Új Szó, 1995. szeptember (48. évfolyam, 203-226. szám)

1995-09-20 / 217. szám, szerda

1995. szeptember 26. SPORT ÚJ SZ

Ó i 7 i FODOR ATTILA, AZ SZMPSZ TITKARA: „Nem fogalmaztuk meg, mi a siker" • Hogyan értékeli a szövetség a szeptember 5-i tiltakozó akciót? - Egyesek azť mondják, elhamarkodottan döntöttünk, kevés idő volt a megszervezésére, nem sikerült. Mi nem fogalmaztuk meg, mi a siker. Nem mondtuk, hogy az a siker, ha majd kétszáz iskola tiltakozik. Azt mondtuk, ha Galánta úgy érzi, nem maradt magára, az már sikernek tekinthető. Azt hiszem, ezt mindenképp elértük. Ez az egyik dolog, amiért meg kellett tenni, másrészt pedig azért, mert ha most nem tiltakozunk, akkor szépen beindult volna a tanév, gyakorlatilag rábólintottunk volna az iskolákban folyó manipulációkra. Ami az idő rövidségét illeti, azt hiszem, ahol vannak talpraesett emberek, ott nem volt rövid az idő, ahol pedig nincsenek, ott egy hét is kevés lett volna. Nagykapos vidékén például arra hivatkozva nem vettek részt az iskolák a tiltakozó akcióban, hogy náluk nem történt semmi olyan, amiért szükségét érezték volna a tiltakozásnak. Ez ugyancsak furcsa álláspont, mert ez az akció egyfajta szolidaritásvállalás volt a bajban lévőkkel, s ugyan honnan tudják a Nagykapos környéki iskolák, hogy őket semmi ilyen nem érheti? • Úgy tűnik, a szövetségnek az óvodákkal nem sikerült olyan szoros együttműködést kialakítania, mint az iskolákkal. Tény, hogy a szövetségből lemorzsolódott pedagógusok zömét az óvónők alkotják. Gyakran valamiféle mellőzöttségből fakadó sértődöttséget éreztem részükről a szövetség rendezvényein. Jogosan? - Ha megkérdezné őket, miért léptek ki a pedagógusszövetségből, azt mondanák, azért, mert nem ad semmit, nem képvisel minket. A mi válaszunk erre az, hogy minden csoport úgy van képviselve, ahogy megfogalmazza önmagát. Az volt a nagy álmunk, hogy a szövetségben olyan munka folyjon, hogy minden szak képviselve legyen, országos szakmai társulások működjenek. Hogy pl. a történelem szakosok mind a tizenhárom járásban létrehozzák a saját szakcsoportjukat, abban kijelölnek egy-egy személyt, s ez a 13 ember lesz az országos csapat. Milyen jő lesz, gondoltuk, bármi adódik, elég ennek a tizenhárom embernek szólni, ők meg majd szólnak otthon a maguk húsz emberének és a dolog menni fog. Erre tettünk is kísérletet, megalakult a csapat, csak éppenséggel nem működött. Talán épp azért nem, mert annyira akartuk. Ezért mi már letettünk arról, hogy mesterségesen, „fölülről" szervezzük ezeket a szakmai társulásukat. Másrészt azonban nem hallgathatom el, hogy épp az óvodapedagógiai társaság jól működik, habár igaz, hogy tevékenysége aránylag szűk területre - főleg Komáromra, Dunaszerdahelyre és környékükre - korlátozódik. Visszatérve az óvónők sértődöttségére, állításukra, hogy hozzájuk a szövetség mostoha, csak azt mondhatom, mindenkihez mostoha, aki nem vívja ki a maga helyét a szövetségen belül. Az a csapat, amely megfogalmazza magát, az alapszabályok értelmében tagot adhat az országos választmányba. Ha öt szakos megalakít egy országos társulást, amely attól országos, hogy tagjai nem egy járásból vannak, egy tagjuk helyet kaphat az országos választmányban. Az pedig már beleszólhat az éves programba, a költségvetésbe, hamarabb jut információkhoz stb., tehát egy sor előnye van, amelyet a saját társulása javára kamatoztathat. De nem hiszem, hogy szövetségünk mostoha lenne az óvodai pedagógusokhoz. Csupán az idén történt első alkalommal, hogy Deákin nem volt az óvónők számára nyári egyetem, mert eddig mindig volt, és a Komáromi Városi Egyetemen is folyik óvónőképzés. Tehát nem mondható, hogy a szövetség semmit sem ad. Az óvónők általános rossz közérzete inkább helyzetük ellehetetlenüléséből, az óvodák leépítéséből fakad. No meg sok egyéb másból is, ami mind a jelenlegi megváltozott helyzettel függ össze. Tudok például járásról, ahol rendkívül jó volt az óvónők tevékenysége, egészen addig, amíg nem került új ember a járási tanfelügyelőség, illetve a módszertani központ élére. A két szlovák hölgynek sikerült oly módon befolyásolni a magyar óvónőket, hogy azok teljesen elfordultak a szövetségtől. Tevékenységükben azóta határozott törés, visszaesés tapasztalható. • Mi késztethette őket arra, hogy ilyen könnyen lemondjanak a szövetséggel való együttműködésről? - Ehhez tudni kell, hogy a szövetség, finoman szólva, nem örvend nagy népszerűségnek az oktatási tárca berkeiben. Az óvoda igazgatónők válaszút elé kerültek, el kellett dönteniük, kivel kívánnak együttműködni. Persze, az volna az ideális, ha mindkettővel, az állami institúciókkal és velünk is. Csakhogy a mi kínálatunktól jobban félnek, mert hát az a szövetség. Ha az óvónőt el kell engedni egy szakmai rendezvényre, amennyiben az állami, a felettesei elengedik, hisz ők szervezik ezeket az akciókat. Azonban ha a szövetség küldi a meghívót, akkor már a főnökségtől engedélyt kell kérni, a helyettesítést megoldani, és itt a szövetség nincs egyenrangú helyzetben. Lehet, hogy mi sokkal jobb szakmai rendezvényt kínálunk, de az igazgatónő fél elengedni az óvónőt. Ha nem is fél, annyira megszigorították a helyettesítési szabályokat, hogy nem tudja fizetni a helyettesítést, nem tud útiköltséget adni. Most, hogy mindenütt új emberek kerültek a járási tanügyi szervek élére, ez egyre inkább így lesz, ami szakmai vonalon nagyon megnehezíti a működésünket. • Tudjuk, hogy a Nagykürtösi járásban a tanügyi igazgatóság aláíratott egy nyilatkozatot az óvodai igazgatónőkkel, hogy saját óvodájukban beleegyeznek szlovák anyanyelvű óvónő alkalmazásába. Az oktatási tárca azonban a szülök választásától tette függővé az alternatív oktatás bevezetését. Tiltakoztak a nagykürtösi és környékbeli szülők? - Eddig nem kaptunk ilyen jelzéseket. • Kapnak egyáltalán jelzéseket az óvodákban folyó alternativizálásról? - Sajnos, nem nagyon. A dolog úgy áll, hogy ott, ahol van összefogás, mert van egy erős közösség, ott van tiltakozás. Ahol nincs, mi nem erőltethetjük, hogy tiltakozzanak. Ahol ezt maguk az érintettek nem érzik, nem igénylik, ott a szövetség semmit sem tehet. Lehet, hogy másképp állna a helyzet, ha a szövetségnek létezne az adott helyen egy jól működő területi szervezete. A nagykürtösi esetben elsőként az óvodának, a szülőknek kellene lépniük, és szerintem a községnek is. A másik vonalon pedig a területi választmánynak. Sajnos, ez Nagykürtösön már jó ideje nem működik, talán azért, mivel arrafelé kevés a magyar iskola. Az alternativizálási veszélyekre sokkal jobban oda tudnánk figyelni, ha a járási szerveink, és még jobban, ha az alapszervezeteink jobban működnének. Itt még sok a javítanivalónk. • Az óvodákban - hogy egyik pedagógus ismerősöm szóhasználatával éljek - lopakodó módszerrel vezetik be az alternatív oktatást. - Volt óvoda, ahol öt magyar gyereket írattak az alternatív osztályba. Kiderült, hogy az öt gyerek szülei közül négy munkanélküli. Fennáll a gyanú, hogy ezek a szociálisan ráutalt emberek kaphattak valamiféle kedvezményt. Bizonyára másutt is folynak olyan próbálkozások, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű szülőket valamiféle anyagi előny kilátásba helyezésével veszik rá arra, hogy gyermeküket alternatív osztályba járassák. • A tanügyi igazgató összehívta az óvoda igazgatókat és aláíratott velük egy nyilatkozatot. Mind aláírták, egy sem tiltakozott, nem hivatkozott arra, hogy az alternatív oktatás kérdésében csak a szülők jogosak dönteni. Hogyhogy nem voltak képesek védekezni, érvelni? - Ez valószínűleg még a szocializmus öröksége, beidegződése. Pedagógusaink nem ismerik a jogaikat, az igazgatók sem. Sok mindent hajlandók úgy elfogadni, ahogy eléjük teszik. Nagy baj, hogy a magyar óvodák, iskolák igazgatói nem járnak össze rendszeresen, és nem dolgoznak ki bizonyos kérdésekben közös stratégiát. A tanügyi hivatal gyűléseire felkészületlenül mennek el. Összejön tizenöt magyar és negyven szlovák igazgató, s ha előjön egy kényes kérdés, senki sem mer felállni és akár csak a maga nevében is nyilatkozni, nem még az összes magyar igazgató nevében. Holott nyilvánvaló, és ők is tudják, hogy a kilátásba helyezett intézkedés mindnyájuk számára hátrányos. Ez a magatartás hozza az olyan helyzeteket, hogy a tanügyi igazgatók nagyon szívesen lehordják, megszégyenítik a magyar pedagógusokat, igazgatókat a szlovák kollégák előtt. A galántai tanügyi igazgató a szeptember 5-i tiltakozó akciót követően összehívta az iskolaigazgatókat, persze a szlovákokat is, hadd legyenek szemtanúi, hogyan szégyeníti meg „engedetlensegüK" miatt a magyar kollegákat. A tanügyi igazgató megrovásban részesítette azokat, akiknek az iskolájában szeptember 5-én nem jelentek meg a tanulók. Elég lett volna közülük csak egynek kimondani, hogy mi, kérem, mindnyájan ott voltunk az iskolában, az egész tantestület, mi teljesítettük a kötelességünket, a szülők döntése miatt bennünket nem vonhatnak felelősségre. Persze, azok után, hogy ebben előzetesen közösen megegyeznek. De nem ez történt. Számtalan ilyen esetet lehetne fölsorolni. Közös stratégia kialakítására és jogismeretre van szükség, mert csak ez teszi lehetővé a különböző veszélyhelyzetek kivédését és a nem érzelmi alapú, objektív érvelést. VOJTEK KATALIN LANSTYAK ISTVÁN: A kétnyelvű oktatás formái 1. A két nyelvnek a tágabb értelemben vett kétnyelvű oktatásban betöltött szerepe szempontjából három fő formát különböztethetünk meg: (1) azt, amelyben a másodnyelv kizárólagos vagy erősen uralkodó szerepet játszik - ezt *másodnyelvű oktatásnak nevezhetjük Gól ismert formái a *teljes mértékben másodnyelvű oktatás, a nyelvoktatás és az anyanyelvápolás); (2) azt, amelyben a két nyelvnek nagyjából egyforma a súlya mint oktatási nyelvnek - ez a szűkebb értelemben vett *kétnyelvű oktatás (legtipikusabb megvalósulási formája a *kéttannyelvű iskola, valamint a legszűkebb értelemben vett *kétnyelvű iskola); (3) azt, melyben az első nyelv kap kizárólagos vagy erősen uralkodó szerepet - ez az *anyanyelvű oktatás (ez vagy *teljes mértékben anyanyelvű képzést jelent, vagy pedig *erős anyanyelvi dominanciájú kétnyelvű oktatást). - Az oktatás nyelvi célja szempontjából a következő kétnyelvű programtípusokat szokás elkülöníteni: (1) anyanyelv-visszaszorító programok (két tipikus formája a *nyelvi befullasztás és az *átirányítás), (2) kétnyelvűsítő programok (legismertebb válfaja a *nyelvi be/emerítés/belemerülés), (3) anyanyelvmegtartó programok (ezek két fő formája az *elszigetelés és_az_*anyanyplvvértés vagy „nyelvi ernyő"). MÁSODNYELVŰ OKTATÁS. Olyan oktatási forma, amelyben a *másodnyelv kizárólagos vagy erősen uralkodó szerepet játszik. Az oktatásban ily módon használt másodnyelv lehet az ország többségi lakosságának nyelve (a *nyelví kisebbségek iskoláiban, főként az ún. *befullasztási programok esetében), lehet valamely „semleges", az adott országban anyanyelvként tömegesen nem beszélt világnyelv, lehet (a fejlődő országok oktatási intézményeiben) az (egykori) gyarmattartók nyelve vagy valamely más, nagyobb lélekszámú bennszülött etnikai csoport nyelve, vagy akár az országban élő valamely * nyelvi kisebbség nyelve is (főleg az ún. *belemerülési/belemerjtési programok esetében, amelyeket a *többségi nyelvet beszélők számára létesítenek, akik az országukban élő valamely nyelvi kisebbség nyelvén tanulnak). Ha a többségi nyelvet beszélők egy része külön etnikai csoportot alkot (pl. a walesiek Nagy-Britanniában vagy a maorik Új-Zélandon), s szüleik, nagyszüleik anyanyelvét sajátítják el ily módon, ún. *nyelvfelélesztésről (revitalizációról) beszélünk. TEUES MÉRTÉKBEN MÁSODNYELVŰ OKTATÁS. Ezt a formát valamennyien jól ismerjük, hiszen a szlovákiai magyar szülők egyharmada ezt választja (önként vagy kényszerből) gyermekei számára: a kisebbségi gyermekek a többségiek számára létesített iskolákba járnak, ahol anyanyelvüket tantárgyként sem tanulják. - Tapasztalatból tudjuk, de az 1990 óta folyó magyar-szlovák kétnyelvűségi kutatások is arra engednek következtetni, hogy a teljes mértékben a másodnyelven tanuló gyermekek rendszerint - különösen a *formális regiszterekben - *másodnyelvdominánssá válnak, anyanyelvi fejlődésük megreked, s legföljebb az *informális stílusoknak (az ún. „konyhanyelvnek") maradnak birtokában. Amennyiben államnyelvi többségű területen élnek, kétséges, hogy egyáltalán alkalmasak maradnak-e anyanyelvük átörökítésére (sokszor ez a szándék már föl sem merül bennük). Ez a megoldás tehát az anyanyelv leépülését eredményezi, s eddigi ismereteink szerint a hatékony ismeretszerzést is gátolja, legalábbis a dominanciaváltás előtt, amikor a diáknak még az első nyelve az erősebb. Ezenkívül ez a kétnyelvűsítési módszer - különösen a hátrányos helyzetű gyermekeknél - különféle neurotikus tünetek és beszédzavarok előidézőjévé válhat. (L. még *befullasztási programok). ANYANYELVÁPOLÓ PROGRAMOK. A *szórványban élő kisebbségek esetében szokták őket alkalmazni, pl. az egykori Jugoszláviában, ill. mai utódállamaiban; emigráns változata az ún. vasárnapi iskola. Néhány éve Szlovákiában is megpróbálkoztak hasonló formával (az Anyanyelvi Társaság magyar nyelvi és irodalmi tanfolyamokat szervezett szlovák iskolába járó gyermekeknek). Lényege, hogy a többségi iskolákba járó kisebbségi gyermekek a kizárólag a többség nyelvén folyó kötelező oktatáson kívül, annak mintegy kiegészítéseképpen külön órán vagy szakkörön (nem is föltétlenül az iskola épületében) anyanyelvük nyelvtanát és nemzeti irodalmukat tanulják. - Az anyanyelvápoló programok hatékonysága alacsony, ezért ezt az oktatási formát egyfajta szükségmegoldásnak kell tekinteni. Veszélyes, ha az olyan területeken is megjelenik (akár egyedüli, akár a szülőket kompromisszumra csábító alternatív megoldásként), ahol az anyanyelvű iskola létrehozásának nincsenek objektív akadályai. Nyugalomra van szükség Rozsnyón Az áprilisi komáromi nagygyűlésen a rozsnyói résztvevők egy kis csoportja Rozsnyón volt a kezdet, ki lesz a következő? feliratú transzparenssel hívta fel a figyelmet a rozsnyói igazgató leváltása után várható további megtorló intézkedésekre. Amint sajnos azóta megéltük, Tóth Sándor rozsnyói iskolaigazgató önkényes leváltása valóban csak a kezdet volt. Ez az erőszakos beavatkozás a rozsnyói magyar alapiskolát alaposan megvi selte és a meghasonlott állapot jelenleg is tart. Az elmúlt tanév utolsó heteiben sajnos nem volt egységes az iskola tantestülete sem. Néhány pedagógus - s ezek igyekeztek elnyomni a másként vélekedők nézeteit nem értette meg, vagy kicsinyes meggondolások alapján nem akarta tudomásul venni, miben mesterkedik a hatalom. Főként ennek a következménye, hogy máig tisztázatlan a június 14-i igazgaí&kLnevezés háttere. Ekkor a rozsnyói tanügyi igazgató az iskola matematika-fizika szakos tanítónőjét, Szendi Klárát nevezte ki a rozsnyói iskola élére. Az igazgatónővel az idei tanév első hetének utolsó napján sikerült beszélgetnem. • Az igazgatóváltás komoly feszültségekkel járt. Ön hogyan kívánja ezeket kezelni? - Szerintem ez egy művileg fenntartott feszültség, mert bennünket olyan helyzetbe hoztak, amiről senki sem tehet. Jó volna, ha mindenki tudatosítaná, hogy mi eg> helyzetet próbáltunk megmenteni. Fölösleges itt most megint a feszültségekkel kezdeni. Ezek minden Munkahelyen megvannak. • Milyen elképzeá

s

ekkel lát az iskolaigazgatói imádatkor ellátásához? - Szeretnék minden, az Imolánkat érintő kérdést demokrat, kus módon megbeszélni a pedagógusközösséggel, mint ahogyan azt már el is kezdtük, és papírra lefektetni a dolgokat, hogy azok mindenkin számonkérhetőek legyenek. Csak azt fogom követelni, amiben közösen megállapodtunk. • Egy magyar pedagógus írta le nemrég: „A menesztett igazgatót az utolsó polcra csúsztatják, még szimpla osztályfőnökség sem jár neki, és tanult szakmáját, a magyar nyelvet újra csak a gyengébb osztályokban taníthatja..." - Ezek provokatív kérdések, ilyeneket én is fel tudnék tenni, jó volna inkább megnyugtatni a kedélyeket. • Csak azért idéztem, men a leírt helyzet kísértetiesen hasonlít a rozsnyóihoz. - Kérdezni lehet így is, de lehet másképpen is. Amíg csak kérdezni fognak és befeketíteni... • Nem áll szándékomban senkit sem befeketíteni. - Vannak, akiknek nem tetszik a személyem, azok teszik fel az ilyen kérdéseket. Ez a kérdés egyáltalán nem helyénvaló. A volt igazgató nem kapott osztályt, mert nem jött ki. Nincs olyan osztályunk, amelyet neki lehetett volna adni. Ő önként vállalta, hogy fog gyengébb osztályban tanítani. De nem tudom, mennyire egészséges újságban szellőztetni az ilyesmit, hogy gyenge osztály, mert akkor megnézhetjük magunkat. Nagyon örülnék, ha nem forgatnák ki a szavaimat és nem értenének félre. Én' nem úgy csinálom a kollégákkal, hogy itt van, csináld, hanem megkérdezem, hogy lennél szíves? Én válaszolok minden kérdésre, de nekünk itt nyugalomra van szükségünk. • Miben látja a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének szerepét a szlovákiai magyar oktatásügyben és konkrétan itt, Rozsnyón? - Mélyebben ezzel nem foglalkozom. A szervezet a szlovákiai magyar pedagógusok segítségére alakult. Elsősorban módszertani segítséget várok tőle. • Mennyire tartja fontosnak a rozsnyói magyar iskolának a különböző magyarországi iskolákkal, pedagógiai intézményekkel kialakult nagyon jó kapcsolatát? - Fontosnak tartom ezeket a' kapcsolatokat, mert sok helyen tanulni lehet tőlük, viszont nekünk az itteni helyzethez is alkalmazkodnunk kell. • Ki léphet be az elkövetkező időben ebbe az iskolába? Tanhatók az épületben kulturális és társadalmi rendezvények a jövőben? Kérdezem ezt azért is, men a rozsnyói magyar öregdiákok nyíltan sérelmezték, hogy itt nem tarthatták meg tervezett összejövetelük egy részét. - Az iskolába bejöhetnek a gyerekek, a tanítók és a szülők. Egyébként köt a költségvetés. Minden téren takarékoskodni kell: vízzel, villannyal és drága a gondnoki lakás fenntartása is. Hogy mit fogunk tudni megengedni, mit nem? Ezt megint egy provokatív kérdésnek vélem. Mert azok, akik ide akartak jönni osztályfőnöki órát tartani, nem itt, ebben az iskolában érettségiztek. Nagyon vitatható, hogy ilyen rendezvényt ebben az iskolában kelle tartani. Kulturális találkozó? Az attól függ. Nem zárkózunk el semmitől, de nekünk nagyon sok mindent le kell állítani. Arra a kérdésre, mi lesz a sorsa az iskola több osztályában nagyon sikeresen alkalmazott Zsolnai-módszernek, és mi a véleménye az ún. alternatív oktatásról, az igazgatónő megtagadta a válaszadást azzal az indoklással, hogy a kérdező nem mutatta fel újságírói igazolványát és nem jó kérdéseket tett fel az előző be szélgetés alkalmával. AMBRUS FERENC