Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)

1995-12-15 / 290. szám, péntek

1995. december 16. BELFÖLD - KÜLFÖLD ÚJ SZ

Ó [3] Mosoly és optimizmus... Mosolyog az osztrák politikus az osztrák választópolgárra - úton-útfélen kis és' nagy plakátról, nagygyűlésen pódiumról, tévéstúdióbah asztal mögül, emelvényről... Optimista s magabiztos mindegyik: miért is ne, hisz meggyőződése, jól kampányolt, tökéletességében tán még hibát sem vétett, jöhet hát a vasárnap, a kierőszakolt parlamenti választás. A politikus kapósan jó érvekből igyekezett összegyűjteni elegendőt kampányharca során, melyet, nem másként, hagyományként, arra is kihasznált, hogy támadjon, pocskondiázzon, riogasson, izzasszon, s olykor humoros magamutogatásba bocsátkozzon. Nos, jó, mondhatjuk, a szabadságpárti nagyvezér, Haider furcsa magamutogatását megszokhattuk már. Nincs is min csodálkoznunk? De van ám! Schüssel alkancellár-külügyminiszteren például, ki fenemód újszerűen hatott táncosként néppáni gyűlésen. Istenkém - mondhatjuk megint -, meg akarta mutatni, hogy mindenhez én, tud ám táncolni, ugrálni, sőt játszani - zongorán boogie-woogie-t, „jó hangosan, hogy a hívek pattogatottkukorica-zacskóinak zajos zizegését se lehessen hallani". Emígy élcelődött az osztrák sajtó, mely politikusokkal karöltve nevezte Schüsselt „Haider másolatának". Egyrészt talán épp „furcsa megnyilvánulásai" miatt, másrészt persze a néppáni politika „stramm jobbratolása", a piacról, gazdaságpolitikáról alkotott nézetei miatt. Figyelmeztettek sietve szabadságpáni vezetők: emberek, szavazók, ne a másolatot válasszátok... Bármilyen eredeti is Haider, különösebb gondot nem okozott választási vetélytársainak, míg „másolata" izzasztotta őket alaposan, különösen a szociáldemokrata pártvezért büdzsé körüli számokkal. Wolfgang Schüssel az, aki valóban veszélyeztetheti kancellári pozícióját. Hát erről, a kancellári székről van szó. Haidernek róla a kampány kellős közepén jutott eszébe: most inkább mégsem akarja. Kár a gőzért, mert szerinte eldöntött tény, hogy a szavazás után úgyis ismét szociáldemokrata-néppárti nagykoalíció alakul. De majd amikor (két éven belül) ismét meg is bukik, akkor, monda: a szorgalmas, rendes osztrákok „őrangyalának" ideje jő..., a menekültek, idegenek, lusták, nem dolgozók s a keleti szomszédok pechjére. Tény, bármennyire is démonizálják Haidert, szavazótábora veszélyesen nő. Tény viszont az is, hogy a politikusoknak a kampány, a tévészópárbajok során sikerült „kilőniük" a szabadságpárti vezetőt, s valóban egyre valószínűbbé vált a nagykoalíció újraalakítása. Főleg azután, hogy Schüssel végre kerek perec kijelentette: nem akar egy kormányban közösködni Haiderrel, hanem csak olyannal, aki „egyértelműen az EU elvárásainak teljesítése mellett áll ki". Vajon ki lehet ez? Lehetne, mondjuk, a flanc és zenebona nélkül kampányoló Heide Schmidt. Ám Liberális Fóruma gyenge, még nem ékelődött be igazán a nagy pártok körébe, ráadásul a hívők azt mondják, Schmidt túlságosan liberális, hisz' homoszexuálisokat támogat, és feszületeket távolíttatna el szívesen az iskolákból. Lehetne Petrovic, ki zöld párti vezetőként piaci zöld környezetben maga verbuvált szavazókat, míg a kofák meg nem mondták neki: inkább vásároljon, abból nagyobb hasznuk van, mint az agitáiásból. Petrovic, akinek félre a csipkelődéssel - komoly bázisa van a környezetvédők, a pacifisták, a semlegességet féltők körében, mindenképp szeretne bejutni egy kormányba. Ezért udvarolt az esélyes Vranitzkynek, majd másoknak..., mondván végül, egy