Új Szó, 1995. szeptember (48. évfolyam, 203-226. szám)

1995-09-21 / 218. szám, csütörtök

[ 8 ] ÚJ SZÓ OLVASÓINK OLDALA 1995. szeptember 21. Tisztelt szerkesztőség! Nagy örömömre szolgált, amikor 1992-ben Szlovákiában megszületett a kárpótlási törvény. Úgy éreztem, én is azok közé tartozom, akiket a kárpótlás megillet mert a Don-kanyarnál vesztettem el édesapámat. Ezért aztán 58 évesen örömmel fogadtam a kárpótlási törvényt, abban a hiszemben, hogy majd részben ez kárpótol a sok fájdalomért, apám haláláért De tévedtem. Szlovákia kérelmemet elutasította azzal, hogy apámat magyar katonaként vitték a Donhoz, és ezért nekem kárpótlás nem jár, csupán az elhurcoltaknak. Jogomban állt panaszt tenni az igazságügyi minisztériumban, ám nem fellebbeztem, mert tudtam, hiábavaló. Megadatott egy másik lehetőség. Majd kárpótol engem Magyarország, ha már egyszer apám magyar honvéd volt. Megszereztem a nagykövetségről a nyomtatványt lemásoltattam újra az iratokat feladtam Budapestre. Reménykedve vártam egy évig a válaszra. De újra tévedtem. Megjött a levél Budapestről, amelyben értesítettek, hogy gyermekeknek nem jár kárpótlás, csak édesanyámnak járna, ha élne. Ellenben fellebbezhetek a budapesti bíróságon. De minek? Nekem úgysem lesz igazam, mert a törvény az törvény. TŐTHNÉ B. MÁRIA Ipolyság Ismét jelesre vizsgáztak a madari véradók, augusztus 31-én 48 véradó ajándékozott életmentő folyadékot Egy héttel korábban a vöröskereszt helyi elnöknője, Szabó Eszter és Ragyil József körorvos fáradságot és időt nem kímélve szervezték a véradókat. A falu népe megértette a kérést. Ebben az évben másodszor szervezték meg falunkban az önkéntes véradó napot. Akkor, februárban 32 jelentkező volt. Mindannyiuknak köszönet e nemes gesztusért. GÁL ETELKA Madar Áz olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve Jelentetjük meg. A nézetek sok' rétűsége érdekében olyanokat Is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleikel Támogatom a szakszervezeteket! Politikai sumákolás Hozzászólok a szakszervezetek szövetsége és a kormány vitájához, mely a viteldíjak körül alakult ki. Mint köztudott, a munkába járás összes terhét a kormány a munkavállalókra akarja áthárítani. Ez rengeteg, munkahelyére nap mint nap utazó embert állít válaszút elé, hogy a jelenlegi bérezési rendszer mellett érdemes-e munkába járni, ha fizetése elég tetemes részét utazásra kénytelen költeni. Ha úgy gondolja, hogy nem érdemes, akkor szaporítani fogja a munkanélküliek úgy is nagy táborát. Támogatom a szakszervezetek álláspontját, hogy a munkába járás utazási költségeit az állam bácsinak kompenzálni kell, mégpedig az eddiginél sokkal nagyobb mértékben. Másik dolog, hogy itt már nemcsak az utazásról van szó, hanem a becsületesen elvégzett munka után a tisztességes megélhetés biztosításáról is. Ha ebben az országban piacgazdaságot építünk, márpedig ezt a kormányunk is hangoztatja habár intézkedései néha nem azt mutatják -, akkor a munka ára is legyen piaci. Ebben az országban mindenki Európa felé akar haladni. Hát igen, egyben már elértük Európát, mégpedig az árak magasságában. Bérezésben azonban valamelyik szegény afrikai ország szintjén vagyunk. Egyre több család kerül a szegénységi szint közelébe, vagy az alá. Vagy úgy gondolják az urak, hogy Európa a koldusok seregével is befogad? Egyesek szerint a magasabb bérek inflációgerjesztő hatásúak lennének. Más közgazdászok véleménye szerint élénkítő hatásuk is lehet a gazdaságra, mert növekszik a vásárlóerő. Az inflációs hatások megfékezésére több mód is létezik, néhányat én is felsorolhatok: - olyan törvényeket és feltételeket teremteni, amelyek ösztönzően hatnának a vállalkozások beindításához; - megfékezni a feketegazdaságot, ahol sok-sok milliárd korona illan el évente, és nem kerül az államkasszába; - megszüntetni az állami vagyon áron aluli kiárusítását bizonyos mozgalomhoz hű embereknek. Amint látni, vannak módok a kassza feltöltésére. Nem tudom azonban, hogy a jelenlegi kormány képes-e erre, mert minden lépésével a saját maga hatalmának megerősítésére törekszik. Hiszen a tét nagy, a még meglévő állami vagyon mielőbbi, hozzá hű emberek által, jóval áron alul való privatizálása. Hangoztatják, hogy mindez demokratikus, mármint az ő demokráciájuk szerint de a jelekből ítélve ez az ország már nem a demokrácia útját járja. Nem tudom, hogy Szlovákia déli részein hogyan állunk a munkavállalók érdekeinek képviseletével, mert én nem nagyon hallottam, hogy egyes gyárakban vagy üzemekben érdekképviseletek léteznének. Biztosan majd a jövőben kialakulnak és megerősödnek, mint más érdekvédelmi szervezetek, mert szervezettség nélkül nagyon nehéz valamit kiharcolni. Nagyon jő, hogy a szakszervezetek kezdenek ezzel a kormánnyal keményebb hangot megütni, mert ez a kormány vajmi keveset tartott be abból, amit megígért Ezért én ott leszek szeptember 23-án a szakszervezetek által szervezett pozsonyi tüntetésen. Remélem, Szlovákia déli járásaiból is sokan jelen lesznek, hogy jelenlétükkel is nyomatékot adjanak azoknak a jogos követeléseknek, melyek majd ott elhangzanak, főleg ha mindennapi megélhetésükről van szó. Ne várjuk azt hogy majd mások kiharcolnak helyettük valamit! NÉMETH GÉZA Alistál Az emberi tisztesség alsó határán Amikor Ipolyság Mezőváros Képviselő-testülete, ennek az évszázadnak a tízes évei végén határozatot hozott arról, hogy a város temetőjét, amely már teljesen megtelt, új helyen kell kialakítani, arról is határozott, hogy az új temető első számú lakójaként azt a Jármay Károly tüzér főhadnagyot kell ott eltemetni, aki (állítólag Ipolyság szülötte volt) az 1848/49-es szabadságharc honvédjeként számos csatában vett részt és élte át az akkori világégést. így került hát a nevezett „Negyvennyolcas Hős" sírja az új köztemető első parcellájába, mint a nemzeti kegyelet által megbecsült hős, kinek kriptáját és síremlékét Ipolyság Mezőváros saját költségére hozta létre. Ez a síremlék hosszú évtizedeken keresztül volt csendes zarándokhelye az ipolysági magyarságnak még akkor is, ha a sírnak környéke bizony inkább hasonlított egy szemétdombhoz, mint egy megbecsült hős sírjához. Az utóbbi években e sírnál szoktak találkozni a március idusát ünneplők, és mindig akadt egy-két jótét lélek, aki Mindenszentek napjára kitakarította a sírt, mások egy két csokor virágot helyeztek reá, és a síremlék obeliszkje mintha mindannyiszor megbiccentette volna csúcsát köszönetülaz emberek felé. Az elmúlt vasárnapon hitvesemmel kisétáltunk a temetőbe, mert meg akart győződni arról, hogyan néznek ki szeretteink sírjai. Mivel az egyik családi sírunk harmadik szomszédja a „Negyvennyolcas Hősnek" rendszerint oda-odavetünk egyegy pillantást de akkor vasárnap nem láttunk semmi különöset. A vasárnapot követő csütörtökön viszont amikor kimentünk, hogy a sírt rendbe tegyük, bizony földbe gyökerezett a lábunk. A főhadnagy úr síremlékének obeliszkje ledöntve, ott feküdt a fűben. Az első gondolat mi lehetett más, mint a mindennapi lét fonákjaiból eredő gondolat: Hát már itt sincsen békesség?! Miért éppen ezt az egy síremléket döntötték le? Van ennek valamiféle politikai avagy nemzetiségi üzenete? Nem, semmire sem találtam választ, így hát arra gondoltam, legjobb, ha ezt a tényt bejelentem a városházán, és jól tettem! A városházán Zachar Pál mérnök urat, városunk alpolgármesterét találtam, aki - miután készségesen végighallgatott mondta ki azt a valóságot amire még gondolni sem mertem volna, mikor ezt mondta: - Sajnos, az ilyen sírrongálás előttünk már ismert eset Tudunk olyan sírköves(ek)ről, akik erre specializálják magukat hogy kidöntík a régi, elhagyott sírok obeliszkjeit keresztjeit majd egy ideig ott hagyják azokat mígnem egyszer csak eltűnnek a kidöntött síremlékek, és a többit nem nehéz kitalálni - fejezte be véleményét az alpolgármester, aki biztosított arról, a lehető legrövidebb idő alatt intézkedik arról, hogy a „Negyvennyolcas síremlék" mielőbb visszakerüljön a helyére. Most már csak egy gondolat motoszkál bennem: Mennyire kell lealjasulni ahhoz, hogy a tisztesség alsó határához érjen valaki? Hogyan lehetséges, hogy a holtak örök lakhelyét egy nemzet által megbecsült nemzeti hősnek sírját így meggyalázhassák? Hol van ilyenkor a temetkezési vállalat gárdája? Bízom benne, hogy a város ve- ;j zetősége megtalálja és felelősségre vonja az elkövetőt vagy elkövetőket Ui.: A város időközben visszaállíttatta a síremléket SAJGI ROZSNYÓ JÓZSEF Ipolyság A rendszerváltozás után bizonyára sokan úgy gondolták mint én, hogy a szabad választásokon általunk megválasztott politikai vezetők majd értékelik azt, hogy az ország lakossága rájuk voksolt, és ezért cserébe őszintén viseltetnek majd a lakossággal szemben. Úgy látszik azonban, ez hiú ábránd volt csupán. Minden maradt a régiben, úgy, mint négy évtizedig a kommunista uralom alatt A vezető politikusok suba alatt intézik dolgaikat és arra sem hajlandóak, hogy egy-egy megbeszélést találkozót követően, ahol rólunk, állampolgárokról és sorsunkról van szó, tájékoztassák a média képviselőit s rajtuk keresztül minket lakosokat Erre fényes példa a közelmúltban lezajlott Mečiar-Hom kormányfői találkozó. Az említett politikai vezetők arra sem méltatták országaik lakosságát hogy előre értesítsék őket a készülő találkozóról és annak tartalmáról. Arról nem is beszélve, hogy sem a találkozó alatt sem pedig közvetlenül utána kölcsönös tájékoztatást sem adtak. Úgy látszik, mindkét kormányfő szinte kis istennek képzeli magát milliókat érintő dolgokról döntenek anélkül, hogy legalább hozzávetőlegesen tájékoztatnának bennünket Avagy talán mégsem! A helyzetet (most már) ismerve, bebizonyosodott hogy nálunk. Szlovákiában vannak felsőbbrendű, állampolgárok (választópolgárok), akik elsőbbséget élveznek. Mečiar kormányfő és egyben a DSZM vezetője ugyanis abban a kegyben részesítette mozgalmának buzgó tagjait hogy a szokásos havi DSZMösszejövetelen hamarabb tájékoztatta őket mint a parlamentet Ezzel kinyilvánította országvilág előtt, hogy a törvényesen megválasztott képviselőket sem becsüli annyira, mint saját mozgalmának tagjait. Pedig eszébe juthatott volna, hogy a parlamenti képviselőknek köszönheti immár harmadik visszatérését a kormányfői tisztségbe! Az ember hiába kutat emlékezetében, arra még a legelmaradottabb, ún. .harmadik világban" sem talál példát hogy két ország vezetői .suba alatt" egyezkedjenek egymással országuk lakosságát érintő kérdésekről, nemhogy a demokratikus országok vezetői praktizálnák ezt a .suba alatti" politikát Nem nevezhető ez másnak, mint politikai sumákolásnak. NAGY ANDRÁS Szimö Az igeret beteljesült Mindenből lesz elég, csak éppen pénzetek nem lesz, amiért a nagy kínálatból az ember megvásárolná azt amire szüksége van - hangoztatták a bársonyos forradalom után. Ez csaknem igaz, az üzletek tele vannak minden nyugati fényességgel és feliratokkal, a pénztárcáink azonban egyre lapo sabbak. Tehát az ígéret eddig beteljesült az előrejelzés - sajnos - nem tévedett Igaz, amit az emberek leginkább vásárolnának, a mindennapi apróságokat azok kevésbé kaphatók. Csupán hat méternyi hosszú forsni deszkára volt szükségem, hogy csináljak belőle négyszer másfél méteres darabokat Hát elmentünk Kassán a Drevona egyik telepére. Az alkalmazott szinte természetesen mondotta: „Ilyen deszkáink nincsenek." Ám eligazított egy másik telepre, a nagyraktárba. Persze a keresett áru itt sincs, ám ami van, azt túlnyomó részben az ég alatt tárolják. Télen és nyáron, hóban és esőben, napsütésben. Kevés a jelző az állapot leírására. .Tessék belőle esetleg valamit kiválasztani, leköbözöm és elviszik" - mondja az ügyeletes al- " kalmazott. Nem adtuk fel, válogattunk, úgy, mint nálunk vagy Magyarországon a labdarúgókból, a sok rosszból a .legjobbakat". Lemérte, kifizettük, s el akartuk fűrészelni, hogy a személygépkocsiba beférjen. „Nekünk itt nincs fűrész" - mondotta (a fatelepen?) az alkalmazott Végül egy tömpe kézi kávásfűrészt (nem villanyfűrészt) csak felhajtott, s lassan ezzel a deszkákat elfűrészeltük. Persze nem azt vettük, amit akartunk. hanem ami volt Hát ilyen is lehet a piacgazdálkodás! Megkérdeztem, miért nem tartják rendben ezeket az árukat. fedél alatt, hogy a „közkincsünk" ne menjen teljesen tönkre. „Ez még most állami mondotta -, a magánosítás után biztosan nem így lesz." Azt hiszem, ehhez magyarázat nem kell! Hogy miért nem lehet olcsó áron kiárusítani, hogy a veszett fejszének legalább a nyele maradjon meg, nem tudjuk. Illetve tudjuk... Lehet, hogy aki a nagyraktárat majd megveszi, az tudja, hogy az ott lévő portékának nap mint nap olcsóbb lesz az ára, s majd egyszer ezt teljesen leírják - a társadaloméból, a miénkből, az ő javára. IVÁN SÁNDOR Kassa Töprengésem az anyanyelvről Megszülettem. Lehet, hogy nem jó időben és helyen, de mégis megtörtént Világra jöttem, mert szüleim így döntöttek. Lehet, hogy életük legnagyobb tévedése volt, de most már mindegy. Élek. S az élettel együtt kaptam tőlük egy helyet és egy nyelvet amely akarva-akaratlan is az enyém. Csak az ENYÉM. Nem vehetik el tőlem. Az érzelmeket nem lehet kiölni senkiből. Mindig marad benned valami, ami egész életeden át kísérni fog. Akár akarod, akár nem. Te hűtlen lehetsz hozzá, eltaposhatod, elhagyhatod, megvetheted, gyűlölheted, de hidd el, nem éri meg eldobni magadtól. Ez az egyetlen dolog, amely mindig a tiéd maradhat. A kedvenc tárgyad eltörhet, elveszhet, a szerelmed elhalványulhat, sőt el is múlhat, de a szülőfölded és az anyanyelved mindig megmarad. Az anyanyelved az, amit érdemes megvédened, megóvnod, amiért érdemes harcolnod, talán meg is halnod. Még akkor is, ha néha úgy érzed, hogy csak problémák, leküzdhetetlennek tűnő akadályok, nem megnyert csaták sora gördül eléd. Ne add fel, ez az élet nagy megpróbáltatása. Tudnod kell, hogy minél több próbát állsz ki, annál boldogabb, teljesebb leszel. Elgondolkoztál már azon, hogy mit és hogyan tanítanak az iskolában? Tömik a fejedet a világon létező csaknem összes tudomány ismeretével, mert az „alapműveltséghez" nélkülözhetetlen. Sajnálom őket, hogy még felnőtt létükre sem tudják, mi a jó nekünk. Lassan már zseniket nevelnek belőlünk, de valami hiányozni fog. Az, amit nem tanítanak, pedig az lenne az első és legfontosabb: a szülőföld és az anyanyelv szeretete. Nekem épp a magyar nyelv jutott. Nem én terveztem így, de elfogadtam s megszerettem. Minden bizonnyal ez történt volna akkor is, ha éppenséggel tatár, román vagy héber nyelvet kaptam volna. Ezért is nem ítélek el senkit azért, milyen nyelven beszél. Egyszerűen nincs rá jogom. Megvan minden nyelvnek a szépsége, íze, zamata... Minden nyelv egy-egy embercsoporthoz tartozik, már életük része, kitörölhetetlenül. Hát miért kell mindig valakinek felhánytorgatnia azt hogy magyarok vagyunk és különbséget tenni bizonyos nemzetek között? Nem az az igazság, hogy mindenki egyforma?! Akkor miért gondolják egyesek mindig azt mi vagyunk a „hülyébbek", minket el lehet nyomni, nekünk nem kellenek iskolák, tanárok, a mi anyanyelvünkön, nekünk nem kellenek jogok, ...? És miért nincs magyar főiskola és egyetem Szlovákiában? Vagy talán nekünk nem kell művelnünk magunkat? Akkor nagyon tévednek. Csak adjanak lehetőséget, EGYET!, s mi megmutatjuk, mit tudunk. M. VIRÁG Pelsöc Akárcsak a mesében Napjainkban sokat olvashattunk, hallhattunk a nyári élményekről, a jó és tiszta fürdőhelyekről. Hiszen jó néhányan vagyunk, akik a nyári szabadságot gyógyfürdőkben töltjük. A férjemmel együtt minden évben élvezhetjük a gyógyfürdők jótékony hatását De az idei év különösen említésre méltó. Eddig évente a trencsénteplici fürdőbe jártunk, ám az idén Gyügy fürdőbe szólt a beutalónk. Nagyon sok jót hallottunk már korábban is erről a fürdőről. A vize szinte majdnem minden betegséget gyógyít Talán azért is oly sok a külföldi látogatók száma, és persze a hazaiaké is. De azt még álmunkban sem sejtettük, hogy ennyire kellemesen fogunk meglepődni. Elsősorban az épületet említeném, a Diamant elnevezésű gyógypavilont amelybe a beutalót kaptuk. Ezt az épületet 1986ban adták át és annak idején kizárólag a magas funkciót betöltők részére épült. Pazar berendezés és tisztaság fogadott A szobában színes televízió, rádió, hűtőszekrény, telefon, a balkonon nyugágyak. Az orvosi gondoskodás és a személyzet kifogástalan. Az étkeztetés osztályon felüli. Nagy előnye az épületnek, hogy minden gyógykezelés benn az épületben történik. Sőt két medence is a strandolás lehetőségét szolgálja. Az egyik a szépen parkosított udvaron, a másik pedig az épületben. Szórakozásra is helyben van lehetőség. A földszinti részben a tágas szép kávéházban zene, tánc váija az érdeklődőket Azonkívül erősítőterem és mindennemű sportlehetőség áll rendelkezésre. A Diamant mellett még van persze több gyógypavílon is és csodálatos park, ahol jókat lehet sétálni. Ami említésre méltó, hogy velünk együtt üdült a szlovák kormány jó néhány tagja, és a sok német valamint magyarul tudó vendég, az egészben az volt a leg szebb, hogy nem volt senki között nemzetiségi jellegű nézeteltérés. Mindnyájan együtt szórakoztunk, strandoltunk, étkeztünk, minden probléma nélkül. Sőt a zenés estéken játszottak magyar, szlovák, német számokat is. A pozsonyi művészek operettestjén szintén énekeltek magyarul, szlovákul és németül. Itt érdemes egy kicsit el gondolkodni. Vajon a hétköznapi életben miért nem lehetne ilyen szépen, megértésben élni egymás mellett mindenfajta nemzetiségj problémák nélkül? Aki Gyügyre látogat nemcsak testi felüdülést nyerhet de lélekben is fölüdülhet Most egy éve egy osztrák szakember jóvoltából fölépült a fürdő területén egy nagyon szép és modem katolikus templom, amely mintegy zarándokhelyül szolgál, nagyon sokan látogatják ezt a nem mindennapinak mondható remekművet. Szép volt jó volt Gyű gyön, úgy éreztúk magunkat akárcsak a mesében. JUHÁSZ IRÉN Kőhídgyannat