Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)

1995-12-19 / 293. szám, kedd

1995. december 19. HIRDETÉS ÚJ SZ Ó 7 | NEMZETI SZÍNHÁZ A New York Palota udvarán? A Budapest szívében, a Blaha Lujza tér tőszomszédságában álló, műemlékileg védett New York Palota szerkesztőségek székhelyéül szolgált. A lapok privatizálásával az itt működő kiadóvállalat- megszűnt, az épület a Postaban­ké lett. Állaga úgy romlott, hogy legalább más­fél milliárd forintba kerülne a külső felújítása. Most már szabadulna a bank a palotától, de akinek ma iroda kell, válogathat az egymás után épülőkből. Miért bajlódna egy műemlék­kel? v Ennyi bevezetés szükséges ahhoz, hogy megértsük: miért fogadta olyan nagy fenntar­tással a színészvilág, valamint a Nemzeti Szín­ház felépítésére kiírt korábbi pályázatok épí­tész gárdája Kerényi Imre, a Madách Színház igazgatója, Szegó' György díszlettervező és Vargha Mihály építész ötletét. Ők ugyanis a New York Palotában képzelik elhelyezni a Nem­zeti Színházat. Méghozzá úgy, hogy az épületet a Postabank felajánlja az államnak, kap egy cseretelket, megkapja az eddigi adományokból összegyűlt 1,2 milliárd forintot, a költségvetés támogatásával felépíti ide a Nemzetit - amit utóbb az állam visszavásárol tőle. Vagyis nem a Postabanknak kellene fizetnie a felújítás szám­láját... Kerényiék érve szerint kb. 5,5 milliárd forint­ból átmenetileg a mai Hevesi Sándor téri épü­letnél jobb otthonra lelne itt a Nemzeti, ha már nincsen kéznél 15 milliárd forint az igazi Szín­házra. Ligeti Béla, a Nemzetire kiírt 1990-es pályá­zat első díjas főtervezője minden megállapítá­sában cáfolta a palota-pártiak érveit: - A mi számításaink szerinti (egy 850 fős nagy és egy 200 nézőt befogadó kamara teát­rumbői álló) Nemzeti az Erzsébet téren, a mai nemzetközi buszállomás helyén 1995-ös ára­kon sem kerülne 7,7 milliárd forintnál többe. A New York Palotában, egy szomszédos házat is felhasználva, maximum 500 néző férne el - öt­milliárdért. De az ötmilliárd nagyvonalúan alá­becsült ár, miközben a helyi önkormányzattól és az államtól is nagyvonalúságot várnak el. Tudni kell, egy azonos funkció érdekében tör­tént átépítés a „zöldmezős" beruházáshoz ké­pest mindig egyötödével többe kerül. Jelen esetben egy irodaházból akarnak a külső jelleg megőrzésével nagy belső tereket feltételező színházat csinálni. Ez éppolyan természetelle­nes, mint azon gondolkodni, milyen jó irodaház lenne az életveszélyes homlokzatú Madách Színházból... Az is kérdéses, hogyan magyaráznák meg az új színházra adakozóknak, hogy a pénzükért a nemzet színháza ismét ideiglenes helyre költöz­ne? A kérdőjeleket csak szaporítja Török András­nak, a kultuszminisztérium helyettes államtit­kárának ellentmondó magatartása. Toperczer Ferenc, a VII. kerület alpolgármestere elmond­ta, a Bokros-csomag meghirdetése után Török közölte vele, hogy az önkormányzat a kerületi részletes rendezési tervek készítésekor ne szá­mítson arra, hogy egyhamar helyet kell találni a Nemzetinek. Ezután nyilatkozataiban igencsak bátorítónak minősítette a New York Palota vari­ációját. A történethez apró adalékként ide kívánko­zik egy tény: a Postabank