Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)

1995-10-25 / 247. szám, szerda

1995. október 25. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 I Vége a „drinknek" Szlovákiában Ha nem volna Qlyan komoly a dolog, még nevetséges is lehetne. Szlovákiában vannak olyan emberek, akik egy új törvény meghozatalát többek között azzal-is indokolják, hogy valaki „drinket" iszik egy „pub"-ban, ahelyett, hogy becsületesen „kokakölát" inna egy jó, öreg kocsmában. Az előkészületben lévő nyelvtörvénytervezetnek, sajnos, komolyabb vonzatai is vannak. A nyelv istenítése a törvénytervezet javaslóinak komplexusait tükrözi. És éz egyben annak a bizonyossága, hogy nem bíznak a szlovák nyelvben. Ők ugyanis nem hiszik, hogy a szlovák nyelv magától, természetes és spontán módon, állami felügyelet nélkül megállná a helyét egy olyan országban, ahol a lakosság 85 százalékát a szlovákok alkotják. Ezért hamisnak bizonyulnak azok az állítások, hogy a törvénynek nincs kisebbségellenes éle. Minden védelem valaki vagy valami elől véd. És az új nyelvtörvénynek a szlovák nyelvet például a kisebbségek nyelveitől kellene megvédenie, meg természetesen a cseh és az angol nyelvtől. Az egész törvény minden egyes sorából kisüt, hogy a kisebbségek nyelvei csak egyfajta szükséges rossz szerepét töltik be, amelyeket ideiglenesen még figyelembe kell venni. Ondrej Dostál, SME Cigaretta helyett papír Hallottak már a Marlboro cigarettásdobozokkal folytatott manipulációról? Ha nem, akkor Ön vagy nem dohányzó, vagy távol lakik Pozsonytól. A főváros dohányárusító trafikjai szeptember derekától övön aluli ütéseknek vannak kitéve. A trafikokat olyan „varázslók" látogatják, akik az eredeti csomagolású cigarettákat kicserélik olyan dobozokra, amelyeket ha felbontunk, csak karton- vagy egyéb hulladékpapírttalálunk bennük. A csalók húzása egyszerű trükkön alapul. Először a boltban legálisan vesznek néhány karton Marlborőt. Hazaviszik, a zárjegyeket pára felett leveszik, a dobozokat felbontják, belőlük a cigarettaszálakat kiveszik, s helyükbe papírdarabokat tesznek. A művelet folyamata megfordul, a zárjegyet visszaragasztják, a celofánt szintén visszahelyezik, majd a preparált kartonokkal újra valamelyik trafikba indulnak. A boltban ismételten kérnek néhány karton Marlborót, majd a csapatmunkának köszönhetően az üzletben zavart okoznak, s a pillanatnyi figyelmetlenséget kihasználva az eredeti csomagolásúakat kicserélik az általuk hozott kartonokra. Az árusítók kezdetben a rossz cigarettásdobozok láttán azt hitték, hogy a gyártó követte el a hibát, ám kiderült, hogy pozsonyi specialitásról van szó. A fogyasztóknak ezért csak azt lehet tanácsolni, hogy a vásárláskor figyelmesen nézzék meg a cigarettásdobozt. Alena Bučeková, Práca //i • A tőkepiac haszonlesoi Az utóbbi időben mind gyakrabban jelennek meg a sajtóban olyan hírek, hogy számos polgár - értékpapír-tulajdonos, úgy adott túl értékpapírján, hogy az „eladás" révén pénzhez nem jutott. Ők sorra érdeklődnek a Pozsonyi Értéktőzsdén (BCPB), hogy ez miként lehetséges: egy hónappal ezelőtt, esetleg még régebben eladták a vagyonjegyes privatizációból származó részvényeiket, és mindeddig senki egy fillért nem fizetett nekik. Az ügyek hátterének vizsgálatakor kiderült, hogy az értékpapír-tulajdonos olyan kereskedelmi közvetítővel kötött szerződést, olyannak adott felhatalmazást részvényei kezelésére és eladására, aki nem tagja a Pozsonyi Értéktőzsdének. Azok a polgárok, akik ilyen közvetítőkkel léptek kapcsolatba, sokszor nem tudatosítják ennek a veszélyeit. Ugyanis így nem lehetnek bizonyosak abban, hogy részvényeik eladása esetén valóban a pénzükhöz jutnak. Pedig ezt a kockázatot könnyű elkerülni. Elegendő, ha a polgár a Pozsonyi Értéktőzsde tagjának szolgálatát veszi igénybe. Ugyanis az értéktőzsdén közvetlenül csak az kereskedhet, aki a pénzügyminisztérium licencengedélyén kívül befizetett a tőzsde Garanciális Alapjába. František Palkó, Národná obroda „Fekete Péter" a Harvard kezében A Sporofond befektetési társaság körüli hírverés nem csitul, a részvényesek nem tudják, hogy egyáltalán visszakapják-e befektetett pénzüket. A lap Eduard Šebót, a Harvard Befektetési Társaság alelnökét kérdezte az ügyről. m Mennyi időt vesz igénybe a befektetési társaság megszüntetése? - A városi bíróság minden valószínűség szerint addig nem dönt a megszüntetéséről, amíg a Legfelsőbb Bíróság nem hozza meg döntését. Mivel a Legfelsőbb Bíróság számára nincs megállapítva, meddig kell a döntést meghoznia, így elméletileg néhány évig is eltarthat a folyamat. • Vagyis mikor várható az első visszafizetés? - Ha a pénzügyminisztérium jóváhagyja a felszámolási ütemtervet, akkor az első törlesztés 1995 decemberében várható, legkésőbb a jövő év januárjában. Milan Jablonovský, Pravda (Rövidítve) Ejnye, Bili! í KOMMENTARUNK Hurrá, örüljünk! Nem, nem lett olcsóbb sem a tej, sem a kenyér, a hús is egyre drágább a lassan megfizethetetlen krumpli és alma mellett. Annak örüljünk, hogy a nemzethű kormánymédiáknak ismét van két-három hétre elegendő töltényük, megint elpufogtathatják majd nekünk, mennyire nemzetáruló az államfő. Hogy ez önt, átlagnak nevezett normális olvasó, egyáltalán nem érdekli? Már tele van az egésszel a... tüdeje? Ugyan már! Őket egyáltalán nem érdekli, hogy önt nem érdekli. Ha sokat mondják, talán megmarad belőle valami az átlagfejében, és elfelejti az almát meg a krumplit. Mert nyakam rá, hogy Michal Kováč megint megkapja a magáét. Mit követett el? Semmit. De megjelent! Nagy címlapfotókon, Bili Clinton jobbján, akinek a szíve felőli oldalon ráadásul ott mosolygott a másik ősellenség: Václav Havel. Egy tárgyalás, egy fotó az amerikai elnökkel azért valami, főleg annak, akinek vajmi kevés esélye van hasonlóra. Ezt ők is tudják, akik azért tisztában vannak a propaganda alapfogásaival, meg azzal, hogy a Kováč-Clinton duót nehezen tudja majd ellensúlyozni a Mečiar-Csernomirgyin páros képe, még akkor is, ha kiplakátozzák vele a fél országot. Merthogy ez a program. Kováč a napokban Németországban járt, majd New Yorkba kapott meghívót. Mečiar Iglón volt, a közeljövőben pedig az orosz kormányfővel találkozik. Zsák a foltját. Nem? Tülekedett ám a Kováč kíséretében lévő Šesták államtitkár is az amerikai elnöknél, hogy fogadná már egyszer a szlovák kormány meg a parlament elnökét is. Mire Clinton: majd meglátja, hogy mit tehet. És ezzel a Šesták még el is dicsekszik a TA SR-nek! Pedig a hülye is tudja, ha Clinton szavait udvarias diplomatából lefordítjuk magyarra, akkor az annyi, mint egy pofon. Fogadjunk: olyan nincs, hogy ezért itthon ne verjék el a port - Kováčon. Annak ellenére, hogy - az APA szerint - ő is szorgalmazott egy Clinton-Mečia r találkozót, bár tudjuk, az ő indítékai mások voltak. Van más is. Kováč is elmondta, meg a nyugati hírügynökségek is Úgy tájékoztattak, hogy Clinton nem akart beavatkozni a szlovákiai belpolitikai huzavonákba, de aggasztónak nevezte az itteni helyzetet, főleg azokon a területeken, melyek a demokratikus fejlődéssel, a jogállamisággal függnek össze. Na bumm! Ez ugyanaz, amit a napokban Malcolm Rifkind Londonban mondott a külügyminiszterünknek, és amit Juraj Schenk oly nagy vehemenciával, de csekély meggyőző erővel próbált tagadni. Ugyanaz, amit a szlovák államfőnek pár hónapja egyszer már elmondtak Amerikában, igaz, a Republika szerint „csak másodrangú politikusok és szenátorok". Akkor ha tehették volna, megnyúzzák Kováčot, amiért úgymond - elárulta a hazát azzal, hogy nem védte meg Szlovákiát, nem cáfolta meg a bírálatokat. És ugyanígy járt a három magyar pártelnök is, akik pár nappal korábban ugyanazt tapasztalták a tengerentúlon, mint a szlovák államfő. Barkochbázhatunk, hogy most mi lesz a nemzetiek fő érve, mert azt ugye mégsem állíthatják, hogy Clinton véleménye nem képviseli a hivatalos amerikai álláspontot! Vagy mégis? Hát persze, de még mennyire! Nem lepődnék meg,, ha ezentúl azt olvasnám, hogy az amerikai elnök vagy nem tud semmit Szlovákiáról, vagy félretájékoztatták a rossz tanácsadói, vagy részese lett a Szlovákia lejáratását, felszámolását, megsemmisítését, feldarabolását célzó nemzetközi összeesküvésnek, mely összeesküvést a hazai ellenzék (rossz s zlovákok+magyarok) sanda kormányellenes ármánykodása szítja. Mert Clinton reggelizés közben New York Timest, Smet meg Národná obrodát olvas. A Soros meg itt-ott odacsúsztat neki egy Új Szót is. MALINAK ISTVÁN Politikai sajtójog Amikor a kormánykoalíció parlamenti képviselői az ellenzék minden tiltakozása ellenére a Polgári Perrendtartásba külön eljárási szabályokat iktattak be, még senki sem gondolta volna, hogy ennek az, új „sajtótörvénynek" az egyik első áldozata éppen Ján Smolec kormánypárti képviselő, a kormány nem hivatalos napilapjának a főszerkesztője lesz. Márpedig Michal Kováč köztársasági elnök éppen ellenük kíván be1 adni egy személyiségvédel mi keresetet, továbbá büntetőjogi feljelentést, mivel a lap ismételten leközöli néhány olyan (állítólag egy osztrák bank által kiállított) számlakivonatot, amelyekről még maga a főszerkesztő is beismerte, hogy akad köztük szándékos hamisítvány is. Ez a „töredelmes beismerés" természetesen csak amolyan hözödöszös stílusban történt - akkor, amikor már a vízcsapból is az folyt, hogy az osztrák bank ilyen formanyomtatványokat nem használ, és hogy a számlakivonat kiállításának napján az ausztriai bankok egyetlenegy nyomtatványt sem állíthattak ki, mert éppen aznap volt valamiféle országos munkaszüneti napjuk. A már említett polgári perrendtartás!, kis sajtótörvény értelmében a bíróság az ilyen ügyek esetében rendkívül gyorsított eljárást köteles alkalmazni. Így például a keresetlevél beadásától számított harminc napon belül köteles megtartani az ügyben az első tárgyalást! Az. alperes (rendszerint valamelyik lapkiadó lesz) a kereset kézbesítésétől számított harminc napon belül köteles a keresetlevélben megfogalmazott vádakkal szemben állást foglalni, és köteles a bíróságnak javaslatot tenni olyan bizonyítékok végrehajtására, beszerzésére, amelyekkel saját állításainak hitelét bizonyítaná. Amennyiben az alperes ezt nem teszi meg, a bíróság a döntéshozatal során a felperes állításaiból indul ki, szögezi le az új szlovák sajtójog, amely ugyanakkor mintha távolodna az olyan, több száz éve érvényes demokratikus perjogi alapelvektől, mint az eljárás szóbelisége, közvetlensége, amelyek a bíróság és a peres felek személyes érintkezésére helyezik a hangsúlyt. Az új rendelkezések inkább azt az írásbeliséget helyezik előtérbe, amely a perjog története során elsősorban az inkvizíciós perekre volt jellemző. Ezt a bizonyítási kényszert nagyon kevés beperelt szerkesztőség tudja majd elviselni; márpedig ha e kényszerítő intézkedésnek nem tesznek eleget, akkor a bíróság alighanem csak abból indul majd ki, hogy mit állít a beadványában a felperes, ami alighanem azt jelenti; a bíróság csak a felperes javára dönthet, ha a beperelt lapkiadó nem terjeszt elő írásbeli bizonyítékokat a pereskedés okát képező cikk állításaira vonatkozóan. Az új szabályozás annyira abszurd és hihetetlen helyzetekhez vezethet, amelyek valójában minden egyes jogállamban elfogadhatatlanok, de nálunk, Szlovákiában, az alapvető ábra mégis az lesz, hogy amit a felperes (aki az eddigi tapasztalatokból kiindulva nyilván valamely politikus lehet) kifogásol vagy támad, azt egy nagyon rövid, záros határidőn belül a szerkesztőség megcáfolja - vagy elveszti a pert. A felperesnek, a politikusnak el se kell mennie a bírósági tárgyalásra (őszintén szólva, eddig sem jártak), a meghallgatása nélkül is győzhet a kormánypárti igazság. A kiegészítő jogi rendelkezés, amely szerint a bíróság a kereset beadásától számított egy éven belül köteles „döntést hozni", a bírákat egyszerű hivatalnokokká minősíti (habár sokan közülük eddig is csak amolyan pártállami hivatalnokként viselkedtek). Az eddig minden rendszerhez lojálisán igazodó bírák nyilván ezt is fenntartások nélkül elfogadják. Ha a törvény nekik azt parancsolja, hogy a sajtóügyeket harminc napon meg egy éven belül intézzék, ők ezt harminc napon és egy éven beliil fogják intézni. A bíráinkat ilyen jogi szabályozás mellett nemigen érdekli (sőt nem is érdekelheti) majd az, hogy akadnak, akik már két éve szeretnének elválni, két éve folyik a válóperük, és hogy az, utolsó válóperes tárgyalás (mondjuk) egy éve volt megtartva. Nem szabad, hogy érdekelje a bíróságokat, mi lesz a kiskorú gyermekekkel, ha nekik a törvény azt írja elő, hogy a sajtópert egy éven belül le kell zárniuk. A bíróság az adott esetben még az ügyek fontossági sorrendjének felülbírálatára sem jogosult. Az ítélet kihirdetésére megszabott egyéves határidőt a bíróságok bármi áron megpróbálják majd tiszteletben tartani, és ez, sajnos, az igazság rovására is történhet. Éppen ezért ezt nem lehet perrendtartási vagy sajtótörvénynek tekinteni, csakis egy politikai indíttatású jogszabálynak. Ezt a benyomást erősíti például az is, hogy a rendelkezések szerint az eljárásra illetékes bíróság nem az általában illetékes (az alperes székhelye szerinti) bíróság lesz, hanem a felperes, az ilyen vagy olyan lapot perelő politikus lakóhelye szerinti bíróság - hogy szegénykémnek ne kelljen a főként az adófizetők terhére üzemeltetett BMW-vel, esetleg Mercedesszel utaznia az egyébként illetékes bíróságra. AHOGY ÉN liroM Ki legyen szerény 1996-ban? Tóth Mihály rovata A személyszállítási kedvezmények megnyirbálására adott szakszervezeti reagálás megmutatta, hogy Szlovákiában milyen ingatagok a szociális béke alapjai. Az 5,5 millió lakosú Szlovákiában több százezer olyan munkavállaló van, akinek családi költségvetését a szó szoros értelmében felborítja, hogy a munkába utazás költségei havi néhány száz koronával megnövekedtek. így a munkavállalók néhány hete hallgattak Alojz Engliš szakszervezeti vezető hívó szavára, és elmentek a tiltakozó nagygyűlésre. Egyelőre még csak közvetve váltak politikai tényezővé a szakszervezetek. Azonban előfordulhat, hogy nyomásgyakorló tevékenységük közvetlenül ható erővé válik a nagypolitikában. Az érdekegyeztetés legutóbbi fordulóját követően ilyen körülmények közölt nyilvánította a miniszterelnök 1996-ol a szerénység esztendejévé. Szavait ugyan közvetlenül a kormány szociális, illetve gazdasági partnereihez intézte, de mérget vehetünk rá, hogy aki munkavállalóként, illetve vállalkozóként tudomást szerez Vladimír Mečiar szerénységre intő nyilatkozatáról, az saját közvellen környezetét, lehetőségeit és kilátásait illetően is eltűnődik a felhíváson. Más szóval: a leginkább érintettek elgondolkoznak afölött, hogy a nagy garral beharangozott makrogazdasági (tehát globális) sikerek hatására az „alagút túlsó végén" elkezdett-e legalább derengeni a fény. Ugyanis az önhibájukon kívül a társadalom perifériájára, a szegénységi küszöb túloldalára sodrődottak már nem engedhetik meg maguknak, hogy makrogazdasági kategóriákban gondolkodjanak. Egyre földhözragadtabban zsonglőrködésre kényszerülnek, hogy fizetéstől fizetésig, még rosszabb esetben segélyfolyósítástól segélyfolyósításig kitartson a pénzük. Óvatos becslések szerint is már-már a munkavállalók, illetve a csak potenciális (mert feleslegessé váll) munkavállalók felét teszik ki azok, akiket a miniszterelnök szerénységre int. Igaz, közvetlenül a szakszervezeti vezetőkhöz szólt, csakhogy a kormány iráni legmegértőbb, az ország gazdasági helyzetét legkiválóbban ismerő szakszervezeti vezetőt is kifütyülnék az anyagi végveszélybe kerüllek, bármilyen ékesszólóan ecselelnc is Mečiar országépítő koncepcióját. A szélsőbaloldallal szövetkezett Mečiar olyan helyzetet teremtett ebben az országban, hogy nincs szakszervezeti vezető, aki ma hajlandó lenne e kormány javára egyetlen elismerő szót is kimondani. Várható, hogy a vállalkozók nagyobbik része is minimum vegyes érzéssel fogadja a miniszterelnök intelmét, hiszen vállalkozásbarátnak sem minősíthető a kormány gazdaságpolitikája. Normális viszonyok között egy nehézségekkel küzdő kormány gazdaságpolitikája a politikai ellenzék legalább hallgatólagos megértésére talál. Mečiar olyan politikai viszonyokat teremteti, amelyek lehetetlenné teszik, hogy az oppozíció mérsékelje magát, és legalább gazdasági kérdésekben támogatásban részesítse a végrehajtó hatalmat. A kormány energiájának legalább felét a miniszterelnök és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom dominanciájának, egyeduralma megszilárdításának elősegítésére fordítja, és ennek során olyan kliensrendszert alakít ki, amelyet egyetlen, magára valamit is adó ellenzéki demokratikus politikai erő sem támogathat. Egy gazdaságilag bajba jutott demokratikus országban akár még konszenzus is létrejöhet, ha a miniszterelnök a szociális követelések visszafogására szólít fel. Ez nálunk is megtörténhetne. Feltéve persze, hogy a miniszterelnököt nem Vladimír Mečiarnak hívnák. A szlovákiai gazdasági válság abból ered, hogy nem hajtották végre azt a privatizációs koncepciót, amelynek megvalósításához 1991-ben, Václav Klaus pénzügyminisztersége idején hozzáfogtak. Ebből ered, hogy megtorpant a magánosítás és a termelés szerkezetének átalakítása. A megtorpanás szándékos volt, nélküle nem lehetett volna kiépíteni a kliensrendszert. A privatizáció elhúzódásának közvetlen következménye volt a munkanélküliség hallatlan mértékű növekedése. És most, az általános elszegényedés kellős közepén visszafogottságra int bennünket a miniszterelnök. Az a gyanúm, hogy szavai sem a munkavállalók, sem a vállalkozók, sem az ellenzéki politikai pártok körében nem találnak visszhangra.