kisebbségi kabinetbe is hajlandó beszállni, csak már végre ott lehessen a kormányban. Ki marad még? Vranitzky, természetesen -, de csak akkor, ha nyerni tud, mert „más eshetőségre nincs felkészülve". Vranitzky győzelme esetén viszont Schüssel esetleg alkancellári csöbörből vödörbe kerülhet a szakítást, választást kiváltó spórolási csomaggal együtt. Haszontalan dolog ám morfondírozni koalíciós eshetőségekről, meg arról, hogy a stabilitás, folytonosság, az igazságos spórolás mellett higgadtan kampányoló kancellár politikája, akarata jut érvényre, avagy Schüssel „pozitív irányú" változtatási tervei, a Brüsszelben követelt bontás, mely netán sztrájkot, elégedetlenséget hoz francia mintára. A választások előtti utolsó órákban csak a tömeges optimizmus jelei észlelhetők - legalábbis a politikusok körében. A tények vasárnap este mutatkoznak meg. URBÁN GABRIELLA PARLAMENTI LEVÉL Ne mondjunk le földjeinkről! „Mentsük, ami még menthető!" szeretném buzdítani sors- és polgártársaimat a földtulajdonjog rendezéséről szóló, nemrég hatályba lépett 180/95 Tt. sz. törvénnyel kapcsolatban. Egyrészt azért, mert bizony a 229/91 Tt. számú, az ún. földtörvény által megszabott igénylési idő közel három éve lejárt, másrészt a kormánykoalíció szemrebbenés nélkül szavazta meg a 42/92 Tt. sz. transzformációs törvény olyan gyökeres megváltoztatását, mely - véleményem szerint nem igazán az alkotmány szellemében - a mezőgazdasági szövetkezet által kibocsátott értékpapírokkal kívánja és fogja rendezni a valós vagyonrész kiadását. Harmadsorban: a Magyar Koalíció minden igyekezete ellenére a szóban forgó „Í80-as" törvény az Állami Földalap kezelésébe, majd pedig tulajdonába utalja a nevesítetlen kültelki földterületet. Ezzel viszont könnyen kihúzhatják lábunk alól a talajt! Egy mondatot még a fentiekhez: aki 1996. február 28-áig érvényesíti, vagyis írásban benyújtja igényét vagyonrészére, az ügyben köteles személynek, általában tehát a helyi mezőgazdasági szövetkezetnek még az eredeti törvény értelmében kell eljárnia. Magyarán - köteles lesz pénzben, fizikai valóságában vagy konkrét szolgáltatás formájában kiadni az illetékes vagyonrészt. Ne feledjük: az utolsó határidő 1996. február 28.! Mit kell tennünk tehát a földrendezési törvény értelmében? A törvény minden kataszter végleges tulajdonjogi rendezését egy 7 tagú bizottságra bízza. Vezetője minden esetben a község megbízottja, további 3 tagját pedig földtulajdonosok, illetve bérlők közül a község ajánlása alapján hagyja jóvá a kataszteri, illetve a földhivatal. Ebből következik, hogy olyan, áttekintéssel, ismeretekkel bíró, megbízható tekintélyű polgárokat kell e bizottságba jelölni, akik eredeti tulajdonosok, a falu lakosainak érdekeit pedig százszázalékos biztonsággal és eréllyel képviselik majd! A földtulajdonjog rendezésének célja ugyanis elbírálni, regisztrálni és végérvényesen jogerőssé tenni a nevesítetlen földterületek tulajdonjogi hovatartozását. A nyilvántartás véglegesítésekor a törvény 6. paragrafusa értelmében a hivatalos okmányokon kívül hiteles tanúvallomások is teljes jogérvényűek. Tudomásom szerint a több mint 3600 katasztert érintő eljárás 1996-ban megközelítőleg 800 községben kezdődik meg. Tudom, hogy sok mindent képtelenek vagyunk befolyásolni. Ilyen például a mármár tűrhetetlenül lassú tulajdonjogigazolás, az óriási számú befejezetlen örökösödési eljárás vagy a földhivatalok lagymatag, esetleg tudatosan akadékoskodó, időhúzó eljárása. Mindezek ellenére s éppen ezért csak azt tudom ajánlani, hogy fogjon össze minden község, s tegyen meg mindent annak érdekében, hogy idejében is hitelesen bizonyítsa minden árnyi földterület tulajdonjogát! BOROS ZOLTÁN (Együttélés) Szlovák Nostradamus A jóslatokkal szemben mindig is bizalmatlan voltam, hiszen az olyan könnyen ellenőrizhető jövendölések, amelyek például a világ végéről szóltak, inkább csak a jövendőmondók végét jelentették. A minap viszont azt vettem észre, hogy kezdek már hinni egyes jövőmeglátásokban. A magyarokat egészen megkülönböztetett figyelemben részesítő kormányfő ugyanis már kedden kijelentette, hogy zűrös lesz a területi beosztásról szóló törvény elfogadtatása, ismét szó lesz a kisebbségi jogok megsértéséről... Az ilyen jóslatokat figyelmen kívül lehetne hagyni, ha a hihetetlenül sokoldalú tehetséggel megáldott Vladimír Mečiarnak néhány eddigi valószínűtlen látomása nem igazolódott volna be. Ő volt az, aki olyan nostradamusi jóslatokba bocsátkozott, amelyeket számos újságíró úgy értelmezett: előre látta, előre tudott arról, hogy ifj. Michal Kováč elrabolja, vesén rugdossa és Ausztriába csempészi magát. Ő volt az, aki még ezt megelőzően Aranyidán megjósolta a DSZM „lehengerlő" módszereinek alkalmazását, meg azt is, hogy Szlovákiát nem igazán fogja érdekelni a világ demokratikus közvéleménye. Csak ő látta előre, hogy a Demokrata Unió választásokon való indulásához szükséges petíciós listákat hamisítják, meg azt is, hogy nincs meg az ilyen esetekben szükséges tízezer aláírás, és nem utolsósorban még azt is, hogy a DU megjelenteti a támogatóinak névsorát. A kormányfő volt az, aki a jövőbe tekintve meglátta, hogy a köztársasági elnök fiának elrablásával foglalkozó ügyész közép-szlovákiai rendőröket bíz meg hetekkel később az ügy kivizsgálásával. A franciaf?) dr. Nostradamusszal szemben doktor Mečiar jóslatai egészen konkrétak. Most már csak az a kérdés, hogy egy ilyen tehetséges futurológus miért vesztegeti páratlan tehetségét - a saját meglátása szerint is - a világ legfárasztóbb foglalatosságával: kormányfősködéssel? FEKETE MARIAN KOMMENTÁRUNK A költségvetés rejtett hiányai A jövő évi költségvetés kidolgozói legalább hatszázalékos nemzetiössztermék-növekedéssel (GDP), 13 százalékos munkanélküliséggel és 8 százalékos inflációval számoltak. Más szóval, jövőre is dinamikusan fejlődő gazdaságról beszélhetünk, valamivel könnyebb lesz munkához jutni, és megtakarításaink sem értéktelenednek el (legalábbis akinek még maradt ilyesmi). De vajon valóban így áll a helyzet? Az már kiderült, hogy az idei több mint ötszázalékos, valóban dicséretes GDP-növekedés a hazai ipar meglódulása helyett főként néhány nagyvállalat exportbevételeinek köszönhető. Ráadásul ezék a vállalatok jórészt a nemzetközi piac mozgásaira érzékeny termékeket, mint például acélt, kohászati árukat, cementet vagy fát szállítanak. Reménykedjünk tehát, hogy továbbra is sikeresek lesznek, különben felborulnak a makroökonómusok számításai. Tegyük hozzá, mindezt csak egyfajta türelmi időként szabad fölfognunk, amely alatt a hazai ipar is felkészül a nagy versenyre. Márpedig a privatizációt látva nem biztos, hogy élni tudunk ezzel a lehetőséggel. Az se nagyon reménykedjen, aki éppen munkát keres. A munkanélküliség idei látványos csökkenését, sajnos, egyáltalán nem a szaporodó munkahelyek okozták. Sokkal inkább a felsőbb utasításra a munkahivatalokban bevezetett új rendszer, amely miatt a nyilvántartásból tömegével iktatták ki a munkanélkülieket. Sajnos, a munkahivatalok létezése óta először a statisztikai érték fontosabbá vált a megélhetés nélkül maradtak ellátásánál. Más