elnök-vezérigazgató­ja, Princz Gábor felesége Malek Andrea szí­nésznő... V. PAIZS GÁBOR HATVANÖT EVES LENNE JANCI ISTVÁN Darumadár, fenn az égen... Váratlanul távozott el, tavaly szeptemberben. Jókedvűen ment el... Néhány perccel korábban még szórakoztatta a környezetét - ma­ga is jókat derülve, aztán lepihent és elaludt. Az utolsó éveket súlyos betegen töltötte - de lelkileg nem roppant össze. A megmaradt jó barátok ­sokan voltak -, a gyerekei, az imá­dott unokák és elsősorban a fele­sége, Goda Marika tartották benne a lelket. Janči István Nyitraegerszegről származik. A szülők nem örvendez­tek túlságosan, amikor a helybéli kántortanító felhívta figyelmüket a gyerek kivételes zenei adottságai­ra, különösen szép hangjára. A szülők jót akartak - tisztességes foglalkozást a fiuknak. A fiú szót fo­gadott; közgazdasági érettségi után hivatalnok lett - Pöstyénben. A sors úgy hozta, hogy a Szlovák Népi Művészegyüttes éppen akkor Pöstyénben tartotta összpontosítá­sát. Janči István gondolt egyet - je­lentkezett próbafelvételre. A zsűri­tagokat megbabonázta bársonyos baritonja, így aztán otthagyta a hi­vatalt - s az együttes szólistája­ként bejárta a világot, sikereket aratott. Énekelt a katonai művészegyüt­tesben is, majd az Új Színpad kö­vetkezett, végül a Szlovák Nemzeti Színház operaegyüttesének a szó­listája lett - élete végéig. Közben elvégezte a főiskolán az éneksza­kot, majd a bécsi Mesteriskolát is. A pozsonyi opera szólistájaként 120 szerepet alakított; elénekelte az operairodalom valamennyi je­lentős baritonszerepét. Sokoldalú művész volt. A könnyű műfajt is kedvelte. A hazai magyar közönség az operettmelódiáira, a magyar nó­tákra emlékszik, a jó humorú művészre, aki életet teremtett a színpadon. A legkisebb faluban is olyan igényességgel énekelt, mint a bécsi vagy a budapesti Operaház színpadán. Igényes volt önmagával és a kol­légáival szemben. Nem tűrte a la­zaságot. Megkövetelte a fegyel­met. A színpad számára szent volt, amiért érdemes élni. Még csak hatvanöt éves lenne. Valahol messze énekli mennyei kö­zönségének kedvenc nótáját: „Da­rumadár, fenn az égen, hazafelé szálldogál... (kopasz) I Kis NYELVŐR Programátor Lassan már alig találunk olyan válla­latot, intézményt, közületet, ahol ne használnának számítógépet. Számos helyen kész programokkal dolgoznak, vannak azonban olyan munkahelyek is, ahol szükség van helyi igényeket ki­elégítő speciális, saját fejlesztésű programokra. Ezért az ezzel foglalkozó szakemberekre is nagy szükség van, sok az ilyen jellegű álláskínálat is. A szlovákiai magyar lapok efféle hir­detéseiben általában programátor­okat keresnek, s a mindennapi be­szédben is általában ezt a szót hasz­náljuk. A programátor érezhetően két tagból áll: a program főnévből és az ­átor latin eredetű, a cselekvést végző személyt vagy eszközt jelölő főnév­képzőből. Ilyen képzős szavak - mind személy, mind eszköz jelentésben ­jócskán akadnak nyelvünkben, gon­doljunk csak pl. ezekre: animator, agi­tátor, demonstrátor, diktátor, doku­mentátor, navigátor, kommentátor, misztifikátor (mint személyek), ill. dia­lizátor, kondenzátor, karburátor, ele­vátor, depilátor (mint eszközök). A fel­sorolt