Új Szó, 1995. szeptember (48. évfolyam, 203-226. szám)

1995-09-28 / 224. szám, csütörtök

1995. szeptember 28. MINDENNAPI BUNUGYEINK ÚJ SZ Ó [2189] ZS. NAGY LAJOS 60. SZULETESNAPJARA Örökzöld termőfa Régen láttam Zs. Nagy Lajost, a szlová­kiai magyar irodalom legméltóságosabb tartású emberét, aki mint király a trónu­sán, úgy ül mindig valamelyik pozsonyi kávéház cigarettafüstös asztalánál. S ha egyedül van, tűnődik nagyokat az élet bo­nyolult dolgain, miközben egykedvűen nézi a körülötte nyüzsgő percemberké­ket, a könyöklő törtetőket, az ügybuzgó hamis prédikátorokat, az álszenteket és képmutatókat, a kétes életű alvilágiakat, akikkel nem titkoltan elég gyakran össze­hozza az élet. Ha meg nem tűnődik hosszúakat, olvas és megint olvas ez a ki­rályi-méltóságú, szklabonyai születésű költő, aki számos író-olvasó találkozón fa­kasztott már derűt a munkában elfáradt arcokra, amikor halálos komolyan arról kezdett beszélni, hogy Mikszáth Kálmán is ott született, ahol ő; tudta, hol és kivel kell egy faluban születnie. Nagy falubeli­jének minden regényét és elbeszélését fi­gyelmesen elolvasta, s olykor-olykor, má­moros jókedvében, azt mondogatta Mik­száthnak, mintha mellette ült volna: - No, Mester, ha te annyira szellemes és ironikus tudtál lenni a prózában, majd én megmutatom, hogy én is az tudok len­ni a lírában! Még akkor is, ha az én fela­datom nehezebb lesz... Mert ugye, a vers­beli tömörség, a telitalálatos pontosság és az éleslátás még attól is nagyobb fel­adat, mint amikor valaki a legkeményebb fába vágja a fejszéjét! Zs. Nagy Mikszáth könyveivel foglalko­zott talán a legtöbbet, kötelességének tartotta a nagy szellemiségű író egész életművét, alaposan megismerni. Kár, hogy Mikszáth már soha nem olvashatja el az ő sziporkázó, ironikus, mélyen élet­látó verseit. Ha megtehetné a földi életen túl is, csodálkozna Zs. Nagy rátermettsé­gén, és főleg azon, hogy amit ő tudott kitűnően a prózában, azt derék szülőfalu­belije is tudja a lírában! Csak sajnálni le­het, hogy mind a mai napig egyetlen iro­dalomtörténészünk és kritikusunk sem vetette össze, állította párhuzamba a Mikszáth műveiben fellelhető bölcsessé­geket a Zs. Nagy Lajos verseiben szintén gazdagon jelen levő bölcsességekkel. Költőink között egészen egyedülálló ab­ban, ahogy verseibe, verssoraiba bele tudja vinni az életről alkotott véleményét. Az erőszakoltságnak bárminemű nyoma nélkül. Abban is egyedülálló, ahogy be­csülni tudja az isteni sugallatú ihlet egek­be emelő idejét. Az indulás útkereső próbálkozásait le­számítva soha nem vett erőszakot a lel­kén vagy a tollán, akkor írt, amikor rásza­kadt a csend virágözöne, s akkor már nem kellett ráncolnia a homlokát, könyö­rögnie a gyorsan tovaröppenő ihlet visszatéréséért, a vers kín-keservek nél­kül megszületett, kibújt a tolla alól, s el­foglalta helyét a Zs. Nagy ültette életfa te­rebélyes koronájának valamelyik ágán. Sok baja volt éppen emiatt a munkahe­lyén, a Hét szerkesztőségében, mert kép­telen volt a mindenható terv betűje és „szelleme" szerint dolgozni. Neki a riport vagy az újságcikk megírásához is teremtő hangulat, ihletállapot kellett. Ha ez még­adatott számára, akkor a riportjában is fi­gyelemre méltót alkotott. Egyszer, talán a hatvanas évek második felében Veres Péter kereste meg meleg soraival garam­szentkereszti riportjának elolvasása után. Arról is szó volt ebben a riportban, hogy sok magyar dolgozik az üzemben, de egyetlen magyar könyv sincs az üzemi könyvtárban. Zs. Nagy az újságírásban is utálta a lelketlenséget és a felületessé­get ösztönző normarendszert, a szocializ­mus „vívmányát", s úgy tiltakozott ellene, hogy igyekezett kibújni a riportírás kötele­zettsége alól. Inkább kitalálta magának a Rendetlen naplót, hogy ő dönthesse el, miről fog írni. Ezért aztán a hetvenes évek vége felé felmondólevelet kapott a munkahelyén. Nem is az fájt neki, hogy Lőrincz Gyula és Varga János főszer­kesztő neve szerepelt az elbocsátó levé­len, hanem hogy két szerkesztőségben írótársáé is. A kirúgásából azonban nem lett semmi, megtorpantak a csak az or­ruk hegyéig látók. „Megkönyörültek" a költőn, akinek a lába elé egyfolytában vi­rágot kellett volna hinteniük. De nem célom a hatvanéves kiváló költőt köszöntve a Hét dolgairól beszélni. Zs. Nagy verseiről akarok szólni a továb­biakban is. Visszahelyezem hát őt vala­melyik pozsonyi kávéház asztalához, amely mellett Zs. Nagyot királyi trónusán ülőnek neveztem, hogy mondhassam: megszokott helyéről az egész életet be­látta, értve ez alatt gyermek- és ifjúkorát, bensőséges szülőföldi helyeit, a zsélyi és a sztregovai hegyeket és dombokat, bá­jos szerelmeit, gyermekáldásos házassá­gát és a munkahelyeit. Ahogy egyik leg­szebb versében írja: „Ebben a Berekben nőttem fel Idáig: anyám derekától apám nagy hajáig". A gyönyörűségesen egy­szerű hasonlat juttatja eszembe: Zs. Nagy Lajos költészetének a képisége rendkívül gazdag. A verseit életre hívó erős ihlet gyakran meghökkentően me­rész hasonlatok megfogalmazására ra­gadja, de azok így sem sántítanak. Mint az idézett sorok is, tömör egyszerűséggel és megdöbbentően szépen fejezik ki a lé­nyeget. Tekintélyes magyarországi költő mondta nekem Budapesten: „Zs. Nagy Lajos azért egyik legkiválóbb költőtök, mert a verseiben lüktető életanyag van!" Ebből a fontos építőanyagból épül fel egész költészete. Kávéházi asztala mellől nemcsak falu­ját, a szülőföld kedves helyeit látja, de ugyanúgy a világot és a végtelen minden­séget is. Nem egy verse reagálás közvet­ve vagy közvetlenül a világban zajló folya­matokra, elgondolkoztató történésekre. De az ország dolgai lódították meg min­dig is legjobban szívét, gondolok itt elsősorban az 1968-as eseményekre, amelyeknek, rá jellemző módon, a fonák­ját mutatta meg nekünk a Csehszlovákiai magyar költő fohásza az Úrhoz című köl­teményében: „Uram, világosítsd meg a mi elménk, teremts nekünk minisztere­ket, hóhányókat és zongorahangotókat, szabadíts meg bennünket a fülcsen­géstől, a fülcimparángatástól és a nyelv­átültetéstől, mert tüskés a mi sorsunk, mint a kaktusz, és kemény is, mint a ko­sok szarva..." Ez a szlovákiai magyar köl­tészetből magasan kiemelkedő verse eu­rópai és amerikai magyar lapokban is megjelent, visszhangos lett általa sanya­rú sorsunk. Amit politikusok csak nehe­zen érhetnek el, Zs. Nagy Lajos egyetlen verse ráirányította a figyelmet Magyaror­szágon, Európa és Amerika számos he­lyén fülcimparángatástól és nyelvátülte­téstől megfeketedett sorsunkra. Ilyen a költő, ha igazán költő, dalos, mint a leg­szebben éneklő madár, és nagyon ke­mény a megfogalmazásaiban! Ugyanak­kor gyermekien bájos is, vagy az emléke­zéseiben bájosan naiv is, akár a szabad, akár a kötött verseit olvassuk. Sokan nem látják őt olyannak, amilyen valójában, ahogy mindenen fölülemel­kedve ül királyi trónusán egy rideg, kozmi­kusán hideg, idegen és elidegenítő