Új Szó, 1995. szeptember (48. évfolyam, 203-226. szám)

1995-09-06 / 206. szám, szerda

1995. szeptember 6. OKTATÁS ÚJ SZ Ő ! 7 | BESZÉLGETÉS FODOR ATTILÁVAL, AZ SZMPSZ TITKARAVAL Lesznek húzóemberek? Magyarországon a vakáció két hónapja alatt évek óta nyári egye­temek, továbbképző tanfolyamok várják a határon túli magyar pe­dagógusokat Meglepő, de a színvonalas előadások, a vonzó kí­sérőprogramok ellenére pedagógusaink nemigen élnek ezzel a le­hetőséggel. Ennek okairól és a hazai nyári továbbképzés jövőjéről beszélgettünk Fodor Attilával, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége ügyvezető titkárával. - Az idén mintegy 150 pedagógus vehetett volna részt magyarországi nyári továbbképzésen, de most is, akárcsak az előző években, 60 he­lyet kénytelenek voltunk visszaadni, mert, nem akadt elég jelentkező. Vol­tak programok, amelyek iránt egyál­talán nem mutatkozott érdeklődés. Ilyen volt például a soproni és a haj­dúböszörményi óvópedagógiai tan­folyam, s ez bizonyára óvodáink je­lenlegi helyzetével függ össze. Senki sem jelentkezett Sárospatakra, ahol az 1-4. osztályos tanítók továbbkép­zése folyt. Igaz, hogy ennek az időzí­tése nem volt szerencsés, mivel júli­us elején nálunk a pedagógusok még bejárnak az iskolába. A pécsi Janus Pannonius Tudományegye­tem történelem és földrajz szako­soknak felkínált 16 helyét sem tud­tuk maradéktalanul betölteni, pedig színvonalát tekintve ez az egyetem a budapestivel vetekszik. Érdeklődés hiányában a békéscsabai lehetősé­get is köszönettel visszautasítottuk. Persze azért vannak helyek, ame­lyek iránt nagy az érdeklődés. Az EL­TE magyar nyelv és irodalom szakos továbbképzésére a meghirdetett öt helyett, tizenegyen jelentkeztek, és a tervezettnél többen vettek részt az esztergomi középkori akadémián is. Azonban sajnos, nem ez a jellemző, s ennek következtében a magyaror­szági továbbképzési lehetőségek­nek csupán 60-65 százaléka lett ki­használva. • Úgy tudom, itthon, a deáki nyári egyetemmel nincsenek ilyen gon­dok, mindig van elég jelentkező. - Hál' istennek Deáki iránt óriási az érdeklődés, tavaly összesen 430 résztvevőnk volt. Igaz, akadtak, akik csak bizonyos előadásokra voltak kíváncsiak, nem maradtak végig, de így is összegyűlt naponta 220-250 ember. A rendelkezésünkre álló hely végül is kevésnek bizonyult, ezért úgy döntöttünk, hogy az idén több helyszínen rendezünk nyári to­vábbképzést, de Deáki továbbra is megőrzi kulcspozícióját. Kassa és Rimaszombat kifejezetten kérték, hogy otthont adhassanak a rendez­vénynek, Komáromra pedig azért esett a választásunk, mert úttörő szerepet vállalt a Zsolnay-mődszer alkalmazásában. Sajnos, a középis­kolai pedagógusok immár hagyo­mányosnak számító közönye és ér­dektelensége miatt Kassábői nem lett semmi. Hatvan főre számítot­tunk, mérnök tanárok és számítás­technikát oktatók jelentkezését vár­tuk, de egyetlen mérnök tanár sem jelentkezett, számítástechnikára is mindössze tizenkettő. A komáromi és a rimaszombati rendezvény el­lenben mind szakmai, mind szerve­zési szempontból jól sikerült. Zsol­nay József a legjobb csapatával, a törökbálinti kísérleti iskola pedagó­gusaival érkezett Komáromba, és Rimaszombatban is kitűnő volt a Tol­nai-módszert ismertető két salgótar­jáni előadó. • Mivel magyarázza a középiskolai pedagógusok érdektelenségét? - Őszintén szólva nem tudok rá kielégítő magyarázatot találni, őket magukat kellene megkérdezni. Az idei kassai eset mindenesetre látvá­nyosan felszínre hozta azt, amit már az előző évek számadatai is kimu­tattak, vagyis: a középiskolai taná­rok nem nagyon igénylik a szakmai továbbképzést. Szomorú, lehango­ló, de így van. • Talán anyagi okok is közrejátsz­hatnak ebben. - Az érdeklődés mértékét a pénz semmiképpen sem befolyásolhatja, mert a továbbképzés, legyen az ha­zai