Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)

1995-10-12 / 236. szám, csütörtök

1995. október 12. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 I Nyomoznak a metanolos bor ügyében Csehországban, Konkrétan Opavában és Ostravában a Víno Nitra á. v. egyik termékében, a Nitrianske knieža fehér borban nagy mennyiségű metanolt és toluént találtak. A palackozott bor egyetlen literje 50 milligramm metanolt'és 30 milligramm toluént tartalmazott, míg a norma mindkét esetben csupán 0,2 milligrammot engedélyez. Nagyobb mennyiségű mérgezett bor elfogyasztása súlyos látászavarokat okozhat. Az ostravai higiénikusok hogyan bukkantak az említett borfajtára? Vajon szúrópróbaszerűen vették észre vagy valaki figyelmeztette őket a Nitrianske knieža veszélyeire? - Egy opavai vendéglős hívta fel rá a figyelmünket, akinek feltűnt, hogy már kis mennyiség elfogyasztása után is a vendégek furcsán viselkedtek - közölte Pavla Svrčinová, az ostravai kerületi hivatal osztályvezetője. A nyitrai előállítónál végzett ellenőrzések során viszont nem bukkantak metanolos borra. Ján Ondrejka, az országos főhigiénikus egyik tanácsadója leszögezte: - Úgy tűnik, hogy valaki ellopta a címkéket, vagy pedig valamilyen módszerrel hamisította. A metanolos bort tartalmazó palackokon ugyanis olyan címkék voltak, amilyeneket a Víno Nitra vállalat is használ. Az teljességgel kizárt, hogy a gyártási folyamat során került volna a borba a metanol. Pravda és Práca Ki akarom nyomozni az esetet 1995. október 7-én Vladimír Lamačka alezredest leváltották a belügyminisztérium vizsgálati főosztálya igazgatójának posztjáról. Egy nappal később helyét Ján Kosťov alezredes foglalta el, aki korábban Besztercebányán működött. Az újonnan kinevezett igazgató a lap munkatársának az ifj. Michal Kováč elrablásának ügyéről nyilatkozott. • Az utóbbi napokban már részletesebben is megismerkedhetett azzal, hogy a nyomozás milyen stádiumban van? - Az iratokat egyelőre nem láttam. Információim szerint jelenleg azok az ügyészségen vannak. A funkciómat még nagyon rövid ideje töltöm be, úgyhogy az üggyel foglalkozó nyomozókkal még nem volt alkalmam beszélni. • Az üggyel még szabadsága előtt foglalkozni fog? - Már közel két éve nem voltam szabadságon, szükségem van kis pihenésre. Nem fogom az ügyészséget azért sürgetni, hogy szolgáltassák vissza az iratokat. Amint visszakerülnek a nyomozókhoz, intenzíven megismerkedem az ügy részleteivel. • Milyen elképzelések szerint fogja tájékoztatni a sajtót? - Az igaz, hogy az alkotmány garantálja, a polgároknak joguk van a tájékoztatásra. Viszont azt is figyelembe kell venni, hogy nem lezárt nyomozati anyagokról van szó, amelyek esetében meg kell tartani a hallgatási kötelezettséget. A részleteket akkor kellene nyilvánosságra hozni, ha az egész ügy már le lesz zárva, vagy akkor, ha megdönthetetlen bizonyítékok lesznek a kezünkben. Noro Lazar, Pravda Az államfő és Mečiar lemondása nem megoldás Michal Kováč köztársasági elnök interjút adott a lap munkatársainak. A hosszabb beszélgetésből idézünk. • Az Ön hivatalából származik az az információ, hogy Ivan Lexa amint elfoglalta a SZISZ igazgatójának posztját, abbahagyta az Ön funkciója számára szükséges információk szolgáltatását. Ez ügyben kérte írásban, hogy szolgáltassa azokat az információkat, amelyekre a törvényből kifolyólag joga van? - Megkértem Lexa urat, hogy informáljon a SZISZ ún. új stratégiai irányultságáról, vagyis arról, hogy mit csinál a titkosszolgálat az alkotmányos tényezők védelme ügyében. Szemtelen választ kaptam, amely felsorolta, mit figyelnek a köztársasági elnök, az elnöki iroda, a fiam vonatkozásában - vagyis mindazt, amely ellentétben áll a SZISZ-ről szóló törvény betűjével. Természetesen azonnal levelet írtam a miniszterelnöknek, a parlament elnökének és az 0K0 elnökének. Mečiar úr Ivan Lexával kapcsolatos kérésemre azzal reagált, hogy az államfő állandóan gyűjti a többi alkotmányos tényező elleni információkat. Vagyis az egészet a visszájára fordította. Ezért néhány lépést készítek elő, amelyekkel bizonyítani akarom, hogy a SZISZ megsérti a törvényt, és a törvénnyel ellentétben nem a védelem, hanem a lejáratás érdekében gyűjt információkat az alkotmányos tényezőkről. R. Kotian, P. Tóth, SME (rövidítve) JEGYZET Kivel kacérkodnak Fogašék? Számos jelenségből arra lehet következtetni, hogy a Szlovákiai Munkásszövetség kiválásával, illetve a dél-szlovákiai magyar baloldaliak kiutalásával nem ért véget a magát szociáldemokrata irányultságúnak minősítő Weiss-párt leépülése. Még több jelenség alapján megalapozottan gyanítható, hogy a demokratikus baloldaliak elitje a „hogyan tovább?"-ot illetően kétfelé tart. A pártvezetők egyik feie - igaz, megmegtorpanva - hajlik arra, hogy kitartó munkával és a szlovák kereszténydemokratákkal, a Demokratikus Unióval és a Magyar Koalícióval együttműködve kísérletet tegyen a Mečiar, Slota és Lupták vezette nemzeti-populista koalíció legyőzésére. A baloldali párt elitjének másik, nagyjából az előbbivel azonos súlyú fele úgy képzeli el a megoldást, hogy a szó szoros értelmében riszálva kelleti magát a kormánykoalíció politikai színpadának előterében, és már-már úgy ajánlkozik, mintha végleg feladta volna a szociáldemokrata eszméhez és gyakorlathoz való visszatérést. Az „ideológiája" is kidolgoztatott már Fogašék elképzeléseinek. Ezeknek az a lényege, hogy Vladimír Mečiar mozgalma úgymond csak kényszerűségből szűrte össze a levet a szélsőjobb Szlovák Nemzeti Párttal, illetve a primitíven szélsőbaloldali Szlovákiai Munkásszövetséggel. Tehát - vélik a lepaktálá

s gondolatával kacérkodó baloldaliak - csak csatlakozni kell Mečiarhoz, és nyomban elgördülnek a torlaszok a szlovákiai politikai kultúra kibontakozásának útjából. Fogašék „sorok között" számos esetben utaltak arra: már maga a miniszterelnök is többször jelét adta annak, hogy Slotát púpnak tekinti a hátán, és pártját a koalícióban szívesen lecserélné egy szalonképesebb politikai erőre. Ebből annyi igaz, hogy Mečiarnak Siota és környezete csak külföldön okoz gondot. Amikor például a partnerek az iránt érdeklődnek, miért haladnak oly vontatottan a szlovák-magyar alapszerződés ratifikálásának előkészületei. Azt mégsem válaszolhatja egy miniszterelnök, hogy koalíciós partnerének ódzkodása miatt nem lehet nyélbe ütni annak az alapszerződésnek a dolgát, amelynek aláírásáért annakidején napokig ünnepelte a Nyugat Mečiart. Belföldön egyáltalán nem derogál Szlovákia erős emberének, hogy Slota úgy handal KOMMENTÁRUNK bandázik, ahogy naponta tapasztalhatjuk. A zsolnai vezér a magyar kérdésben, a nyelvtörvényt, illetve a köztársaság védelméről szóló törvényt és más jogszabályokat illetően a Matica slovenskával együttműködve előkészíti a terepet (hangulatkeltés) , a DSZM pedig propagandagépezete és tisztogatói segítségével learatja a termést. A Demokratikus Baloldal Pártja elitjének egy része minden héten legalább egyszer kellemetlen meglepetésben részesíti azokat, akik nemcsak demokratának vallják magukat, hanem valóban értéknek is tekintik a demokráciát Meglepetés volt például, ahogy a párt számos vezetője azért kritizálta Ján Čarnogurskýt, mert úgymond túlságosan kemény fellépésre szólította fel a politikai erőket Mečiarék eüen. Hidegzuhanyként hatott, ahogy a „meghiúsult" rendkívüli parlamenti ülés előkészületei során kifejezésre juttatta különállását, és „langyossága" néhány demokratikus baloldali képviselőnek a szavazásnál is kifejezésre jutott. Alapvetően elhibázott a We iss-párt vezetői egy részének az a feltételezése, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom Mečiarral az élen megszelídülne, valóban demokratikussá válna, ha a miniszterelnök koalíciós partnerét nem Siotának, hanem mondjuk Ľubomír Fogašnak hívnák. A győztes mozgalom vezérével kacérkodók úgy tesznek, mintha tegnap érkeztek volna ide a Mars bolygóról. Mintha nem ismernék Mečiart és az ő politikai, de még inkább emberi tulajdonságait A miniszterelnök demokratikus játékszabályok alapján egyszerűen nem képes senkivel együttműködni. Abban az esetben tehát, ha a Demokratikus Baloldal Pártja paktumot kötne vele, mindössze annyi történne, hogy Szlovákia kormánypárti politikai struktúrájában eggyel növekedne a legeslegújabb kori „Nemzeti Front"-pártok száma. Sajnos, magyar vonatkozása is van ennek a jelenségnek. A Weiss-pártból kiutált magyar baloldaliak úgy szervezkednek „önállóan", hogy vezetőik nem is tagadják: Mečiar szárnyai alatt képzelik el boldogulásukat. „Rendszertanilag" ez ugyanaz, mint ami a Demokratikus Baloldal Pártja kebelén belül Fogaš és társai vezetésével látszik kialakulni. TÓTH MIHÁLY A különút luxus A szlovák törvényhozás történetének eddigi legrövidebb ülése zajlott le kedden röviddel 15 óra után. A kormánykoalíció képviselői alig tíz perc alatt leszavazták az ellenzék által javasolt programot, és a házelnök nyugodt szívvel berekesztette a tanácskozást. Mivel a sietség okáról a parlament elnöke nem nyilatkozott, nem zárható ki, hogy a világtörténelem legrövidebb ülése címén Guinness-rekordra aspirál. De félre a tréfával,, hiszen a kormánypárti képviselők viselkedésén nincs semmi nevetnivaló. Az a fölényes arrogancia, amellyel elvetették a Szlovák Információs Szolgálat és a rendőrség közti konfliktus megvitatását, valamint a titkosszolgálatot felügyelő különleges szerv kibővítését, csak egy posztkommunista országot jellemezhet. A fejlett demokráciákban elképzelhetetlen, hogy a kormányfő és a belügyminiszter ne álljon a parlament rendelkezésére, ha felmerül a gyanú, hogy a titkosrendőrséggel és a rendőrséggel a hatalom visszaélt. Vladimír Mečiar erre nem volt hajlandó. Tudta, számos kellemetlenül konkrét kérdéssel kellene szembesülnie, melyek többségére nem tudna válaszolni. Ügy gondolta, a kisebbik rosszat választja, ha folytatja a struccpolitikáját és továbbra is homokban tartja a fejét. Az ellenzék számolt ezzel a lehetőséggel, ezért napokkal korábban jelezte: a javasolt programpontokat, ha máshogy nem megy, közös frakcióülésen vitatja meg. Az újságírók egészen az ülés berekesztéséig abban a tévhitben éltek, hogy az ellenzéken az egész ellenzék értendő. Mivel a parlament összehívását a Demokratikus Baloldal Pártjának frakciója is támogatta, kézenfekvőnek tűnt, hogy a DU-hoz és KDM-hez hasonlóan elismeri: egységben az erő. Csakhogy a baloldali képviselők úgy határoztak, folytatják különutas politikájukat, ezért nem vesznek részt a közös frakcióülésen. A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy döntésük nem volt egyhangú. Heten támogatták, hatan szavaztak ellene, köztük Peler Weiss, Brigita Schmögnerová, Milan Ftáčnik. A különutas politika fő szószólója az a Ľubomír Fogaš és Pavol Kanis volt, akihez Vladimír Mečiar kormányalakítása idején olyan nagy reményeket fűzött. Ján Budaj, a DU politikusa szerint a DBP-ben nem zárult le a harc a szociáldemokrata irányvonal képviselői és a koncra áhítozó pragmatikusok között. Ez utóbbiakról tavaly az a hír járta, hogy hajlanak a Mečiar-kormányba való belépésre. Peter Weiss akkor elhárította ezt a veszélyt. Pártja népszerűségi mutatói azonban az idő múlásával nem javultak, s ez azok malmára hajija a vizel, akik kezdettől fogva ellenezték a KDM-inel és a DU-val való együttműködést. A választási eredmények mélyreható elemzéséből kitűnt, hogy a DBP szimpatizánsai nem tudták megemészteni a Moravčík-féle koalíciós kormány gazdaságpolitikáját, mindenekelőtt a gyorsított privatizációt. Weiss prozícióját nehezíti az is, hogy a DBP támogatói a Munkásszövetség mellett leginkább a DSZM-el tüntetik ki rokonszenvükkel, míg a Magyar Koalíció és a KDM több mint ötven százalékukban ellenszenvet vált ki. Ez. mind közrejátszhatott abban, hogy a baloldali képviselők végül úgy döntöttek, jobb ha távol maradnak az ellenzéki pártok közös frakcióiilésétől, jobb ha különálló politikát folytatnak. A Demokratikus Unió, a Kereszténydemokrata Mozgalom és a magyar pártok úgy tűnik, megtalálták egymáshoz, az utat. A Demokratikus Baloldal Pártja számára ez hosszabb időt vesz igénybe. Politikusaitól függ, hogy választói mikor értik meg: a pártok közti együttműködés nem azonos az arculatvesztéssel. Nem ártana szem előtt tartaniuk, hogy abban az országban, ahol - A. Nagy László szavaival élve - már egy éve ellenforradalom zajlik, a különutas politika Ilii nagy luxus. SZÁLKA ÉS GERENDA Mint erkölcsi rothadás Néhány napja az foglalkoztatja az állami intézmények, hivatalok alkalmazottait, melyik órában teszik eléjük azt a petíciót, amelynek aláírásával a köztársasági elnök lemondását kellene követelniük. Történetesen, a kulturális minisztérium közvetlen felügyelete alá tartozó egyik intézményben a beosztott alkalmazottak már várják, mikor szólítja fel őket az igazgató: valljatok színt a köztársasági elnök és a kormányfő vitájában, s mindezt az ország érdekeit figyelembe véve tegyétek! A boldogtalanok közül néhányan már a kulturális tárca tervezett strukturális változtatásairól hallva távoztak. Nem várták meg azt az órát, amikor az optimisták által csak a nagypolitika betegségének látott szellemi és erkölcsi rothadás a minisztériumból leszivárog az intézményekbe. Azt azért a távozók sem hitték, hogy a kulturális miniszter hamarosan úgy szerez az értelmiség körében „híveket" a kormány politikájának, hogy körlevélben szólítja fel a minisztériumának kiszolgáltatottakat: tiltakozzanak. Pontosan átgondolt, ördögi kelepce ez. Ezeken a helyeken ugyanis legtöbbször nem univerzális tehetségű és végzettségű emberek dolgoznak. Egy-egy szűk művészeti ágra, kulturális tevékenység gyakorlati és elméleti kutatására szakosodtak. Közülük legfeljebb a színművészeti főiskolát vagy a bölcsészkar esztétika szakái végzettek tudnak elmenekülni magánrádiókhoz vagy magántévétársaságokhoz. Magángalériát vagy magánmúzeumot sem nyitnak minden utcasarkon. Marad tehát a dilemma: aláírja és az erkölcsi meghasonlással vállalja a látszathűséget, közben azt gondol az egészről, amit eddig, és teszi a dolgát, vagy megtagadja, s vállalja az utcára kerülés kockázatát. Van ennek a dolognak egy nagyon riasztó tartalmakat felszínre hozó formai oldala is. A kampány végeztével a miniszter pontos képet kap a szakmai értelemben legkiszolgáltatottabb állami intézményrendszerben dolgozók gondolkodásáról. Papíron előtte lesz, ki a megbízható káder, kit kell azonnal elbocsátani, leváltani vagy megfélemlíteni. Mire tehát sor kerül a napokban beharangozott állami intendatúrák jövő évi felállítására, és az intendánsok személyének a kiválasztására, a minisztérium pontos adatokkal fog rendelkezni az állami alkalmazottak politikai hovatartozásáról. Ennek megállapítására elegendő lesz a petíciós ívek aláíróinak és az azt megtagadóknak a listáit összevetni. Akkor már ott sorakoznak a „hűségesek" az új intendánsi, kultúrinspektori és gondolatcsendőri állásokra várva. A galériákban, a múzeumokban, a könyvtárakban, a színházakban, az amatőr művészeti tevékenységet irányító módszertani központokban, az egyes művészeti ágakat kutató intézményekben valamennyi igazgatónak a kormánykoalíció iránti hűségpróbája lesz ez a petíció. Meggyőződésem, hogy az aláírását megtagadókat ugyanolyan vehemenciával fogják leváltani, mint az államigazgatás alacsonyabb szintű vezetőit tavasszal. Hacsak, nem lázadnak fel az érintett értelmiségiek, az, így kiszolgáltatottá váló művészeti intézmények alkalmazottai. Akinek koránál fogva volt szerencséje nem találkozni a kommunista pártállam totalitárius rendszerével, most már a saját bőrén tapasztalhatja meg annak lényegét. A különbség csak annyi, hogy most egy parlamentáris úton hatalomra került kormánykoalíció végzi a tisztogatásokat és indította be a kontraszelekciót. A cél ugyanaz: a végrehajtandó kormányprogramra hivatkozva megbízható embereket találni. Már azt a fáradtságot sem veszik, hogy az újak szakértelmére hivatkozzanak. Minek is tennék? Tartsuk szerencsénknek, hogy az erőszaksz.ervezeteket még nem vetették be a másképpen gondolkodók és cselekvők ellen. Állami alkalmazottként nyíltan gondolkodni és cselekedni is lehet, ha utána az ember vállalja a létbizonytalanság ódiumát. Az is kérdés, mi számít az államterror kezdetének. Amikor az utcán titkosszolgálati alkalmazottak elrabolnak egy embert, hogy politikai zsarolásra használják fel? Vagy az, amikor petíciók aláírására szólítja fel ágazatának állami alkalmazottait egy miniszter? Netán, már akkor is beszélhetünk államterrorról, amikor a hivatalostól eltérően gondolkodók és cselekvők elfogynak az állami munkahelyeikről, vagy várjuk meg azt az órát, amikor már közbűntényesnek álcázott politikai perekben ítélik el őket? Egyáltalán meghatározható-e az, a pont, amelyen innen még jogállam és demokrácia van, s amelyen túl az. államterror működik.?