Új Szó, 1995. november (48. évfolyam, 253-277. szám)

1995-11-23 / 271. szám, csütörtök

1995. november 2647. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ sz

ó 5 1 Három dühös ember Az MGM rövidítésről nyilván mindenkinek a híres amerikai filmstúdió, a Metro Goldvin Mayer jut az eszébe. Helyesen. Ám néhány szlovákiai magyarnak hazai politikai és kulturális életünk újabb pornográfiái jelenete, amelyei aligha visznek mozivászonra. De - fogjam rövidre és konkrétra: Az MGM egy menedzsercsoport nevének része. Történi még úgy tavasz táján, liogy három jóhiszemű - és, ha emberismeretem nem csal, jó szándékú - ember elhatározta, megmenti egyik pusztuló hetilapunkat. A mentéssel meg is bízták őket kulturális szervezetünk vezetői, s ők bámulatos vehemenciával láttak munkához. Toboroztak, szerveztek, fordultak fűliöz és fához. Aztán, ahogy telt, múlt az idő, kezdeti kiderülni, ami mostanra már több mint nyilvánvaló: a kulturális lap megmentéséből valami más lett pénzmosás. Állítólag valaki (egy szerdahelyi ablak előtt elhaladtában) indulatos párbeszédtöredéket vélt hallani, amelyből két mondat figyelmet érdemel: Péel: „Már csak nem lefogod megmondani, milyen bútorral rendezze be a pártirodáját Gye'gyé! " Gyögyö: „Amíg a mi pénzünkből csináljátok, igenis, én mondom meg!" Gyögyö, a menedzserteam egyik embere, már ott tart, hogy fel akarja jelenteni a díszes társaságot, amely a Pro Slovakiától a hetilapra kapott pénzen új és megnevezhetetlen nevű balos pártunk igényeit elégítgeli ki. Bőkezűségükről legendák keringenek Pozsonytól Helmecig. A csoport másik két tagja, Mögö és Möjö már szakított a zavaros múltú, de annál szebb reményű társasággal, felismervén, hogy itt csak a kecske akar jóllakni, s a lap sorsa valahol a káposztáskertben cseperedik. Az eset, mondhatnánk, klasszikus példája a Fogjuk meg és vigyétek! közmondásnak, csak éppen fordítva: Fogjátok meg, és visszük! A pénzt, természetesen. Azt a pénzt, amelyet a kulturális alapból szakítottak ki, s amely valószínűleg elég lett volna kulturális szervezetünk megmentéséhez és az. új lap beindítására. Persze a lap valószínűleg így is beindul, s vagy rövid életű lesz, vagy majd további pénzeket kap az alaptól. S vagy párllap lesz belőle, vagy nem. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a jelenlegi kormányzat jelenlegi kulturális minisztériumának jelenlegi végrehajtói pártnak adják a kultúrára szánt támogatást. Amiből könyveket, lapokat, színházakat, szervezeteket lehetett volna támogatni, abból pártiroda alakulgat. Újbalos magyarjaink meg bele se pirulnak a gondolatba, hogy attól veszik el a pénzt, amiért annyit verték az-asztalt. De hát ez a korlátlan lehetőségek országa. S ehhez három ember becsületét nagy lelki nyugalommal kockára lehet tenni. Clinton békéje Újságírói körökben csak vándorcirkuszként emlegették az egykori hat jugoszláv tagköztársaság elnökeinek öt évvel ezelőtti tárgyalássorozatát. Akkor a szövetségi állam egyben tartása volt a tét, és a különféle elképzeléseket próbálta közös nevezőre hozni Szlobodan Milosevics szerb, Franjo Tudjman horvát, Milan Kucan szlovén, Alija Izetbegovic boszniai, Kiro Gligorov macedón és Momir Bulatovics montenegrói elnök. Mint tudjuk, teljesen eredménytelenül. Azóta a „buliban" maradt három exjugoszláv államfő valóságos világjáró vándorcirkusz-társulatot alakított, de a megsokasodott nézősereg és a tekintélyes ceremóniamesterek is alig tudták őket összehangolt produkcióra bírni. Az elmúlt két napban a vitás kérdéseknek legfeljebb a tíz százalékáról és a területi követelések 1-2 százalékáról folyt a győzködés. De éppen ez bizonyítja, hogy a lényeg valahol másutt van. Ott, ahol öt évvel ezelőtt is volt. Bosznia a béketárgyalásokon tulajdonképpen ex-Jugoszlávia volt kicsiben, és a három fél közül csak egy szerette volna megtartani eredeti formájában. A másik kettő olyan békeszerződést kívánt, amelynek alapján legalább távlatokban elkészülhetnének a délszláv háború forgatókönyvének zárójelenetei. A daytoni megállapodás, sajnos, mindkét változatra lehetőséget ad: azáltal, hogy megpróbálja kibékíteni a kibékíthetetlent, hogy két részből álló egységes államot teremt, csírájában tovább hordozza az újabb konfliktusok veszélyét. Mert Daytonben valójában a volt Jugoszláviához hasonló képződményt teremtettek Boszniából. Nehéz megjósolni, életképes lesz-e ez az állam. Hátravan a béketeremtés kockázatos feladata, a háborús bűnösök felelősségre vonása, az elüldözött tömegek visszaköltöztetése, de legfőképpen a népek közötti bizalom helyreállítása. Most azonban próbáljunk meg örülni az annyira várt megállapodásnak, amely, ha a délszláv problémát nem is oldja meg tartósan, de a békecsináló Clintonnak mindenképp a hasznára válhat. NAGY MÉLYKÚTI EDIT Vita - villámhárítóval Meghalt a Press Club, éljen a Hogyan tovább, miniszterelnök úr? műsor! Jó ideig nyilván élni is fog, hiszen kötetlenebb, pergőbb, a nézeteket jobban ütköztető vitára nyújt lehetőséget, mint elődje. Kiiktatták belőle a mindenható típusú moderátort, aki olykor rokonszenv, gyakrabban „magasabb elvek" szerint adta meg vagy tagadta meg a szót a válaszra éhes újságíróktól. A biztonság kedvéért azonban villámhárítóként mégis beültettek a stúdióba egy vitavezetőt, aki mindig akkor szólt bele, amikor úgy tűnt, Vladimír Mečiar ugyancsak kutyaszorítóban van. Az igazi az lett volna, ha a két felkészült és rámenős újságíró kérdései zavartalanul záporozhattak volna a stúdióvendégre. Mindenesetre így is a csodával határos, hogy a DSZM elnöke hajlandó volt egy asztalnál vitázni azzal az újságíróval, akit a washingtoni tudósítói posztról többek között az ő közbenjárására hívtak vissza. Peter Susko kérdezhetett annak dacára, hogy őt is azok között emlegették, akiket a vezető kormánypárt politikája szerint a külföld pénzelt, és dollárban kapták a vaskos honoráriumokat. Igaz, nem tudta kicsikarni Mečiarból azt az ígéretet, hogy a Rádió Twistben leül élő vitára Michal Kováccsal, de más médiákban a kormányfő állítólag nem zárkózik el ettől. Tény, hogy ezt a vitát nem lehetett a karosszékben kényelmesen hátradőlve figyelni. Izgalmas volt mindvégig, hiszen a villámhárító sem tudta teljesén taccsra tenni a legrázósabb kérdéseket. S a vita hevében Mečiar el is kottyintott eztazt. Egyebek között azt is, hogy miért olyan egyszínű a parlamenti bizottságok és a törvényhozás alelnökeinek összetétele. Ha nem ez lenne a felállás, ami jelenleg van, akkor a miniszterelnök bevallása szerint a DSZM által összehozott kormánykoalíció három hónapon belül megbukott volna. Ezért kellett tehát olyan mesterien bebetonoznia magát a hármasnak, hogy a parlamentben még csak véletlenül se tudják leszavazni, s Mečiar hatalmát ezzel harmadszor is megingatni. Demars, Kováč, DU-mandátumok - e három téma bukkant fel szüntelenül a vitában. Ugyancsak meglepődhettünk, mert a kormányfő már nem két demarsról, hanem háromról beszélt. Ide sorolta a tavalyi nyugat-európai állásfoglalást Bős ügyében. Pedig rajta kívül eddig ezt senki nem minősítette demarsnak. Ilyen alapon akár négyről is beszélhetünk, hiszen az Európa Parlament idén határozatban tiltakozott a mohi atomerőmű befejezése ellen. Némi csodálkozást váltott ki a kormányfő eszmefuttatása arról, hogy hiába járta be a világot az a hír a Demokrata Unió jóvoltából, miszerint képviselőit ki akarják ebrudalni a parlamentből, nem egészen van így. Majd rögvest azt hallottuk, hogy a DU törvényt sértett, és illetéktelenül markolta fel a szerzett szavazatokért megillető összeget. Michal Kováč pedig a fő oka annak, hogy egy éve egyetlen államfő sem jár Szlovákiában, vélte Mečiar, majd feltette a kérdést: ugyan miért is jönnének el Pozsonyba, ahhoz a kollégájukhoz, akit a parlament, a kormány és az alacsonyabb szintű államigazgatási szervek lemondásra szólítottak fel? Ám az érem másik oldalát, vagyis hogy Kováč előtt mégis megnyíltak a Fehér Ház és a bonni kancellári hivatal kapui, rögtön közbevetette az egyik éber újságíró. Kertelés nélkül megkérdezte Mečiartól, hogy mivel magyarázza azt, hogy őt nem fogadta sem Clinton, sem Kohl. Nos, a meglehetősen meglepődött kormányfőnek erre nem volt elfogadható válasza. Akárcsak az is rejtély maradt, hogy a műsor főcíme szerint a kormányfő válaszolt, míg a vitavezető közlése szerint az újságírók csak a DSZM elnökeként kérdezhették Vladimír Mečiart. Ki érti ezt? Talán a legközelebbi vitában erre is rákérdez valaki. P. VONYIK ERZSÉBET KOMMENTÁRUNK Szlovákiában mintegy kétezer taxis dolgozik, közülük csaknem fele Pozsonyban. Tegnap a taxisok céhének 101 küldötte a városi rendőrséggel és a „fekete" taxisokkal kapcsolatos problémákat vitatta meg. A városi rendőrség például nem veszi figyelembe, hogy a taxisok számára kijelölt, 2600 koronás díjjal kifizetett várakozóhelyeken más motoros járművek is nyugodtan parkolnak, emiatt viszont a taxisok kénytelenek a kijelölt várakozóhelyek közelében állni, ami sok esetben parkolási bírsággaljár. A legnagyobb problémát azonban a taxisok számára az Ausztriába irányuló utak jelentik. Az osztrák határőrség és a rendőrség egyetlen határátlépésért 1140 schilling illetéket kérnek a taxisoktól. A szlovák fél hiába tiltakozik, az osztrákok hajthatatlanok. Az illetékes miniszterek között folyik a levélváltás, a helyzet azonban nem változik. A legújabb fejlemények szerint az osztrákok mintegy 2 ezer taxisnak 40 átlépési engedélyt akarnak kiadni, azonban máig tisztázatlan, hogy ezt a szlovák taxisok milyen kulcs szerint osztanák szét. A szlovák taxisok újabban egy trükköt alkalmaznak, Ausztriába való utazás során leragasztják a taxijelzést és a feliratot, azonban akit rajtakapnak, menthetetlenül visszaküldik a határról, sőt a hazai ellenőrző szervekkel is meggyűlik a bajuk. A taxisok sokat vártak az október 22-én és 23-án lezajlott államközi bizottság tanácskozásától, azonban a taxiilleték kérdése nem került napirendre ezen az ülésen. Miben látják a helyzet megoldását? A tegnapi tanácskozás résztvevői levelet írnak a kormányfőnek, a parlament elnökének, amelyben segítségüket kérik a helyzet megoldásához. A taxisok nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy sztrájkkészültségbe lépnek, sőt mintegy ezer sztrájkoló taxis felvonulását az osztrák határra is kilátásba helyezték. IVAN RAJECKÝ, Práca Egy tag - több szavazat? Legalább kél legyei akartak ütni egy csapásra a szlovák parlament állal nemrégiben elfogadott módosító javaslat előterjesztői. A mezőgazdasági szövetkezetek transzformációját szabályozó 42/1992-es törvény azon paragrafusainak megváltoztatásával, amelyek a vagyonrészek kiadásának módozatait és feltételeit írják elő, az elfogadott módosítás értelmében a szövetkezetek ezuián nem eszköz, pénz vagy szolgáltatás formájában adják majd ki a transzformáció során kiszámított vagyonrészeket a tulajdonosoknak, hanem értékpapírnak számító részesedési jegyekben. Ezzel megoldódni látszik a mezőgazdasági szövetkezetek formailag lezajlón átalakításának legtöbb ellentétet és vitát kiváltó kérdése, egyúttal biztosítja a szövetkezeti vezetés számára a működőképes termelőeszközök kihasználása feletti további döntésjogot. Nyílt lilok, hogy noha beterjesztését a kormány vállalta magára, az. említett módosító javaslat a Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetségének konyhájából kerüli ki. Első olvasatra egyértelműen a jelenlegi szövetkezeti struktúra fenntartását, a működő vagyon feletti kezelési jog további biztosílásál szolgálja a szövetkezetek vezelése számára, ami az. ágazat termelőképességének fenntartása szempontjából érthető is. Az. első látásra valóban szövetkezetbarát részesedési jegyek azonban olyan lehetőségeket is magukban foglalnak a vagyonrésztulajdonosok számára, amelynek következetes alkalmazásával, illetve a szövetkezet alapszabályába bevitt módosítással végre bevitt vagyonuk értékének megfelelő arányban vehetik majd ki részüket a gazdaság irányításából. Természetesen csak abban az, esetben, ha azok - élve a módosítás adta lehetőségekkel - meglévő tagjaik számára is részesedési jegyben adják majd ki a tagilletéket meghaladó vagyonrészüket. Érdekes lesz majd figyelemmel kísérni, vajon a szövetkezetek jelenlegi vezetése melyik alternatívát választja. Csökönyösen ragaszkodik-e az egy tag egy szavazat alapelvhez, ehhez azonban blokkolnia kell tagjainak a bevitt vagyonrészek kiadási kérelmét, illetve kérdéses, hogy mekkora nyomást lesz képes elviselni a tagok részéről, vagy pedig valóban kapitalizálja a szövetkezet vagyonát, ebben az esetben azonban számolnia kell azzal, hogy a nagy vagyonrészek tulajdonosai vagyonértékük mértékében szólnak majd bele a gazdaság ügyeibe. A jelenlegi vezetés számára ezáltal fennáll a veszélye annak, hogy az első szavazás során kártyavárként omolhat össze mindaz, amit eddig hangyaszorgalommal építgettek. A törvénymódosítás a jelenleg nem tag vagyonrész-tulajdonosok számára is lehetővé teszi, hogy a részesedési jeggyel befizessék a szövetkezeti tágilletéket, s ezáltal tagjaivá váljanak annak a gazdaságnak, amely vagyonukat működleli. Nyilvánvaló, hogy elemi érdekük lesz a szövetkezet alapszabályának említett értelemben történő megváltoztatása. Meri enélkül a transzformáció eddigi tapasztalatai alapján, egy régi szlogennel élve, újra csak jól megnézhetik, mibe léplek bele. SZÁLKA ÉS GERENDA Dusza István rovata Idő és minőség Egy francia pantomimes játékán derült az igencsak vegyes nemzetiségű közönség a minap a dunaszerdahelyi Vermes-villában, ahol a nyáron megtartott pozsonyeperjesi képzőművészeti szimpózium tárlatának a megnyitóján vettem részt. Egy napja fogadták el az államnyelvtörvényt, s nem egy ember akadt, akinek felszabadult nevetését a francia úriember nyelvtörvényekre, büntetésekre fittyet hányó produkciója erősítette meg. Gondolhatott mindenki, amit akart, abban a tíz-tizenöt percben minden félelemkeltő szándékú nacionalista melldöngetés nevetségessé lett. Meg aztán úgy egyáltalán, maguk a művészeti ágak fogják igen hamar lenullázni a nemzeti keblekben gerjesztett nagyfeszültségeket. Némelyek tagadják ugyan, de a művészetek története bizonyítja, hogy festeni, szobrot faragni s a megalkotott művek megértéséhez nem kell kötelezően ismerni a művész hazájának államnyelvét. Zenei zsenik kapcsolják össze a nemzeteket, s a legbiztosabb módját találják meg mindig az azonos érzések és gondolatok felkeltésének. A pantomim művész, a színész, a filmrendező művészetének képisége is egyetemes. A legnagyobb függőségben létező állam - a világmindenség - államnyelvét használják ők, akik nélkül nem védhetjük ki a politikai fenyegetettség sokkját. Lelkiekben naponta erősíthetjük önmagunkban a tudati ellenállás kötéseit, s akkor papolhatja bárki politikai téziseit arról, hogy akik nem vonulnak az. utcára, és nem rázzák öklüket a járdák szélén álló más nyelvűekre: elvtelenek. Aki ezt ab ovo hirdeti, az tudatában van a politika - elsősorban saját politikájának - presztízsveszteségének. Tudatában van, hogy olyan idők következnek ennek a nemzetállami dzsungeldemokráciának a történetében, amelyekben igencsak felértékelődik az írott sző - az irodalom, a képes beszéd -, a színház, a képi nyelv - a film és a videó, a lelki nyelv - a tánc és a zene - nemzeti ellenállásbeli funkciója. Már nem elég az „itt és most" elszántsága. A hetvenes évek elején Bretter György erdélyi magyar filozófus írta meg a kisebbségi magyar sorsban élő emberek számára a legfontosabb - talán éppen ezért a legnehezebben érthető - esszét. Az Adalékok egy hely- és egy időhatározó sajátosságaihoz címmel a hely- és az időbeli azonosságok állandósága, konzervativizmusa helyett bevezetle az „itt és mást", a hétköznapiságban is érvényes cselekvés és folyamatosság mozzanatát. Magam teszem hozzá, hogy a „mást" kiáltásszerű fogalom, minőségi igényi is hordoz. S ez. érvényes kell legyen a politikára, az újságírásra, az oktatásra, az édesanyák és édesapák gyermeknevelésére, a nagymamák esli meséire, de még a temetők sírfelirataira is. A „mást" a minőség parancsa, ami az antidemokratikusság megváltoztatására teendő lépéseken túl a tudás minőségét is elérendő célként határozza meg. Másfajta gondolkodásmódot, másfajta tudásátadási módszereket, tudásszerzési módozatokat kíván bevezetni. „Itt és mást" kell tenni azért, hogy belássuk: a nyelvünket csak tudással fogjuk tudni megvédeni. Attól marad védhető, hogy a segítségével - a magyar anyanyelv segítségével szerzett tudási univerzálissá avatjuk a mindenkori nyelvtudással, még az államnyelv tudásával is. De az „itt és mást" minőségigénye nem jelentheti, hogy elhisszük a szirénhangoknak, hogy csak az államnyelv tudása elegendő minden álmunk teljesüléséhez. Sokan ismerünk szlovákul jól beszélő, de sem szakmai tudással, sem erkölcsi tartással nem rendelkező magyarokat. Amikor a nyílt társadalmi diszkriminációtól ugyan álszeméremből óvakodó, de az, államnyelvtörvényben a társadalmi kontraszelekció szándékával magyarellenes paragrafusokat elfogadtató szlovák nacionalista hatalom megvásárolja őket, még erkölcsi tőkét is kovácsolnak abból, hogy ők aztán igazán képviselnek bennünket az államhatalomban, s hogy éltetni akarják a haldokló magyar nyelvű sajtót, és az így szerzett profitból saját, állítólagosán tisztességes magyar kiadványaikat is életre segítik a nap alatt. Feltéve, hogy túljárnak a júdáspénzt osztogató hatalom eszén. Kétségtelen, hogy ez is „itt és mást" jelent. De milyen időt és milyen minőséget? Sztrájkolni fognak a szlovák taxisok? Kövesdi Károly T. Szilvássy László