Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)

1995-08-28 / 200. szám, hétfő

1995. augusztus 24 . MINDENNAPI BUNUGYEINK 22. ÚSZÓ ÉS VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG Egerszegi második aranyérme Hiába játszott döntőt mindkét magyar pólóválogatott, egyik sem tudott aranyérmet szerezni az olaszok ellené­ben a tegnap este véget ért bécsi 22. úszó- és vízilabda Európa-bajnokságon. A nők fináléba jutása nagy bravúr­nak számított, Benedekéktől viszont - 18 év után - Eb­elsőséget vártak. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok ola­szokat ezúttal sem tudták legyőzni. Egerszegi Krisztina vi­szont hozta formáját a Stadionbadban és duplázott: a 400 vegyes után a 200 hátat is fölényes biztonsággal nyerte. „Egér" aranyán kívül még három ezüstöt szereztek a ma­gyar úszók szombaton és a tegnapi zárónapon. Szombaton délután kétségkí­vül az orosz férfi úszók voltak a nap hősei: mind a három szám­ban (50 gyors, 200 pillangó, 100 hát) fölényesen diadalmaskod­tak. Popov, Parikratov és Szel kov azt csinált ellenfelével, amit csak akart. A nőknél már nem volt minden ilyen egyértelmű; 200 vegyesen, illetve 800 gyorson alaposan meg kellett küzdenie az aranyéremért a kontinensvia­dal meglepetés-úszónőjének, az ír Smith-nek, valamint a német Jung nak. A 4x200-as gyorsváltót a német lányok a várakozásnak megfelelően fölényesen nyerték, az Egerszegivei felálló magyar staféta új országos csúccsal ezüstérmes lett. Ezúttal a néme­teket nem lehetett megverni... Tegnap Egerszegi Krisztina Az AUSTRIALOTTO 34. játék­hetének nyerőszámai: 1, 17, 19, 26, 35, 44; pótszám: 3. JO­KER-szám: 089888. hatalmas fölénnyel szerezte meg második aranyérmét (200 hát), talán, ha lett volna ellenfe­le, akkor akár saját világcsúcsát is megjavítja. Ötven gyorson nem kis meglepetésre a telje­sen ismeretlen svéd Oiofsson legyőzte a nagy favorit német Almsickot. A férfiaknál Czené­nek 200 vegyesen nem sikerült megelőznie a finn sztárt, Sievi­nent, aki majdnem világrekor­dot úszott. A leghosszabb távon, 1500 gyorson a kontinensviada­lok verhetetlenje, a német Hoff­mann nyert. A zárófelvonásban, a 4x100 m-es vegyesváltóban az orosz kvartett Európa­csúccsal lett első, az önmagát felülmúló magyar négyes előtt. Az úszódöntők eredményei ­férfiak, 50 gyors: 1. Popov RIM. SOBOTA-LEVICE 0:0. Játékvezető: Balko, 4000 néző. Sárga lap: Duchyňa, ill. Hlôška, Grus. Mindkét csapat kitűnő tel­jesítményt nyújtott, nagy erőbe­dobással játszott. Az első per­cekben „kóstolgatták" egymást az együttesek, és csak a 25. percben adódott a hazaiak előtt az első gólhelyzet: Piszár beíve­lése után Borgoň nem tudta az üres kapuba juttatni a labdát. A 31. percben Piszár a felezővo­nalról tört kapura, Hlôškának nem volt más lehetősége, mint visszahúzni (ezért sárga lapot ka­pott), de az akcióból nem szüle­tett gól. A vendégek előtt is adó­dott lehetőség, Glus bombáját FRANCIAORSZÁG, 6. forduló: Paris SG-Le Havre 2:0, St. Eti­enne— Guínga mp 4:0, Metz-Strasbourg 3:2, Bas­tia-Gueugnon 1:2, Nice-Lens 1:1, Martigues-Montpellier 0:1, Bordeaux-Monaco 