Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)
1995-08-05 / 181. szám, szombat
1 1756 I ÚJ SZÓ BELFOLD - KÜLFÖLD 1995. augusztus 5. RÖVIDEN Egymillió koronát adományozott Oľga Keltošová, munka, szociális és .családügyi miniszter a komáromi PER TE polgári egyesületnek és a gondozói - ápolói centrumnak. A szlovák külügyminisztérium által kiadott közlemény arra kéri a Horvátországban üdülő szlovák állampolgárokat, hogy a harcok miatt szakítsák meg szabadságukat, és Szlovénián vagy Olaszországon keresztül térjenek haza. Négy afgán személyt, két férfit, egy nőt és egy gyermeket akart átjuttani a szlovák-cseh határon egy lengyel férfi. A cseh határőrök azonban feltartóztatták őket. A szlovákiai helsinki polgári gyülekezet már márciusban írásban hívta fel a belügyminiszter figyelmét az elharapózó fajgyűlölő megnyilvánulásokra, írta Mečiarnak címzett levelében a szervezet elnöke, František Broček. Jozef Llščák igazságügyminiszter tegnap a Lévai járásba látogatott, ahol elsősorban a zselízi büntetésvégrehajtó intézetben raboskodó elítéltek számára kialakítandó munkahelyekről tárgyalt. Augusztus 1-től a diószegi önkormányzat bezárta a Vince erdei termálfürdőt, mivel az üdülő jelenlegi bérlője csaknem félmilió koronával tartozik a villamos műveknek, amely többszöri halasztás után a múlt hónap végén kikapcsolta az áramszolgáltatást, így a fürdő üzemképtelenné vált. A llptószentmlklósi Katonai Akadémia 32 hallgatója vesz részt az USA-ban zajló nemzetközi hadgyakorlaton. Szakaszukat amerikai és észt egységgel együtt az angol hadsereg fennhatósága alá sorolták. TASR és ČTK A pozsonyi nyári zenei hetek rendezvényei keretén belül a Synthetic Classic Duó, azaz Goda Marika és Anton Čukan előadóművészek, divatbemutatóval egybekötött mai műsoros estje a pozsonyi Kuchajda fürdő amfiteátrumában 19 órakor kezdődik. A rendezőség K-119 Helyreigazítás Lapunk csütörtöki számának 7. oldalán hibás képaláírás jelent meg. A képen látható alkotás szerzője Csomó Tihamér, s a felvételt Tóth István készítette. Az érintettektől szíves elnézést kérünk. II. kiadás Lapzarta: 22.00 Garamszentkereszt békés TA SR- és CTK-hír A tragikus kimenetelű garamszentkereszti skinheadtámadás áldozatának csütörtöki temetése óta rend és nyugalom honol a városbán, noha az utcákon megerősített őrjáratok cirkálnak. A rendőrség sem a temetés alatt, sem utána nem észlelt zavargásokat a romák vagy a bőrfejűek részéről. Jozef Romanec járási rendőrparancsnok megerősítette, hogy továbbra is maradnak a megerősített őrjáratok. A rendőrparancsnok viszont cáfolta azt a romák között terjedő állítólagos nézetet, hogy a bűntett minősítését azután változtatták volna gyilkossági kísérletről gyilkossággra, miután a romák kivonultak az utcára. A bűntények minősítése a vizsgálati anyagok értékelése alapján történik, soha nem külső nyomásra, állította a járási rendőrparancsnok. Mint ismeretes, a skinheadtámadás kapcsán eddig 11 személy ellen indítottak eljárást. Ökotábor Ipolyságon ui Szó-hír Ma kezdődik az a nemzetközi természetvédelmi tábor, melyet a pozsonyi székhelyű Za Matku Zem elnevezésű természetvédelmi csoportosulás szervezi közösen a Greenpeace és az Ipoly Unió természetvédelmi egyesületekkel. A mintegy ötven résztvevő számára a fő témát az alternatív energiaforrások és a szelektált szemétgyűjtés fontossága és jelentősége adja majd. A tábort eredetileg mintegy kétszáz fő befogadására készítették elő, sajnos azonban a vártnál kevesebben jelentkeztek. Érkeznek azonban szlovák, lengyel, osztrák, cseh fiatalok, akik szeretnének javítani környezetükön. A két hétre eseménydús programot állítottak össze a szervezők. információs sátrak lesznek felállítva a nyilvánosság számára több településen is, így Ipolyhidvégen, Tesmagon, Nagytúron, Felsőszemeréden, Zselízen. Egy napot rászánnak arra is a táborozók, hogy tiltakozzanak a mohi atomerőmű előtt. Kilencedikén gyertyás felvonulást tartanak Ipolyságon a nagaszaki atomrobbantás ötvenedik évfordulója tiszteletére, 14-én ugyancsak Ipolyságon a Fő téren megnyitják kiállításukat, ahol az alternatív energiaforrásokat mutatják be. Mindemellett közhasznú munkákat is végeznek majd a fiatalok, kitisztítják az Ipoly partját, valamint segítenek a város közterületeit barátságosabbá, eifogadhatóbbá tenni. Esténként előadásokon vesznek majd részt a természetvédő fiatalok, meghallgatva neves szakembereket, hiszen az előadás-sorozatba bekapcsolódott több magyarországi szervezet is. (turczi) Amine szerelme Minden jel arra utal, Füst Milán-korszak kezdődik a Szlovák Televízióban. Pár hónappal ezelőtt az Advent című kisregényét vitték filmre, ezekben a hetekben pedig az író 1940-ben született Amine emlékezete című elbeszéléséből készül televíziós alkotás Roman Polák rendezésében. A tiszta érzelmekben és nagy lelki kalandokban gazdag történet a húszas években játszódik, hőse egy nihilista gróf, aki félreérthető helyzetben találkozik élete legnagyobb szereimével. Roman Polák, napjaink egyik legjelesebb szlovák rendezője magyar színészekre bízta alkotása főszerepeit. A Grófot Bubik István, a titokzatos hölgyet, akit az író az Ezeregyéjszaka Aminéjével rokonit, Nagy-Kálózy Eszter alakítja. Kiemelkedő szerepet kapott a filmben Emília Vašáryová is, aki Emmaként a Gróf egykori szerelmét jeleníti meg. A Nyitra melletti Kisvezekény ódon kastélyában tegnap fejeződtek be a film külső felvételei. (sz-ó) Farkaskutyákkal őrzik Az elszaporodott lopások miatt a Szepességben farkaskutyákkal őrzik a burgonyaföldeket az ottani földművesek, mivel az utóbbi hetekben tömeges méretű fosztogatásai nyomán a burgonyaföldek kiégett tűzhányókhoz hasonlítanak. A többnyire roma eredetű „önkéntes krumpliszedők" nem kímélik a drága ültetőanyag szaporítására kijelölt parcellákat sem, ezért a termelők a vadásztársaság támogatásával és farkaskutyákkal éjjel-nappal őrzik a földeket. A hírek szerint a négylábú őrzőkkel szemben jóval nagyobb respektussal viseltetnek a tolvajok. TA SR Knin lángokban, Zágrábban... (Folytatás az 1. oldalról) központjában. Dusán Pralica, a krajinai vezetés tanácsadója a Radio Politika nevű belgrádi helyi rádióadónak nyilatkozva elmondta, hogy a támadások elől a lakosság óvóhelyekre menekült. Áldozatokról nem tudott felvilágosítást adni. A krajinai szerbek katonai parancsnoka azonban azt mondta, hogy a horvát általános támadás következtében sok ember életét vesztette. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a szakadár szerbek ellen csütörtökön este megindított horvát támadás hírére összeült, s tegnap hajnali ülésén felszólította a zágrábi vezetést és a krajinai szerbeket: tartózkodjanak minden harci cselekménytől, és folytassák a béketárgyalásokat. A testület ülésén a nemzetközi összekötő csoport javaslatára elfogadott nyilatkozat hangsúlyozza, hogy „a horvátországi konfliktust nem lehet katonai eszközökkel megoldani". Harcok Zágráb közelében A hon/át főváros, Zágráb utcái tegnap elnéptelenedtek az elrendelt riadókészültség miatt, jelentették a hírügynökségek. Beszámoltak arról is, hogy a horvát hadsereg és a szakadár szerb erők élénk tüzérségi párbajt vívtak Horvátország déli övezetében. Az ENSZ szóvivőjének az AFP által idézett bejelentése szeriht a tüzérségi párbaj színhelye a Zágrábtól 80 kilométernyire elterülő Ogulin környéke volt. James Kanu ENSZszóvivő a Zágrábtól 90 kilométernyire fekvő Topuskóból nyilatkozva elmondta: horvát páncélos egység tart jelenleg Károlyváros (Karlovac) felé. Egy másik páncélos alakulat délebbre, Plaski felé halad. Utóbbi helység 100 kilométernyire van Zágrábtól délre. Az AFP idézi azt az ENSZ-közlést is, amely szerint a lakosság kezdi elhagyni Glina városát. A szerbek péntek reggel tűz alá vették a Zágrábtól 60 kilométernyire elterülő Sisak városát, amelynek olajfinomítója stratégiai célpontnak számíthat. Hon/át források szerint a finomító vezetői megtették a szükséges elővigyázatossági intézkedéseket az olajtartályok védelmére. Tudjman a kényszerlépésről Franjo Tudjman horvát államfő fegyverletételre szólította fel a krajinai szerb erőket. Hangsúlyozta, hogy ha eleget tesznek a felhívásnak, akkor büntetlenségben részesülnek. Ha a krajinai szerb milicisták leteszik a fegyvert, és megadják magukat a horvát hatóságoknak, Zágráb a horvát törvények értelmében közkegyelmet biztosít számukra - hangsúlyozta az elnök az állami televízióban beolvasott és Horvátország egész területén sugárzott üzenetében. A horvát állam arra kényszerült, hogy katonai lépéseket tegyen a megszállt területeknek az anyaországhoz való visszacsatolására, mivel a békés egyesítésre irányuló minden kísérlet, köztük a csütörtöki genfi tárgyalások, kudarcot vallottak - mondta. „Azért kényszerültünk a döntésre, hogy véget vessünk a horvát és a nemzetközi közvélemény négy év óta tartó becsapásának, és lehetővé tegyük a menekültek hazatérését" - hangoztatta Horvátországállamfője. ENSZ-állások elfoglalása Az előrenyomuló horvát hadsereg lerohant több ENSZ-megfigyelőállást. Ezt Rida Ettarashani, a világszervezet szóvivője közölte a CNN amerikai hírtelevízióval. Két ENSZ-katona megsebesült. A horvát hadsereg valószínűleg elfoglalt egy olyan ENSZ-megfigyelőállást, amelyben cseh katonák állomásoznak - jelentette ki a ČTK cseh hírügynökségnek nyilatkozva Christopher Gunnes zágrábi ENSZ-szóvivő. A szóvivő közölte, hogy a péntek reggel óta folyó horvát támadásban megsebesült az ENSZ békefenntartó alakulatainak két lengyel katonája. A szerbek támadásai A krajinai szerb fegyveres erők aknatüzet zúdítottak az adriaitenger partján fekvő Sibenik városára azt követően, hogy a horvát hadseregáltalános támadásba lendült, és ágyúzni kezdte Knint, a krajinai szerbek fellegvárát. Hét lövedék a hajnali órákban csapódott a város területére, további kettő pedig a délután folyamán - hangoztatták zágrábi források, de arról egyelőre nem nyilatkoztak, hogy a támadásnak voltak-e áldozatai. Két ember vesztette életét Mostarban, amikor boszniai szerb alakulatok tüzérségi támadást indítottak a muzulmánok és horvátok lakta város ellen. Martics Milosevicshez fordult A horvátországi szerb Krajina elnöke, Milan Martics újból a Szerbiából és Montenegróból álló Jugoszlávia sürgős segítségét kérte a horvát offenzíva megfékezéséhez. „Jugoszlávia kötelessége, hogy megvédje a krajinai szerb lakosság területét" - hangoztatta Martics a belgrádi NTV-Studio B tévécsatornának adott nyilatkozatában. Kijelentette, a horvátoknak semmi esélyük nincs arra, hogy elfoglalják Knint. Belgrád a háború továbbterjedésétől tart A Szerbiában kormányon levő, Szlobodan Milosevics vezette Szerb Szocialista Párt nyilatkozatban ítélte el Horvátország katonai akcióját, a Krajinai Szerb Köztársaság elleni agressziónak bélyegezve azt. A belgrádi televízióban közzétett nyilatkozat felhívja a figyelmet a háború kiterjedésének veszélyére. A szerb kormánypárt a (Jugoszlávia szétesése folytán előállt) válság igazságos és tartós megoldása érdekében az egyetlen lehetőséget a megbékélési folyamat felgyorsításában látja, s ugyanakkor úgy ítéli meg: Horvátország világossá tette, hogy ő maga jelenti a legnagyobb veszélyt a térség békéjére nézve. Milosevic pártja azt várja az ENSZ-től, hogy ítélje el, és „példásan büntesse meg az agresszort", illetve hogy állítsa meg a Krajinai Szerb Köztársaság elleni támadást. A párt „továbbra is a krajinai nép oldalán áll, s támogatást fog nyújtani neki szabadságának megőrzéséhez, jogainak megvédéséhez" igya nyilatkozat. Titkos megállapodás? Horvátország és Szerbia elnökeinek 1991. márciusi titkos találkozója óta nem szűntek meg a találgatások arról, hogy Franjo Tudjman és Szlobodan Milosevics valamiféle megállapodást kötött volna egymással. A horvátoknak a krajinai szerbek elleni legújabb fegyveres fellépése kapcsán is felmerül a gyanú, hogy létezett valamiféle titkos információcsere a két nagy ellenfél között, amelynek értelmében Milosevics nem avatkozik be a Knin térségének - a horvátországi szerbek fellegvárának - visszafoglalásáért folyó harcokba, viszonzásul pedig megkapja a Vukovar város körüli - 1991 óta szerb megszállás alatt lévő - kelet-horvátországi területeket. A LÉVAI JÁRÁSBAN Kevés a fertőzés Kockazatos utvonalak Úl Szó-hír A Lévai járásban a járványügyi intézet tájékoztatása szerint nincs különösebb ok az aggodalomra. Ugyanis az elmúlt évek kimutatásaihoz képest aránylag jó a helyzet a fertőző nyári megbetegedések terén. Míg tavaly nagyon magas volt a szalmonellafertőzések száma, addig az idei nyáron alig-alig fordul elő a betegség. A múlt héten két személynél észleltek járványos szalmonellafertőzést. A megbetegedéseket csakúgy, mint az elmúlt években, most is általában a tojásfogyasztás idézi elő. Lapunkat dr. Frtúsová járási higiénikus tájékoztatta. - A vírusos betegségek általában a gyermekeknél gyakoribbak. Éppen ezért fontosnak tartottuk felhívni a szülők figyelmét, gyermekeiket óvják a túl sok fagyizástól. Nem tudni, valóban megfogadták-e a szülők a tanácsokat, de jelenleg nincs hasfájás, vírusos hasmenés. Júniusban sok náthás gyerek volt, akik torokfájára és hányingerre panaszkodtak. Ez mintegy három hétig tartott, de a gyermekorvosok sikeresen megakadályozták a betegség terjedését. Az intézet vezető orvosa bízik abban, hogy ez az állapot megmarad a nyár végéig. Annál is inkább, mert az elmúlt évek kimutatásai egyértelműen igazolják, mindig a június és a július a veszélyesebb. - És végezetül még egy érdekesség: előfordul a C-vitamin hiánya következtében fellépő, általános elgyengüléssel járó betegség is. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy kevés gyümölcsöt fogyasztanak a Lévai járásban - mondta a járási higiénikus. (cz) A DSZM cáfol A DSZM szóvivője, Stanislav Háber visszautasította Jozef Moravčík azon feltevését, amely szerint a kormányzó párt 200 millió koronás alapot hozott létre, amelynek segítségével meg akarja szerezni a képviselők támogatását Michal Kováč köztársasági elnök leváltásához. A szóvivő szerint ez az állítás merő kitalálmány, amejyet politikai célok motiválnak. ČTK Régi konfliktus Szlovákiában jelenleg hatalmi harc folyik a demokráciáért és a privatizálandó állami vagyonért, állította A. Nagy László, a Magyar Polgári Párt elnöke az osztrák APA hírügynökség tudósítójának. A pártelnök szerint a magyar pártok és a kormánykoalíció közötti konfliktus nem újkeletű, már 1990 óta létezik, azonban Mečiar harmadik kormányzása idején kiéleződött. A problémákat jelenleg elsősorban az alternatív oktatás bevezetésének szorgalmazása okozza, amely az itteni magyarság számára elfogadhatalan. ČTK MTI-hírek A horvát rádió útvonaltájékoztató szolgálatának tegnapi hírei szerint az alábbi városok veszélyeztetettek: Sibenik, Gospic, Otacac, Perusic, Sinj, Sziszek (Sisak), Slunj, Novska, Jasenovac, Lipovljani, Károlyváros (Karlovac) és Dubrovnik. Ezeken a területeken a közlekedést csak saját felelősségükre vállalhatják az utazók. A Zágráb-Fiume (Rijeka) fő közlekedési úton a károlyvárosi helyZet miatt lezárták a forgalmat, és átterelték az úgynevezett régi károlyvárosi útra Jatrebarskon, Ozaljon, Metlikán, Deinicén keresztül. A teherjárműveket Fiúméba lloviacán keresztül Ozalj irányába terelték. Lezárták a forgalom elől a Károlyváros-Dugg-Resa-Josipdoi-Senj útvonalat és a masleniciai pontonhidat. A többi fő közlekedési úton mindenféle korlátozás és fennakadás nélkül lehet közlekedni. A szárazföld és Pag szigete között 4 komp közlekedik. A katonai események kiújulása és kiterjedésük veszélye miatt a magyar külügyminisztérium azt tanácsolja, hogy a magyar állampolgárok egyelőre ne utazzanak Horvátországba. A közleményben a Külügyminisztérium megerősíti, hogy az Isztriai-félszigetet és a Kvarner-öböl térségét a jelenlegi katonai akciók közvetlenül nem veszélyeztetik. A cseh külügyminisztérium azt tanácsolja a Horvátországban Fiúmétól délre, Dubrovnik és Crikvenica között tartózkodó turistáknak, hogy hagyják el az országrészt. A dán külügyminisztérium azt ajánlja az ország állampolgárainak, hogy csak akkor utazzanak Horvátországba, ha feltétlenül szükséges. A SAS skandináv légitársaság szombattól nem közlekedteti Koppenhágából Zágrábba hetente induló járatát. A cseh légitársaság szintén szünetelteti zágrábi járatait. Nincs veszély Mate Granic, Horvátország külügyminisztere telefonon felhívta magyar kollégáját, Kovács Lászlót, és tájékoztatta őt a kora reggel megindított horvát katonai akció indítékairól. Mate Granic hangsúlyozta, hogy nem láttak más lehetőséget a szerbek által megszállt területek feletti horvát szuverenitás helyreállítására, a krajinai és boszniai szerbek provokációinak, mind több áldozatot követelő katonai akcióinak a megfékezésére. A horvát diplomácia irányítója kifejezte meggyőződését, hogy az úgynevezett knini Krajina északi és déli része feletti horvát katonai ellenőrzés megteremtése csupán néhány napot vesz majd igénybe. A magyar külügyminiszter kérdésére Granic elmondta, hogy nem kívánnak katonai akciót indítani a Magyarországgal határos Kelet-Szlavóniában és a baranyai háromszögben. Lapzártakor érkezett Rakéta csapódott be tegnap késő este Zágráb egyik külvárosában - jelentette gyorshírben a Reuter horvát illetékesek közlésére hivatkozva. A horvát hatóságok a várható rakétatámadástól tartva már a kora esti órákban légiriadót rendeltek el. A becsapódás előtt a horvát fővárosban megszólaltak a szirénák, a közelgő légicsapásra figyelmeztetve a lakosságot. Jelentések szerint a rakétatámadás nem követelt áldozatot. A horvát hadsereg szinte rohamléptekben haladt előre a tegnap hajnalban nyitott frontokon, jelentette péntek esti elemzésében a londoni BBC. Helyszínen tartózkodó brit katonai szakértőket idézve hangsúlyozta: a szerb erők eddigi óvatos reakciója az esetleges nagyszabású későbbi ellentámadás előkészületeinek a része is lehet. A BBC szarajevói tudósítója szerint fennáll az a veszély, hogy a háború hamarosan átterjed Boszniára is.