Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)

1995-12-20 / 294. szám, szerda

1995. december 20. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó I 2875 | Az ellenzék semmit sem tud az 0K0 bővítéséről Ivan Gašparovič a lapnak adott nyilatkozatában arra a kérdésre válaszolva, hogy a képviselői klubok tárgyalnak-e a titkosszolgálatot ellenőrző parlamenti szerv (OKO) bővítéséről, a következőt válaszolta: „Úgy gondolom, igen." Megkérdeztünk néhány ellenzéki képviselőt, hogy valóban folynak-e ilyen megbeszélések. Milan Kňažko (DU): Semmit sem tudok erről. Ezenkívül ahhoz, hogy a koalíció a parlamentben rendbe tegye a dolgokat, nincs szükség semmiféle tárgyalásokra. Végül is a parlamentben az ülés elején elhangzott az 0K0 bővítésére vonatkozó javaslat, de elutasították. Tehát nem tudom, hogy Ivan Gašparovič mire gondolt. Peter Weiss (DBP): A DBP és a DSZM között nem volt semmiféle hivatalos találkozó. Mi nem szólítottuk meg őket, ők sem bennünket. Az 0K0 bővítését több ízben is kértük a parlamenti üléseken. Ha megkerestek volna bennünket a kérdéssel kapcsolatban, Robert Fico klubelnök tájékoztatott volna. František Mikioško (KDM): Tobábbra is fontosnak tartjuk az 0K0 bővítését, de klubelnökként nem tudok arról, hogy lett volna ilyen tanácskozás. Národná obroda Minden faluba szlovák iskolát A lap munkatársa abból az alkalomból készített interjút Eva Slavkovská oktatásügyi miniszterrel, hogy egy éve áll a tárca élén. Arra a kérdésre válaszolva, hogy ezt soknak tartja-e vagy kevésnek, hangsúlyozta: - A kormány hivatalba lépésének első évfordulója kapcsán jómagam is elgondolkodtam azon, miképpen birkóztam meg feladatommal. Hogy őszinte legyek, csak az utóbbi hónapokban kezdem érezni, hogy értek a tárcához... • Az egy év alatt mit sikerült elérni? - Elemezzük az egyes főosztályokat. A legnagyobb az alap- és középiskolákat irányító főosztály, és számunkra ez a legfontosabb is, mivel ezekből az iskolákból sok van. A főosztály sok feladatot tűzött maga elé, ezért néhány rendeletük késik, jóllehet sok feladatukat teljesítették. Innoválták például az összes tantervet, amit nagyon fontosnak tartok, mivel abszurd dolog volt a régi tantervek szerinti oktatás. Nagyon fontosnak tartom, hogy megállt az óvodák számának csökkenése, s e téren a helyzet stabilizálódik. Személy szerint nagy sikernek tartom, hogy szlovák iskolákat nyitottunk mega nemzetiségileg vegyes területeken, ott, ahol eddig nem voltak. Ezt az irányvonalat akarjuk követni, hogy ne legyen olyan község, amelyben nincs szlovák iskola. Fontosnak tartom továbbá, hogy a középiskolákban új tantárgyakat vezettek be, és megkezdtük annak a felülvizsgálását, mire van szükség,.és mire nincs. Néhány tantárgy már elavult volt, és több olyan, mint a marketing, a menedzserképzés stb. teljesen hiányzott. A főiskolákról szóló törvény módosító javaslatát ugyan nem fogadták el, ennek ellenére állítom, hogy jó. De a főiskolák és a Tudományos Akadémia közötti ellentét felszámolása már nem tartozik a hatáskörünkbe. • A főiskolákról szóló törvény módosításán kívül még mi vár az új évben a tárcára? - Szeretnénk foglalkozni a kötelező iskolalátogatás kérdésével. A kormány programnyilatkozatából indulunk ki, és azt akarjuk, hogy a kötelező kilenc évet a tanuló az alapiskolában végezze el. Azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy a kilencedik osztályt ne a szakmunkásképzőkben és a középiskolákban végezzék a tanulók. Ezzel sok munka lesz, hiszen sok iskolának nincs ehhez elegendő tanterme, és sok helyütt már a tanerő is hiányzik. Pravda, LÝDIA VÝBORNÁ Az Alkotmánybíróság határozata még „utazik" Az Alkotmánybíróság