világ­ban, amelyben sorra eltűnnek szeme elől a fények, ahol minden az annyira hiányolt szeretetért kiált! Soha nem bántott sen­kit, azt is tisztelte, aki nem érdemelte, de tudott villámló tekintettel haragot szikráz­ni is. Ellensége sem volt sehol, a butákat és a kicsinyeskedőket leszámítva, elfo­gadták olyannak, amilyen, s nagyra be­csülték őt, mint kimagasló költőt. Vele­született tehetsége megkímélte attól, hogy kritikusok rosszindulattal szabadul­janak rá, ahogyan Gyulai Pál szabadult rá hajdan Jókai Mórra. Jó szülőfalubelije, Mikszáth Kálmán írja erről a Gyulairól hatvanadik születésnapján: „Elösmerem, hogy hasznos ember, mert a rossz poétá­kat irtja, néha azonban a legszebben éneklő madarakat is megeszi épp úgy, mint a macska, aki órákig leselkedik a fü­lemilére és a kanárira, mikor az egérhúst megúnta. De én istenem, hiszen ő is megkívánja néha a.jobbat." Kedves Zs. Nagy Lajos, te hatvanéve­sen is fiatal bohém, mindig tudtad, mit akarsz, ezzel a boldog tudattal tedd fon­tos dolgodat ezután is, szíved utolsó dob­banásáig, ne engedd át tennivalóidat másnak, „patkolgassák a szamarakat" a derekadig sem érők, ülj délcegen királyi trónusodon, és dalolj, dalolj még sokáig nekünk, megríkatóakat és derűt fakasz­tóakat; de úgy is jó lesz, ha úgy dalolsz, mint ahogy egyik versedben írod, „mint az égő erdő, míg minden fája sírva eldől"... MÁCS JÓZSEF Területi megosztottság ­sokrétűség A Hollandiai Mikes Kelemen Kör szeptember közepén Baarnban, Hol­landiában tartotta idei napjait, mely­nek központi témája Az irodalom és ami utána következik volt. A kör ebben az évben jórészt azokat kérte fel aktív részvételre, akik a Kör által 1980-ban alapított és évenként egy-egy ismert irodalomkritikus vagy író javaslatára odaítélt Magyar Irodalmi Figyelő irodal­mi díjat elnyerték, ezzel is alá kívánva húzni a magyar kultúrvilág és azon be­lül az irodalom egységét és összetarto­zását az általános értékek fényében.. Előadást tartottak vagy a kerekasztal­beszélgetéseken részt vettek: Czigány Lóránt (London), Deréky Pál (Bécs), Cselényi László (Pozsony), Esterházy Péter (Budapest), Fábián László (Bu­dapest), Főidényi F. László (Budapest), Gömöri György (Cambridge), Kabdebó Lóránt (Budapest), Kibédi Varga Áron (Amszterdam), Krasznahorkai László (Budapest), Kukorelly Endre (Buda­pest), Lászlóffy Aladár (Kolozsvár), Márton László (Budapest), Nagy Pál (Párizs), Sipos Gyula (Párizs). Az előadásokon, kerekasztal-beszélgeté­seken és az eszmecserékben a ma­gyar és az európai irodalom helyzete, évszázados fejlődése és a jövő néhány fő vonala került terítékre. Különös fi­gyelmet szentelt a konferencia az elektronikus irodalmi formáknak, az irodalom, a videó, a televízió, a képzőművészet és a zene összefonó­dásának. Az irodalom átalakulóban van, de örök funkcióját betölti tovább­ra is. Benne várhatóan „polifonikus" többrétű formák jelennek meg a tech­nikában jelenleg feltáruló új lehetősé­gek, az író és az olvasó többrétű él­ményvilága és gondolkodása eredmé­nyeként. A magyar irodalom területi megosztottsága egyben annak sok­rétűségéhezjárul hozzá. A Kör a Magyar Irodalmi Figyelő ez évi irodalmi díját Lászlóffy Aladár (Ko­lozsvár) előadása és javaslata alapján a Marosvásárhelyt élő Illyés Kinga és Sebestyén Mihály nyerte el. „KT KIADÓ" BIBLIOGRAFIA A komáromi Selye János Gimnázium Egyre ismertebb és keresettebb az a Honismereti Kiskönyvtár sorozat, amelyet idén májustól