vagy magyarországi, ingyenes. Kivételt csupán az erdélyi Bolyai Akadémia képez, oda ugyanis közö­sen, autóbusszal utaznak a részt­vevők, ami 450 koronájukba kerül. Az a 200 korona, amit minden részt­vevő köteles befizetni, a mi szerve­zéssel kapcsolatos kiadásaink fede­zésére szolgál, mert rengeteg pénz­be kerül a sok telefonhívás, fax, le­velezés, utazgatás. • A deáki nyári egyetem rendkívül népszerű, a résztvevők mindig di­csérik, most mégis teljesen meg­változott a programja. Miért volt erre szükség? - Az elmúlt években tíz szakcso­port volt és napi negyven előadás. Zsúfolt program, zsúfolt előadóter­mek, kitűnő visszajelzések, de ak­kor vajon hogyan lehetséges, hogy pedagógiai életünk mégsem pe­zseg, hiányoznak a húzóemberek, akik publikálnának, tervezeteket dolgoznának ki, vagy egy tankönyvet tennének le az asztalra. A tavalyi de­áki nyári egyetem negyedmillió ko­ronájába került a szövetségnek. Hol vannak azok a pedagógusok, aki­ken lemérhető volna, hogy lám, megérte? Ezért az idén azt mond­tuk, hogy nem 80, hanem 15-20 fős csoportok lesznek, és kevesebb előadó, mert luxus, hogy az előadók másfél óránként váltogassák egy­mást, miközben az egyik Debre­cenből, a másik Szegedről, a harma­dik Pécsről érkezik, és több pénzt emésztenek fel az útiszámlák, mint a honoráriumok. Azt is elhatároztuk, hogy nem általános témák lesznek, hanem egyetlen konkrét probléma­kör minden csoportban, olyan felté­telek között, amelyek lehetővé te­szik az elmélyült műhelymunkát. így jött létre az az öt csoport, amely nem szakok szerint, hanem pedagó­giai problémakörök szerint szer­veződött. Ezek a következők voltak: tanulási eredménymérés, iskolave­zetés, pedagógiai program készíté­se, Gordon-tréning, tankönyvírás. Valamennyi program hézagpótló jel­legű volt, hisz nálunk például az is­kolák még most is aszerint külön­böztetik meg magukat, hogy ki a fenntartójuk: magánszemély, az ál­lam vagy az egyház. Nyugaton - és már vagy 25 éve Magyarországon is - egy iskola névjegye a programja, tehát az, hogy milyen pedagógiai programot valósít meg és hogyan. Nálunk ez még csak a kezdeteknél tart. Az lesz majd az igazi áttörés, ha valamelyik iskolánk leteszi az asz­talra a saját kidolgozott pedagógiai programját, mert akkor mások is kedvet kapnak. A belső erőforrások felkutatására és kiaknázására tá­maszkodó hatékony iskolavezetés módszereit a magyarországi szak­emberek holland minta alapján dol­gozták ki, ez számukra is újdonság, így frissiben ismertették a mi peda­gógusainkkal. A legnagyobb ér­deklődés a Gordon-tréning, a legki­sebb a tankönyvírás iránt mutatko­zott, pedig ugyancsak nagy szükség van tankönyvíró pedagógusokra. • Ezeket a csoportokat összeválo­gatták, vagy eleve kevesebben je­lentkeztek az idén? - Most jóval kevesebben jelent­keztek, mint az elmúlt éyekben. En­nek elsősorban az az oka, hogy Ko­máromban és Rimaszombatban is folyt továbbképzés, tehát ha az otta­ni 80, illetve 70 résztvevőhöz hozzá­számítjuk a deáki nyolcvanat, az 230, annyi, amennyi régebben Deá­kiban összejött. Az iskolavezetés és a programkészítés elsősorban az igazgatóknak szólt, de most, a foly­tonos leváltások idején sokan úgy gondolták, nem érdemes eljönni, hisz aligha maradnak meg a poszt­jukon, nem hasznosíthatják az itt el­sajátította kat. Lehet, hogy másokat az új forma riasztott el. Eddig passzív befogadóként ülték végig a résztvevők az előadásokat, nem kel­lett szerepelniük. A kis csoportban folyó műhelymunka azonban más, ott elkerülhetetlen a személyes megnyilvánulás. Azok azonban, akik eljöttek, nagyon kedvezőnek talál­ták a változást. Azt hiszem, a jövőben ez lesz a járható út. Ez nem jelenti azt, hogy most már nem lesz szakok szerinti és tömegképzés, ezt ugyanis meg lehet oldani év közben is. Ezt a terepet átengednénk a terü­leti választmányoknak, járási szer­veknek, a komolyabb, elmélyültebb munkát igénylő dolgokat pedig nyár­ra tartogatnánk. Hogy ez valóban így valósul-e meg, majd február táján derül ki, amikor az éves terveket ké­szítjük. VOJTEK KATALIN Konszolidacio Mit tehet egy menesztett iskola­igazgató munkába lépésének első napján? Meditálhat magában le váltásának okain, állítólagos hoz­zá nem értésén, vélt vagy valós összefüggéseken. Állhat némán és szélütötten - a diktatúra szele csapta meg - a kulisszák előtt, fi­gyelheti, de már csak passzív szemlélőként, az előtte zajló silány színjáték részleteit, a gyatra, kap­kodó rendezést, az elhibázott sze­reposztást, eltöprenghet az embe­rijellem furcsaságain és a gerinc hajlékonyságán. Belül fájhat neki a hazugság, fáj­hat munkájának semmibe vétele, fájhat, hogy az új igazgató mit sem tud a pedagógusi hivatásról, ma­gyarságtudatról, történelmi gyöke­rekről, alany és állítmány egyezte­téséről, Balassiról, Széchenyiről, Mikszáthról... Fájhat neki az egy tál lencséért tisztességüket odaadó kollégák magatartása, az arcokra kiült lihegő igyekezet, a hatalom­hoz való ízléstelen törleszkedés. Ha akar, eltöprenghet az iskolata­nács elnökének feledékenységén, aki - fürgén temetve a demokrati­kus játékszabályokat - a testület összehívása helyett inkább az igaz­gatóhelyettesi megbízás elfogadá­sát tartotta értelmes lépésnek. Mondhatnánk: az előremenekülés stratégiáját választotta. A menesztett igazgató tehetet­lenül nézi a dilettantizmus győzel­mes térhódítását. Az átren­deződés akadály nélkül folyik, he­lyére kerül minden, suba a subá­hoz, guba a gubához. A sarló és kalapács nem került még vissza, a kommunista idők értékrendje vi­szont igen. Ahogy kell, a szavak és tettek harmóniájában. Az új koor­dináták mindenkit befognak, min­denki megleli a helyét, a menesz­tett igazgató is. Oda kerül, ahol a diktatúrákban lenni szokott, ahol nincs nagy tülekedés, a másként­gondolkodók megtűrt kategóriájá­ba. Megbízható untermann, de megbízhatatlan politikai elem. A kicsinyszerűség - természe­téből adódóan - nem tudja álcáz­ni magát. Ennek megfelelően a menesztett igazgatót, mezei peda­gógusként, ismét az utoisó polcra csúsztatják. Innen - ha Slavkovs­ká asszony tovább segíti az új ér­tékrend kibontakozását - ki sem kecmereg többé. Még szimpla osz­tályfőnökség sem jár neki, s tanult szakját, a magyar nyelvet, újra csak a gyengébb osztályokban ta­níthatja. Tudása, tapasztalata, az iskolavezetés megítélése szerint, ismét keveset ér. Különben se mé­telyezze magatartásával, veszé­lyes eszmékkel, öntudatra neve­léssel az értelmes nebulókat. Mindenki láthatja, az élet ví­gan megy tovább, s az első biz­tos lépés is megtörtént már az is­kola színvonalának emelése ér­dekében. LENDVAY TIBOR AZ ESZTERGOMI KÖZÉPKÖRI AKADEMIAROL Információk első kézből Azt hiszem, európai viszonylatban is ritkaságnak számít, hogy egy lovagrend, kulturá­lis missziót teljesítve, évente nyári akadémiát szervez, hogy megismertesse és köze­lebb hozza a középkor világát a ma emberéhez. A magyarországi Szent György Lovag­rend Középkori Akadémiája, amelynek augusztus 7-e és 12-e között az esztergomi Vi­téz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola adott otthont, sokak számára reve lációként ható megvilágításban taglalta ezt az időszakot: a „sötét" középkor itt úgy je­lent meg, mint a magyar történelem legragyogóbb korszaka, amikor Magyarország va­lóban Európa integráns része volt. Erről és az akadémián tapasztaltakról beszélget­tünk Kulcsár Mónikával, a pozsonyi Duna utcai gimnázium tanárával. - A történelmi irodalomban már régebben is kimondták, hogy a középkor nem egyér­telműen sötét, csak ez valahogy elsikkadt az iskolai történelemórákon. Ha mindenáron ra­gaszkodunk ehhez a jelzőhöz, akkor is csak a középkor