Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)

1995-10-31 / 252. szám, kedd

1995. október 31. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 j A minimálbérről még tárgyalhatunk A lap munkatársa az érdekegyeztető tanács pénteki ülésével kapcsolatban kérdezte Václav Števkót, a szakszervezeti konföderáció alelnökét. m Az érdekegyeztető tanács ülésén a szakszervezeti konföderáció javaslatot tett a minimálbérek és a legalacsonyabb bértarifák emelésére. Mi indokolta ezt? - A minimálbérek és a legalacsonyabb bértarifák 1993-as évi, utolsó emelése óta már megváltoztak a feltételek. Emelkedtek az átlagbérek, az idén emelték a létminimum összegét, és ha a jelenlegi minimálbérből leszámítjuk az adót is, akkor az 40 koronával kevesebb a létminimum összegénél. Nem kifizetődő az emberek számára minimálbérért dolgozni, hiszen végső soron több segélyt kapnak. Ezenkívül különböző vállalkozói szubjektumok minimálbérként nagyobb összegeket fizetnek ki, így az állam elesik bizonyos bevételtől. A létfenntartási költségek és az átlagbérek emelkedésével párhuzamosan emelkedni kellene a minimálbér összegének is. Ennek nem lenne különösebb következménye, hiszen napjainkban már számos kollektív szerződésben 2700-2800 koronában rögzítették a minimálbér összegét. • És önök milyen alsó határt javasolnak? - A minimálbér 30 százalékkal, vagyis 3200 koronára való emelését javasoltuk, persze, erről még tárgyalhatunk. • Ön szerint milyen a reális esélye annak, hogy megegyeznek a kormánnyal, amely már jóváhagyta saját javaslatát a viteldíjak kompenzálására? - Aligha valószínű, hogy kompromisszumra jutunk a kormánnyal. Keressük a parlamenti lobbizás útját is, hogy a képviselők változtassák meg a kormány döntését, hiszen ez jogukban áll. Vannak további követeléseink is, amelyeket a tiltakozó nagygyűlésünkön kifejtettünk. A lakosság rosszabbodó szociális helyzetét érintik, a privatizációt és egyéb területeket. Pravda, MARTIN BENKO Ez nem európai színvonal, ez tragédia... Ha ma valaki orvostársaságban rákérdez, hogy valóban 15 meg 24 órás ügyeleteket vállalnak-e, az nagy bátorságról tesz tanúbizonyságot. A fővárosi ružinovi kórház gazdasági igazgatóhelyettesének a minap valóban nem volt könnyű dolga, amikor az ortopéd klinika orvosai körében teljesítette azt a minisztériumi utasítást, melynek értelmében fel kell mérnie az orvosi ügyeletek kihasználtságát és fontolóra kell vennie, hogy kevesebb személlyel nem tudnák-e ellátni az ügyeleteket. Mintha puskaporos hordót robbantott volna körükben. „Ha egy józan ítélőképességű, más szakmabeli néz ránk, joggal mondja, hogy az idióták gyülekezete vagyunk, mert hagyjuk magunkat kizsigerelni, és tartjuk a szánkat... Ha tovább csökkentik az ügyeletes orvosok számát, az 1920-as évi színvonalra süllyedünk." „Képtelenek lennénk dolgozni szaros műszereinkkel, ha nem hordanám egy falusi finommechanikushoz. Ez nem európai színvonal, ez tragédia" - mondja az egyik orvos, aki ebben a hónapban 340 órát dolgozott le, és két szakvizsgával meg húszéves praxissal a háta mögött havi bruttó keresete hétezer korona. Egy másik orvos hozzáteszi: „Még a kórházépületet őrző kutyának is, a gazdájával együtt, több az órabére, mint amit mi kapunk az ügyeletekért." A felbőszült fehérköpenyes férfiak felteszik a kérdést: „Nem az a helyzet megint, hogy a kormány januártól végre 30 százalékkal emeli a fizetésünket, és hogy tudjon miből fizetni, lefaragja az ügyeleti pénzekből? És mi lesz akkor, ha a törvény szerint csak havi 52 órát vállalunk ügyeletben, nem pedig több mint százat? És ha szabadnapot veszünk ki cserébe? Csakhogy akkor nem állíthatnak ide három orvost, és nem is operálhatunk. Mit tesz majd akkor, igazgatóhelyettes úr? Bezárja a kórházat?" Sme Ki miben első? Folyik a versengés a visegrádi négyek, Lengyelország, Csehország, Magyarország és Szlovákia között: vajon melyik állam vonzza a legtöbb külföldi tőkét, hol a legalacsonyabb az infláció, hol a leggyorsabb a gazdasági növekedés? - és teszik mindezt azért, hogy amikor az Európai Unió a szervezet ajtaján kopogtatókat rangsorolja, a lehető legjobb pozíciót harcolják ki. A gazdasági versenyfutás során mindegyik fél csak a maga számára kedvező adatokat kürtöli szét a világba. Ilyen esetben jól jön egy olyan összehasonlító tanulmány, amely az esetleges részrehajlásokat kiszűrve, objektívan bemutatja, térségünk országainak teljesítménye miként viszonyul egymáshoz, és egyáltalán, hol is tartunk a fejlett államokhoz képest. Már több ilyen jellegű gazdasági szakdolgozat született, azonban nemrégiben az Európai Összehasonlító Program keretében egy olyan részletes munka készült, amely nem a valutaárfolyamokat, hanem a tényleges vásárlóerőt vette figyelembe, amikor egybevetette a vizsgált térség teljesítményét Bizony nem túl hízelgő számunkra az egybevetés; kiderült, hogy Ausztria egy főre jutó bruttó hazai össztermékének egyharmadát sem érjük el, ráadásul a visegrádi négyek közül is csupán Lengyelországot előzzük meg egy hajszállal. Emellett szinte észrevétlenül Szlovénia is elhúzott mellettünk, gyakorlatilag megelőzve a posztkommunista országok között elitnek számító visegrádiak teljes mezőnyét. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk Szlovákia oly lelkesen hirdetett gazdasági sikereit, akkor kiderül: ilyen alacsony szinten állva viszonylag könnyű öt- vagy hatszázalékos éves növekedési ütemet produkálni. Arról nem is szólva, hogy Magyarországon kívül a többi versenytárs is Szlovákiával azonos, vagy még gyorsabb ütemben növeli gazdasági teljesítményét, vagyis a képzeletbeli ranglistán egyelőre nem tudunk előbbre lépni. Ráadásul Szlovákia kicsi ország, ezért összsúlya a többiekhez képest elhanyagolható. Nem véletlen, hogy a mérvadó Financial Times pénzügyi, gazdasági napilap egyik legutóbbi mellékletében Lengyelországnak külön cikket szentelt, Csehországgal és Magyarországgal részletes elemzésben foglalkozott, míg Szlovákiát elintézte a következő mondattal: „A nagyon jó külkereskedelmi eredményeket és a kivitel által gerjesztett növekedést háttérbe szorítja az az aggodalom, amelyet a váratlan húzásoktól nem mentes Vladimír Mečiar kormányfőnek a gazdasági életbe történő politikai indíttatású beavatkozásai keltenek." Lám, lám, a köldöknéző belpolitikai birkózás következtében még a gazdasági felemelkedés első kézzel fogható eredményeinek gyümölcsét sem tudjuk leszakítani. Egy kétes értékű elsőséget viszont biztosan e torzsalkodásnak köszönhetünk: Szlovákia a visegrádiak csoportjában toronymagasan első a demarsok számát illetően. SIDÓ H. ZOLTÁN 1:16 Hatodik napja tudjuk, hogy Pozsonyba befutott a második demars. S a múlt csütörtök óta a kormánykoalíció tagjai egymást túllihegve Michal Kováč nyakába akarják varrni a felelősséget. A tegnapi külügyi sajtón ezen túlmenően egy másik lehetőséget is felcsillantott a külügyminiszter. Juraj Schenk egy kérdésre válaszolva ugyan gyorsan visszaszívta azt, amire néhány mondattal korábban nyilvánvalóan célzott: nevezetesen, hogy az EU bővítését ellenző tagjait kell látni a Szlovákiát kellemetlen helyzetbe hozó erélyes figyelmeztetés hátterében. De más meglepő kijelentések is elhangzottak. Például, hogy azért ilyen hosszadalmas az elnök körüli huzavona, mert kizárólag alkotmányos eszközökkel akarják rendezni, amihez idő kell. Hát, majd elválik, hogy az idő kinek a javára dolgozik! Schenk, csaknem leutánozva kabinetfőnökét, megállapította: a szlovák demokrácia három fő pillére, az alkotmánybíróság, a parlament és a kormány normálisan működik, nem mondható el viszont ugyanez az elnöki irodáról. A koppintás azonban kissé félresikeredett, hiszen Mečiar némileg másként látja a helyzetet: szerinte az alkotmánybíróság a szlovák politikai színpad beteg láncszeme. A külügyminisztert nem aggasztja különösebben a kormánykoalíció tagjának az EU írásos figyelmeztetéséről vallott véleménye. Az, hogy Ján Slota a szlovák belügyekbe való beavatkozásnak nevezte a demarsot. A külföldön nyilván megütközést kiváltó kijelentést Schenk egyetlen kurta mondattal intézte el: nem rá tartozik az efféle vélemények kommentálása. Mintha a külügyi tárca vezetője is megkapta volna az ukázt. Az SZNP vezérének mindent el kell nézni, különösen most, amikor esetleg a parlament elé kerül a Kováé-ügy, s az elnök fejét követelőknek össze kell fogniuk, hogy elbánjanak vele. Hogy is mondta csak a külügyminiszter? Minden vitának be kellene fejeződnie egy ponton, akkor, amikor már az állam elementáris érdekeiről van szó. A demars körül támadt vitát is le kellene zárni, mivel ugyanezeket az érdekeket érinti, de a tanulságok levonásával együtt. Méghozzá a parlament talaján, a szlovák külpolitika részletes megvitatásával. Hogy ország-világ előtt esetleg választ kapjunk a kérdésre: ha az EU 15 tagországa és az Egyesült Államok aggódik a szlovák demokrácia sorsa miatt, akkor nem az lenne-e a logikus, hogy Szlovákia szálljon magába, s nem pedig a figyelmeztető tizenhatok? P. VONYIK ERZSÉBET KOMMENTÁRUNK Tv-hergelő Esténként kél dologban biztos vagyok: a pozsonyi tv-híradó mindig fél nyolckor kezdődik, és szakmai színvonala pocsék lesz. Ha nem lennék újságíró, semmi pénzért sem nézném végig, hiszen ugyanebben az időpontban több tucat kiváló külföldi hírműsort tekinthetnék meg. Mostanában harmadik jellemzője is akad a pozsonyi híradásnak: szinte nincs is olyan nap, hogy ne lenne valamilyen magyarellenes műsorblokk. Egyszer Apponyiék bűneit idézik föl bármi kapcsán, ravaszul azt sugallva, mintha minden magyar, a mai szlovákiai magyar is bűnrészese lenne az évszázaddal ezelőtt ténykedő egynémely elvakult magyar politikus valóban súlyos hibáinak. Máskor mai jelenségeket, pontosabban féligazságokat harsognak ki abszolút igazsággá. Mint a tegnapelőtti híradóban. Ahol azt mutatták be, hogy talán negyven zsigárdi gyerkőc kénytelen naponta Peredre buszozni szlovák osztályba, mert helyben csak magyar iskola van. Bezzeg Lédecen öt magyar nebulónak is tartanak fenn magyar osztályt. Aztán gyorsan hozzátették azt is, hogy több mint háromszáz dél-szlovákiai faluban ma sincs szlovák nyelvű istentisztelet. Szakmailag tisztességtelen, sőt erkölcstelen volt ez a híradás is. Először is az összefércelt tudósításnak nem volt hírértéke. Őszintén sajnálom a buszozásra kényszerített zsigárdi gyermekeket és minden hasonló sorsú kisiskolást. Am a kisiskolák leépítése nem a magyarok, hanem a kimúlt szocialista rendszer bűne, a nagyfene körzetesítés következménye. És bizony, sok magyar gyermeket évtizedek óta ugyanolyan hátrányosan érint, mint a szlovákokat. És ezért volt erkölcstelen a műsor, mert - ha cseppnyi szakmai tisztesség van a műsorblokk készítőiben - idézhettek volna ugyanabból a két járásból, tehát a Galántaiből és a Nyitraiból ellenkező példákat is: ahonnan vegyesen lakott településekből magyar iskolások kénytelenek naponta ingázni. S ha már bedobták a másik felkapott témát, igazán utánanézhettek volna, hogy hány - többségben vagy részben magyarlakta - településen nincs magyar pap. A pozsonyi tv-híradót sajnos, egyre kevésbé érdeklik a tények. Ez a hírműsor egyre inkább agymosásra, politikai manipulációk szolgálatába szegődött. És a szlovák nézők jelentős részének hergelésére. Napokon belül kezdődik a parlamentben a nyelvtörvény vitája, ezért nyilván pártfeladat, sőt mélynemzeti kötelesség olyan légkört kialakítani, hogy lehetőleg egyetlen tisztességes szlovák képviselő sem merészeljen akár csak kételkedni is az előterjesztett dokumentum létjogosultságában. Hogy mindez minden valamirevaló demokratikus országban uszításnak minősül? Ezzel a pozsonyi tévé és a híradó mai vezérei egyáltalán nem törődnek. Ők úgy hiszik, hogy magyarellenes hangulatkeltéssel még sokféle konchoz juthatnak a mai szlovákiai politikai dáridózásban. Micsoda különbség! ...állapítottam meg magamban a múlt héten Kassán egy fogalomnak, az összefogásnak a két változatáról. Az egyikre a DSZM országos vezetőségének sportcsarnokbeli nagygyűlésén figyeltem fel. Gabo Zelenay nyugdíjas sportriporter a műsorvezető szerepében egy alkalommal valamilyen ügy érdekében összefogásra szólította fel az ország keleti, nyugati, északi és középső részét. Azóta sem hiszem, hogy tévedésből hagyta volna ki a délt... Megvallom, én a közös ügy érdekében sokkal, de sokkal értékesebbnek, humánusabbnak tartom az olyasféle összefogást, amit két nappal az említett nagygyűlés után tapasztaltam a nemzetiségileg vegyes lakosságú szűkebb kassai régióban. Igen, a Kelet-szlovákiai Vasműben történt szerencsétlenség során bajba jutott szlovákok, magyarok, romák és ki tudja még hány nemzetség tagjai, valamint a nekik, rajtuk önzetlenül segíteni igyekvő szlovákok, magyarok, romák magatartására gondolok. Mert láttam, hogy az otthonukból kilakoltatott nagyidaiaktól Csécsben például senki sem kérdezte, ki milyen nemzetiségű. Aki szlovákul beszélt, ahhoz szlovákul szóltak a házigazdák, aki magyarul beszélt, ahhoz magyarul. És mindegyiküket egyforma szeretettel kínálták hellyel, étellel. Ismervén földijeimet, biztosra veszem, hogy ugyanígy volt ez Szepsiben, Jászon, Popročban, Perényben és másutt is. Ebben az esetben a régió keleti és nyugati, északi és déli része fogott össze - vagyis mindnyájan - a lehető legtisztességesebb szándékkal a közös ügy érdekében. Az én lelkemet a két összefogásból ez utóbbi töltötte el egyfajta jóérzéssel. (gazdag) SZÁLKA ÉS GERENDA Ismét lesz kormánypárti magyar sajtó Ki tudja hányadszor került - igaz, egyelőre gyakrabban csupán szavukban és ritkábban perben - a vádlottak padjára az ellenzéki sajtó, amely nem képes felismerni Szlovákia érdekeit. Bezzeg a kormánypárti rádió, televízió és napilap újságírói pontosan látják, mi a hatalom... akarom mondani, Szlovákia érdeke. Mert ebben az országban csupán egyetlen érdek van: a kormány érdeke. Ha nem támadnák külföldön és belföldön a kormányt, a kormánykoalíció pártjait, ha hagynák dolgozni Vladimír Mečiar kormányát, ebben az országban lenne a tejjel-mézzel folyó Kánaán. Magam is ahelyett, hogy effajta iróniával átszőtt szövegeket írogatnék, inkább a szlovákiai magyarokat győzködhetném arról, amit magam sem hiszek. Rossznyelvek szerint nekünk harmincon túliaknak némi gyakorlatunk lehet a dologban, hiszen még a rendszerváltoztatás előtt kezdtük a pályát, s akkor is csak azt lehetett írni, amit „pártunk és kormányunk" vezetői szerettek. Mondják is orrba-szájba a nagyokosok, milyen jót tenne ennek az országnak egy kis elevenséggel teli sikerpropaganda. Csakhát egy bizonyos állagú, szagú és színű testmeleg anyagba csak a verebek járnak rendszeresen lakmározni. Nem beszélve sokat arról, hogy azt a lovak találják és tálalják fel, nem a balosan nemzeti kormány. Érintőlegesen tartozik a témához, hogy szlovák részről kik, hányan és mennyiért hajlandók erre. Vannak, akik igen. Sokkal érdekesebb, hogy lassan már magyarok is akadnak. Újra. Volt már ilyen. Rendszerváltoztatás előtt és után is. Lesz lapjuk, elvégre ennek a szélső baltól a szélső jobbig terjedő kormánykoalíciónak elemi érdeke a magyarok felől érkező dicséret. Hát meg lesznek elégedve Ľupták, Slota és Mečiar urak az újmagyarok sikerpropagandájával. Többen már sejtik, néhányan már tudják is, kik lesznek azok a tollforgatók, akik elvégzik az írásbeli bérmunkát. Természetesen hozott anyagból és szabásminta szerint. Majd elfelejtettem: magyar nyelven fognak írni. Népiesen, mozgalmasan, megbékélten és jólétben. Ez lesz maga az egyoldali gyönyör, mert csak baloklali lesz. Semmi engedmény, semmi hacacáré. Csak belé a közepébe, amúgy vasércbányász-öntudattal. Abban a szerkesztőségben egymásra talál a magyar munkásosztály, a magyar parasztság és a magyar értelmiség meg néhány nyugdíjas kommunista vezércikkíró. Reménységgel csak az tölt el, hogy ők is valami ellen indulnak harcba. (Volt már ilyen a liberális rendszerváltoztatás után.) Mindenekelőtt az ellenséges hangulatot keltő közeg ellen. Mert amíg ellenséges közeg van, addig lesz miről írni - mondom, hogy bizonyítsam ennek az ellenséges közegnek a létezését. Egy percig se mutatnám ellenséges közegbe tartozó arcomat a majdani kollégák felé, ha nem orozták volna el gyermeklapjaink pénzét. Hinnék szép szavaiknak, ha azt a bizonyos ötszázezret felajánlanák a szebb jövőnknek - gyerekeinknek. Persze, persze, ha ők nem kapták volna meg azt a pénzt, akkor mások sem. Még örülhetünk is, elvégre mindannyian magyarok vagyunk. Minek itt a széthúzás? Tartsunk össze, és tartsuk majd be a nyelvtörvényt? Meg tartsuk a szánkat! Ha nem, akkor nem lesz sem népi, sem megbékélt, sem jólélbeli a szlovákiai magyar közösség. Nem lesz, mert a hatalom nem ad ám holmi ellenzéki lapokra pénzt. Az sem kizárt, hogy a már békés jóléti dolgozószobákban íródó új hetilap megkapja a republika leghűségesebb napilapjának magyar mellékletét. Grátis, csak úgy az Életünk fejléc fejében. Régen, nagyon régen - talán a törökidőkben? volt valamiféle füzetecske, tele propagandaízű szövegekkel, manipulált adatokkal és önjelölt magyarok hűségesküjeivei arról, milyen fényeskedő a padisah és mily kegyes Allah, amiért lehetővé teszi, hogy kegyességüket egyszerre dicsérjük magyar nyelven. Mily szép is volt az Életünk! Most aztán újra lesz. És a leghatásosabb kormánypropagandát akkor fejti majd ki, ha egyszer magyarul tájékoztatja olvasóit a baloldal most már végérvényesen irodalmi szlovák nyelvű internacionalizmusáról. Dusza István rovata SZILVÁSSY JÓZSEF