Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)
1995-10-03 / 228. szám, kedd
1995. október 2. SPORT ÚJ SZ Ó 2229 I Inter-Trnava 1:2 (0:1) KASSAI BÉKEMARATON Csúcsközeiben a futók A 810 fős mezőnyben talán senki sem tekingetett olyan gyakran a karórájára, mint a két leggyorsabb versenyző. És ők is főleg akkor szaporázták az időellenőrzést, amikor elhúztak legkomolyabb vetélytársaiktól, s tudták, érezték, kettőjük közül kerül ki a győztes. Tudniillik még volt elegendő erőtartalékuk ahhoz, hogy a több száz méteres hátrányt esetleg az utolsó kilométereken ledolgozni szándékozó üldözőiket szükség esetén ismét lerázzák magukról. SPORTHÍRADÓ \ Csupán az foglalkoztatta mindkettőjüket, hogy vajon milyen hajrára képes a másik. A 35. kilométertől a 40.-ig óvatosan tesztelgették, méregették egymást, a közönség pedig élvezte a vezető futók taktikázását. Ha az egyik gyorsítani próbált, a másik is azonnal szaporázni kezdte lépteit. Ennek a fordítottjával nem találkoztunk, mert lassítani senki sem próbált. - Ugyan melyikük bírja jobban? - kérdezgették az út mentét ezúttal is vastagon szegélyező nézők. E kérdésre a 40. kilométernél kezdett kirajzolódni a válasz. A 33 éves belga futó - aki hetente 45 órát dolgozik a hentesüzletben, és naponta általában csak egy órát edz - akkor robbantott, majd előnyét a célig közel 40 méteresre növelte. Az órájára pedig azért kacsingatott ő is olyan gyakrán, mert szerette volna megdönteni a kassai verseny 1978 óta fennálló 2:13:34 órás időcsúcsát. - A 25. kilométernél éreztem, hogy nincs baj,jöhet a hajrá. Tudniillik a maratonin én a 25. és 30. kilométer között kezdek el igazán versenyezni. Addig csak cammogok, futok a többivel, visz a boly, amelyikben vagyok. Kassán, szerintem, elérhető a 2:11 és 2:12 óra közötti teljesítmény, csak ahhoz több kiváló futó kell, vagyis olyanok, akik űzik, kergetik, húzzák egymást az élen - nyilatkozta a győztes belga Goegebeur. A lengyel Poblocki Kassán az „első nekifutásra" a második helyen végzett. Nem titkolta, jövőre újból eljön, és megpályázza az elsőt. - A pálya, a hangulat nagyszerű, itt élvezet versenyezni - mondta. Elégedett volt a másik lengyel futó Kramarz is. Ő ugyanis sokáig csak az élboly mögött „baktatott", a táv felénél még a kilencedik helyen tartott, ám akkor elkezdett „menetelni" és végül feltornázta magát a dobogó harmadik fokára - többek között megelőzve a két afrikai futót is. Hasonló hajrára a Magyarországon élő erdélyi Markó Györgynek nem futotta erejéből. Ő a verseny előtt 2:16 órás teljesítményben bízott, mindvégig ehhez szabta az ütemet, s végül három perccel maradt el a tervétől. Ha azt vesszük, hogy sérülés miatt a múlt ősztől mostanáig nem versenyzett, akkor a mostani kassai szereplése előtt le a kalappal. Egyébként, hogy a futók közül ki mennyire volt elégedett önmagával, arról nincs pontos áttekintésünk. A kassai Tisza Tibor az 54. helyen végzett (2:48:33), a rozsnyói Husár György a 77. lett (2:53:21), az abaújszinai Ficzere Bertalan ideje 3:10:09, a kassai Böszörményi Lászlóé 3:25:25, a nagykaposi Vargae stók Gézáé 3:27:16, a szepsi Ivanko Lászlóé 3:21:47, a királyhelmeci Rajna Péteré 3:42:07. A szervezésben, rendezésben is csúcsközeli idei kassai versenyen a nőknél Melicher Ludmilla feladta a küzdelmet, így az orosz Tazetgyina „könnyen" szerezte meg az első helyet. A kézi meghajtású tolókocsin közlekedő mozgássérültek versenyét az orosz Szergej Shilov nyerte 1:46:01 órás teljesítménnyel a szlovákiai Kukl'a és Škorník előtt. (gazdag) Hát ezt is megértük! Régen látott sok néző volt kíváncsi a sárga-feketéknek a bajnokság 8. fordulójából tegnapra halasztott mérkőzésére. Persze a szurkolók mintegy fele Nagyszombatból verbuválódott, akik nagyszerű, igazi futball-légkört teremtettek (leszámítva az ún. kemény mag primitív skandálását). Hogy igazi focihangulat uralkodott a stadionban, ahhoz a két csapat is hozzájárult. Elsősorban is a vendégek. A nagyszombatiak agresszív, letámadásos és erőteljes játékkal már a meccs eljén uralták a pályát, minden támadásuk életveszélyes volt, mert gyorsan, helyenként szellemsen kombinálva, egyéni megoldásokkal vezették azokat. A nehézkes a hazai védők csak nagy nehézségek árán tudták hárítani az akciókat. Ha ehhez hozzávesszük, hogy mindent mozgás közben, egyszerűen, de célirányosan csináltak, akkor nem csoda, hogy csakhamar vezetéstszereztek. És milyen góllal! Gabriel a 16-os bal oldali vonalától hátra és középre gurított pontrúgását Ujlaky mintegy 20 méterről elemi erővel bombázott a bal felső sarokba. Nagyon ritkán látni ilyen löketet hazai pályán. Az Inter lassúsága, nehézkessége mellett a vendégek futballozása cikázásnak tűnt, a védők könnyedén, megelőző szerelésekkel hárítottak, és küldték támadásba a társakat, akiket jól irányított a középpályán Kostka és Karhan. Nem és nem tudott kibontakozni az Inter, agresszivitásban egyáltalán nem tudta felvenni a versenyt a vendégekkel. A bíró pedig engedte a kemény, könyörtelen, de nem a durva játékot. A második nagyszombati gólnál elmélázott a hazai védelem, és Karhan közelről küldte a hálóba a labdát. Az utolsó 15 percben feljött az Inter, Valovič tréner három csatárral próbálta élénkíteni a támadó játékot. Többször adódott meleg helyzet a vendégek kapuja előtt, de az Inter csak egy hárítható, eléggé sántikáló góllal tudott eredményes lenni. A Trnava teljesen megérdemelten győzött, köszönve ezt elsősorban bátor, agresszív, sok mozgáson alapuló csatárjátékának. Góllövők: Ujlaky (21. p.), Karhan (68.), ill. Medveď (75.). Játékvezető: Kačenga, 6200 néző. Sárga lap: Ševeia, Malatinský, Kuna, Kožuch, Karhan, Kostka. INTER-Hýll-Ševela (46. Rupee), Tomko, Kuna, Chvíla-Greguška (67. Kožuch), Obšitník, Malatinský (57. Vašík), Prokop-Medveď, Landed. TRNAVA : Fišan-Hrabal, Čmiianský, Karhan, Fiľak-Bališ, Kostka,. Šimon (80. Radványi), Gabriel-Mačák, Ujlaky (89. Moravec). (t. v.) 1. Trnava 8 5 2 1 17:9 17 2. B. Bystrica 8 5 2 1 15:8 17 3. FC Košice 8 5 0 3 15:9 15 4. Prešov 8 4 3 1 9:6 15 5. Slovan 7 3 3 1 10:5 12 6, lokomotíva 8 4 0 4 13:11 12 7. Humenné 8 3 2 3 13:10 11 8. Bardejov 8 3 1 4 7:9 10 9. Inter 8 2 2 4 10:16 8 10. DAC 8 2 0 6 12:22 6 ti. Nitra 7 1 2 4 7:12 5 12. Prievidza 8 0 3 5 6:17 3 m Jövő héten Svájcban , Ebselejtezőn lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány a következő keretet jelölte a találkozóra: Hajdú, Babócsy-Simon, Telek, Nyilas, Kecskés, Illés, Farkasházy, Hamar, Csertői, Csábi, Bükszegi, Vincze I., Mracskó, Szlezák, Jagodics, Geress, Jován, Mónos, Arany, Bánfi, Lipcsei, Halmai, Klausz. • Zürichben, a Nemzetközi Labdarúűgó Szövetség (FIFA) illetékesei közölték, hogy rekordszámú nevezés érkezett az 1998-as franciaországi világbajnokságra. A kijelölt határidőig, múlt szombatig, több mint 150 ország adta le nevezését A korábbi csúcsot az 1994es amerikai vb tartotta, akkor 144 állam jelentkezett. • Oiego Maradona elégedett lehet bemutatkozásával, hiszen az argentin lapok is dicsérettel illették a 34 esztendős labdarúgót. „Maradona játszott, a Boca Juniors csak nyerhetett" - írta a Pagina 12 című újság. * 4 magyar labdarúgó NB 19. fordulójának zárómérkőzésén: Csepel-Ferencváros 1:2 (0:1), góllövők:Nagy (81.), ill. Milovanovic (30.), Vincze 0. (79.). • Tegnap hivatalosan bejelentették: a jégkorong NHL-ben szereplő profi jégkorongozók is részt vesznek az 1998-as téli olimpián. Elmélázott a kapus Rimaszombatban ötezer néző volt kíváncsi a listavezető zsolnaiak elleni mérkőzésre. Színvonalas összecsapást vívott a két csapat, az első félidőben a nagy akarással küzdő újonc játszott fölényben, mégis az első félóra végén a korábbi meccseken remeklő Lovásik kapus betlizett: bevédte Kopecký ártatlannaktűnő beadását. Hiába támadottjóval többet a hazai csapat, végül a rutinosan futballozó vendégek diadalmaskodtak. A rimaszombatiak teljesítménye ennek ellenére dicséretet érdemel. Csakúgy, mint a korábbi találkozókon a hazaiak legjobbja ismét a 24 esztendős Piszár József volt, akit a zsolnai védők sokszor csak szabálytalanság árán tudták szerelni. A találkozót követően Karol Kisel, az újonc edzője érthetően szomorúan értékelte a látottakat: „Kiegyenlített csatát vívtunk a favorittal, védenceim teljesítményével elégedett vagyok. Sajnos, helyzeteink nagy részét elpuskáztuk. A mérkőzés végkimenetelét nagyban befolyásolta, hogy az első gólnál kapusunk óriási hibát vétett. A vendégek játékán érződött, hogy nem véletlenül állnak a tabella élén, a kevés helyzetből sikerült három gólt lőniük." Stanislav Griga, a zsolnaiak 34 esztendős trénere (annak idején a Spartában, a Feyenoordban és a Rapid Wienben rúgta a labdát): „Természetesen örülök, hiszen győztünk, és háromszor találtunk a rimaszombati kapuba Az ellenfél a vártnál nagyobb ellenállást tanúsított, de labdarúgóink példásan küzdöttek, s ennek meg is lett az eredménye.. Piszár ezúttal is igazolta, remek formában van. Csapatunkból Leitner, Hýravý és Masarovič jeleskedett." (szabó) Csak vedelmi hibák? Rosszkedvű volt Eugen Černák, a vendégek edzője a Bős-Léva (4:1) meccs után: „Nehéz szavakat találnom ilyen vereség után. A hazaiaknak négy helyzetük akadt és mindet kihasználták - védelmünk durva hibáit követően. Az első félidőben katasztrofálisan futballoztunk, a fiúk nem tartották be a taktikai utasításokat, mindenki saját szakállára játszott. Szünet után aktívabbak lettünk, de nem tudtuk megfordítani a mérkőzés állását." Molnár Zoltán, a hazaiak trénere azonnal megkontrázta kollégáját: „Szokássá vált a honi futballban, hogyha a csatár gólt rúg, rögtön a védelmet hibáztatják, gyakran elfeledve, a támadó hibázásra kényszerítette a bekkeket. Itt vannak például Suchý gótjai. Az elsőt merész bevetődéssel érte el, a harmadik előtt a félpályáról indult, lefutotta egy-két ellenfelét, és mintegy 25 méterről leadott félmagas, sarokba tartó bombáját csak nézte a kapus. És Csiffári találata (nem Süttő nevéhez fűződik a negyedik gól, ahogy tévesen közöltük - a szerk.) ? Ha fejelés közben valaki magasabbra ugrik ellenfelénél, nagyon nehéz védelmi hibának minősíteni. Egyébként a mérkőzés jó iramú, izgalmas játékot hozott, véleményem szerint megérdemelten győztünk, a gólokon kívül még több helyzetünk is adódott. Azt hiszem, elégedettek lehettek szurkolóink." A lévaiak edzett, rutinos csapat benyomását keltették. Mezőnyjátékuk főleg a második félidőben volt figyelemre méltó, sokat futottak, gyorsan kombináltak - a bősiek tizenhatosáig. Ott már nem tudták helyzetig megjátszani a labdát. Ebben nem kis mértékben közrejátszott, hogy a hazaiak jó érzékkel védtek területet, szorosan fogtak embert, rendre lefülelték az átadásokat. A 34 éves Ravasz Jóska házmestereket meghazudtoló precizitással söprögetett, Varga Dezsi sérülése után ismét a tőle megszokott határozottsággal futballozott (rúgott egy zúgó kapufát is), a fáradhatatlan Mészáros Zoli- középpályás létére - nagy munkát végzett a hárítások során, és a támadásokból is kivette részét. Amit talán hiányolni lehet a bősiektől, az az ún. közjáték. Bár lehet, hogy egy híres edző mondásához tartották magukat: ami a két tizenhatos között történik, nem is annyira fontos; a büntetőterület környékén zajlik az igazi futballélet. Úgy mint a kézilabdában. Mindkét csapat igazolta, tudásával a táblázat felsőbb régióiban is szerepelhetne. De ne legyünk türelmetlenek, még csak a 9. fordulónál tart a bajnokság A bősiek sérülés miatt többjátékosukat voltak kénytelenek nélkülözni a pontvadászat elején. Most a kapusok vannak soron. Jankovics Attila után az ŠKP ellen Pozsonyban fantasztikusan védő Darnai Ignác sérült meg, helyére a 18 esztendős Sweiger Arnold állt be. Jó alakú portás, fiatal kora ellenére biztosan mozgott a kapuban. (t.v.) Megtört a jég A II. labdarúgóliga első „negyedében" várakozáson alul szerepeltek a rozsnyóiak: ötször döntetleneztek, háromszor pedig kikaptak. Egészen a 9. fordulóig nem tudott nyerni az újonc. Vasárnap délelőtt azonban megtört a jég, s megszerezte első győzelmét a Kalcit. Azt a Dubnicát győzte le, amelý a korábbi találkozóin figyelemre méltó eredményeket ért el. A szakvezetők és a játékosok azt remélik, a csapat elindul felfelé azon a bizonyos lejtőn... Miloš Ga/o, a rozsnyói labdarúgó-szakosztály titkára: „Alaposan felkészültünk erre a meccsre, tisztában voltunk azzal, ha kikapunk, nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. Éppen ezért védekező felfogásban futballoztunk. Mivel a Dubnica is hasonló taktikával lépett pályára, így csak elvétve alakult ki helyzet. A győztes gólunkig mindkét oldalon - egy-egy lehetőség maradt ki. Grác parádés csukafejesét követően kitámadtak a vendégek, ám nem jelentettek komoly veszélyt a kapunkra. Ha egy kis szerencsénk van, akkor több góllal is nyerhettünk volna. Kár, hogy nem javítottunk a gólarányunkon." Annak ellenére, hogy a rozsnyóiak három pontot szereztek, továbbra is ott tanyáznak a veszélyes zónában. A Kalcitra felettébb nehéz 90 perc vár a 10. felvonásban: a veretlen éllovas zsolnaiak otthonában próbál szerencsét. „Én lennék a legboldogabb, ha a listavezető stadionjában kiharcolnánk hatodik döntetlenünket" - mondta a szakosztálytitkár. (zsigárdi) UJSZO szlovákiai magyar napilap főszerkesztő: Szilvássy József (»32-32-20) főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (®210-4456) Miklósi Péter (»210-4453) a Vasárnap vezető szerkesztője Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Pribinova 25,8. emelet Telefonközpont: 07/210-9 Szerkesztőségi titkárság: 32-50-18, telefax: 36-45-29 hírfelvétel és üzenetrögzítő: 2104426, sportrovat: 36-46-39 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806 Kassa 095/6228-639 Rozsnyó 0942/21947 Rimaszombat 0866/925-14 Komárom 0819/649-59. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató tt 210-4460, fax: 210-4467 Hírdetőiroda: ® 210-4455, fax: 210-4431. Nyomja a DANUBIAPRINT 02-es üzeme. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, valamint a Mediaprint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače. Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12,1993. december 10-én. Engedély száma 179/93 A szerkesztőség a beküldött kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát fenntartja. A nem megrendelt kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index 48011 EURÓPAI FUTBALLKORKEP Cantona góllal tért vissza • Bár nem tudta legyőzni az Old Traffordban a nagy rivális Liverpoolt a Manchester United, a 42 ezer szurkoló mégis nagy ovációval fogadta az eseményt, hiszen nyolc hónapi távollét után sikeresen tért vissza a gyepre a nagy kedvenc, a francia Eric Cantona, az angol bajnokság 8. fordulójában. A Crystal Palace elleni mérkőzésen történt incidens óta nem játszó csatár már a második percben egy remek csel után Butt lábára varázsolta a labdát, amiből a középpályás nagy gólt lőtt. Ezután felváltva forogtak veszélyben a kapuk, és a Liverpool csatára Robbie Fowler két góljával megfordította az eredményt. A 70. percben Ryan Giggset buktatták a vendégvédők a tizenhatoson belül, és a megítélt büntetőt Cantona értékesítette, így góllal ünnepelte visszatérését. Most már bizonyos, hogy a Newcastle idén a bajnoki címet szeretné megszerezni, hiszen a másik liverpooli együttes, az Everton otthonából hozta el Kevin Keegan csapata a három pontot. Bajban van viszont a Manchester City, hiszen ismét vereséget szenvedett, ezúttal Nottinghamben, így továbbra is egy ponttal zárja a tabellát. • A német Bundesliga szuperrangadóján megszakadta Bayern százszázalékos sorozata: Dortmundban 3:l-re kikapott. Nem sokkal az első félidő lefújása előtt Reuter vitatható 11-esből szerzett vezetést, röviddel a szünet után Nerlinger egyenlített. A csereként beállt uruguayi Sosa parádés góllal szerezte meg a dortmundiak második találatát, nem sokkal később Zorc állította be a végeredményt. A 8. fordulóban Leverkusen ben szerzett pontot a Werder Bremen, amely tíz éve nem szenvedett ott vereséget. A brazil Paulo Sergio szerzett a hazaiaknak vezetést, amit Basler védhetetlen szabadrúgás-góllal egyenlített. A második félidőben Vöiler ismét a Leverkusent juttatta vezetéshez, de a csereként beállt Neubarth egy percen belül válaszolt, amivel kialakította a végeredményt. A bajnokság legnagyobb meglepetése az újonc Hansa Rostock szereplése. Ageisdorf edző csapata ismét győzött, méghozzá ezúttal Karlsruhéban, és harmadik a két bajnokesélyes mögött. • Továbbra is fantasztikusan menetel az Ajax Amsterdam, a holland bajnokságban. A Ferencváros Bajnokok Ligája csoportellenfele a 7. fordulóban Davids, Litmanen, Kluivert és Straai (öngól) révén négy gólt szerzett a Heerenveen otthonában. Az Ajax százszázalékos teljesítménnyel áll a táblázat élén, hét mérkőzésen még gólt sem kapott! • Vereséget szenvedett Genfben, de továbbra is vezeti a tabellát a Ferencváros BL-ellenfele, a Grasshoppers, a svájci bajnokság 12. fordulója után. Détári klubja, a Neuchatel viszont idegenben szerzett három pontot, s a Magyarországon pihenő játékos nélkül is tartja második helyét. • Megszakadt eddigi százszázalékos teljesítménye a Milan gárdájának, az olasz bajnokság 5. fordulójában, miután kikapott Bariban. Az egyetlen gólt Gautieri közvetlenül a szünet után szerezte, és hiába támadott többet a vendégcsapat, Albertinit a játékvezető ki is állította. Az, hogy továbbra is megőrizte vezető helyét a Milan, azt a Napolinak köszönheti, hiszen a déliek a bajnok Juventus otthonában raboltak egy pontot. Lendületbejött a Parma, amely eddig gyengén szerepelt: Sztoicskov két gólt lőtt. Luis Suarezt, az Internazionale új edzőjét gólparádéval köszöntötte csapata a San Síróban a Torino ellen. (sr) TIPPVERSENY • legjobbat • a legjobbtól ""( T)Ferrolux * * Vasárukereskedés Dunaszerdahely, Karcsai út. Tel.: 0709/52 57 84. 52 53 19 Fax: 0709/52 57 84, 52 20 70 Tizenhárom olvasónk találta el a Prešov-Slovan I. ligás labdarúgó-mérkőzés végeredményét - 0:0. Sorsolással az udvardi Vadkerti István nyerte a 2000 koronát. (sr)