Új Szó, 1995. november (48. évfolyam, 253-277. szám)

1995-11-30 / 277. szám, csütörtök

1995. november 28. KULTURA ÚJ SZ Ó 7 | Könyvünnep A VASS LAJOS KÓRUS MÁSODIK DIJA BECSBEN Újra a csúcson? Kereken tíz év telt el azóta, hogy a CSMTKÉ (azaz a Szlová­kiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa) utoljára vett részt rangos nemzetközi kórusverse­nyen. Akkor, Goriziában a 6. he­lyen végzett. Ennek ellenére senki sem volt elégedetlen, hi­szen a kudarcnak akkor komoly magyarázata volt: a kórus Gori­zia előtt hét évig nem szerepelt nemzetközi seregszemlén. Ak­kor még senki nem sejtette, hogy a következő versenyre még ennél is többet kell majd várni. * * * Jóllehet, az 1993-as Loretói Egyházzenei Fesztiválon a kó­rus már megtapasztalhatta, hogy a hosszú szünet ellenére nincs mitől tartania: nem felej­tett túl sokat, és repertoárja is nagyjából abban az irányban fejlődött, amerre a legnagyob­baké, mégis érződött a kórus­ban némi kétkedés. Hiszen Lo­reto mégiscsak egy fesztivál, nem pedig verseny. Olyan pénz­telen kórusoknak, mint a CSMTKÉ, ma már szinte lehe­tetlen külföldi versenyre kijutni­uk. A nevezési és részvételi dí­jak, a szállás- és útiköltség messze meghaladja azt a ha­tárt, amelyet egy szlovákiai ma­gyar („központilag" nem támo­gatott) kórus ma megengedhet magának! Ezért volt csábító a bécsi verseny gondolata. Ha a kórus vállalja, hogy naponta be­utazik itthonról a verseny szín­helyére, akkor már csak a 2000 schillinges nevezési és a fejen­ként 100 schillinget jelentő részvételi díjat kell kifizetnie. Úgyszólván az utolsó pillanat­ban, valamikor február táján döntötte el a kórus vezetősége, hogy benevez a versenybe. Az ötletet a zselízi Franz Schubert Vegyeskar szolgáltatta, amely egy évvel korábban már megta­pasztalhatta a rendezvény min­den szépségét és viszontagsá­gát. Lelkierő és jó adag önbizalom kellett ahhoz, hogy a Vass Lajos Kórus ilyen nehéz évben, ami­kor fenntartója, a Csemadok is puszta létezéséért viaskodik, vállalja a felkészülés hiábavaló­ságának kockázatát. Összekol­dult pénzek, polgármesterek és önkormányzatok jóakarata, ala­pítványok tízezrei, a Magyarok Világszövetségének nagy­lelkűsége kellett ahhoz, hogy a legszükségesebb összejövete­leket meg lehessen tartani. Mindenre így sem futotta: ezért néhány olyan (úgynevezett „kör­zeti") próbát is kellett rendezni, amelynek költségeit maguk az énekesek fedezték. Súlyosbítot­ta a helyzetet a viharos tanév­kezdés. A bizonytalanná vált helyzetben a próbák sem foly­hattak zavartalanul. Hol az egyik, hol a másik szólam volt hiányos, mert az újdonsült igaz­gatók közül nem mindenki hal­lott már a Szlovákiai Magyar Pe­dagógusok Kórusáról, ezért nem is igen tartotta kötelessé­gének, hogy beosztottjainak le­hetővé tegye a péntek délutáni eltávozást. Ilyen előzmények után szinte csoda, amit a Vass Lajos Kórus Bécsben produkált: tizenegy kó­rus közül második díjat nyert. Soha jobbkor nem jöhetett vol­na ez a dobogós helyezés. Igaz, a díjjal járó 15 000 schilling nem sokra elég: körülbelül egy összejövetel költségeit lehetne belőle fedezni. Annál többet je­lent azonban a második hely er­kölcsi értéke. Debrecen, Cork, Miedzyzdroje és Middlesbrough dobogós helyezései után hosszúnak tűnt már a közben eltelt tíz év. Alig féltucatnyi azoknak a kórustagoknak a száma, akik ezeket a győzelme­ket is átélték. A Nemzetközi Franz Schubert Kórusversenyt a Bécs-Lichten­tali Schubert Társaság rendezi évente, 1984 óta. Az idei tehát már a tizenkettedik volt. A ren­dezvény a lichtentali Schubert­templomban kezdődik egy nyi­tóhangversennyel. A templom nem véletlenül viseli Franz Schubert nevét: ebben a temp­lomban keresztelték, és itt in­dult zenészi pályafutása is. A templom magyar plébánosa, dr. Varga Pál maga is zeneértő em­ber és Schubert-rajongó. Az idei nyitóhangversenyen a Bécsi Ka­marakórus Schubert- és kortárs műveket adott elő Johannes Prinz vezényletével. Nem véletlen az sem, hogy a versenyt minden évben a no­vember 16-hoz legközelebb eső hétvégén rendezik. Ez a nap Franz Schubert halálának évfor­dulója. Schubert emlékének szól a záróhangverseny is. Idén Schubert Asz-dúr Missa Solem­nisét (D 678) adta elő a Schu­bert-templom kórusa és zene­kara Friedrich Les sky vezényle­tével. Néhány évvel ezelőtt a Franz Schubert Kórusverseny még ki­zárólag férfikarok versenye volt. Amióta a rendezők eleget tettek a kéréseknek, és „beengedték" a női- és a vegyes karokat is, megfordult az arány. Az idei ver­senyen 8 vegyes kar és 4 férfi­kar vett részt. (A versenyre je­lentkezett két női kar részvételi jogát visszavonták.) A rendezők elmondták, hogy a változtatás minőségi javulást is hozott a verseny színvonalában. 1989 óta pedig még igényesebbé vált a verseny, amióta a volt szocia­lista országok kórusai is indul­hatnak. Különösen a balti or­szágok kórusai jelentenek nagy konkurenciát a hagyományosan kiváló skandináv és közép-euró­pai kórusok számára. Az ez évi versenyen három-három né­met, észt és lett, két szlovákiai, egy-egy lett, norvég, román és belorusz kórus vett részt a fesz­tiválon. A verseny két részből áll: az elsőben a kórusok a kötelező műveket adják elő, amelyek kö­zött mindig található egy Schu­bert-mű és egy-két nagyon igé­nyes kortárs mű; a verseny má­sodik napján pedig a szabadon választott művek hangzanak el. Az idei versenyt háromtagú zsűri bírálta el: dr. Baross Gá­bor (Magyarország), Gerhard Rabe (Németország), Franz Gerstacker professzor (Auszt­ria). Dr. Baross Gábor a díjkiosz­tó hangversenyen elmondta, hogy a Vass Lajos Kórus főleg Kodály Zoltán: Liszt Ferenchez című művének előadásával ér­demelte ki a második helyet. A Vass Lajos Kórust Bécsben Ta­mási László magyarországi ven­dégkarnagy vezényelte. Az első helyet egyébként a kolozsvári Capella Transylvanica kapta ( Cornel Groza karnaggyal), akik az egyik kötelező mű (Carl Orff: Laudes creaturarum) karakte­res, könnyed előadásáért kap­tak nyilvános dicséretet. A har­madik a tallini Eke Engineers Male Choir lett. Karnagyuk, a csinos Ants Üleoja a legjobb karnagy díját is elnyerte. A Schubert-mű leghitelesebb tol­mácsolásáért a Chorgruppe Lohner (karnagy: Werner Loh­ner) kapott különdíjat. * * * Hógy mi lesz a Szlovákiai Ma­gyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának sorsa, nehéz megjó­solni. Akad-e valaki, aki belátja, hogy ez a lelkes, önfeláldozó együttes több törődést érdemel­ne?! A Csemadok - úgy tűnik ­szabadulna a kórustól. Idén már nincs pénz összejövetelre. Az énekesek Bécsből hazafelé jövet boldog új esztendőt kíván­tak egymásnak és karnagyaik­nak: Janda Ivánnak és Tamási Lászlónak a pozsonyi pályaud­var előtt - november derekán. Lesz-e januári összejövetel, elindul-e a kórus újabb nemzet­közi sikerek felé? Ez mind an­nak a függvénye, hogy vállalja-e valaki a kórus anyagi támogatá­sát. Különben a szlovákiai ma­gyarság kultúrájának könyve nem néhány lappal, hanem egy egész fejezettel lesz szegé­nyebb. HORVÁTH GÉZA A Romániai Magyar Könyves Céh szervezésében először ren­deztek nemzetközi könyvkiállí­tást november 8-11. között a Marosvásárhelyi Nemzeti Szín­ház impozáns épületének két­szintes, tágas előcsarnokában. A szlovákiai kiadók egymás mel­lett