hivatal, amibe nem nyugszom bele. Törvényes keretek között jogorvoslást keresek, mert személyi jogaim­ban sértettek meg. Lejárattak! FARKAS OTTÓ TOKETEREBES Hamarosan kampányzárás Bár a Tőketerebesi Élelmi­szeripari Kombinát Rt. cukor­gyárában még teljes ütemben folyik a termelés, azonban a je­lek szerint hamarosan véget ér az idei cukorrépakampány, mert úgy tűnik, hogy a raktár­ban lévő utolsó répafejek is na­pokon belül elfogynak. A cukorgyárban október 2­án kezdték el a cukorrépa fel­dolgozását, s úgy tűnik, hogy a tavalyinál lényegesen tovább tart majd, mert a feldolgozó üzem a korábbi 130 ezer ton­nával szemben az idén 150 ezer tonna répa felvásárlását és feldolgozását tervezte. Ezen­felül szükség esetére Magyar­országról 50 ezer tonna beho­zatalát helyezte kilátásba. A gyár vonzáskörzetében, ahol 4250 hektáron termesztenek cukorrépát, viszont csak 115 ezer tonna termett. így a ki­esést Magyarországról 40 ezer tonna cukorrépa behozatalá­val próbálják némileg pótolni. A tervezett hiányt egyfelől a korábbi szállítmányok gyen­gébb minősége (13 százalék körüli cukortartalom) okozta, másfelől az, hogy a répa töme­ge sok esetben kisebb volt az átlagosnál. Ha a még meglévő és a Magyarországról behozott mennyiség feldolgozását az eddigi ütemben folytatják, a tőketerebesi cukorgyárban még a karácsonyi ünnepek előtt véget ér az idei cukorré­pakampány. Azonban ezt megelőzően a cukorgyár a kis- és nagyter­melőkkel már a napokban megköti a jövő évre szóló szerződéseket, melyek értel­mében a jó és biztos termés érdekében továbbra is vetőmagokkal, vegyszerekkel és gépekkel segíti partnereit. (katócs) A SZLOVÉN TAPASZTALAT IS AZT MUTATJA: A kétnyelvű oktatás veszélyezteti az identitást A hétvégén ünnepeltek a szlovéniai magyarok. Éspedig a Mu­ra-vidéki Nemzeti Önigazgatási Közösség fennáiásának hu­szadik évfordulóját. Az ünnepséget követően, amelyen Szlo­vákiából a Csemadok, az MPP és az Együttélés képviselői voltak jelen, Lendván konferenciát tartottak az ottani ki­sebbségi oktatásügyről, valamint a kultúráról, a sajtó és a könyvkiadás helyzetéről. nyelvén mondja el a diákoknak a tananyagot. Ennek eredménye­képpen az ottani magyarságnak mind nagyobb gondjai vannak a magyar nyelvhasználattal. A Mu­ra-vidéki magyarok száma 10 ezer fő. Megbizonyosodhattunk arról, hogy ilyen lélekszám eseté­ben nagyon nehéz megőrizni az identitástudatot. Annak ellenére, hogy a szlovén alkotmány és a jogszabályok széles körű jogokat biztosítanak az ottani magyarok­nak, pozitívan diszkriminálják őket - szögezte le Duka Zólyomi Árpád. (gágyor) A találkozóról lapunknak be­számoló Duka Zólyomi Árpád, az Együttélés alelnöke elmondta: lá­togatásuk során sajnos, megbi­zonyosodhattak arról, hogy a két­nyelvű oktatás, amelyet Szlové­niában az 1974-es alkotmány után vezettek be hivatalosan, veszélyezteti az identitás megőrzését. Számos negatívu­ma van, amelyek igazolják har­cunk jogosságát a kétnyelvű ok­tatás bevezetése ellen. - Mura­vidéken olyan kétnyelvű iskolák is vannak, ahol a pedagógus előbb magyarul, majd az állam VÁLASZ OLVASÓINKNAK Szabadnapok H. I.: Októberben a munkáltatóm felmondta a munkaviszo­nyomat, létszámcsökkentésre hivatkozva. A férjem szerint ilyen esetben szabadnapok járnak arra, hogy új munkahe­lyet találjak magamnak. A munkaadóim azonban nem akar­nak tudni erről. Ezért szeretném önöktől megkérdezni: me­lyik paragrafus szól erről? A Munka Törvénykönyvében csupán a 128. § első bekezdé­se foglalkozik ezzel a kérdéssel (mégpedig nagyon röviden), amikor megállapítja, hogy ha a dolgozó egyéb, a személyét érintő fontos indokok miatt nem végezheti munkáját, a munkál­tatója köteles számára munka­szünetet, szabadnapot biztosí­tani. Az említett törvénykönyv következő bekezdése szerint a kormány az illetékes annak meghatározására, hogy mikor, milyen feltételek mellett és mi­lyen mértékben jár ez a szabad­idő, illetve milyen mértékben jár erre az időre munkabérmegtérí­tés. A jelenleg is érvényes szabá­lyozást még az egykori csehszlo­vák szövetségi kormány fogal­mazta meg a 13/1991. Tt. szá­mú rendeletével módosított 223/1988. Tt. számú kormány­rendeletében, amely pedig a 28. §-ának első bekezdésében a kormányrendelet mellékletére utal. Ennek a mellékletnek ki­lencedik pontja rendelkezik részletesebben a levelében em­lített kérdésről. E szerint az ál­talános szabály az, hogy az al­kalmazottat a felmondási időben legfeljebb hetente fél napnyi szabadidő illeti meg az új munkahely keresése céljából, de ezek a „félnapok" a munkál­tató hozzájárulásával összevon­hatóak. DR. G. D. MADE IN BUDAPEST Magyar filmnapok Pozsonyban Mától péntekig ismét jóllakhatnak a magyar filmre éhes mozirajongók. A pozsonyi Magyar Kulturális Központ rende­zésében négy nap alatt kilenc dokumentum- és nyolc játék­filmet láthat a közönség. A dokumentumfilmeket (Patak vár, Magyarok Moldvában, Gén­baleset, És mégis magyarnak számkivetve..., Bumi úr, Kövek üzenete: Kárpátalja, Családsira­tó, Már szlovákok voltunk?, Kí­vánj szép álmokat) a kultúrköz­pont vetítőtermében láthatják az érdeklődők. Sipos András rende­zése, a Patak vár különösen ked­ves lesz majd a nézők számára, hiszen Koncsol Lász/óról szól ­hatvanöt percben. Régebbi és egészen friss alko­tások közül választhatnak azok, akik a Récsei út 59. alatt működő 901-es filmklubba látogatnak el. Itt mutatják be ma este Szomjas György alkotásait, a Könnyű testi sértést Eperjes Károly és Andorai Péter főszereplésével valamint a Csókkal és körömmeit, amely két nő szerelmét ecseteli. Szerdán Sára Sándor 1968-as rendezé­se, a Feldobott kő szerepel a műsoron, majd Pacskovszky Jó­zsef remeke, az Esti Kornél cso­dálatos utazása. Csütörtökön Ko­vács András Ménesgazdáját és Gothár Péter legutóbbi rendezé­sét, A részleget vetítik. Pénteken Bacsó Péter fanyar komédiáját, a Te, rongyos élet., l-e t és Gárdos Péter vígjátékát, A brookiyni test­vért nézhetik meg az érdeklődők. Az utóbbit a film egyik fősze­replője, Bán János részvételével tekinthetik meg. (sz-ó) Utászok maradnak a szlovák katonák A volt Jugoszláviában szolgáló szlovák katonák a NATO parancs­noksága alatt sem végeznének harci feladatokat. Továbbra is ki­mondottan szakmai, utászszol­gálatot látnak el, vagyis utakat és hidakat építenek - jelentette ki tegnap Rostislav Šmehlík ezre­des, a Jugoszláviában szolgáló szlovák csapatok főparancsno­ka abból az alkalomból, hogy a pozsonyivánkai repülőtérről teg­nap indult egy cserecsapat Jugo­szláviába. Kérdésünkre a főpa­rancsnok elmondta, hogy a szlo­vák ENSZ-alakulat jelenlegi állo­mánya 606 fő, de ezt 406 tagú­ra csökkentik. Tegnap az 1994 decemberé­ben bevonult 184 embert váltot­ta le ugyanennyi friss erő. Azt is megtudtuk, hogy a UNPROFOR­alakulatok mandátumát 1996. januárjáig hosszabbították meg. Addig meg kell születnie a dön­tésnek, hogy a szlovák alakulat hol végezze tovább a feladatát. Az IFOR (Implementation Forces - kényszerítő erők) keretében szolgálnak majd tovább, de ez csak annyi változást jelentene, hogy a kék sisakokat, sapkákat és sálakat terepszínűre cserélik, munkakörük azonban marad a régi. (gaál) A VOX NOVA RÉSZVÉNYTÁRSASÁG - az ÚJ SZÓ és a l/asámap kiadója ­azonnali belépéssel vezetőt keres a reklámösztály élére, akinek a feladata: - kapcsolattartás a reklámügynökségekkel és az ügyfelekkel - a reklámosztály és a menedzserek irányítása Követelmények: - szakmai tapaszfalat, vezetői képesség, a magyar nyelv ismerete, határozott fellépés Az életrajzzal és fényképpel bővített írásos Jelentkezését az alábbi címen várjuk: Vox nova, a..s Pribinova 25 819 15 Bratislava

Next

/
Thumbnails
Contents