Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)

1995-08-24 / 197. szám, csütörtök

6 i ÚJ SZÓ OLVASÓINK OLDALA 1995. augusztus 24. RAGACS-HEGYSEG Nemzetközi szeminárium A mújt héten szlovák, magyar,. német, ukrán és cseh szakemberek részvételével nemzetközi szeminárium zajlott a Rimaszombati járásban. A találkozó témája: Az álkarsztos barlangok védelme volt. Legtöbb szakember Szlovákiából és Magyarországról érkezett, ami érthető, hiszen a program szerint a terepszemlék a Bükk-hegység magyarországi és a Szlovákiába átnyúló területein zajlottak. A Rimaszombati járásban két helyszínt tekintettek meg: a Ragács hegység évezredekkel kihunyt kráterét és a Pogányvárat, ahol az éjszakát töltötték. A Pogányvárban megtekintették a méreteiben és alakzataiban különböző földalatti járatokat. Este a tábortűznél Václav Furmánek, a Tudomá.nyos Akadémia nyitrai régészeti intézetének vezetője a Pogányvár régészeti értékeiről tartott előadást. A külföldi szakemberek kiértékeléseikben a Pogányvárat Európa egyik legjelentősebb és álkarsztos barlangokban legszebb, leggazdagabb területként tüntették fel. A szeminárium második felében a résztvevők a Bükkhegység magyarországi területein található álkarsztos barlangokat tekintették meg. Jártak Szilváskőn, Baglyaskőn, Kiskőn, Salgótarjánban megtekintették a földalatti bányászmúzeumot, előadásokat hallgattak meg a csoport ukrán résztvevőjétől a föld felületét jellemző formák keletkezésével kapcsolatosan, az álkarsztos barlangok rovarvilágáről, amelyben kiemelt helyen foglalkoztak a denevérek megmaradásával. Az Európai Természetvédelmi Év alkalmából megrendezett szeminárium résztvevői megegyeztek abban, hogy ezentúl minden évben találkoznak és évközben is tartják egymással a kapcsolatot. Az előadásokon elhangzottakat könyv formájában kinyomtatják és elküldik a téma után érdeklődőknek. Ezidáig óriási érdeklődés mutatkozik a kiadvány iránt. Többek között a lengyel szakemberek - akik jövőre valószínűleg csatlakoznak a csoporthoz - is kértek a könyvből. Álkarsztos barlangok védelme címmel a II. nemzetközi szeminárium megrendezését a magyar szakemberek vállalták magukra. (farkas) KETY KÖZSÉG 700 EVES Kettős emlékműavatás Ünnepre készül Kéty község, a hétvégén a falu fennállásának 700. évfordulójáról emlékezik meg a lakosság, méltó keretek közt. A szlovákiai magyar politikai pártok vezetői, Bugár Béla, A. Nagy László és Duray Miklós mellett Kétyre várják Csoóri Sándort, a Magyarok Világszövetségének elnökét, aki ünnepi beszédet mond a falu címerének és zászlajának ünnepélyes felavatásánál a hősök emlékművénél, amelyet a két világháborúban elesett falubeliek emlékére emeltek. Kéty lakossága izgatottan várja az ismert politikusokat, neves személyiségeket. Az előkészületekről és magáról a kétnapos rendezvénysorozatról Mikus Irén polgármester vallott lapunknak. - A szombati sportnappal veszi kezdetét az ünneplés, az ifjúsági sportversenyek és a kétyi öregfiúk focicsapatának szereplése mellett sétakocsikázásra, lovaglásra is lehetőség nyílik, amit már türelmetlenül várnak a falu fiataljai. Vasárnap istentiszteletek a református és a római-katolikus templomban, majd ezután 14 órakor, illetve 14.30-kor a II. világháború alatt a faluból elhurcolt zsidó áldozatok, illetve az itt elesett német katonák emlékművének felavatására kerül sor. Este a kultúrházban ünnepi falugyűlés lesz, majd kultúrműsorral zárul a falu 700 éves fennállásának ünneplése. • Eléggé szokatlan dolog egyszerre emlékművet állítani az elhurcolt zsidó áldozatoknak és az elesett német katonáknak. Honnan származik az ötlet? - A faluból körülbelül húsz zsidót