Új Szó, 1995. november (48. évfolyam, 253-277. szám)

1995-11-17 / 266. szám, péntek

1995. november 15. VELEMENY ÚJ SZ

Ó 17 1 Alomhatalom Mi ezt megszavaztuk, de mondják meg most már azt is, hogy mit szavaztunk meg, szaladt ki Milan Ftáčnik (DBP) száján, amikor szerdán a nyelvtörvénytervezet 12 paragrafusához fűzött 162 módosító javaslat sorsáról szavaztak a szlovák parlamentben. Egyelőre tehát alig akad olyan képviselő, aki tudná, hogy konkrétan milyen rendelkezései vannak a Szlovák Köztársaság államnyelvéről szóló törvénynek, és főként azt, hogy ezeket a rendelkezéseket hogyan is fogja majd alkalmazni az az államhatalom, amely nem volt hajlandó figyelembe venni még az Európa Tanács szakértőinek észrevételeit sem. Egyes cseh újságírók azonban már arra figyelmeztetnek, hogy ez az új nyelvtörvény mondjuk lehetetlenné teszi azt, hogy a cseh állami tévé vagy a Nova műsorait továbbítsák a kábelhálózatokat üzemeltető társaságok. Ha ez igaz lenne, akkor azon már nem is csodálkozhatnánk, ha a kábelhálózatok gazdái elsősorban a magyar tévé- és rádióadásokat „kapcsolnák le" (ámbár tudunk olyan városkerületi kábelhálózatról is, amely ezeket az adásokat nem is foglalta bele a kínálatába), majd idővel a különféle német, angol és francia műholdas adókat fogó antennáikat is leszerelnék. Mindezt már csak az követhetné, amiben Szaddam Husszein mutatott példát; a műholdvevő antennák törvényen kívül helyezése. Apropó, egyes vélemények szerint tegnap az Új Szót és a többi Szlovákiában megjelenő magyar lapot is törvényen kívül helyezték, és így kétségessé vált, hogy megjelenhetünk-e ennek a törvénynek a hatályba lépése után is. A tervezetből ugyanis az erre vonatkozó módosító javaslat ellenére sem törölték azt a rendelkezést, amely szerint a „más nyelvű sajtótermékek kiadását külön előírás szabályozza", miközben a törvényben egy olyan további törvényre utalnak (az időszaki sajtóról szóló 81/1966. Tt. számú törvényre), amely a kisebbségi nyelveken vagy az idegen nyelveken megjelenő sajtó kiadásáról egyáltalán nem tesz említést. Ugyanakkor, ha megjelenünk is, ha lesz is Új Szó, nem lenne szabad leírnunk azt, hogy Pozsony, Kassa, Garamszentkereszt stb., mert ha ezt megtesszük, félmilliós bírságot kaphatunk. Elég egyszer-kétszer kiróniuk ilyen bírságot, és már két vállra is fektették a szerkesztőséget. Egyelőre viszont még csak ott tartunk, hogy már érvényes egy törvény, amelyről a második, a harmadik fordulóban még csatározni lehet. A szlovák parlament jogalkotási szakosztályának elsősorban összegeznie kell a törvényt és az elfogadott néhány módosító javaslatoU Ezt követően kerül a törvény szövege a parlament elnöke, a kormány elnöke és a köztársasági elnök elé, hogy aláírják. Ezt a törvényt a Törvénytárban közölni és ezzel hatályba léptetni ugyanis csak mindhármójuk aláírásával lehet. A köztársasági elnök a parlamentnek visszaadhatja ezt a törvényt a saját megjegyzéseivel, illetve ha erre őt a szlovák kormány szólítaná fel, akkor köteles lenne a parlamentnek visszaadni a törvényt. Ezt a változatot ugye nem lehel igazán reálisnak tekinteni - főként azok után, amit szerdán láttunk a parlamentben, azok után, hogy még azok sem mertek a nyelvtörvény ellen szavazni, akik azt a parlamenti vitában ugyanolyan keményen bírálták, mint a Magyar Koalíció képviselői. A magyar képviselők nyilván arra törekednek majd, hogy legalább harminc parlamenti képviselő aláírásával a kassai székhelyű Alkotmánybíróság elé terjesszék ezt a törvényt. Ezzel párhuzamosan fut viszont a Mefiiar-hű képviselőknek az a törekvése is, hogy az Alkotmánybíróságot mihamarább taccsra tegyék egy olyan törvénymódosítással, amely szerint a tíz alkotmánybíró közül nyolcnak kellene megszavaznia bármiféle komolyabb határozatot, vagyis azt is, hogy az új nyelvtörvény alkotmánysértő. A szlovák alkotmánybíróság összetételét ismerve, egyelőre ez is csak egy elérhetetlen álom. Mečiar azon kijelentése kapcsán, hogy a szlovák államnyelvről szóló törvény elfogadása megkönnyíti a szlovák-magyar alapszerződés ratifikálását, egyesekben olyan illúzió támadt, hogy ennek az alapszerződésnek a pozsonyi ratifikálása gyakorlatilag hatályon kívül helyezhetné az elfogadott nyelvtörvényt, mivel a szlovák Alkotmány 11. cikke szerint „azok az emberi jogokról és alapvető szabadságokról szóló nemzetközi szerződések, amelyeket a Szlovák Köztársaság ratifikált és a törvény által megállapított módon kihirdetett, az SZK törvényeivel szemben előnyt élveznek, amennyiben az alkotmányos jogok és szabadságok bővebb terjedelmét szavatolják". Ebből ugye az következne, hogy a bíróságok és egyéb államhatalmi szervek a nyelvtörvény helyett a nemzetközi szerződéseket lennének kötelesek alkalmazni. Egy-két nemzeti jogász viszont már most pedzegeti, hogy a szlovák-magyar alapszerződés nem nemzetközi szerződés, azaz nem élvezhet előnyt a belső jogrenddel szemben. Egyelőre tehát itt tartunk. Poszt-osok harca a posztért KOMMENTÁRUNK Nincs a címben sajtóhiba. Csupán azt jelzi, hogy a lengyel elnökválasztás holnaputáni második fordulójában nem a programok, a kimunkált koncepciók, és talán nem is annyira a két továbbjutott jelölt, Lech Walesa és Aleksander Kwasniewski személyisége fog dönteni, hanem inkább a múltba nézés. A Walesát támogató posztszolidaritás-erők csapnak majd össze a posztkommunistának titulált, de magát modernnek, szociáldemokratának nevező baloldali táborral. Ez a megközelítés semmi esetre sem használ a társadalomnak, s tény, hogy Walesa az, aki a görcsös múltba nézést nevezte ki programja vezérelvének. Nem jó azért, mert Lengyelország nem Szlovákia, ők valamivel előbbre tartanak, még Nyugaton sem jut eszébe senkinek megkérdőjelezni, hogy a mostani, baloldali többségű parlament és baloldali kormány is egyértelműen az EU- és a NATO-tagság felé húzza az ország szekerét. Sőt Varsó kemény csatározásokat is vív ez utóbbi kérdésben Moszkvával. Danuta Walesa, a lengyel first lady óriási figyelmetlenséget követett el. A napokban egy gyermekintézménybe látogatott, és rengeteg édességet vitt ajándékba. Csakhogy az intézményben a cukorbeteg gyerekeket gyógyították. Kwasniewski vagyonnyilatkozata hiányos volt, nem tüntette fel a felesége részvényeit, Walesa pedig 89-ben egymillió dollárt kapott egy filmstúdiótól, s máig nem fizetett belőle adót. Kettejük első tévévitáját a legtekintélyesebb lapok eképp látták: Gazeta Wyborcza: „Kwasniewski nagyságrendekkel felülmúlta ellenfelét, míg Walesa ismételten tanúbizonyságát adta annak, hogy programja csupán a választások minden áron való megnyeréséből és a kommunisták elszámoltatásából áll. Akadékoskodó és sértegető volt, és elképesztően dicsérte önmagát." Trybuna: „Az igazság persze az, hogy Walesa gondolatait általában nagyon nehezen lehet érteni, és nem csupán azért, mert ötéves államfősége alatt sem tanult meg kulturáltan fogalmazni." Nos, ezek azok a témák, amelyekkel a november ötödiki első forduló óta a legtöbbet foglalkoznak a varsói lapok és a kampánystábok. Azt a csatát Kwasniewski nyerte, de hogy most vasárnap ki fog győzni, azt lehetetlen megjósolni. Két olyan felmérés is készült a héten, amelyek szerint Walesa már vezet egy kevéssel, annyival, amennyivel Kwasniewski az első fordulóban lehagyta őt. Tény, hogy az akkor kiesett 11 jelölt közül sokan felszólították híveiket, hogy most Walesára szavazzanak. Még azok is, akikkel Walesa nagyon összerúgta a port. így például a népszerű és tekintélyes régi disszidens, Jacek Kuron is, aki a harmadik lett. Ezt azért érdemes említeni, mert Kuron titkos favoritnak, amolyan lehetséges kompromisszumnak számított, és kiesése egyes kommentárok szerint azt bizonyítja, hogy az egykori Szolidaritás értelmiségi vezérei már csupán történelemnek számítanak. Már az egyház is nyíltan kiállt Walesa mellett, és nemcsak a főpapok. Sok templomban prédikáció helyett agitgyűlést tartanak a lelkészek, mondván: jóvátehetetlen bűnt követ el, aki Kwasniewskire szavaz. Tehát Walesa esélyei jók. Ugyanakkor a 41 éves, ambiciózus, jó fellépésű és jó szónok Kwasniews-' kit sem lehet még leírni, mert a dolog mégis bonyolultabb az egyszerű matematikánál. E héten jelentették be az új demokraták, a Munka Uniója parlamenti képviselői, a zöldek, a feministák, hogy őt támogatják. Mindent egybevetve: elég szoros eredményre lehet számítani. Pozsonyból nézve: irigylésre méltó helyzetben vannak a lengyelek, mert mindegy, hogy ki győz. A lengyel társadalmat már nem lehet visszafordítani az Európába vezető úton. MALINAK ISTVÁN Szélkakasok Szerdán éjszaka nem sokkal éjfél előtt ért véget a szlovák parlament maratoni ülése, melynek betetőzéseként a képviselők egyenként, név szerint szavaztak az államnyelvről szóló törvényről. Senkit nem érhetett meglepetésként, hogy a kormánykoalíció képviselői egy emberként igent mondtak a jogszabályra. Annál meglepőbb volt azonban, hogy egy-egy képviselője kivételével igennel voksolt a Demokratikus Baloldal Pártja és a Demokratikus Unió frakciója is. Igaz,, nem büszke hangon és nem ragyogó arccal, de megszavaztak egy törvényt, amelyről tudniuk kellett, hogy a jövőben számos konfliktust eredményez, és negatív hatással lesz Szlovákia amúgy is gyatra külföldi megítélésére. Tudniuk kellett, hogy a végrehajtott korrekciók ellenére alkotmányellenes, s nemcsak a nemzeti kisebbségek jogait sérti, hanem a szlovákokéit is. Az említett ellenzéki pártok képviselői - tisztelet a kivételeknek - mégsem találtak magukban annyi erőt, hogy a törvény ellen szavazzanak. A szlovák ellenzéki pártok közül egyedül a Kereszténydemokrata Mozgalom képviselői vették a bátorságot, hogy megismételjék a szlovák alkotmány elfogadásakor tanúsított magatartásukat, és ne járuljanak hozzá ennek a roppant kártékony jogszabálynak az elfogadásához. Talán nem én voltam az egyetlen, akinek a történtek láttán olyan benyomása támadt: most vált el az ocsú a búzától. A Demokratikus Baloldal Pártja és a Demokratikus Unió demokráciából elégtelenre vizsgázott. Egyetlen parlamenti szavazás során lepergett mindkettőről a haladó, reformpárt máza. Nem azért mondom ezt, mert nem volt bátorságuk kiállni a kisebbségek jogai mellett, hanem azért, mert nem mertek síkraszállni saját nemzetük, saját országuk érdekeinek védelmében. Visszacsúsztak oda, ahonnan néhány évvel ezelőtt elindultak: a megalkuvók és a magukat pragmatikusnak nevező elvtelen törtetők közé. A politikai küzdőtéren Mečiar pártja ugyan szemben áll a Moravčík vezette DU-val és a Weiss vezette DBP-vel, ám szellemiségüket tekintve akár koalíciós partnerek is lehetnének. Mivel a Demokratikus Baloldal Pártja az elmúlt hónapokban számos jelét adta annak, hogy nem tuti s nem is akar megfelelni a kereszténydemokraták által szorgalmazott elvi politikának, a nyelvtörvénytervezettel kapcsolatos magatartása tovább mélyítheti a köztük lévő szakadékot. Arról egyelőre korai beszélni, felgyorsul-e ezáltal a DSZM-hez való közeledés is. Hagyjuk magunkat meglepni. Egy azonban már most biztos: a DBP-n belüli, egykor lendületes fejlődés megtört. Peter Weiss már nem irányít, őt irányítják. Az egykori „fenegyerekek" közül egyedül Ftáčnik maradt hű önmagához és a párt elé tűzött ideákhoz. Kérdéses azonban, meddig úszhat szemben az árral, meddig tűrik meg maguk között a Fogaš és Kanis képviselte pragmatikusok. A DBP-vel kapcsolatban ugyanakkor el kell mondani azt is, a nyelvtörvény elfogadásakor frakciója bármilyen elvtelenül viselkedett is, néhány képviselője arcára legalább szégyenkezés ült ki. Ugyanez, sajnos, nem mondható el a Demokratikus Unió képviselőiről. „Kutyából nem lesz szalonna" tartja a közmondás. Ügy tűnik, ez, pontosan illik a DU-ra. Milan Kňažko, Jozef Moravčík, Roman Kováč, Ľudovít Cemák egykor Mečiar baráti köréhez tartozott, ma azonban derék demokratának tartja magát. Itthon és külföldön nagy hangon bírálják a kormány politikáját, a liberális pártok nemzetközi fórumán egyetértenek a nyelvtörvénytervezetet is elítélő szövegével, idehaza pedig lényegtelen kozmetikázás után nyugodt szívvel támogatják ennek a jogszabálynak az elfogadását. Erre a magatartásra szokás azt mondani: politikai szélkakasokként úgy forognak, ahogy a szél fúj. A Demokratikus Uniót csak Mečiar személye akadályozza abban, hogy együttműködjön a DSZM-mel, miként együttműködött a KDM-mel és a magyar pártokkal. A DU képviselői amorf politizálást folytatnak, mivel a választók lehető legszélesebb rétegének szeretnének megfelelni. Képviselői ezért döntöttek a nyelvtörvény támogatása mellett, ám az a gyanúm, hogy ezúttal melléfogtak. A törvény ugyanis azok életébe is beavatkozik majd, akik mindmáig a DU szimpatizánsainak táborába tartoztak. Nem csodálkoznék, ha a nyelvtörvény hatályba lépése után néhány hónappal hirtelen megugrana a parlamenten kívüli Demokrata Párt támogatottsága. Azok előtt ugyanis, akik a szabadságot nagyra becsülik, a magát liberálisnak nevező DU leszerepelt. A szlovák pártok közül egyedül a Kereszténydemokrata Mozgalomnak van fogalma arról, hogy Szlovákia gazdasági és politikai stabilitásának megteremtése állampolgárai helyes értékrendjének kialakításával kezdődik. A KDM igyekezete évek óta arra irányul, hogy választói stabil értékrendet teremtsenek maguknak, és ne szégyelljék azt vállalni. Ennek következtében a KDM politikai mozgástere ma szélesebb, mint a többi szlovák párté, s képviselői megengedhetik maguknak, hogy ne szavazzanak meg egy rossz törvényt csak azért, mert a hatalom birtokosai azt nemzeti köntösbe öltöztették. A nyelvtörvényről való szavazás nyilván csalódást okozott a kereszténydemokratáknak, hiszen megmutatkozott, mennyire képlékeny az ellenzéki blokk. A kormánykoalíciónak sikerült éket vernie az ellenzéki pártok közé, ám a Kereszténydemokrata Mozgalom hibát követne el, ha a történtek miatt feladná az, ellenzék összefogására irányuló törekvését. Az ország számára rendkívül káros következményekkel járna, ha olyan kép alakulna ki, hogy a jelenlegi kormánykoalícióval szemben nem létezik alternatíva. A KDM-nek és a Magyar Koalíciónak ezért folytatnia kell a józan észre, a bölcs kompromisszumokra és a tisztességre épülő politizálási stílus közéletünkben való meghonosítását. Ez jelenti Szlovákia mentsvárát. AHOGY ÉN LÁTOM i Hat év után: vörösbarna Nem lenne nálam boldogabb ember a világon, ha most, a kommunista hatalom megdöntésének hatodik évfordulóján szabályos megemlékezést írhatnék arról, mi minden történt azon a november 17-i napon Prágában, majd később Csehszlovákia más városaiban is. Nem lehetek boldog. Félresikerült ez a forradalom. Szlovákiában legalábbis félresikerült. Ahelyett, hogy a meghatódottságtól fátyolos szemmel arra emlékeznék vissza, Pozsony főterén hogyan lettünk hitel napokon keresztül és több tízezren a demokrácia, a humanizmus mellett és az ordasság ellen, szerda óta egyfolytában egy olyan élmény hatása alatt élek, amit nem lehet feledni. A szlovák parlament olyan törvényt fogadott el, amelynek hatására az ország lakosságának legalább egytized részét módszeresen megfosztják anyanyelve használatának lehetőségétől. A törvényalkotás szlovákiai szentélyében tegnapelőtt teljes győzelmet aratott a vörösbarna métely. Diadalmaskodása nagyobb mértékű volt, mint azt a legborúlátóbb pillanatainkban is feltételeztük, és nagyobb mértékű volt, mint amilyennel az elmúlt hónapokban Mečiarék bármikor is számoltak. Azoknak a messzebb látó pesszimista demokratáknak lett igazuk, akik mindig is azt állították, hogy a bolsevizmust és a nacionalizmust általában csak a fold nyomja ki a fertőzöttekből. Persze vannak kivételek, őket azonban - mert kevesen vannak - pénzért mutogatják. Itt, a Kárpát-medencében legalábbis ez a helyzet. Tegnapelőtt a szlovák parlamentben a politikai zsarolás minősített esete forgott fenn. Persze akik zsaroltak, azoktól nem is leheteti mást elvárni. Az jelenti a tragédiát Szlovákia számára, hogy voltak a képviselők között valami harmincan, akik szívesen engedtek a zsarolónak, és a „vallatás" pillanatában csődöt mondtak. Hát ilyenre sikeredeti a Demokratikus Unió, valamint a Demokratikus Baloldal Pártja Damaszkuszi Útja. A két párt több mint harminc képviselőjéből csak kettőnek volt bátorsága úgy viselkedni, ahogy korábbi fogadkozásaik alapján elválható volt.. Milan Ftáčnik és Viliam Vaškovič megmentette - na nem a pártja! - önmaga becsületét. A szlovák parlament 150 képviselője közül harmincnégyen bizonyultak olyannak, akire számítani lehet a demokráciaépítésben. Ján Čarnogurský Kereszténydemokrata Mozgalmának magatartása azt bizonyítja, hogy ez a párt képes volt levonni a következtetéseket az ország 1938 utáni történelmében végbement sorsfordulók alapján. Nem voltak hajlandók aranynak minősíteni a sárgarezet. Politikai és emberi kvalitásaikat külön kidomborítja, hogy a magyar kisebbséget a legközvetlenebbül érintő kérdésekben mertek színt vallani. Szlovákiában ehhez - ez közhely - emberfeletti bátorságra van szükség. Aki figyelemmel kísérte a nyelvtörvény körüli vitát, aki a televízióban látta és hallotta a pro és kontra kifejtett érveket, az ha nem akarta, akkor is észrevette, hogy a törvényjavaslatnak nem a szlovák nyelv istápolása volt a célja, hanem a magyar kisebbség nyelvének a kitépése. A bársonyos forradalom utáni politikai helyzetet, a demokrácia állapotát, a hivatalos Szlovákia Európa felé tartásának őszinteségét, a hatalomgyakorlás stílusát mi sem jellemzi hitelesebben, mint az, hogy a parlament tegnapelőtt olyan nyelvtörvényt fogadott el, amilyet elfogadott. A DU, illetve a DBP képviselőinek voksolása pedig az ellenzék állapotáról árul el legtöbbet. Főként Peter Weiss pártja képviselőinek magatartása megdöbbentő, hiszen kommunista utódpártként a DBP-nek van legtöbb a „rovásán", így a papírforma szerint ennek a politikai erőnek kellene leginkább bizonyítania, hogy őszintén törekszik a demokráciára. A szlovákiai magyarság az elmúlt 6 év alatt még sohasem érezte magát annyira veszélyeztetve, mint 1995. november 17-e előestéjén. Fekete Marian Horváth Gabriella Tóth Mihály rovata