folyamatosan jelentet meg a Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. E sorozat célja a Szlovákia-szerte fellelhető, többé-kevésbé közismert műemlékek, természeti értékek és egyéb látnivalók megismertetése mind a környékbeli érdeklődőkkel, mind az egy-egy helységbe látogató tu­ristákkal. A fotókkal, rajzokkal, térké­pekkel színesített füzetek megkönnyí­tik a tájékozódást, és legalább alapin­formációkkal szolgálnak belföldi „műemlék jellegű épületeinkről, vára­inkról, templomainkról - az olvasók felgyorsult életritmusához igazodva. A sorozat huszadik kiadványa a ko­máromi Selye János Gimnáziumot mu­tatja be - a dicső múlttal és példás je­lenkori eredményekkel büszkélked­hető oktatási intézmény hivatalos név­adó ünnepsége alkalmából, a Király Püspök Alapítvány megbízásából. E ki­advány lényegretörő szövegét - az 1999-ben megalakulásának 350. év­fordulóját ünneplő híres alma materről - Oláhné Domonkos Ilona nyugalma­zott gimnáziumi pedagógus írta. Ugyancsak az ő magángyűjtemé­nyéből kerültek e brosúrába azok a fényképek, amelyek javarésze első íz­ben került a nyilvánosság elé. Mint azt dr. Szénássy Árpád felelős kiadótól megtudtam, az ismeretter­jesztő sorozatnak már további tíz ré­sze nyomdába került, illetve hamaro­san megjelenik, magyar, szlovák, né­met, angol vagy olasz nyelven - a meg­rendelők igénye szerint. Míg a kiadó ál­tal kedvezményes áron készített gim­náziumi kiadvány megrendelhető dr. Ipóth Barnabás gimnáziumi igazgató­nál (tel.: 0819/33 63) is (az eladásból befolyt összeg az iskola új Király Püs­pök Alapítványa számlájára kerül), ad­dig a teljes sorozathoz vagy annak egy­egy példányához (darabonként húsz koronáért) hozzá lehet jutni a kiadó­ban. Címe: Komáromi Nyomda és Ki­adó Kft., Duna rakpart, POB. 190., 945 84 Komárom; tel.: 0819/20-52. (miskó) HÍRVIRÁGOK Elfelejtett Brecht-darab ősbe­mutatója. Novemberben lesz az ősbemuta­tója annak a színdarabnak, amelyet Bertolt Brecht 22 éves korában írt a bibliai Dávid király­ról. A háromfelvonásos „Dávidról" Brecht emlí­tést tesz naplójában, megjegyezve, hogy 1920­ban dolgozott a darabon. A be nem fejezett szín­darab soha nem került kiadásra, és a Brecht-ar­chívumban „pihent" egészen addig, amíg az író 1956-ban bekövetkezett halála után Brigitte Grothum, az archívum igazgatónője bibliai ver­sekkel és az író naplójának részleteivel ki nem egészítette, hogy színpadképessé tegye. Arra a kérdésre, hogy vajon miért nem fejezte be az ate­ista Brecht a színdarabot, az író lánya, Barbara Brecht-Schall így válaszolt: „Apám nagyon fiatal volt abban az időben, és egyszerre több vasat tar­tott a tűzben..." Az Eladott menyasszony Szinga­púrban? Smetana híres operájának bemuta­tását fontolgatja az 1997-es szezonban a szinga­púri Lírai Színház. A színház egyik vezetője a ČTK tudósítójának elmondta, hogy a színrevitelt cseh nyelven cseh vendégművészek közreműködésé­vel terveznék. A szingapúri színház évente két operapremiert tart, s az utóbbi időben a kiválasz­tásban felfedezésszámba mennek az európai opera gyöngyszemei, így Puccini, Mozart, Bizet művei. 