novemberben úgy döntött, hogy a parlamenti vizsgálóbizottságok létrehozásának nincs alkotmányos alapja. Mivel az állítólagos alkotmányos válság okainak vizsgálatával foglalkozó parlamenti bizottság abban az időben tanácskozott, amikor már ismert volt az Alkotmánybíróság lelete, érdekelt bennünket, mikor jelenik meg a Törvénytárban. Dušan Macuška, a bizottság elnöke ugyanis kijelentette, az Alkotmánybíróság határozatát csak akkortól akceptálják majd, amikor hatályba lép, vagyis: megjelenik a Törvénytárban. Mochnáčová asszony, az alkotmánybíróság irodavezetője ezzel összefüggésben kijelentette, hogy ezt a dokumentumot december 15-én küldték Pozsonyba. A Törvénytár szerkesztőségébe azonban még nem érkezett meg az Alkotmánybíróság határozatát tartalmazó postai küldemény. Sme Stratégiai tervezést a területfejlesztésben Az elmúlt időszakban szinte csodaszerként emlegették egyesek a piac mindenható erejét. Nincs munkád? Ne félj, majd a piac megoldja. Elmaradott a technikánk? Megoldja a piac! Elhanyagoltuk a környezetvédelmet? Majd a piac rákényszerít, hogy védjük a természetet. Gazdasági és szociális különbségek vannak a régiók között? A piacgazdaság ennek is véget vet! Hiába volt a közgazdászok figyelmeztetése, hogy a piac nem képes bizonyos problémákat megoldani, hiába hivatkoztak a modern közgazdaságtan ismeretrendszerére, hiába mutattak rá, hogy a piac növeli az emberek és régiók közötti különbségeket, nem nagyon volt foganatja. Mi lett az eredmény? A régiók közötti differenciálódás fokozódott, nemcsak az egyes járások közötti különbségek jelentősek, hanem egy adott járáson belül sem azonos fejlettségűek a térségek. Egyes helyeken a munkanélküliség meghaladja a 40 százalékot, máshol alig éri el az 5-öt. így van ez Szlovákiában, s hasonló a helyzet Magyarországon is. Pedig a fejlett ipari országokban nem hanyagolják el a területfejlesztés és -rendezés kérdését, s ennek megvalósításában hatalmas szerepe van a stratégiai tervezésnek. Az EU regionális súlyponti célkitűzései között kiemelt helyet foglal el a társadalmi és gazdasági fejlődésben elmaradott, ill. a strukturális problémákkal küszködő ipari és mezőgazdasági térségek fejlődésének elősegítése, mivel csak így lehet biztosítani egy ország gazdasági felemelkedését, megújulását. E tekintetben, úgy gondolom, a szlovákiai szakemberek figyelmét sem kerülheti el az a területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvényjavaslat, amelyet most tárgyal a magyar parlament. Mint azt Baja Ferenc, Magyarország környezetvédelmi és területfejlesztési minisztere parlamenti felszólalásában elmondta, a törvénytervezet megalkotói abból indultak ki, hogy a modern piacgazdaságban a térségi politika fő célja a területi különbségek csökkentése, valamint az ország területi adottságainak optimális kihasználása. Ezekben a folyamatokban a parlament és az állam felelőssége megkerülhetetlen. A törvény megteremti az állam szerepvállalásának és felelősségének átláthatóságát, világossá teszi a területfejlesztés folyamatait és ezáltal szabályozottabbá az állami felelősségvállalást. Rámutatott azonban arra is, hogy a központi akciók önmagukban nem lehetnek sikeresek. Ebben az értelemben a területfejlesztési politikának modellt kell váltania, melynek lényege a területfejlesztési döntések decentralizációja, a közvetlen állami beavatkozás mérséklése. Ez nem csökkenti az állam és a kormány felelősségvállalását, de elősegíti egy jobban működő, kiegyensúlyozottabb állami, önkormányzati kapcsolatrendszer kialakulását, mely lehetővé teszi a helyi sajátosságok figyelembe vételét, a pozitív kezdeményezéseket felkaroló helyi, térségi