kaptak helyet, egy román ki­adó és a Nemzeti Tankönyvkia­dó szomszédságában. A kiállítá­son az AB-ART, a Lilium Aurum, a Madách-Posonium és a Tashy cég saját standdal, a Bar­baprint, a Kalligram, a Micro­gramma, a Nap és a Pannónia pedig néhány bemutatkozó ki­advánnyal szerepelt. Természetesen a saját stand­dal szereplő kiadók sem küldték el teljes kiadói termésüket, ám így is felemelő látványt nyújtott a sok szép hazai könyv, amelyek kivitelükben messze meghalad­ják a romániai kiadványokat, és nem maradnak el a magyaror­szági könyvek mögött sem. Az érdeklődés óriási volt. Idehaza elképzelhetetlen az a tömeg, amely a három nap alatt nyitás­tól zárásig elözönlötte a kiállítás színhelyét. Óvodásoktól nagy­mamákig minden korosztály képviseltette magát, és sok volt a visszatérő látogató is. Az AB-ART könyveit már isme­rik odaát, újdonság A család év­könyve 1996 és az Alfa felü­gyelő színre lép volt, amely koo­perációban, az ottani piacra is készült. A régebbiek közül a Hó­compóc bohócai aratott sikert, mert Erdélyben is hiánycikk a kortárs gyermekszínmű, és sok a színpadot próbálgató gyerek. A Barbaprint négy szlovák nyelvű kiadvánnyal szerepelt a bemutatón. Ezzel örömet szer­zett azoknak a romániai szlová­koknak, akik hiába keresték a szlovák kiadókat a kiállításon. Ha másért nem is, néhány szlo­vák mondat erejéig elidőztek ki­adóink standjai előtt. A Kalligram Kiadó könyveinek egy részét már ismerik az ottani olvasók. A kevésbé ismert kiad­ványok közül sikert aratott a fia­tal alkotók műveit felvonultató fekete sorozat, valamint a Domi­nó Könyvek. A Csallóközi Kis­könyvtár kiállított darabjait ér­deklődéssel lapozgatták, főleg a helytörténet és a néprajz iránt érdeklődők. Komoly figyelem fordult a zsidóság sorskérdései­vel foglalkozó kiadványok felé, lévén, hogy a nagyobb romániai magyarlakta városokban je­lentős számban élnek - és ol­vasnak. A Lilium Aurum Ág Tibor fog­lalkoztatófüzeteivel aratta a leg­nagyobb sikert. Tanítónők, gyer­mekotthoni nevelők, cserkész­vezetők vásárolták a hasznos kis könyvecskéket. Bár van a marosvásárhelyi könyvesboltok­ban a kiadó néprajzi kiadványai­ból, sokan érdeklődtek irántuk a kiállításon, akár a népi gyógyá­szatról, akár egy-egy község néprajzáról szóltak. A mesekönyveket nemcsak a kicsik, a nagyok is szívesen la­pozgatták, úgy látszik, titokban ők is visszavágynak az álmok bi­rodalmába, s ha másképp nem sikerül, hát úgy, hogy unokáik­nak, gyermekeiknek olvassák a történeteket. A Kígyókőről sokat kellett beszélni, főleg a kisfiúk­nak, míg a Tamarindusz a kislá­nyokat ejtette rabul. A Madách-Posonium kiadó által ajándékba küldött néhány köteg Tücsök iránti nagy ér­deklődés tanúsítja, hogy gyer­meklapból sosem lehet eleget kiadni. A gyermekverskötetek közül a Héterdő aratta a legna­gyobb sikert, egyrészt mert már ismerik, másrészt az illusztráció miatt. Második helyre a kiállítá­son tapasztaltak alapján a Sé­táini ment három kalap került. A csodálatos kivitelű, gazdag tar­talmú baracai népköltészeti gyűjtemény bemutatkozása si­keres volt ugyan, de az ára kissé borsos az ottani diák-, tanár- és kutatói zsebeknek. Érdeklődés kísérte a tényirodalmi műveket, ahogy az Erdélyi városképeket is. A Kazinczyról szóló kötet a pedagógusokat ragadta meg, akárcsak Zeman László Stílus és műfordítás című könyve. A Levetett maszkok iránt a szín­ház fiatal művészei részéről volt nagy az érdeklődés. A Microgramma által kiadott Tanuljunk angolul befutott, né­hányerdélyi középiskolában kie­gészítő tankönyvként használ­ják. A Nap leporellóját, a Micsoda kalandot a kisgyermekes szülők és óvónők forgatták élvezettel. A Pannónia mindössze két könyvével szerepelt: A vádlott megszólal és a Csehszlovákia 1968 augusztusában címűekkel. A Mécs László-kötet igazi sláger lehetett volna; a költőnek Er­délyben nagy kultusza van. A Tashy Kiadó A szabadság­harc emlékalbuma c. kiadványa nem jelent meg a kiállításig, ám minden fiatal átböngészhette az asztalokon szétterített Ifit, amelynek mutatványpéldányait alig tudtuk megmenteni a kiállí­tás végéig. Minősége, kivitele, tartalma megnyerte az erdélyi fi­atalok tetszését. A Géniusz rejt­vényújság is kedvező fogadta­tásra talált. A romániai magyar és román kiadók is sorra felvonultak, szé­pen felépített, értő közönség ál­tal látogatott könyvbemutatók sorát tartva meg a kiállítás időtartama alatt. A változások óta egyre szaporodó, erősödő romániai magyar kiadókat hosszú lenne felsorolni. Sok kia­dónak nyomdája is van, szolgál­tatásaival felszínen tudja tartani magát. Szólni kell a szervezés magas színvonaláról, az odafi­gyelésről, azokról a szolgáltatá­sokról, amelyek igazán profivá avatták ezt a rendezvényt. Sze­rencsére már a friss hazai művek egy része is kapható az ottani könyvesboltokban, volt hová irányítani az érdeklődőket, a tétovázókat. Számos érdekes beszélgetés, találkozás emlékét őrizzük. És kaptunk egy megbí­zást is: adjuk át az ottani olva­sók szívélyes meghívását költőinknek, íróinknak, kutató­inknak, kiadóinknak. Mindenkit szeretettel várnak. HARASZTI MÁRIA Gimisz­bemutató Komáromban A Komáromi Városi Művelődési Központ, a Selye Já­nos Gimnázium és a MISZ Ala­pítvány GIMISZ-SZÍNPADA de­cember 4-én hétfőn tartja Ezek a fiatalok... (nosztalgia-musical a 60-as évekből) előadását a VMK színháztermében. Jegyeket a VMK 618 89-es te­lefonszámán vagy személyesen vásárolhatnak. (y) Nagy János - Budapesten Ma este 18.00 órakor nyitják meg Nagy János szobrászművész jubileumi kiállítását a Csepel Galériában (Budapest, XXI. ker., Szent Imre tér 3.). A kiállítás 1996. január 7-ig tekinthető meg. Nem mind arany, ami fénylik - még ha negyvenéves is A pozsonyi Istropolis adott otthont 1995. november 18-án az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes 40. évforduló­ja tiszteletére rendezett gálaműsor­nak. Azon szerencsések közé tarto­zom, akik tiszteletjeggyel tekinthették meg e nagyszabásúnak szánt produk­ciót, ebből kifolyólag talán nem illene kritikus szóval illetnem nagymúltú e­gyüttesünket. Ám a műsor megtekinté­se és néhány napi vívódás után úgy döntöttem, közreadom véleményemet. Teszem ezt elsősorban azért, mert a struccpolitika ugyanannyit árt, mint né­hány mézes-mázos recenzió, másod­sorban azért mert az utóbbi időben el­szaporodtak az olyan kritikák, elemzé­sek, melyek szerzőinek vajmi kevés ta­pasztalatuk van a néptánc és népzene területén. Ennek ellenére valamiféle „művészet" palástja alatt tesznek ki­nyilatkoztatásokat eredetiségről, felké­szültségről stb. Természetesen az Ifjú Szivek műso­ra sem tisztán néptáncból áll, nincs is szándékomban egy mindent átfogó ér­tékelést írni. Ennek ellenére meg kell jegyeznem, hogy meglepett az énekkar és a Gaudium band teljesítménye, bár az utóbbinál inkább az útkeresés szán­dékát lehet kiemelni. De lehetséges, hogy ezt nagyban befolyásolta a han­gosítás minősége is. Meglehet, hogy a hangmérnök csak a Ghýmest tudja és szereti hangosítani?! Ha már a Ghýmesnél tartok, nem hallgathatom el, hogy a profi zenélés és „művészet­csinálás" terén Szarkáék magasan fe­lülmúlták az együttes minden részle­gét, már ami önálló műsorszámaikat il­leti. Tudniillik amilyen jól csinálják ezt a fajta zenét (le a kalappal), ahhoz ké­pest bizony a népzene hiteles előadá­sával hadilábon állnak. Mert ugye min­denfajta zenének megvannak a stílus­jegyei, amelyektől az olyan lesz, ami­lyen. Márpedig pont a népzene autenti­kus megszólaltatásánál nem ildomos „dzsezelni", valamint azt is észre kel­lenne venniük, hogy a tánc alá muzsi­kálás nem koncert. Az igazi meglepetést azonban a tánckar okozta. Sajnos, a tánkcar az If­jú Szivek pillanatnyilag leggyengébb részlege. Ennyi izzasztó próba, hazai és külföldi turné, valamint egy világra­szóló táncszínházi produkció után el­szomorító, hogy a táncosok nem talál­ják magukat a színpadon, hibát hibára halmoznak - és ezen jót és jól mulat­nak... Az ilyen kaliberű együttesnél ilyesmi nem fordulhat elő! Ami viszont ennél is súlyosabb hiba, az a táncosok technikai felkészültsége. Néptáncon belül is több irányzat halad fej fej mel­lett, pi. a stilizált és mondjuk az auten­tikus irányzat, hogy csak a két leggya­koribbat említsem. Azonban mind­kettőt lehet JÓL csinálni. Minden irány­zatnak megvannak a maga technikái, amelyekkel egy bizonyos stílust elsajá­títani és tökéletesíteni lehet. Ez a tánc­kar azonban valahol a semmiben jár, tudnillik egyiket sem tudja - rendesen. Ebből egy kicsi, abból egy kicsi. A vége­redmény: szólót táncolnak olyanok, akik képtelenek kordában tartani tes­tüket, egy felugrásnál komoly statikai problémáik vannak, földre érkezésnél pedig kimozdul helyéről a szeizmográf. Főképp a férfiaknál, akiknek ebben a műsorban domináns szerepük van. Ki­vételt képez Ölveczky Árpád, de saj­nos, elnyeli őt a tömeg és a szorosan mellé állított „újszólisták". Észrevet­tem ugyan egy-két ügyesen és könnye­dén mozgó táncost, de azokat, nem tudni mi okból, eldugták tölteléknek a hátsó sorokba. A műsorfüzetben egy­mást érik a művészeti vezetők, tánc­karvezetők és balettmesterek, tehát tekintélyes szakmai gárdával dolgozik a tánckar. Akkor hol a hiba?! A problémám csak annyi, hogy kis országunkban nagyon sokan keverik össze a rossz színvonalú táncolást az autentikus irányzattal, és ez utóbbit ta­lán ezért is nézik le. Pedig a kettő, ugye, nem azonos. Nem beszélve arról, hogy egy, a táncszínházi produkciókra is avanzsált csoportnak sem árt meg, ha egy „kicsit" aprólékosabban ismeri a néptánc eredeti formáját, hiszen No­vák Ferenc (Tata), az Emberballada rendezője is azt vallja, hogy a magyar néptánc hiteles megismerése nélkül nem jöhetett volna létre néptáncszín­ház. Mindezek után a megjelenésükkel is problémáim vannak. Ezeken a fiatalo­kon nem áll jól a viselet. Vagy ők nem tudják (vagy nem tanították meg őket) viselni a kosztümöt, vagy maga a kosz­tüm rossz. A legrosszabbik esetben mind a kettő, és nagy a gyanúm, hogy itt van a kutya elásva. Pedig még hiva­tásos öltöztetőkkel is rendelkeznek. Például kevés az alsószoknya a lányo­kon, amiből kifolyólag kókadozik rajtuk a ruha, vagy a martosi férfiviselet: a gyönyörű, sokgombos mellényeket jól eltakarják egy nem éppen méretre sza­bott zakóval, amely szintén olyan ha­tással van a nézőre, mint a lányokon a hervadozó szoknya. Ha régen is így hordták volna ruháikat az emberek ki­nevették volna őket a faluból. Igaz, ma­napság divat a slamposság. Ezeket a megjegyzéseket csupán azért tartottam fontosnak megírni, mert nézetem szerint a népművészet iránti kellő tiszteletet mind azok művelőinél, mind nézőinél felületes munkával elérni nem lehet. Ennek az együttesnek ez a feladata, nem a „só­biznisz". Vagy a népművészet csak amolyan „májuselsejei" művészet? RICHTARCSÍK MIHÁLY

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents