Új Szó, 1995. november (48. évfolyam, 253-277. szám)

1995-11-30 / 277. szám, csütörtök

8 j ÚJ SZÓ OLVASOINK OLDALA 1995. november 30. Tisztelt szerkesztőség! Döbbenettel olvasom az Új Szóban az utóbbi hetekben a galántai magángimnázium igazgatójáról, Tóth Lajosról a gyalázkodó, mocskolódó cikkeket, és nem értem az egészet A Tisztelt Szerkesztőségből senki nem volt még Tóth Lajos iskolájában, senki nem ismeri Tóth Lajost? Ha emlékezetem nem csal, a főszerkesztő úr is volt már az iskolában, hiszen gyermekem nagy lelkesen, teli élményekkel beszélt az előadásáról. Mi, szülők tudjuk a legjobban, milyen oktatás, nevelés folyik az iskolában. Miért nem kérdeznek meg minket, az érintetteket, hogy milyen tankönyvekből, milyen nyelven tanulnak a diákok? Senki nem gondol arra, hogy esetleg szétrombolhatnak egy magyar iskolát az ilyen lázító irományokkal? Valójában kit akarnak tönkretenni? Az igazgatót vagy az egyetlen nyolcéves magyar magángimnáziumot Galántán? Szerintem Tóth Lajos és a gimnázium nem különíthető el. Gyermekem már harmadik éve ebbe a magániskolába jár, és azt szeretném, ha itt is érettségizne. Én ezt az iskolát csak dicsérni tudom. Mielőtt beírattuk volna gyermekünket, Tóth Lajos igazgató úrral mindent megbeszéltünk a nevelésről, az oktatásról, és bátran mondom, minden ígéretét teljesítette. Tudom, a gyerekek szeretnek ebbe az iskolába járni, mert itt szeretettel bánnak velük. Hagyják már abba ezt az értelmetlen és veszélyes üzengetéseket az újságban, mert Galánta ugyan kisváros, de nincs benne „mocsok", mint ahogy azt az egyik olvasó írta. JÓZSA VALÉRIA Galánta Szeretnék jelentkezni zenésznek, mert túl sokat vernek. Ha vernek elölről, túlságosan bőgök, ha hátulról: dudálok, verés után igen szu szogok. HORVÁTH SÁNDOR Felsőpatony Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. Győzött az arrogancia Szomorú, hogy 1995. november 15-én csődöt mondott Szlovákiában a demokrácia. Persze az a demokrácia, amelyet nem a többség terrorjaként definiálunk. A többség nyelvét felmagasztalták a csillagos égig, a mi anyanyelvünket pedig szülőföldünkön gyarmati szintre süllyesztették. Még azt is meg akarják szabni, milyen nyelven nyögjön a páciens a betegágyon és másutt is. Azonkívül, hogy győzött az arrogancia, nekünk is van némi „hasznunk" a nyelvi tobzódásból. Elsősorban az, hogy megismertük partnereinket A parlamenti szavazás volt az a próbakő, amely kristálytisztán megmutatta, ki kicsoda. Az lett volna a nagy meglepetés, ha a kormánykoalíció korrekt módon lépett volna fel. De hát nem kellett meglepődnünk. A kereszténydemokrata képviselők előtt le a kalappal. Vállalták a velünk együtt való megkövezést. Megmutatták, hogy köpönyegforgatás nélkül is lehet politizálni és a nagy nyomás ellenére a nemzeti petárdák durrogásának közepette is rendületlenül kiállni a nemes elvek mellett Ugyanúgy nagyra kell becsülnünk a szintén demokrata jelzővel ellátott másik két tartózkodó szavazással élő képviselőt De csak a kettőt Mert a többiek azt hiszik, hogy ha pártjuk, mozgalmuk, esetleg uniójuk neve mellé odabiggyesztik az említett jelzőt akkor már minden rendben van. Azon is lehet csodálkozni, milyen hamar elfelejtették egyesek a bolsevista internacionalizmus elveit. Hozzájárultak ahhoz, hogy a kisebbségek nyelvei még a totalitárius rendszerhez viszonyítva is rosszabb helyzetbe kerüljenek. A DBP képviselők egy kivételével - szemünk láttára szavaztakjogaink megnyirbálására, vajon hogyan fog ez hatni a magyar szekció