Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)
1995-12-16 / 291. szám, szombat
Szálloda öngyilkosoknak Nem pletyka Egy nyugdíjaskorú volt holland vasutas arra a belátásra jutott, hogy valahogyan meg kell könnyíteni az öngyilkosok dolgát. Jan Hitarius szerint ha valaki távozni akar ebből a világból, semmilyen akadályt nem szabad útjába állítani. Létrehozott egy szállodát, ahol fennáll az önként távozás lehetősége. „Miért kellene őket arra kényszeríteni, hogy drága pénzen fegyvert vásároljanak vagy hogy vonat elé vessék magukat? Esetleg felhőkarcolókról, hidakról ugráljanak le, fürdőkádban vágják fei ereiket?" A Horizonton Hotel nevet viselő épületben persze senkit sem beszélnek rá az öngyilkosságra, de adott esetben a személyzet azt nem is akadályozza meg. Aki ott tölt egy vagy több éjszakát, meggondolhatja magát. Mindig van választása. Bár a holland igazságügy-miniszter egy rádióinterjúban viharosan tiltakozott már az ötlet ellen is, Hilarius bízik vállalkozása sikerében, sőt reméli, hogy az egészségügyi minisztériumot is meggyőzi - szerinte ugyanis ez a hotel inkáb ezen intézmény alá kell hogy tartozzon. A holland sajtóban már megjelentek az első viccek és rajzok ezzel kapcsolatban. Egy humorista feltette a kérdést: a Horizont Hotelben a tizenhatodik emeleti szoba ugye drágább, mint a második emeleti? Vajon este az elköszönő személyzet megkérdi a vendégtől: „Holnap reggelre kér egyáltalában ébresztőt, uram?" MN Az Options című brit női magazin érdekes staisztikát állított össze neves manökenekről. Ezek szerint a divatbemutatók olyan sztárjainak, mint Claudia Sch iffer, Naomi Campbell vagy Kate Moss átlag 87 pár cipője, hét farmerje és 20 ruhája található a szekrényében valamennyi Alaia kreációja. A manökenek 78 százaléka dohányzik, s 35 százaléka legalább egyszer randevúzott már színésszel vagy rocksztárral. Különös módon 65 százalékuk azt állítja magáról, hogy még soha nem tartott diétát. Mindemellett a legtöbben közülök salátán, rizsen és gyógyteákon élnek - olvasható a pletykás kedvű lapban. Az oldalt szerkesztette: 6 örföl Zsuzsa _ ÚJ SZ Ó 5 | Terjed a Frankenstein-étel Bírálói egyszerűen csak Frankenstein-ételnek nevezik, védelmezői viszont hatalmas géntechnológiai ugrásnak tartják az ízletesebb és egészségesebb étrend kialakításához vezető úton - a géntechnológiával előállított ételeket. Egyvalami viszont bizonyos: akár szeretjük, akár nem, a géntechnológiával előállított ételek képezik majd jövőbeni étrendünk nagy részét. - Ez csak a kezdet, kz ehhez hasonló fejlesztéseknek mintegy 20 évre van szükségük a kifutásra, és még alig az elején tartunk, az indulásnál - nyilatkozta Nigel Poole, a Zeneca Group Pic nevű brit vegyészeti cég genetikusa. A Zeneca szeptemberben aratta le a rothadásnak ellenálló, géntechnológia segítségével előállított első, kereskedelmi mennyiségű paradicsomtermését. Nagy-Britannia zöldségespultjaira jövőre kerül az újféle paradicsom, de már most heves vitákhoz vezet mindennapi ételeink alapanyagainak géntechnológiai előállítása. Pedig a genetikailag módosított ételek már mindennaposak: például a szójababtól a repceolajig. A Zeneca paradicsomait is genetikailag módosították, hogy lelassuljon a rothadást előidéző enzim működése. Jelentős megtakarítások érhetők így el, hiszen kevesebb romlott paradicsomot kell majd kidobni. Olyan kukoricafajták is teremnek már, amelyek a génsebészet segítségével váltak ellenállóvá a betegségeknek. így több termésre lehet számítani, miközben a környezetet is védik, hiszen nem kell veszélyes kemikáliákat használni a földeken. Egyes tudósok szerint pedig a génsebészettel talán megoldható a Föld növekvő népességének egyre égetőbb gondja, az élelmezés. A környezetvédők viszont ellenzik az eljárást, és szerintük a „rózsaszín álmodozások" veszélyek lehetséges forrásai. Az ellenzők úgy vélik, hogy a génsebészettel módosított termések beporozhatják a természetes fajtákat, s ezzel genetikailag „szennyezhetik a környezetet", és így kipusztulhat