szóval: az előírt irányszámok teljesítése során a krónikus munkakerülőkön kívül a szociális hálón tömegesen hullottak ál a valóban munkát keresők is. így a becslések szerint legalább három százalékot hozzá kell adnunk a hivatalos adathoz. Ezeknek persze nem kell sem szociális segélyt, sem pedig családi pótlékot fizetni, vagyis az „effektuson" kívül az államkassza is jól jár. Abban viszont nincs okunk kételkedni, hogy ha meglesznek a bevételek, marad az alacsony infláció. Ez egyelőre a kormány érdekeivel is egyezik. Ennél is fontosabb, hogy a pénzügyi stratégiát nálunk a jegybank határozza meg, az az intézmény, amely sokak szerint Szlovákiában utolsóként tartja magát az egykori csehszlovák reformok szelleméhez. A jövő évi költségvetés azonban ezenkívül is sok érdekeset tartalmaz mindannyiunk számára. Tovább tart például a társadalombiztosítási nyomor. Mert ugyebár mindannyian - alkalmazottak és vállalkozók egyaránt - jövedelmünk megszabott százalékát havonta befizetjük a különféle alapokba. Mindezt szolidaritási alapon, ami azt jelenti, hogy a többet keresők többet is fizetnek, de ugyanazt az ellátást kapják. Ez tehát mindenkire érvényes, az állam kivételével. Meit téved, aki azt hiszi, hogy az állami alkalmazottak után is hasonlóan történik a befizetés. Az egészségbiztosítók például csak a minimálbér nyolcvan százaléka után számíthatnak a nekik járó 13,7 százalékra. Még cifrább a helyzet a társadalombiztosító esetében. Például míg a betegsegélyző számára a közönséges vállalkozó alkalmazottai után a fizetés 4,4 százalékát fizetik be járulékként, addig az állam 3,8-al - de azt is csak a minimálbér tíz százalékának megfelelő összegből. így nem is csodálkozhatunk azon, hogy a betegsegclyzőnek mindössze napi kétszáz korona ellátásra lelik, vagyis virágzó hazánkban az egyszerű halandók gyakran még operációra is szabadságuk terhére fekszenek be. Ezt a leheleden helyzetet a második Mečiar-kormány vezette be, a Moravčík-kormány fel akarta számolni, de most már úgy tűnik, egy ideig nem lesz. más választásunk. Legfeljebb abban reménykedhetünk, hogy a biztosítók túlélik. Különösen az egészségbiztosítók, amelyek közül az újraelosztási rendszer módosításával újra szorítottak egyet a független ágazati intézményeken a rosszul működő, állami ellenőrzés alatt álló biztosító javára. Az állami költségvetéstől azt várnánk, hogy a beszedett adóink ellentételezéseként biztosítsa a társadalom alapvető funkcióinak ellátását. Nálunk azonban egyelőre csak annak felsorolása marad, kinek mennyi hiányzik a legelemibb teendői elvégzéséhez. Mert ilyen helyzetben vannak az önkormányzatok, a társadalombiztosítók, de nincs meg a szükséges pénz a családi pótlékra, sőt állítólag a szociális segélyre sem. Ez persze még nem jelenti azt, hogy jövő decemberben nem fizetnek mondjuk családi pótlékot, hiszen idén is összeszedték valahonnét a még szükséges 800 milliót. Csak az az érthetetlen, hogy miért kell ily módon kozmetikázni a költségvetési kiadásokat, illetve ki fizeti a különbséget. AHOGY ÉN LÁTOM Tízliteres okmánybélyeg A tapasztaltabb ipari menedzserek, közigazgatási vezetők és mezőgazdasági szakemberek még ma is nosztalgiázva gondolnak vissza azokra az évtizedekre, amikor a maglikra valamit is adó funkcionáriusok tisztségük természetes velejárójaként tekinlették, hogy ha a minisztériumba, a pártközpontba vagy valamely más központi hivatalba látogattak, a szolgálati gépkocsi csomagtartóját jól megpakolták „apró figyelmességekkel". A népi közgazdaságtan általában csak a „tízliteres ókmánybélyegek" rendszerének