Új Szó, 1995. november (48. évfolyam, 253-277. szám)
1995-11-14 / 263. szám, kedd
4 j ÚJSZÓ KULFOLD 1995. november 14. CORNELIU COPOSU Gyász és méltatások Bár nem rendeltek el nemzeti gyászt, egész Románia gyászolja Corneliu Coposut, az ellenzéki Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt szombaton elhunyt vezetőjét, aki egyben a demokráciáért vívott küzdelem és a helytállás jelképe is volt. A KDNP székházában felállított ravatalnál vasárnap és a tegnapra virradó éjszaka is tisztelőinek tízezrei vonultak el. A tegnapi román lapok oldalakon át foglalkoztak a 79 éves korában elhunyt veterán politikus életútjával. A Romania Libera „egy nagyembertávozásáról" írt, aki „a román nép morális vezetője volt". A Romániai Magyar Szóban Szász János publicista Coposu és a magyarság viszonyát elemzi: „Erdélyi lévén, megvolt benne az a hangoltság és érzékenység, hogy átérezze a romániai magyarság ügyét. Demokrata volt, patrióta, soha nacionalista". MTI Kohl Kínában Li Peng kínai miniszterelnök és Helmut Kohl német kancellár tegnap zárt ajtók mögött tárgyalásokat folytatott Pekingben. Kohl átnyújtotta Li Pengnek 15 bebörtönzött kínai ellenzéki személyiség nevét tartalmazó listát. Ezt a Reuter közölte névtelenül nyilatkozó német források alapján. A névsort a londoni székhelyű Amnesty International szervezet állította össze. A források nem közölték, hogy a kancellár milyen kérést fűzött a listához, amelyen szerepel többek .között az 1989 május-júniusában szétvert diákmozgalmak egyik vezetőjének tekintett Csen Cö-ming neve is. Kohlt német ellenzékiek bírálták, amiért a kínai katonaság 1989-es demokrácia-ellenes fellépését követően ő lesz az első nyugati vezető politikus, aki mint programjában szerepel látogatást tesz kínai katonai támaszponton. MTI MOSZKVA Már 25 fagyhalál Légkevesebb 25 ember megfagyott, és további százat fagyási sérülésekkel szállítottak kórházba november eleje óta idézte tegnap a Reuter a moszkvai egészségügyi hatóságokat. A városi egészségügy szóvivője szerint az áldozatok valamennyien ittasak voltak. Moszkvában nem ritkaság novemberi éjjeleken a mínusz 15 fok körüli hideg, ám idén a szokatlanul nagy hó is akadályozza a mentők munkáját. MTI VALASZLEVEL TOKES LASZLONAK Legfelső szintű súlyos vádak MTI-hír Traian Chebeleu szóvivő Ion Iliescu államfő megbízásából válaszolt Tőkés László október 31-i nyílt levelére, amelyben az RMDSZ tiszteletbeli elnöke a román-magyar megbékélés modelljéül - a francia-német példa helyett - a dél-tiroli német kisebbség helyzetét rendező osztrák-olasz mintát Javasolta. A román elnök szóvivőjének válaszlevele súlyos vádakat fogalmaz meg mind Tőkés László tevékenységével, mind pedig a romániai magyarság számára sürgetett autonómiával és kollektív jogokkal kapcsolatban, s az utóbbiakat egyszerre minősíti „hitlerista" és „sztálinista" koncepciójúnak. Traian Chebeleu „önkényesnek és hibás kiindulópontnak" nevezi Tőkésnek azt a megállapítását, hogy a román-magyar kapcsolatok tétjét nem elsősorban a két állam közti kapcsolatok jelentik, hanem a romániai magyar köa német-csehszlovák »megbékélési« modellt javasolja a harmincas évek végéről, amikor Hitler a Csehszlovákiában élő német kisebbség jogaira hivatkozva darabolta fel ezt az országot, megteremtve és kihasználva az úgynevezett szudétanémet problémát. Másfelől Sztálin gondolata volt egy Románia közepén lévő magyar autonóm tartomány, annak az általános politikának a keretében, amely az uralma alá került népek területi szigeteinek kialakítására és egymás ellen való uszítására irányult". Végül az elnöki szóvivő azzal vádolja Tőkés Lászlót, hogy „románellenes magatartást" tanúsít, és „hazugságokat" terjeszt a romániai magyar kisebbség helyzetéről nyugat-európai látogatásai és jelenleg is tartó amerikai utazása során. DZSENIN MÁR A PALESZTINOKÉ Peresz számíthat a kormányalakításra Simon Peresz izraeli ügyvezető kormányfő tegnap jeruzsálemi irodájában fogadta Benjamin Netanjahut, a jobboldali ellenzék legnagyobb pártja, a Likud vezérét. Ez volt az első találkozó a két vezető politikus között Jichak Rabin kormányfő meggyilkolása óta. A Likud szóvivője az MTI-vel közölte: a két politikus között létrejött megállapodás értelmében mindkét párt hangnemet változtat, ami persze nem mehet a demokrácia, illetve a szólásszabadság kárára. Peresz Netanjahuval folytatott megbeszélésén ugyan koalíciós kérdésekről nem esett szó, de a jobboldali vezető megerősítette, hogy Ezer Weizman államelnöknél támogatni fogja Peresz megbízatását egy új kormány alakítására. A kormányzó Izraeli Munkapárt 120 tagú Politikai Bizottsága vasárnap este már egyhangúlag Pereszt jelölte a párt elnökének és egyúttal kormányfőnek Jichak Rabin utódául. Weizman elnök a tervek szerint ma tárgyal Peresszel Néhány fiatal abból a negyedmilliós tömegből, amely vasárnap este emlékezett Rabinra. TA SR/EPA és a többi párt vezetőjével. Az izraeli hadsereg már vasárnap a késő éjjeli órákban megkezdte Dzsenin ciszjordániai város átadását a palesztin rendőrségnek. A palesztin autonómia kiterjesztéséről kötött megállapodás értelmében tegnap a kora délelőtti órákban nagygyűlést tartottak Dzseninben, miután a katonai kormányzóság épületét a palesztin rendőrség átvette az izraeli katonaságtól. Amerikai áldozatok Rijádban Két robbanás is történt tegnap Rijádban egy katonai épület közelében, amelyet az amerikai és a szaúdi hadsereg közösen használ. A katasztrófának legkevesebb hat halálos áldozata és 60 sebesültje van - jelentette az AP és a Reuter szemtanúkra, illetve amerikai hivatalos személyekre hivatkozva. Az áldozatok között négy amerikai és egy Fülöp-szigeti van. Amerikai részről arra gyanakodnak, hogy a központ parkolójában bekövetkezett detonációt gépkocsiba rejtett pokolgép idézte elő. Az eset a nyolcvanas években szélsőséges iszlám szervezetek által amerikai célpontok ellen elkövetett véres merényletek emlékét idézi. Szaúd-Arábiában több ezer amerikai katona és polgári személy tartózkodik, segítséget nyújtva a szaúd-arábiai fegyveres erők kiképzéséhez. A két ország katonai együttműködésének keretében az iraki repülési tilalmi zónák ellenőrzésében részt vevő amerikai harci gépek is állomásoznak a sivatagi királyságban: az Öböl-háború idején Szaúd-Arábia az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció katonai műveleteinek egyik kiindulóhelyéül szolgált. MTI MECIAR-INTERJU A FAZ-BAN Álom egy elnöki rendszerről Vladimír Mečiar nagyon bizakodó a szlovák-magyar megbékélést Illetően, és kilátásba helyezte, hogy a pozsonyi parlament még az idén ratifikálja a Budapesten már korábban jóváhagyott magyar-szlovák alapszerződést - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung tegnapi számában a szlovák kormányfővel folytatott interjút ismertetve. A tekintélyes német lapnak Mečiar úgy nyilatkozott, hogy megindult a magyar-szlovák viszony rendezése. Szavai szerint teljes optimizmussal várja, hogy a német-francia minta alapján Magyarország és Szlovákia között is végbemenjen a történelmi kibékülés. A szlovák kormányfő elismerte, hogy országáról rosszabb kép alakult ki Nyugaton, mint a többi visegrádi oszágról, s ezt annak tulajdonította, hogy külföldön nem sikerül kellőképpen megismertetni a szlovák átalakulás valós eredményeit, és túlságosan sok előítélet van Szlovákiával szemben. A Michal Kováč államfő és közte kialakult ellenséges viszonyért az elnököt tette felelőssé, aki Mečiar szerint a választások után elutasította az ő békejobbját. Közölte, hogy fontolóra veszik az államfő népszavazás útján történő felmentését. - Ha Kováč hajlandó önkritikát gyakorolni, maradhat - tette hozzá a kormányfő. - Mečiar saját bevallása szerint egy elnöki rendszer bevezetésének gondolatával rokonszenvez. Megerősítette azonban, hogy a belpolitikai vitákat kizárólag demokratikus úton tisztázzák - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. MTI W A L ESA - K WAS N I E WS K I TÉVÉVITA Győztesnek érzik magukat Televíziós vitaműsorban fejtették ki nézeteiket vasárnap este a lengyel elnökválasztás jelöltjei. Lech Walesa és Aleksander Kwasniewski valamivel több, mint egy órán át válaszoltak a két-két általuk kiválasztott újságíró által feltett kérdésekre. A műsort Wieslaw Walendziak, a lengyel közszolgálati televízió elnöke vezette. egyaránt úgy gondolják majd, hogy „várjunk egy kicsit, lássuk, mit tesz ez a fiatal kommunista". Az egész vitát mindazonáltal a legjobban a két elnökjelölt végszava jellemezte. Kwasniewski kijelentette: „Lech Walesa ismételten bebizonyította, hogy ő a múlt embere, aki nem képes elszakadni az előző rendszertől. Ezzel szemben én a jövőre kívánok koncentrálni. Elismerem Walesa történelmi szerepét, ám ma már új helyzet és új feladatok előtt állunk. További öt év Lech Walesával túl sok lenne ennek az országnak." A hivatalban lévő köztársasági elnök végszava: „Nem gondolhatjuk komolyan, hogy bármiféle Az első kérdés a lengyel külpolitikát érintette. Kwasniewski kifejtette, hogy az országnak határozott, türelmes és aktív külpolitikára van szüksége, s meggyőződése, hogy ezzel öt éven belül véghezvihető Lengyelország euroatlanti integrációja. Walesa a NATO kibővítését ellenző orosz állásponttal kapcsolatban elmondta: „mint elnök minden tőlem telhetőt elkövettem, többek között hazaküldtem az országban állomásozó szovjet katonákat is, s egész életutammal évekkel Európa előtt jártam". Határozottan veszélyesnek nyilvánította vetélytársa esetleges győzelmét, mert szerinte Nyugaton és Keleten VILÁGHÍRADO Nemzetközösségi állásfoglalások Közös közlemény kiadásával fejeződött be tegnap a Nemzetközösség csúcsértekezlete az új-zélandi Aucklandban. A terjedelmes dokumentumban a résztvevők elkötelezték magukat a demokrácia, a fejlődés és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett. Külön nyilatkozatban ítélték el Franciaországot a Csendesóceánon végrehajtott atomrobbantások miatt. Nagy-Britannia ismételten elhatárolódott a kísérletsorozat elítélésétől. A Nemzetközösség, amely Mozambik felvételével 53-ra növelte tagjainak számát, következő csúcstalálkozóját 1997-ben tartja Nagy-Britanniában. Azeri választások: az ET fenntartásai Az Európa Tanács által a vasárnapi azeri választások megfigyelésére küldött megbízottak tegnap sok szabálytalanságról számoltak be, és komoly fenntartásaiknak adtak hangot. A megfigyelők beszámolójukban kifejezetten csalásnak minősítették a „családi szavazás" gyakorlatát, és kifogásolták, hogy sok esetben elmaradt az urnák előzetes ellenőrzése, illetve hogy több személy tartózkodott egyidejűleg egy-egy fülkében. Izraeli támadás Libanon ellen Az izraeli légierő gépei tegnap rakétatámadást intéztek dél-libanoni célpontok ellen. A libanoni rádió jelentései szerint az Ahmed Dzsibril vezette Népi Front Palesztina Felszabadításáért - Főparancsnokság nevű radikális, a békefolyamatot ellenző mozgalom kiképző táborát és földalatti bunkereit lőtték. A támadók nyolc rakétát lőttek ki célpontjaikra. A dél-libanoni rádió azt közölte, hogy az izraeli légierő gépei előbb Bejrút légterébe repültek, és a libanoni hadsereg légvédelmi rakétái többször is célba vették őket, de hasztalanul. Brit nukleáris szivárgás „Roppant szerény mértékben sugárzó" hűtőgáz szabadult ki az egyik brit atomerőmű reaktorából, s a létesítményt emiatt tegnap lekapcsolták az energiarendszerről. A Nuclear Electric, az angol és a walesi nukleáris erőműveket üzemeltető társaság szóvivője közölte: a radioaktív szennyezés „amúgy is elenyésző" mértékét tovább csökkentette, hogy a hartlepooli létesítményben bekövetkezett szivárgás „igen lassú, igen csekély" volt. A szabad levegőre került „forró" szén-dioxid mennyisége nem haladta meg a brit nukleáris főfelügyelet által megszabott veszélyességi határértéket - tette hozzá az illetékes. Csecsenföld: harcok, vonatrobbantás A hét elején Csecsenföldön változatlan gyakorisággal támadták az orosz csapatok állásait a csecsen fegyveresek. Vasárnap este és tegnap hajnalban összesen 21 alkalommal nyitottak tüzet a szövetségi erők katonáira, akik közül kettő meghalt, három megsebesült. Az Interfax jelentése szerint tegnap hajnalban ismeretlen tettesek felrobbantottak egy tehervonatot Csecsenföld és Dagesztán határán. Az építőanyaggal megrakott szerelvény tíz kocsija kisiklott, de személyi sérülés nem történt. Tálib rakéták Kabulra Tegnap reggel az afganisztáni kormány ellen harcoló szélsőséges muszlim tálibok milicistái rakétával lőtték az elnöki palotát. Négy rakétájuk csapódott be az épületbe és környékére. Egyelőre nem tudni, voltak-e áldozatai vagy sérültjei a támadásnak. A főként pakisztáni Korán-iskolákban nevelkedett tálibok célja a szintén fundamentalista Burhanuddin Rabbani hittudós és elnök eltávolítása és iszlám állam megteremtése Afganisztánban. Tavaly ősz óta a tálibok hatalmukba kerítették az ország több tartományát - emlékeztet a DPA. Grúz villamos vezeték felrobbantása Megszakadt tegnap az áramszolgáltatás a grúz főváros, Tbiliszi és a kaukázusi köztársaság keleti térsége között, miután ismeretlen tettesek felrobbantották egy nagyfeszültségű elektromos távvezeték egyik tartóoszlopát. A robbanás a grúz fővárostól 100 kilométerre keletre, a dél-oszétiai határ közelében történt. A rendőrség feltételezi, hogy a robbantás dél-oszétiai szakadárok műve, akik a Grúziától való elszakadásra és az Oroszország déli térségében lévő Észak-Oszétiával való egyesülésre törekednek. Energetikai szakemberek úgy nyilatkoztak, hogy napokba telhet, míg helyreáll az áramszolgáltatás. garanciát jelenthetnek számunkra azok az emberek, akik diákkoruktól a kommunista rendszer emberei voltak. Ezeket már nem lehet megreformálni, csak olyan üres mesékreképesek, mint amilyet az imént Kwasniewski szájából is hallottunk. Milyen jövő az, amelyet ez a banda kínál? De többet inkább nem is mondok, mert árt az egészségemnek." A stúdióból távozóban - ami az adásban már nem volt látható - újságírók és politikusok szeme láttára elutasította a kézfogást Kwasniewskivel, s azt mondta: „Magának legfeljebb csak a lábamat nyújtanám." A televíziós vita után rendezett sajtótájékoztatón Walesa elégedetlenségét fejezte ki a műsor szerkezetével szemben. „Nem volt lehetőség kellően kibontakozni" mondta, s egyúttal a 80-as éveket idéző üres frázisoknak minősítette Kwasniewski kijelentéseit. Kwasniewski a műsort követő nyilatkozatában elmondta: úgy érzi, sikerült ellenfele fölé emelkednie, mert sértegetések, vádaskodások és az örökös múltidézés helyett konkrétumokról beszélt. MTI Jelcin dolgozik Borisz Jelcin tegnaptól gyakorlatilag a korábbi normális napirendje szerint dolgozik a moszkvai központi klinikán, ahol három hete, szívrohama óta kezelik - közölte Szergej Medvegyev elnöki szóvivő Moszkvában. Jelcin tegnap először találkozott Szergej Filatovval, az elnöki hivatal vezetőjével, illetve Georgij Szatarovval, vezető belpolitikai tanácsadójával. Ez utóbbi megbeszélésen a választások előtti belpolitikai helyzetről volt szó. Ezután telefonon meghallgatta a külügy- és a védelmi miniszter beszámolóját, illetve a hírszerzés főnökének jelentését. Jelcin ma a kórházban találkozik Nurszultan Nazarbajev kazah elnökkel. Az orosz államfőt október végi szívrohama óta kezelik a moszkvai központi klinikán. Várhatóan a hónap végéig szigorú orvosi felügyelet alatt marad. MTI zösség helyzetének rendezése is. Azt, hogy az RMDSZ tiszteletbeli elnökének felvetése szerint a román-magyar történelmi megbékélés egyedüli útja az autonómia, az egyéni és kollektív jogok biztosítása a romániai magyar közösség számára, Chebeleu levele olyan „szélsőséges" nézetnek minősíti, amely „az elkülönítést szorgalmazza". Chebeleu a következőket írja Tőkésnek: „érdemes felhívni a figyelmet e koncepciók kettős hitlerista és szálinista - forrására. ...Ön lényegében visszautasítja mind a francia-német, mind a dél-tiroli modellt. Ennek helyébe