Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)
1995-08-24 / 197. szám, csütörtök
1995. augusztus 17. MINDENNAPI BŰNÜGYEINK Ú J SZ Ó ! 24 1 BESZELGETES GARAJ LAJOS IRODALOMTORTENESSZEL Az önmegismerés gazdagodása Kötetlen beszélgetések, magvas észrevételek és olykor szenvedélyesen egymásnak feszülő nézetek Jellemzik azokat az összejöveteleket, amelyeket a Szlovák Tudományos Akadémia Filozófiai Intézete mellett létrejött Dosztojevszkij Barátok Klubja szervez. Az Oleg Szemak vezetésével működő vitafórum érdekes idei színfoltja volt Garaj Lajos, szlovákiai magyar irodalomtörténész előadása Dosztojevszkij és Madách Irodalmi örökségének rokon, Illetve közös vonásairól. Meditatív hangulatban távoztak a résztvevők, akik közül először nyilván többen kimondatlan Idegenkedéssel fogadták a témát. A kívülállókban alighanem önkéntelenül is felmerül az összehasonlítás iránti kétely, hisz a világirodalom e két kiemelkedő alakja ugyancsak öntörvényű egyéniség. Erre gondolva szólítottuk meg az előadót: • Tanár úr, miben rejlik az összehasonlítás létjogosultsága? - Le kell szögezni: természetesen csak tipológiai összehasonlításról lehet szó, abból kiindulva, hogy a hasonló társadalmi, világnézeti és morális viszonyok a különböző irodalmakban párhuzamos jelenségeket eredményeznek. Adott esetben az összevetés alapja a szemlélet és a világkép rokonsága. Abban a században, amelyben Madách és Dosztojevszkij élt, a determinizmus és az indeterminizmus viaskodott egymással. Madách világlátásának egyik alappillére az ember erkölcsi szabadsága, az a meggyőződés, hogy az ember szabadon választhat a bűn és az erény között. Rajta múlik, hogy melyiket választja, de egyik részről sem várhat büntetést vagy jutalmat. Dosztojevszkij megváltási kísérleteiben a szenvedés és a küszködés, a- megaláztatás és a dac egymásnak feszülésében úgyszintén nem valami győzelem vagy bukás a tét, hanem „a küzdelem maga", ami az emberi lét pótolhatatlan, egyedülálló értékét bizonyítja. • Mindez eltérő, úgymond, irodalmi köntösben jelenik meg a két szerzőnél. Igen, de közös jellemzőjük, hogy nem a mindennapi élet problémáit, hanem eszmék és gondolatok összecsapását vetítik ki. Ahogy Az ember tragédiája nem ismeri, úgy Dosztojevszkij regényei is mentesek minden esztétikai gátlástól, értelem, érzelem és akarat egybeolvadása lehetővé teszi, hogy az emberi lélek legmélyebb rétegeiben végzetesen kiélezve, egymással gyökeres ellentétbe kerülve szinte bármi lejátszódhassák. • S emögött mindig ott sejlik, mint az álomban, valami mélyebb értelem. - Az álom mindkettőjük alkotásmódjának velejárója. Adám Évával az oldálán álomban éli meg az emberiség történetét, azt az univerzumot, amely az emberi lét számára megadatott. Dosztojevszkij megszállott regényhősei egyenesen a valóság és a lázálom határán mozognak. Az eszmeierkölcsi indíttatású magatartáshelyzetek szélsőségeinek kipróbálását szolgáló ábrázolás mindkét szerzőnél az alteregók szinte leleményszerű alkalmazása is. Az ember tragédiájában Ádám másik énje Lucifer, Dosztojevszkij műveiben többen is megjelennek, akiknek az a feladatuk, hogy megtegyék azt, amit a hős nem merészel, de így tudat alatt valamiféle szabad és megváltott, minden etikai gátlástól megszabaduló hőssé válhassanak. • A párhuzamkeresés során alighanem figyelmet keitő az a szerep, amit a nők játszanak Madách művében és Dosztojevszkij regényeiben. - Úgy vélem, a hasonlóság kétségen felül álló. Az ember tragédiájában Lucifer mechanikus-materialista felfogására Éva anyasága mér csapást, ez rántja vissza a lét értelmetlenségét már-már elfogadó, kiábrándult Ádámot attól, hogy végezzen önmagával. Éva anyasága ébreszti rá Ádámot arra, hogy az anyagi lét nemcsak korlátot jelent, hanem magában foglalja az emberi szabadság érzését is. Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésében Raszkolnyikovot is nő - Szonya menti meg az öngyilkosságtól, s lesz Szibériában is amolyan őrangyala, kigyógyítva őt - az emberség ösztönös női mivoltával - szélsőséges individualizmusából. • Itt nyilván érdekesek lehetnek a két író magánéletének viszontagságai. - Madách és Dosztojevszkij kortársak voltak. Midketten nemesi családból származtak, haladó gondolkodásra ítélve mindkettőjüknek kijutott a testi és lelki megpróbáltatásokból. Dosztojevszkij négy évig élt szibériai száműzetésben, Madách az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban játszott szerepe miatt két évig sínylődött börtönben, Pozsonyban, majd Pesten, s eközben felesége hűtlen lett hozzá. Mindkettőjüket betegség gyötörte, Dosztojevszkij epilepsziában szenvedett, Madách reumával és szívbántalmakkal küszködött. Dosztojevszkij első házasságában szintén megismerte a szerencsétlen párkapcsolat fájdalmait. A magánélet szenvedései nyilván mindkettőjüket érzékennyé és fogékonnyá tették az emberi lét értelmének marcangoló rejtelmei és irodalmi felszínre hozása iránt. • Vajon tudtak-e egymásról? - Erről nincs tudomásunk. Az ember tragédiájának első orosz fordításai a múlt század 80-as éveinek végén jelennek meg. Ismeretes, hogy a rnű első magyar illusztrátora, Zichy Mihály a századfordulón Szentpéterváron udvari festőként a cári család körében is nagy sikert aratott Az ember tragédiája pesti őskiadásának szövegképeivel. Madách művét lefordította egy krími főhadnagy, s azt 1000 példányban ki is adta, de minő fonákság, az ogyesszai cenzúra valamennyi példányát bezúzatta. • Befejezésül még felmerül a kérdés: milyen közhaszonnal járhat a két, terjedelmében egymástói nagyban különböző életmű összehasonlítása? - Igaz, hogy a komparatisztikát könnyen illetik az öncélúság vádjával. Meggyőződésem, hogy a párhuzamok feltárása az atomtechnika és az elektronika korában meghatványozhatja a két életmű nyújtotta emberi önmegismerés szellemi izgalmait. KISS JÓZSEF MUNKÁCSY MIHÁLY KRISZTUS-KEPEI A DEBRECENI DÉRI MÚZEUMBAN Magyarországon először együtt A Jövő hét elején magyar művészek és műpártolók több nemzedékének sok évtizedes álma és óhaja válik valóra a debreceni Déri Múzeumban, ahol Göncz Árpád köztársasági elnök megnyitja azt a tárlatot, ahol Magyarországon először tekinthető meg együtt Munkácsy Mihály három monumentális festménye, a Krisztus Pilátus előtt, a Golgota és az Ecce Homo. E három alkotás több mint egy évszázados történetét világraszóló diadalok és hányattatások jellemzik, akár csak a hírneves magyar festőművész életét. Munkácsy Mihály műkereskedőjének, Kari Sedelmeyernek egyik könyvéből tudjuk, hogy közösen kerestek „megrázó cselekményt, valamely rendkívüli hősnek vagy mártírnak a halálát" ahhoz a monumentális festményhez, amelynek a párizsi 1881-es Szalon megnyitására kellett volna elkészülnie, fgy találtak rá a passió témájára. Munkácsy először visszarettent, majd sokáig vívódott önmagával: tud-e újat alkotni Tintoretto, Rubens, Dürer, Rembrand és kortársa, Gustave Dore után ebben a témakörben. Hosszas gyötrődés után végül 1880 tavaszán készítette el első kompozíciós vázlatát. Gyönyörű másfél esztendő következett ezután, az alkotás hónapjai, melyek során Munkácsy modelleket talált, elkészítette az óriási vászon kompozícióját és a hátteret is. A 417x636 cmes mű végül nem készült el a Szalon nyitására, ám amikor kiállították, a kortárs festőművészek alkotásait felvonultató tárlat jelentéktelen eseménynek tűnt a Krisztus-kép bemutatása mellett. A festmény János evangéliuma alapján Krisztus és Pilátus első találkozását ábrázolja drámai erővel, minden figura aprólékos jellemzésével. Meghatározó szerep jut a színeknek, amelyekkel Munkácsy az ellentéteket és a feszültséget jellemzi. A festményt naponta ezrek tekintették meg Párizsban, majd Budapesten és Európa más nagyvárosaiban. 1882 és 1886 között New Yorkban is óriási sikert aratott. Ez a visszhang ösztönözte Munkácsyt a folytatásra, a Golgota megalkotására, amelyet még nagyobb ünneplés fogadott Párizsban. 1896-ban a budapesti milléneumi ünnepségekre készül el immár nagybetegen utolsó műve, a trilógia harmadik, a téma sorrendiségét tekintve pedig első műve, az Ecce Homo, amelynek színvilága már fáradtabb a két előző műhöz képest. A Krisztus Pilátus előtt és a Golgota című festményeket John Wanamaker amerikai milliomos vásárolta meg 175 ezer, illetve 160 ezer dollárért, vidéki képtárában tartotta, ahol 1907-ben majdnem a tűz martaléka lett a két monumentális alkotás. A festményt végül a vakkeretükből kivágva, hóra dobva mentették meg. A Wanamaker Alapítvány 1988-ban a Sotheby's aukcióján adta el a két festményt, olyan áron, amelyet talán a magyar állam is megfizethetett volna. A Golgotát végül Julian Beck, azaz Bereczki Csabai Gyula, a New York-i Pannónia Galéria tulajdonosa vette meg, a másik festményt pedig egy magát megnevezni nem kívánó kanadai műgyűjtő. Az Ecce Homo még a század elején visszakerült Amerikából. Déri Frigyes bécsi selyemgyáros és műgyűjtő vásárolta meg 76 ezer aranykoronáért. Halála után hagyatéka részeként Debrecenbe, a róla elnevezett múzeumba került. A jövő héttől, előreláthatóan 2002-ig a trilógia két másik monumentális alkotását is itt mutatják be, miután a Szépművészeti Múzeum restaurátorai több hónapos munka után eltávolították a rongálásokat, felújították a színeket. Ritka művészi élmény együtt látni a három hatalmas festményt. Ezért mindenképpen érdemes elutazni Szlovákiából is a cívis városba. (Sz. Kürti Katalin tanulmánykötete alapján: -y-f) HÍRVIRÁGOK Roman Herzog a kultúrák egyenértékűségéről. „Európa hosszabb távon nem maradhat pusztán gazdasági közösség. Ami bennünket összeköt, az a közös kultúra. A lengyelek, a .csehek, a magyarok - hogy csak ezt a három példát említsem - velünk együtt mindig e kultúra fedele alatt éltek. A közép- és kelet-európai államok bevonása nélkül nem lesz Európában szilárd rend" - mondotta vasárnap, a wormsi birodalmi gyűlés (Reichstag) ötszáz éves évfordulója tiszteletére tartott ünnepi beszédében Roman Herzog, német államelnök. A szónok szerint Németországban alábecsülik a más országokkal folytatott kulturális csere jelentőségét. A német elnök síkraszállt egy olyan új kultúrpolitikáért, amely a „hittérítés és dicsekvés" helyett a különböző kultúrák egyenértékűsége alapján folytat párbeszédet. Tigrid miniszter „lefokozza" a műemlékeket. A cseh nemzeti kultúrkincs közé besorolni tervezett hatvan műemléket tartalmazó listát és ugyanakkor azok közül tizenkettő kihúzására tett javaslatot terjesztett a kormány elé Pavel Tigrid cseh kulturális miniszter. Lépését azzal indokolta, hogy a műemlékállomány értékének felmérése „nyitott folyamat, és egyes objektumok előkelő helyre sorolása már nem felel meg a megváltozott társadalmi körülményeknek". A kiváltságos fokozattól Tigrid azt a tucatnyi műemléket kívánja megfosztani - írja a konzervatív Lidové noviny -, melyek nagyobbára a csehországi munkásés szocialista mozgalmak történetét dokumentálják, így többek között a prágai Népházat, a pilseni munkásotthont, sztrájkok és sortüzek emlékhelyeit, a rumburki katonalázadás, valamint az elesett partizánok leskovicei emlékművét és Ludvík Svoboda szülőházát. A cseh szociáldemokraták elnökének, Miloš Zemannak a nézete szerint Tigrid miniszter folytatja „redkívül rosszirányú" kültúrpolitikáját. „Úgy vélem, hogy a történelmet nem lenne szabad minduntalan átírni, hanem hitelesen kellene láttatni" idézte a Lidové noviny a baloldali pártelnököt. Szexlexikon a középiskolásoknak, A magyaror szági Telefondoktor az augusztus 14-től 20-ig terjedő héten a szexuális úton terjedő fertőző betegségekről, azok következményeiről és megelőzéséről tájékoztatta az érdeklődőket. Hangsúlyozta, hogy a szabados nemi magatartás, a csoportos szexkapcsolatok elterjedése különösen kedvez a nemi betegségek terjedésének. Ezek elkerülésére vagy megelőzésére a legjobb módszer az állandó kapcsolat, alkalmi partner esetén pedig az óvszer használata. A nemi úton terjedő fertőzések veszélyeit növeli, hogy a szexuális élet kezdete már a korábbinál sokkal fiatalabb korosztályoknál kezdődik. Ezért a középiskolások részére a fertőzések megelőzése érdekében olyan zsebméretű kiadvány, szexlexikon készült, amelyet a saját nevére megcímzett és felbélyegzett válaszboríték ellenében minden érdekelt megkaphat, ha a borítékot elküldi a Telefondoktor (Szexlexikon) 1390 Budapest, PF. 173 címére. Pilsudski marsall múzeumot kapott. Lech wa lesa lengyel államfő avatta fel nemrégen a Józef Klemens Pilsudski marsallnak, a lengyel függetlenségi mozgalom egyik vezetőjének, később köztársasági elnöknek emléket állító múzeumot. Józef Pilsudski 1918-tól 1922-ig volt a lengyel állam feje. 1923-ban visszavonult, majd 1926-ban államcsínnyel újra magához ragadta a hatalmat, és 1935-ben bekövetkezett haláláig miniszterelnökként, illetve belügyminiszterként tevékenykedett. A múzeumavató ünnepségre abból az alkalomból került sor, hogy 75 évvel ezelőtt Varsó alatt a Pilsudski vezette lengyel csapatoknak a fordulópontot jelentő Visztulái csatában sikerült megállítani a korábbi lengyel intervenciót visszaszorító, majd előrenyomuló szovjet-orosz fegyveres erőket. Walesa elnök beszédében annak a véleményének adott hangot, hogy „a Visztulái csata nélkül Lengyelország is szovjet tagköztársasággá vált volna", és hangsúlyozta, hogy az 1945 utáni lengyel vezetés és történetírás igyekezett kisebbíteni Pilsudski marsall érdemeit. Az emlékhelyet a varsói Belvedere-palotában, a köztársasági elnök egykori rezidenciájában alakították ki. A dokumentumokat, a marsall személyes tárgyait és a vele kapcsolatos műalkotásokat őrző múzeum megnyitóján jelen voltJadiga Pilsudska-Jaracewska asszony, a marsall leánya is. Spanyolországban is megszólalt a müezzin. Öt évszázad múltán először hangzott fel a hívőket imára szólító mohamedán pap éneklő hangja az Ibériai-félsziget nagy részét kitöltő országban. A kelet-spanyolországi Valencia elővárosában tartott ünnepségeken három napon át hangszóróból áradt a müezzin éneklése. A városi tanács a valenciai iszlám kulturális központ kérésére ily módon kívánta „felidézni a város történelmi gyökereit és támogatni a kultúrák együttélését". Az elővárosban ugyanis jelentős muzulmán közösség él. Az arabokat egyébként, azokat kivéve, akik felvették a kereszténységet, kiüldözték Spanyolországból 1502 után, tíz évvel Granada elestét követően. (Külföldi hírügynökségek és lapok alapján)
