Új Szó, 1995. november (48. évfolyam, 253-277. szám)

1995-11-09 / 259. szám, csütörtök

1995. november 9. PUBLICISZTIKA ÚJ SZ

Ó 9 i PILLANATKÉPEK AZ AUSZTRIAI SZLOVÉN NÉPCSOPORT ELETEBOL Megbecsülten - kisebbségben Karíntia, Ausztria legdélibb tartománya nemrég ünnepelt. Fővárosában, Klagenfurtban lépten-nyomon fellobogózott középületek, virágdíszben pompázó terek fogadtak. Az ünnepség apropóját pedig az adta, hogy Karíntia lakossága épp 75 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy változatlanul Ausztriához kíván tartozni. A másik választási lehetőség a szomszédos Szlovénia lett volna, az 1919-es párizsi békekonferencián elhatározott referendum azonban Ausztria javára dőlt el. Igaz, a maradás pártolói alig voltak tíz százalékkal többen, mint a déli szomszédhoz való csatolás hívei, de a csaknem hatvan százalék igen bőven elég volt ahhoz, hogy Karíntia megmaradjon Ausztria keretein belül. A helybeliek most erre a szerintük sorsdöntő eseményre emlékeztek, amely ha másként sült volna el, akkor Ausztria mintegy tízezer négyzetkilométernyi területtel és félmilliónyi lakossal lett volna „szegényebb". így viszont egy problémával „gazdagabb", - morfondíroztam, miközben autóbuszunk sűrűn vette a nyaktörő kanyarokat a túlsúlyban szlovének lakta Rosenthal - Rózsavölgy hegyoldalain. Sanyarú honi tapasztalataim mondatták ezt velem, hiszen a Karintiában élő szlovén kisebbség - vagy ahogy náluk nevezik: népcsoport - minden gondjabaja Bécs nyakába szakadt. Vajon hogy sikerült délnyugati szomszédainknál megoldani ezt a gondot? Karintiai vendéglátóink ezt akarták bemutatni- annak az újságírócsoportnak, amely finn, dán, holland, német, olasz, magyarországi, szlovákiai és osztrák hírlapírókból verbuválódott össze. Már ä klagenfurti városházán tartott ünnepi fogadáson feltűnt, hogy a helyi vezetők büszkén emlegették a szlovén népcsoportot, amely szerintük Ausztria gazdagító színfoltja. S hogy ez így van a mindennapos gyakorlatban, tessék, győződjenek meg erről önök is - mondta az újságírókat kalauzoló Erich Witzmann, a bécsi D/e Presse munkatársa, és szétosztott egy kötegnyi ismeretterjesztő kiadványt, amely a tartomány idegenforgalmi nevezetességeit mutatta be. Rögtön megakadt a szemem azon, hogy azok a füzetecskék, amelyek a szlovének lakta vidék látványosságait tárják elénk, általában kétnyelvűek, sőt a térképeken a földrajzi nevek is ugyanígy szerepelnek: tehát Klagenfurt mellett ott a szlovén Celovec, s ugyanígy van feltüntetve a többi település is. A kísérőszöveg pedig azzal csábította a turistákat, hogy kétnyelvű környezetbe érkeznek, ahol ennek megfelelő kiszolgálásban, vendéglátásban részesülnek. Ennyi apró figyelmesség láttán felcsigázott kíváncsisággal vártuk a találkozást a szlovén mikrovilággal. Vajon az osztrák társadalom tényleg egyenrangú partnerként kezeli-e a szlovén népcsoportot, avagy amit eddig hallottunk, az valamiféle kirakatba tett kisebbségi politikát tükröz-e? - erről tanakodtunk egymás közt, miközben a szlovén-osztrák határtól alig két-három kilométernyire lévő színtiszta szlovén Zell - Se/e falucska polgármesteri hivatala felé tartottunk. Wassner Engelbert neve ugyan rácáfol szlovén származására, pedig a többiek kedvéért németül tájékoztató „faluatya" tökéletesen kétnyelvű, s lapunknak anyanyelvén nyilatkozott. Megtudtuk tőle, hogy becslései szerint Karintiában mintegy húszezer szlovén polgáréi, egy részük az irodalmi nyelvet beszéli, másik hányaduk pedig valamilyen nyelvjárást használ. Két saját politikai pártjuk is van a szlovéneknek, ezek azonban nem nacionalista szellemben képviselik a népcsoport érdekeit. Egyelőre nincs képviselőjük a 37 tagú karintiai