stratégia kidolgozását. A javaslat ezért olyan intézményi rendszert feltételez, amelyben a különféleterületi szintű döntéshozók jogosultak fejlesztési politikájuk megvalósítására, és ehhez az általánosabb döntési szinttől tényleges pénzügyi támogatást is kaphatnak. Az egyes szintek szereplőinek együttműködését központilag az országos területfejlesztési tanács, regionális szinten a regionális fejlesztési tanácsok, ill. a megyei területfejlesztési tanácsok, a települések szintjén pedig a területfejlesztési önkormányzati társulások biztosítják. A törvényjavaslat értelmében a kormány fő feladatai közé tartozik az ország területfejlesztési koncepciójának, a területfejlesztési politika meghatározó irányelveinek, céljainak, hosszú távú prioritásainak kidolgozása, a tervek önkormányzatokra vonatkozó elemeinek meghatározása. Ezeket a dokumentumokat az Országgyűlés hagyja jóvá ugyanúgy, mint a területfejlesztésre szolgáló pénzügyi eszközöket és az egyes pénzügyi kedvezményeket. Pozsgay Balázs, az önkormányzati bizottság alelnöke (MSZP) szerint ez az intézményrendszer az önkormányzati és gazdasági szféra bevonásával megteremti a stratégiai tervezésen alapuló, térségi programokra épülő fejlesztési politika feltételeit. Mint parlamenti felszólalásában rámutatott, a törvénytervezetnek van egy súlyos gondja: nem tisztázza a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat, felsorolást ad, de semmiféle konkrét döntést nem hoz a felszabadítható források mértékéről. Ennek ellenére a törvényre szükség van, elfogadásának halogatásával elodáznák annak a lehetőségét, hogy a lényeges elmaradottsággal küzdő területek pénzeszközökhöz jussanak problémáik megoldása érdekében. Nem beszélve arról, hogy az EU-hoz való csatlakozás is megkívánja egy ilyen törvény megszületését. Szlovákia is hasonló gondokkal küzd. Úgy érzem, a mi törvényalkotóink is elgondolkodhatnának rajta: nem lenne-e hasznos kidolgozni és elfogadni egy hasonló, Szlovákia jellegzetességeit figyelembe vevő törvényt. Hiszen a stratégiai programok törvényesítése lehetővé tenné nemcsak az állam, hanem az önkormányzatok hosszabb távú gondolkodását és összehangolt cselekvését is, ellentétben a mostani, lényegében csak rövid távú, helyenként kaotikus működési rendszerrel. BORZA ERZSÉBET KOMMENTÁRUNK Bal-siker Egy-két százalékkal még módosulhatnak az Oroszországban vasárnap tartott parlamenti választások eredményei, egy, de akár kél párt is áthuppanhat még az ölszázalékos küszöbön - a hivatalos részeredményeket ugyanis csak mára ígérik, a végeredményeket pedig három héten belül -, de a lényeg már ismert. Az élen a kommunisták végeztek, ahogy az várhaló volt, a többi párt meglepetést okozott. A kellemetlen meglepetések közé tartozik elsősorban az, hogy míg a közvélemény-kutatások 5 százalékot sem jósoltak Zsirinovszkij Liberális Demokrata Pártjának, 11 százalékkal a második helyen áll, még Csernomirgyin kormányfő Házunk, Oroszország nevű választási tömbjét is maga mögötl hagyta. Beküzdötte magát a dumába Jegor Gajdar szövetsége, az Oroszország Demokratikus Választása, de a reformerők még így is kisebbségben vannak a bal- és jobbszéllel szemben, miközben fennáll a veszélye annak, hogy Lebegy tábornok balos-nacionalista Orosz Közösségek Kongresszusa összeszed még néhány voksocskát, és szintén bevonul a törvényhozásba. Ezek után a reformerek csak az egyéni választókörzetekben szép számban mandátumhozjutó függetlenektől remélhetnek némi támogatást. Mindent egybevetve: a reformpártiak és ellenfeleik úgy fele-fele arányban lesznek jelen a törvényhozásban, főleg mert Zjuganov, a kommunisták vezére máris kijelentette, hogy