deportáltak, közülük tizenketten nem tértek vissza, az ő emléküket eddig semmi sem őrizte Kétyen. Az is köztudott, hogy a Garam mentén nagy harcok folytak a világháborúban, a környéken elesett német katonákat pedig Kétyre hozták eltemetni. Az úgynevezett régi temetőt azonban a kommunizmus évei alatt megszüntették, a helyén most futballpálya van, így a német katonasírok sincsenek meg. Az ő emléktáblájukat a régi temető közelében, a zsidó áldozatokét pedig az egykori zsidó imaház mellett helyezzük el,amely sajnos szintén tönkrement, hiszen a pártállam évei alatt senki sem gondozta. • Hogyan emlékeznek a falubeliek a német megszállásra, senki sem emelt kifogást a német emlékmű felállítása ellen? - A falubeliekben nem maradtak különösebben rossz emlékek a német katonákról, nálunk nem került sor vérengzésre, népirtásra. Az egyedüli, ami a számlájukra írható, hogy mind a református, mind pedig a katolikus templomot felrobbantották, és persze a környék patakjaira épített kis hidakat is, nyilván stratégiai célokból. De az itt elesett német katonák szintén áldozatok, ugyanúgy mint az elhurcolt zsidók. A világháború óta már eltelt ötven év, az esetleges rossz emlékek már megkoptak, viszont a két emlékmű figyelemeztethet arra, hogy még egyszer ilyen szörnyűségnek nem szabad megtörténnie. • Sikerült esetleg az áldozatok neveit is kideríteni? - Sajnos, valamennyiét nem, pedig érintkezésbe léptünk a német katonasírokat felügylő szervezet kasseli képviselőjével is, aki szintén részt vesz az emlékmű felavatásán. Az elhantoltakról volt egy névsor, de ez eltűnt a háború alatt, csakúgy, mint az elhurcoltak névsora, így valamennyi zsidó áldozat nevét sem ismerjük. A 82 éves Bajkai Vilmos bácsi segített összeírni néhány nevet, de már ő sem emlékszik pontosan minden névre. Vilmos bácsit, aki megjárta az orosz munkatáborokat, bányákat, hajlott kora ellenére a kertben találjuk. Már nehezebben sikerül felelevenítenie a történteket, de kiderül, az elhurcolt zsidók rá bízták-értékesebb vagyontárgyaikat, aranyékszereiket, amit a háború után maradéktalanul visszakaptak. - Én ástam el az aranyukat, megbíztak bennem, becsületes ember voltam világéletemben. Akik nem vesztek oda, megkapták hiánytalanul az egészet, de érezték, nem jó világ lesz itt, nem maradt meg senki a faluban. Mentek mindenfelé, Amerikába, Izraelbe. Tavaly volt itthon a Fríedmann Izidor, eljött meglátogatni Izraelből, mi van velem, élek-e, halok-e. Ők többen voltak testvérek, arra már pontosan nem emlékszem, melyik veszett oda, melyik jött haza. Meg itt volt a Goldberger család, azok is sokan voltak, de mondom, nem maradt meg senki a faluban. A 82 éves Bajkai Vilmos Vlado G loss felvétele - A háború után rövid ideig még lakott egy zsidó lány az imaházban, aztán lakatlan lett, zsidók nem maradtak a faluban, nem akadt senki, aki rendbe tartsa, éppen ellenkezőleg, inkább széthordták az épületet. Sajnáltuk az elhurcolt zsidókat, mert rendes emberek voltak, a faluban nem volt soha ellentét vallási kérdések miatt. A falu jó háromnegyede református, negyede katolikus, de a két felekezet közt sem emlékszek semmilyen ellentétre - meséli Baranyai Valéria a ma már teljesen romos zsidó imaházról. Kéty községet 1295-ben említik először a feljegyzések Keged néven, fokozatosan, a nép ajkán alakult ki a falu mai neve. Szombaton és vasárnap a falu történelmére emlékezik majd a lakosság a meghívott vendégekkel, a nyugodt és viharos időkre egyaránt, nem feledkezve meg a két világégés áldozatairól, legyen magyar, német, vagy zsidó. HOLOP ZSOLT VARHOSSZURET Haszonról és egyebekről Lesz-e ennek valamilyen haszna - állított meg Várhosszúréten egy idős néni a falunapok egyik csendes órájában. Mert amúgy a sportpálya közelében lakva - ahol a rendezvények legtöbbje zajlott - nemigen volt része a csendben jó néhány napig. A haszon? ismételtem kissé meghökkenve a kérdését, mert úgy láttam, a pénzbeli, anyagi nyereségre gondol. Megjósolhatom: az nem lesz. Am egyéb haszna már most van - mondtam, de mivel elszólítottak, mennem kellett, s nem mondhattam tovább az éppen búcsúra készülő asszonykának, mire is gondolok. Pedig szívesen osztottam volna meg vele, ami a faluünnepély alatt többször is eszembe jutott a Csermosnya patak partján: hogy bizony az, amit itt most csinálnak a hosszúrétiek, annak sokkal nagyobb haszna van, mint amit ott és akkor - s azóta is pénzben ki lehetne fejezni. Mert - láttam az előkészületeket és ott voltam az egész rendezvényen -, olyat tettek ők, amivel ma már alig találkozunk: együtt dolgoztak önzetlenül egy közös ügyért, nem várva kiemelt honoráriumokat, nem számítva arra, hogy saját zsebükbe nagy pénzeket csúsztathatnak. Láthatóan és érezhetően őszintén, megelégedéssel tették a dolgukat. Örültek, hogy örömöt tudnak szerezni falubéli embertársaiknak, meg a közeli és távoli vidékről érkező vendégeknek. S valahol azért szép mindez, mert az effajta megnyilvánulásokból egyre kevesebb van manapság. Oly ritka a manír nélküli, hátsó gondolatot, szándékot nélkülöző emberi tett. Naponta érezhető, hogy egyre inkább eldurvulnak az emberi kapcsolatok, és a kölcsönös egymást segítésnek, az ügyszereteten alapuló közös tevékenységnek ma ritkán vagyunk tanúi. Ha példaként akarnám állítani a hosszúréti embereket, most megtehetném. De nem vagyok benne biztos, hogy mindig példaképeket kell felállítanunk. Mert aki nem volt ott, vagy hinni fog nekünk, vagy nem. Aki meg részese volt, úgyis látta, érezte, hogy a hosszúrétiek megmozdultak és összefogtak. Lélekben és testben odaálltak egy jó gondolat mögé. így a példálózás helyett inkább ismételném azt - mert mostanában talán az egyik legfontosabb dolog ebben a nyugtalan, megértés nélküli világban, amit a Várhosszúrétre is ellátogató Pozsgay Imre mondott még a nyolcvanas években: „Nincs nagyobb veszély egy társadalomra nézve, mint amikor egy állampolgár passzívvá válik, »nemzeti gondozottként« képzeli el a saját sorsát, nem pedig olyan személyiségként, akinek önmagának is hatása lehet azokra a körülményekre, amelyek között él." S ha ezt ma, és a közeli jövőben sikerül elkerülnie az egyénnek, akkor az képes lesz közösségben is csodát tenni. A saját maga és mások megelégedésére. Úgy ahogyan ez történt most, Szent Istvánt köszöntve, Gömör észak-keleti csücskében, Várhosszúréten. AMBRUS FERENC Ámul a hat évszázados kőrisfa Ezzel a címmel jelent meg a Slovenská Republikában egy írás, amelynek szerzője, a nemzetieskedéséről ismert Milan Španír, megszólaltatta Atlasz Bélát (az előző számban rosszul írtuk a polgármester nevét, az érintettől és az olvasóktól elnézést kérünk), Síd község polgármesterét. Előrebocsátom, nem az említett írásra kívánok reagálni, a stílusa és a csúsztatása minősítik annak szerzőjét kommentár nélkül is. Az Új Szót a polgármester nem tartja méltónak nyilatkozatainak a közlésére. Az persze más lapra tartozik, hogy tavaly ilyenkor még hívott bennünket, de ezt most felejtsük el. Ma a polgármester szerint a lapunk egy kommunista kiadvány, s mivel - a Slovenská Republikából idézve - „a sídi falusi puccsban a Magyar Koalíciónak és a Kommunista Pártnak benne van a keze" a magyar napilapnak nem nyilatkozik. Ez persze nem az újságíró szemébe mondta, hanem a háta mögött: ez is egyfajta „gerincességre" vall. Pedig szerintünk semmi más nem történt, csak a sídi önkormányzati képviselők és a polgármester vitájában kikértük mindkét félnek a véleményét. Mindamellett Gömörben hat határban beszélik, milyen „lelépőpénzt" vágott zsebre Atlasz Béla polgármester, mert ebben a régióban nem marad titokban semmi. A távolról jött újságíró, aki csak felületesen tájékozódott a vitáról, vagy ha csak egyfajta szemüvegen át követi az eseményeket, nemigen tesz fel kényes kérdéseketa falu első emberének. A régióban élő újságíró is csak azt tehetné fel, amit tőle a falu népe kérdez. Azok, akik egy rakáson még soha nem láttak 59 ezer koronát, amennyit a polgármester a decemberi fizetésén felül még zsebre vágott. A Slovenská Republikában persze megmagyarázzák, miért szeretnék leváltani a képviselők a polgármestert: „mert nem tesz a magyarok kedvére." Az újságíró nem meghazudtolva önmagát, az írását megfűszerezi jócskán nemzetiségi konfliktusokkal, amire a polgármester - akinek a faluját kell(ene) mindig védelmeznie nem válaszolt ingerülten hanem: - lássunk csodát - a cikk fénymásolatát osztogatta a faluban. Pedig abban az újságíró nem kevesebbet állít, minthogy Síden 87 polgár vallja magát szlovák nemzetiségűnek. A cikk szerzője felteszi a kérdést, miért nincs joguk a sídi szlovákoknak saját anyanyelvükön hallgatni Isten szavát? Gondolom azért, mert nem kérték. Bár a megfogalmazásból kiderül, nem az a baj, hogy nem misézik szlovákul a pap, hanem az, hogy magyarul misézik. Síden valamivel több, mint 1100 lakos él, ebből ezernél több a magyar nemzetiségű hívő. Talán ők „ne hallhassák Isten igéjét magyarul?" (farkas) „Hálás vagyok a sorsnak" Mint mindig, tegnap is fürgén lépkedett a belvárosban, s közben meg-megállt, ismerőseivel erről-arról csevegett egy kicsit - hiszen rendkívüli szellemi frissességgel követi a világ kis és nagy eseményeit ma is - illetve fogadta a gratulációkat. Tudniillik a kassai Polnisch Ferenc tegnap töltötte be századik életévét. Lapunk nevében is akkor köszöntöttem néhány kérdéssel, amikor a családtagjai kíséretében kijött a Szent Erzsébet dómból a reggeli miséről: • Milyen érzés százévesnek lenni? - Felemelő. Hihetetlen erő számomra, hogy magam körül most is ennyi szeretetet tapasztalok, annyi őszinte és ragaszkodó embert látok. Számomra ez az élet legnagyobb ajándéka, s ezért hálás vagyok a sorsnak, köszönettel tartozom az úristennek. • A dómból a családtagok népes kíséretében jött ki. A családnak mindig ilyen fontos szerepe volt az Ön életében? A szerző felvétele - Nekem az volt a legfontosabb életcélom mindig, hogy a családtagjaimmal szeretetben, békességben éljek. Örülök, hogy ezt a célt elértem. • Mivel viszonozza nekik Ön ezt a ragaszkodást, szeretetet? - Csakis kölcsönös szeretettel. • Milyen lesz a mai nagy nap folytatása? - A mai napot is a hozzám közeli emberek körében töltöm. Tegnap a szűkebb, 21 tagú családi körben ünnepeltük a születésnapomat. Itt volt például a Dél-Koreában élő unokám is, meg a zólyomiak és hát természetesen, a kassaiak. Ma a premontrei öregdiákok küldöttsége is ellátogatott hozzám, s ennek én szintén nagyon örülök, hiszen az egykori iskolám sokat jelentett nekem az életben. Külön érték számomra ezzel kapcsolatban, hogy a gimnázium kapuját 1905-ben Mécs Lászlóval egyszerre léptem át először, vagyis együtt diákoskodtam a később ismert költővé vált hernádszentistváni fiúval. Szívesen emlékszem vissza azokra az időkre is. Ugyanakkor a mai napon a lakóház 49 lakójával is koccintok ebből az alkalomból az eddigi jó együttélésre, meg a jó folytatásra... - Erőt, egészséget a folytatáshoz, Polnisch úr! GAZDAG JÓZSEF