Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)

1995-12-23 / 297. szám, szombat

10 \ ÚJ szó SPORT 1995. december 18. BESZELGETES PECZE KAROLY LABDARÚGÓEDZŐVEL Úgy dolgozz, mintha örökké élnél... Osi bölcsesség, az ember kezdetben mindent elkövet, hogy népszerű, ismert legyen, hogy utóbb még többet tegyen azért, hogy ne ismerjék fel, hagyják békén. Pecze Károly, a Trnava I. ligás labdarúgócsapatának az edzője nem ilyen. Már ami a bölcsesség második részét illeti. Az ünnep előtti hajszában is talált időt, hogy elbeszélgessünk. Pedig igen csak be volt programozva. Karácsonyfa, hal, pulyka... Mindez reá várt beszerezni. Randevúnk után ment is Zsolna környéki barátjához. Amikor rácsodálkoztam, hogy Közép-Szlovákia, Žilina..., azt mondta, ott is vannak jóakaratú emberek. Ha ő állítja... Az az ember és tréner, aki mértéktartó, intelligens, megfontolt, minden körülmények között korrekt és készséges. Nem tépi meg a gúnyáját vereség után, nem fenyegeti a bírót és az ellenfél játékosait, a győzelmeket követően nem ugrik bele a nagybőgőbe, mindig igyekszik lábát a földön tartani, uralkodik az érzelmein. („Ez valószínűleg alaptermészetemből adódik. De ha nem lenne önkontrollom, bizonyára sokszor elragadtatnám magam. A futballban és az életben is millió alkalom adódik az ingerültségre, az idegeskedésre, a kíméletlenségre, a provokálásra. Ez azonban nem az én stílusom. Mit érnék ei vele?") Csakugyan. Mit ért el a Slovan (főleg Galis edző) a Trnava elleni frontális támadásával a sajtóban? („Némileg bosszantott a közönséges, lekezelő hangnem, de rangon alulinak tartottam, hogy válaszoljak rá. A világ két részből áll: győztesekből és irigyekből. Mögöttünk akkor szép sikersorozat állt, ez csípte a pozsonyiak szemét. Az irigységet ki kell harcolni, ajándékba csak a szánalmat adják. Ha már itt tartunk: a Siovan-edző és az egész klubvezetés hajlandó azt hinni, egyedül ő az igazság és a közjó letéteményese, mindenki más ostoba vagy áruló. Hát azért nem így állnak a dolgok.") De a Slovan simán legyőzte az ősz rangadóján a Trnavát. („Igen, legyőzte. Azt hiszem azonban, játékunkkal nem okoztunk csalódást, bár tudom, három nap múlva csak a 3:0 marad meg az emberekemlékezetében. Nem volt szerencsénk sem. Ez már a futball velejárója. Különben kisiklani egy vonat is csak úgy tud, ha van vágány; vágány nélkül azt sem tudni, hová futna. Úgy érzem, nekünk van vágányunk...") A szakembereknek és a nézőknek is ez a véleményük. És az, hogy a Pecze Károly „mozdonyvezető" jól vezeti a masinát. Amit a tréner ígért a bajnoki esztendő előtt, az be is következett: a csapat modernül, eredményesen és látványosan futballozik, üde színfoltja a honi labdarúgásnak. („A látványt szurkolóink kényszerítették ki, ilyen tekintetben úgymond ellenőrzik a fiúkat. A drukker csak addig néző, amíg nem látja értelmét lelkesíteni kedvenceit. Nálunk átlagban csaknem 14 ezren tették ezt. Az eredményesség? Frázisként hangzik, ám napjaink focijának nagy igazsága: nem a részvétel a fontos, hanem a győzelem. De nem minden áron...") Pecze Károly: oda, arra a csúcsra igyekszünk... Néha nincs olyan érzése, hogy a becsület a siker útjába áll? Vagy egy amerikai baseballjátékos szavaival fogalmazva, a rendes fickók mindig vesztesek? („A becstelenségnek csak pillanatnyi esélye van, hosszú távon a fair play, a tudás győzedelmeskedik.") Az 50. éve felé közeledő Pecze Károly szerénységénél fogva képtelen válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen szakembernek, edzőnek tartja magát. Kitérő gondolatai azonban sok mindent elárulnak („Két dologtól mindig irtóztam: a tétlenségtől és a szürkeségtől. Mindig kell valamit csinálni az embernek, szívből és igazán csinálni, mert másként értelmetlenné válnak a napjai. Mindegy, hogy mit, csak hasznosan töltse az idejét. Hadd legyek egy kicsit patetikus, a Bibliát idézve: Úgy dolgozz, mintha örökké élnél, s úgy imádkozz, mintha holnap meghalnál.") Beszéltünk az irigységről, az edzők féltékenységéről, egymás gyalázásáról... („Az előbbivel kapcsolatban az a véleményem, hogy irigység és irigység között óriási a különbség. Én csak valami igazi értéket tudok irigyelni, például ha valaki csudajó dolgot csinál. Ez engem arra indít, hogy hasonló színvonalat produkáljak. Azt hiszem, az irigységnek ez a fajtája elfogadható, mert nem arról szól, hogy lehetőleg a másiknak ne sikerüljön semmi.") A Szepsiből származó Pecze (Eugen Vojtíšek felvétele) Károly az ún. világjáró edzők közé tartozik, a többi között irányította a Győr, a Górnik Zabrze, a DAC, a Nitra csapatát, most a Trnavával őszi bajnok. Tréneri karrierjének csúcsa. Hol érezte magát a legjobban? Bizonyára az utóbbi helyen. („Nem. Egyértelműen Dunaszerdahelyen. Felejthetetlen öt esztendőt töltöttem ott. Olyan kiváló klubvezetőkkel dolgozhattam együtt, mint a megboldogult Weisz Misi bácsi, Šanta Imre, Nagy Pista... No és volt egy fantasztikus csapatunk, és egy nem kevésbé fantasztikus közönségünk. Az akkori futbaltkonjunktúrát a mostani nagyszombatihoz hasonlítanám. Még a feleségem is emlékszik minden játékosom nevére, személyesen ismerte őket. Hú, de szép idők voltak azok...") Feleség. Megszokta már, hogy a férj az esztendő szinte mind a 364 napját a futball hosszú zöld országútján tölti? („Huszonhárom éve vagyunk házasok. Ennyi idő alatt kit ne csapna meg a labdarúgás szele? Amolyan titkárnőm is, telefonrögzítőm, információkat ad az újságíróknak, hol találnak meg, mikor leszek otthon. Egybként bolgár származású és a közgazdasági egyetemen tanít. Az egyik fiam a Slovan Bcsapatában véd, a másik hobbiból focizik a Trnávkában.") Sok edzővel találkozott, volt tanulmányúton Németországban és Angliában. Kikkel került szorosabb kapcsolatba? („Mészöly Kálmánnal és Garami Józseffel. Kiváló trénerek és barátságos emberek.") És itthon, Szlovákiában? („Semmi gondom a kollégákkal, én nem haragszom senkire. Hogy ez fordítva is érvényese, nincs róla tudomásom.") Kit tart nagy és igazi edzőnek? („Például azt, aki el tudja viselni mások sikerét és népszerűségét.") Pecze Károly ilyen? („Azt hiszem, igen. De még nem nagy tréner".) S ha a Trnava bajnokságot nyer? („Akkor elbeszélgethetünk a témáról.") Ebben maradtunk. És a mindenki által tisztelt, mindig udvarias Karol (csak így szólítja a szakma és az újságírók) elindult Közép-Szlovákiába. A jóakaratú emberek közé. Hogy két napig eggyel többen legyenek. TOMI VINCE SZABÓ ATTILA, AZ 1995-ÖS ÉV LEGJOBB SZLOVÁKIAI KAJAKOZÓJ

A: „Sosem kaptam sporttal kapcsolatos ajándékot!" Jó egy évvel ezelőtt, a mexikói kajak-kenu világbajnokságot követően sokan már leírták a korábban sikert sikerre halmozó SZABÓ ATTILÁT. A négy vb-érmet (1-1-2) szerzett komáromi sportember azonban nem adta fel, gőzerővel készült az augusztusi, duisburgi világbajnokságra, amely egyben olimpiai selejtező is volt. Ha a plovdivi (1989) vb-aranyérmes (10 000 m) ki akarta harcolni az atlantai részvételt, legalább a 8. helyen kellett végeznie. Juraj Kadnárral az oldalán, a K2-esek 1000 méteres távjának fináléjában az előkelő 6. helyen kötött ki hajójuk. A sikeres visszatérés után egyik napról a másikra a kórházi ágyon kötött ki az 1995-ös év legjobb szlovákiai kajakozója (a díjátadás tegnap délután volt a pozsonyi Kormorán vendéglőben). m Elárulnád, hogyan sérültét meg szeptember elején? - Ha a válogatott trénere, Pavol Blaho megtudná, egészen biztos, nagy balhé lenne. Szabadidőmben ugyanis versenyszerűen focizom, méghozzá két helyen. A VI. ligás madari csapatban, illetve az I. ligás komáromi MFC kispályás teremlabdarúgóegyüttesében. Az utóbbi gárda breznóbányai bajnokiján, a göröngyös gumipadlón olyan rosszul léptem, hogy kifordult a bal térdem. A második félidőben folytatni akartam, annál is inkább, mivel az első játékrészben három gólt lőttem. Ám a szünetben iszonyatosan bedagadt a lábam. • Ekkor nem gondoltál arra, hogy ez a sérülés könnyen sportpályafutásod végét jelentheti? - Csak az nyugtalanított, nehogy kiderüljön: a hétvégeken eleljárok futballozni. Az első három nap volt a legrosszabb, aztán már jól éreztem magam, de ha erőteljesebb mozdulatokat végeztem, alaposan belenyilalta bal térdembe. Háromhónapos huzavona után december elején megműtöttek. • Szinte hihetetlen: 10 nappal az operációt követően mára többiekkel készültél az olaszországi edzőtáborban... - Azért óvatos voltam, nehogy megerőltessem a sérült térdet. A „vizes" tréningek felüdülést jelentettek számomra, délutánonként sokat sétáltam, itt-ott a tornatermi gyakorlásba is bekapcsolódtam. Most már teljesen rendbejöttem, futni is tudok. • Ezek szerint nem nagy a lemaradásod... - Szerencsére, akkor robbantam le, amikor a többiek (is) pihentek, ez a kényszerszünet nem befolyásolta az olimpiai felkészülést. Egészen más lett volna a helyzet, ha - mondjuk - egy hónappal korábban ér a baleset. • Milyen speciális téli alapozás vár rád? - Minden bizonnyal, a korábban jól bevált edzéstervet írja majd elő Soós Tibor, akivel mindent részletesen megbeszélünk. Azon szorgoskodom, hogy Atlantában újra csúcsformában legyek. • És mi lesz az ötkarikás játékokat követően? „Vajon mire leszek képes az atlantai olimpián?" - Egy biztos: folytatom! Egyik napról a másikra nem lehet búcsút mondani a kajakozásnak, a víznek. Húsz éve „lapátolok", egy évtizede vagyok élsportoló, eszem ágában sincs búcsút mondani kedvenc sportágamnak. • Téged nem vonz az edzői pálya? - Az igazat megvallva, profi szinten semmi pénzért sem csinálnám. Délutánonként viszont szívesen foglalkoznék a fiatalokkal. Csupán kedvtelésből! De ez még egyelőre nem aktuális, lehet, két-három év múlva változik a nézetem. • Többször is hangoztattad: ez az év igencsak rendhagyó volt. Vajon miért? - A vb-ről és a sérülésemről már szóltam. Rettenetesen boldog vagyok, hogy sikerült befejezni és úgy-ahogy berendezni a házamat. A saját lakásomban most lesz először fenyőfa, amit én díszítek majd föl. Természetesen az ünnepeket a szüleimnél töltöm. • Az élsportolók általában karácsonykor is „szolgálatban vannak". Te hányszor voltál távol szeretteidtől? - Hál'istennek egyszer sem, karácsonykor eddig még mindig otthon voltam! A mi sportágunkban az év vége nyugodt időszaknak, uborkaszezonnak számít. Eléggé családcentrikus vagyok, ezért máshol el sem tudom képzelni a szeretet ünnepét. • Nem jelentett gondot az ajándékvásárlás? - Nem szeretem a várost járni - gyalog. Autóval viszont Szabó Attila eddig négy vb-érmet nyert... (Prikler László felvételei) igen. Ezúttal is az utolsó pillanatban mentem az üzletekbe, igyekeztem praktikus dolgokat venni. • Karácsonykor vajon mivel lehet meglepni egy élsportolót? - Sosem kaptam kajakkal, sporttal kapcsolatos ajándékot! Legyen az bármi, nagyon örülök neki. • Apropó, meglepetés! Számítottál azzal, hogy te leszel az 1995-ös év legjobb kajakozója? Megmondom őszintén: nem. Ám amikor a szövetség egyik vezetője - a hét elején közölte velem az örömhírt, nem lepődtem meg, ugyanis Kadnárral mi nyújtottuk a legjobb teljesítményt a duisburgi világbajnokságon... ZSIGÁRDI LÁSZLÓ