parlamentben, de folynak tárgyalások arról, hogy egy képviselői helyet nekik tartanának fenn. Egyébként külön kisebbségi törvény nem létezik Ausztriában, hanem az 1955-ös államszerződés határolja körül a népcsoportok jogait és kötelességeit. Ausztria - Szlovákiától eltérően egyelőre nem írta alá az Európa Tanács kisebbségi keretegyezményét sem. De amerre csak megfordulunk, minden arra utal, hogy sem az egyik, sem a másik hiányát nem érzi a szlovén népcsoport. Annak rendje-módja szerint mindenütt ott vannak a kétnyelvű feliratok, amelyek elhelyezéséről a bécsi parlament még 1972-ben törvényben rendelkezett. Kérdezősködésemre szinte értetlenül csóválják a fejüket a falubeliek, s hajtogatják, hogy minden tábla érintetlenül áll az eredeti helyén. Bemázolatlanul, megrongálatlanul. - Miért zavarná egy szlovén reklámtábla vagy falutábla az osztrákokat? - kérdez vissza rácsodálkozva a kérdésre a selei nemzetiségi iskola tanítónője. Tényleg, miért? -mondom inkább csak magamnak, mert rájöttem: valójában nem is tudnám elfogadhatóan megmagyarázni neki, aki egy egészen más értékrendhez szokott világban nőtt fel, hogy milyen hazai tapasztalatok alapján tettem fel ezt a kérdést. Apropó, nemzetiségi iskola! tiséghez tartozó tanítók. Az első négy osztályban fele-fele arány-, ban oszlik meg a két nyelv, míg a következő négyben már túlsúlyban német nyelven folyik az oktatás. Az iskolák fenntartását központi pénzalapokból finanszírozzák, de azt a helyi elöljáróság dönti el, hogy mire költi a kiutalt összeget. A selei polgármester elmondása szerint a helyi iskolákat az önkormányzatok is támogatják. Klagenfurtban van szlovén gimnázium és kereskedelmi akadémia, az utóbbi magániskolaként működik. Egyébként ha a lakosság részéről bárhol igény mutatkozik, nem gond nemzetiségi kisiskola létesítése, s vonatkozik ez a túl•F —1 ÍFT i í'iSlí^^ HBPMKnHIbií * öiil m : r I ' " S * _ . ' ' Hi m. S T H Ä U S loderast dngerfehtete Dusche und WC. Für ;e Woht giht es hier gorski dolini Koňov* 'feii gorska vas Sete. 'Čudovítí vrhovi, zeleni Í jzci íU tt gc fe n 1 f! / S 'RE J' I M T K >(»?( TO Í /vi^fnc poor*; ;>f joteljerr /u r.r,j* p i > < »th >j Természetesen kétnyelvű katalógusok készülnek a turisták számára Pontosabban: kétnyelvű iskola, mert a kétszintes alapiskola első négy osztályában és az öt-nyolc évfolyamban, tehát az úgynevezett Mittelschuléban párhuzamosan oktatják a két nyelvet, a szlovént és a németet, méghozzá mindkét nemzenyomórészt szlovének lakta területeken élő osztrákokra is. Egyébként meglepő dolgot is megtudtam Wassner Engelbert polgármestertől: nem megy ritkaságszámba, hogy osztrák szülők szlovén iskolába adják gyermeküket, vallva, hogy ahány nyelv, annyi ember. Ez a kölcsönös egymás iránti megbecsülés, érdeklődés és tolerancia az alapja annak a szinte mindehonnan áradó nyugalomnak, amely az egész tartományban áthatja az osztrák többség és a szlovén kisebbség együttélését. A magasabb szintű, esetleg egyetemi végzettség megszerzése sem elérhetetlen egy szlovén számára, hiszen a korszerű és párhuzamos nyelvoktatásnak köszönhetően mire kikerül az alapiskolából, kiválóan megtanulja a németet is, s nem gond a felvételi. A polgármester szerint szlovéniai iskolákba elenyészően kevesen jelentkeznek éppen amiatt is, hogy nincsenek nyelvi nehézségeik az osztrák egyetemeken. A karintiai oktatásügyi helyzet azt tükrözi, hogy az ott élő szlovén kisebbség kulturális autonómiát élvez, s a maga belátása szerint sáfárkodik az államtól e célra kapott támogatással. Karol Smolle, az Ausztriai Népcsoportok Központjának elnöke, aki korábban a bécsi parlament szlovén nemzetiségű képviselője volt, úgy vélte, hogy ez a fajta autonómia kulcsfontosságú, mivel az illető kisebbség vagy népcsoport fokozottabban átérzi a régió ügyeiért viselt felelősségét, tehát az egész állam szempontjából hasznos. Csak távirati stílusban nyílt módja az újságíróknak arra, hogy belepillantsanak a szlovén népcsoport életébe. De ennyi idő alatt is az a benyomás alakult ki bennünk, hogy egy módfelett elégedett és kiegyensúlyozott kisebbség képviselőivel találkoztunk. A nem egészen hatszázezer fős tartományban a lakosság hozzávetőleg öt-hét százalékát alkotó, mintegy 20 000 lelket számláló szlovén népcsoportnak - amely országos viszonylatban az összlakosság nem egész fél százalékát alkotja minden esélye megvan a fennmaradásra, s nem fenyegeti az a veszély, hogy a meglévő jogaikat megcsorbítják. Mi se tükrözi ezt az elégedettséget jobban, mint a selei polgármester kijelentése, mely szerint ha most tartanának népszavazást arról, hogy hova tartozzon a szlovének lakta terület, akkor a 75 évvel ezelőttinél is nagyobb hányad szavazna Ausztriára... P. VONYIK ERZSÉBET HOLNAPTOL Közéleti fórum A Rozsnyó és Vidéke Alapítvány két évvel ezelőtti alakulásakor célul tűzte maga elé a vidék oktatási és közművelődési intézményeinek, önkormányzatainak a támogatását, összefogását. A régió jelenlegi gondjai, az anyanyelvi kultúra és oktatásügy mostani súlyos helyzete készteti a rozsnyóiakat arra, hogy a kölcsönös tájékoztatás, együttgondolkodás érdekében találkozót szervezzenek. A Közéleti fórum címmel holnap és holnapután a Rozsnyó melletti Gulyapalagon megrendezésre kerülő összejövetelre Felső-Gömör polgármesterei, önkormányzati képviselői, pedagógusai és a kultúrában tevékenykedők kaptak meghívót. A tanácskozás nyitónapján előadások hangzanak el a Szlovákiában élő magyar nemzeti kisebbség mindennapjairól. Az előadók között lesz az ország gazdaságpolitikájáról szóló Harna István, illetve a magyar nemzeti közösség jogállásáról beszámoló Rózsa Ernő és a szlovákiai magyar kultúra és oktatásügy helyzetét elemző Bauer Edit parlamenti képviselő. Szombaton két csoportban folytatódik a fórum. Az elsőben Kvarda József képviselő bevezetője után a tanácskozáson megjelenő polgármesterek és önkormányzati képviselők az önkormányzatok és az önrendelkezés alapvető kérdéseiről, a tervezett új választási törvényről és az új területi-közigazgatási beosztásról folytatnak eszmecserét. A második csoportban az oktatás és kulturális intézmények képviselői tanácskoznak majd a szlovákiai magyarságot érintő legfontosabb időszerű kérdésekről. E munkacsoport tagjai többek között találkoznak Sidó Zoltánnal és Máté Lászlóval, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnökével, illetve alelnökével, hogy a pedagógusok és szülők munkájáról szóljanak, de a vita keretében foglalkozni kívánnak a Csemadok jelenlegi áldatlan helyzetével is. (ambrus) BOROS JENŐ A SZLOVAK-MAGYAR ALAPSZERZŐDÉSRŐL: Türelmetlenül várjuk a ratifikálást Mint arról már lapunkban olvashattak, a Szlovák-Magyar Baráti Társaság nemrég nemzetközi konferenciát szervezett Losoncon a nemzet és a nemzeti kisebbségek együttéléséről. A meghívott vendégek között volt Boros Jenő, a Magyar Köztársaság nagykövete is, aki az Új Szónak nyilatkozva elmondta: - A tanácskozáson természetesen a többség és kisebbségek viszonyának az elemzése került előtérbe. Érdekes módon a társaság meghívását többségében olyan önkormányzati vezetők fogadták el, akik maguk is arról tájékoztattak, hogy a magyar-szlovák együttélés területén lényegében nincsenek olyan kisebbségi-többségi problémák, amelyek megnehezítenék a többségi nemzet együttélését a kisebbségekkel. Ugyanakkor kétségtelen, hogy elvárják a politikusoktól, hogy tegyék lehetővé identitásuk megőrzését, a magyar nyelv használatát, a magyar kultúra ápolását, a kapcsolatokat az anyaországgal. Több felszólaló aggodalmának adott hangot a kisebbségi oktatást, a nyelvhasználatot, illetve az ország majdani közigazgatási elrendezését érintő új törvényekkel kapcsolatban. • A Magyar Köztársaság nevében elmondta, hogy a budapesti kormány a kölcsönös bizalmon alapuló, alapszerződésekben rögzített jószomszédi kapcsolatok megteremtésére törekszik. - Ez a cél vezette a magyar politikát akkor is, amikor márciusban aláírtuk az alapszerződést a Szlovák Köztársasággal. Mint ismeretes, a nyár folyamán a Magyar Köztársaság ratifikálta a dokumentumot, és türelmetlenül várjuk, hogy erre mikor kerül sor a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában. Tudjuk, hogy a szerződés nem tökéletes. Nem csodaszer, amely minden feszültséget és problémát megold a két ország és két nép együttélésében, de mindenképpen olyan eszköznek tekintjük, amely a jelenlegi politikai és nemzetközi realitásokat figyelembe véve a párbeszéd, az együttműködés, a problémák megoldása irányába hat. Ha megfordítom azt a mondatot, hogy a háború a politika folytatása más eszközökkel, akkor kijelenthetem, hogy semmiképpen nem háborúzni, hanem együttműködni szeretnénk. Ez azonban csak szabályozott keretek között, megkötött, jóváhagyott nemzetközi szerződések alapján lehetséges. Az, aki ezzel a gondolattal egyetért, csak támogatni tudja a kétoldalú alapszerződés megszületését. • Szólt arról is, hogy önmagában egy nemzetközi szerződés soha nem oldja meg az ország belpolitikai problémáit... - Ez a szerződés sem képes rendezni a kisebbség valamennyi problémáját, orvosolni minden fájdalmát. Ehhez nagyon következetes parlamenti munkára és politizálásra van szükség, amelyben a kisebbség pártjai képviselőin keresztül tud a politikai viták során realizálódni. Ezért fontos az, hogy megtalálják a mindenkori szövetségeseket ahhoz a nagy célhoz, amely a rendszerváltásban fogalmazódott meg. • A konferencia lehetőséget adott arra, hogy az önkormányzati vezetők kifejtsék véleményüket azokról a kérdésekről, amelyekkel elégedettek, vagy amelyekkel összefüggésben még tartalékokat látnak, esetleg komoly hiányosságokat. - Sajnálatos, hogy a tanácskozáson kevesen vettek részt a meghívottak közül. Bizonyos értelemben így egyoldalú párbeszéd folyt, és nem véleménycsere, hiszen nagyrészt a magyar kisebbség képviselői szólaltak fel. Tisztelet a losonci szlovákság képviselőinek, akik ezt szintén megtették. Úgy látszik, még nem szoktunk hozzá teljesen ahhoz, hogy nem a fővárosban, nem szigorú állami vagy pártkeretek között szervezünk ilyen találkozókat. Nem szoktunk hozzá ahhoz, hogy ezek a találkozók valahol egy vidéki kisvárosban, a tényleges együttműködés színhelyén valósuljanak meg, és így próbáljunk hidat verni népeink között. Nagyon fontosnak tartom, hogy a konferencián részt vett a csehországi szlovákok vezetője, Mlynárik professzor, aki szólt azokról a jogokról és igényekről, melyeket a Csehországban élő szlovákság régi-új hazájával szemben támaszt. • Hasznos volna, ha ilyen találkozókra Észak-Szlovákiában ugyancsak sor kerülne, ahol a magyarságról, az általuk lakott területeken kialakult viszonyokról valójában a helyzet valós ismerete nélkül ítélkeznek. - Bizonyára igen, csak ehhez északon kellene egy magyar-szlovák baráti társaságnak alakulnia. Ami a pozsonyi magyar külképviseletet illeti, elsősorban kulturális központunkon keresztül, melynek igazgatója, Kelemen Gertrúd szintén jelen volt a rendezvényen, igyekszünk reális információkat eljuttatni a Magyar Köztársaságról Észak-Szlovákiába. PUNTIGÁN JÓZSEF