nevezte ezt a szokást. Persze nem azt kell rajta érteni, hogy a figyelmesség feltétlenül cseppfolyós halmazállapotú volt... A lényeg az volt, hogy a központba látogató helyi vezető mindig tudta, kinek kell az ajándékot átadni.. Magyarán szólva: tudta, melyik miniszteriális vezető, központi bizottsági titkár jóindulatán múlik a dotációk, az adósságtörlések, a beruházások, a gépkiutalások sorsa. Távol áll tőlem, hogy ezen én utólag most felháborodjam. Akkor ilyen volt a szisztéma. Szocialista felfogásként a jog az uralkodó osztály akaratát fejezte ki. Ezekben a konkrét esetekben kézi vezérléssel, központi hivatalnokok által történt az uralkodó osztály akaratának kifejezése. És valljuk be őszintén, hogy számos dél-szlovákiai város és község a „tízliteres okmánybélyegek" ügyesen, rátermett helyi vezetők által kultivált rendszerének köszönhette átlagosnál látványosabb fellendülését. Annak idején. Az átkosban... Megváltozott a helyzet, és nekifeszültünk a kapitalizmus építésének. Jogállami keretek között, amikor - ahogy a klasszikus mondotta volt - egyetlen diktatúrát tekintünk megengedhetőnek, a törvények diktatúráját. Szlovákia parlamentje tegnapelőtt jóváhagyta a jövő évi állami költségvetést. Ez minden országban az év folyamán elfogadott törvények egyik legfontosabbika, ha nem a legfontosabb. Ezúttal arról szól a „történet", hogy a végrehajtó hatalom megteremti-e a szerénység éveként jellemzett 1996-ban a mikrogazdasági szférában is a kibontakozás feltételeit, s képes lesz-e fenntartani az egészségügy, az iskolarendszer, a járadékfolyósítási rendszer stb. működési feltételeit, illetve szavatolni tudja -e az. önkormányzatok anyagi függetlenségét. A mai helyzetben kézenfekvő lett volna, ha a kormány a költségvetés kidolgozása során az „olcsó állam" igényével lép fel. Ehhez képest az történt, hogy horribilis összeggel növelték a kormányhivatal és a SZISZ (titkosszolgálat) működtetésére előirányzott összeget. Kimondottan politikai, sőt pártpolitikai indíttatású lépés volt, hogy a köztársasági elnöki hivatal költségvetésének meghatározásakor viszont fölöttébb szűkmarkú volt a koalíció. Mint már annyiszor, ezúttal is azzal érveltek a kormány közgazdászai, hogy a Szlovák Köztársaság új állam, be kell rendezkednie, hogy méltóan reprezentálhasson. Egy-egy költségvetési tétel összegének értékelésénél a szakemberek számára már most nyilvánvaló, hogy az év folyamán ismét nehézségekbe ütközik az intézmények működtetése anyagi fedezetének biztosítása. Ezzel a kormány is tisztában van, és a megoldás érdekében intézkedett is: meredeken nőtt a kincstári tartalékra előirányzott összeg. Ez úgy is értelmezhető, hogy már most intézkedéseket hozott a kormány a válsághelyzetek megoldására. Önmagában ezt még dicséretes intézkedésnek is lehetne minősíteni, ha 1995-ben nem tapasztaljuk meg, hogy a kormány milyen önkényesen gondoskodott a költségvetési törvény megtartásáról. A politikai indíttatású „átcsoportosításnak" klasszikus példája volt, ahogy a nemzetiségi sajtóra előirányzott összeget kezelték. Ahelyett, hogy megmentették volna az anyagi végveszélybe került magyar lapokat, még jobban megerősítették az egyébként is sokoldalúan dotált kormánylap, a Slovenská Republika helyzetét. A kincstári tartalék felduzzasztásával és az egyes tárcák vezetői hatáskörébe utalt költségvetési összegek növelésével ismét lehetővé válik a „tízliteres okmánybélyegek" intézményének újraélesztése. Mondani sem kell, hogy ez is pártpolitikai alapon történik - a jogállamiság nagyobb dicsőségére.