kész szövetkezni Zsirinovszkijjal. Tehál a két egyenlően erős labor létrejötte akár biztosra vehető. Ugyanilyen kettészakadt az ország is - mégpedig több szempontból. Míg keleten Zjuganovra, Zsirinovszkijra és Lebegyre szavaztak, a nyugati országrész a reformereket részesítette előnyben: Moszkvában Gsemomirgyin, Szentpéterváron Gajdar győzött, mégpedig fölényesen. Az eredményekből ítélve szinte ugyanannyi a bizakodó ember az országban, mint az elégedellen, ugyanannyi a múltat visszasíró, mint ajövőbe tekintő. Ilyen helyzelben mi várható Oroszországban? Elképzelhető egy balratolódás, de akár maradhat is minden a régiben. Borisz Jelcin ugyanis két éve, miután szétlövette a parlamentet, olyan alkotmányt varrl az ország nyakába, amely egyértelműen az ő alig leplezett diktatórikus hajlamaira van szabva. Ha őelnöksége úgy gondolja, a kormányfő és a kabinet kinevezésénél egyáltalán nem kell tekintettel lennie a törvényhozás összetételére, s ha a duma ódzkodna a kabinetnek bizalmat szavazni, akár fel is oszlathatja a legálisan megválasztott testülelet. Ugyanakkor a duma számára szinte lehetetlen az államfő leváltása - bár már vollak ilyen próbálkozások. Ha viszont úgy lekintünk a mostani választásokra, mint egy országos főpróbára a nyári elnökválasztás előtt, akkor Jelcinnek semmi oka az elégedettségre, mert nyilvánvaló: a polgárok legtöbbje nem is annyira valaki mellett voksolt, mint inkább a jelenlegi rendszer ellen, mert mélységesen elégedetlen az elnöki irányvonallal. Nem lát maga előtt vonzó jövőképet, így inkább a múltba tekint, visszasírja a Szovjetuniót, a „fejlett szocializmus" lálszatjólétét és viszonylagos létbiztonságát, mert most csak nemzetiségi villongásokat, polgárháborúi, vadkapitalizmust, munkanélküliséget és nyomort kap - ez utóbbit a lakosság 42 százaléka. Minden alkotmányos biztosíték ellenére az sem zárható ki, hogy a duma mégiscsak megtalálja a módját a nagyobb politikai befolyás elérésének, s akkor a körvonalazódó vörös-barna szövetség az elnökválasztás eredményét is eldöntheti. Mert Zjuganov pártja igenis vörös, nem pedig rózsaszín, ahogy a kampány elején még megpróbálta magáról elhitetni. Minél közelebb került a győzelemhez, annál inkább visszavörösödött. Utolsó nagygyűlésein még a marxista-leninista terminológiát is felmelegítette, nem is szólva olyan kijelentésekről, mint a volt szovjet köztársaságok szövetségének valamiféle megújítása, a NATO keleti teijeszkedésével szembeni új katonai szövetség létrehozásának szükségessége, az úgymond'orosz sajátosságok érvényesítése a nép számára állítólag idegen nyugati befolyással szemben - hogy csak a legnyugtalanítóbb példákat említsem. Ha ehhez társulnak még Zsirinovszkij vad elképzelései a fényes nagyorosz jövőről, netán még Lebegy tábornok rendcsinálási vágyai is, melyekben főszerepet kapna az ismét szupererős hadsereg, akkor az orosz baloldal sikere csakis balsikerként értékelhető, nemcsak a hatalmas ország, hanem a vele szomszédos Rurópa számára is. AHOGY ÉN LÁTOM I Tizenhét magyar „igen"-t az alapszerződésre! Tóth Mihály rovata A hat évvel ezelőtti fordulatot követő fél esztendőt kivéve még egyszer sem fordult elő, hogy a szlovákiai magyarok tömegei oly erőteljesen érdeklődtek volna a nagypolitikai történések iránt, mint most, 1995 őszén. Ez teljesen érthető, hiszen még egyszer sem történt meg, hogy a szlovák nacionalisták oly masszív tá45madást intéztek volna anyanyelvünk ellen, mint az elmúlt időszakban. Az államnyelvről szóló törvény elfogadtatott, és aligha van ebben az országban reálisan gondolkodó magyar, aki még abban reménykedik, hogy a jogszabályt valami csoda folytán hatályon kívül helyezik. így mindannyiunk figyelme arra összpontosul, mi lesz a szlovák-magyar alapszerződés sorsa, illetve, hogy belátható időn belül sikerül-e a parlamenttel elfogadtatni a kisebbségek nyelvhasználatát szabályozó törvényt. A múlt hét végén szülőfalumban, Nagykeszin jártam, és örömmel tapasztaltam, hogy ezekben a napokban azok is érdeklődnek a politika iránt, akik azt mindig is rendes ember által megvetendőnek, úri huncutságnak tekintették. Mindenki érzi ebben a tipikus dél-szlovákiai faluban, hogy ami 1995. december 20-án a pozsonyi parlamentben történik, az évtizedekre hatással lesz kisebbségünk közérzetére, életfeltételeire. Körülbelül 20 l'alumbelivel váltottam szót, és közülük legalább 15-en lényegél tekintve ezt a kérdést tették fel: „Parlamenti képviselőink miért nem hajlandók egyértelműen kijelenteni, hogy megszavazzák az alapszerződést? Hiszen azt nemcsak Vladimír Mečiar írta alá, hanem Horn Gyula is..." Kínomban vagy széttártam a két karom, vagy jó adag öniróniával azt mondtam, hogy „ugyan okos ember vagyok, de ezt még én sem tudom megmagyarázni". Aki a közép-kelet-európai, főképp pedig a szlovákiai politika mibenlétét ismeri, az valamelyest, még ha undorodva is, de megérti, hogy a DU fnagukat liberálisnak tekintő, de a valóságban még mindig a mélynemzeti gondolattal kacérkodó politikusai fanyalognak, ha az alapszerződés megszavazásáról van szó. Nagyobb hazafiaknak akarnak mutatkozni Slotánál és Móricnál, és ebből profitálni szeretnének a politikában. Mint minden párt Szlovákiában. Čarnogurskýék és Weissék vacillálása részint azzal magyarázható, hogy nem akarják megkönnyíteni a miniszterelnök dolgát. Életveszélyes manapság az alapszerződés sorsát illetően jósolni, de én meg merem kockáztatni: legalább 75 százalékos az esélye annak, hogy Vladimír Mečiar néhány napja képes volt megfegyelmezni mozgalmának parlamenti képviselőit. A szlovák kereszténydemokraták és a demokratikus baloldaliak pedig nemzetközi jóhírük ápolása, a megfelelő internacionáléban betöltött szerepük megtartása, erősítése érdekében nagyobbrészt szintén „igen"-nel szavaznak. Egy pillanatra sem szabad arról megfeledkezni, hogy az alapszerződés megfogalmazása, majd aláírása nemzetközi ösztönzésre, a Nyugat óhajának megfelelően történt. Persze, szívóskodhatnak egyesek Budapesten, a szlovák nemzetiek önérzeteskedhetnek Pozsonyban és Zsolnán, papolhatják, hogy „saját problémáinkat majd magunk oldjuk meg", a tény azonban tény marad: ha Szlovákia és Magyarország részévé akar válni Európa civilizáltabb felének, akkor nem lehet büntetlenül semmibe venni a nyugati normákat és a Nyugat óhaját. Ezt mind a kereszténydemokraták, mind a demokratikus baloldaliak vezetői jól tudják. És most ismét visszatérek arra, amit Nagykeszin mondott nekem egy gyalogmagyar: „Még az is előfordulhat, a magyar képviselők »igenlő« szava zatának elmaradásán bukik meg az alapszerződés ratifikálása." Hát igen, előfordulhat. De akkor megnézhetik magukat pártjaink. Még elképzelni is nehéz, hogy miként reagálnának erre a nyugati fővárosokban, amelyekben eddig partnerként fogadták a szlovákiai magyar politikusokat. Persze az.t sem nehéz kiszámítani, miként vélekednének az. előbbiekben leírt szégyenteljes „megoldásra" a választópolgárok. Közösségünknek szüksége van az alapszerződés parlamenti jóváhagyására, mert e dokumentum jogi fogódzkodót jelent számunkra a jövőben, és egyengeti a kisebbségi nyelvhasználati törvény elfogadásának útját. A 17 „igen" szavazat azt is bizonyítja, hogy nem szélsőséges a szlovákiai magyar politizálás. Nyugaton - ha régiónkról van szó - kevés dolgot tartanak ennél fontosabbnak.