2:4, Auxerre-Cannes 5:1, Ren­nes-Lyon 1:0. Az élcsoport: PSG 14, Metz 14, Guingamp 11, Nantes, Monaco,.Monpelli­er, Bastia 10-10 pont. OLASZORSZÁG, 1. forduló: Atalanta-Parma 1:1, Vieri, ill. Sztoicskov; Bari-Napoli 1:1, Protti, ill. Cruz; Fiorentina-AC Torino 2:0, Banchelli 2; Inter-Vi­cenza 1:0, Carlos; Juven­tus-Cremonese 4:1, Ravanelli 2, Jugovics, Deschamps, ill. Maspero; Lazio-Piacenza 4:1, Esposito 2, Signori, Casiraghi, ill. Caccia; Padova-AC Milan 1:2, Amoruso, ill. Weah, Baresi; Udinese-Cagliari 1:0, Bierhoff. ANGLIA, 3. forduló: Bol­ton-Blackburn 2:1, Leeds-As­(orosz) 22,25; 2. Kalfayan (francia) 22,63; 3. Spanneberg (német) 22,66. 200 pillangó: 1. Pankratov (orosz) 1:56,34; 2. Galka (lengyel) 1:59,50; 3. Bre­mer (német) 1:59,96. 100 hát: 1. Szelkov (orosz) 55,48; 2. Let­zin (német) 56,24; 3. Maene (belga) 56,32. 200 vegyes: 1. Sievinen (finn) 1:58,61; 2. Cze­ne (magyar) 2:00,88; 3. Keller (német) 2:02,24. 1500 gyors: azonban Lovašik kapus szögletre ütötte. Szünet után mindkét csa­pat megpróbálta maga javára fordítani az eredményt, de nem sikerült. A döntetlen ellenére elé­gedettek voltak a nézők. Rim. So­bota: Lovašík-Duchyňa, Ka­ličiak, Sasák, Tršo, Spišák, Do­ležel (66. Kret), Lohyňa, Piszár, Sípos (72. Czajlík), Borgoň. Levi­ce: Trabalík- Hlôška, Újvári, Le­pieš, Grus, Havran, Pavlík, Flašík (85. Tariška), Ježík, Maslen, Mi­kulášik. (hrivňák) ŽILINA-DEVÍN 8:1 (4:0). Gól­lövők: Varadín és Mészáros 2-2, Hýravý, Nemčík, Vlček, Kopecký, ill. Miklós. Játékvezető: Sipos, 2300 néző. A hazaiak minden ton Villa 2:0, Manchester U.-Wimbledon 3:1, Totten­ham-Liverpool 1:3, Middlesb­rough-Chelsea 2:0, Ever­ton-Southampton 2:0, Co­ventry-Arsenal 0:0, Notting­ham-West Ham 1:1, Q. P. R.-Manchester C 1:0. Az élcso­port: Leeds 9, New Castle, As­ton Villa, Wimbledon, Liverpool, Manchester U 6-6 pont. AUSZTRIA, 5. forduló: Aust­ria-Salzburg 3:0, Steyr-Rapid 0:2, GAK-Sturm Graz 3:2, FC Ti­rol-LASK Linz 2:1, Admira/Wac­ker-SV Ried 3:2. Az élcsoport: Rapid 12, FC Tirol, Sturm Graz 9-9, Salzburg 8, GAK 7 pont. HOLLANDIA, 2. forduló: Gro­ningen-F. Sittard 2:0, Nijme­gen-Ajax 0:6, Heerenve­en-Waalwijk 2:1, Deven­ter-Willem II 0:2, Twente-Fe­yenoord 2:2, Vitesse-Kerkrade 0:0, Sp. Rotterdam-De Graafs­chap 4:1, Breda-Eindhoven 3:0, Utrecht-Volendam 2:2. 1. Hoffmann (német) 15:11,25; 2. Smith (angol) 15:11,90; 3. Zesner (német) 15:20,46. 4x100 vegyes: 1. Oroszország 3:38,11 - Európa-csúcs; 2. Ma­gyarország 3:40,88; 3. Német­ország 3:41,55. Nők - 200 vegyes: 1. Smith (ír) 2:15,27; 2. Pecue (belga) 2:16,15; 3. Peczak (lengyel) 2:17,42. 800 gyors: 1. Jung 8:36,08; 2. Henke (németek) tekintetben felülmúlták a pozso­nyiakat, akik lassan, körülmé­nyesen futballoztak, egyedül Miklós jelentett némi veszélyt a zsolnai kapura. PETRŽALKA - TREBIŠOV 1:0 (1:0). Góllövő: Lancz. Játékve­zető: Galo, 1000 néző. Sárga lap: Borčík, Geri, Sárik (mindhár­man Trebišov). Az első félidőben a vendégek jól megszervezett vé­delemből veszélyes ellentáma­dásokat vezettek, ők irányították a játékot, ennek ellenére a haza­iak