első évszázadaira alkalmazható, amikor felbomlott a római civilizáció, és a bar­bárok értékrendje vált meghatározóvá Euró­pában. A 10. századtól kezdve azonban ez már egyáltalán nem érvényes, és végképp nem vonatkozik arra a két-három évszázadra, amelyet a történettudomány virágzó közép­korként emleget. Mi, magyarok éppen ebben a virágzó középkorban léptünk be az európai történelembe. A véletlenek érdekes egybe­esése, hogy ami a középkori Európának a vi­rágkort, az számunkra is a fénykort jelentette. M Az előadók többször is hangsúlyozták, hogy a magyaroknak nincs miért szé­gyenkezniük, mivel akkoriban semmi­ben sem maradtak el Nyugat-Európa né­peitől. - Valóban nagyon gyorsan, rövid idő alatt si­került felzárkóznunk, az 1200-as években már utolértük nyugati szomszédainkat. Nem­rég két tanítványom egy szakdolgozatban összevetette a 13. századi Európa két je­lentős dokumentumát, az angol Magna Char­tát és a magyar Aranybullát. Lehet, hogy a pár­huzam kissé erőltetett, de azért valahol mégis sokat elárul az a tény, hogy néhány évnyi elté­réssel jelent meg az angol és a magyar társa­dalomban egy ilyen dokumentum. Azt mutat­ja, hogy valóban közel álltunk Európához. • Engem nagyon meglepett, hogy az előadók „királyunkéként emlegették az uralkodókat. „Nagy Lajos királyunk" - ez számomra, kisebbségi magyar számára, aki cséhből és szlovákból fordított tan­könyvekből tanulta a történelmet, úgy hatott, mint egy jókor jött kijózanító po­fon. A szlovák sajtóban az utóbbi időben nemegyszer olvashattuk, hogy a magya­roknak, leszámítva a „csak rövid ideig uralkodó, félbarbár Árpád-háziakat", nem is voltak saját királyaik. Persze a. napi sajtó ilyen szempontból nem mérv­adó, de tömegekhez jut el, és képes ve­lük elhitetni, hogy a magyar uralkodók szinte kivétel nélkül idegenek voltak, akiknek a magyarsághoz nem volt sem­mi közük. Az esztergomi akadémia kel­lett ahhoz, hogy tudatosítsam, mennyit tettek Magyarországért például az „ide­gen"-Anjouk. Te is így voltál ezzel? - Nekem ez nem volt újdonság, mert törté­nelemtanárként 1918-ig mindenképpen mo­narchiában, azon belül Magyarországban gondolkodik az ember. A nacionalista sajtó­ban megjelentekre egy uralkodó adta a leg­frappánsabb választ, II. Vencel, aki azzal hárí­totta el a felkínált magyar koronát, hogy nem ért magyarul, márpedig milyen uralkodó az, aki csak tolmács útján képes érintkezni saját alattvalóival? Jómaga idős már arra, hogy nyelvet tanuljon - mondta -, de ott a fia, ő majd megtanulja a magyarok nyelvét. Abban a korban Magyarország nem egy ország volt a sok közül, hanem Kelet-Közép-Európa nagy­hatalma. Az, hogy annyira kapósak voltak a magyar királylányok, és a szélrózsa minden irányába vitték őket a koronás férjek, szintén arról tanúskodik, mekkora súlya, tekintélye volt Magyarországnak. Aki idejött királynak, az tudta, hogy a magyar vezető réteget nem lehet csak úgy az asztalról lesöpörni, azért in­kább ő igyekezett magát elfogadtatni. • A nyelvtudás talán mégsem játszhatott akkora szerepet, gondoljunk csak a han­noveri fejedelemből angol királlyá lett Györgyre, aki sosem tanult meg rende­sen angolul. De a Habsburg I. Lipótról vagy Ili. Ferdinándról sem tudom nagyon elképzelni, hogy magyarul beszélt volna. - Azt hiszem, valóban nem ez a lényeg, de vegyük például az Anjoukat, akik felvették cí­merükbe az Árpád-sávokat, mert fontosnak tartották a kontinuitásnak ezt a fajta hangsú­lyozását is. A Habsburgok már egy teljesen más történelmi helyzetben kerültek a magyar trónra, Mohács után, amikor a török előretö­rés következtében Magyarország három rész­re szakadt. Már maga az is csodának számít, hogy az ország egyáltalán megmaradt. Ez töb­bek között annak is köszönhető, hogy az öt­száz évig fennálló önálló magyar államban si­került a magyarságnak olyan öntudatra szert tennie, amit már nem lehetett kitörölni. • Neked mint történelemtanárnak mit adott az esztergomi akadémia? - A történelemoktatás egyik gyakori prob­lémája, hogy hogyan érzékeltessük az össze­függéseket, azt a kovászt, amely összefogja az évszázadokat. Itt, mivel rövid idő alatt, egyetlen előadás keretében kellett bemutat­ni egy több évszázados időszakot, éppen az összefüggésekre helyeződött a hangsúly. Elsősorban ezért tartom rendkívül hasznos­nak az esztergomi rendezvényt. Másodsor­ban azért, mivel az előadók, akikkel találkoz­tunk, a szakma legjobbjai. Az esztergomi Vár­hegyen, a bazilikán, a visegrádi váron Hor­váth István, illetve Szőke Mátyás személyé­ben olyan avatott régészek kalauzoltak végig, akik maguk is részt vesznek a középkori em­lékek feltárásában, tehát első kézből kaptuk az információkat, amit nagyon fontosnak tar­tok. Csodálatos volt az is, hogy ott voltunk, ahol az előadásokon elemzett események le­játszódtak, a múlt emlékei között, amelyek mai hiányos állapotukban is fogalmat adnak arról a ragyogó korról. És van még egy dolog, ami számunkra, határon túli magyarok szá­mára nagyon fontos. Az a tudat, hogy odafi­gyelnek ránk. Nekünk nem szép szavakra van szükségünk, hanem ilyen lehetőségekre. Ahol tanulhatunk, szellemiekben gyarapod­hatunk. Most, hogy a könyvek szinte már megfizethetetlenek, élőben hallhatjuk azo­kat, akiknek a könyveit csak a kirakatban né­zegetjük sóvárogva. Ez számunkra minden­nél többet ér. Akárcsak az a figyelmesség és segítőkészség, amelyet vendéglátóink ré­széről egész ottlétünk alatt tapasztaltunk. • Nemcsak a környezet volt stílusos, ha­nem maga a szervező is. Az, hogy egy lo­vagrend szervezte az akadémiát. - Ez volt Európa első világi, tehát nem egy­házi, hanem királyi alapítású lovagrendje, amelyet Károly Róbert 1326-ban hozott létre. Ezt újították fel nemrég, felvállalva eredeti kül­detését, az elesettek, gyengék felkarolását, kibővítve azt egy új feladattal, a történelmi ha­gyományok ápolásával. A lovagrend tagjai kö­zött több kiváló történész akad, akik valóban átfogó képet nyújtottak a középkorról, annak minden szféráját érintve előadásaikban. • Felhasználod az ott készített jegyzetei­det az óráidon? - Természetesen. Rengeteg gondolatéb­resztő dolgot hallottunk, időre van szükség, amíg mindez valahogy összeáll az emberfejé­ben. Az új információk újabb kérdéseket vet­nek fel, ezeknek utána kell nézni, én ebből élek most egy ideig. A következő akadémiáig. -vk­LANSTYAK ISTVÁN: Kétnyelvűségi fogalomtár 5 Koordinált és összetett kétnyelvűség a szlovákiai magyar beszélőközösség­ben. A szlovákiai magyarok nagyobb részének (magyar) * domináns kétnyelvűsége kedvez a koordináltság kiala­kulásának, ill. rögződésének, ami előnyös mind a beszélő egyén szempontjából, mind pedig a közösségi nyelvhasz­nálat során bekövetkező nyelvi változások eredmé­nyének tekintetében. - Az összetett kétnyelvűség kiala­kulását segítik elő a vegyes házasságok, amennyiben a szülők nem törekednek tuda­tosan a két nyelv szétválasz­tására (ami nem mindig könnyű), de ebbe az irányba hatnak többek között a ve­gyes óvodai csoportok is, va­lamint az oktatásnak mind­azon formái, amikor a két nyelv egy tanórán belül jele­nik meg (pl. az erősebben magyarlakta területek zene­iskoláiban, a csak elvileg ma­gyar tannyelvű szakiskolák­ban, itt-ott a szlovák tan­nyelvű alapiskolák első osz­tályában). - Az összetett két­nyelvűség kialakulását ered­ményezné az ún. alternatív oktatás bevezetése is, mivel a tanórán a magyar nyelv is szükségszerűen jelen volna, hasonlóképpen pedig az ott­honi felkészülés során. (Ma­gyarul egyáltalán nem tudó pedagógusok alkalmazása esetén az oktatás hatékony­sága drasztikusan mélyre zu­hanna.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents