Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)

1995-12-23 / 297. szám, szombat

1995. december 2907. KARÁCSONY '95 ÚJ SZ

Ó 3 | DUSZA ISTVÁN Kezek és emlékek játéka Annus Rita boszorkányosan bánik a kisollóval. Ipolyfödémest minimum két irányból lehet megközelíteni. Földrajzi és helyrajzi értelemben mindenképpen. Lám, már ez a két fogalom is takarhat ellentétes értelmeket. Földrajzi megközelítésben elég egy térképet megnézni, de a helyrajzi keresést némely telekkönyvi kivonatokkal is le lehet tudni: porták, kertek, gyümölcsösök, szőlőskertek. Valójában azonban már történeti, tájismereti, néprajzi és szociológiai megközelítést kíván. A Korponai-fennsík legdélebbi csücskében, közelítve az Ipoly vöígye felé, erdők, heggyé növekedett dombok között fekszik Ipolyfödémes. Ez a falu az utóbbi években Molnár László polgármester kezdeményezéseinek köszönhetően tájainkon a mindeddig nem elterjedt falusi turizmussal hívta fel magára a figyelmet. Időközben azonban mintha más ablakot is nyitottak volna a világra... 9 O © Egy harmadik megközelítésben ugyanolyan sorsok tűnnek fel Ipolyfödémesen is, mint a kisfalvak százaiban. A környéken, elsősorban Ipolyságon, bezártak a többnyire szociális intézményekként, állami támogatással működtetett ipari telephelyek, kiszerelőműhelyek és összeszerelő kócerájok. Titkos ipari üzemek elektromos bigyóinak beszállítóiból, mílliószám acélkarikákat esztergálókból, futószalagok mellett vagonszám női fehérneműket varró lányokból, asszonyokból röviddel a rendszerváltás után munkanélküliek lettek. Nem is szólva azokról, akik gimnáziumi érettségivel betanított adminisztrátorokként a rejtett munkanélküliséget szaporították. Amikor mindez szinte egyik pillanatról a másikra bekövetkezett, családok tucatjai kerültek kiszolgáltatott helyzetbe. Amíg voltak tartalékok, amíg éltek az igénytelenség eltökéltségét életcélként követő nyugdíjas öregek, és segítették a fiatalokat, talán csak a bajok sejtése volt meg. De bekövetkezett a nem várt: szociális segélyekre szorultak mindazok, akik a bezárt állami foglalkoztatókban dolgoztak. Akiknek mégis van munkájuk, azoknak az ingázás, az étkezés költségei jócskán lefaragnak a kapott munkabér összegéből. Ideális az lenne, ha a falvakban élők szakképzetlen és szakképzett tömegei pontos, gondos munkát kívánó foglalatosságot kapnának. Az ipolyfödémesieket mintha az Úristen vette volna a tenyerére, s kezdte volna el nézeget ni őket. Persze sok függ mind attól, hogyan állják ki a nézegetés próbatételeit. Egy ipolysági magánvállalat müncheni kapcsolatai révén igencsak pontos, női kezek finom mozdulatait kívánó munkát talált tizenkét ipolyfödémesi lánynak és asszonynak— « 6 6 Babaruhákat varrnak, és babákat öltöztetnek. Nem játék a játék, ha munkabért adnak érte. Sok-sok, filléreket érő művelet egymásutániságából lesz - ha nem is többezres, de a körülményekhez képest szolid - munkabér. A műhely a konyha, a munkapad az enyves vászonnal letakart konyhaasztal. Varrógép áll a nappali szobában, s már a gyerekeket sem izgatja a láda szám érkező ruhácska, meztelen babatest. Fantáziájuk megmeglódul azért hiszen mégiscsak érdekes dolog a nyugati országok üzleteinek kirakataiban, turistaközpontjaíban fényeskedő babák születését látni. » » o Romantikus ruhák, mai családok öltözködése, gyerekbabák, német népviseletek, családi életképek, idillikus találkozások. parányi fajátékokkal játszó gyerekek, történelmi múltbeli toalettek, első nap az iskolában, de megérkezik a kistestvér is, majd kisétálnak a parkba. Egy biztos: aki közvetlen kapcsolatba kerül ezekkel a szerzői jogokkal védett babákkal, nem marad érintetlen a játék életszerűségétől. De nemcsak ez jelent meg Ipolyfödémesen. Az idillt árasztó kész babákat lehet és szabad játékként nézegetni, de bizonyos, hogy a darabszámTóth Szandra most is játszik, de nem titokban. Megjött a Mikulás a játékcsaládba. Ezt az újságíró képzelte így. (A szerző felvételei) ra szállított kiszabott ruhácskákba öltöztetett babákból egy sem áll majd az ottani karácsonyfák alatt Bár Mikulásokat is készítettek, ajándék legfeljebb az érte kapott munkabérből lesz. Talán éppen Barbiebaba, akinek a művi és műanyagos világa ellen munkáló ízlést tükröznek ezek a babák. * 9 9 Annus Ritánál születnek az aprócska ruhák. Szinte szemfényvesztő ügyességgel fordítgatja színére a parányi nadrágokat, zsaketteket— Mészáros Anna és Annus Ilona egy laboratóriumi tisztaságú konyha étkezőasztalánál három centiméternyi hajfonatokat ragasztanak a kislány babák fejére... Hogy aztán Tóthék nappali szobájában a felhalmozott készterméket - a becsomagolt babákat - Szandra meg-meglesse, s a mintadaraboknak használt babákkal titokban még játsszon is. Babáznak-e még a mai kislányok? Varrnak-e babaruhát az anyukák? Vagy éppen csak futtában megveszik a Barbie babára adható újabb csillogó-villogó ruhakölteményt? Egyáltalán Barbie-nek lehete, lesz-e gyereke? Természetellenes karcsúsága nem rejte önző, magáért való lelket? Mert az Ipolyfödémesen készülő, német ízlést tükröző babák mindegyik sorozata - a romantikustól a mai családban született csecsemőig - a legbensőségesebb családi ka peso latok üzenetét próbálják hordozni. Idillikusán ugyan, de a játékkal ébresztgethető vágyakat sugallva. Most már csak az a kérdés, valamikor jut-e ezekből a babákból a hazai üzletekbe. A müncheni ár ugyanis éppen az egyediségükhöz kapcsolódó jellegük miatt eléggé borsos, s végül is ezekből egy baba nem baba. így az idillnek ára van. Persze ez is viszonylagos, mert ab ban legkevesebbet az ipolyfödémesi asszonyok munkája éri. Viszont van, és tisztességes. Kételyeink, igazságaink és tévedéseink gyökerei után kutatva egyre gyakrabban fordulunk a gyerekkori emlékeinkhez. Életkorunkkal arányosan felértékelődik az idő, amikor múltról, évekről és emlékekről még alig szólhattunk. Minden a jelen jegyében történt Alig volt tegnap, nincsenek múlt dolgok visszfényei, csak most és ma van, és sok-sok esemény. Minden mozdulat, szó és tett esemény! Semmi régi, csak új, csupa addig nem ismert dolog, nincs még tapasztalat, csak megismerés. Tehát a gyerekkor! Amikor feltöltődünk élményekkel és ismeretekkel, mint az akkumulátor villanyárammal, és belső tartalmaink - tudás és érték, s valahol a tudatunk alatt talán még több lelki limlom és kacat - mint kiapadhatatlan erőforrás meghatározzák egyéniségünket, előírják sorsunkat A gyerekkor világa... az egykori falu! Sok szó esett már róla, ez alkalommal ne részletezzük, ne is ismételjük! A falut egy vonatkozásában idézzük meg, egyetlen fogalom révén említjük, az éjféli misék vonatkozásában. A karácsonyra gondolva közben, amely a római katolikus liturgia értelmében egyetlen alkalom az évben az éjféli misére. A vallás mítoszait és érzelemvilágát a református (kálvinista) hit rendszerében ismertem meg. Az éjféli mise kívül esik ezen a körön. Nem úgy a karácsony és a Megváltó tragikus életútjának misztériuma! Számomra az éjféli mise közvetve jelent meg, mint olyan jelenség és titok, amelyről tudok, ám értelmét és mélységét nem ismerhetem. Hogy mégis tudok róla, annak oka a következő. Falumnak két temploma van, a református és a római katolikus templom, mely plébániatemplom, vagyis Mater, mely a vallás minden liturgiái jogával bír. A szomszéd faluban nincs katolikus templom, a hívők abban az időben hozzánk jártak szentmisére. De gyónni, esküdni, keresztelkedni is. A képet először egészen kicsiny koromban láthattam, s aztán még számtalanszor, mert mélyen az emlékezetembe vésődött. Az utcán sötét ruhába, feketébe öltözött emberek vonulnak, a felvég felé tartanak. Évszaktól és időjárástól függetlenek. Ma már szinte időtlennek tűnnek fel számomra. Lehetett forró nyári napsütés vagy nyirkos őszi köd, az utcán meleg por sárga felhői vagy mélyülő végtelen sártenger, szürke palástján buDUBA GYULA Éjféli misék ján csillogó pocsolyavizekkel, s az úton síkosra taposott és a lovak vizeletétől s szánok talpától barnás-jegesre kövesedett hó. S a patakparton az akácok mélyzölden lombosodtak, vagy csupaszon zörgő ágakkal dideregtek a fagyban. Az utcakép tehát lehetett változatos, a látvány azonban ugyanaz, a férfiak és asszonyok csoportjait színes ruhás lányok, fürge gyerekek élénkítík, a hívők néha párosan mennek, majd egy két magányos alak következik, hézagosan és laza rendben vonulnak az utcán. Mi is az utcán vagyunk, a kapu előtt állunk, és nézzük őket. Még nem is értem, csak hallom a szót: a katolikusok! S ma az emlékezés mélyéről megszólal nagyanyám, visszaszól hozzám öregmama az idő aljáról, mintha a végtelen űrből szólna: „A fegyvernekiek templomba gyünnek!" Az éjféli miséről is ilyen alkalommal hallottam, de még nem tudtam, mi az. Honnan is tudhatnám, amikor még semmit nem tudok? Hallom a szavakat, ám alig érzem át értelmüket, sok mindent látok, de nem értékelek s értelmezek, az élményeket magamba fogadom, és eltűnnek bennem már-már nyomtalanul. Valamilyen kicsiny erő vagy kényszer azért már nyugtalankodik a lelkemben. Makacsul piszkál és ingerel: a képzeletem! Nem tudok semmit, de már képzelődöm. Karácsony este van, a feldíszített fa az asztalon áll, hunyorogva égnek rajta fehér gyertyák, és a friss fenyőlllatba szúrós égésszag keveredik, a fáról szikrázó csillagözön hull alá az asztalterítőre. Késő este lehet, már mélyen az éjszaka felé, mert hiába vannak körülöttem a csodák, álmos vagyok! Az ajtón nagyanyám jön be, feketén a tört lámpafényben - most érzem, mennyi fontos misztérium részese öregmama! - ily közléssel lép a szobába: „... mennek az éjféli misére a fegyvernekiek!" Megmozdul a képzeletem, és teremtő hévvel képeket fest elém, hóban és tejfehér derengésben, sűrű ezüstös homályban sötét embercsoportok mennek az utcán, fáradt fényű, tompán pislákoló ablakok nézik őket, a lassan vonulók alig beszélnek, érdesen ropog a hó a talpuk alatt. Mi kényszeríti őket, miért jönnek hóban és fagy ban oly messziről?! Erre a kérdésre később a kamasz sem keres még választ Fel sem teszi a kérdést miért jönnek? Pedig a háború után is jönnek még az éjféli misére a fegyvernekiek, bár egyre gyérebben. S a kamaszban, aki én vagyok, gyökeret ver a kíváncsiság, mely azonban nem elvont és természetfeletti kérdést kutat, hanem nagyon is reális, életképes tudásvágyat jelent A háború utáni falu karácsonyestéjén kietlen, szinte átokverte, rideg és néptelen. Az éjféli misén azonban lányok is vannak, kortársaink, ismerősök és ismeretlenek. Nézzük meg az éjféli misét! Kegyetlen kor, mégis csodák ideje, körülöttünk mesevilág! Millió óriási hópehely, az enyhe éjszakában lágy hóesés, puhán ropog a hó csizmáink alatt. (Hogyan hogy régen karácsonyestén mindig hulott a hő. vagy csak ma hisszük így?!) Libasorban, egymás nyomába lépve megyünk a Temetődombra. A katolikus templomban sok-sok szerény fény fogad, petróleumlámpa és gyertyafény, nincs még villany a faluban. A kórusból nézve magunk alatt a mélyben ismeretlen és furcsán megkapó szertartás folyik, énekhangok kísérik a pap kántáló szavát fenyőillat lengi át és tömjénfüst szaga száll fel hozzánk. A szertartás megfog, bár nem értjúk, és nem is akarjuk megfejteni. Az életben is sok komoly titok vesz körül, számos leselkedő végzetszerűség, mégsem érdekelnek a transzcendenciák. Életerők munkálnak bennünk, és a lányok érdekelnek, nem az áhítat igáz le, hanem a vágy. A templom közelében a temető, a sírkövek és hideg kőkeresztek messzi árnyaknak tűnnek a sápadt derengésben, de ők sem gyűrik le bennünk az életerőt. A lányok jelenléte izgalmassá teszi a néma éjszakát! Később a fővárosban teljesedik ki az éjféli mise varázsa, s némileg fellebben a fátyol titkairól. Akkor tárul fel igazi értelmük, ha olyan valakivel veszünk részt bennúk, akit szeretünk. Bár jelenlétünket nem vallásos kötelesség határozza meg, nem a hit törvényei írják elő tehát, hanem a részvétel emberi méretei. A valóságkörnyezet más, mint a régi volt, alacsony, néma házak és apró ablakok helyett nagy fények és történelmi épületek vesznek körül. A gazdag képzelet törté nelmí árnyakat pillanthat meg maga körül. De a hóesés a régi, halk, lágy és álomszerű. Valaki belénk karol, s tudjuk, hozzánk tartozik. Kiegészítjük egymást, szinte egyek vagyunk. A helyszín többféle, a Dóm, a ferencesek temploma vagy a jezsuitáké, melyben a kórusról lehetett nézni a szertartást. Amely ma sem a tiéd egészen, mégis már sokkal közelebb áll hozzád, mint bármikor azelőtt. Részt veszel a misén, bár nem a liturgikus mozzanatok és formai elemek révén, hanem a benne meghirdetett szeretet, tökély és egyetemesség meglátása és újszerű kiteljesedése értelmében. Közelivé válik a szertartás misztériuma, már nem idegen, bár még távoli, olyan törekvés megvalósulásának látod, melyben az ember önmagával találkozik. Mintha az időtlenségből törnének fel a latin szavak (magad is tanultad egykor!). Az arany ragyogása és az odaadás pompája, mely óriási erőre utaló boltívek alatt árasztja a hit hatalmát, már nem külső hivalkodás. A meghajló vállakat nézve mintha a lét félelmeinek és az ember kételyeinek, a lélek magányának történelmi mélységeibe tekintenél. Lelátsz szinte a katakombákig, oly mélységet érzel, ahol az ember kiszolgáltatottságának fényében értelmet nyer a hit! S mintha megvilágosodna a régi kérdés: miért jönnek oly messziről...? Hogy önmagukkal találkozzanak! Mert önmagunkkal ritkán találkozhatunk! Még mindig hull a hó, megvastagodott a fehér takaró, már bokáig süpped belé a cipő. Jó tudni, hogy aki beléd karol, szeret Jó, hogy az Óváros-téren Roland lovag szobrára tekintve megkérdezheted: „Vajon szilveszterkor valóban hátrafordul, s ki látja meg?" Képzelődve várod, hogy a sűrű hóesésben magányos lovas tűnik fel előtted, és lassan poroszkál a Halászkapu felé. Nem lettél vallásosabb, csupán hívőbb és meghatottabb. S már bízol benne, hogy lassan megérted azokat a titkokat, amelyeket oly könnyű megérezni, ám annyira nehéz kimondani!