2001-ben befejeződnek az új szingapúri zenei színház épületén folyó munkálatok, így a re­pertoár további bővülése várható. Ötezer éves szex - Kínában. Nem rég még elképzelhetetlen lett volna, hogy ebben a rohamos átalakulást megélő országban valaki nyíltan beszéljen a szexről, vagy netán szeretke­zést ábrázoló képet, alkotást tárjon a nyilvános­ság elé. Veszélyben voltak például azok is, akikről kiderült, hogy erotikusnak számító tárgy van a birtokukban. Ezt az időszakot vészelte át sértetlenül Liu Da-lin kínai szexológus, aki a mai napig őrizte és gyűjtötte az erotikus ihletésű tár­gyakat, s végül is sikerült belőlük kiállítást nyitnia Sanghajban. Igaz, már az első megtekintés után megkérték: a nemi szerveket ábrázoló tárgyakat, annak ellenére, hogy kifejezetten értékes, több e­zer éves műalkotásokról van szó, tegye kissé hát­rább, a polcok mélyére. A meg nem értés elől a gyűjtő a tárlattal együtt Berlinbe utazott. Itt aztán fergeteges sikert aratott a Kína ötezer éves szex­kultúrája című kiállítás. Különösen a hatezer éves kőfallosz keltett nagy érdeklődést, de a láto­gatók elidőztek a régmúlt idők névtelen művészé­nek alkotása előtt is, mely porcelánon örökítette meg egy mandarin és egy eunuch szeretkezését. Nagy Imre-szoborpályázat, októ ber elején dönt a Nagy Imre Szobor Kuratórium arról, hogy kit kér fel a mártírhalált halt minisz­terelnök budapesti szobrának elkészítésére ­nyilatkozta az MTI-nek Szilágyi András építész. A szakember elmondta: a zárt körű pályázatra meghívott tíz neves művész közül - Borbás Tibor közelmúltban bekövetkezett halála miatt - csak kilencen adhatják be elképzeléseiket. A terveket először egy szobrászokból, építészekből, kertter­vezőkből és művészettörténészekből álló szak­mai zsűri, majd a köztársasági elnök vezetésével működő kuratórium bírálja el. A tájékoztatásból az is kiderült: már bizonyossá vált, hogy az alko­tás a Kossuth tér szomszédságában, a Vértanúk terén áll majd. A vállalkozás anyagi oldaláról annyi vált ismertté, hogy a szobor költségei az előzetes tervek szerint - a felkért pályázók tisz­teletdíjától az avatóünnepség fedezéséig - mint­egy 20-25 millió forintra rúgnak majd. Ezt az összeget Andrew Sarlós magyar származású ka­nadai üzletember állja. Vita egy ki nem adott pápai en­ciklikarol. Elkészült-e vagy sem, s ha igen, mi lett a sorsa annak az enciklikának, melyet XI. Pius pápa akart kiadni, ám abban 1939-ben be­következett halála megakadályozta. A fajgyűlö­letet és az antiszemitizmust elítélő enciklika igenis elkészült, de ezt az utód, XII. Pius pápa el­rejtette a világ elől, s abból csak néhány gondo­latot használt fel az 1939-ben közzétett „Sum­mi Pontificatus" című enciklikában, amelyben elítélte a parancsuralmi rendszert, állítja az a két tudós, aki októberben a francia „La Décou­verte" kiadó gondozásában közzéteszi az encik­likát. Georges Passelecq belga szerzetes és Ber­nard Suchecky zsidó történész egyértelműen azok mellett sorakoznak fel, akik szerint a XII. Pius néven pápává választott Eugenio Pacelli bűnösen kétértelmű magatartást tanúsított a fasizmussal szemben. Robert Graham atya, a Szentszék legújabb kori történelmének egyik legismertebb kutatója szerint viszont az encikli­kával kapcsolatos dolgok egészen másként tör­téntek. XI. Pius valóban megbízott két jezsuitát azzal, hogy készítsék el egy olyan enciklika váz­latát, melynek vezérlő gondolata az emberi faj szolidaritása lett volna. A vázlat 1938 őszére el­készült, de ezt a nagybeteg pápa már elolvasni sem tudta. Ezt a vázlatot - melyből valóban me­rített XII. Pius a „Summi Pontificatus" encikliká­hoz - 1972-ben publikálták az Egyesült Álla­mokban. (Külföldi hírügynökségek és lapok alapján)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents