Új Szó, 1995. szeptember (48. évfolyam, 203-226. szám)

1995-09-07 / 207. szám, csütörtök

1995. szeptember 16. BELFÖLD - KÜLFÖLD Ú J SZ Ó 3 I Végre növekednek a bérek Új Szó-tudósítás Kedden a kormánytagjai, teg­nap pedig a tömegtájékoztatás képviselői ismerkedtek meg a Szlovák Statisztikai Hivatal je­lentésével, amely 1995 első fél­évének adatait taglalta. A leg­fontosabb gazdasági mutatók a következők: állandó árakon szá­molva 1994 első feléhez képest a bruttó hazai össztermék 6,1 százalékkal növekedett, a nem­zetgazdaságban dolgozók nomi­nális havi átlagbére pedig 6695 korona volt, ez az inflációtól megtisztítva 3 százalékos reális bérnövekedést jelent. A magán­szektor súlya tovább nőtt, az ipari termelés 63, az építőipar 80,9, a mezőgazdasági terme­lés 81,9, a kiskereskedelem 91,9 százalékát a magánszféra adja. A munkanélküliek száma ugyan valamelyest csökkent, azonban Štefan Condík, a hiva­tal igazgatója sietve hozzátette: mégsem lehetünk elégedettek e folyamattal, mivel egyre nő a tar­tósan állás nélkül (több mint egy éve) lévők száma. 1994 első fél­évében a munkanélküliek 36,8 százaléka, az idei első félévben pedig már 52,6 százaléka volt egy évnél hosszabb ideig állás nélkül. Júliusban tovább nőttek a bérek, az iparban 7115, az építőiparban 6933, a kereske­delemben 5319, a közlekedés­ben pedig 7348 korona volt az átlagfizetés. Vajon hogyan alakulnak az előbbi mutatók az év végéig? A statisztikai hivatal prognózisa szerint ha nem jönnek közbe vá­ratlan történések, a bruttó hazai össztermék állandó árakon szá­molva 1995-ben 6,3-6,4 száza­lékkal nő, a munkanélküliek aránya 13,5-13,8 százalék kö­zött alakul, ami közel 3 százalé­kos növekedés a jelenlegi hely­zethez képest. A nemzetgazda­ságban foglalkoztatottak átlag­bére eléri a 7200 koronát (folyó árakon 14,5 százalékos növeke­dés), míg az infláció éves mérté­ke 10,1-11 százalék lesz. (sidó) MKDM: A miniszter törvényt sértett Új Szó-tudósítás A oktatásügyi minisztérium törvénysértően járt el, amikor a magyar tanítási nyelvű iskolák élére magyarul nem beszélő igazgatókat nevezett ki - jelen­tette ki a Magyar Keresztényde­mokrata Mozgalom tegnapi saj­tóértekezletén Szigeti László képviselő, az oktatásügyi parla­menti bizottság egyetlen magyar nemzetiségű tagja. Állítását arra a 222/1993-as rendeletre ala­pozza, amely kimondja, hogy a nyelvvizsga letételének kötele­zettsége arra a pedagógusra is vonatkozik, aki más tanítási nyelvű iskolán szerzett képesí­tést, mint annak az iskolának a tanítási nyelve, amelyen műkö­dik. Ezt a törvényt legalább négy helyen, Füleken, Ipolyságon, Pár­kányban és Ipolyvarbón megsér­tették. Félrevezetésekkel és ha­zugságokkal telinek nevezte Mi­roslav Pius tanügyi igazgató teg­nap nyilvánosságra hozott nyílt levelét. A képviselő arról is tájé­koztatott, hogy jövő héten ked­den Miroslav Pius és Pavol Ha­labrín (DSZM) képviselő társa­ságában a helyszínen ismerked­nek meg a galántai magyar gim­náziumban előállt helyzettel. Bár­dos Gyula szóvivő bírálta a kor­mányfőt amiatt, hogy a Horn Gyu­lával folytatott megbeszéléséről semmiféle tájékoztatást nem adott. Bárdos kétségét fejezte ki, hogy olyan kérdésekről, mint a bős-nagymarosi vízlépcső vagy a párkányi Mária-Valéria-híd, ho­gyan tudtak érdemben tárgyalni, ha a megbeszélésbe egyetlen szakértőt sem vontak be. Az Új Szó kérdésére, hogy kezdemé­nyezik-e majd Eva Slavkovská ok­tatásügyi miniszter visszahívását, Bárdos Gyula azt válaszolta, hogy mivel eddig sem a Demokratikus Unió, sem a Kereszténydemokra­ta Mozgalom és a többi ellenzéki párt nem nyilvánította ki egyér­telmű támogatását, a parlamenti ülés alakulásától függ, felvetik-e ezt a kérdést. (gaál) VÁLASZ OLVASÓINKNAK Lakásvásárlás K. P.: Fél évvel ezelőtt mentem férjhez. Állami, Illetve most alighanem már községi lakásban lakom. Nemrég kaptam egy értesítést vagy felszólítást, hogy megvehetem a lakáso­mat. Én ezt a lakást a saját tulajdonomba szeretném meg­venni, hiszen nem tudhatom, hogy mikor válunk el. Most mindegyikünk a saját keresetével gazdálkodik, a közös ki­adásokra (lakbér stb.) összedobjuk a pénzt, de én szeret­ném megőrizni azt, ami csak engem illet meg. A Polgári Törvénykönyv 704. §-a értelmében a házasság megkötésével létrejön egy úgy­nevezett házastársi közös lakás­használati jog még akkor is, ha a házastársak valamelyike még a házasság megkötése előtt szerzett bérleti jogot (magyarán akkor is, ha neki még a házas­ság megkötése előtt utaltak ki állami lakást). A lakások megvá­sárlását szabályozó törvény ér­telmében elsősorban a bérlő, il­letve a bérlők jogosultak a lakás megvételére (a különféle kivéte­lekkel itt, ezzel az esettel kap­csolatban alighanem nem érde­mes foglalkozni). Mivel a házas­ság megkötésével társbérlőkké váltak (pontosabban egy úgyne­vezett házastársi közös bérleti jog keletkezett), nem igazán tud­juk elképzelni azt, hogy a férje hozzájárulása nélkül, a saját tu­lajdonába vásárolja meg a szó­ban forgó lakást. Nézetünk sze­rint, mindaddig, amíg nem szűnik meg ez a házastársi kö­zös lakbérleti jog, amíg nem szűnik meg a házastársi osztat­lan közös tulajdon, vagy amíg a bíróság nem bontja fel az önök házasságát, addig ezt a lakást csak közös tulajdonba lehet megvásárolni, másként mondva: mindaddig ön nem vásárolhatja meg ezt a lakást a saját kizáróla­gos egyéni tulajdonába. Többet és konkrétabbat ezzel az üggyel kapcsolatban inkább csak az esetre vonatkozó iratok áttanul­mányozása után mondhat egy ügyvéd vagy jogtanácsos. dr. G. D. Tegnap délelőtt Pozsony-Ligetfaluban a Wolker utcában a vízvezeték meghibásodása következtében egy la­kótömb négy bejáratában hideg víz nélkül maradtak a lakók. Az illetékes szakember szerint keresztbe tört az egyik cső. A víz két fát megrongált, elárasztotta a közeli élelmiszerüzlet föld alatti helyiségeit. A TA SR felvétele az üzlet környékén készült. ROMÁNIÁI MAGYAROK Tüntetések az iskoláért MTI-hír Erdély nagyobb, jelentős szá­mú magyar lakosságú városai egy részében holnapra helyi tün­tetéseket helyeztek kilátásba a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi szerve­zetei, illetve a romániai magyar ci­vil szerveződések, egyházak kép­viselői. Mind Csíkszeredában, mind a hozzá közeli Gyergyó­szentmiklóson várják Székelyföld egy részének képviseletét ama til­takozássorozat egyik részeként, melyre a múlt hét szombatján, or­szágos hatókörrel sor került már Székelyudvarhelyen. Kolozsváron az eredeti ter­vektől eltérően a helyi RMDSZ úgy döntött, nem nyilvános gyűlé­sen emeli fel szavát a nemrég el­fogadott, s a kisebbségeket hát­rányos helyzetbe hozó új románi­ai tanügyi törvény ellen, hanem ezzel kapcsolatos istentiszteleten irányítják rá a magyarság figyel­mét. Egyben útnak indítják azt a 10 kerékpáros fiatalt, akik a ro­mániai Magyar Ifjúsági Tanács felkérésére Strasbourgba pedá­loznak az RMDSZ által a román parlamentnek félmillió támogató aláírással benyújtott saját kisebb­ségi oktatási törvénytervezetével, illetve az erdélyi magyar fiatalság saját üzenetével e kérdésben. Nagyváradon ugyancsak hol­nap tartanak tiltakozó ökumeni­kus nagygyűlést a helybeli Bazili­ka kertjében, majd egy nap múl­va fogadják ünnepélyesen a vá­roson áthaladó ifjúsági stafétát is. A tiltakozások hasznával kap­csolatban Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke a szé­kelyudvarhelyi tüntetés után kije­lentette: szükség van a tiltakozá­sokra, még akkor is, ha egyelőre nem sok látszatjuk van, s inkább csak feszültebbé teszik a jelenle­gi politikai légkört. A nemrég megkezdődött parlamenti ülés­szak első napjaiban ugyanis a ro­mán politikai erők megpróbálják elszigetelni az RMDSZ cselekvési körét. Adrian Nastase, a fő kor­mánypárt ügyvezető elnöke, alsó­házi elnök a párt keddi sajtóérte­kezletén így nyilatkozott: kár a gőzért, az új oktatási törvény ki­állt mindenféle próbát, beleértve a legkényesebb európai igénye­ket is. «ltllft!ÍlllU«tt TETŐFEDŐK magánvállalkozók és cégek dolgozói! Mélyítsék szakmai tudásukat s ezáltal bővítsék munkale­hetőségeiket! DOLGOZZANAK Önök is korszérű Bramac tetőfedő anyaggal. Az osztrák Bramac cég felélénkítette piacunkat, termé­kei iránt egyre nő a befektetők és építtetők ér­deklődése. Mi megtanítjuk Önt a BRAMAC cserepekkel való tetőfedésre. Az érdeklődőket in­gyen betanítjuk. Ha velünk társul, annak tartós előnyeit élvezheti: általunk szolgáltatott csúcs­minőségű anyaggal és műszaki felszereléssel dol­gozhat. Az alábbi címen érdeklődjön: Bramac strešné systémy spol. s r.o., Rybničná 59, 831 07 Bratislava tel.: 07/285 567 fax: 288 456 > r n tiszteletét és köszönetét fejezi ki a magyar szülőknek és pedagógusoknak példaértékű helytállásukért iskoláink § védelmében. * J II. János Pál pápa annak le­hetőségét tanulmányozza, hogy idén karácsonykor a hagyomá­nyos éjféli misét Szarajevóban fogja bemutatni - írta tegnapi számában vatikáni forrásokra hi­vatkozva a La Stampa című olasz lap. Történelmi jelentőségű pilla­nat lenne, hiszen a boszniai ka­tedrálisnál nincs méltóbb hely a remény megszületésének beje­lentésére - hangsúlyozta a tori­nói lap. Ráadásul ez lenne az első alkalom évszázadok óta, hogy egy pápa nem a vatikáni Szent Péter-bazilikában, Bernini nevezetes baldachinja alatt kö­szöntené Jézus születését. „Ha a karácsonyi mise grandiózus ter­ve nem is válik valóra, a Vatikán­ban egyre erősebb a meggyőződés, hogy a pápa na­gyon rövid időn belül beválthatja a szarajevói látogatásra tett ígé­retét" - folytatta a La Stampa. II. János Pál tavaly szeptember 8-án utazott volna Szarajevóba. A látogatást a Vatikán az utolsó pillanatban lemondta, mert nem lehetett biztosítani a pápával ta­lálkozni akaró hívek személyes biztonságát. MTI EU-bővítés ­bécsi vélemény Kétségkívül Csehországban és Szlovéniában a legeiőrehaiadot­tabb az EU-csatlakozásra váró re­formországok között a gazdasági reformfolyamat, de természete­sen Lengyelország és Magyaror­szág is abban az első csoportban van, amely számíthat a felvétel­re. Wolfgang Schüssel osztrák külügyminiszter ezzel a megfo­galmazással módosította koráb­ban nagy figyelmet keltett nyilat­kozatát, amelyben Csehországot és Szlovéniát nevezte a lege­sélyesebbnek arra, hogy elsőként bekerüljön az Európai Unióba. A külügyminiszter lengyel kollégá­jával, Wladyslaw Bartoszewskivel folytatott bécsi megbeszélése al­kalmából nyilatkozott. Schüssel egyben kifejtette: a csatlakozási tárgyalások aligha kezdődhetnek az EU kormányközi konferenciá­jának befejezése előtt. MTI OROSZOK LENGYELORSZÁGBA Útlevél nélkül? Orosz turistaáradat fenyegeti Lengyelországot? - teszi fel a kérdést a Zycie Warszawy tegna­pi száma, arra az értesülésére hi­vatkozva, hogy a lengyel külügy­minisztérium az államhatár bizo­nyos szakaszain az orosz szemé­lyi igazolványok elfogadását fon­tolgatja. A lap szerint az intézke­dés elsősorban azt a célt szolgál­ná, hogy megkönnyítse az anya­országgal nem határos kalinying­rádi terület lakóinak Oroszország más részeibe történő utazását. A kalinyingrádi oroszoknak ugyanis megpróbáltatást jelent keresztül­utazni Litvánián, ahol igen szigo­rú vizsgálatnak vetik alá őket. Am ha az orosz kérést a lengyel ható­ságok teljesítik, nemcsak a kali­nyingrádi területen lakók, hanem valamennyi orosz könnyedén be tud majd utazni Lengyelország­ba, köztük olyanok, akiket a ha­tárőrök egyébként nem engedné­nek be az országba. MTI Moszkva tagad Bagdad nem adott fel semmiféle, 4000 orosz gyártmányú harckocsira szóló rendelést Moszkvának, ahogy azt az Irakból augusztus 8-án elmenekült tábornok, Húszéin Kamei Haszan állítja - közölte tegnap a Roszvooruzsenyije orosz állami vál­lalat hadiipari exportban illetékes szóvivője. Hangsúlyozta, az ENSZ-szankciók miatt jelenleg semmilyen katonai vagy műszaki együttműködést nem folytatnak Irakkal. Egy ammá­ni közel-keleti diplomata kedden adott információi szerint Ha­szan tábornok beszámolt arról is: Moszkva azt a feltételt szabta a rendelés teljesítéséül, hogy az ENSZ előbb oldja fel az Irak ellen hozott büntető intézkedéseit. Lelkes tömeg Hillary Clinton körül Lelkes fogadtatásban részesítették Hillary Clintont, az amerikai elnök feleségét tegnap a huajzsoui nem hivatalos női világtalálkozó résztvevői. Clinton asszony dicsérte kitartá­sukat, és felszólította őket, küzdjenek a női egyenjogúság gyakorlati megvalósításáért. A kínai biztonsági erők mintegy 2000 nőt nem engedtek be a konferenciaterembe, ahol a first lady az eső miatt felszólalását tartotta. Ugyancsak feltar­tóztatták az amerikai küldöttség több tagját. A hivatalos talál­kozó plenáris ülésén felszólalva Madeleine Albright amerikai ENSZ-nagykövet elítélte a Kínában államilag kikényszerített sterilizációt és művi vetélést. A Vatikán küldöttségének ve­zetői meglepetésre úgy nyilatkoztak, a katolikus egyház nem szándékozik a konferenciát az abortusz elleni küzdelemre fel­használni. MTI

Next

/
Thumbnails
Contents