főnevek latin eredetű nemzet­közi vándorszavak, ezért a szlovák nyelvben is ismertek, sőt a szlovák­ban léteznek olyan -átor képzős szár­mazékok is, mejyek a magyarban nem, vagy szűkebb jelentésben hasz­nálatosak. Ilyenek például a (személy­re utaló) moderátor és a már említett programátor. A legújabb magyar idegen szavak szótára szerint a moderátor a tudomá­nyos életben használatos szakszó, ke­rekasztal-beszélgetések, viták irányító­ját nevezhetjük így. A szlovák moderá­tor ellenben olyan személy, aki a műsort (a tévében vagy a rádióban) vagy a vitát vezeti. A magyarban ilyen esetben a műsorvezető, illetve a vita­vezető elnevezés a megszokott. A számítógépes programokat ké­szítő alkalmazott matematikus neve a szlovákban programátor, Magyaror­szágon viszont ebben az értelemben csak a programozó használatos. A programátor valószínűleg azért nem került be a magyar köznyelvbe, mert „nem illik" bele tökéletesen az -átor képzős szavak rendszerébe. Ezek töve ugyanis nagyrészt nem önálló, csak egyes származékai élnek, ugyanakkor a főnévi származék mellett létezik egy, a cselekvést megnevező igei szárma­zék is, pl.: a kommentátor kommentál, a demonstrátor demonstrál, az agitá­tor agitál, az analizátor analizál stb. Ezzel szemben a programátor töve az önállóan is létező program főnév; a szóban forgó szakember pedig nem „programéi", hanem programoz. Az ilyen típusú igék cselekvőjét pedig ál­talában az -ó/-ő képzős főnévvel ké­pezzük, pl.: gondoz - gondozó, szervez - szervező, intéz - intéző stb. Láttuk tehát, hogy számos -átor képzős főnév mind a magyarban, mind a szlovákban él, a két szócsoport azonban nem teljesen fedi egymást. A szlovákiai magyar (írott és beszélt) szó­használatban elterjedt programátor csak látszólag „illik bele" ebbe a rend­szerbe, ezért - valamint a magyaror­szági nyelvhasználathoz való igazodás végett - azt ajánljuk, hogy helyette a programozó szót használjuk. SZABÓMIHÁLY GIZELLA Nemzetközi Honfoglalás Lovas Emléktúra Jövőre ünnepeljük honfoglalásunk 1100. évfordulóját, ami jó alkalom arra is, hogy felmérjük szellemi-kultu­rális örökségünket - a tizenegy év­százados európai jelenlétünkhöz kapcsolódó, évszázadokon át megőrzött nemzeti kincseket. A közeledő millecentenáriumi ün­nepségsorozat keretén belül a Hon­foglalás és Örökségünk Alapítvány 1996. július 28-augusztus 20 között rendezi meg a Nemzetközi Honfogla­lás Lovas Emléktúrát a „Verecke hí­res útján". A rendezők (Dr. Kardos Zoltán alapító, Major László elnök, az alapítvány további tagjai: Dr. Hábel Tamás, Dr. Mudri Katalin, C. Tóth Já­nos, Scharek Ferenc) a közelmúltban sajtótájékoztatón ismertették a szí­nesnek ígérkező rendezvénysorozat­tal kapcsolatos terveiket. Az emléktú­ra ügyének jeles közéleti személyisé­geket (köztük Dr. Gál Zoltánt, az or­szággyűlés elnökét, Dr. Tabajdi Csa­SMMÜ Ópusztaszer - Nemzeti Történeti Emlékpark (Fotó: Miskó) bát, a Miniszterelnöki Hivatal politi­kai államtitkárát stb.) és támogató in­tézményeket, szervezeteket (többek között a Magyar Nemzeti Múzeumot, a Magyar Művelődési Intézetet, a Ma­gyar Honismereti Szövetséget, a Ma­gyar Néprajzi Múzeumot, a Honvéd Vezérkart, az ELTE Embertani Tan­székét, a Határon Túli Magyarok Hi­vatalát, az útvonalon érintett önkor­mányzatokat stb.) sikerült megnyer­niük. Céljuk a magyar lovas-, vadász­és katonai hagyományok felelevení­tésén túl a valós kép bemutatása (tu­dományos előadások, kézműves fog­lalkozások, folklórműsorok segítsé­gével) honfoglaló őseinkről és sajá­tos hagyományainkról. íme, ízelítőként néhány tervezett rendezvény a vándor jurtatáborból: borszentelés pogány rítus szerint (Hoppál Mihály és Besze Péter tálto­sok), nemzetközi patkoló verseny (Hecker Walter, Váczi Ernő), tárogató koncert (az Operaház Zenebogár e­gyüttese), „A jurtától Sevilláig" ­előadás (Makovecz Imre), Ki-mit-tud a honfoglalásról - zenetörténeti előadás (Szörényi Levente, Kobzos Kiss Tamás), kihaló szakmák és népi mesterségek (pl.: kosár- és gyékény­fonás, kéziszövés, fekete kerámia, lószőr ékszerkészítés, teknővájás, íj­és hálókészítés stb.) bemutatása-ta­nítása, „A magyar államiság első szá­zadai" (C. Tóth János), „Jelképtan" (Papp Gábor művészettörténész), csángó tárlatnyitás és előadás a tör­ténetükről (Dr. Halász Péter), „Emese álma" - divatbemutató, „István, a ki­rály" a rockopera vetítése a szer­vezők előszavával (Szörényi Levente, Vikidál Gyula), Nemzetközi „Fehér ló" - árverés és képzőművészeti aukció, ópusztaszeri záróünnepség. Természetesen minden korhű öltö­zetben, nyolcvan lovas és további ön­kéntes érdeklődő részvételével. Szlo­vákiában Nagykaposon, Királyhelme­cen, Bodrogszerdahelyen át halad­nak az emléktúra résztvevői. Akik szeretnének részt venni ezen a túrán vagy bizonyos szakaszán, esetleg a túrához kapcsolódó „Nemzetközi Bé­ke és Barátság" képzőmészeti tábor munkájában, azok jelentkezhetnek az alábbi címen vagy telefonszámon: Adrianus Utazási Iroda Bt., Gidőfalvy út 29., 1134 Budapest; tel./fax: /36­1/140-7717. MI-KÓ RECENZIÓ Zalabai Zsigmond: Verstörténés Zalabai Zsigmond a Verstörté­nés című kötetével látványosan visszatért a szlovákiai magyar iro­dalomkritikába. Irodalomkritikai kötete „egy elméletileg fölkészült irodalomtörténész következetesen megkomponált racionális okfejté­se, társulva az esszébe oltott stílus lendületével, a személyiség őszin­te kitárulkozásából fakadó erkölcsi hitellel" (Fazekas József). Bevallom, többször is elolvas­tam a könyvet, s ami leginkább megfogott benne: az egységbe fog­laló törekvés. Amikor a verstörté­nés egy fókuszból nézve eggyé vá­lik, szinte egy melódiává. Az egysé­get teremtő atmoszféra „mozgó esztétikája". Varga Imrétől - Farn­bauer Gáborig. Zalabai Zsigmond tájékoztatásá­nak fontos szerepe van a költők-ol­vasók közötti egyensúly javításá­ban. Ennek következtében szoro­sabb kapcsolatot igyekszik terem­teni az irodalomkritikus a vers és olvasója között. A megannyi hely­zet, és verselemzés rámutat - ta­lán nagyobb mértékben - a „költőileg megformált világképek­re", mert hiszen ez „az egyetlen is­mérv, amely az irodalom saját­szerűségét az irodalom létezés­módjának a komplexitásában ra­gadja meg." A kritikusi beavatkozásnak az ol­vasó és a lírikus kapcsolatában fontos szerepe van. Ennek klasszi­kus eszközrendszere a Zalabai Zsig­mond képviselte irányvonal, amely (az induló költőket) védelmező sze­repet is vállalja. Ezt a védelmet ál­talában átmenetileg szükséges ápolni, míg a „fiatal", épülőben lévő tollforgató kifejlődik a (legjob­bak szintjére, vagy végképp kiesik a körből. Ebből következik, hogy a kritikai elemzésnek nem egy­szerűen a védelmet, hanem a tá­mogatást is magában kell foglal­nia: azt a támogatásrendszert, amelyet szerzőnk jól kidolgozott. Természetesen a tájainkon oly ritka kritikusi szerepvállalásnak számtalan szerepe van az iroda­lom háza táján. A különböző indí­tékok szülte arcpirítás nagy hara­got tud ám szítani! Főleg az induló számára. Elmarasztaló kritika? Nem, csupán áldás. Helyreigazí­tás, ami szükséges. Egyszóval nél­külözhetetlen. A Nagy Öregek apáskodása nem szimpatikus so­kak számára. Nem kell senkinek elfogadnia az avatott kezektől származó véleményt. Elemista­ként vajon ki kedvelte tanítójának utasításait végrehajtani? Mind­ebből csak arra szeretnék követ­keztetni, hogy a szakmai felké­szültségen túl a bírálónak úgy kell véleményt mondania, hogy az ne száraz vélemény-nyilvánítás le­gyen csupán, hanem meg tudja azt emészteni legfőképp az, akiről szól. Egy biztos: Zalabai küldi a „frigy­ládát. Kívánva: történjék meg ben­nük a csoda. A vers. Velük és álta­luk. Akár az életünk." (Kalligram, 1995) TURCZI ÁRPÁD A KARÁCSONY JEGYÉBEN Megjelent a decemberi Tücsök Újra megjelent a Tücsök, a legkisebbek lapjának decem­beri száma. A címlapot Kovács­né Langstein Erzsébet betlehe­mi jelenetet ábrázoló illusztrá­ciója díszíti. A lap, természete­sen, az ünnepvárás jegyében készült, s ennek megfelelően teli van ötletekkel, ajánlatok­kal: hogyan díszítsük fel a kará­csonyfát, hogyan süssünk mé­zes süteményt stb. A gellei bet­lehemezés ízes versikéit és dallamait talán még meg is ta­nulhatják az ünnepekig a gye­rekek, hogy feleleveníthessék ezt a régi szép szokást és jókí­vánságaikkal bekopogtathas­sanak rokonaikhoz, jóbarátaik­hoz. A Tücsök riportere ezúttal a Zoboralján járt vendégségben. Végiglátogatta a vidék magyar falvainak iskoláit, s megfordult a koloni óvodában is, amely az egyetlen magyar óvoda a Zo­boralján. A gyerekek száma ­sajnos - mindegyik intézmény­ben egyre fogy. Ám a gyerekek élménybeszámolói, hál' Isten­nek, itt is mindenütt vidámak és érdekesek. A pogrányi kisis­kolások a pozsonyi Walt Dis­ney-kiállításon látottakról, a ko­loni óvodások a folyvást eltűnő játékokról mesélnek a Tücsök olvasóinak. Megtudhatjuk azt is, hogy Lédecen természetvé­delmi gyermekcsoport dolgo­zik, vagy hogy Kolonban van­nak jószívű támogatók, akik gondolnak az ovisokra, s az el­veszettek helyébe szereznek új játékokat a gyerekeknek. A Barangoló magyarországi irodalmi gyermeklap jóvoltából ebben a számban is sok a jó mese és vers, s mindegyiket szép illusztráció egészíti ki. Fo­dor Sándor télapós meséje Er­délyből, Király Benedek Lőrinc­né írása a Kárpátaljáról, Bence Udvaros Gabriella története Szlovéniából érkezett. De ebből a számból sem marad­tak ki a klasszikusok: Móra Fe­renc és Krúdy Gyula megható téli történeteit bizonyára egyet­len Tücsök-olvasó sem fogadja közömbösen. (ka)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents