Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)

1995-10-25 / 247. szám, szerda

[41 ÚJ SZÓ KÜLFÖLD 1995. október 2414. Horn Gyula fogadta az RMDSZ elnökét A magyar-román kétoldalú kapcsolatok alakulása, illetve a romániai magyar kisebbség helyzete volt a témája a Horn Gyula magyar miniszterelnök és Markó Béla, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének vezetője közötti tegnapi budapesti megbeszélésnek. PÉNTEKEN: Perry-Gracsov találkozó Az amerikai és az orosz védel­mi miniszter pénteken találkozik egymással, hogy Bili Clinton amerikai és Borisz Jelcin elnök hétfői egyezségének megfe­lelően megvitassa a boszniai bé­kefenntartás kérdéseiben meg­maradt nézeteltéréseket. A Reu­ter hírügynökségnek amerikai védelmi körökre hivatkozó jelen­tése szerint a vita továbbra is a Boszniába vezénylendő több­nemzetiségű békefenntartó erők parancsnoksága körül folyik. William Perry és Pavel Gra­csov szombaton Kansas állam­ban megszemlél egy ameri­kai-orosz hadgyakorlatot, ame­lyet a NATO békepartnerségi programja keretében hajtanak végre. A kéthetes közös hadgya­korlaton 250-250 amerikai és orosz katona vesz részt. MT! MTI-hír Az RMDSZ szövetségi elnöke Tabajdi Csabával, a magyar mi­niszterelnöki hivatal politikai ál­lamtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatón ismertette a tárgyalás részleteit. Markó el­mondta: a miniszterelnök bizto­sította arról, hogy a magyar kor­mány támogatja az RMDSZ cél­kitűzéseit, beleértve az autonó­mia-törekvéseket is. Az Iliescu elnök által kezdeményezett ma­gyar-román megbékélési javas­latról szólva kifejtette: a nyilat­kozat éles ellentétben áll a való­sággal. Ennek illusztrálására példaként hozta fel a magyarok számára hátrányos oktatási tör­vényt, a külföldi zászlók és him­nuszok tiltásával kapcsolatos btk-módosítást, illetve a Maros megyei prefektus és alprefektus leváltását. Az RMDSZ elnöke ar­ra is kérte Horn Gyulát, hogy a kormány tegyen erőfeszítéseket MTI-hír A német sajtó tegnap éles hangú kommentárokban bírál­ta, arroganciával vádolta Hel­mut Kohl kancellárt, aki nem vett részt az ENSZ 50 éves fenn­állása alkalmából tartott New York-i ünnepségen. A kancellár egy hétfői sajtóér­tekezletén azzal indokolta távol­maradását, hogy méltatlannak tartja az ünnepség körülménye­it. „A beszédek öt percben vaió korlátozása jelzi, hogy micsoda nagy intellektuális eseményről van szó" - jelentette ki Kohl. A Süddeutsche Zeitung vélemé­a magyar kisebbség számára fo­lyósított alapítványi támogatá­sok reálértékének megőrzésére. Kérdésekre válaszolva Markó elmondta, az ellenzéki Demok­ratikus Konvenció felbomlása miatt az RMDSZ egyedül vág ne­ki a jövő tavaszra tervezett hely­hatósági választásoknak. Fel­hívta a figyelmet arra is, hogy a korábban csak általuk támadott oktatási törvényt egyre többen vitatják Romániában. Ezt bizo­nyítják a diáktüntetések is. Tabajdi Csaba közölte, hogy egy-két héten belül megtartják a magyar és a román külügyi ál­lamtitkárok találkozóját, az Ilies­cu-féle megbékélési javaslat kapcsán. A magyar kormány azt is javasolja, hogy a román okta­tási törvényt illetően kezdemé­nyezett szakértői tárgyalásokra hívják meg az RMDSZ, illetve a magyarországi Román Kisebbsé­gi Önkormányzat képviselőit is. nye szerint a kancellár arrogan­ciájáról tanúskodik ez a kijelen­tés, hiszen okosabbnak akar mutatkozni az ünnepségen megjelent 150 állam- és kor­mányfőnél. Németország állan­dó helyet szeretne kapni az ENSZ Biztonsági Tanácsában, a kancellár távolmaradása azon­ban azt jelzi a világnak: az egye­sítés kancellárja nem tartja szükségesnek, hogy kifejezze a világszervezet iránti tiszteletét ­írja a napilap. Majd hozzáteszi, ez a lépése ártott az ország te­kintélyének, mert Kinket külügy­miniszter is csak késve, a jubile­umi fénykép elkészülte után re­EURÓPAI UNIÓ Oktatási programok A kelet-európai diákok és okta­tók számára is elérhetővé válnak az EU-országokban meghirdetett egyes képzési-oktatási progra­mok - derült ki Luxemburgban, azon a találkozón, amelyen az Európai Unió és a társult orszá­gok oktatási miniszterei - köztük Eva Slavkovská szlovák miniszter - vettek részt. A tavaly decembe­ri EU-csúcs hozott elvi döntést a programok megnyitásáról. Most 3 program vált hozzáférhetővé: a „Leonardo" (ami szakképzésre összpontosít), a „Socrates" (ez közép- és felsőfokú intézmények hallgatói és oktatói számára nyújt lehetőséget például arra, hogy valamely külföldi egyete­men fejezzék be tanulmányai­kat), és a kötött iskolarendszeren kívüli képzéssel foglalkozó „Yo­uth For Europe". A programok­ban úgy lehet részt venni, hogy az oktatási intézmények EU-or­szágbeli társintézetek projektjei­hez csatlakoznak, vagy maguk dolgoznak ki ilyet, és keresnek hozzá uniós partnert. Mindkét esetben képzési programmal kell megpályázni a közösségi finan­szírozást. MTI pült New Yorkba pár órára, hogy elmondja beszédét. Földrengés Kínában Nagy erejű földrengés pusztított tegnap reggel Kína délnyugati részén. A jelentések szerint a ren­gés ereje elérte a Richter­skála szerinti 6,5-es foko­zatot. A földrengés epi­centruma Jünan tarto­mány székhelyétől, Kun­ming várostól északnyu­gatra mintegy 90 kilomé­ter távolságban volt. Leg­alább 27 ember meghalt, több százan súlyosan meg­sebesültek és 200-300 ház összedőlt. A földren­gés, melyet utórengések követtek, a tartomány hegyvidéki részét érintette legsúlyosabban. A károk felmérését nehezíti, hogy megszakadtak a távközlé­si kapcsolatok. MTI Kohl és az ENSZ CHIRAC-INTERJU Még négy robbantás A francia államfő azt sze­retné, ha Oroszország is ki­venné a részét a boszniai bé­keterv megvalósításából. A CNN amerikai hírtelevízióban hétfő este nyilatkozó Jacques Chirac úgy vélte, hogy meg kell találni azt az áthidaló megoldást, amely lehetővé teszi a NATO és Oroszország együttműködését. Az elnök a nukleáris robbantásokról, az Algériával való kapcsolatok­ról, Boszniáról és a Québec-i népszavazásról fejtette ki vé­leményét. Chirac leszögezte, nem szabad Oroszországot megalázni. Éppen ezért ismét óva intett attól, hogy a NATO-t gyors ütemben bővítsék a volt szocialista országokkal. Úgy vélte, az utóbbi hónapokban túl sokszor került szóba a NA­TO-csatlakozások kérdése, amely pedig „nagyon idege­sítő téma az oroszok számá­ra". A francia államfő közölte, valószínűleg még 4 robban­tást hajtanak végre, mielőtt a jövő év tavaszán befejeznék a nukleáris kísérleteket. Egyút­tal értésre adta azt is, hogy Párizsnak szándékában áll aláírni a nukleáris kísérletek teljes betiltását célzó egyez­ményt. A francia vezetés ko­rábban 6-8 robbantást tartott szükségesnek ahhoz, hogy meggyőződjenek a nukleáris ütőerő hatékonyságáról. Québecről szólva kijelentet­te: Franciaország kész elis­merni a kanadai tartomány függetlenségét, ha az október 31-én esedékes népszavazá­son az elszakadáspártiak tá­bora győz. Ám leszögezte, a francia kormány nem kíván beavatkozni a kanadai bel­ügyekbe. MTI MURUROA Brüsszel nem kezdeményez eljárást A brüsszeli Európai Bizottság nem kezde­ményez eljárást Franciaország ellen a luxem­bourgi Európai Bíróságnál, mivel a dokumen­tumokból kitűnik, hogy a Francia Polinéziá­ban végzett atomrobbantások környezet­szennyező hatása nem haladja meg azt a mértéket, amely felett a testületnek egyálta­lán jogalapja lehetne egy ilyen lépésre - je­lentette be Jacques Santer bizottsági elnök az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén. Ám kifejtette, a testület álláspontja továbbra is az, hogy az atomrobbantások tel­jes körét haladéktalanul be kell tiltani. MTI | VLLÁGHÍRADÚ Hága: Elnapolták Tadics tárgyalását Májusra napolta el Dusán Tadics boszniai szerb vádlott tárgyalását a hágai nemzetközi törvényszék, eleget téve a védelem kérésének. Tadicsot azzal vádolják, hogy 1992. május 23-a és december 31-e között három északnyugat-boszniai táborban - Omarskában, Kera­termben és Trnopoljében - kegyetlenkedett, foglyokat gyilkolt meg. Tadics holland ügyvédje szerint ha az idén rendeznék meg a tárgya­lást, a védelem nem tudna elegendő tanút felsorakoztatni, és így a bí­rósági eljárás nem lenne igazságos. Maga Tadics cáfolja az ellene fel­hozott vádakat, és azt állítja, hogy nem is volt jelen a neki felrótt bűncselekmények elkövetésénél. EBRD-kölcsönt kapnak a cseh vasutak Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a héten 125 mil­lió ECU kölcsönt nyújt a cseh állami vasúti társaságnak, a České dráhynak. Ezt a pénzösszeget a cseh vasutak az ország legfontosabb vasúti vonalának, a nyugati német-cseh határtól a keleti cseh-szlo­vák határig húzódó Déčín-Prága-Breclav vonalnak a korszerűsítésé­re fogják felhasználni. Ugyancsak az említett vonal modernizálására az Európai Beruházási Bank (EIB) 75 millió dollárt kölcsönöz a cse­heknek. A munkálatokat, melyek a jövő évben kezdődnek, a kormány is támogatja; ennek nagyságáról azonban még nincs döntés. Tervek szerint a korszerűsítés után ezen a vonalon a ma még csak Nyugat­Európában használatos modern gyorsvonatok is közlekedhetnek, mégpedig elsősorban Prága és a német városok közti összeköttetést javítanák. Tüntetés Groznijban Groznijban az oroszbarát kormány rendőrsége tüzet nyitott azokra a tüntetőkre, akik az új kormányfő kinevezése ellen tiltakoztak. Négy ember megsebesült, s szemtanúk szerint egy halálos áldozata is van az incidensnek. Felrobbant a NASA hordozórakétája Fellövése után 45 másodperccel hétfőn felrobbant az amerikai űrkutatási hivatal egyik hordozórakétája. A Virginia állambeli Wallops­szigeteken felbocsátott, 100 tonnás rakéta egy műholdat állított vol­na Föld körüli pályára - közölte tegnap a NASA. A műhold felbocsátá­sát eredetileg augusztusra tervezték, de azóta kétszer is elhalasztot­ták. A kudarc okáról nem tájékoztatott az amerikai űrkutatási hivatal, csak annyit közölt, hogy a robbanás nem követelt áldozatokat. Grúzia: A pénzreform hatása A grúz elnök szerint megszilárdult az ország közelmúltban beveze­tett új nemzeti valutájának, a larinak a helyzete. Eduard Sevardnadze a tbiliszi rádiónak nyilatkozva kifejtette: a rendelkezésre álló adatok szerint stabilizálódnak az árak, amelyek az egy hónappal ezelőtt vég­rehajtott pénzreform első napjaiban átlagosan 20-27 százalékkal emelkedtek. A grúz államfő azzal számol, hogy október végére az alapvető élelmiszerek ára a pénzreform beindítása előtti szintre es­nek vissza. Sevardnadze egyidejűleg bejelentette: Grúziában novem­ber 1-től átlagosan 50-60 százalékkal emelkednek a bérek, a nyugdí­jak és az ösztöndíjak. Mexikó: Letartóztatták az indiánvezért Mexikóvárosban a rendőrség letartóztatta Fernando Yanez Mu­nozt, aki feltételezések szerint - az indián őslakosság támogatta ­Zapatista Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (EZLN) German parancs­nok néven ismert egyik legfontosabb vezetője. A férfit tiltott fegyvervi­selésért tartóztatták le. Yanez cáfolta, hogy az EZLN tagja lenne, azt azonban elismerte, hogy szimpatizál a szervezettel. A kormány és a gerillák közötti béketárgyalások legutolsó fordulója vasárnap este ért véget. Megfigyelők szerint nem kizárt, hogy a Yanez letartóztatása mi­att megszakadnak a tárgyalások. Napfogyatkozás Ázsiában Irántól Indonéziáig emberek milliói láthatták az Ázsia egy részét tegnap sötétbe borító napfogyatkozást, amely legtökéletesebben a kambodzsai Angkor templom északi pontján volt látható. Ahogy a Hold „elvonult" a nap előtt, mintegy 100 kilométer átmérőjű árnyék keletkezett, amely hajnalban először Irán központi részét, majd Afga­nisztánt, Pakisztánt, és India északi részét borította be. A sötétség az­tán Burmán, Thaiföldön és Kambodzsán vonult végig, végül érintette Vietnamot, Malajziát és Indonéziát. MTI APRÓHIRDETÉS APROHIRDETESEK FELVETELE POZSONYBAN - VOX NOVA Rt., Pribinova 25, 819 15 Bratislava; hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között KOMÁROMBAN - WIN 20, Záhradnícka 16, I. emelet jobbra; hétfőtől péntekig 9 és 13 óra között KASSÁN - Kovács utca 25. Hétfőtől péntekig 9 és 13 óra között Magánszemélyektől a soros hirdetések ára: ÚJ SZÓ - 1 szó 7 korona (14 korona félkövér betűkből), fénykép közlése 80 korona; Vasárnap - t szó 10 korona (félkövér betűkből 20 korona), fénykép közlé­se 100 korona. A jeligés hirdetések felára 20 korona, a hirdetések kezelési költsége 10 korona. Közületi soros hirdetések ára: ÚJ SZÓ -1 szó 13 korona (25 korona félkövér betűkből); Vasárnap -1 szó 18 korona (35 korona félkövér betűkből). Az árakhoz 25 százalékos hozzáadottérték-adót számlázunk. Ma ünnepli 40. születésnapját a legdrá­gább feleség és édesanya, BELUCZIDA Izsapon. E szép ünnep alkalmából boldog születés­napot kíván: szerető férje: Károly, lányai: Gabriella, Zsuzsanna, fia: Károly. A gratulációhoz csatlakozik Gábor, Ferenc és Regina. KN-045 • Asztalosokat felveszünk 20 éves korig. A betanulási idő után (3-6 hónap) teljesítménybére­zés. Tel.: 0813/992 76, 19-től 23 óráig. KN-056 m&äk i • KÁRPÓTLÁSI JEGYET VÁSÁRO­LUNK MAGAS NAPI ÁRON, azon­nal készpénzzel fizetünk. Pro­cent Hungária Értékpapír Rt. Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 44. Tel.: 0036/96-316 289, 0036/96 317 518, 117-es mel­lék vagy Vác, Zrínyi Miklós út 3­5. Tel.: 0036/273 190 96. VS-154/3 • KÁRPÓTLÁSI JEGYET vásáro­lunk magas napi áron. Azonnal készpénzzel fizetünk. Cím: Mis­kolc, Széchényi út 92., I. emelet 2. sz. Tel.: 0036/46 344 285. VS-1028 • Cseh részvényeket vásárolok. Tel.; 0863/82 575. V-2969 • Mindenszentekre eladó fehér, sárga nagy virágú krizantém na­gyobb mennyiségben is. Kucso­ra János, Čerhát 7, Komárno. Tel.: 0819/62 589, 28 40, 18­órától 46 35. KN-053 • Eladó régebbi családi ház nagy telekkel Febáron. Ár meg­egyezés szerint. Tel.: 0708/ 62 35 32. V-3172 • Eladók berni pásztor ku­tyakölykök; Veszelei Vilmos, Dózso­vá 39,937 01 Želiezovce. V-3175 • •:• • Eladó másfél éves, törzsköny­vezett nápolyi nőstény mastif, valamint Fiat Uno dízel 1003-as motor. Tel.: 0709/59 42 67. V-3185 • Eladó 5611-es traktor. Tel.: 0863/98 210. V-3187 • Kiváló minőségű őrölt fűszer­paprika eladó. Érdeklődni a 0810/94 350-es telefonszá­mon lehet V-3192 • Eladó Nagymegyeren családi ház 17 áras telekkel. Tel. 0709/92 29 45. V-3194 • Felhívjuk az olvasók figyelmét, hogy Szlovákiában vendégszere­pel ZÁMBÓ JIMMY és együttese. Az előadások, koncertek 1995. október 23-án Somorján, 24-én Érsekújvárban, 25-én Pozsony­ban az Istropolisban, 26-án Ga­lántán, 27-én Komáromban, 28­án Nagymegyeren, 29-én Tornai­ján, 30-án Párkányban lesznek. Az előadások kezdete 19 óra. Jegy­elővétel a helyszíneken és a helyi Csemadok-irodákban. K-136 mm • Figyelem! Rolók és redőnyök most akciós áron megrendel­hetők. Szállítás és szerelés in­gyenes. ERGOLEX, Kúpeľná 355, Zemianska Olča. Tel.: 0819/ 96 425. V-3044

Next

/
Thumbnails
Contents