ez eredeti, természetes fajta. A fejlett ipari országok kormányai azonban mindig emlékeztetnek arra, hogy a génsebészettel előállított termékek piacra kerülésének szabályai igen szigorúak. Például a Zeneca - habár törvény nem kötelezi, és nem is ajánlja - úgy döntött: a génmódosítást feltüntető címkével látja el újfajta paradicsomát. Miközben a genetikailag módosított növények listája egyre nő, egyetlenegy terület tabutémának számít: az állatokon végzett génsebészeti beavatkozás. Habár ezen a területen is vannak már példák - így a tehenek tejhozamának növelése genetikai beavatkozással. Ami ugyanis a géntechnológiai eljárást illeti, nincs különbség növény vagy állat módosítása között. Etikailag viszont hatalmas a szakadék - állítja egy tudós, aki viszont nem adta nevét kijelentéséhez. Panoráma 1995. december 16. ERDEKESSEG Faye Dunaway francia szeretője Elhagyták a nőcsábászt Dunaway hajdan Brando, Nicholson, Beatty, Hoffman, Rourke partnere volt a filmvásznon, s Bemard Montiéi többször is felkérte: szerepeljen a Video Gag's című műsorában. A színésznő mindig elutasította. vei fiatalabb feleségével, Rosalie van Breemennel, az egykori Miss Hollandiával és két gyermekével. Azt mondták a bennfentesek, boldog házasságban él. Rosalie most mégis megfutamodott. Fogta két gyermekét, és visszaköltözött Hollandiába. A komoly, sírig tartó kapcsolatot nem a nyughatatlan Delon számára „találták ki". Sohasem tudta megszokni... * 1958-ban a fiatal francia színész a „Christine" című film forgatásán ismerkedett meg a németek akkori „Lieblingjével", Romy Schneiderrel. Öt évig tartó viharos és romboló szerelem után Delon egyik napról a másikra faképnél hagyta Romyt. A konyhaasztalon hagyott üzenetben tudatta vele: „Natalie-vet Spanyolországba mentem." * Natalie Barthélémy - Nathalie Delon néven ismerhettük meg néhány filmből - 1964-ben ment feleségül a színészhez, s ebből a házasságból született Anthony. Ez a kapcsolat sem tartott tovább öt évnél, a váláshoz nemcsak Delon félrelépései vezettek, hanem elsősorban a színész testőrének titokzatos halála. Delont annak idején gyilkossággal gyanúsították, majd végül felmentették a vád alól. * Legtovább Mireille Darc tartott ki a javíthatatlan csábító mellett. 15 évig osztotta vele kalandos életét, tűrte durvaságát, barátnőit és saját rabszolgasorsát. Hí Hosszabb-rövidebb ideig tartó szerelmi kapcsolatok után Delon 1987-ben ismerte meg és vette feleségül Rosalie-t. Úgy tűnt, Rosalieval és Annouchkával megtetszett neki a családi élet, amelyet fiatal korában nem ismert. Szülei elváltak, Alain ezután nevelőszülőknél élt, több iskolából kidobták, majd hentesnek tanult, 17 éves korában katonaként Indokínába vitték. Később Párizsban mint pincér és segédmunkás kereste kenyerét, míg 22 évesen a filmeseknél kötött ki. Egyesek szerint gyermekkora határozta meg későbbi életét - nyughatatlanná vált, és sohasem tanult meg igazán szeretni. Delon november elején ünnepelte 60. születésnapját. A korosodó, de még mindig jóképű, szimpatikus szélhámos ismét szabad... A Die Zwei nyomán: (ug) „Egész" Saint-Tropez erről beszélt: Faye Dunaway, az ötvenes éveiben járó világhírű hollywoodi filmcsillag és a francia tévé egyik nyári műsorának igen jóképű fiatal vezetője, Bemard Montiéi hirtelen támadt szerelméről. be. A helybéli rossznyelvek szerint a fiúnak nem volt ellenére egy ilyen kitűnő propagandával járó nyári szerelem. Tény, hogy Dunaway elfogadta a műsorban való szereplést is, amelyben azt nyilatkozta: „Mindent szeretek, ami francia." De lám, Saint-Tropez atmoszférája csodákra képes! Egy baráti ebéden találkoztak és Dunaway azonnal beleszeterett a jóképű „French Lover"A szőke sztár francia szeretőjével Kalanddal, izgalommal, szenvedéllyel teli volt az élete, nem ismerte, mi aza hűség, mély érzelem, ragaszkodás, melegség. Egy filmkarrieren át szimpatikus szélhámos volt. Nyolc évvel ezelőtt aztán hirtelen minden megváltozott. Alain Delon, a csábító, akiért majd' meghaltak a nők, példás férj, családapa lett. Büszkén állt a fotósok elé 30 évMireille Darc ölelésében Klímasokk okozta a boszorkányüldözést? NEM FÚJTA EL A SZÉL Megint Mitchell Nemrég egy amerikai árverésen derült ki: Margaret Mitchell kiadatlan regényt rejtegetett a fiókjában. Az Elfújta a szél szerzője halála előtt barátnőjének adott egy papírdobozt. Félszáz fotó, tizenöt levél és egy kézirat volt benne. Időközben a barátnő is meghalt, és a ma 70 éves fia, Henry Angei nyugdíjas villanyszerelő elvitte a dobozt városának, Atlantának múzeumába. Azonnal megvették tőle 60 ezer dollárért. A múzeum becsüse és igazgatónője azonban elhallgatta az örökség valódi értékét. Nem sokkal a vétel után árverést rendeztek, ahol gátlástalanul hatalmas összeget kértek, sőt kaptak is Margaret Mitchell kiadatlan kéziratáért: egymillió dollárt. Az atlantai könyvbarátok háborognak, hogy a múzeum becsapta az öregurat. Mindenesetre az eddig ismeretlen vevő azt nyilatkozta, hogy Mitchell Lost Laysen című kötetét rövidesen megjelenteti. -mnA halhatatlan szerelmesek az Elfújta a szélből Európában a boszorkányüldözési hullám 400 évvel ezelőtt érte el tragikus csúcspontját. Egész falvak néptelenedtek el a máglyák fellobbanása következtében, a vallomások kicsikarására alkalmazott bestiális kínzásokat mármár művészi tökélyre fejlesztették, és a tűzhalál előtti megfojtás nagy kegyelemnek számított. A legújabb becslések szerint mintegy 80 ezer nő és férfi esett a középkorban gyökerező őrület áldozatául. A tudósoknak az a véleménye, hogy a jelenséget egy klímasokk okozta. Feltehetően egy vulkánkitörés volt az, ami az 1585-től 1597-ig tartó katasztrófát előidézte - vélekedik Franz Irsiegler német történész professzor, a téma kutatóinak Trierben megrendezett konferenciáján. Az ég elsötétült. A hetekig tartó esőzés miatt megrothadtak a szőlőfürtök. A jég elverte a gabonát és csigák felfalták a zöldségeket. Tizenkét év alatt csak kétszer volt normális aratás. Nagy volt a nyomor és bűnösöket kellett keresni mondta a professzor. Mindenki, aki még ebben az időben is gazdasági téren sikeres volt, abba a gyanúba keveredett, hogy varázslat segítségével mások rovására boldogul. A gyűlölet azokat is sújtotta, akik egyébként értettek a gyógyítás tudományához, de most kudarcot vallottak. Az új kutatások számos vitára adnak okot. A tudósok egyelőre nem értenek egyet abban, hogy eldurvultak-e az egyébként is kemény, háborús körülmények által megedzett 16. századi emberek. - Olyan emberek voltak, mint mi - ez a véleménye Wolfgang Schild professzornak. A tudósok arról is vitatkoznak, hogy egy tömeg meddig bírja elviselni az égő áldozatok halálsikolyát. Ugyanakkor még tetszésnyilvánításra is van bizonyíték: gyerekek kivégzési játékokat találtak ki, más források arról tanúskodnak, hogy az emberek csalódottak voltak, amikor a haldoklókat nem lehetett jól látni. Az is vitatott egyelőre, hogy a tűzhalál előtti megfojtás a nemes érzelmek megnyilvánulása volt-e. Az elítéltek ugyanis hamarabb vallottak, ha ezt a kegyelmet megígérték nekik és gyorsabb halálra is számíthattak. Jutta Nowosadtko történész szerint időnként egyenesen az inkvizítorok mutattak könyörületet. írásos bizonyítékok vannak arra, hogy rávették az áldozatokat: valljanak minél hamarabb, hogy ne kelljen alkalmazni az előírt kínzásokat. Bátor emberek sokat tehettek az őrület megfékezéséért. A klevei térség, ahol Johann Weyer hercegi orvos harcolt a boszorkányüldözések ellen, megmenekült az autodafétól. Trierben Friedrich Spee jezsuita tett sokat, mivel az elítéltek gyóntatóatyjaként arra a következtetésre jutott, hogy mindnyájan ártatlanok. A klímasokk 1597 évi megszűnése végül is egybeesett az uralkodók anarchiától való félelmével. A boszorkányüldözés, amely egykor a népharag örömmel fogadott szelepeként működött, kicsúszott ellenőrzésük alól. A boszorkányüldözési hullám túljutott csúcspontján. Feljegyzések szerint azonban az utolsó „boszorkányt" így is csak 1793ban küldték máglyára Lengyelországban. MTI Romy Schneiderrel