kevés lehetőségük közül egyet kihasználtak. PIEŠŤANY- VRÁBLE 4:0 (2:0). Góllövők: Hrnčár, Gavroň, Kiss, Bogora. Játékvezető: Medveď, 2000 néző. Sárga lap: Krajčo, Hrnčár, Kocian, Gavroň, ill. Va­radin, Krnčan. A vendéglátók ta­pasztalt csapat módjára hasz­nálták ki a gólhelyzeteket. S TROPKOV-TRENČÍN 2:1 (1:0). Góllövők: Hurný, Reiter, ill. Kulia. Játékvezető: Timko, 900 néző. Sárga lap: Mášik, Va­lachovič, Kulla (Trenčín). Piros lap: Dufek (Trenčín). PÚ­CHOV-ŠKP BRATISLAVA 2:1 (0:0). Góllövők: Janči, Vojtek, ill. Már csak az Ajax és a Willem százszázalékos. SVÁJC, 7. forduló: Luga­no-Aarau 2:0, Luzern-St. Gal­len 1:1, Servette-Basel 1:2, Si­on-Lausanne 1:0, Young Boys-Grasshoppers 0:1, FC Zü­rich-NE Xamax 1:3. Az élcso­port: Sión 15, Basel 13, St. Gal­len, Xamax 12-12 pont. BELGIUM, 5. forduló: St. Tru­iden-Beveren 0:2, Sera­ing-Anderlecht 2:1, Lierse-St. Liege 0:0, Molenbeek-Gent 1:0, Charleroi-Antwerpen 2:0, FC Brugge-Mechelen 6:0, Aalst-Lommel 4:1, Eke­ren-Harelbeke 1:1, Ware­gem-C. Brugge 1:1. Az állás: Aalst 15, FC Brugge, St. Liege 13, Charleroi 12. CSEHORSZÁG, 5. forduló: Zlín-Brno 0:0, Opava-Olomouc 1:1, Cheb-Slavia 1:3, Jablo­nec-Drnovice 0:1, Plzeň-Ostra­va 1:0, Č. Budéjovice-U. Hra­dišté 2:0, Žižkov-Liberec 1:1. 8:36,68; 3. Dalby (norvég) 8:38,82. 4x200 gyors: 1. Német­ország 4:09,97; 2. Magyarország 4:12,00; 3. Spanyolország 4:12,52. 200 pillangó: 1. Smith (ír) 2:11,60; 2. Jacobsen 2:12,29; 3. Skou (dánok) 2:13,31. 50 gyors: 1. Oiofsson (svéd) 25,76; 2. Almsick (német) 25,80; 3. Postma (holland) 25,86.200 hát: 1. Egerszegi (magyar) 2:07,24; 2. Hase 2:10,60; 3. Rund (németek) 2:10,96. Vízilabda - női döntő: Olasz­ország-Magyarország 7:5 (2:2, 4:3, 0:0,1:0). A második negyed elején a magyarok vezettek 3:2­re, ám ezután feljöttek az ola­szok és megszerezték első Euró­pa-bajnoki aranyérmüket. Férfiak - elődöntő: Magyaror­szág-Horvátország 11:8, Olasz­ország-Németország 10:9. A harmadik helyért: Németor­szág-Horvátország 11:10. Döntő: Olaszország-Magyaror­szág 10:8 (3:3, 3:3, 2:1, 2:1), legeredményesebbek: Pomilio és Silipo 3-3, ill. Tóth és Kásás 2-2. A 3. negyed elején 7:6-os vezetést szerzett a magyar csa­pat, ám ezután váratlanul meg­torpant. (t-zsi) Nižník (öngól). Játékvezető: Las­kovský, 700 néző. Sárga lap: Mráz, Lazor, Rosina, Suchý, Janči, ill. Szabó, Capla, Petráš, Go dal. A 86. percig a vendégek vezettek - öngóllal. DUBNICA-RUŽOMBEROK 4:0 (0:0). Góllövők: Nemečkay, Ond­rejík, Mičega, Kopačka. Játékve­zető: We/ss, 1500 néző. Sárga lap: Zverec, ill. Vágner. Egy per­cen belül két gólt lőttek a hazai­ak, s ezzel tulajdonképpen eldőlt a mérkőzés sorsa. A bajnokság állása: 1. Žilina 3 3 0 0 13:3 9 2. Petržalka 3 3 0 0 4:1 9 3. Rim. Sobota 3 2 1 0 4:0 7 4. Dubnica 3 2 1 0 8:2 7 5. Púchov 3 2 0 1 6:4 6 6. Ružomberok 3 2 0 1 4:5 6 7. Piešťany 3 1 1 1 5:2 4 8. Levice 3 1 1 1 3:3 4 9. Stropkov 3 1 1 1 2:2 4 10. Gabčíkovo 3 1 1 1 2:4 4 U. Trebišov 3 1 0 2 2:2 3 12. ŠKP 3 0 1 2 2:4 1 13. Trenčín 3 0 1 2 3:5 1 14. Rožňava 3 0 1 2 1:4 1 15. Devín 3 0 1 2 3:13 1 16. Vráble 3 0 0 3 1:9 0 Az izraeliek kerete Szlovákia labdarúgó-vá­logatottja szeptember 6-án Európa-bajnoki selejtezőt játszik Kassán (18.00 óra­kor) Izrael együttese ellen. Az izraeli küldöttség hétfőn érkezik Kelet-Szlovákiába, és a Slovan-szállóban üti fel tanyáját. Az ellenfél bővebb kerete a következő játékosokból áll: Ginsburg, Rosenthal, Mizrahi, Zano, Halfon, Banin, Cohen, Bal­bul, Harazi, Glam, Berko­vitz, Hazan, Levy, Revivo, Brumer, Shelah, Zohar, Nimny, Klinger, Drieks. Egyetlen idegenlégiós sze­repel a játékosok között, a Tottenhamban futballozó Rosenthal. Egyébként nyolcan a Maccabi Haifa, hatan pe­dig a Maccabi Tel-Aviv játé­kosai. Ú J SZ Óljp Vasárnap az NB I-ben Tegnap két mérkőzésre ke­rült sora magyar labdarúgó NB l-ben. Mindkettő némi meglepetéssel végződött. GYŐR-VÁC 2:4 (2:1). Gól­lövők: Miriuta, Jagodics, ill. Nagy, Vig, Schwarcz, Lantai. Já­tékvezető: Bede, 5000 néző. Hi­ába vezetett a Győr, széteső csapat benyomását keltette, s ezt a vendégek kihasználták. BVSC-ÚJPEST 1:0 (0:0). Gól­lövő: Bondarenko. Játékvezető: Bognár, 5000 néző. A közepes iramú és alacsony színvonalú mérkőzésen egy jól eltalált fejes döntött két azonos képességű csapat között a három pont sor­sáról. Az NB I állása: 1. MTK 4 4 0 0 12:3 12 2. Csepel 4 3 1 0 10:5 10 3. Vác 4 3 0 1 13:8 9 4. Stadler 3 2 1 0 6:3 7 5. BVSC 4 2 1 1 4:3 7 6. Debrecen 4 2 1 1 6:5 7 7. Ferencváros 3 2 0 1 6:3 6 8. Parmalat 4 2 0 2 7:9 6 9, Győr 4 1 2 1 5:4 5 10. Újpest 4 1 1 2 5:5 4 11. Vasas 4 1 1 2 5:7 4 12. Zalaegerszeg 4 1 0 3 7:9 3 13. Pécs 4 1 0 3 3:7 3 14. Kispest 2 0 1 1 1:2 1 15. Békéscsaba 4 0 1 3 4:11 1 16. Szombathely 4 0 0 4 4:12 0 III. labdarúgóliga KELET: Prešov B-Ličartovce 0:1, Snina-Michalovce 1:2, Bard. N. Ves-Dubová 2:0, Krompachy-Lipany 2:1, Svid­ník-Družstevná 2:1, Jelšava-Svit 3:0, Košice B-Gi­raltovce 3:1, Vranov-Sp. N. Ves 3:1. POZSONY: Tomašov-ŠKP jun. 3:1, Sv. Jur-V. Biel 2:0, Vi­nohrady-lnter B 1:2, Spo­je-VTJ Koba 0:3, Dev. N. Ves-Slovan jun. 2:2, Pezi­nok-Matador 1:1, La­mač-Trnávka 2:1, Rapid-Ka­linkovo 1:2. NYUGAT: Myjava-Trenčín 0:0, Zl. Moravce-Senica 1:0, Galanta-Komárno 1:3, Šúrov­ce-Šaľa 1:0, Štúrovo-H Urba­novo 1:0, Hlohovec-N. Zámky 1:0, Bánovce-N. Mesto 4:0, Partizánske-Str. Nitra 4:2. KÖZÉP: Handlová-Lučenec 1:1, Selce-B. Bystrica B 0:0, Belá-Tornaľa 3:0, Mar­tin-Bytča 0:2, Čadca-Brezno 2:0, Zvolen-lstebné 4:0, D. Ku­bín-Pov. Bystrica 2:1, No­váky-Žilina B-Strážov 3:0. (su) J SPORTHÍRADÓ L • A Petrimex Prievidza lab­darúgócsapata 3:2 arányban győzött Omán olimpiai együt­tese ellen, melynek trénere Jo­zef Vengloš, a szlovák váloga­tott korábbi szakvezetője. • Néhány kiváló eredményt hozott a Londonban rendezett nemzetközi atlétikai verseny. A gerelyhajítást Jan Železný nyerte (92,12 m), a hármasug­rást a világbajnok angol Ed­wards (18,00). • Szlovákia junior kézilab­da-válogatottja bejutott az Ar­gentínában zajló világbajnok­ság negyeddöntőjébe. • Két nagy meglepetés szü­letett a Német Labdarúgó Ku­pa első fordulójában: a Ham­burg a II. ligás Bielefeldtől ka­pott ki, míg az I. FC Köln a tar­tományi bajnokságban sze­replő Beckum csapatával szemben maradt alul. • Martina Moravcová nyer­te a Japánban zajló Universia­de női 100 m-es gyorsúszást 56,70 mp-s idővel. • Szlovákia kispályás te­remfut ball-bajnokságá na k második fordulójában a KFTC Komárno l:l-re játszott a B. Bystrica ellen, a másik komá­romi csapat, az MFC 7:5-re legyőzte az ŠK Závodie gárdá­ját. Vogts ellen A német labdarúgó Bun­desliga edzői és mene­dzserei egyértelműen visszautasítják a váloga­tott szövetségi kapitányá­nak, Berti l/ogtsnak azt a kérését, hogy a fontos nemzetek közötti váloga­tott mérkőzéseket a hét­végeken rendezzék. „Szá­munkra ez nagyon előnyte­len lenne gazdasági szem­pontból" - hallatta hang­ját Uli Hoeness, a Bayern München menedzsere. Az Elntracht Frankfurt vissz­hangja: „Ml nem avatko­zunk a válogatott dolgai­ba, ezért elvárjuk, hogy a szövetségi kapitány se te­gye ezt velünk szemben." Friedei Rausch, az t. FC Kaiserslautern trénere ugyancsak megtámogatta kollégáit: „Itt az ideje, hogy felülbíráljuk azon ál­láspontot, mely szerint ko­rábban a válogatott érde­keit mindig a Bundesliga fölé helyezték." (TA SR) II. LABDARÜGÓLIGA. 3. FORDULÓ Már a zsolnaiak vezetnek Mivel a 2. forduló után az élen álló rimaszombatiak nem tudták saját pályájukon legyőzni a lévaiakat, a táblázat élére már az exligás zsolnaiak kerültek, akik „szétlőtték" a bajnokság újon­cát, a Tatran Devín együttesét. A közép-szlovákiaiakkal a llget­faluiak tartják a lépést, még ők Is százszázalékosak. Némi meg lepetésnek számít, hogy az újonc Piešťany egy sima négyessel küldte haza a verebélyieket. A Rožňava-Gabčíkovo mérkőzést (0:1) már korábban lejátszották. A szerdán sorra kerülő 4. for­duló párosítása: Gabčíkovo-Petržalka, Vráble-Rim. Sobota, ŠKP-Trenčín, Treblšov-Stropkov, Levice-Rožňava, De­vín-Piešťany, Ružomberok-Žllina, Púchov-Dubnlca. ÚJSZÓ szlovákiai magyar napilap főszerkesztő: Szilvássy József (n32-32-20) főszerkesztő-helyettes: Madl Géza (®2104456) Miklósi Péter ("2104453) a Vasárnap vezető szerkesztője Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Pribinova 25,8. emelet Telefonközpont: 07/210-9 Szerkesztőségi titkárság: 32-50-18, telefax: 3645-29 hírfelvétel és üzenetrögzítő: 210-4426, sportrovat: 36-46-39 Fiőkszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806 Kassa 095/6228639 Rozsnyó 0942/21947 Rimaszombat 0866/925-14 Komárom 0819/649-59. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató 210-4460, fax: 2104467 Hirdetőiroda: T 210-4455, fax: 2104431. Nyomja a DANUBIAPRINT 02-es üzeme. Ter­jeszti a Postai Hírlapszolgálat, valamint a Me­diaprint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače. Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12,1993. december lOén. Engedély száma 179/93 A szerkesztőség a beküldött kéziratok rövidíté­sének és szerkesztésének jogát fenntartja. A nem megrendelt kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index 48011 Egerszegi Krisztina második aranyérmét szerezte tegnap a bécsi kon­tinensviadalon (Vlado Gloss felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents