Új Szó, 1995. november (48. évfolyam, 253-277. szám)

1995-11-21 / 269. szám, kedd

1995. november 21. KULTURA ÚJ SZ Ó LA AZ I. LABDARUGOLIGA TIZENNEGYEDIK FORDULOJA UTAN Mi döntött a pozsonyi rangadón? Lejátszot­ták hát az óri­ási ér­deklődéssel várt őszi idény nagy rangadó­ját, a Slo­van-Trnava mérkőzést, amelyeta pozsonyiak nyertek meg - osztálykülönbség­gel. Persze, játékosságban nem volt ilyen nagy különbség a két csapat között, az eredmény túl­zottnak mondható. De van-e igaz­ság a futballban? Ott a gólok döntenek. Azokat pedig a Slovan lőtte. Álljunk meg azonban né­hány pillanatra a játéknál. Minek köszönhetik a pozsonyi­ak sima győzelmüket, ami to­vábbra is azt jelenti, a nagyszom­batiak hét esztendeje nem tud­nak nyerni ősi riválisuk ellen? Elsősorban következetes és ha­tározott emberfogásos taktiká­juknak, amikor is kikapcsolták a játékból vagy legalábbis hibázás­ra kényszerítették a vendégek kulcsjátékosait. Ezzel lehetetlen­né tették, hogy Ujlakyék prakti­zálhassák az egyéríntéses, mere­dek átadásokra épülő kombina­tív futballozásukat. Ha ez néha mégis sikerült is nekik, elügyet­lenkedték a helyzeteket. Az erőteljesebb, gyorsabb, ag­resszívabb és rámenősebb Slo­van-labdarúgók azonban nem­csak precízen végezték a nagyta­karítást és a hárítást, hanem a kemény, fájdalommal is járó sze­relések után pontosan megját­szották a labdákat. Mindig akadt szabadon álló társ, akihez A 14. fordutó mérlege, hazalak-vendégek: 3-0-0-10:6 (összesen: 51-13-20-172:78). Nézők: 28 000 (összesen: 396 000). Sárga lap: 30 (összesen: 378). Piros lap: Gazzaniga ­Prievidza, Sovič - Humenné, Ištók - Lokomotíva (összesen: 28, ebből 21 a vendégeknek). Tizenegyesek: 1 (összesen: 25, ebből 16 a vendégek ellen). Az utolsó előtti őszi forduló - no­vember 25., szombat, 13.00: FC Košlce-DAC (Fašung), Hu­menné-Prešov (Benedik), 6. Bystrica-lnter (Gádoši): 15.00: Slovan-Lokomotíva (Černák), Trnava-Nitra (iakubec), Prlevi­dza-Bardejov (Zvolánek). passzolhattak, így azonnal indul­hatott a megsemmisítő kontratá­madás, amelyeknél szerencsé­jük is volt. Szinte minden sikerült nekik, amihez hozzáértek. Máso­dik góljukat például a gyermeteg módon zavarba jött nagyszomba­ti védőknek és elsősorban a ha­tározatlan Baláž kapusnak kö­szönhetik. A nagyszombati háló­gondnok olyan tétován merít ki a kapujából, mintahogyan az egyik barátom szokott kimenni az anyósa elé a vasútállomásra. Szó se róla, szép dolog volt, ahogy Gomes testi épségét sem kímél­ve fejelt a hálóba. Ahogy említettük, játékosság­ban egyáltalán nem voltak gyen­gébbek Pecze Károly edző vé­dencei. Akadt több változatos kombinációra épülő akciójuk, de sem Radványi, sem Šimon nem tudták azokat befejezni. Végül is a Slovan a már említett momen­tumok mellett az egészpályás, kegyelmet nem adó és nem is kérő letámadásos játékának kö­szönheti sikerét, ami azt jelenti: három pontra megközelítette a listavezető nagyszombatiakat. A DAC is megközelítette a kö­zépmezőnyt. Szombaton az első 45 percben könnyedén, Jól ját­szott a Prievidza ellen. És nem A forduló válogatottja SCHMUCKER (B. Bystrica) VÁGNER (FC Košice) ZVARA (FC Košice) TITTEL (Slovan) BUGÁR (FC Košice) PANČÍK (FC Košice) PRÚČNY (Bardejov) ŠIMON (Trnava) KARHAN (Trnava) ZÁTEK (B. Bystrica) NEMETH (Slovan)) csak azért, mert emberfölényben volt. Labdarúgói raem kis iramot diktálva támadtak, kombináltak, sokat lőttek kapura, rúgtak két szép gólt. Kell ennél több? A meccs egyik kulcsembere a 24 éves Bari Jenő alias Romárió volt. Róla állították ki a privigyei kapust, és rúgott egy olyan okos gólt, hogy valószínűleg meghív­ják előadni valamelyik fut­ballfőiskolára. Persze, ez csak vicc.... De hogy nem szabad el­parentálni ezt a technikás, moz­gékony és gólerős, játékost, azt egy-egy vagy két-két megmozdu­lásával mindig igazolja. Akár csak azt, hogy kiszámíthatatlan. A legnehezebb helyzetekben is képes feltalálnia magát, ugyan­úgy a legkönnyebben nehezíteni saját dolgát. Mondjuk, amikor a kifutó kapusba lövi a labdákat, ahelyett, hogy finoman átemel­né. Senki sem tökéletes... Bari olyan ember és futballis­ta, aki nem panaszkodik, nem nyűgösködik. Kimegy a pályára és játszik. • Szombaton látszott, alakuló­ban van egy tempófutballra al­kalmas csapat, amely képes eredményesen és szórakoztató­an futballozni. Most még nem teljesen, csak 50 százalékra. De tavasszal... Annál is inkább, mert közben lesz egy téli alapozás. Itt kezdődhet a kikelet... (T. V.) Jégkorong NHL Chris Therien, az észak-ameri­kai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Philadelphia Flyers játé­kosa első gólját szerezte az idényben, s ezzel fontos győze­lemhez segítette csapatát. Theri­en ugyanis a Vancouver Canucks elleni mérkőzés hosszabbításá­ban volt eredményes, és kialakí­totta a 3:2-es végeredményt. Magára talált az idény elején jó rajtot vett, ám később gyengél­kedő Florida Panthers. A „Párdu­cok" - idegenben - 4:3-ra verték az Anaheim gárdáját. A forduló legnagyobb arányú győzelmét a Buffalo aratta, amely 6:0-ra kere­kedett felül az Ottawa gárdáján. A negyedik találkozón, a San Jo­sé-Chicago összecsapáson a ha­zaiak nyertek. EREDMÉNYEK: Buffalo-Otta­wa 6:0 (3:0, 0:0, 3:0), gólütők: Audette 2, May, Barnaby, LaFon­taine Plante; 11 ezer néző. Phiia­deiphia-Vancouver 3:2 hosszabbítás után (1:1, 1:0, 0:1 - 1:0), Falloon, Szemjonov, The­rien, ill. Ronning, Mogilnij; 18 ezer néző. Anaheim-Florida 3:4 (3:1, 0:0, 0:3), Rucchin, Sacco, Douris, ill. Skrudland 2, Mel­lamby (Švehlától kapta a gól­passzt), Hull; 18 ezer néző. Chi­cago-San Jose 2:3 (0:1, 1:2, 1:0), Savard 2, ill. Dahlen,_Jan­ney, Kevin; 20 ezer néző. (ČTK) NEM HIVATALOS TENISZ VI LAG BAJ N OKSÁG A németek mesterek Őrségváltás történt a vasárnap véget ért, Frankfurtban, il­letve New Yorkban rendezett férfi és női Mesterek Torná­ján, vagy ahogyan hivatalosan nevezeik, a férfi IBM ATP To­ur és a női Corel WTA Tour erőpróbáján: míg tavaly a tenge­rentúliak nyerték (Pete Sampras és Gabriela Sabatini) a nem hivatalos világbajnokságnak számító viadalt, addig az idén az európaiak, s hogy szűkítsük a kört, a németek vet­ték át a stafétabotot. Boris Becker harmadszor, Steffi Graf pedig negyedszer bizonyította be, hogy sportága mesteré­nek számít. A német kettős siker (utoljára 1993-ban sike­rült ilyen, mégpedig Graf és Stich révén) ráadásul még fo­kozható is, hiszen a hölgyek versengésében a másik döntős, Anke Huber is a bajnokok honfitársa. ú ATP JtTour Frankfurt Festhalle sportcsar­noka utoljá­ra adott ott­hont a 3,3 millió dollár összdíjazású torná­nak, ugyanis jövőre a világ leg­jobb férfiteniszezői Hannoverben mérkőznek meg egymással. A frankfurti búcsú részben a gene­rációváltás jegyében telt, hiszen olyan régi ismerősök hiányoztak, mint Edberg, Agassi, Bruguera és Ivanisevic, a helyükre újon­cok, mégpedig a dél-afrikai Ferre­ira, az orosz Kafelnyikov és a svéd Enqvist léptek. Éppen az utóbbinak sikerült igazán a kiug­rás, hiszen a Björn Borg utódá­nak tartott tehetség egészen az elődöntőig jutott. Pete Sampras azzal, hogy csoportbeli első két találkozóját megnyerte, az idén végleg bebiztosította magának a világelső pozícióját. Igaz, ő még ennél is többre hivatott, ám némi meglepetésre a folytatás elma­radt, és még a fináléba sem vere­kedte be magát. Az osztrák Tho­mas Musternek Frankfurt előtt elméletileg lehetősége nyílott ar­ra, hogy sikeres szereplése ese­tén akár világelső is lehessen, ám bebizonyosodott: az esseni fedett pályás diadala inkább ki­vétel volt, számára csak a salak­pálya felel meg igazán. És Bec­ker? A németek kedvence, akit már annyiszor leírtak, újra erőre kapott, és egy veresége, számos megtorpanása ellenére a leg­jobbnak bizonyult. Diadala után kijelentette: „Úgy játszottam, mintha egy másik bolygóról jöt­tem volna." Valóban a tudomá­nyos-fantasztikus irodalom vilá­gának jelzőjéhez kell nyúlni, ha Becker teljesítményét híven tük­rözni akarjuk. Ha kellett, remény­telenül vesztésre álló játszmát hozott vissza a sírból, ha kellett, második adogatásra ütött ászt, s ha kellett, egyetlen játszmában, egyetlen szervagémben hétszer hárította el, hogy elvegyék adoga­tó játékát. Talán ez a legszebb ajándéka 28. születésnapjára. A hölgyek 16 fős mezőnye New York Madison Square Garden stadionjában mérkőzött a bajnoki címért. A torna 24 éve alatt, a győztes személyét leszámítva, ta­lán még soha ennyire nem borult fel a papírforma, mint most. Már a nyitófordulóban búcsúzni kény­szerült a harmadik helyen ki­emelt spanyol Arantxa Sanchez­Vicario és a 4. helyen rangsorolt WTA ľ*> T77//7 francia Mary Pier­ce. Az elődöntőbe pedig csu­pán egyet­len kiemelt, a későbbi bajnok, Steffi Graf ju­tott. Ellenben remekül szerepelt a fehérorosz Natalja Zvereva, aki in­kább a párosban jeleskedik iga­zán. S hogy teljes legyen a fordu­lat, Zvereva éppen a duók küzdel­mében nem érte el célját, a bajno­ki címet. Steffi Graf teljesítménye legalább olyan lenyűgöző, mint Boris Beckeré. A bajnoknőnek jót tett New York, ahol közlése sze­rint nyugodtan sétálhat, kikap­csolódhat, mert senki ügyet sem vet rá. Ez a kikapcsolódás fontos volt a családi zűrje után. Hogy győzelme még értékesebb le­gyen, ötszettes drámában (6:1, 2:6, 6:1, 4:6, 6:3) fektette két vállra ellenfelét, Anke Hubert. A tenisz körforgása az idén töb­bé-kevésbé ezzel befejeződött. A világelsők ismertek. Még két nagy esemény vár ránk a fehér sport vi­lágában: a Davis Kupa döntője és a müncheni Grand Slam Kupa. SIDÓ H. ZOLTÁN D IEGO MARADONA: Egymillió szavazat? Ha Diego Maradona elindulna az argentin elnökválasztáson, legalább egymillió szavazatra számíthatna. Ez derült ki a Pagi­na-12 című argentin napilap kör­kérdéséből. A 33 éves labdarú­gósztár népszerűsége hazájában mindig is töretlen volt. Amióta pe­dig eltiltása után újra visszatért és a Boca Juniors csapatát a baj­nokságban az élre vezette, az ar­gentinok újra feltétel nélkül ra­jonganak az „isteni Diegóért". Ar­gentínában egyébként nagy ha­gyománya van, hogy népszerű sportolók politikai pályára lépje­nek, elég csak az egykori For­ma-l-es autóversenyző, Carlos Reutemann példáját említeni, aki polgármester is volt. (MTI) Häkkinen lábadozik Olyannyira javult a tíz napja, a Forma-l-es autós gyorsasági vi­lágbajnokságba tartozó Ausztrál Nagydíjon balesetet szenvedett Mika Häkkinen állapota, hogy a hétvégén elhagyhatja a kórházat. Az adelaide-i kórház szóvivője el­mondta, a finn versenyző egész­ségi állapota kielégítő. Mint ismert, Häkkinen Adelai­de-ben körülbelül 200 km/órás sebességgel száguldva elveszítet­te uralmát autója felett, majd a pályát szegélyező korlátnak ütkö­zött és súlyos agyrázkódást szen­vedett. (MTI) Női bírók Atlantában A Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetség (FIFA) prágai szimpóziu­mán elhangzott, hogy az 1996-os atlantai nyári ötkarikás játékok fut­ballmérkőzésein női játékvezetők és partjelzők is közreműködnek. - Atlantában négy női játékve­zető és ugyanannyi partjelző köz­reműködését kísérhetjük majd fi­gyelemmel.- nyilatkozta Michel Zen-Ruffinen, a FIFA főtitkár-he­lyettese. TIPPVERSENY Egyetlen olvasónk sem ta­lálta el a Debrecen-Csepel NB l-es labdarúgó-mérkőzés végeredményét és félidejét ­5:0 (1:0). így az átvitt nyere­mény 2000 korona. (sr) UJSZO szlovákiai magyar napilap főszerkesztő: Szilvássy József (»32-32-20) főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (»2104459) Miklósi Péter (^2104453) a Vasárnap vezető szerkesztője Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Pribinova 25,8. emelet Telefonközpont: 07/210-9 Szerkesztőségi titkárság: 32-50-18, telefax: 3645-29 hírfelvétel és üzenetrögzítő: 2104426, sportrovat: 3646-39 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806 Kassa 095/6228-639 Rozsnyó 0942/21947 Rimaszombat 0866/925-14. Érsekújvár 0817/97679 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató 210-4460, fax: 210-4467 Hlrdetőiroda: ľ 2104455, fax: 2104431. Nyomja a DANUBIAPRINT 02-es üzeme. Ter­jeszti a Postai Hírlapszolgálat, valamint a Medi­aprint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ES vývoz tlače. Košická 1, 813 81 Bratislava. Új­ságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12,1993. december lQén. Engedély száma 179/93 A szerkesztőség a beküldött kéziratok rövidíté­sének és szerkesztésének jogát fenntartja. A nem megrendelt kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index 48011 LABDARÚGÓ UEFA KUPA Folytatódik a cseh menetelés? Lassan befejeződnek az őszi csatározások az. európai labdarúgó ku­patornákon. Ezt jelzi az is, hogy a KEK-mezőny már téli álomra haj­totta fejét, ebben a sorozatban csak jövő tavasszal húznak újra sze­relést a gárdák. Az UEFA Kupát viszont két napon keresztül nagy sürgés-forgás lesz a gyepen, a nyolcaddöntő első összecsapásait bonyolítják le. Nagy érdeklődés előzi meg a Benfica müncheni ven­dégjátékát, és a brémaiak eindhoveni fellépését. Mint ismeretes, két cseh csapat is állva maradt, a Slavia a francia Lenset, fogadja, míg a Sparta csütörtökön az /AC Milan otthonában lép pályára. Teg­nap megérkezett Prágába a Lens együttese, az együttes edzője, Patrick Bergues a következőket nyilatkozta: „Igyekszünk a legjobb teljesítményt nyújtani, szeretnénk nyerni. Tudjuk, ez egyáltalán nem lesz könnyű, mert a Slavia kitűnő játékerőt képvisel." Csak emlékeztetőül, a Slavia korábban a grazi, a freiburgi és a luganói gárdát búcsúztatta. A Sparta ellenfele leg­utóbb Pármában gól nélküli döntetlen­rejátszott. Fabio Capello edző a követ­kező csapatot küldte pályára: Ros­si-Panucci, Baresi, Costacurta, Maldi­ni-Eranio, Desailly, Albertini, Bo­ban-Weah, R. Baggio (33. Simoné). A védekezésből jelesre vizsgáztak a pi­ros-feketék, viszont támadójátékuk sok kívánnivalót hagyott maguk után. Egy biztos, rendkívül nehéz feladat vár Jozef Jarabinský edző védenceire. A MŰSOR - kedd, 18.00: Slavia Praha-Racing Lens (közvetíti a ČT1); 18.30: PSV Eindhoven-Werder Bre­men (közvetíti az ARD); 20.00: Giron­dins Bordeaux-Betis Sevilla; 20.30: Bröndby-AS Roma; Bayern Mün­chen-Benfica Lissboa; 21.00: Not­tingham Forest-Olympique Lyon; 22.00: FC Sevilla-FC Barcelona. Csü­törtök, 20.45: AC Milan-Sparta Pra­ha (közvetíti a ČT1). (szabó) Havelange-bírálat Mióta Lennart Johansson, az Euró­pai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke bejelentette, megpályázza a Nemzetkö­zi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki tisztét, a svéd sportvezető egyre több­ször kritizálja Joao Havelange-nak, a FI­FA elnökének lépéseit. Johansson leg­utóbbi újságnyilatkozatában is ezt tet­te, főleg nigériai útja miatt bírálta a bra­zil sportdiplomatát. - Nem is tudom, hogy Havelange Ni­gériában járt, csak a lapokból értesül­tem róla - mondta Johansson, aki egy­ben a FIFA alelnöke is. - Az utóbbi időben ez gyakran megtörténik. Nem közli velünk, mit fog csinálni, de elvárja, lojálisak legyünk döntéseivel szemben. Johansson megerősítette, hogy meg­pályázza a FIFA elnöki tisztét, miután Havelange megbízatása 1998-ban le­jár. Havelange a szervezet zürichi szék­helyén fogadta a világ labdarúgásának kontinentális vezetőit. A tanácskozá­son a részvevők megegyeztek abban, a jövőben az esélyegyenlőségjegyében a világbajnoki döntők házigazdai szerep­köre körbejár a kontinensek között. (MTI) SPORTHÍRADÓ • Ma délután 13 órakor Dióspatonyban játszik előkészületi mérkőzést a DAC I. ligás labdarúgócsa­pata a Žilina ellen. Mint ismeretes, a vendégcsapat három mérkőzésre kölcsönadta a dunaszerdahelyi­eknek a liberó Vladimír Veselýt. a A magyar labdarúgó NB 114. fordulójának záró­mérkőzésén: Kispest-Honvéd-Vasas 3:2 (2:1), gól­szerzők: Piroska, Bánfi 2, ill. Szilveszter és Pál; 1000 néző. • Remekeltek a magyar vívók a belgiumi Welken­raedtben rendezett párbajtőr Világ Kupa-versenyen. A fináléban Nagy Tímea 15:8 arányban legyőzte a spanyol Taimi Chappét. • A profi kosárlabda NBA legutóbbi játéknapjá­nak eredményei: New Ycrk-Vancouver 98:93, Sacra­mento-Atlanta 94:108, Los Angeles Lakers-Los Angeles Clippers 109:88. • Döntetlen esetén a „hirtelen halál" dönt a to­vábbjutásróíaz Írország-Hollandia labdarúgó Eb-se­lejtezőn (december 13., Liverpool). • Lékó Péter remizett a belgrádi nemzetközi sakkverseny 5. fordulójában, s továbbra is a 4-7. he­lyen áll. • Feri Attila (70 kg) lökésben 190 kg-os ered­ménnyel megvédte világbajnoki címét a kuangcsoui súlyemelő vb-n. •a A KENŐ 10 (új számsorsjáték) első húzásának nyerőszámai: 6,14, 23, 24, 26, 28, 29, 34, 37, 47, 49, 52, 54, 59, 61, 73, 75; 77, 78, 79.

Next

/
Thumbnails
Contents