Új Szó, 1995. november (48. évfolyam, 253-277. szám)

1995-11-14 / 263. szám, kedd

1995. november 14. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZÓ 5 I Az nyelvtörvény és a szlovák-magyar alapszerződés A parlamenti képviselők holnap vitatják meg a kormány államnyelvről szóló törvénytervezetét. A lap munkatársa erről kérdezte Vladimír Mečiar kormányfőt. • Ön miként* viszonyul az egyházak képviselőinek állásfoglalásához, melyben súlyos észrevételeket fogalmaztak meg a törvénytervezet egyes paragrafusaival kapcsolatban? - Nem ismerem az egyházak állásfoglalását. A bizottságtanácskozásán az anyakönyvi hivatali bejegyzésekről volt szó, arról, hogy szlovák nyelven íródjanak-e vagy másképp. Egyértelmű, ha egy ilyen dokumentum hivatalos papír, akkor vonatkozik rá a követelmény, hogy szlovák nyelven adják ki... Ezzel kapcsolatban merült fel vita, és nem hinném, hogy az egyházakat sértenénk azzal, hogy követeljük: az ország egész területén érvényes dokumentumokat államnyelven állítsák ki. • A nyelvtörvénytervezet hatályon kívül helyezi az 1990. évi, hivatalos nyelvről szóló törvényt, amely a kisebbségeknek lehetővé tette, hogy hivatalos kapcsolataikban használhassák nyelvüket. Ön ennek az ellenkezőjét állítja. Megmagyarázná, hogy miért? - Annak a törvénynek a hatályon kívül helyezésével, amelyről ön beszél, nem oldódik meg véglegesen a kisebbségi nyelvek használatának kérdése, mivel egy folyamatról van szó, amelyben a kisebbségi jogokról szóló nemzetközi megállapodás ratifikálása is szerepel. Ha az ön észrevétele tény, a parlament tárgyalhat róla. Nem haraggal, hanem a Magyar Koalíció képviselői például tárgyalhatnak a DSZM képviselőivel, és megegyezhetnek. Az egyetlen, amit a kormány csinálhatna, hogy visszavonja a javaslatot, de erre egyelőre nincs ok. Ezenkívül meg kell mondani, hogy a nyelvtörvény jelentősen hozzájárul a szlovák-magyar alapszerződés parlamenti elfogadásához. Sme, JURAJ HRABKO Felgyújtották a gépkocsiját Marián K. vállalkozónak, akit a müncheni ügyészség ifj. Michal Kováčcsat és Martin S.-M.-mel együtt a Technopol cégben elkövetett csalással gyanúsít, szombaton reggel nagyon kellemetlen meglepetésben volt része. A dunacsúnyi családi háza előtt álló Mercedes Benz G 36-os gépkocsiját ugyanis egy eddig ismeretlen tettes felgyújtotta. „Tíz perccel reggel három után robbanást hallottam az utcáról, és ezt követően azonnal megszólalt a gépkocsi riasztóberendezése" - mondotta Marián K. „Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy a bal első kerék alól lángok csapnak fel. Kifutottam a ház elé, és az öntözésre szolgáló tömlővel igyekeztem eloltani a tüzet. Közben feleségem hívta a 158-as számot. A rendőrök körülbelül 5 percre rá megérkeztek, a tüzet pedig habbal eloltották. Marián K. a lap munkatársának kijelentette, gondolni sem mer arra, mi történhetett volna, ha meggyullad a száz liter benzint tartalmazó üzemanyagtartály. A gépkocsit közvetlenül a ház előtt parkolta le, a házban pedig rajta kívül felesége és gyermekei is benn voltak. Ráadásul a közelben több családi ház is áll. „A kár körülbelül 2 millió korona" - szögezte le Marián K. Kérdésünkre, hogy mit gondol az egészről, ironikusan jegyezte meg: „Vagy magától gyulladt meg, vagy magam gyújtottam fel". Amint arról saját szemünkkel is meggyőződhettünk, a gépkocsi karosszériáján látható volt valamilyen sárga anyag, nyilvánvalóan valamilyen gyúlékony keverék, ami azt jelzi, hogy szándékos gyújtogatásról van sző. Marián K. kizártnak tartja, hogy a támadás öszefügg vállalkozói tevékenységével. Ilyet ugyanis mint megjegyezte - többnyire azok ellen követnek el, akik tartoznak valakinek, de ez nem az ő esete. Pravda, JURAJ HANDZO (rövidítve) Ki tanít meg szlovákul? KOMMENTÁRUNK Az oktatásügyi tárca elképzelése szerint a vegyesen lakott területek magyar tannyelvű iskoláiban előbbutóbb szlovák nemzetiségű tanítók tanítanák a szlovák nyelvet. Kiemelt bérért. Merthogy ők majd sokkal jobban megtanítják a magyar gyerekeket szlovákul - gondolja a miniszter asszony. Csakhogy a képiét nem ilyen egyszerű. Vitathatatlan, hogy sok magyar iskola szlováknyelv-oktatásában van javítanivaló. Ismerek olyan tanítót, aki maga sem beszéli jól a szlovák nyelvet, törvényszerűleg nem is taníthatja azt jól. Viszont abból, hogy egy pedagógus szlovák nemzetiségű, még egyáltalán nem következik, hogy jobban megtanítja a szlovák nyelvet, mint egy magyar nemzetiségű. Vannak ugyanis kiváló, magyar nemzetiségű szlovák szakosok is szép számmal. Annak idején, feiső tagozatos alapiskotás koromban iskolánkban ketten tanították a szlovákot. Az egyik egy szovákul és magyarul is tökéletesen beszélő, szlovák nemzetiségű, a másik egy magyarul és szlovákul is tökéletesen beszélő, igazi magyar dzsentricsaládból származó tanító. Mindketten rendes, becsületes emberek, csak az előzőnek akihez, sajnos, én is kerültem - túl sok volt a közéleti funkciója, igazgatóhelyettes, hnb-tikár stb., ami miatt aztán „nem ért rá" tanítani. Sokszor előfordult, hogy az óra etjén bejött, adott néhány feladatot, aztán ment a közügyeket intézni. Persze akkor, gyerekfejjel, őt szerettük jobban, merthogy a magyar szlováktanító sokkal szigorúbb volt, néha még a pálca is előkerült, s ha valaki nem akarta megtanulni az y és az i betű közötti különbséget, annak bizony még a nadrágját is kiporolta. Az eredmény azonban az volt, hogy aki az ő keze alól került ki, az az inasiskolában vagy a középiskolában jobban tudta a szlovák helyesírást, mint a szlovák iskolából jött szlovák anyanyelvű tanulók. Én pedig, akinek szlovák nemzetiségű volt a szlováktanítója, kénytelen vagyok felnőtt fejjel bepótolni gyerekkori mulasztásaimat. Ezért állíthatom, hogy nem a nemzetiségen, hanem az emberen múlik, ki hogyan tanít meg valamit Módszer már létezik - a Szkabela-Bóna-féle - amellyel jól meg lehet tanítani a szlovák nyelvet, s valószínűleg helyben is akadnak pedagógusok, akik hajtandók azt alkalmazni. Nem kiemelt bérén, hanem azért, hogy minden hazai magyar gyerek megértse, ha szlovákul szóinak hozzá. Sőt nemcsak hogy megértse, hanem hogy saját véleményét is érthetően tudja közölni. Olyan szinten, hogy a hallgatója ne arra figyeljen, hogyan mondja, amit mond, hanem az legyen a fontos, hogy mit mond. S ennek alapján fogadja ei a szlovákul folyékonyan beszélő, ám magyar nemzeti öntudatát megőrző polgártársát egyenlő partnernek. (gaál) A megbékélésről... A minap Nyitrán járt Bugár Béla, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és A. Nagy László, a Magyar Polgári Párt elnöke, valamint Rudolf Chmel, a volt Csehszlovákia egykori magyarországi nagykövete. Nem lenne ebben semmi rendkívüli, ha nem szlovákok hívták volna meg őket egy kis beszélgetésre - történetesen a Polgári Demokratikus Klub tagjai. Annak ellenére, hogy kevesen tudtak a rendezvényről, több mint százan zsúfolódtak össze a kis teremben. És csodák csodája, a kétórás eszme- és véleménycsere a/att szó sem esett történelmi sérelmekről és elégtételekről. Akik ott voltak, nem arról akartak beszélni, mikor és hogyan bántották egymást szlovákok és magyarok, sokkal inkább arról, hogyan kéne és miként lehetne újra egymásra találniuk. így esett, hogy szlovákok szóltak bíráló hangon a készülő nyelvtörvényről, a kormány kisebbségi politikájáról, és szlovák ember volt az is, aki kimondta - egyedül a magyar pártokban nem kellett a választóiknak csalódniuk. Ha történetesen olyasvalaki kukkant be a terembe, aki nem ismeri a vendégeket, az nem jött volna rá, hogy itt szlovákok és magyarok vitatkoznak. Mert nem vitatkoztak. Inkább azon törték a fejüket, hogyan kellene túltenniük magukat azon, ami elmúlt, és közösen cselekedniük azért, ami lesz, lehetne. Az a néhány magyar, aki ott volt, csak álmélkodott, örült, és jobb esetben talán el is gonolkodott hazafelé menet. Például azon, hogy valahogy így kellene kezdeni az annyit emlegetett megbékélést is. Azokkal, akik értenek, tisztelnek, és egyenrangú partnerként kezelnek bennünket, és nem azokkal, akik úgy érzik, kegyet gyakorolnak, ha megengedik, hogy éljünk a jogainkkal. Azokkal, akik mellettünk állnak, nem szemben velünk, akik annyit lépnek felénk, amennyit mi őfeléjük, és akik nem várják el, hogy elhullatott morzsákért legyünk hálásak. Nem úgy, hogy mindig mi adunk fel magunkból egy darabkát, hanem úgy, hogy szintén gazdagodjunk - lélekben, anyagiakban és önbecsülésünkben is. Igaz, az egymás különbözőségét elfogadó emberek között nincs miért megbékélésről beszélni. Ellenkező esetben viszont nem is érdemes... VRABEC MÁRIA Blöfftől a diszkriminációig Őszintén szólva máig nem tudtam egyértelműen kihámozni a kusza hírügynökségi jelentésekből és ennél is ködösebb nyilatkozatokból, hogy a Katarína Tóthová vezette kormányküldöttség néhány napja mit mutatott meg és kinek Strasbourgban, s valójában mire kaptak kedvező választ. Nyilván azokat a csúsztatásokat és blöfföket ismételgették ott is, amelyekkel a hazai közvéleményt és különösen bennünket igyekeztek becsapni. Az államnyelvtörvény-tervezet huszonegynéhány verziója közül teljes egészében minden bizonnyal egyiket sem mutatták meg, ugyanis azokról a dokumentumokról minden valamirevaló politikus és jogtudós megállapítja, és paragrafusról paragrafusra be is bizonyítja, hogy alkotmányellenesek, főleg azért, mert nemzetiségi alapon diszkriminálnak. Elsősorban a szlovákiai magyarokat, hiszen például az oktatásügyi tárca a tervezetek szerint saját hatáskörében akár el is rendelheti az alternatív oktatást. Anyanyelvünk teljesen kiszorulna a közéletből, ugyanis az államnyelv kötelező használatát kiterjesztenék az önkormányzatokra, nagyon kevés kivételtől eltekintve a bíróságokra. Másokat is súlyosan érint a törvénytervezet. Például azzal, hogy az esküvőt csak államnyelven lehet tartani, az egyházak autonómiáját sérti meg, s durván beavatkozik a pravoszláv és a zsidó egyházak életébe, mert ezek tudvalévően ősi nyelven vezetik az anyakönyvet és más egyházi dokumentumot. A nyilvánvaló blöffök kategóriájába tartozik az indoklásnak az a része, hogy a tervezet kidolgozói figyelembe vették több ország jogszabályát. A balti országokról nincsenek részletes információim. Az viszont számomra is nyilvánvaló, hogy a szlovák indoklás szerzői elhallgatták: a francia nyelv használatáról szóló törvény rendelkezései az ottani regionális nyelvek használatát a közéletben helyben nem akadályozzák. Stéphane Pierre-Caps francia politológus pedig éppen a múlt heti nemzetközi konferencián részletesen szólt a működő korzikai regionális és oktatásügyi autonómiáról. Ugyancsak sántít a belga példa. Yvo Peelers belga szakember ugyanott elmondta: hazája alkotmányának 4. cikke szerint Belgium négy nyelvi régiót foglal magába. A francia, valamint a holland nyelvű régiót, Brüsszel főváros kétnyelvű régióját és a német nyelvű régiót. A királyság minden községe e nyelvi régiók valamelyikének része. Féligazság az is, amit az amerikai törekvésekről olvashatunk. Tény, hogy több képviselő támogatókat keres az angol nyelv dominanciájának megerősítésére, ám éppen Clinton elnök személyesen kelt a spanyol és más nyelv védelmére a helyi közéletben és az oktatásban. Az említeti képviselők javaslata még nem került az amerikai törvényhozás elé, vagyis a jogalkotás folyamata valójában még el sem kezdődött. Nem olvashatunk a törvénytervezet indoklásában arról sem, hogy Hollandiában a kétnyelvű területeken oktatják, a hivatalos érintkezésben és a bíróságokon pedig használják a fríz nyelvet. Arról is mélységesen hallgatnak a mélynemzeti törvényhozók, hogy Európa és a civilizált világ éppen ellenkező irányba: a pozitív diszkrimináció irányába halad, amely nem szűkíti, hanem éppen ellenkezőleg, bővíti a kisebbségek anyanyelvhasználati jogát, miközben természetesen a hivatalos nyelv szerepét semmiben sem becsülik le. Holnap várhatóan megkezdődik az államnyelvtörvény-tervezet vitája a parlamentben. Ismét magasra csapnak az indulatok, ám bármennyire is nehéz lesz, nagyon fontos, hogy képviselőink megőrizzék higgadtságukat. Blöffökre, különféle sértegetésekre lehetőleg csak észérvekkel reagáljanak. A maximális program e jogi és politikai szempontból egyaránt silány tervezet visszavonása vagy átdolgozása lehet azzal, hogy a parlament az új változatot a kisebbségek közéleti nyelvhasználatát szabályozó és garantáló törvénytervezettel egy időben tárgyalná. Elképzelhető másféle kompromisszum, a minimális cél pedig: találni kell legalább 13 szlovák képviselőt, hogy ha mégis beindul a parlamenti szavazómasinéria, akkor az Alkotmánybírósághoz fordulhassunk. Franciaországban ez a testület az ottani nyelvtörvény több pontját alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette, s olyan rendelkezéseket is érvénytelenített, amelyek az indoklás szerint nem egyértelmű vagy általános megfogalmazás miatt nem nyújtanak eligazodást sem az állampolgároknak, sem pedig a jogalkalmazónak. A szlovák államnyelvtörvény-tervezetben diszkriminatív elemek és nem egyértelmű rendelkezések egyaránt találhatók. Jó lenne hát nemcsak szóban, hatlem végre tettekben is követni az európai demokratikus gyakorlatot. Ami esetünkben annyit jelent, hogy a törvénytervezetet ebben a formájában nem fogadják el. SZÁLKA ÉS GERENDA Dusza István rovata Csemadok?... Irányváltás! III. Nincsenek véletlenek, s különösen nincsenek a szlovákiai magyarok kultúrájában, s azon belül a sajtóban. így nem véletlen, hogy miközben folyik az adakozás a Csemadok - sajnos - mindeddig változatlan szervezeti struktúrájának az életben tartására, igazából néhány, az ismert állapotokat rögzítő riporton és beszélgetésen kívül a sajtóban az áldatlan helyzetből kiutat kereső írás alig jelent meg. Nem véletlen az sem, hogy a kiútkeresés helyett egy eset elfogult leírását választotta november 9-ei számunk 7. oldalán Puntigán József is Magunkra hagyva... című írásában. Elolvasva érzelmes aláfestésekkel színesített beszámolóját a Kármán Színkör részvételéről az idei martini amatőr színjátszófesztiválon, igazából már magam sem tudom, nem szükséges-e felülbírálnom saját állításomat a számítástechnikában és az informatikában járatos szlovákiai magyar szakemberekről. írtam ugyanis róluk, hogy ők azok, akik szerintem még képesek kreatívan, politikumtól függetlenül, a hosszú távú racionalitást követve közreműködni a Csemadok szerkezetváltásában és tevékenységének gazdagításában. Az egyik erre alkalmas embert éppen Puntigán József személyében vélem látni, s ezért is lepett meg mindaz, amit sokat sejtetően ugyan, de kevés tényt felsorolva adott közre a már említett írásában. Írása éppen azzal tűnik ki az ilyen jellegű érzelmes élménybeszámolók sorából, hogy a figyelmes olvasó azt is kikövetkeztetheti a szövegkörnyezetből, hogy a támadás irányai sem bizonyíthatóan pontosak. Ha ugyanis a cikk olvasója a Csemadok losonci helyi szervezetének Kármán József Színkörét a martini fesztivál előtt, alatt és után magára hagyó valakiket kisilabizálná a sorok közül, igencsak nagy tévedések áldozatává válhatna. Ha ugyanis a Csemadok apparátusára gondol, még azt sem tudhatja, hogy Puntigán úr az alapszervezet, a területi választmány, esetleg az országos titkárság apparátusának valamely, ellenük titokzatos aknamunkát folytató alkalmazottaira gondol-e. Az sem bizonyos, hogy a Szlovákiai Magyar Színjátszók Társa-sága választmányának tagjait ostorozza-e a színkör martini vendégszereplésével szembeni állítólagos közönyük miatt. De az sem derül ki érzelmes dörgedelmeiből, kikre gondol, amikor valamely zsűritagok felkészületlenségéi emlegeti, s nem kevésbé marad homályban, mely, szinte utcasarki kalapozással összekoldult pénzekből megrendezett országos fesztiválunkra mutogat, amikor minden tekintetben annak fölébe helyezi a milliókkal dotált martini seregszemlét. Ennyi szándékos rosszindulatot, tudatos elhallgatást, újságírói ködösítést mégsem vár az ember olyantól, akiben bizakodik. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az Új Szó kiadója nem képes finanszírozni szerkesztőinek részvételét minden fesztiválon. Különösen akkor nem, ha a teljes költséget kell megfizetni, márpedig manapság a legtöbb rendezvény ilyen. Mint ahogy az is az igazság elidegeníthetetlen része, hogy az idei Jókai Napokon többszörösen - a legfontosabb díjakkal (fődíj, rendezői díj, legjobb színészi alakítás) - jutalmazott Kármán Színkört éppen a kiemelkedő teljesítményre figyelve értékelte a zsűri a megszokottaál alaposabban, de nem felkészületlenül és nem rosszindulatú bántó szándékkal. Ha már a zsűri általános felkészületlenségéről esett szó, akkor Puntigán József név nélküli általánosító állításait Nánay István budapesti kritikus esetében, aki tagja volt a bírált bíráló bizottságnak, határozottan visszautasítom A többiek és jómagam más megítélés alá eshetünk, már ami a felkészültségünk viszonylagosságát illeti. Nem tudom, honnan veszi Puntígán József, hogy nem értékeljük, amink van, ha a megkapható elismeréseket megkapták, s ennek eredménye volt martini vendégszereplésük is. Azt viszont feltételezem, hogy egy példásan menedzselt színjátszó csoportnak, márpedig a Kármán Színkör ilyen, nincs szüksége atyáskodó vállveregetésekre, ha részt vesznek egy országos szzínházi fesztiválon. Fordult ugyanis az idő kereke, s végre nem irányítgatják felülről a Csemadok-csoportokat. Ebben a pillanatban viszont úgy látszik, mintha újra erre vágynának némelyek. Puntigán József attól sem riad vissza, hogy inszinuáljon meg nem nevezett személyeket, akik állítólag nem becsülik a csoport magyarok irányában toleráns szlovák rendezőjét. Jó lenne, ha legalább önmagában tisztázná, hogy kikre gondol. Mert a színjátszó társaság választmányának többsége Vlado Sadílekkel baráti szintű szakmai kapcsolatot tart fenn. Az meg aligha érdem a mi távolmaradásunkkal szemben, ha mint rendező a csoportjával együtt ott volt a számára is presztízskérdést jelentő fesztiválon. Ebből az esetből is kiviláglik, milyen nagy a zavarodottság a szlovákiai magyar kultúrában. Gazdasági kérdésből erkölcsi kérdést kreálunk, s esztétikai véleménykülönbségekből jellemhibára következtetünk. Még ez sem lenne nagy baj, ha nem sietnénk általánosításainkat közreadni.