Új Szó, 1995. november (48. évfolyam, 253-277. szám)

1995-11-29 / 276. szám, szerda

1995. november 29. BELFOLD ÚJ SZ Ó 3 | PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI Uj Szó-tudósítás - Az államnyelv védelméről szóló törvény még meg sem je­lent a törvénytárban, negatív ha­tásai azonban máris érződnek ­nyilatkozta.Duka Zólyomi Árpád, az EGYÜTTÉLÉS alelnöke, utalva azokra az értesülésekre, melyek szerint több postahivatalban elu­tasították a magyar nyelvű távira­tok felvételét, illetve arra, hogy a nyelvtörvényre hivatkozva egyre többször szólítják fel az utcán a magyarokat: ne beszéljenek anyanyelvükön. Duka Zólyomi re­méli, hogya nyelvtörvény ésannak megszavazása körüli hercehurca nem rombolja szét az ellenzéki pártok együttműködését, az egyeztetést legalább a korábbi szinten kellene tartani. Ebből a szempontból biztató, hogy Ján Čarnogurský kezdeményezőként lépett fel a nyelvtörvény alkot­mánybíróságra adása ügyében. Az alelnök szavaiból kiderült, a Magyar Koalíció a kisebbségek nyelvének védelméről szóló tör­vény tervezetének előkészítésén fáradozik, melyet a KDM-mel, a DBP-vel és a DU-val is megvitat majd. Duka Zólyomi szerint az Euró­pai Unió és ä szlovák parlament képviselői közti tárgyalásokon is bebizonyosodott, hogya kormány­koalíció a többség diktatúrájaként értelmezi a demokráciát. Mindezt Ivan Gašparovič éles hangú és ar­rogáns felszólalása is alátámaszt­ja, amellyel elutasította az EU fi­gyelmeztetését az említett tár­gyaláson. Az alelnök kifejtette, hi­ba lenne, ha a parlament még a szlovák-magyar alapszerződés ra­tifikálása előtt fogadná el a köztár­saság védelméről és az új területi beosztásról szóló törvényt. - A Magyar Koalíció egyelőre nem döntötte el, hogy igennel vagy nemmel szavaz-e az alap­szerződés ratifikálásakor - mond­ta Duka Zólyomi Árpád. (hzs) A KISIPAROSOK, VÁLLALKO­ZÓK ÉS FÖLDMŰVESEK UNIÓJA felhívja a kormány és a parla­ment figyelmét arra, hogy vegye komolyan az EU állásfoglalását és az általa kidolgozott Fehér Könyvet. Az átadott Fehér Könyv­ben foglalt ajánlásokhoz igazítsa hozzá gazdaságpolitikáját mondta Pavol Prokopovič, az unió elnöke tegnapi sajtóértekezletü­kön. A vállalkozóknak érdekük, hogy minél előbb szoros kapcso-. latokat építsenek ki az EU-tagor­szágokkal, mivél véleménye sze­rint ezek garantálhatják a magán­szektor fejlődését és a jogszabá­lyok állandóságát. TASR Tanácskozik az alkotmánybíróság UJ Szó-tudósítás Tegnap.délelőtt Kassán össze­ült az alkotmánybíróság plénu­ma. Amint azt megtudtuk, meg­tárgyalásra elfogadta a köztár­sasági elnök beadványát, mely­ben az államfő arra kéri a testüle­tet, vizsgálja felül, hogy a Szlovák Információs Szolgálatról elfoga­dott törvény összhangban van-e az alkotmánnyal. Felülvizsgálatra ugyanakkor elfogadta azokat a beadványokat is, amelyekben a parlamenti képviselők egy cso­portja megkérdőjelezi, hogy a be­fektetési alapokról és a társasá­gokról szóló 191/95-ös törvény, valamint az államnak a stratégia­ilagfontos vállalatok és részvény­társaságok privatizálásában való érdekeiről szóló 192/95-ös tör­vény összhangban van-e az alkot­mánnyal. A plénum nyílt ülésen foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a parlamenti vizsgálóbizott­ságok létrehozása és működteté­se a parlamenti rendtartás 55. §­a szerint összhangban van-e az alkotmánnyal. Ez utóbbi kérdés­ben várhatóan ma születik dön­tés. Csökkent a munkanélküliség Ez év októberében az előző hónaphoz viszonyítva 3,13 szá­zalékkal csökkent a nyilvántar­tott munkanélküliek létszáma, ami elsősorban a munkát ke­reső végzős hallgatók számá­nak jelentős csökkenése és az október 1-től érvénybe lépett jogszabályok számlájára írható. Október végén 325 490 mun­kanélkülit tartottak nyilván az or­szágban, mintegy 10 ezerrel ke­vesebbet, mint az előző hónap­ban. A munkanélküliek több mint 53 százaléka nő, a végzős hallga­tók 18,3 százalékot tesznek ki. Októberben több mint 40 ezer személyt iktattak ki a munkanél­küliek nyilvántartásából, 29 szá­zalékuk a munkahivatalok segít­sége révén kapott állást, 46 szá­zaléka viszont saját maga talált munkát. A munkáltatók október végén 16 902 szabad munkahe­lyet jelentettek be a munkahiva­taloknak, amely 3,5 százalékkal meghaladja az előző hónapi ajánlatot. A statisztikai adatok szerint egy munkahelyre 19 kér­vényezőjut. TASR Egységesített közlekedési bírságok ÚJ Szó-információ Egyelőre nem készült el az a díjszabási táblázat, amelynek cél­ja a közlekedési kihágásokért ki­szabható pénzbírságok egysége­sítése az egész ország területén. Mint ahogy azt tegnap az Orszá­gos Rendőrfőkapitányság sajtó­osztályán megtudtuk, a díjszabá­si táblázat már jóformán kész, de hivatalosan még nem hozható nyilvánosságra. Még mielőtt a gépkocsivezetők megijednének, hogy a kihágásokért többet kell fi­zetniük, felhívjuk figyelmüket ar­ra, hogy a közlekedési kihágáso­kért kiróható büntetések díjsza­básai nem változnak, azokat to­vábbra is a szövetségi parlament által jóváhagyott közigazgatási törvény szabályozza. Az új díjsza­bási táblázat jelentősége tulaj­donképpen abban rejlik, hogy egységesíti az azonos kihágáso­kért kiszabható bírságok tarifáját. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy ha Pozsonyban a biztonsági öv használatát mellőző gépkocsi­vezető mondjuk száz korona bír­ságot fizet, ugyanezért a kihágá­sért pontosan ennyit kell fizetnie Zsolnán vagy Poprádon is. A kiró­ható bírságok jegyzékét a közel­jövőben nyilvánosságra bocsájtja a rendőrség, gyakorlati alkalma­zása 1996. január 1-től lesz ér­vényben. (hzs) Rendezik a kataszteri nyilvántartást U] Szó-tudósítás Az idén júniusban hagyta jóvá a szlovák parlament az ingatla­nok kataszteréről szóló törvényt, amely 1996. január 1-én lép ér­vénybe. Erről és a földtulajdonjog rendezésének időszerű kérdése­iről, valamint a kormány által meghirdetett Tiszta kezek prog­ramról tartott sajtótájékoztatót tegnap a Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatal vezérkara. A központi intézmény elnöke, Im­rich Horňanský elmondta, hogy az önállóvá vált államban a ka­taszteri hivatalok az ingatlanok nyilvántartásában eléggé zilált ál­lapotokat örököltek, az áttekin­hetőség érdekében az ingatlanok tulajdonjogának nyilvántartási adatbázisát rendezni kell. Az or­szágban levő 3619 kataszterben a beltelkek tulajdonviszonyai mintegy 85 százalékban rende­zettek, viszont a kültelki parcel­láknak eddig csupán tulajdonjogi­lag 10-14 százaléka tisztázott teljes mértékben. Jelenleg mint­egy 800 kataszteri nyilvántartás adatai vannak olyan állapotban, hogy azok alapján (ha nincs szük­ség helyszíni mérésre) már köz­vetlenül adhatók-vehetők a par­cellák. A földtulajdon rendezésének gyorsítását szolgáló nemrégiben elfogadott jogszabályhoz kapcso­lódva (180/95) a hivatal decem­ber 15-ig a földművelési miniszté­riummal közösen terjeszti be a kormány elé a földtulajdonjog rendezését időrendileg meghatá­rozó ütemtervet, amelynek alap­ján jövőre több mint 800 katasz­terben kezdik meg a tulajdonjogi adatok ellenőrzését és nyilvántar­tásának kiegészítését. Amint megtudtuk, az elképzelés szerint az ütemterv alapján gyakorlatilag az ország összes járásában meg­kezdik tevékenységüket az illeté­kes földügyi bizottságok. A ka­taszteri és földügyi hivatalok jövőre megkapják a nagyszabású tervezet végrehajtásához szüksé­ges költségvetési támogatást. A kataszteri nyilvántartás befejezé­sét 2000-re tervezik, természete­sen a további évek ütemterve elsősorban a költségvetési támo­gatások mértékétől függ. tszl SZLOVAKIA Hatvanöt AIDS-fertőzött December l-e, az AIDS-ellenes világnap kapcsán tartottak sajtóér­tekezletet tegnap az egészségügyi minisztérium illetékesei. Amint el­hangzott, a kormány egészségügyi támogatási programjában kiemelt szerepet kapott az AIDS-fertőzés megelőzésének programja. A mi­nisztérium által kidolgozott jelentés alapján Szlovákiában eddig 65 személynél állapítottak meg HIV-fertőzést. Közülük 46 szlovák állam­polgár volt, a többi külföldi. A fertőzés legnagyobb mértékben a kábí­tószerélvező fiatalokat veszélyezteti, akik az injekciók kölcsönzésével teszik ki magukat a legnagyobb veszélynek. Szakemberek véleménye szerint az elkövetkező években nem várható az AIDS ellen ható gyógyszer megjelenése. Ha 6-8 éven belül ki is fejlesztenék a tudó­sok, a fertőzés 2000-ig mindenképpen terjedni fog. TA SR VÁLASZ OLVASÓINKNAK Büntetések R. J.: Katonai szolgálat helyett polgári szogálatot teljesítek. A szabadságomat novemberben vettem ki, de mivel valami közbe jött nekem, egy nappal később tértem vissza a mun­kahelyemre, azaz volt egy igazolatlan napom. Most megfe­nyegettek azzal, hogy a katonai parancsnokság fél hónap­pal meghosszabbíthatja a szolgálatomat az abszenciám mi­att. Lehetséges ez? A polgári szolgálatra különle­ges jogi szabályozás vonatkozik (lásd a 207/1995. Tt. számú törvényt). Ennek értelmében a polgári szolgálatot teljesítő sze­mélyre gyakorlatilag minden olyan kötelesség vonatkozik, amely a munkaviszonyban levő alkalmazottakat terheli; így pél­dául a munkaidő teljes kihasz­nálásának kötelessége is. Az említett munkavállalói kö­telességek megsértése eseté­ben a munkáltató javaslatára a katonai parancsnokság legfel­jebb 14 nappal hosszabbíthatja meg a polgári szolgálatot - és ezt megteheti akár ismételten is (egy megkötés azért van; ezek a meghosszabbítások együttesen nem haladhatják meg a hat hó­napot). Ami az igazolatlan távol­maradást illeti, a már említett törvény 7. §-ának második be­kezdése szerint a katonai pa­rancsnokság ilyen esetben szin­te automatikusan meghosszab­bítja a polgári szolgálat idejét a távolmaradás idejével. dr. G. D. Új fogyasztói érdekvédelmi lap UJ Szó-tudósítás Többszöri próbálkozás után végre havi rendszerességgel megjelenő új folyóirat révén pró­bálja meg alakítani a fogyasztói köz- és jogtudatot a Szlovákiai Fogyasztók Tanácsa. A gazdasá­gi minisztérium anyagi támoga­tásával megjelenő Terč című ha­vilap elsősorban a fogyasztók érdekvédelmét tűzte zászlajára. Oldalain időszerű információkat és a fogyasztói érdekvédelem­mel és -érvényesítéssel kapcso­latos jogszabályok ismertetését találhatja az olvasó. Többek kö­zött tájékoztatást nyújt a fo­gyasztók érdekvédelmi társulá­sának alapszervezeteiről, a kü­lönböző minőségvizsgáló intéze­tekkel együttműködve közölni fogja az egyes termékcsoportok minőségvizsgálati eredményeit. A tegnapi bevezető sajtóérte­kezleten a lap vezetése és az együttműködő központi szervek képviselői elmondták, a lapot jövőre országos hálózatban kí­vánják terjeszteni. Albin Sladov­nik, a Szlovák Kereskedelmi Fel­ügyelőség igazgatója szerint az a tapasztalatuk, hogy az el­lenőrzések eredményeinek nyil­vánosságra hozatala nagyobb hatással van főleg a kisvállalko­zókra mint a kiszabott pénzbír­ságok. Ezzel is támogatni kíván­ják a fogyasztói jogtudat erősíté­sét. tszl KOMAROM Szent András-napi ünnepségek Uj Szó-információ Minden évben András-napkor Komáromban ünnepségek kere­tén belül emlékeznek meg a vá­ros védőszentjéről, Szent And­rásról. Az idei megemlékezés más lesz, mint az előző évek so­rán. Csütörtökön délután négy órakor a Klapka téren két em­lékkő leleplezésére kerül sor. Az egyik arra emlékeztet, hogy Ko­márom 1745-ben szabad királyi városi címet kapott, a másik pe­dig a harminc évvel ezelőtti nagy dunai árvíz emlékére készült. Délután öt órakor a városi vásár­csarnokban nyitják meg a kará­csonyi vásárt, amely egészen a karácsonyi ünnepekig tart. Egy órával később, 18 órakor a Szent András-templomban lesz az ünnepi szentmise, amelyet Mons. Ján Sokol celebrál. Köz­reműködik a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő komáromi Concordia vegyes kar és Comor­ra kamarazenekar. (kamoncza) Rendőrper zárt ajtók mögött November 27-én tárgyalta a Dunaszerdahelyi Járási Bíróság F. László rendőr ügyét, aki 1995. május 3-án Dunaszerdahelyen halálra gázolta a hatéves Bindics Attilát. Mivel a tárgyalást Piros László bíró úr a nyilvánosság kire­kesztésével kívánta lefolytatni, természetesen lapunk tudósító­ját sem engedték be a tárgyalóte­rembe, mondván, a tárgyalásról majd a Járásbíróság irodájánál te­lefonon érdeklődhetünk. A hétfői tárgyalás azonban délután négy órakor ért véget, amikor az irodá­ban már senki sem vette hívásun­kat, ezért tegnap Piros László bí­rónál próbáltunk információkat szerezni. A bíró úr azonban telefo­non semmilyen felvilágosításra nem volt hajlandó, és nemes egy­szerűséggel lecsapta a kagylót. Hogy miért, azt csak ő tudja. Min­denesetre a következő tárcsázás­nál, néhány másodperc elteltével már nem tartózkodott az épület­ben. Az említett oknál fogva töb­bek közt azt a kérdést sem tehet­tük fel neki, miért volt zártkörű a tárgyalás? A perrendtartásról szóló tör­vény kimondja: A büntetőeljárás­ban részt vevő szervek a sajtón keresztül tájékoztatják a nyilvá­nosságot. Hogy milyen formában, telefonon, faxon, avagy a morze­ábécé segítségével, arról nem ír a törvény betűje. Ellenben a tör­vény megszabja, egy tárgyalásról csak akkor lehet kirekeszteni a nyilvánosságot, ha a per során fontos állami, gazdasági vagy szolgálati titkok kerülnének nyil­vánosságra, esetleg, ha ve­szélyeztetve lenne a per zavartalan levezetése, vagy a tárgyalóterem­ben elhangzottak sértenék a köz­erkölcsöt. Hogy a felsoroltak kö­zül mely dolog lenne megsértve egy olyan tárgyaláson, melynek vádlottja egy rendőr, aki saját gépkocsijával, lakott területen, mintegy 80-90 km-es sebesség­gel elgázolt egy kisfiút - egyelőre csak a bíró úr tudhatja. Ha isme­reteit esetleg a nyilvánossággal is szándékozna megosztani, lapunk bármikor rendelkezésére áll. Azt, hogy a tárgyalást két tanú távolmaradása miatt december 11-re napolták el, egy, a bíróságon megjelent tanútól sikerült megtud­nunk. Hasonlóképpen azt is, hogy a nyilvánosság kizárását indokló bírói döntést nem függesztették ki a tárgyalóterem ajtajára, és ma­guk az elgázolt kisfiú-szüleL sem hallgathatták végig a tárgyalást. Nem szívesen ad helyet az új­ságíró szóbeszédnek, találgatá­soknak, de Dunaszerdahelyen so­kan az „ügy" elkenéséről, eltusso­lásáról beszélnek. Többen tanú­síthatják, a gázoló rendőr még mindig rendőr, sőt, jogosítvány nélkül furikázik a városban. És a nagy „titkolózás" sem tesz jót a pernek. A fentiekre legjobb cáfo­latot majd a december 11-i szigo­rú ítélethozatal (ne feledjük, rendőrről van szó) nyújthat, amely egyszer s mindenkorra véget vet­het a remélhetőleg rosszindulatú szóbeszédeknek. (holop) Fácán helyett embert ölt Tisztázódtak a vasárnap délutáni vadásztra­gédia körülményei. Mint arról már tegnapi szá­munkban hírt adtunk, Bés határában fácánva­dászat közben halálos lövés érte a 38 éves jiagykaposi Sz. Györgyöt. A korábbi hírrel szem­ben IT nagykaposL vadásztársulat tagjai nem vettek részt a fácánvadászaton, a tévedést az áldozat nagykaposi illetősége okozta, aki egyébként a bési társulat tagja volt. A baleset okának megállapítására indított vizsgálat során az is kiderült, hogy a halált okozó lövést az áldo­zattal együtt a Latorca gátján lesben álló 40 évgs^amutovi vendég, Andrej K. adta le. - A Jíét Vadésztáis a könnyebbség kedvéén választotta a gátat, ahonnan jobban áttekint­hető a terület, és a lövés is pontosabb lehet. Mint­egy 50 méterre állhattak egymástól, amikor a fá­cánok felröppentek. Mindketten azonnal céloz­tak, de még nem volt lövésre alkalmas a pillanat, ezért a puskavégre véve és lassan a Gyuri irányá­ba fordulva kísérték a vad húzását. Amikor elér­kezett a megfelelő pillanat, a madarak épp az ál­dozat magasságával egy síkban szálltak. Ekkor dördült el a vendég puskájából az ismétlő lövés. Egyik az akkor már háttal átló áldozat tarkóját ér­te - emlékezett a tragikus esetre az egyik magát megnevezni nem kívánó szemtanú. A balesetet okozó Andrej K.-t halálos kimene­telű, súlyos testi sértés vádjával vette őrizetbe a rendőrség. (kat.) MAR MA KAPHATÓ A ilasárnap A tartalomból: • Euroburundi? Miklósi Péter írása • Kétnyelvűség - a szükséges rossz? S. Forgon Szilvia beszélgetése Lans tyák Istvánnal, a Comenius Egyetem Magyar fanszéké­nek oktatójával • A megbékélés buk­tatói Zsilka László írása • Nyelvmegfélemlítés Tájkép 36 órával a parlamenti nyelv­csata után P. Vonyik Erzsébet riportja • Eladom a hangula­taimat Zs. Nagy Lajos jegy­zete I Csajok (és pasik) Szabó G. László be­szélgetése Szabó Il­dikó rendezővel I Mindig kell egy pre­parátor Motesiky Árpád ri­portja I Állathotel Holop Zsolt riportja I Emberi sorsok I Grafológia l Kölcsöncipőben a csúcson J. Mészáros Károly interjúja Juraj Kard­hordó hegymászó­val I Magazinunk sok ér­dekességgel, rész­letes tévé- és rádi­óműsor-melléklet­tel

Next

/
Thumbnails
Contents