Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)
1995-10-03 / 228. szám, kedd
10 ] ÚJSZÓ RÉGIÓ - HIRDETÉS 1995. október 4. A JÉGKORONG EXTRALIGA ALAPSZAKASZANAK EGYHATODA UTAN Mi történt a bajnokkal? Két hét alatt hat fordulót bonyolítottak le a jégkorong Extraligában. A körmérkőzéses sorozat egyhatoda után - nem kis meglepetésre - kétpontos előnnyel a pozsonyi Slovan áll áz élen a tavalyi ezüstérmes Trenčín, valamint az ugyancsak kilencpontos Dubnica előtt. Kl gondolta volna, hogy a címvédő kassalaknak ilyen gyengére sikeredik a rajt: öt pontjukkal csupán a hetedik helyen szerénykednek. A kelet-szlovákiaiak eddig hét(!) pontot vesztettek, s ez önmagáért beszél. A narancssárga-feketék szurkolói lépten-nyomon azt kérdezik: mi történt a bajnokkal? Pozsonyban végre sokan járnak hokira, s ez érthető is, hiszen jó passzban vannak a kékek. Vasárnap este közel hatezren látták az újonc besztercebányaiak elleni összecsapást (4:1). Amióta a Harvard szponzorálja a fővárosiakat, nagyot változott a helyzet; a korongozok nem panaszkodnak, hanem árultak el a Slovan szakvezetői, még az évi költségvetést sem hozták nyilvánosságra. Pozsonyban érthetően hosszú idő után - megint abban reménykednek a drukkerek, hogy bajnokcsapatot ünnepelhetnek majd... A pontvadászat alapszakaszából azonban még 30 forduló hokiznak. S nem is rosszul: ötször nyertek, egy ízben pedig döntetleneztek. Kilencezer néző előtt legyőzték a bajnok kassaiakat, s ugyancsak telt ház előtt remiztek a trencsériiekkel. Idegenből mindkétszer két ponttal távoztak. Az 1985-ben világbajnokságot nyert csehszlovák válogatott erőssége, Jifí Sejba fordulóról fordulóra a Slovan legjobbja, vasárnap is fontos gólt ütött a 28. percben. Dušan Žiška, a pozsonyiak vezetőedzője: „Már a rajt előtt mindenki tisztában volt azzal, ott szeretnénk tanyázni a táblázat élmezőnyében. Ez volt a főszponzorunk egyetlen kérése. A hokisok is tisztában vannak azzal, ha jól szerepelnek, akkor a jutalom sem marad el." Konkrét összeget nem tak a játékosok. Aztán jött az a balszerencsés ligarajt. Meggyőződésem, ha a Dubnicát legyőztük volna, abban az esetben most listavezetők lennénk. Az edzéseken megy a gólütés a fiúknak, a bajnoki találkozókon viszont képtelenek vagyunk a hálóba találni. Remélem, az eperjesiek elleni fölényes győzelem meghozza a korongozok önbizalmát." Nemcsak a Košice, hanem a Dubnica is futószalagon szállította a meglepetéseket. A váratlan kassai pontszerzés után alaposan belelendültek a máriatölgyesiek: legyőzték a nyitraiakat, sőt Trencsénből is két ponttal távoztak. Majd jött a hidegzuhany: kikaptak az addig nyeretlen újonc besztercebányaiak otthonában. Méghozhátravan, s az ezt követő play offban (a legjobb nyolc folytathatja a rájátszásban) sok minden előfordulhat Kassán viszont egyre nagyobb a feszültség, szinte senki sem tudja, miért bukdácsol a bajnok. A Dubnica és a Nitra elleni hazai döntetlenre, illetve vereségre nehéz magyarázatot találni. Pénteken, Trencsénben nem játszott rosszul a kelet-szlovákiai gárda, a fél tucat ziccerből azonban egyet sem használt ki. Ilyen is már régen fordult elő, hogy a kassaiak 0-ra kapjanak ki. A Vág-parti városban ez megtörtént (2:0). Ján Selvek, a Košice trénere: „Arra is gondoltam már, talán az is volt a baj, hogy az idény előtti tornákon várakozáson felülit nyújtotzá 6:0-ra! Ez a fiaskó azt jelentette, lecsúsztak a tabella éléről. Ma Turócszentmártonban szeretnék igazolni, nem véletlenül tanyáznak az Extraliga élmezőnyében... ZSIGÁRDI LÁSZLÓ A bajnokság állása: 1. Slovan 2. Trenčín 3. Dubnica 4. Martin Poprad 6. L Mikuláš 7. Košice 8. Nitra 9. B. Bystrica 10. Prešov 1 0 1 1 1 1 3 3 0 3 0 3 0 2 1 2 0 1 0 1 0 20:10 11 23:11 9 19:14 9 14:15 6 14:15 17:21 17:13 9:12 14:18 9:27 A MAI MUSOR - 17.00: L. Mikuláš-Slovan, Martin-Dubnica, B. Bystrica-Košice, Prešov-Nitra; 17.30: Trenčín-Poprad. JOVORE: DIAK RÖPLABDA VILÁG KUPA KOMAROMBAN Meghívó nyolcvanhat országba Összesen nyolcvanhat tagországa van az Iskolai Sport Világszövetségének, amelynek csúcsszerve, a végrehajtó bizottság tavalyi párizsi ülésén Szlováklát bízta meg a soron következő diák röplabda Világ Kupa megrendezésével. Arról, hogy végül is hogyan került a rangos sportesemény Komáromba és miként haladnak az előkészületek, ÓVÁRY ANDRÁS, a szervező bizottság elnöke tájékoztatott. • 1996. április 28-a és május 5-e között látják vendégül a világ diák röpiabdázóit. Hogyan került a Duna-parti városba a rendezés joga? - Megalakulása óta tevékenykedem a Középiskolai Sport Szlovákiai Szövetségében, ugyanakkor otthonosan mozgok a röplabdaberkekben is. Mikor meghallottam, Szlovákia lehet a VK házigazdája, első utam a városházára vezetett. Felvetettem a polgármesternek, mi lenne, ha elvállalnánk. Ő megörült ajánlatomnak. Később benyújtottuk a pályázatot, és az illetékes szövetség ránk bízta a szervezést. A mérkőzéssorozat éppen a Komáromi Napok idején lesz, így gazdag műsor vár a résztvevőkre, megismerhetik városunkat, az itteni röplabdaéletet. Kell-e ennél jobb lehetőség a világ előtti kitárulkozásra? • Mennyibe kerül a Világ Kupa megrendezése? - Költségvetésünk 4,5 millió koronával számol. Egymilliót a várostól kapunk, felet az illetékes oktatási minisztériumtól, a többi a szponzoroktól és a rajtdíjakból jön össze. • Gondolom, javában tartanak már az elkészületek. Hány országba küldtek meghívót? Érkeztek már visszajelzések? Milyen részvételre számítanak? - Minden tagországba elment a színes bulletin, benne az előzetes jelentkezési lappal. Október 28-áig várjuk az előzetes visszajelzéseket. Eddig hét ország (Izrael, Ausztria, Szlovákia, Svédország, Luxemburg, Belgium, Németország) 14 csapatát már bejelentette. Csehország telefonon közölte indulási szándékát. Január végéig várjuk a végleges jelentkezéseket. Ezután dől el, hány fiú és lánycsapat lesz a mezőnyben. Feltételezhetően számuk 32-40 körül mozog majd. • Hol bonyolítják le a tornát? - Nyolc pályára van szükségünk. A komáromi városi, a csallóközaranyosi és a perbetei sportcsarnok minden gond nélkül kibérelhető. ígéretet kaptunk a komáromi röplabdacsarnok használatára is, ott azonban jelenleg erotikus masszázsszalon van. A rengeteg találkozó miatt városunk területén további négy tornateremmel számolunk. Egyelőre csupán a lies számú lakótelepen található városi szaktanintézeté van elfogadható állapotban. Bízunk benne, hogy az év végére elkészül a hajógyári szaktanintézeté is, és decemberig új burkolat kerül a játéktérre a Határőrség utcai alapiskolában. Patthelyzet alakult ki a Munka utcai alapiskolában, miután a miniszter asszony elrendelte, hogy a járás területén valamennyi magyar iskolában állítsák le az építkezéseket és a felújítási munkákat. Kész a tornaterem, vannak öltözők is, csak éppen a bejárat befejezése és az apró munkák maradtak hátra, ami legfeljebb kétszázezer koronába kerülne. A járási tanügyi hivatal ragaszkodik a miniszteri döntéshez, pedig ezúttal többről van szó. Mivel Világ Kupát rendezünk, mind a város, mind az ország érdeke, hogy legjobban sikerüljön. Kár lenne egy ilyen banánhéjon elcsúszni. J. MÉSZÁROS KÁROLY Óváry András: „Január végéig várjuk a végleges jelentkezéseket." Tulipánvirágzás Hollandia férfi röpiabdázói az utóbbi években valamennyi világversenyen a döntőben a rövidebbet húzzák, nem és nem tudnak a trónra ülni. Erre honfitársnőik minden korábbi kísérlet nélkül - vasárnap megnyerték az Európa-bajnokságot. A kontinensviadalok történetében először! A narancsmezes hölgyek a döntőben könnyedén megbirkóztak (3:0) a horvátokkal, ám végső sikerüket már szombaton megalapozták, amikor az elődöntőben óriási meglepetésre (3:1) kiverték a címvédő Oroszországot. Ennél nagyobb szenzáció nem született az Eb-n. igaz, a vendéglátók a döntőben sem mehettek biztosra, mert a csoportmérkőzések során kikaptak (2:3) a horvátoktól. Az oroszok elleni siker viszont feldobta őket, és még játszmát sem adományoztak ellenfelüknek, amely összesen mindössze huszonkét pontot gyűjtött. így hatalmas volt az öröm Arnheimban, tulipánvirágzással ért véget a 19. Eb. A nagy esélyes Oroszországnak csak a bronzérem jutott. Nem került a legjobb nyolc közé Csehország, a legutóbbi kontinensviadal ezüstérmese. Szlovákia távolabbról nézte a hollandiai küzdelmeket. Már a selejtezőben elvérzett, pedig az Európa-bajnokság számos újonnan született ország részvételével zajlott. Mezőnyükből végül is váratlan aranyérmes lett földrészünk legjobbja. (j. mészáros) ^^^jPPELÖKNEj^^ A NIKÉ-ben a következő meccsekre tippelhetünk... KEDD, október 3. • Cseh jégkorong Extraliga: 5. Pardubice-Kladno 1,8-4,8-2,51,35-1,6; 6. Olomouc-Budéjovice 1,9-4,5-2,4-1,35-1,6; 7. Litvínov-Vítkovice 1,7-4,8-2,71,31,75; 8. Vsetín-Slavia 1,5-5,03,3-1,15-2,0; 9. Sparta-Zlín 1,7-4,8-2,7-1,3-1,75; 10. Trinec-Plzeň 1,9-4,8-2,3-1,41,55; 11. Brno-Jihlava 2,0-4,52,2-1,4-1,5. • Osztrák futballbajnokság: 23. Admira-GAK 2,1-2,8-3,0-1,25-1,45; 24. Ried-Steyr 1,5-3,0-5,9-0-2,0; 25. Salzburg-Rapid Wien 2,1-2,83,0-1,25-1,45; 26. Sturm Graz-LASK Linz 1,7-2,8-4,4-1,11,75; 27. Austria Wien-lnnsbruck 1,8-2,8-3,9-1,15-1,65. • Svájci futball-liga: 28. Aarau-Luzern 2,2-2,8-2,8-1,251,4. • Francia labdarúgó-bajnokság: 29. Nantes-Monaco 2,0-2,7-3,3-1,2-1,5. • Szuper ajánlat: 61. Glasgow Rangers-Motherwell 1,6-3,0-7,01,05-2,2. SZERDA, október 4. • Szlovák labdarúgóliga: 63. FC Košice-Humenné 1,5-3,05,9-0-2,0; 64. Nitra-Prešov 2,32,8-2,7-1,3-1,4; 65. DAC-Bardejov 1,7-2,8-4,4-1,1-1,75; 66. Prievidza-Lokomotíva 2,3-2,82,7-1,3-1,4. • Francia labdarúgó-bajnokság: 67. Bordeaux-Lyon 1,7-2,8-4,4-1,1-1,75; 68. Lille-Strasbourg 2,4-2,72,7-1,3-1,35; 69. Bastia-Le Havre 1,8-2,8-3,9-1,15-1,65; 70. Paris St. Germain-Rennes 1,2-4,0-11,5-0-3,0; 71. St. Etienne-Montpellier 1,8-2,8-3,91,15-1,65; 72. Nice-Metz 2,62,7-2,5-1,35-1,3; 73.Guingamp-Cannes 1,8-2,8-3,91,15-1,65; 74. Martiques-Auxerre 2,7-2,7-2,4-1,35-1,3; 75. Guegnon-Lens 2,7-2,7-2,41,35-1,3. • Svájci labdarúgóliga: 76. Lausanne Sports-Lugano 2,1-2,7-3,1-1,2-1,45; 77. Basel-Young Boys Bern 1,8-2,83,9; 78. Grasshoppers Zürich-Sion 1,7-2,8-4,4-1,1-1,75; 79. Xamax Neuchatel-Servette Genf 1,8-2,8-3,9-1,15-1,65; 80. St. Gallen-FC Zürich 1,7-2,84.4-1,1-1,75. • Holland labdarúgóliga: 81. Sittard-Deventer 2,2-2,8-2,8-1,25-1,4; 82. Ajax-Amheim 1,3-3,5-8,5-0-2,5; 83. Roda KerkradeEindhoven 2,6-2,8-2,4-1,35-1,3; 84. Volendam-Tilburg 2,8-2,8-2,2-1,41,25; 85. De Graffschap-Twente 2,5-2,8-2,5-1,35-1,35; 86. Nijmegen-Heerenveen 2,5-2,82.5-1,35-1,35; 87. Breda-Sparta Rotterdam 2,1-2,8-3,0-1,251,45; 88. Waalwijk-Utrecht 2,02,8-3,2-1,2-1,5. • Skót futballdivízió: 89. Falkirk-Celtic 3,22.8-2,0-1,5-1,2; 90. Hearts-Aberdeen 2,6-2,7-2,51,35-1,3; 91. Partick Th.-Kilmarnock 1,8-2,8-3,9-1,15-1,65; 92. Raith Rovers-Hibernian 2,72.7-2,4-1,35-1,3. • Spanyol focibajnokság: 93. Betis Sevilla-Athl. Bilbao 1,8-2,8-3,9-1,151,65; 94. Barcelona-Oviedo 1,3-3,5-8,5-0-2,5; 95. Compostella-Rayo Vallecano 1,5-3,05.9-0-2,0; 96. Salamanca-Zaragoza 2,8-2,7-2,3-1,4-1,25; 97. Teneriffe-Merida 1,6-2,8-5,31.05-1,85; 98. Albacete-Valladolid 1,7-2,8-4,4-1,1-1,75; 99. San Sebastian-La Coruna 2,52.8-2,5-1,35-1,35; 100. Santander-Celta Vigo 2,3-2,7-2,81,25-1,4; 101. Atl. Madrid-Espanol 1,8-2,8-3,9-1,15-1,65; 102. Gijon-FC Sevilla 2,2-2,82,8-1,25-1,4; 103. Valencia-Real Madrid 2,6-2,8-2,41,35-1,3. • Portugál futballbajnokság: 114. Sporting Lisszabon-Benfica Lisszabon 2,4-2,82.6-1,3-1,35. • Norvég focibajnokság: 115. Trondheim-Molde 1,6-3,1-4,5-1,1-1,85; 116. Brann Bergen-Stavanger 2,43,0-2,4-1,35-1,35. CSÜTÖRTÖK, október 5. • Holland futball-liga: 165. FC Porto-Boavista Porto 1,82,8-3,9-1,15-1,65. • Labdarúgó Joao Havelange Szuper Kupa-visszavágó: 167. Flamengo-Velez Sarsfield (az első mérkőzésen 3:2) 1,8-2,8-3,91,15-1,65. PÉNTEK, október 6. • Szlovák labdarúgóliga: 189. Trnava-B. Bystrica 1,72,8-4,4-1,1-1,75; 190. Slovan-lnter 1,6-2,8-5,3-1,051,85. • Osztrák futballbajnokság: 191. Innsbruck-GAK 1,72,8-4,4-1,1-1,75; 192. Rapid Wien-Ried 1,4-3,0-8,2-0-2,2; 193. Sturm Graz-Admira 1,62,8-5,3-1,05-1,85; 194. LASK Linz-Salzburg 2,5-2,8-2,5-1,351,35; 195. Steyr-Austria Wien 5.3-2,8-1,6-1,85-1,05. • Dán labdarúgó-bajnokság: 198. Bröndby-Aarhus 2,2-2,8-2,81,25-1,4; 199. Vejle-Lyngby 2,6-2,8-2,4-1,35-1,3; 200. Odense-FC Koppenhága 1,82,8-3,9-1,15-1,165; 201. Silkeborg-lkast 1,6-2,8-5,3-1,051,85; 202. Naestved-Herfolge 1.4-3,0-8,2-0-2,2; 203. Viborg-Aalborg 3,2-2,8-2,0-1,51,2.ű SZOMBAT, október 7. • Skót futballbajnokság: 224. Aberdeen-Glasgow Rangers 2,7-2,7-2,4-1,35-1,3; 225. Celtic-Partick Th. 1,5-3,0-5,9-02,0; 226. Hibernian-Felkirk 1,55-3,0-5,2-1,05-1,95; 227. Kilmarnock-Hearts 2,5-2,7-2,61,3-1,35; 228. Motherwell-Raith Rovers 1,6-2,8-5,3-1,051,85. • Svéd labdarúgó-bajnokság: 241. Hammarby-Örebro 2.5-2,8-2,5-1,35-1,35; 242. Halmstad-IFK Göteborg 2,52,8-2,5-1,35-1,35; 243. Degerfors-Frölunda 2,0-3,0-3,0-1,251,5. • Norvég focibajnokság: 244. Molde-Lilleström 2,1-2,83,0-1,25-1,45. • Labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők: 245. Örményország-Belgium 5,32,8-1,6-1,85-1,05; 246. Bulgária-Albánia 1,15-4,5-13,0-03,4; 247. Belorusszia-Csehország 5,9-3,0-1,5-2,0-0. VASÁRNAP, október 8. • Spanyol focibajnokság: 318. Oviedo-Valencia 2,0-2,83,2-1,2-1,5; 319. Real Madrid-Compostella 1,3-3,5-8,5-02,5; 320. Rayo Vallecano-Salamanca 2,2-2,8-2,8-1,25-1,4; 321. Zaragoza-Teneriffe 1,72,8-4,4-1,1-1,75; 322. Merida-Albacete 2,2-2,8-2,8-1,251,4; 323. Valladolid-San Sebastian 2,5-2,8-2,5-1,35-1,35; 324. La Coruna-Santander 1,25-3,512,0-0-2,7; 325. Celta Vigo-Atl. Madrid 2,8-2,8-2,2-1,4-1,25; 326. Espanol-Gijon 1,5-3,0-5,90-2,0; 327. Athl. Bilbao-FC Sevilla 1,9-2,8-3,5-1,2-1,6; 328. Betis Sevilla-Barcelona 2,6-2,72,5-1,35-1,3. • Norvég fociliga: 348. Bodö-Stabeak 1,4-3,08,2-0-2,2; 349. Kongsvinger-Stavanger 2,5-2,8-2,51,35-1,35; 350. Trondheim-Brann Bergen 1,4-3,0-8,2-02,2; 351. Kristiansand-Hamar Kam 1,7-3,0-4,0-1,1-1,75; 352. Tromsö-Strindheim 1,6-3,0-4,71,05-1,85; 353 Valerengen-Hödd 1,6-3,0-4,7-1,051,85. • Finn labdarúgó-bajnokság: 354. lives Tampere-Myllykoski 3,5-3,0-1,8-1,651,15; 355. Jaro-TPV Tampere 1,8-3,0-3,5-1,15-1,65; 356. Pori-TPS Turku 1,7-2,8-4,4-1,11,75; 357. Mikkeli-Valkeakoski 2,8-2,8-2,2-1,4-1,25; 358. Ponnistus-FinnPa 2,2-2.,8-2,81,25-1,4; 359. Rovaniemi-Vaasa 1,8-3,0-3,5-1,15-1,65. • Svéd labdarúgó-bajnokság: 360. Orgryte-AIK Stockholm 2.2-2,8-2,8-1,25-1,4; 361. Trelleborg-Norrköping 2,2-2,8-2,81,25-1,4; 362. Östers-Helsingborg 2,7-2,8-2,3-1,4-1,3; 363. Djurgaarden-Malmö 2,2-2,82,8-1,25-1,4. • Labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők: 364. Németország-Moldávia 1,15,0-16,0-0-4,0; 365. Horvátország-Olaszország 2,5-2,6-2,71.3-1,35. KOMBINÁLT TIPPEK 401. Horvátország-Olaszország, 402. Betis Sevilla-Barcelona, 403. Celta Vigo-Atl. Madrid, 404. Valladolid-San Sebastian, 405. Aberdeen-Glasgow Rangers, 406. Watford-Millwäll, 407. Stoke-Norwich, 408. Kongsvinger-Stavanger. 409. Hammarby-Örebro, 410. Halmstad-IFK Göteborg, 411. Östers-Helsingborg, 412. Avellino-Salernitana. A nyerési szorzószám menet közben megváltozhat! Rusznyák a Slovan második gólját üti a besztercebányaiak elleni bajnoki mérkőzésen (4:1) (Fotó: Eugen Vojtíšek)