Új Szó, 1995. november (48. évfolyam, 253-277. szám)
1995-11-10 / 260. szám, péntek
4J ÚJ SZÓ KÜLFÖLD 1995. november 10. IZRAELI-SZIRIAI TARGYALASOK Asszad gyors haladást remél MTI-hírek Rabin meggyilkolása után Izrael még elkötelezettebb híve lesz az arab szomszédaival való béke megteremtésének - jelentette ki tegnap Simon Peresz. Az ügyvivő izraeli kormányfőjeruzsálemben azt követően nyilatkozott, hogy meg beszélést folytatott Malcolm Rifklnd brit külügyminiszterrel. Peresz hangsúlyozta, hogy országa a legutóbbi tragikus esemény ellenére eltökélte magát a békefolyamat folytatására, mert ez volta meggyilkolt Jichak Rabin végakarata. A brit külügyminiszter elmondta: Peresszel tárgyalva annak a lehetőségét mérlegelték, hogy miképpen lehet haladást elérni Izrael és Szíria között az amerikai közvetítéssel folyó béketárgyalásokon - írta a Reuter. Rifkind szerdán Damaszkuszban Háfez Asszad szíriai elnökkél találkozott. A brit diplomácia veREPUBLIKÁNUS INDÍTVÁNY BOSZNIAVAL KAPCSOLATBAN Clinton biztosan megvétózza Uránt csempésztek Meglepően nagy mennyiségű radioaktív hasadóanyagot próbált meg Lengyelországból Csehországba csempészni két cseh állampolgár a Glucholazy-Mikulovice nemzetközi határátkelőhelyen keresztül. A Škoda Formán személygépkocsiban elrejtett 11 darab speciális konténert akkor fedezték fel a lengyel határőrök, amikor mérőműszereik a normálisnál 2,5-ször nagyobb radioaktivitást jeleztek a cseh turisták kocsijának áthaladása közben. A hivatalosan meg nem erősített információk szerint a konténerekben urán és kobalt volt. A kiszivárgott hírek szerint a csehek valószínűleg külföldi megrendelésre dolgoztak, s a hasadóanyagokat Lengyelországban csupán átvették a korábbi szállítóktól. Valószínű, hogy az urán és a kobalt a volt Szovjetunió katonai raktáraiból származó lopott anyag, s értéke több millió dollárra rúg. MTI ROMÁNIA Ismét lehallgatás Lehallgatókészüléket fede zett fel a lakásába frissen beszerelt telefonkészülékhez kötve Csutak István mérnök, az RMDSZ volt parlamenti képviselője, a csíkszeredai művelődési ház igazgatója. A lakásán tartott szerdai sajtóértekezletén Csutak István bemutatta a lehallgatásra szolgáló mikrofont és erősítőt, amelyet telefonkészülékének fröccsöntött illesztőjében helyeztek el, és közölte, hogy bepereli a telefontársaságot, a Romtelecomot, amelynek munkatársai a társaság tulajdonát képező készüléket beszerelték hozzá. A hónap elején az RMDSZ nagyenyedi szervezeténél, Incze Tibor szenátor irodája közelében fedeztek fel lehallgatóberendezést, amikor a -készülék sűrű meghibásodása miatt szerelőket hívtak ki. MTI Vulkánkitörés Több száz embert evakuáltak szerdán a Costa Rica-i hatóságok a működésbe lépett Rincón de la Vieja vulkán lábainál lévő lakóhelyekről. A tűzhányó aktivitását hatalmas gőz- és hamuoszlopo 1", lezúduló sárfolyam jelzi. Az 1895 méter magas vulkán szerdán óránként kitört. A hatóságok figyelmeztették az érintetteket, hogy legalább 500 méterre távolodjanak el a térség folyóitól, hiszen árvízveszély fenyeget. A tűzhányó jelentősebb kitörése legutóbb 1991-ben volt. MTI MTI-hír Az amerikai képviselőház többségét alkotó republikánusok törvénytervezetet dolgoztak ki, amely megtiltaná Bili Clinton elnöknek, hogy százazföldi csapatokat vezényeljen a tervezett boszniai békefenntartó kötelékbe anélkül, hogy előzőleg a kongresszus jóváhagyta volna az alakulatok kiküldésének pénzügyi forrásait. A republikánus frakció szerdán hagyta jóvá Két héttel szívrohama után a még kórházban kezelt Borisz Jelcin orosz elnök tegnap találkozott Andrej Kozirev külügyminiszterrel. A megbeszélésre azután került sor, hogy az orosz államfő a múlt hónapban bírálta Kozirevet Moszkva diplomáciai kudarcaiért, kilátásba helyezve a miniszter menesztését. Kremlbeli források szerint most nem volt szó Kozirev távozásáról, és a külügyi szóvivő is cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint már elkészült az elnöki rendelet a miniszter leváltásáról. Jelcin párizsi és New York-i látogatása előtt bírálta Kozirevet amiatt, hogy nem tudta összehangolni a többi tárca külpolitikai tevékenységét. Kozirev menesztésének kilátásba helyezése után az államfő visszakozott és arról beszélt, hogy a miniszter marad, viszont meg kell erősíteni a tárcát egy a javaslatot, amelyről a teljes ház várhatóan a jövő hét elején szavaz majd. A tervezet továbbmegy a republikánusok korábbi - múlt hétfőn a kormányzat heves tiltakozása ellenére jóváhagyott követeléseinél, hiszen azok csupán arra vonatkoztak, hogy az elnök szerezze be a törvényhozás előzetes jóváhagyását a katonai vállalkozáshoz. Gyakorlatilag biztosra vehető, hogy Bili Clinton meg fogja véhelyettessel, aki kézben tartaná az apparátust. Jól értesült források szerint egyébként máris megtalálták a kilátásba helyezett „erősítést". Várhatóan Vaszilij Szidorovot, Oroszország ENSZ-képviselőjének eddigi helyettesét teszik meg Kozirev első helyettesének, aki a külügyi apparátus tevékenységét hivatott összefogni. A Kozirevet ért bírálatok folyományaként a moszkvai lapokban utóbb olyan értesülések láttak napvilágot, hogy Kozirev utódja Jelcin eddigi külpolitikai tanácsadója, Dmitrij Rjurikov lesz. Grigorij Karaszin külügyi szóvivő azonban mindezt határozottan cáfolta tegnap. Ugyanakkor beszámolt róla, hogy Rjurikov részvéteiével tanácskozást tartottak szerdán a külügyminisztériumban, amelyen a tárcák külpolitikai tevékenységének összehangolásáról volt szó. MTI tották, ott döntenek arról, elrendelik-e letartóztatását. Közben érdekes összefüggésre derült fény: Ohad Skorniknak az apja, Jehuda Skornik annak az Isilov kórháznak a fősebésze, amelyben a miniszterelnök belehalt sebeibe. A hatóságok egy másik gyanúsítottat is őrizetbe vettek: a 26 éves Dror Hadanit, aki a gyilkos Jigal Amir szomszédja volt és rendőrségi források szerint szoros kapcsolatban állt a merénylővel. Rabin gyilkosának, Amirnak a lakásán a rendőrség fegyvereket, többek között gránátokat, pokolgépeket és gyutacsokat talált A Reuter által idézett rendőrségi jelentés megemlíti, hogy a megtalált fegyverek mennyiségével elbüszkélkedhetett volna bármely terrorista csoport. tózni a törvénytervezetet, ha az elfogadásra kerül. (Vétóját csak kétharmados többséggel tudná felülbírálni a kongresszus, ami elég valószerűtlenek tűnik.) A kormányzat többször is felhívta a törvényhozók figyelmét arra, hogy a boszniai felek csak abban az esetben hajlandók érdemben tárgyalni a békemegállapodásról, ha adottnak tekinthetik, hogy amerikai csapatok is jelen lesznek a NATO-kötelékben. CSECSENFÖLD Dudajev kitart Dzsohar Dudajev csecsen elnök változatlanul a köztársaság önrendelkezésének orosz elismerését tartja a válság rendezése egyetlen lehetséges módjának. Dudajev erről beiktatásának negyedik évfordulóján beszélt. Ezzel szemben moszkvai illetékesek tegnap azt közölték: végéhez közeledik a hatalmi jogkörök Groznij és Moszkva közötti megosztásáról szóló szerződés előkészítése, s ennek alapja az, hogy Csecsenföld Oroszország részét képezi. Az orosz hatóságok által körözött Dzsohar Dudajev az ITAR-TASZSZ-nak nyilatkozott. Hangsúlyozta: akárcsak négy éve, ma is úgy véli, népszavazást kellene tartani arról, hogy Csecsenföld az Oroszoroszági Föderáció tagja maradjon-e. Dudajev szerint nem segítené elő a békét, ha távozna a politikából. MTI JELCIN-KOZIREV Megbeszélés a kórházban J VILÁGHÍRADO Kisebb-nagyobb földrengések Földrengést észleltek a műszerek szerda este 23 óra 7 perckor a magyarországi Várpalota térségében. Mérete a Richter skálán 2,5 fokozatú volt. A rengést a lakosság egy része érezte, az alvók közül sokan felriadtak. Ugyanebben az időben 2,7-es erejű földrengés rázta meg a boszniai Banja Luka térségét. Anyagi károkról nem érkeztek jelentések, de a lakosság körében riadalom keletkezett. Emlékezetes, hogy 1969-ben Banja Luka térségében nagy erejű földrengés okozott kiterjedt pusztításokat. Erős, a Richter-skála szerinti 5,6-os erősségű földrengés volt tegnap reggel Irán északkeleti részén. A lakott területeken ilyen erősség mellett jelentős pusztításra képes földmozgások okozta esetleges károkról avagy áldozatokról az ÍRNA hírügynökség nem számolt be. Montenegró ajánlata a NATO-nak A Jugoszláviához tartozó Montenegró felajánlotta a NATO-nak, hogy csapatszállításokra rendelkezésére bocsátja az adriai Bar kikötőjét - jelentette a DPA Belgrádból. A kikötő igénybevételével az Észak-atlanti Szövetség a békeszerződés aláírása után csapatokat szállíthatna Bosznia-Hercegovina területére. Ismeretessé vált az is, hogy Szlobodan Milosevics szerb elnök - szintén csapatszállítási célokra - a belgrádi repülőtér igénybevételét ajánlotta fel a NATO-nak. Maradnak az Irak elleni tilalmak Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán úgy döntött, hogy fenntartja az Irak ellen 5 éve elrendelt kereskedelmi tilalmat. A közelkeleti ország ellen hozott szankciók vizsgálatának befejeztével a Biztonsági Tanács arra az álláspontra helyezekedett, hogy Irak nem tartja tiszteletben az ENSZ korábban hozott határozatát. Ez megtiltja Bagdadnak, hogy tömegpusztító fegyvereket állítson elő, és arra kötelezi az országot, hogy bocsássa a világszervezet rendelkezésére a múltbeli és jelenlegi fegyverkezési programjával kapcsolatos adatokat. Hamász-ellenjelölt Arafattal szemben A Hamász szélsőséges szervezet közös frontot készül alakítani mindazokkal a szervezetekkel, amelyek ellenzik az izraeli-palesztin megállapodásokat. Miközben Arafat, a PFSZ elnöke Kairóban Mubarak egyiptomi elnökkel tanácskozott, a Jordán nyugati partvidékén a Hamász és vezetői úgy döntöttek, hogy politikai pártként is részt kívánnak venni a palesztin önkormányzati választásokon, és ellenjelöltet is kívánnak állítani Arafattal szemben az elnöki tésztségre. Ez a személy Haidar Abdes-Sáfi, aki jelöléséhez eddig még nem adta beleegyezését. Felmentették az amerikai újságírónőt Egy török bíróság tegnap felmentett egy amerikai újságírónőt. Aliza Marcust, a Reuter munkatársát egy múlt év novemberében megjelent tudósítása miatt fogták perbe. Beszámolt ugyanis arról, hogyan űzték el a török katonák erőszakkal a kurd falvak lakóit. A felmentő ítéletet a három bíró egyhangúlag hozta. Kambodzsai pártalapítás A kambodzsai kormány legismertebb bírálója tegnap saját pártot alapított, ám a hatóságok menten kétségbe vonták e lépésének jogszerűségét, s előre elhárították a felelősséget az esetleges következményekért - jelentette a Reuter. Sam Rainsy korrupcióellenes harcos, volt pénzügyminiszter phnompeni otthonában jelentette be hivatalosan szervezetének, a Khmer Nemzeti Pártnak (KNP) a létrejöttét. „Minden feltételnek eleget tettünk, minden törvényt betartottunk" - közölte harminc alapító taggal az új pártelnök, majd egy népesebb gyűlésen mintegy ezer hívét is köszöntötte, nyugati diplomaták jelenlétében. Athén: őrizetben a légikalóz A görög rendőrség letartóztatta azt a 34 éves, Ausztráliából kitoloncolt etióp férfit, aki tegnapra virradóan, közvetlenül az athéni repülőtérre tervezett leszállása előtt túszul ejtette az Olympic Airways Melbourne-Athén közti járatának egyik légikisasszonyát. Rendőrségi közlés szerint az étkezőtálcáról elemelt késsel a légi kisasszonyt fenyegető Samsun Gabré etióp újságíró azt követelte, hogy kapcsolatba léphessen az ENSZ és a sajtó képviselőjével. A repülőgépen 114 utas tartózkodott. Az utasok és a személyzet tagjai közül senki sem sérült meg. am " • h JZSrbA h JZSrbA L ' ' // /' i HHHHH —— glaiiiBi. J ^ m • | 1 g mp m 9 Bg J ' •-„ír: M äm B K ' ™ Mwl A VH| Kra \ i Wtj VITA KWASNIEWSKI ÉS WALESA KÖRÜL Az angol zenei élet legrangosabb elismerését kapta szerdán Paul McCartney, az egykori Beatles tagja: a zenészt a Királyi Zenei Akadémia tagjává választották. Károly walesi herceg méltatásában leszögezte, hogy McCartney-t jelentós tehetségéért ismerik el és mindazért, amit ebben az évszázadban a zenéért tett. Paul McCartney már nemcsak a könnyű műfajban jeleskedik, hanem néhány éve klasszikus zenével is foglalkozik. 1991-ben szülővárosa ketedrálisában bemutatták a „Liverpooli Oratórium" című művét. Károly hercegnek zongoradarabot írt. Jelenleg egy nagy zenekari művön dolgozik, amelyet az EMI lemeztársaság rendelt meg tőle a cég százéves fennállásának jövőre esedékes évfordulója alkalmából. TA SR/AP Ki a gazdagabb és miből? Az elnökjelöltek vagyoni helyzete központi kérdéssé lépett elő a lengyel törvényhozásban, s így a médiában is. A vita azóta folyik, hogy az első fordulót megelőző napokban a sajtó nyilvánosságra hozta, miszerint Aleksander Kwasniewski baloldali pártvezető és Józef Oleksy miniszterelnök házastársai tisztázatlan körülmények között részvényekhez jutottak egy biztosítótársaságban. Az ügy azért kavart vihart, mert a Polisa nevű cég vezetősége a nyilvános kibocsátásnál alacsonyabb árfolyamon, azaz csaknem névértéken adott el részvényeket, úgymond, „baráti körben". Az eset erkölcsi megkérdőjelezhetősége mellett a jobboldali többségű lengyel sajtó további kérdéseket is felvetett, például azt, hogy Kwasniewski vagyonnyilatkozatában szerepele az említett részvényvásárlás. A lengyel törvények szerint valamennyi parlamenti képviselőnek lezárt borítékban vagyonnyilatkozatot kell benyújtania, amelyet a szejm elnökének hozzájárulásával és csak akkor lehet felbontani, ha az illetővel szemben bármiféle törvénytelenség gyanúja felmerül. Kwasniewski közölte, hogy nincs kifogása a boríték felbontása ellen, amennyiben vetélytársa, Lech Walesa államfő is beszámol saját vagyonáról. A baloldali politikus azt is elismerte, hogy vagyonnyilatkozatában nem szerepelnek a Polisa-részvények, mivel úgy értelmezte az előírásokat, hogy abban csakis személyes anyagi helyzetéről kell számot adnia. Az értékpapírok pedig felesége nevén vannakj_a]iiyel-közjegy ző-efűtt tett nyilatkozatban különítette el vagyonát. Walesa közölte, hogy nincs takargatnivalója, vagyonának alapját az az egymillió dollár képezi, amit a róla szóló film elkészítéséért kapott. Ennek a pénznek a felét már el is költötte, többek között lakásokat vásárolt gyermekeinek. Az államfő egyúttal leszögezte: sem neki, sem feleségének nincsen vállalkozása, a tőzsdén sem játszanak, és részvényeket sem birtokolnak. Az ügy tegnap a szejm napirendjén is szerepelt. Varsói megyfigyelők szerint nem kétséges, hogy a kialakult vita leginkább Kwasniewskinek árt. zetője nem szólt arról, hogy vajon hozott-e üzenetet Peresznek. Damaszkuszi tárgyalásairól Rifkind elmondta, hogy Asszad „gyors előrehaladást" szeretne elérni a szíriai-izraeli béketárgyalásokon. A szíriai elnök egyben hangsúlyozta, országa határozottan eltökélte, hogy sikerre vigye a tárgyalásokat. A Rabin elleni merénylettel összefüggésben az izraeli hatóságok tegnap őrizetbe vettek egy negyedik gyanúsítottat, akit azzal vádolnak, hogy segédkezett a merényletben. A rendőrség szóvivőjének közlése szerint Ohad Skornikot a nap folyamán a bíróságra szállí-