Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)

1995-08-25 / 198. szám, péntek

1995. augusztus 26. Sorskovácsok Változnak az idők, változnak a korok, változnak az emberi pozíciók. Mostanság olyan korban élünk, amikor azon a bizonyos keréken az egyszer fenn, máskor lenn helyzet gyakrabban változik, mint egyébként megszokhattuk. Ennek ellenére sokan mégsem vesznek vagy nem akarnak tudomást venni felfeléívelő karrierjük idején arról, hogy a kinekkinek különböző magasságban fekvő csúcspontnál nincs tovább, és kezdődik a zuhanórepülés. Olvastam valahol, egy ókori vagy egy újkori bölcs mondta, pontosabban óva intette azokat az embereket, akik felfelé kapaszkodnak a ranglétrán, hogy felfelé menet köszönjenek mindenkinek, mert a lefelé vezető uton is ugyanazokkal az arcokkal találkoznak, akikkel felfelé menet. Napjainkban úgy tűnik, a mondást kevesen ismerik: vagy nem hallották, vagy feledésbe merült, vagy nem hisznek benne az emberek. Picinyke rangért sokan kivetkőznek bőrükből, nemzetiségükből, emberi mivoltukból. Futólag ismertem a fiatalembert, akiről az alábbiakban szó lesz: sofőrként dolgozott az egyik szövetkezetben. Mivel minden érdekelte, nyitott szemmel járt az emberek között, időnként véleményt cseréltünk. Nem találkoztunk túl gyakran, bizalmas viszony nem alakult ki közöttünk, megmaradtunk a magázódás szintjén. Jó volt vele elbeszélgetni, mert reálisan látta a világot - bár furfangért és pénzért soha nem ment a szomszédba - főleg akkor nem, amikor még minden reggel csordultig tölthette üzemanyaggal a járműve tartályát. Nem tűnt fel az sem, hogy jó ideje nem láttam. Csak akkor lepődtem meg kissé, amikor a minap egy bizonylatért léptem be az egyik egyszemélyes „hivatalba" és csodák csodája, őt találtam az asztal mellett. Régi szokásomhoz híven magyarul köszöntem rá, és az üdvözlés után azonnal előadtam kérésemet. Semmit sem sejtettem, amikor némán és furcsán bámult, gondoltam nem értette, amit kértem. Megismételtem kérésemet - másodszor már hangosabban beszéltem mire a fiatalember kérdőn nézve, homlokát ráncolva kibökte „Prosím?". Azt gondoltam, menten rosszul leszek, úgy a fejembe szaladt a vér. Nem az idegen szótól, hanem attól, hogyan változik meg az ember az idő szele hatására. Miután hivatalos nyelven szót értettünk, megkaptam a kért számlát, távoztam. Távoztam, de őszintén szólva a mai napig nem tudom magamnak se megmagyarázni, mi késztethette a fiatalembert - aki kiválóan beszéli mind a két nyelvet - az említett cselekedetre. A beszélgetésnél nem volt harmadik személy, aki miatt szükséges lett volna a hivatalos „hangnem". A váltótársai valamennyien magyarok és azt nem is tagadják. A magyarokkal magyarul, a szlovákokkal szlovákul társalognak. Az említett fiatalember talán úgy véli, több a társainál, hacsak egy nyelven beszél? Ha úgy tesz, mint aki csak a hivatalos nyelvet ismeri? Természetesen mindenkinek jogában áll bizonyos kérdésben saját véleményéhez igazodni, elvégre mindenki saját sorsának a kovácsa. Az más lapra tartozik, hogy ilyen és hasonló alakokról bizony nekem is megvan a magam véleménye. F. 0. í 1950 j ÚJ SZÓ MOZAIK NASZVADON IS HÁRMAS IKREK Háromszoros az öröm és a gond költöztek ide. Az azelőtt fémmegmunkálóként dolgozó férj azért ment át az Agroslovex-hez, hogy az újvári albérleti lakásból az itteni szolgálati lakásba költözhessenek. Melinda azonban elárulta, hogy ő bizony máig sem tudott itt megszokni, mert itt egy kis élelmiszerüzleten kívül nincs semmi, semmilyen szórakozási lehetőség. Igaz, a „szórakozásról" most már jó ideig gondoskodik a három gyerek. - Az elzártságnál azonban nagyobb baj az, hogy a lakás nedves - mutat a plafonon és a falon látható foltokra a háziasszony. - Szeretnénk beköltözni a faluba, adtunk is be lakáskérvényt, de huszonharmadikok vagyunk a névsorban, nem tudom, mikor kerülünk sorra. Az anyalai lakás felújítására pedig nem is gondolhatnak, nincs rá anyagi lehetőségük. Pedig a bővítés is ráférne a kétszobás kis lakásra, hiszen az most szinte tele van a négy kisággyal. Anyagi helyzetükről a fiatalaszony csak annyit mond, hogy dolgozott az érsekújvári varrodában, csak hát a három gyerek mellett gondolni sem lehet arra, hogy leüljön varrni. A DSZM segített Arra a kérdésemre, hogy vállalkozók nem segítik-e őket, Melinda elmondta: - Haris János polgármester úrnak és Luca Jánosnak sokat köszönhetünk, de vállalkozókhoz nem fordultunk, nem is tudjuk, milyen útja, módja van ennek. Olvastam az újságban, hogy a farkasdi hármas ikrek mennyi mosópon kaptak, bizony, az nagyon nagy segítség. Mi is nagyon sokat költünk mosószerre. Melinda azt is elmondta, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom komáromi képviselői is felkeresték őket, háromezer korona pénzbeni segítséget adtak, és megígérték, hogy megpróbálnak segíteni lakásszerzésben, habár e téren ők sem túl bizakodók. A kormánypártról lapunkban Lacika éhes Lacika a kedvenc - A terhesség hatodik hetében tudtuk meg, hogy hármas ikrek lesznek - válaszolta kérdésemre a fiatalasszony. - Eleinte féltünk is tőle, de most már örülünk nagyon. A barátnőim közül sokan irigykednek is, meg velünk együtt örülnek. Két kisfiút meg egy lányt szerettünk volna, hogy az idősebb kislánnyal ketten-ketten lettek volna, de így is örülünk hogy legalább egy fiúcska lett. Ő az apuka kedvence. Három csecsemővel nedves lakásban Dikanék nem őslakosok Anyaián, mindössze három éve Csak szép sorjában eddig szerencsére nem kellett kölcsönkérniük, de félretenni sem tudnak semmit. Pedig a férj traktorvezetőként reggeltől estig dolgozik. Ottjártamkor éppen arra vitt az útja, de éppen csak egy kézfogás erejéig állt meg, és már ment is tovább a takarmánnyal. Kell is a pénz a családnak, hiszen a babák gyorsan nőnek, ruhafélére is sokat kell költeni. Az anyuka ugyan varrhatna rájuk, hiszen varrónőként (A szerző felvételei) általában nem szoktunk dicsérőleg szólni, most azonban el kell ismerni, dicséretre méltó a komáromi DSZM cselekedete. Persze, valaki azt mondhatja, hogy ez is biztosan csak egy választási húzás. Dikanék szempontjából azonban ez nem változtat a segítség tényén. A többi párt viszont kihívásnak is vehetné a DSZM lépését... GAÁL LÁSZLÓ gére legyen a családnak a csecsemők körüli munkában. Hogy a naszvadi hármas ikrek elsők-e az országban, ezt Ján Luca nem tudta megmondani, de a pozsonyi, farkasdi és a nagykéri ikrek mindannyian később születtek Dikanék gyerekeinél. Naszvad történetében azonban nem ők az elsők - vagy huszonegy éve már születtek hármas ikrek a faluban, igaz azóta már mindhárman elköltöztek Naszvadról. Brigitta és Dominika az anyuka naszvadi ikrekről is írnék riportot. Mivel előzőleg csak a boldog szülők nevét tudtam - Dikan László és Melinda -, a községházán kezdtem az érdeklődést. Ján Lucától, a községi hivatal elöljárójától megtudtam, hogy Dikanék ugyan naszvadi lakosoknak számítanak, de nem közvetlenül a faluban, hanem a három-négy kilométerre fekvő Anyala községrészben laknak. Ez valaha az állében, Lacika a keresztmamánál öt ezer koronát valamint egy-egy kiságyat kaptak. Az ógyallai körzeti hivatal szintén pénzbeni segítséget nyújtott, a biztosítótársaság pedig 25 évre szóló életbiztosítást kötött a gyerekekre. Az apuka munkaadójától, az Agroslovextől automata mosógépet kaptak, az önkormányzat pedig a körzeti hivatallal és a munkaügyi hivatallal együttműködve az úgynevezett közhasznú munkák keretében 9 hónapra egy munkanélkülit bízott meg, hogy segítséAhogyan az Érsekújvár felé vezető főútról letértünk Anyaiára, eleinte csodálkoztam, miért nevezték ezt majornak, hiszen a betonút mentén modern, emeletes családi házak sorakoznak. Beljebb érve azonban egyszeriben eltűnt a betonút, és előtűnt a hepehupás terepen megközelíthető, hosszú parasztházakból és gazdasági épületekből álló igazi major. Ha nem kísér el a községi hivatal szociális ügyekkel foglalkozó alkalmazottja, bizony nehezen találtam volna meg Dikanék portáját. Az ajtót nyitó vékonyka nőről egy pillanatig sem gondoltam, hogy ő az anyuka, s jól tippeltem, a csinos fiatal lány Szőke Renáta, a községi hivatal által megbízott, „dada", egyébként pedig Dikan Lászlóné húga és az ikrek keresztanyja. Talán ezért is merte az anyuka rábízni a csöppségeket, maga pedig elkerékpározott a 7 kilométerre lévő Érsekújvárba bevásárolni. Amikor később visszamentem, már a csöppségekkel foglalatoskodott. Éppen átcsomagolta Dominikát, közben az éhes Lacikát csitítgatta, a harmadik testvérkét, Brigittát pedig az ötéves nővére, Viktória dajkálta. Dikanné elmondta, hogy a csecsemők eledeléért, Feminarért volt Újvárban, és azért ott vásárolja, mert olcsóbb, mint a faluban. A háromszoros fogyasztás mellett pedig minden kiadást nagyon meg kell fontolniuk. - Tévedés volt azt írni, hogy a farkasdi hármas ikrek az elsők az országban, mert Naszvadon már korábban születtek - figyelmeztetett egy rádiós kolléganőm, miután megjelent a farkasdi hármas ikrekről szóló riportom. Úgy gondoltam, a bakit azzal tehetném leginkább jóvá, ha az előbb született lami birtok majorja volt, ma pedig zömében az Agroslovex vállalat alkalmazottai lakják. A községi elöljáróság április 22-én ünnepélyes névadón fogadta Naszvad lakosainak sorába a hármas ikreket. Természetesen nem válták őket üres kézzel: az önkormányzattól fejenként öt(Folytatás az 1. oldalról) 1989 után viszont a nyárasdi Družstevník sportegyesületre is nehéz napok köszöntöttek. A háromezres falu egyre nehezebben tudta biztosítani az élsporthoz szükséges költségeket. Ezért is örültek a sportvezetők, amikor 1991 végén a szponzorként korábban is kisebb összegekkel jelentkező komáromi CO-IMPEX felajánlotta, ha átadják neki a kézilabdacsapatot, valódi, profi együttest ad Nyárasdnak. így is történt, a kft. megkapta a játékosokat, a nem túl értékes felszereléssel együtt. A sportcsarnokot pedig meghatározott összegért bérbe vette. A CO-IMPEX több jó játékost vásárolt, ami kedvezően hatott a csapat játékára. A színfalak mögött viszont hamarosan megkezdődött a mai bajokat okozó Szervezkedés. Bugár Árpád, a helybeli alapiskola igazgatója és egyben a sportszervezet elnöke szerint a CO-IMPEX tulajdonosai először 1992 elején vetették fel, hogy a csapatra csak akkor tudnak elegendő pénzt fordítani, ha sikerül kiszélesíteni külkereskedelmi tevékenységüket, de ehhez hitelre van szükségük. Hosszas győzködés és vajúdás után Bugár Árpád végül is Sportcsarnok kalapács alatt megtette azt a lépést, amit azóta is nehezen tud magának megmagyarázni. Aláírt egy nyilatkozatot, amely szerint beleegyezik, hogy a CO-IMPEX a hitelfelvétel során zálogként a sportcsarnokot terhelje be. Lépését nem nagyon tudta kivel megkonzultálni, mivel akkoriban a sportszervezet vezetősége annyira szétesett, hogy gyakorlatilag minden az ő vállán nyugodott. Tudta ugyan, hogy a belügyminisztériumban bejegyzett alapszabályuk szerint a bankból még száz koronát is csak két aláírás ellenében vehetnek fel, de partnerük ezzel kapcsolatban nem mondott semmit, ő pedig nem kérdezett rá. Egyedüli indokként magának is csak azt tudja felhozni, hogy nem látott más lehetőséget a nyárasdi élsport megmentésére, amelyért a kezdetektől fogva maga is nagyon sokat dolgozott. Az álmában sem jutott volna eszébe, hogy valaki képes így bajban hagyni őket. Egy ideig minden rendben ment, a csapat sikeres volt, a jó játék pedig megtöltötte a lelátókat. Ez az idill azonban még az idény végéig sem tartott. Amikor elkezdtek szállingózni a hírek a CO-IMPEX nehézségeiről, a cég tulajdonosai egy ideig még igyekeztek megnyugtatni őt, hogy nincs nagyobb baj, csak halasztást kértek a banktól. Miután azonban Bugár Árpádot a hitelt biztosító Devín Banka igazgatója is levélben figyelmeztette, a komáromiak bevallották, miszerint bizonyos üzleteik megbuktak és olyan helyzetbe kerültek, hogy az idény után nem képesek vállalni a csapat fenntartását. Ezt követően a CO-IMPEX villámgyorsan kivonult a nyárasdi kézilabdaéletből, a proficsapat menedzselését pedig kénytelen-kelletlen a helyi vezetés vette át. A tavalyi idényt még a falu, illetve innen-onnan szerzett szponzorok segítségével még valahogy kihúzták, de a nyáron meg kellett hozniuk a régen halogatott döntést. Krascsenics Pétertől, Nyárasd polgármesterétől megtudtuk, hogy az önkormányzat, tekintettel a kézilabda helyi hagyományaira, végül is egy amatőrcsapat szintjén garanciát vállalt a szakosztály költségeire. Ez azt jelenti, hogy egyéb forrás híján, végső esetben állják a bajnokság részvételi költségeit. Ennek hallatán a profik nagy része szétszéledt, a csapatot pedig a serdülők közül töltötték fel. A sportvezetők nekiláttak újabb szponzorok felkutatásához, akik egyebek mellett állnák a maradó öt hivatásos játékos fizetését is. Ez azonban egyre nehezebb, hiszen ki adna pénzt egy csapatnak, amely esetleg csarnok nélkül marad. A helyzet tehát sportszempontból sem rózsás. Szinghoffer Lajos, a kézilabdaszakosztály elnöke viszont abban bízik, hogy ha más nem, a lelkesedés benntartja őket az első osztályban. Ő kezdettől fogva nem szimpatizált a CO-IMPEX-szel. Sportanalfabétának tartotta őket, ami abban is megnyilvánult, hogy elküldték Dušan Danist, az ország legjobb edzőjét. A csarnokot illetően a Devín Banka egy idő után megelégelte a CO-IMPEX viselkedését, amely ellen már felszámolási eljárás megindítását sem tartotta érdemesnek. így hirdette meg a Devín Real ingatlanközvetítő iroda a nyárasdi sportcsarnok eladását. Az első árverés eredménytelen volt, ezért csökkentett, kilencmillió koronás kikiáltási árral holnap már másodszor kerül kalapács alá a létesítmény. Mindez azonban nem ennyire egyszerű. Annyit ugyanis a nyárasdi vezetők is megállapítottak, hogy erre az aktusra bírósági végzés nélkül nem kerülhetne sor, ilyent viszont mindeddig hiába kértek a Devín Bankától. Érthetetlen az is, hogy a jelzálog elfogadásánál miként elégedhetett meg a bank egyetlen ember aláírásával. Tisztázatlanok a tulajdonviszonyok is. A polgármester például megállapította, hogy a CO-IMPEX valószínűleg a csarnokhoz tartozó szociális kiszolgálószárnyat is leterhelte, pedig az nem a sportszervezet, hanem a falu tulajdona és teljes a zavar a telek körül is. A helybeli vezetők mindenesetre elképzelhetetlennek tartják, hogy valaki kirakja a kézilabdázókat a csarnokból. A falu napokon belül pert indít az árverés miatt, és ugyanezt várja el a sportszervezettől is. TUBA LAJOS