kiépítésére? Ezzel függ össze a következő kérdés is: nem csupán a magyar szavazatok elszippantása a cél, és nem pedig a potenciális magyar választók jogaiért való következetes kiállás? A másik „hasznunk" pedig abban rejlik, hogy most már nem hánytorgathatják fel az „ezeréves" elnyomást, mely sokak szerint nagyjából annyi ideig tarthatott, mint a mi hányatott kisebbségi sorsunk. Elismeréssel kell szólni a mi képviselőinkről, akik becsülettel helytálltak a parlamentben. Nem csalatkoztunk bennük. KELECSÉNYI IMRE Pozsony Szlovákiában „csak" szlovákul?! A szlovák parlament, mint az várható is volt, elfogadta az államnyelvről szóló törvényt. Az, hogy a kormánykoalíció parlamenti képviselői e törvény mellett fognak szavazni, nyilvánvaló volt de hogy az ellenzék a KDM kivételével és egy-egy DBP és DU-képviselő kivételével e törvény mellett szavazott, ennek már különböző okai lehetnek. Úgy néz ki, hogy az ellenzék képviselői is attól tartottak, hogy ha a törvény ellen szavaznak, elveszthetik választóik egy részét. A vita során hiábavalóak voltak a felszólalások az ellenzék részéről, amelyek során főleg a magyar képviselők rámutattak arra a tényre, hogy ez a törvény alkotmányellenes, és több nemzetközileg elfogadott egyezménnyel és nem utolsósorban a szlovák-magyar alapszerződéssel szemben áll, a beindított „gőzhenger" most is hengereit és egyben megint tudomására adta az ellenzéknek, de főleg nekünk, szlovákiai magyaroknak, hogy ki az úr ebben az országban. Ez a törvény velünk szemben n kimondottan diszkriminatív jellegű, és valójában a szlovákiai magyarság asszimilálására szolgál. Mert hogy a magyar nemzetiségű vállalkozó vagy üzletember csak államnyelven kommunikáljon az ügyfeleivel, és a magyar kulturális rendezvényeken is először az államnyelvet kell használni - mi ez, ha nem a kisebbségi nyelvek, történetesen a magyar nyelv fokozatos felszámolása és eltüntetése a közéletből? Most még csak a közéletből lesz a magyar nyelv kiszorítva, de ez már komoly lépés abban az irányban, hogy egyszer csak az utcán sem lehet majd beszélni, csak az állam nyelvén. A szlovák kormány a legutóbbi ülésén jóváhagyta az új oktatásügyi törvényt, amely törvény elfogadása a parlamentben újabb lépés lesz a szlovákiai magyarság diszkriminálására. Ahogy a sajtóból kiszivárogtatott hírekből értesültem, ez a törvény már nem fogja megkérdezni azt hogy kell-e az alternatív oktatás vagy nem, hanem egyenesen törvényileg kötelezővé teszi ezt és ez ellen már tiltakozásnak helye nincs. Csak szlovák nyelven fognak új óva dák, kisiskolák nyílni, és lassan a meglévő magyar iskolákat is felszámolják. Ezen nem is nagyon lehet csodálkozni, hisz tudjuk, hogy melyik pártnak a tagja az oktatásügyi miniszter asszony. El akarják venni az anyanyelvünket az anyanyelvű iskoláinkat (feltéve, ha hagyjuk), mi következik még ez után!? Előhúzzák a háború utáni módszert, vagyis az üldöztetéseket és talán még a kihurcolásokat is, de hová és miért?! Én egyike vagyok azoknak, akik a saját bőrükön tapasztalták a kihurcoltatások borzalmait, s kinek szüleit csak azért, mert nem vallották magukat szlováknak, elhurcolták Csehországba, de a háborúnak már 50 éve vége, és nem szeretném azt, hogy az én gyerekeim ezt megérjék - vagy az idő kereke Szlovákiában visszafelé forog?! BENYOVSZKYLÁSZLÓ Léva Ismét nevezetes, történelmi nap November 15-én végignéztem, -hallgattam a nyelvtörvény elfogadásának kínos óráit perceit Nem volt könnyű lenyelni azt a sok rágalmat amit kimondottan nekünk, magyaroknak címeztek. Viszont jelen volt a kiskorúság nevetséges súgása-búgása is, már előre tudták, hogy az ellenzék érveiről hallani sem lehet Kimondottan csakis ellenünk, a dél-szlovákiai magyarok ellen irányult a nyelvtörvény. Ezt többen ki is hangsúlyozták, mivel Királyhelmecen és több helyen kevesebb lett a szlovákok száma. Bízom benne, hogy az ilyenfajta tájékoztatás még jobba n észhez téríti a magyarokat A fenyegetőzés, a büntetések a szlovák iskolába járó magyarjainkat most kiszólíthatná a soraikból. Valóban többen lennénk, ha ők is hozzánk állnának, és nem vállalnák tovább a megaláztatást Tudom, sokan közülük szülői parancsot teljesítenek, de ha belőlük szülők lesznek, az ő gyerekeiket nem kényszerítik nem anyanyelvű iskolába. Ilyen szülők, családok már élnek a környezetünkben. Most a szlovák iskolában tanító magyar nemzetiségű pedagógusokon a sor, őket eddig is félvállról kezelték. E nevezetes nap ismét bekerül a szlovák történelembe, és lehet, hogy gyermekeinknek kívülről kell tudni, hogy ki hogyan, milyen stresszhelyzetben állt, mondta ki az „lgen"-t vagy „Nem"-et. Az utókor is felnéz majd a mi magyar képviselőinkre, akik ki merték mondani a NEM-et Ezen iskolai (kisiskolás) módszer is egyedi, hogy a szlovák nép csak azokra fog szavazni a jövőben, akik igent mondanak. Mi meg a fordított NEM-et elhangzókra, akik a rá kényszeritett, kellemetlen szellemi rátukmálást elutasították. HAJTMAN KORNÉLIA Nána Ahogy érdekei megkívánják Nem a szlovákiai magyar kisebbség iránt érzett szeretet az erőssége. Kiről van szó? Nem másról, mint a Nemzeti Tanács külügyi bizottsága elnökéről, a szlovákiai magyar kisebbség önzetlen „gyámolítójáról", a nagy múltú Dušan Slobodník úrról. Az elmúlt néhány nap alatt többször volt szerencsém látni az említett politikust a tv képernyőjén. E sok nyilvános szereplés közül kettő ragadta meg figyelmemet. Mindkét alkalommal nagyon figyelemreméltó alakítást nyújott. A „Lépések"-ben a Húska-Schenk-Slobodník hármas igyekezett megvédeni a mundér (kormánykoalíció) becsületét az „örökké alkalmatlankodó" ellenzékkel szemben. Az említett trióból fejhosszal tűnt ki Dušan Slobodník út. Ahol tehette, cinikusan lekezelte politikai ellenségeit (nem ellenfeleit). Elismételte kedvelt kijelentését mely szerint a szlovákiai magyar kisebbség átlagon felüli jogokat élvez, melyek európai viszonylatban, szerinte, minimálisan az első öt helyezés egyikét érik el. Nem tudom, hogy ezt vigasztalásként vagy siker gyanánt említettee. Mert ha sikerként, akkor ezzel ugyan nem nagyon dicsekedhet. Vegyük csak sorra: Ha az első helyre a svédországi finn kisebbséget, a másodikra a dél-tirolit, a harmadik helyre a baszkokat soroljuk, akkor ugye nekünk, a szlovákiai magyar kisebbségnek jut a nagyon „megtisztelő" negyedik hely. Utánunk már csak a romániai és a szerbiai magyar kisebbségek következhetnek. Hát bizony nem sok az, amivel Slobodník úr bennünket kecsegtet A csütörtöki (nov. 23.), MTV által sugárzott „Ütköző"-ben alig ismertem rá Slobodník úrra. Nyájassága, előzékenysége, vitapart neri jóindulata annyira meglepett, hogy a csodálkozástól tátva maradt a szám. Hát ilyen is tud lenni ez a politikus? Ez volt ám a nagy alakítás! Először nem is tudtam minek vélni ezt az óriási válta zást. Csak később jöttem rá, hogy ez mind annak a következménye, hogy éppen abban az időben tárgyalt Pozsonyban az Európa Parlament és a szlovákiai parlamenti pártok képviselőinek közös bizottsága. Hát ezért volt ez a nagy nyájasság, színlelt baráti jóakarat, nekik játszotta el Slobodník színészi alakítását. Az időzítésért külön dicséretet érdemel. Csak kár, hogy hiányzott belőle az őszinteség. TOMANOVICS ZOLTÁN Pozsony A Tisztelt Ház szeplője...? Vélem, igen. Kérem, az alábbi „paca" ezúttal nem Pozsonyban esett valamelyik mélyszlovák honatya homlokára, ami utóbb igencsak gyakori, hanem Pesten, az Országházban, „mannaként hullott" vagy fél tucat képviselő úr babérjára. Történt, hogy a minapi parlamenti hozzászólásában Wekler Ferenc német nemzetiségű képviselő úr az anyanyelvén szólt a T. Házhoz. Amire aztán Torgyán József úr, úriemberhez nem méltóan, szót kérés nélkül, ordasfalka módján támadt a Goethe-nyelvű beszélőre. Azt kifogásolta, hogy a nevezett úr előre nem jelentette be eme szándékát, és hogy nem kért tolmácsoltatást. Lehet, hogy Torgyánnak és a többi „támadónak" a Ház rendje szerint igaza volt, de a durva reagálásra nem volt oka, gondolom, emberibb hangon is figyelmeztethették volna, hogy legközelebb hogyan járjon el. Azt hiszem a látottak alapján, hogy a német nagykövetség tisztviselői, de mások sem, nem tapsikoltak örömükben a csepűrágó jeleneten. Azon a nézeten vagyok, hogy illene a következtetést levonniuk mind a „szereplőknek", mind pedig a Ház elnökségének, főleg most, midőn Felvidéken a Nyelvtörvény az úr... CSIBA GÉZA Révkomárom Ügybuzgó állami alkalmazottak? Az október 24-én a kormányban elfogadott (de a parlamentben még nem) nyelvtörvényt már október 25-én alkalmazták. Persze jogtalanul, nemcsak azért, mert az úgymond 1996. január l-jétől lesz érvényes, hanem mert egy pénzesutalványon a magyarul bejegyzett (körzeti hivatalban és a Hitelbankban) alapítvány címe magyarul íródott, s ezt az érsekújvári központi posta mindentudó ügyeletese nem vette el az idős nyugdíjastól, mondván, „írja meg szlovákul", holott minden az államnyelven volt írva, csak az alapítvány megnevezése nem. S hogy ez esetben hamisítani kellett volna-e, átírni-e a hivatalosan bejegyzett na vet, azt nem árulta el, de ennyit már bizonyára nem köteles tudni az állami alkalmazott sem, akinél az a fontos, hogy az államnyelven beszél. Persze nem egyedi példa ez, s még szomorúbb, ha egy 85 százalékban magyar ajkú községben a magyarul írt levélre a színmagyar nemzetiségű önkormányzattól és annak polgármesterétől azt a választ kapja a polgár, hogy csak a hivatalos la fordítás után lesz érvényes. Vajon január 1-je után milyen sziga rítást hoz a választóival szemben az ilyen magyar nemzetiségű polgármester? DÁNIEL ERZSÉBET Nána Fölösleges affér A Magyar Koalíció nyelvtörvénnyel kapcsolatos - egyébként vitathatatlanul szükséges - strasbourgi útjához sajnálatos módon kellemetlen felhang is kapcsolódott. A magyar pártok ugyanis nem tudtak közös na vezőre jutni a hárompártí küldöttség létszámát illetően. Az MPP és az MKDM azzal vádolta az Együttélést, hogy az okt. 17-i koalíciós tanácson született döntésükkel ellentétben - mely szerint a delegáció létszáma nem haladhatja meg az 5-6 főt valamennyi képviselőjét elküldte az ET tisztségviselőivel való találkozóra. Ilyen hírek hallatán a józan szemléletű szlovákiai magyarban igencsak felmegy a pumpa. Ebben az ügyben nem elvi kérdésben kellett konszenzusra jutni. Egyszerű technikai jellegű részletkérdésről volt szó, melyben parlamenti képviselőinknek nem okozhat gondot a megegya zés. Nem méltó parlamenti képviselőinkhez, hogy ilyen elvi és gyakorlati szempontból jelentéktelen nézetkülönbség is okot szolgáltata pártjaink közötti súrlódásokhoz. Már maga a tény, hogy üggyé dagadt ez az aprócska részletkérdés, rossz fényt vet parlamenti képviseletünkre. Nagyon kicsinyesnek tűnik pártjaink egymás iránti politizálási stílusa, mivel valóban korrekt partnerség esetében nem okozhatna gondot a hármas delegáció létszámának meghatározása. A kölcsönös bizalmon alapuló együttműködés alapja az, hogy az adott szó kötelezzen. Amennyiben ez esetünkben így lett volna, nem áll elő ez a kínos és teljesen felesleges helyzet Véssék már végre eszükbe képviselőink, hogy egymásért vannak, nem egymás ellen. Oly sok keserves tapasztalat ellenére, mintha még mindig a sértődöttség érzése, a gyanakvás és rivalizálás szelleme határozná meg döntő mértékben pártjaink kapcsolatának minőségét Márpedig ezekre a tényezőkre alapozva nem lehet a kölcsönös bizalom légkörét kialakítani politikai szubjektumaink között. A zökkenőmentes együttműködés szempontjából elengedhetetlenül szükséges, hogy a szlovákiai magyarság vezető személyiségei a szűk csoportérdekeket mellőzve sokkal nagyobb alázattal viszonyuljanak nemzetiségünk sorskérdéseihez. A mostani vészterhes időkben különösképpen szükségünk van az egyeztetett fellépésre. Hiszen Damoklesz kardjaként függ a fejünk felett az alternatív oktatás bevezetésének réme. Arról nem is szólva, hogy mekkora veszélyt rejt magában a nemrég megalapított és Gyimesi György nevével fémjelzett Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért hangzatos nevet viselő szervezet. Nem kétséges, hogy Mečiarék e mozgalommal kívánják megtörni a szlovákiai magyarság majdnem teljesen egységesen elutasító álláspontját a jelenlegi kormányzat kisebbségpolitikájával szemben. Minden valószínűség szerint az elvtelenül meghunyászkodó elemek gyűjtőmozgalmának szerepét szánták e politikai szervezetnek. A jövőben nem fordulhat elő, hogy teljesen gyermeteg módon politizálva affért kreáljunk egy - az esemény súlyához mérten teljesen elhanyagolható - részletkérdés eltérő megítéléséből. A felmerülő nézetkülönbségek ilyen rendezéséhez nem szükséges egyéb, mint helyes helyzetfelmérés, kulturált politizálási stílus és elhivatott viszonyulás a közösségünket érintő problémák megoldásához. EGYÜD LÁSZLÓ Feled Naszvadi nyugdíjasok A naszvadi nyugdíjasklub a nyugdíjasok hónapja alkalmából ez év október 13-15. között háromnapos kirándulást rendezett rokoni látogatás céljából a következő községekbe, illetve városokba: Dunaegyháza, Kiskőrös, Miske, Hajós, Császártöltés, Felsőszentiván, Baja. E három nap elég volt a beszélgetésre és az otthoni hírek kölcsönös kicserélésére. A kitelepítettek és az idetelepítettek kölcsönösen kicsa rélték tapasztalataikat. További tevékenységünk, hogy októberben Felsőszentivánban felléptünk. Ott ebéddel fogadtak bennünket. Utána négy órakor istentiszteletet adott a helyi plébános úr. Nagyon szívesen fogadott bennünket, amit az újságon keresztül is megköszönünk. Este hét órakor pedig folklórcsoportunk szórakoztatta a szépszámú közönséget. Először Fekete András, a művelődési ház vezetője fogadott, minden szereplőt külön bemutatott. Aztán szavalat, szóló ének, jelenet, utána pedig a régi aratási szokások bemutatása következett. A műsor befejezése után a művelődési ház vezetője megköszönte a szereplésünket. Szereplés után vacsorára invitáltak bennünket. A jó vacsora és a bor meghozta a még jobb kedvet Hamarosan nótára is kezdtünk. Ez éjfélig elhúzódott. Ekkor elköszöntünk, és jókedvvel folytattuk utunkat hazafelé. DOBOSI JÓZSEF Naszvad