Új Szó, 1995. november (48. évfolyam, 253-277. szám)

1995-11-21 / 269. szám, kedd

1995. november 24. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 1 Féljünk? Nézelődöm a Milelič utcai piacon, és hallom, hogy két zöldségárus egymás közötl halkan magyarul beszélget. Odalépek hozzájuk, magyarul köszönök és kérek egy fej káposztát. Embereim egyszeriben elnémulnak, az egyik hirtelen eltűnik, a másik szótlanul leméri a káposztafejet, elém teszi és szlovákul mondja az árát. Erre én némulok el, és szó nélkül odanyújtok neki egy ezrest. Ő kinyitja a dobozt, amelyikben a pénzt tartja, számolgatja a papírpénzeket, látszik, nem tud visszaadni, előkotorja a pénztárcáját. Szótlanul nézem a matatását, eszembe jut, hogy van egy húszas a kabátzsebemben, de valahogy nem tartom sürgősnek elővenni. Várom, hogy mondjon valamit, de nem szól az istenadta; csak forgatja idegesen a fejét, aztán odamegy a szomszéd árushoz, pusmog vele valamit, és hozza vissza a felváltott ezrest. Köszönöm, mondom neki magyarul. Ő a káposztafejeket rendezgeti, nem felel. Viszonllálásra, mondom neki magyarul, nálad sem veszek többé semmit. Megkukult árusom ezt sem hallja, vagy legalábbis úgy tesz, mintha nem hallaná. Okos ember, lud számolni, elveszít egy magyar vevőt, jön helyette tíz szlovák. Mégis csak azok vannak többségben. C'est la vie, gondolja magában, illetve dehogyis gondolja a boldogtalan, hisz na Slovensku po slovensky, ami annyit tesz, hogy ilyen a törvény. Az államnyelvről szóló. Igaz, hogy az csak a jövő évtől érvényes, de mit lehet tudni. Fő az óvatosság és a káposztafej. A hentesüzletben ugyanez türkizben. A pénztárosnő magyarul társalog a mellette álló elárusítónővel, én is magyarul szólalok meg. Elnémulás, szótlan blokk- és pénzkiadás, utána ismét folyik a párbeszéd, de most már szlovákul, és hangosabban, mint előtte, amikor magyarul folyt a szó. Tüntetően szlovákul konverzálnak. Az András temető melletti piacon az értelmes arcú, szívélyes magyar árus is visszafogottabb, mint lenni szokott, de ő csak akkor vált szlovákra, ainikor valaki megáll mellettünk. A tapasztaltakon füstölgők ismerősömnek, akivel összefutok a buszmegállóban. „Nem, nem ostobák ezek az emberek. Csak félnek" - állítja. Szóval gyávák, mondom. „Csodálkozol

1? - kérdi és választ sem várva folytatja: „Engem fizikai rosszullét fogott el, amikor végignéztem a tévében a parlamenti vitát és utána a szavazást. Solia nem gondoltam volna, hogy émelygés és hányinger foghat el szavak hallatára. Olvastam már ilyet, de akkor azt gondoltam, ez csak irodalmi kitaláció. És hidd el, nem vagyok ezzel egyedül, jó néhány ismerősöm számolt be hasonló reakcióról. Több mint száz parlamenti képviselő, akiket a mi adóinkból fizetnek, nem is akárhogyan, s akik a polgár érdekeit hivatoUak szolgálni, védeni, annak korától, nemétől, vallásától és nemzetiségétől függetlenül, büszkén vállal egy gyűlölet szülte, értelmetlen, diszkriminatív törvényt. A legtöbbjük ostobaságból, mert mi más a gyűlölködés, a maradék taktikai megfontolásból. Itt állunk, nyakunkon a törvényerőre emelt gyűlölettel, és még csak ne is féljünk?" Ne féljünk felelem. „Abnormális időkel élünk" - mondja ő. Épp azért. Normális időkben nincs szükség különösebb bátorságra, arra ilyenkor van szükség. Hazafelé menet azon tűnődöm, hogyan, mivel szereljem le tízéves fiamat, aki azzal állt elém, hogy ha felnő, forradalmár lesz és robbantgatni fog. Mint kiderült, a robbantásra kiszemelt objektumok közt az első helyen a parlament épülete szerepei. Mivel győzzem meg a kis eszetlent? A tisztességes, de hallgató többséggel, amelynek létezésében már magam sem hiszek? És egyáltalán, itt marad-e, ha felnő, ebben a gazdasági és egyéb kudarcait olcsó nacionalizmusba fojtó kis országban? Parancs lesz-e számára az, ami a kél világháborúi megért nagyapjának, hogy „itt élned, halnod kelf"! Papoljak neki türelemről, megértésről, amikor az ulcán mást tapasztal? Tanítsam meg őt Illyés Gyula Haza a magasban című versére? A megkukult piaci árusnak ki mondja el ezt a verset? Megértené egyáltalán? Ahogy tűnődve ballagok, gondolataimba minduntalan belekattog egy vers, megzenésített változatát nemrég hallottam a Ghymes zenekar koncertjén: ,Megépül a majommalom, lesz sok majommajonéz, győzve győz a győzhetetlen, győzedelmes majomész." Weöres Sándor Majomország című verse. De hogy kerül ez ide? Kompenzálva A parlament múlt pénteken, amikora képviselők már fél lábbal a gépkocsijaikban és a repülőgépen voltak, jóváhagyta azokat a törvénymódosításokat, amelyekkel a kormány kompenzálni igyekszik az utazási kedvezmények nyári eltörlését. A már korábban bejelentett megoldásnak megfelelően ezek csak a hétezer koronánál kisebb jövedelemmel és havi kétszáz koronánál nagyobb utazási költséggel rendelkezők számára érvényes (ebbe a városi tömegközlekedés sem számít bele). A jövedelemadóról szóló törvény módosításának vitájában a szociáldemokrata Jaroslav Volf felvetette a szakszervezetek javaslatait az adóalapot csökkentő összeg emeléséről. Végül azonban a munkásszövetségi Terézia Chlebová indítványát fogadták el, aki ugyan kisebb összeget javasolt, de hát ezt a kegyet szemmel láthatóan Luptákéknak tartották fel. A becslések szerint az, hogy az adóalapból ezentúl utazási költségként hétszáz korona vonható le, havi 80-90 koronás többletbevételt jelent. Érdekes viszont, hogy ezzel kapcsolatban egyik baloldali képviselő sem érvelt a diszkriminatív jövedelmi és távolsági korlátozások feloldása mellett. Végül azután a jobboldali Ivan Šimko tette meg - eredménytelenül. A szociális alapot érintő változások kapcsán szintén elutasították a szakszervezetek Volf által tolmácsolt javaslatait, így csak a béralap fél százaiékával növelik meg a szociális alapot. Ebben az esetben viszont már a baloldali képviselők is kifogásolták, hogy a kormány bele kíván szólni a kollektív szerződés tartalmába. Végül ezt sem sikerült megváltoztatni, így a többlet elosztását ugyan a kollektív szerződés szabályozza, de pénzt csak az előbb említett feltételeket teljesítő alkalmazottak kaphatnak. Ha esetleg ezután valaki még mindig kitolásnak érezné, hogy a hétezer korona felett kereső, többgyermekes családfők nem kapnak kompenzációt, nos nekik csak szociális ügyi miniszterünk, Oľga Keltošová véleményét tolmácsolhatjuk. Szerinte a felvetés komolytalan, mert ilyen eset csak elvétve fordulhat elő és ezeket a szakszervezetek a szociális alapba általában befolyó összegekből kárpótolhatják. (tuba) Kérdéskirekesztősdi Távol állt tőlem az a szándék, hogy kiderítsem, milyen megfontolások szerint sorolják be a nézők kérdéseit a Szlovák Televízió élő vitaműsoraiba. Személyes tapasztalat alapján akarva-akaratlanul mégis rájöttem ennek nyitjára. Naivan azt hittem, természetesen besorolják kérdésemet, miután több tárcsázási kísérlet után a megadott számon végre felvették a kagylót. A ridegen udvarias hölgy kerek-perec közölte, szó sem lehet arról, hogy az adásban beolvassákazt, amit kérdezek. S hogy miért? Pofonegyszerű: mivel nézőként szubjektíven alkotmányellenesnek titulálom a nyelvtörvényt. Márpedig a közszolgálati tévében ilyen egyoldalú véleményt tükröző kérdés nem hangozhat el! Hiába próbáltam érvelni, valahogy így: a vita éppen remek alkalom arra, hogy megcáfolják, kiforgassák, ízekre szedjék azt, amit úgymond sugalmaztam. Majd a hölgy kioktatott: egyébként a kerekasztal egyik résztvevője, Fogaš képviselő is a törvény mellett, szavazott. Ekkor a figyelmébe ajánlottam a szerdai parlamenti vita videófelvételét, amelyből kiderülne, hogy bizony a baloldali képviselő előzőleg felszólalásában megindokolta, mért nem egyeztethető össze az alkotmánnyal a később általa is támogatott törvény. A kérdés egyébként nem is Fogašnak, hanem Dušan Slobodníknak szólt, s azt firtatta volna, vajon a hőnszlovák képviselő a nyelvtörvény elfogadása után is úgy találja-e, hogy Európában négy, de legfeljebb öt országban jobb csak a kisebbségek helyzete, mint Szlovákiában. Meddő te lefonvitánknak itt vége szakadt, men a hölgy végre rájött, hogy túl sokáig foglaljuk a vonalat. Más is akart kérdezni, feltehetőleg szalonképesebbet. Miközben hoppon maradásom okait elemezgettem, a stúdióban vígan folyt a gondosan megszűrt kérdések megválaszolása. Most már tudom, mitkelle ne kérdeznem, hogy választ is kapjak. Csakhogy nem fogok kérdezni. (p.vonyik) Van vagy nincs Emberünk, nevezzük 0. F.-nek, a közrend fiatal oltalmazója volt, míg át nem nyergelt a titkosszolgálathoz. Abban a hiszemben, hogy ott jobb lesz neki. Hát nem lett. De erre csak idővel jött rá, amikor bele keveredett ifj. Kováč elrablásába, és - úgymond - kezdett átlátni a szitán. Rájött, hogy csúfosan átverték, és emiatt merész elhatározásra jutott. Bőrét féltve elrejtőzött, ám előtte még kikotyogta, hogy valójában ki is áll az államfő fiának külföldre hurcolása mögött. Ezt az éppen akkor „ügyeletes" vizsgálótiszttel is közölte, aki kapva az alkalmon, rögtön le is akarta csukatni a beismerő vallomásra vállalkozó ügynököt. Csak szerette volna, mert közbelépett az ügyész, s egyszerűen szélnek eresztette emberünket. Azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Volt gyanúsított - nincs gyanúsított. Vagy mégis? Egy hete belügyminisztériumi küldönc ján a köztársasági elnök főhadiszállásán. S nem holmi meghívót vitt a tarsolyában, hanem az ifj. Kováč-dossziét. Az egész vizsgálati aktát, amelybe még Šimunič őrnagy kezdte gyűjtögetni a vallomásokat, különféle jegyzőkönyveket. A hivatalos közlemény szerint az elnöki irodában azért szeretnének betekinteni az anyagba, mert 0. F. édesapja fia ügyében kegyelmi kérvénnyel fordult az államfőhöz. Magyarán a következőről van szó: az ország első emberegyakorolja alkotmányos jogát, azaz saját belátása szerint rendelje el, hogy ne kezdődjön büntetőeljárás a csemetéje külföldre hurcolásával gyanúsított másik „fiú" ellen. Aki jót tesz azzal, hogy elősegíti az emberrablás objektív felgöngyölítését, és vele is jót tesznek, mert megmentenék néhány kellemetlen börtönbeli évtől. És teljes a zűrzavar. Most van gyanúsított vagy nincs? Az ügyet vizsgáló belügyi szervek szerint nincs. Emberünk és édesapja viszont váltig állítja, hogy van. Az egyik csemete részt vett a másik csemete elrablásában, tehát bűncselekmény történt, ezért kell lennie gyanúsítottnak is. Akinek az elnök megkegyelmezhet, és noha az ügy felderítése érdekében terhelő vallomást tett önmaga - mások, köztük felettesei - ellen, nem kell félnie, hogy lakat alá kerül. Ha előkerül. MADI GÉZA KOMMENTÁRUNK SZILVASSY JÓZSEF íjjjj^ Magyarország: jó irány Kíváncsian vártam, hogy a szlovák hírügynökség miként foglalkozik a magyarországi kisebbségi önkormányzati választásokkal. Tegnapelőtt este aztán kiderült: a TA SR budapesti tudósítója tárgyilagos híranyagot adott le. Ezek után még nagyobb érdeklődéssel böngésztem át a tegnapi szlovák lapokat, vajon mennyi helyet szentelnek ennek az eseménynek. Bizony nem sokat, sőt a legtöbb napilap semmit. A független lapok ügyeletes szerkesztői talán a valóban alacsony részvételi arány miatt nem közöltek hírt, vagy hirtelenjében nem is tudták pontosan, miről van szó. A kormánylap hallgatásán egyáltalán nem csodálkozom, hiszen ilyesfajta tudósítás megrengetné az olvasók meggyőződését és a szinte naponta beléjük sulykolt ideológiát arról, hogy Magyarországon szerintük elnyomják, mi több, erőszakosan asszimilálják a nemzeti és az etnikai kisebbségeket. Nincs mit csodálkozni azon, hogy kevesen vettek részt a tegnapelőtti választáson, hiszen Magyarországon a súlyos szociális és más társadalmi gondok miatt jórészt az elkeseredés és a passzív rezisztencia jellemzi a közhangulalot. Másrészt olyan választás második fordulóját tartották, amelynek nem volt hagyománya ebben az országban. Tény ugyanis, hogy déli szomszédainknál az elmúlt évtizedekben a hivatalos propagandán kívül nem sokat lörődtek az ottani kisebbségi kérdésekkel. Különösen a mostani kormány azonban elvi és európai mércével mérve is jelentős lépéseket tesz annak érdekében, hogy - Tabajdi Csaba szavaival élve - megállítsa a kisebbségek identitásvesztését és fokozatosan, velük közösen, kimunkálják a sajátos helyzetüknek leginkább megfelelő személyi és kulturális autonómia modellt. Ennek egyik jelentős lépcsőfoka a kisebbségi önkormányzatok létrehozása. Tegnapelőtt 153 településen tartották meg a második fordulót. Országszelte legaktívabbak a békés-megyei szlovákok voltak: Kardoson például a szavazásrajogosultak csaknem 40 százaléka adla le a voksát. Néhány nappal ezelőtt alkalmam volt találkozni a magyarországi kisebbségek országos önkormányzatainak vezetőivel. Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke az utolsó pillanatban jött lehetőségnek nevezte a kisebbségi testület létrehozását, mert szerinte a mintegy 800 ezres romaság már-már abba a helyzetbe került, hogy még a reményét is elveszíti annak, hogy évek, sől leginkább évtizedek múltán legalább megközelítőleg olyan életkörülmények között éljen, mint a többi állampolgár. Helyzetük ma katasztrofális, hiszen például számos településen a felnőtt romák 90, esetenként pedig 100 százaléka munkanélküli. Mégis megteremtődött az alapvető feltétel a közös cselekvéshez, a súlyos gondok fokozatos enyhítéséhez. Anna Ištvánová, a 110 ezres magyarországi szlovákság legaktívabb csoportosulásának, a Békéscsabai Szlovákok Szervezetének elnöke saját erőfeszítéseikről, továbbá a városi és a megyei szervek jelentős segítségéről számolt be, melynek eredményeképpen új és sokkal tágasabb székházba költöztek, létrehozták az ottani szlovák pedagógusok kórusát, rövidesen pedig megnyitják a Kortárs Szlovák Galériát. Senki sem gátolja, sőt kimondottan ösztönzik együttműködésüket az anyaországgal, különösen a Matica slovenskával, amelytől több és célirányosabb segítséget várnak. Sokféle gondról is hallottam. Lás/.tity Péró, a Szerb Országos Önkormányzat elnöke elsősorban a most megalakult kisebbségi önkormányzatok ellentmondásos jogi helyzetéről, s az ebből fakadó helyi konfliktusokról beszélt. Nem világos ugyanis, hogy alárendelt, esetleg egyenrangú partneri viszonyban vannak-e, lesznek-e a települési önkormányzattal, s milyen pénzből, miként gazdálkodhatnak. Helyi forrásokból vagy állami támogatás révén jutnak-e anyagiakhoz, s milyen modell alapján. Emiatt is szükséges a kisebbségi törvény módosítása. Ugyanilyen időszerű feladat a kisebbségiek parlamenti képviseletének törvényes megoldása, mert ez is évek óta elhúzódó gond, amelyre rosszindulatúan ugyan, de teljes joggal mutogatnak a szomszédos országok némely politikusai és pártjai. Érveiket és hangerejüket viszont mindenképpen gyengíti a magyar kormány - nemcsak a kinyilatkoztatásban, hanem tettekben is megnyilvánuló - gondoskodása a hazai nemzeti és etnikai közösségek iránt. Minden nehézség és számos megoldatlan jogi kérdés ellenére teljes joggal állíthatják a pártatlan külföldi szakemberek: Magyarország jó irányba lépett és halad az ottani kisebbségek kollektív jogainak megteremtésében. SZÁLKA ÉS GERENDA Dusza István rovata A hazugság démona Nem újkeletű bölcsesség, hogy a parancsuralmi és az önkényuralmi rendszerekben szellemi menedéket a saját erkölcsi tartásukhoz minden körülmények között ragaszkodó alkotók műveiben talál az ember. Mostanság, amikor a nyelvi másságot ebben az országban hamarosan a törvény nevében is büntetik majd, s ma már újra csordaszellemet szül a despotikus hatalom keltette szorongás, nekem ezekben a hetekben a legbiztosabb lelki menedéket - gondolom, ez manapság magyar szellemi körökben majdnem istenkáromlásnak tetszik - éppen kél szlovák író művei adnak. A hatvanas évek elején jelent meg - első síkban a sztálini önkényuralom alatt élő emberek lelki meghasonlásairól szólónak telsző - A bólogatás démona című Dominik Tatarka-kisregény (magyarra Koncsol László fordította.). Mégis döbbenetes és örökérvényű látlelet az eltorzított és eltorzuló lélekről, a halalmasok és az őket kiszolgálók hazugságairól. Manapság a kisregényt olvasva, csak ürügynek látszik a sztálinizmus, mert egyetlen gondolata sincs Tatarka művének, amely ne lenne érvényes a mai Szlovákiában. Arra is, ami egyáltalán nem elszigetelt esetként az ellenzéki képviselőknek legalább a felével történt a nyelvtörvény megszavazásakor a szlovák parlamentben. „ Csak képzeljék el, hogy valakinek hatalom van a kezében, s ezért tévedhetetlenül megmérheti az ember munkáját, hogy mennyi benne a tehetség, mennyi a művészet, a költészet, vagy mennyire hasznos és mennyire káros, az embert egyik napról a másikra a kor géniuszává emelheti, vagy mint kártékony elemet megsemmisítheti. Azt tesz, amit akar. Kísértőt egyikünk sem választotta eszmei vezérünkké. Mások választották meg nekünk Kísértő birtokol, és igénybe vehet minden eszközi, ami ez.en a területen az állam rendelkezésére áll. A korlátlan bizalom birtokosaként Kísértő oszt ki mindent: papírt, társadalmi elismerést, jólétet és dicsőséget." És ez a Kísértő ma osztódással szaporodik. Önmaga mértani haladványban gyarapodó többszöröseinek osztogat állami vagyont, közlisztségeket, kitüntetéseket és alamizsnát művészeknek. Mi is történt 1995. november 15-én késő este a szlovák parlamentben? Dominik Tatarka 1963-ban megírta: „Mondtam valamit, de egészen mást. Ilyen az ember, Mi ilyenek voltunk: mást mondtunk, mint amit gondoltunk, szóáradattal hessegettük el a nyugtalanságunkat, nem válaszoltunk a kérdésekre." Tévékamerák kereszttüzében némely kormánypárti és ellenzéki képviselők akkor egyformán reszkettek. Pedig erkölcsi joga a meg-megremegő hangra, a cikornyás mondai tagadást kifejező értelmét hordozó szavakban megakadó nyelvre csak azoknak volt, akik de facto nemet mondtak. A hazugság démona uralja ezt az országot. Rosszabb ez a Tatarka által leírt „bólogatás démonától". Most már a bólogatok is azl hazudják, hogy az ő „igenjük", valójában „nem". Tessék már szíves lenni ezt nekik elhinni, becsületszavukra! Mert őkel nagyon-nagyon sújtja a nagy nemzeti szorongás, mert tartottak attól, hogy a nyíltan kimondott „nem" felhasználható ellenük. Mintha ugyanazt nem tehetnék meg velük mosl is, amikor „nemet" gondolva „igent" mondtak? Peter KarvaiS írja Idézőjelben (V úvodzovkách) című idén megjelent esszékötetében: „Ha lehetőségem és megfelelő jogköröm lenne, kiválasztanék a csodák közül e.gyet, azt a legkevésbé csodálatosat. mégis viszonylagosan a leghatásosabbat, melyet otthon mindannyian készenlétben tartunk, sőt, magunkkal hordunk, mintegy felkészülve a feltámadásra, és beavatkozásra, akár a huszonötödik órában is: a hétköznapi, természeti és természetes, egyszerű és mindenható józan észt. Ami még nincs megfertőzve a bizalmatlanság e's a gyanúsítgatás vírusaival, amit még nem kezdett ki a hatalomvágyók karrier és a fényűzés utáni sóvárgással megfertőzött propagandája, valamint a pletykák és a tudatos hazugságok.(...)Ezzel szemben a helyzet olyan, hogy virágzik az intolerancia, a csoportos erőszakvétel; s a történelem színpadának egymástól távoli széleire sodródunk: majd hallgatva a politikust, „a bennünket képviselőt" nemcsak lelkünk mélyében vagyunk bizalmatlanok, de már egyszerűen tudatosítjuk, mennyire nem mond igazat, amit viszont teljesen normális dolognak tartunk, az élet érvényes részének, életstílusnak és kifejezőeszköznek. Teljes hangerővel szólunk a diszkrimináció ellen, de nem ülünk le egy más bőrszínű ember melié(...y Azt hiszem, a Tatarka és Karvaš műveiből veti idézetek talán felragyogtatják a szellemi bizonyosságot: annak a nemzetnek, amellyel közös hazába sodort bennünket a történelem, nemcsak politikusai, hanem gondolkodói és erkölcsi héroszai is vannak itt, Európában.