Új Szó, 1995. szeptember (48. évfolyam, 203-226. szám)

1995-09-26 / 222. szám, kedd

4j ÚJSZÓ BELFOLD - RIPORT 1995. szeptember 26. Gyilkolt, aztán öngyilkos lett a nagysallói szamuráj (Folytatás az 1. oldalról) dom, miért tette, hiszen az apám mindig jó volt hozzá. Bármikor jött, behívta a házba, asztalhoz ültette, elbeszélgetett vele. Gyakran étkezett nálunk. Tudja, az édesapám nagyon szerette az embereket Nem tudom, hogyan élünk majd nélküle. Annyira hiányzik... Egészséges volt, mint a makk, még sokáig élhetett volna. Azt hiszem, egész életemben neki akartam bizonyítani, neki akartam megfelelni. Nincs bennem gyűlölet, csak fájdalom. És üresség. A ház lépcsőjén barna folt sötétlik. Távozóban ösztönösen kikerülöm. Nem kizárt, hogy a menekülő férfi hagyta hátra, amikor nekivágott a határnak. A rendőrség még az est folyamán körözést adott ki ellene, de csak másnap akadtak rá Lekéren. A rendőrök kiszorították a faluból és körbefogták. Közelíteni nem mertek hozzá, mivel azzal fenyegetőzött, hogy agyonlövi magát. A rend őrei nem idegeskedtek. Türelmesen várták a bevetési osztagot. A kommandósok félúton voltak, amikor megkapták az üzenetet: visszafordulhatnak. A fegyveres személy agyonlőtte magát. Meghalt anélkül, hogy bárkinek elárulta volna: miért ölte megjótevőjét és ezt megelőzően miért szúrta nyakon saját öccsét. - Nyolckor jöttem haza, bekapcsoltam a tévét. _A bátyám megkérdezte, hágy programot fogok. Négyet - válaszoltam. Erre szó nélkül hozzám lépett, és nyakon szúrt - eleveníti fel a történteket a megsebesített testvér. A csapások éve Afaluban nem győznek csodálkozni, hogy az esetnek ekkora figyelmet szentelek. - Hogy miért tette? Ki tudja. Születésétől fogva nem volt rendben - állítja egy magát megnevezni nem kívánó férfi. Megpróbál hatni rám, hagyjam a csudába a múltját, meg a gyermekéveit. Nem vezet ez sehova, mivel genetikailag hajlott az agresszivitásra. Úgy tűnik, sokan azonosulnak ezzel az állásponttal, de nem mindenki. Vannak, akik élénken emlékeznek még arra, hogy Józseffel hosszú ideig nem voltak bajok. Dolgozott két ember helyett is, ezért több háznál alkalmazták idénymunkásnak. Utoljára áldozata fiánál dolgozott, innen erednek a találgatások, hogy valójában nem is az idős embert, hanem a fiát akarta megölni. Őt hibáztatta ugyanis azért, amiért három éve nem tudott a faluban munkához jutni. A fáma szerint azért romlott meg köztük a viszony, mert József kevesellte a kapott bért. A pénzre nagy szüksége volt, mivel áprilisban elbocsájtották munkahelyéről, a tekovi méntelepről, ahol öt éven át dolgozott és egészen a segédidomárságig vitte. 1992-t írtak ekkor. Bachan József, a gazdaság biztonsági technikusa ma sem tagadja: József tudott, és szeretett dolgozni. Idővel azonban magatartászavarok mutatkoztak nála. Elkötött egy versenylovat, hogy megakadályozza az eladását, majd éhségsztájkkal akarta érvényesíteni az akaratát. A pohár akkor telt be, amikor az irányítása alatt gyakorlatozó műlovarpalánták szülei panaszt tettek: durván bánik a gyerekeikkel. Elvesztette a türelmét, ha a lovakkal nem úgy bántak, ahogy kellett. - A gyerekekhez idegek kellenek. Neki pedig nem volt hozzájuk kellő türelme - mondja az adminisztratív osztály vezetője. Az istállókban azonban érezhetően másképpen látják a dolgokat. Óvatosan f

ogal

maznak

, de sz

avaikból kitűnjk; o probléma lényege szerintük "abban volt, hogy József másságát a vezetők nem tolerálták. Nem tudták neki elnézni, hogy hevesen reagál a negatív emberi megnyilvánulásokra, igya hazugságra, igazságtalan döntésekre, megalapozatlan vádakra, hamisságra. Az elbocsátás híre az állatok iránti szeretete miatt erősen megrázhatta. Bátyja szerint jobban megértette magát velük, mint az emberekkel. A lovak ragaszkodással hálálták meg törődését. Pontosan úgy viselkedtek, ahogy azt az emberektől is elvárta volna. Ebben az évben történt, hogy egy családi veszekedés hatására elvesztette az önuralmát, és megszúrta az öccse barátját. Összeroppant. Pszichiátriai kezelés következett, amelyet orvosai egy év elteltével sikeresnek nyilvánítottak. Elbocsátották, de nem volt hová mennie. Lakása nem volt, falujában ferde szemmel néztek rá. Tartottak tőle, hogy nem beszámítható. Az igazságosztó szerepében Karol Hollý, a lekéri pszichiátriai intézet vezetője szerint József nem volt közveszélyes. Ellenkező esetben bent tartották volna a zárt osztályon. Volt betege diagnózisát az orvosi etikára hivatkozva nem árulja el. Tudja, ő egy olyan betegségben szenvedett, amelyre minden huszadik ember hajlamos. Nem függ össze az öröklődéssel, csupán a pubertást követő időszakban mutatkozik meg. Két és fél évvel ezelőtt azzal bocsátottuk el, hogy részben meggyógyult, s ezt igazolták a rendszeres ellenőrző vizsgálatok is. - Akkor miért nem tudott újra beilleszkedni a társadalomba? - Az emberek szerették. Szorgalmas volt, intelligens és áldozatkész. A gond nem a beilleszkedéssel volt, hanem a viszonylag könnyen elért társadalmi pozíció megtartásával. Az történt ugyanis, hogy egy idő után fejébe szállt a dicsőség, és elkezdte játszani az igazságosztó bíró szerepét. Az emberek ezt nem viselik el. - Tisztában voltak önök azzal, hogy gyilkolhat? - A gyilkosságra nem volt hajlama. Ellenkező esetben nem bocsátottuk volna el az intézetből. Arra viszont hajlamos volt, hogy csodálja az igazságtalanság erőszakos úton való leküzdését. Erre utal az is, hogy vonzódott a keleti harci művészetekhez. Ez a korántsem egyedi vonás a jelleméből következett. Számos emberben megvan, de tudják ellenőrizni. Mivel ő szintén uralta az agresszivitását, ezért nem értem, miért vesztette el a fejét. Nem tartom kizártnak, hogy súlyos konfliktusba keveredett valakivel. A mi szakmánkban számolni kell azzal, hogy a pszichózisban szenvedők közül valaki önmaga vagy mások testi épségét veszélyezteti. Egy biztos: erre annyira ritkán kerül sor, hogy valamennyi betegünket nem tarthatjuk lakat alatt. Mi idézi elő ezt a betegséget? - Nem tudni, pedig világszerte dolgoznak a felderítésén. A nagy számok törvénye azt mondja, hogy a rossz szociális környezetben élők hajlamosabbak rá. A család József olyar\ családba született, ahol a szegénység volt az úr. Igazi keményszegénység, ahol a gyermek játékok utáni vágyakozását elnyomja a jóllakottság utáni vágy. Abban a szoba-konyhában, ahol héttagú családja élt, főzött, táplálkozott, tisztálkodott, aludt, vélhetően akkor sem élt volna könnyű életet, ha szülei gondoskodószeretettel halmozták volna el. Kérdéses azonban, hogy milyen formában találkozott, ha egyáltalán találkozott a szeretettel. Kocsis Jánosnak, a falu egykori hnb-elnökének nem kis fejfájást okozott a család. - Apjuk kéményseprő volt, anyjuk konyhai kisegítőként dolgozott. Keresetük tehát volt, csakhátaz egyik elitta, amit a másikkenssétt. A nemzeti bizottság^Tiogy a gyere_kekerrsšgTtsen - szociális járulékot folyósított nekik. Idővel azonban rájöttünk, hogy a felvett pénz is italra megy el. Ezután elintéztük, hogy az élelmiszer-, hentes-, textilüzletben havonta bizonyos értéknek megfelelő árut kapjanak. Egy darabig nem is volt baj, később azonban ezt az intézkedést is kijátszották. A 79 éves Mária Vendlová régóta nem tanít már, emlékezete azonban olyan éles, mintha naponta csiszolná. - Nem volt rosszgyerek a Józsi mondja határozottan. - Igyekvő volt, és eszes is. Csak hát a környezete. Sokat verték szegényt a szülei, mert olyan féktelen volt. Engem megkedvelt és később sem felejtett el. Soha nem ment el a házam előtt, hogy ne állt volna meg beszélgetni, ha kint voltam az udvarban. Néhány éve fel is köszöntött, nőnap alkalmából. Egy vörös szegfűt és egy virágos képeslapotadott. Három gyerekből egy ilyen jólelkű. Pedig több rosszban volt része, mint jóban. Nem itt a helyed! József nővérének néhány éve szerencséje volt. Kétszázezer koronát nyert a Športkán, amin vett egy házat. Férjével és gyermekeivel a szülői ház közelében él. - A szüleink elittak mindent, ezért nem is volt semmink - állapítja meg keresetlen egyszerűséggel, miután helyet foglaltunk a konyhaasztal mellett. - Minek tagadni, ritkán laktam jól, pedig akkor is szerettem enni, ahogy most is. De ezt le sem tagadhatnám, igaz? veregeti meg széles mosollyal a hasát. Csak úgy ömlik belőle a szó, alig bírom követni. - Az alapiskola után Józsi a žarnovicai asztalosképzőbe került. Hétközben a diákotthonban lakott, a hétvégéket nálam töltötte. Akkoriban Párkányban dolgoztam, és volt egy kis garzonlakásom. Ha megkértem, bármit megjavított. A lakók között híre ment, hogy ügyes kezű, sok helyre hívták. Amikor hazatértem a falunkba, ugyanúgy látogatott itt is. Inkább hozzám jött, mint az anyánkhoz. - Aprócska, szöszi kislány settenkedik az anyja mellé. A szózuhatag hirtelen megtörik. Először látom az asszonyon az elérzékenyülés jeleit. - Szerette a gyerekeket. Mindig hozott nekik valami csekélységet Együtt játszottak aznap is, mielőtt a tragédia megtörtént. Éppen elmenőben volt, amikor betoppantam az ajtón. Tréfásan odavetette: mi az, már vacsorával sem kínálsz? Én meg visszafeleltem: amire visszajössz, készen lesz. Azt mondta, az anyámékhoz megy, de siet vissza. - Mi oka lehetett, hogy megszúrja az öccsét? - Az öcsénk nem volt hozzá olyan megértő, mint én. Idiótának, hülyének nevezte. Azt mondta neki, hogy bolondokházában a helye. Lehet, hogy történt köztük valami... Ellátogatok József szülőházához is, ahol édesanyján kívül öccse és fiatalabb bátyja él ugyanabban a helyiségben, ahol egykoron. A felújításra szoruló hosszúkás parasztház elülső része nagybátyjuk özvegyéé. Éppen a ház előtt sepreget, amikor az udvarba lépek. - En nem beszélek ezekkel már évek óta. Nem dolgoznak, csak lumpolnak. Mind „olyanok" ezek! - szidalmazza rokonait. József öccse nem tartózkodik otthon, így bátyját kérem fel a beszélgetésre. A közeli vendéglőbe vonulunk. Röviddel rá megérkezik az édesanyja is. Látni rajta, hogy fia halálán még nem tette túl magát. A tekintete, a gesztusai bizonytalanságot tükröznek. - Nem tudom, mit mondjak süti le a szemét. Mégcsak nem is sejti fia tettének indítékát. Hogy milyen gyerek volt? Nem is tudja. Az orvosát kérdezzem - tanácsolja - az jobban ismeri. Hogy hány évesen került először elmegyógyintézetbe? Nem emlékszik. A betegség nevét sem tudja. Elhiszem neki. Fia némileg beszédesebb, de a miértre-ő sem acf— választ. Merthogy nincs itt az ideje. Azt-javasolja, keressem meg legidősebb testvérét, ő közlékenyebb lesz. mivel tudatosíthatta, hogy visszakerül az intézetbe. Irtózott a gondolattól, hogy újra bezárják. Sokszor panaszkodott, hogy súlyos elektrosokkokat adtak neki, és gyógyszerekkel tömték tele ahelyett, hogy elbeszélgettek volna vele. - Tudja, az elmebetegek sokszor... - Ő nem volt elmebeteg! - Hogy érti ezt? - Most már elmondhatom, nem ártok vele senkinek. Gyűlölte a bezártságot és a regulát, ezért elhatározta, hogy kibújik a katonaság alól. Mivel pénze nem volt, ki kellett találnia valami hatásos dolgot. Valakitől hallotta, hogy minimum két év pszichiátriai megfigyelés esetén megszerezheti a kékkönyvet. Olyan 17 éves lehetett, amikor elkezdett kivizsgálásokra járni. Nem tudom, milyen diagnózist állítottak fel neki, de a terv bevált Besorozták ugyan, de négy hónap után leszerelték. Nem tudtak vele mit kezdeni. Csak nevetett, ha parancsot kapott. A kezelésekre természetesen járnia kellett. - Nem gondoltak arra, hogy az indokolatlan gyógyszeres kezelés - az elektrosokkról nem is beszélve veszélyes lehet? Ezek után nem is csodálkozom, hogy 88-tól halállisták készítésével foglalkozott. - Azok az emberek, akik a listán szerepeltek, kivétel nélkül súlyosan megbántották, és ezt nem tudta megbocsátani nekik. Kínlódott, ha igazságtalanságot tapasztalt maga körül. Én természetesen megpróbáltam meggyőzni, hogy erőszakos úton nem lehet megoldani semmit. Ő azonban máshogy vélekedett. Küldetéstudatot érzett. A szamuráj volt a példaképe. Ezért is lógott az oldalán állandóan kés. Azt mondogatta, hogy a Messiás már járt a földön, most a büntetőn a sor. Már elnézést, de ez egy tipikusan schizoid megnyilvánulás. Ön nem gondolt arra, hogy szamurájként valaki életére törhet? - Évek óta beszélt a halállistájáról, de én nem láttam. Nem vettem komolyan, -mivel tudtam, hogy inkább árt magának, mint másoknak. Ha elvesztette az önuralmát, félrehúzódott és megbüntette magát: megvágta a kezét, az arcát. Aznap, amikor meghalt, az öcsém felhívott és csak annyit mondott: a szamuráj itthagyott bennünket. Epilógus fogalmaznak

, de szavai

kból kitűnik! ,-kei«irrség7tsen - szociális járulékot . n

arfw áfvprp<; n nrr,hížmaH<Smreôe> cveriňlTÍE áKhan fn/uňqíŕnŕt nekik. lOÓVel a70nhan rá- ,C

,&J QLVCIC3 A szamuráj örökre elment, s én vélhetően soha nem fogom megtudni, milyen okból tört öccse és két idős ember életére. Bepillantást nyertem viszont egy tragikus sors rejtelmeibe. Megismertem egy embert, aki környezete szemével nézve gyors felfogású, érzékeny és intelligens volt, ám magában hordozta a lelki betegség csíráit. Ahogy közülünk minden negyedik ember. Hámori József Veszélyeztetett értelem című könyvében írja, hogy angol kutatók szerint a fejlett országokban minden 1000 emberből 250 valamilyen formában lelki beteg. Gyorsan hozzáteszi azt is, hogy a 250 kezelésre szorulóból csak 17-en keresik fel az orvost. A többség valamilyen formában megküzd a betegségével, ám nem minden esetben sikeresen. Ha jómódú családba születik, és gondoskodó szeretet veszi körül, sikeres művész lehetett volna, aki érzelmi labilitását a zene vagy a festészet által transzformálja. H. József azonban testi és le

lki sz

egénységben nőtt fel, akárcsak Raszkolnyikov, Dosztojevszkij ismert hőse. De nem ez az egyetlen párhuzam. Rendőrségi tájékoztatás szerint Józsefet szkizofréniára, más néven tudathasadásra kezelték, arra a betegségre, amelytől kényszerítve Raszkolnyikov megölte a kapzsisá-gotés a keményszívűséget megtestesítő uzsorást Ölt, mert nem tudta elviselni a vélt vagy valós igazságtalanságokat. Talán ilyen egyszerű a magyarázat József esetében is. Sorsával összefüggésben már csak eev kérdés motoszkál bennem- i-ajon akkor is így végP

7

t° vvJ

|na, ha 17 évesen --.ijatssza mega lelki beteget? Törvényszerűen megbetegedett volna, vagy beteget csináltak belőle? Soha nem fogjuk megtudni. HORVÁTH GABRIELLA Az öt testvér legidősetitiike--vagy15-éve-éHa-fövárosban. József az idén felköltözött hozzá, mivel Pozsonyban talált magának munkát. Zöldséget árult a piacon. - Az utóbbi hónapokban kiegyensúlyozottnak tűnt, mert dolgozhatott. Szeptember 8-án is csak azért utazott haza, hogy felvegye a rokkantnyugetíjótrMeggyözodéserfi, hogy a szüleim házában t*1^' nie kellett valaminek -•" annyira kihozta a s od-'*

0

1' h°£y ra

támadt az ňr

sp,- - Ezután pánikba eshetett, PARLAMENTI LEVÉL A civil szolgálatról szóló törvényhez A parlament őszi ülésszakának egyik legnagyobb vitát kiváltó programpontja a civil szolgálattal foglalkozó törvénymódosítás volt. A kormánynak ezen javaslata alapján úgy tűnik, hogy a hadsereg vezérkara és a védelmi minisztérium komoly gondokkal küzd. A védelmi miniszter sokallja azoknak a katonaköteles fiataloknak a számát, akik a fegyveres szolgálat helyett a civil szolgálatot választva kívánnak eleget tenni állampolgári kötelességeiknek. A szociális és munkaügyi minisztérium az utóbbi időben közel 10 000 civil szolgálatra jelentkező számára nem tudott a törvény értelmében olyan munkahelyet biztosítani, ahol letölthette volna szolgálatát. A kormány tehát ebből kiindulva úgy látja, hogy a helyzet súlyos, de feltehetően azért nem válságos, hiszen eddig hivatalos helyeken nem hangzott még el, hogy ez veszélyeztetné az ország védelmi képességét, biztonságát vagy akár a hadsereg működőképességét. Másrészt viszont ha figyelembe vesszük Sitek miniszter kijelentését, aki hivatalba lépése után újságírók előtt kifejtette: Szlovákia biztonságpolitikájának fontos eleme lesz, hogy az ország ezen a téren is elsősorban saját erőkre és önállóságra fog törekedni. Ebből a szempontból valóban végzetes lehet a sorkatonai szolgálatra jelentkezők számának utóbbi években tapasztalt rohamos csökkenése. Szerencsére a kormányprogram tanúsága szerint a kabinet az ország területi épségének megőrzését és biztonságának a szavatolását elsősorban a külügyminisztériumra bízta, tehát megfelelő külpolitikával kívánja biztosítani. Ide kívánkozik az is, hogy a védelmi minisztérium eddig nem volt képes kidolgozni a hadsereg restrukturalizációjával és hosszú távú fejlesztésével foglalkozó stratégiai anyagokat, amelyeknek elkészítésére kinevezése után Sitek miniszter ígéretet tett. Ezek után nehéz megítélni, hogy mit is jelent a hadsereg számára az újoncok számának 20 000-rel való csökkenése. Tételezzük fel, hogy ez tényleg jelentős létszámcsökkenést jelent. Felvetődik a kérdés, hogy valóban ez-e a legmegfelelőbb eszköz a baj orvoslására, az olyan törvényjavaslat, amely ellentmond a civil szolgálat céljának, értelmének és szerepének. 1989 előtt azok, akik lelkiismereti, vallási okokból megtagadták a fegyveres szolgálatot, a börtönbüntetést és a meghurcoltatást is vállalták. A szabad, demokratikus választások után megalakult parlament egyik első dolga az volt, hogy ezt a negatív megkülönböztetést megszüntesse és a civil szolgálatot jogilag egyenrangúsítsa a fegyveres szolgálattal. Tehát ezután az, aki tényleges katonai szolgálatát ilyen módon töltötte le, a törvény értelmében éppúgy eleget tett állampolgári kötelességeinek, mint az, aki vállalta a fegyveres szolgálatot, miközben a civil szolgálat 1,5-szer volt hosszabb, mint a sorkatonai szolgálat. Az 1992-es törvénymódosítás, igaz, hozott szigorításokat, viszont nem érintette a törvény lényegét, azt tudniillik, hogy a civil szolgálat jogilag egyenlő a tényleges sorkatonai szolgálattal. A most elfogadott törvénymódosítás azonban már nem elégszik meg ennyivel. Nincs benne ugyan az, hogy olyan bizottságokat kell létrehozni, amelyek a fegyveres szolgálatot elutasítók indokait lettek volna hivatottak megvizsgálni, helyette viszont kötelezi az állampolgárokat arra, a fegyveres szolgálatot elutasító nyilatkozatukat személyesen adják át a katonai hatóságoknak. Ennek a nyilatkozatnak tartalmaznia kell azt is, hogy mi volt az a vallási, lelkiismereti ok, ami miatt nem kíván fegyverrel szolgálni. A törvényből nem derül ki egyértelműen: a körzeti katonai parancsnokságnak van-e joga arra, hogy tartalmilag is megvizsgálja a nyilatkozatot, és hogy kiegészítő kérdéseket tegyen fel. A kétértelmű megfogalmazás ezt nem zárja ki. Ez tehát azt jelenti, hogy lelkiismereti, vallási kérdésekben is ezentúl a katonák fognak dönteni. A törvény egyik leginkább kifogásolható része az, amelyik bevezeti a gyakorlatba a kisegítő fizikai munka intézményét. Az én meglátásom szerint ezzel a kormány az 50-es évek gyakorlatát eleveníti fel, amikor ilyen különleges munkaszolgálatosok egységei szolgáltak a régi rendszernek valamilyen módon kellemetlenné vált elemek vagy politikai, vallási okokból üldözött emberek megtörésére és büntetésére. Ugyanígy elfogadta a koalíció azt is, hogy a civil szolgálatot teljesítőket a katonai objektumok, kaszárnyák területén is lehet foglalkoztatni. Ez, ismerve a hadseregben uralkodó körülményeket, teret ad a másodrendűségi helyzet, negatív megkülönböztetés éreztetésére. A koalíciós gőzhenger most is működött és az ellenzék észrevételeit, javaslatait figyelmen kívül hagyva fogadta el ezt, a civil szolgálat intézményét gyakorlatilag megsemmisítő törvénymódosítást. Úgy látoxUJJíomaáňykotrtT^^ a dolgot-éség^diszkriminatív, a jelenlegi nyugat-európai joggyakorlatnak ellentmondó törvénymódosítást fogadott el. Arról semmit sem hallottunk, hogy mit tett a kormány azért, hogy megfékezze a kiskatonák szolgálatilag idősebb társaik általi kínzását, hogy megfelelő élet-és szolgálati körülményeket teremtsen a szakképzett és a hivatásukat becsületesen, magas színvonalon végezni akaró hivatásos tisztek megtartásáért. Talán ezen is érdemes lenne a kormánynak elgondolkodni. A. NAGY LÁSZLÓ, az MPP parlamenti képviselője