Új Szó, 1995. szeptember (48. évfolyam, 203-226. szám)

1995-09-21 / 218. szám, csütörtök

1995. szeptember 20. POLITIKAI HIRDETES Ú

J SZ

Ó 2129 I JOVORE TAROGATOS-VILAGTALALKOZO Pár perc Nagy Csaba tárogatóművésszel A miskolci születésű, Nyíregyházán élő Nagy Csaba tárogatóművész azon kevesek egyike, akik napjainkban csodálatos dallamokat tudnak elővarázsolni e történelmi múltunkat idéző hangszerből, amelynek újjászületéséről így írt Schunda Vencel József budapesti hangszergyáros: „1894-96-ban én reformáltam a tárogatót. Míg a régi hangszert oboaszerű szopókával fújták, és billentyű csak kevés vagy egyáltalán nem volt rajta, addig én klarinétfúvókával és annyi billentyűvel láttam el, hogy rajta minden kromatikus hang könnyen játszható. Ezenfelül a hangszert megnagyobbítottam, és öblössé tettem. Most jóformán három hangszernek: az oboának, a klarinétnek és fagottnak a színeit egyesíti". Egy hangulatos esztergomi várbeli koncert után a nyíregyházi tárogatóvirtuóz további információkkal szolgált hangszeréről: - A tárogató első fénykorát a Rákóczi-szabadságharc idején élte, mint a kuruc világ ismert hangszere. Bár már a kalandozó magyarok katonai jelzősípként használták e hangszer ősét, az Árpád-házi királyok kihalásával feledésbe merült a tárogató. Később török közvetítéssel került vissza Magyarországra, és akkoriban a töröksíp-tárogatósíp kifejezés azonos fogalmat jelölt. Míg napközben a katonák különféle szignáldallamokat játszottak e katonai sípon, addig az esti tábortűznél - az aznapi csata eredményétől függően - társaikat derítették még jobb kedvre, vagy éppen elesett bajtársaikat siratták. A tárogató második fénykora a millennium évtizedeire esik. - Mikor kerültél a hangszer bűvöletébe? - Tanárképzős éveim alatt. Eredetileg történelemtanári diplomát szereztem a pedagógiai főiskolán, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán klarinéttanárrá képeztek, és egyre jobban vonzott a tárogató, amelyről több tudományos cikket is írtam. Sajnos, kimondottan tárogatóművész-képzés nem folyik Magyarországon. Utoljára a két világháború között tanították a tárogatót, amikor a klasszikus hangszerek rangjára emelték. Napjainkban a tárogatónak majdnem olyan sors jut, mint a Rákóczi-szabadságharc után, amikor összegyűjtötték és összetörték, elégették a fellelhető példányokat. Bár a Rákosi-időszakban Kodály kiállt e hangszer mellett, ezért nem törték össze, de méltatlanul lekezelték. Egyre kevesebb a hangszer és a játékos is. Magyarország egyetlen kuruc hagyományokat őrző kisközsége Vaja, ahol tárogatóegyüttes és -egyesület működik, amellyel együtt felvállaltuk, hogy megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot az anyaországbeli és a határon túli tárogatósokkal - segítségnyújtás céljából. Mintegy százan lehetünk. Jövőre, a tárogató újjászületésének századik évfordulója alkalmából egy tárogatós-világtalálkozót szervezünk, ahová - az eddigi visszajelzések alapján - még ausztráliai tárogatósok is készülnek. Erről szívesen nyújtok tájékoztatást a 0036-42-317 586-os nyíregyházi telefonszámon. - Nehéz elkészíteni ezt a hangszert? Egyáltalán hozzájuttok újabb példányokhoz? - Nem nehezebb elkészíteni, mint egyéb klasszikus hangszereket, csupán az a baj, hogy kevesen vállalják... Tudomásom szerint manapság csak Nyugat-Európában készítenek jó minőségű tárogatókat (például Németországban a Hammer-Schmidt hangszergyár), a temesvári hangszerek minősége még kívánnivalót hagy maga után. Ennek ellenére napjainkban szól a tárogató Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Magyarországon, és nemcsak magyar embereket vonz a hangszer zenéje, hanem például nemrég kaptam levelet az Egyesült Államokból, hogy egy minden magyar kötődéstől mentes művészember ösztöndíjat szerzett egy magyarországi tárogatósképzésre, mert megtetszett neki a tárogató hangszíne. - Úgy tudom, eddig két hanghordozód jelent meg. Miben különbözik egymástól a kétféle zenei anyag? - Az 1990-ben „Tárogató" címmel megjelent hanghordozókon a fejedelmi és királyi udvarok zenéjét, a barokk kor táncait szólaltattam meg. A második, „Hej, Rákóczi!" címmel 1992-ben megjelent zenei anyag felöleli a kuruc kor, a II. Rákóczi Ferenc nevéhez fűződő szabadságharc korának a szájhagyományban, valamint írott formában fennmaradt legszebb emlékeit. Mivel e lemez alcíme „Krasznahorka büszke vára", és a borítóján is az említett vár látható, a lemez bemutatóját is Krasznahorkán, majd Kassán és Rozsnyón tartottuk. Tehát már általam is számos felvidéki városban felhangzott az ősi tárogatószó, és bármikor szívesen térnék vissza a történelmi Magyarország bármely tájára, ahol főként a várak, kastélyok, templomok belső tere biztosít méltó környezetet hamarosan jubiláló hangszerünknek. (miskó) KALLIGRAM BIBLIOTÉKA Emlékkönyv az utókornak RR „Engel Alfréd művével kínzó, de történelmi adatokban gazdag könyvet adunk Olvasóink kezébe. Olyan letűnt emberközösségről rajzol ez az anyag tömör, ám hiteles képet, amely zárt vallási szerkezetével, körülsáncolt társadalmi helyzetével és túlsúlyos idegennyelvűségével különváltan, bár a társadalom nélkülözhetetlen részeként volt jelen a csallóközi évszázadokban." írja Engel Alfréd: A dunaszerdahelyi zsidó hitközség emlékkönyve című kötet zárszavában Koncsol László szerkesztő. A könyv, amely Izraelben jelent meg először, Tel Avivban, 1975-ben héberül és magyarul, a kiadó Csallóközi Kiskönyvtár sorozatában látott a közelmúltban napvilágot. Engel Alfréd műve, amely nem tekinthető rendszeres történelmi munkának, inkább, mint a címe is jelzi, emlékkönyvnek, segíti a csallóköziek önismeretének bővülését. Külön értékét adja a könyvnek, hogy túl a felsorolt eseményeken és neveken, a szerdahelyi zsidók vallási életén is végigkalauzol, s bepillantást enged olyan titkokba, amelyek a nem zsidó kortársak előtt többnyire rejtve maradtak. A titkokban a szerkesztő jegyzetei igyekeznek kalauzolni az olvasót. (k-y) Csallóközi Kiskönyvtár Engel Alfréd dunaszerdahelyi zsidó hitközség emlékkönyve S&flyra Két komáromi muzeológiai kiadványról A komáromi Duna Menti Múzeum, valamintannak Magyar Nemzetiségi Osztálya a nyár folyamán két fontos kisebb kiadványt jelentetett meg. Az egyiket a júliusban a városban lezajlott VII. Néprajzi Szeminárium tiszteletére (A Csallóköz régészeti bibliográfiája), a másik kiadvány a római kori éremgyűjteményt dolgozza fel. A Csallóköz régészeti bibliográfiája a Liszka József által szerkesztett Honismereti bibliográfiák sorozat 2. köteteként jelent meg, szerzője Nevizánszky Gábor, a nyitrai Régészeti Intézet munkatársa. A kiadvány, amely közel kettő és fél száz bibliográfiai tételt tartalmaz az őskortól egészen a középkorig, a szerkesztő szavait idézve: „...fontos vezérfonala lehet nemcsak a térség régészete iránt érdeklődő szakembereknek (lásd az európai hírű komáromi avar lelőhelyeket, kiemelés tőlem, T. S.), hanem a szülőföldjük múltja iránt mélyebben érdeklődő csallóköziek számára is". A második kiadvány három kitűnő budapesti numizmatikus (Bakos Miklós, Lányi Vera, Torbágyi Melinda) munkája. A kiadvány a múzeum római kori leletanyagát bemutató sorozatának IV. köteteként látott napvilágot (római pénzek a múzeum gyűjteményében). A német nyelvű munka katalógusba rendezve sorolja fel és határozza meg az egykori római uralkodók által kiböcsátott (l-IV. század) Szebbnél szebb érméket, amint e sorok írója a kötet háromnyelvű előszavában megemlíti, „... a numizmatikai anyag légnagyobb része a múzeumalapítást (1886) követő, évtizedekben került az intézménybe, annak idején a Történeti és Régészeti Egylet, majd 1900-tól a Múzeum-Egyesület gyűjteményébe. A ma 2861 érmét számláló együttes java része Ószőnyből, nyilvánvalóan az egykori Brigetio területéről származik, de természetesen a környék további településeiről - Ács, Bokod, Kecskéd, Komárom, Kömye, IzsaLeányvár, Udvard stb. - is kerültek darabok a komáromi múzeumba". Az egyes darabok pontos lelőhelyei ma már ugyan nem határozhatók meg - hiszen a múzeum korabeli szerzeményi naplói és leltárkönyvei jórészt elkallódtak ennek ellenére emberi múltunk egy szeletének fontos és „pontos" dokumentumai. A múzeum szakemberei csak remélhetik, hogy az intézményben beszerezhető legújabb kiadványok elnyerik a múzeumpártoló közönség tetszését is. (trugly) Faludy György hazatérése Van annak legalább tizenöt éve, hogy egy kedves miskolci barátom kis, puha kötésű könyvet nyomott a kezembe; amolyan zsebrevalót. Hamiskás mosolyából sejtettem, valami ritka csemegéről lehet szó, amit nem szokás kommentálni, csak átadni. Talán karácsonyi ajándéknak szánta, mert ha jól emlékszem, karácsony volt. Ekkor találkoztam először Faludy György Villon-átköltéseivel. Jól emlékszem, mekkora hatással volt rám a könyv, amit egypár lelkes embernek köszönhettem, akik afféle „kalózkiadásban", titokban jelentették meg. Az addig olvasott klasszikusok fordításai (pedig nem akárkik voltak: József Attila, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Kosztolányi), mívességük ellenére, azonnal elhomályosulni, nehézkesekké, mesterkéltekké kezdtek válni Faludy szabadabb, a kort hívebben visszaadó versei mellett. Pedig hát ezek a versek 1937-ben születtek! A szocreálos irodalompolitika azonban legszívesebben az ókorig átírt vagy átértékelt volna mindent a saját képére. így lett Faludy Györgyből is, dacára annak, hogy a harmadik nyugatos nemzedékkel indult, emigráns voltával együtt kirekesztett a magyar irodalomból. A fenti eset amilyen megmosolyogni való, olyan tanulságos. Nevezhető szégyenletes mulasztásnak, helyzeti hátránynak, bárminek. De vajon ki tudná számba venni az elmúlt évtizedek szégyeneit, mulasztásait, helyzeti hátrányait? Ugyan melyik iskola melyik tanára foglalkozott volna nálunk vagy akár Magyaror-, szágon évtizedünk fordulója előtt Faludy Györggyel, Határ Győzővel, Gömöri Györggyel, Cs. Szabó Lászlóval vagy hogy szűkebb pátriánkban maradjunk mondjuk Márai Sándorral vagy Peéry Rezsővel? Még a lexikonokból is száműzték őket mint a nép ellenségeit. A huszadik századi, a „felszabadulás" utáni magyar irodalom szégyenletes megosztottsága olyan tehertételünkké vált, amit talán csak a fiaink lesznek képesek traumák nélkül kiküszöbölni, bepótolni. A mi lett volna, ha? hipotetikus kérdésen túl csak egy nagy, sötét lyuk mered vissza ránk, mert pótolni ugyan lehet régi adósságokat, de a megszakadt folyamatosság aligha fércelhető össze. Nemzedékek tudatából sikerült kimosni a fent említett alkotók neveit, akik boldogabb vidékeken megbecsült írók lettek volna, hazájuk büszkeségei. Mert, ugye, mondhatnánk, Márai életműve sorozatban jelenik meg immár, darabjait szülővárosában is játsszák, Cs. Szabó Lászlóról időközben az olvasó kideríthette, hogy a kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb prózaírója, Gömöry Györgyről, hogy az egyik legzseniálisabban verselő magyar költő, s Faludy Györgyről, hogy Szolzsenyicin gulag-regényeit megelőzve írta meg a recski magyar gulagot. Szóval, nyugtathatnánk meg magunkat, folyik, folydogál a szellem hazatérése, pótlódik lassacskán, ami pótolnivaló, s a mázsa- vagy tonnaszám elénk rakott szocreál mellett-után a könyvespolcokon a helyükre csusszannak az addig csak titokban megszerzett, a rejtett utakon bekerülő, sokáig tiltott értékek. Kiegészülni látszik a magyar irodalom. Faludy György Pokolbéli víg napjaim-ját, verseit, s a költőt magát személyesen is, immár ismerheti a magyar olvasó. Köztük a pozsonyiak is, hiszen már nálunk is megfordult. De ha a most nyolcvanöt éves Mester egész életműve itt is fog sorakozni a polcomon, akkor is az a másfél évtizede kapott kicsiny, rongyos Villon-füzetke lesz mind közül a legkedvesebb számomra. Talán fölösleges magyarázni, miért. - kövl HÍRVIRÁGOK A volt királynő pert indít. Pierre Mertens belgiumi író „Királyi béke" című könyve valamennyi példányának a könyvárusi forgalomból való kivonását követeli Belgium és Franciaország területén és az egész frankofon világban Lilian hercegnő, volt belga királynő, III. Leopold király neje. A királynőt, aki férje 1951-ben bejelentett lemondása és főleg 1983-ban bekövetkezett halála óta visszavonultan él, roppantul felháborították a könyvnek személyesen őt magát és fiát érintő fejezetei. Az exkirálynő szerint a szerző, aki egyébként jelenleg az elsőszámú belgiumi írónak számít, el nem hangzott kijelentéseket tulajdonít neki, fiát pedig részegesnek és a hazárdjátékok rabjának állítja be, még származásának törvényességét is megkérdőjelezve. A vádemelés Belgiumban nagy vihart váltott ki, vitát indítva arról, hogy mit engedhet meg magának az író, és mit nem, s hol végződik a riport, és hol kezdődik a fikció. Einstein kézirata ismét kalapács alatt, újfent árverésre bocsátják Albert Einsteinnek a relativitáselméletről szóló legkorábbi kéziratát. Az első árverés nagy port vert fel, akkor 1,2 millió dollárt adtak a becses kéziratért. Mostani várakozások szerint 4-6 millió dolláros árra számítanak a december 11-i aukción. A 72 oldalas kézirat Einstein relativitáselméletének terjedelmes összefoglalója, azt fejti ki, hogy az idő nem abszolút, s a tömeg és az energia ekvivalens egymással. A Nobel-díjas fizikus valószínűleg 1912-ben fejezte be a kézírásos munkát, de az első világháború kitörése megakadályozta a közzétételét. Az 1987-es első árverésen elért ár rekordnak számított Amerikában a kéziratok eladásának történetében. Az eladó egy amerikai család volt, ők Einsteintől kapták a kéziratot még az első világháború előtt. A becses dokumentum egy magángyűjtő tulajdonába került. Egyikük nevét sem hozták nyilvánosságra. A lengyel egyház tiltakozása, A varsói ügyészségnek kell döntenie arról, hogy bemutatásra kerül-e a lengyel mozikban a „Pap" című vitatott angol film. A film főhőse ugyanis egy homoszexuális hajlamú pap. A lengyel katolikus egyház állítása szerint pornografikus, a lengyel hívők érzelmeit sértő műről van szó. Az igazságügyminiszter és a lengyel főügyész a rádióhallgatók és tévénézők védelmét ellátó egyesülettől és a Radio Maryja adó pártolóitól kapott vádiratot terjesztett be. A lengyel lapok szerint e témáról ugyancsak heves vita várható. Helmut Kohl rózsája. Virágjának nagy piros szirmai vannak, vastag és erős szára, s Helmut Kohlnak hívják. Egy hamburgi nemesítő új rózsáját a névadó jelenlétében keresztelték a német kancellár nevére. A cottbusi országos kertészeti és virágkiállításon - amelyet az idén először tartanak az ország keleti felében - Kohl a kis ünnepség után elmondta, hogy bár a piros nem a kedvenc színe, nagy megtiszteltetésnek veszi az új nemesítésű rózsa elnevezését. Elődjei közül eddig csupán Adenauerről neveztek el rózsát, 1953-ban. A nomádok iraki emlékeket rabolnak, az iraki műemlékvédő hivatal fegyveres őrséget volt kénytelen kiküldeni a dél-iraki illegális régészeti ásatások megakadályozására. A fegyveresek közelharcba keveredtek a nomádokkal, akik hatalmas gödröket ásva több mint négyezer éves rovásírásokat tartalmazó agyagtáblákat cipeltek magukkal. A műemlékvédő hivatal igazgatójának közlése szerint a nomádok tudatlanságból valószínűleg értékes agyagtáblákat semmisítettek meg. Az Öböl-háború óta a hatóságok több mint négyezer múzeumi tárgy, ékszer, agyagtál, érme és terrakottafigura eltűnését regisztrálták. Ezres nagyságrendű a nyomaveszett archeológiai leletek száma is. Az igazgató szerint a nomádok nemritkán külföldi csempészek megrendelésére „dolgoznak". Az általuk összegyűjtött tárgyak Jordániába vagy Iránba vándorolnak, onnan pedig Európába, leggyakrabban Londonba. Milliós értékű kéziratlopás Szentpéterváron. A múlt század elejéről származó négy - összesen egymillió dollár értékű - kéziratot loptak el a szentpétervári nemzeti könyvtárból. Az ITAR-TASZSZ-ra hivatkozó hír szerint az Amerika madarai című illusztrált mű négy kötetét a külföldi gyűjteményben őrizték. Kilenc hónap óta ez a második jelentős lopás a szentpétervári nemzeti könyvtárban: tavaly decemberben a betörők a riasztórendszer meghibásodását kihasználva 89 darab - VI-XVIII. századi - kéziratot emeltek el. Az ügyben azóta is folyik a nyomozás. Olvasás - jutalom fejében. Az igénytelen képregé nyeknek, videofelvételeknek és számítógépes játékoknak köszönhetően mind kevesebbet olvasnak az amerikai iskolásgyermekek. Most a New-York-i Brooklynban egy új olvasásikedv-csináló módszerhez folyamodtak. Az a tanuló, aki a tanári testület előtt hitelesen be tud számolni arról, hogy elolvasott valamilyen könyvet, 6-től 10 dollárig terjedő jutalomban részesül. Az érdeklődés így is csekély. (Külföldi hírügynökségek és lapok alapján)