Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)

1995-08-02 / 178. szám, szerda

1995. augusztus 2. OKTATÁSÜGY ÚJSZ

Ó J I Igazgatóleváltás - a főszereplők szemszögéből A gútai magyar oktatási nyelvű nyolcéves egyházi gimnázium igazgatónőjének leváltásáról olvasóink már értesülhettek az ezzel kapcsolatos, lapunkban megjelent levélváltásból. Ezúttal az ügy főszereplőit, Takács Zsuzsa leváltott igazgatónőt és Ürge Tamás iskolaesperest kérdeztük meg a leváltás körülményeiről. Sok apró zavaró körülmény Ürge Tamás esperes: - 1989 után a szülők részéről igény merült fel egy egyházi gimnázium létesítésére Gútán. Az akkori polgármester, Harsányi Imre nagyon hathatósan támogatta az iskolaalapítás gondolatát, amellyel három olyan pedagógus kereste fel, akik szerettek volna az államitól eltérő oktatási intézményt létrehozni. Az új gimnázium igazgatónője hozzám fordult azzal a kéréssel, hogy vállaljam a hittan oktatását. Először elutasítottam, aztán mégis elvállaltam. Rövid időn belül úgy éreztem, hogy valahogy kezd furcsa módon megváltozni az iskolában a légkör. Böjti időben megrendezésre került egy ismerkedési est, egy bál, ami az egyházi iskola lelkületével nem fér össze. Szót emeltem ellene, és ez nemtetszésre talált. Később, amikor szóba került, ki kíván a tanulók közül megkeresztelkedni, jelentkezett az igazgatónő fia is, és a kitöltött jelentkezési lapján meglepődve láttam, hogy a szülők nem kötöttek egyházi házasságot. Egyházi iskola élén azonban nem állhat olyan személy, aki nem egyházilag szentesített házasságban él. Ez valahogy nem akart rendeződni azután sem, hogy többször szóba hoztam az igazgatónőnek. Ő ezt a magánügyének tekintette. De a felmentésének korántsem ez volt az oka, hanem hogy itt valahogy nem épült az, amit a II. vatikáni zsinat megkövetel az egyházi iskoláktól. Nem helyeztek megfelelő hangsúlyt a tanárok vallásosságára. Ezek után különböző személyes konfliktusok is kezdtek kialakulni, és úgy vettem észre, kicsit mellőzve vagyok. Félreállítanak, gondolván, nem kell ide a plébános, tudunk mi egyházi iskolát csinálni nélküle is. Michelangelo szerint a tökéletesség apróságokból áll. De ugyanez mondható el a tökéletesség ellentétéről is. Itt is sok apró zavaró momentum volt: nem kell az ima a tanítás kezdetén és végén, az osztályokban nem kell a feszület, a tanároknak nem kell istentiszteletrejárniuk. Az iskolát, indulásakor, elitiskolaként propagálták. Mi az, hogy elitiskola, mitől lesz azzá? Attól, hogy egy fokkal magasabban állónak érzem magam? De akkor ez már nem keresztény iskola! Kezdtem kétségbe vonni, hogy teljesíti-e a küldetését, és egyáltalán egyházinak nevezhető-e ez az iskola. Az egyházi törvénykönyv 803. kánonjának 2. §-a kimondja: „A katolikus iskolában az oktatásnak és a nevelésnek meg kell felelnie a katolikus tanítás elveinek, az oktatóknak pedig ki kell tűnniük helyes tanításukkal és becsületes életükkel." Egyre inkább úgy tűnt nekem, hogy ez nincs meg az iskolában. Az igazgatónő nem járt elöl jó példával, nem járt el az istentiszteletekre, és a tanévzárás előtti hónapokban egyszerűen nem kommunikált a tanári karral és a szülőkkel. A felvételire való felkészülés a legnagyobb titokban folyt, jómagam sem tudtam, mennyi a jelentkező. Úgy gondolom, nem lehet nevelni, tanítani úgy, hogy minden hétpecsétes titok alatt van. Az igazgató részéről megnyilvánuló bizalmatlanság, a vallás hiánya és a szülőkkel való kommunikáció hiánya arra indított, hogy jelentsem a dolgot a püspökségen. Az egy vizitátort rendelt ki, akinek az a feladata, hogy az iskola lelkiségét próbálja feltárni, tehát nem szakmai vagy gazdasági jellegű ellenőrzésrőlvan szó. A vizitátor a látogatásról készült jegyzőkönyvben, amelyet a püspökségnek továbbított, leírta, hogy az igazgatónő nem tudott válaszolni arra a kérdésre, miben áll az egyházi iskola küldetése, s hogy személyét távlatilag nem tartja megfelelőnek az iskola élén. De voltak itt más dolgok is, pl. az iskola építése körüli problémák. Mindennemű építkezést és bővítési munkálatot a város tudtával és engedélyével kell végezni, de itt is történtek különböző törvénysértések, s ez rossz fényt vetett az iskolára. Én nagyon sokat tárgyaltam Tóth Domonkos püspök úrral arról, hogy az iskola szellemisége, erkölcsi légköre nem megfelelő. Ezért kértem, hogy mérlegelje az igazgatónő visszahívását. Princzkel úr-/ nak az Új Szóban megjelent cikke olyan színben tüntette fel a leváltást, mintha ez is Pius-féle módszer volna, csak papi ruhába csomagolva. Erről szó sincs. Az a módszer egyértelműen az alternatív oktatás ellen fellépő igazgatók ellen irányult. A nagyszombati érsekség viszont teljesen elhatárolta magát az alternatív oktatással való bármilyen próbálkozástól, a püspökkari konferencia erről nem is tárgyalt. • De Tóth püspök úr mégis megkérdezte, nem lehetne-e az iskolában szlovák osztályt nyitni. Tehát volt ilyen irányú puhatolózás, és tapasztalatból tudjuk, mit jelent, ha egy magyar iskolában akár egyetlen szlovák osztály is nyílik. - De nem fog nyílni. • Erre mi a garancia? - Annak idején a magyarral párhuzamosan elvileg lehetett volna egy szlovák egyházi iskolát is indítani, de mindössze két jelentkező akadt. • Ezt Tóth püspök úr is tudta. Akkor vajon mién kérdezett rá ismételten, hogy nem lehetne-e mégis egy szlovák osztályt nyitni? - Nem tudom, ezt legjobb lenne magától a püspök úrtól megkérdezni. • Egy iskola szellemiségét, légkörét nem csupán egyetlen ember határozza meg. Úgy tudom, az egyházi iskola pedagógusai között akadnak nem hívők, mégis csupán az igazgatónőnek kell távoznia a posztjáról. - Iszonyatos dolog lenne, ha most minden pedagógust elküldenénk. Nem tudom, honnan tudnánk olyan tanárokat szerezni, akik teljes egészében egyházi gondolkodásúak. Viszont ezek a tanárok mind fiatalok, tehát formálhatók. Nem várhatjuk, hogy mindjárt hívők legyenek, de találunk olyan fórumot, hogy megismerkedjenek a kereszténységgel. • Ezt ki biztosítja számukra? - Azért vagyok én iskolaesperes. • Az eddigi három év alatt ezt nem sikerült elérnie? - Ezt a munkát egy bencés szerzetes, Maurus atya végezte. • Ezek szerint rosszul végezte? - Egy évig tanított hittant, de aztán azt mondta, olyan feszültség van az iskolában, hogy nem kíván itt működni. Egyszerűen nem fogadták el őt. • Maurus atya már a komáromi gimnáziumban és ipariskolában sem tanít, tehát ott sem fogadták el őt? - Ezt nem tudom. • Igaz, hogy ön elejétől fogva nyíltan hangoztatta, nem látja ennek az iskolának a jövőjét? - Én ezt több alkalommal említettem, bár nem tudom, hogy az elejétől fogva-e. Ama bizonyos bál után kijelentettem, hogy ez meghazudtolja az iskola szellemiségét. Nem tudom, kimondtam-e szó szerint, hogy nincs jövője, azt azonban igen, hogy változni kell a tanároknak, az iskolának, és kétségtelenül nekem is. Mindannyiunknak új volt ez az iskola, mint típus, mint lelkiség. • Elterjedt a híre, hogy az egyházi gimnázium menedzserképző iskolává alakul át. - A nyolcéves gimnáziumnak maradnia kell. De amennyiben anyagi és személyi feltételek lesznek, elképzelhető, hogy mellette létesül egy menedzserképző iskola is, mint további lehetőség. Mindig az iskola lelkiségével volt baj Takács Zsuzsa leváltott igazgató: - Az indulásnál rengeteg nehézségbe ütköztünk, óriási munkába, utánajárásba került, amíg szinte az utolsó pillanatban, június végén megkaptuk a jóváhagyást az iskola beindítására. Nem könnyű pedagógusokat találni egy még nem is létező iskola számára, így nem csoda, hogy nem sikerült maradéktalanul eleget tenni mindazoknak az elvárásoknak, amelyeket egy egyházi iskola pedagógusgárdájával szemben támasztanak. De azt hittem, lesz egy lelki vezetőnk, aki átsegít a kezdeti nehézségeken, és segít valóban egyházivá formálni az induló iskolát. Ezért hívtam hozzánk az akkor még Keszegfalván működő Ürge Tamás plébános urat, a mostani iskolaesperest. Sajnos, épp ő volt az, aki már a kezdet kezdetén minden fórumon azt hangoztatta, hogy nem jó az iskola, nincs jövője. Amikor megrendezésre került az első komáromi imanap, helyettesemmel egyedül vittük oda a tanulókat, mert Ürge esperes kijelentette, nem látja értelmét a komáromi megmozdulásnak, és nem is vett rajta részt. Ez engem nagyon elgondolkoztatott; az esperes nem látja értelmét annak, hogy magyar püspökünk legyen, nem látja értelmét a magyar egyházi gimnáziumnak. Akkor vajon kinek az érdekeit képviseli? Az itteni magyarságét aligha. Az esperes a püspöki hivatalban is elhíresztelte, hogy nem hívő a tantestület, nem jó az iskola. Ennek meg is lett az eredménye; az iskola építéséhez alapítványi támogatásra nyílt kilátásunk, s hogy megkapjuk, a püspöki hivataltól kellett volna ajánlást szereznünk. Ennek megadását ott azzal utasították el, hogy Ürge atya sokat panaszkodik a pedagógusokra, mivel nem hívők. Amikor elmentem Sokol érsek úrhoz azzal, hogy Bécsből ígértek pénzt, csupán egy pecsétre volna szükség, az érsek úr nem adta meg, ellenben a szlovák egyházi iskolák igazgatói előtt, akiket gyűlésre hívott össze, és tanúi voltak a jelenetnek, emelt hangon kérdőre vont: ezektől az emberektől, az ő iskoláiktól akarom elvenni az alapítványi pénzeket? Nyilvánosan megszégyenített, mintha a szlovák iskolákat megrövidítve kívántam volna pénzhez juttatni iskolánkat, holott erről szó sem volt. Ürge esperes folyton azt terjesztette, hogy gimnáziumunk nem igazi egyházi iskola, nem megfelelő a szellemisége. De annak a kialakításáért elsősorban neki kellett volna valamit tennie! Amikor arra kértem, legyenek reggeli ájtatosságok, nem tett eleget a kérésnek. Kértük, tartson előadásokat a pedagógusoknak, de ez elől is kitért. A püspökség a Pannonhalmáról érkezett bencés szerzetest, Maurus atyát bízta meg a pedagógusok lelki irányításával. Maurus atya hatalmas műveltsége, szeretetreméltó lénye mindenkit megragadott. Ürge esperes nem nézte jó szemmel, mekkora örömmel, szeretettel fogadjuk mindig, mennyire felnézünk rá. Azt akartam, hogy Maurus atya révén a gyerekek is megismerjék azt a szellemiséget, amelyet az ezeréves múltra visszatekintő Pannonhalma képvisel, ezért szerettem volna, hogy a heti két hittanórát Maurus atya az esperessel felváltva tartsa. Az esperes úrnak ez sem tetszett. Nem csoda, ő egészen más órákat tartott, mint Maurus atya, nála Boney M.-koncert és óyszerbemutató járta. Számomra felfoghatatlan, hogy 13-14 éves gyerekek esetében miért az utóbbival kell kezdeni a családi életre való felkészítést, ráadásul sem a biológia szakossal, sem velem nem beszélte meg a dolgot. • Ürge esperes szerint ön nem járt elöl jő példával, nem látogatta az istentiszteleteket. - Az idei húsvétig minden egyes istentiszteleten ott voltam, de amikor kiéleződtek köztünk az ellentétek, Komáromba kezdtem járni misére. Voltak egyéb kifogásai is, azt terjesztette rólam, hogy vadházasságban élek a férjemmel, mivel csak polgárilag voltunk összeházasodva. Érdekes módon ez csupán az utóbbi hónapokban volt baj, holott kiderült, már előbb is tudott róla, de nekem ezt a kérdést soha szóba sem hozta. Tóth Domonkos püspök úrnak ellenben igen, mert ő figyelmeztetett, hogy egyházilag is rendezni kell a házasságomat, amit meg is tettem. Érdekes az is, hogy a tanári karban akad, aki meg sincs keresztelve, és nem csinál titkot abból, hogy nem vallásos érzületű, de ezt senki sem rója fel neki. Az, hogy nem élek egyházilag szentesített házasságban, szerepelt abban a jegyzőkönyvben is, amelyet az esperes által kihívott vizitátor készített az iskolában tett ellenőrzése során, holott ez akkor már nem felelt meg a valóságnak. A jegyzőkönyvben szerepeltek egyéb valótlanságok is, mint például az, hogy nem tudtam válaszolni arra a kérdésre, mi a különbség az egyházi és a világi iskola között. Az iskola lelkiségét felülvizsgálni hivatott vizitátor érdekes módon csupán egy matematikaórára ült be, a jegyzőkönyvet alá sem íratta velem, holott más inspekcióknál - és nem egy volt - mindig így történt. Ami a sokat emlegetett lelkiséget, szellemiséget illeti: ha lett volna egy objektív kritériumokat tartalmazó határozott koncepció, akkor tudtuk volna mihez tartani magunkat, de ilyesmi nem létezett, és az esperes úr nem mutatott hajlandóságot arra, hogy legyen. A felhánytorgatott böjti bállal is így volt: az esperes látta a meghívókat, de akkor nem szólt, a rossz időzítést már csak szétküldésük után kezdte kifogásolni. • Ön állítólag nem tartotta szükségesnek, hogy az egyházi iskola osztályainak falán ott legyen a kereszt. - Minden osztályban van kereszt, a gondnokunkkal csináltat tuk, de az esperes úrnak nem tetszettek, és kicserélte őket Ám amikor még nem is volt mindenhol feszület, egyik vendégünk, egy neves magyarországi egyházi személy, miután megismerkedett iskolánkkal, így összegezte benyomásait: »ltt szeretet van, itta gyerekekjói érzik magukat, itt önfeláldozó munka folyik - ez a keresztény iskola.« • Igaz, hogy ön mindent hétpecsétes titokként kezelt az iskolában? - Mindent nem, de a felvételiket igen, azért, hogy kivédjem az esperes úr ellenpropagandáját, amelyet mindenütt eredményesen folytatott azzal a céllal, hogy ne jelentkezzenek hozzánk a gyerekek. Épp ezért helyettesemmel szinte titokban szedtünk össze 24 jelentkezőt, nehogy az esperes lebeszélje döntésükről a szülőket. Nyolc gyerek visszalépett az igazgatócsere hatására. A maradék 16 gyerekkel ugyan lehetne első osztályt indítani, de a Dunatáj c. lap, amely következetesen és egyoldalúan az esperes úr álláspontját tükrözi, és erőteljesen propagálta egy szlovák osztály beindítását, már megírta, hogy ennyi-gyerekkel kockázatos osztályt indítani. Tehát nyilvánvaló, hogy itt a leépítés a cél. • Az esperes úr szerint az iskolaépítés során törvénysértésekre került sor, ami rossz fényt vet az iskolára. - A telekkel kapcsolatos tulajdonjogi kérdések tisztázatlansága miatt nem volt építkezési engedélyünk, de nem tudom elképzelni, hogy ez rossz fényt vethetne az iskolára. Az épület a város tulajdona, én több mint6 millió koronát futkároztam ki, hogy az egykori bölcsődét iskolává alakíthassuk át és bővíthessük. Harsányi úr, az akkori polgármester jól tudta ugyan, hogy csak az alapítványi támogatásból származó 6 millióval rendelkezünk, mégis 24 millió koronára szóló szerződést kötött egy építkezési céggel. Most már ez a szerződés kellemetlen tehertételt jelent, amelytől mindenki szabadulni igyekszik, hisz a városnak nincs pénze. Mivel a szerződésen Harsányi úr aláírása szerepel, nem csoda, hogy ő volt az, aki elsőként szólított fel távozásra az igazgatói posztról a június 23-i szülői értekezleten. Harsányi úr ma már nem polgármester, nem is szülő, sem szakmai, sem egyéb szempontból nem jogosult arra, hogy elbírálja igazgatói működésemet, alkalmasságomat. Ha figyelembe vesszük az ügynek ezt az anyagi hátterét, érthetővé válik a volt polgármester fellépése és a menedzseriskola propagálása is. Amennyiben sikerülne a nyolcéves gimnáziumot négyéves menedzserképzővé leépíteni, nem lenne szükség további bővítésre, tehát a 24 milliós szerződés tárgytalanná válna. A menedzserképző ötlete érdekes módon már fél éve felmerült, nem kis bizonytalanságérzetet keltve a szülőkben, akik közül többen jobbnak látták más iskolábajrátni gyermeküket, ahol ilyeruvészély nem fenyeget. Az említett szülői értekezleten olyan közös döntés született, hogy helyettesemmel együtt maradjunk még egy évig az iskola élén. De az esperes úr és rokona, Harsányi ex-polgármester az előző napon járt az érsekségen, ahol már megfogalmazták a a felmentésemet, postázták is. Ennek ellenére a szülők és a megjelent képviselők előtt végigjátszották a komédiát, mintha elfogadták volna a maradásomról hozott döntést. A felmentésemről az illetékes egyházi személy, Tóth püspök úr úgy nyilatkozott, hogy szakmailag maximálisan elégedettek a munkámmal, a vallási életem rendezett, amit a püspökség is dokumentálni tud, de nem ő határozott, ő csak egy összekötő kapocs, és Darwinra hivatkozva azzal vigasztalt, hogy „az erősebb disznó felfalja a gyöngébbet." Ide örömmel jártak a gyerekek Kovács Istvánné, a szülői szövetség elnöke: - Ez az iskola egy kis boldog sziget volt, ahová örömmel jártak a gyerekek. Mindig úgy képzeltem, hogy ez egy országos hatókörű, erős magyar egyházi gimnázium lesz, amely művelt emberek generációit bocsátja a világba. Az igazgatócsere után már nem hiszek ebben, és kivettem a lányomat az iskolából. Érdekes módon két és fél évig minden rendben volt. Nem tudom, miért kellett ennek így történnie, hisz az igazgatónő ellen azok a szülők sem tudtak konkrét kifogásokat felhozni, akik az esperes úr által összehívott értekezleten aláírták a leváltását igénylő petíciót. Amikor Tóth püspök urat megkérdeztem, ismerik-e az új igazgatót, bevallotta, hogy nem, ők ebben az ügyben az esperes úrra hagyatkoznak. Kérdésemre, mi a garancia arra, hogy az új igazgató valóban javítani fogja az iskola szellemiségét, a püspök úr azt mondta, próbálja meg, és ha nem válik be, jöjjön vissza a régi igazgatónő. Nem lenne egyszerűbb fordítva? - kérdeztem, de erre a püspök úr már nem tudott válaszolni, csupán megjegyezte, hogy több pozitív visszajelzésre lett volna szükség a szülők részéről, mert ők eddig mindig csak negatívumokat hallottak a gimnáziumról. Hogy kitől származtak a negatív információk, kiderült, amikor a püspök úr elmondta, ők nem ismerik a gimnáziumban uralkodó viszonyokat, azokat az esperes úr ismeri. A szülői értekezleten megkérdeztem azokat a szülőket, akik az esperes urat megfellebbezhetetlen tekintélynek tartják, és mindig mindenben fenntartás nélkül támogatják: valóban meggyőződésük, hogy amennyiben leváltják az iskolaalapító igazgatónőt, aki az életét tette erre a gimnáziumra, olyat tesznek majd a helyére, aki a magyar iskola épülését tartja életcéljának? Mert elég csak hagyni egy még gyönge, induló intézményt, elég csak nem járni utána, nem tenni rá egy életet, és magától is tönkremegy. A dolog úgy volt beállítva, hogy a szülők kérték az esperes úr segítségét az igazgatónő leváltásához, mert tönkreteszi az iskolát. De hogy mivel és hogyan teszi tönkre, azt senki sem tudta megmondani. 51 szülő írta alá a kérvényt, de csaknem 140 szülő járatja ide a gyerekét. Ha valóban demokratikusan jártak volna el, mindenkit meg kellett volna szavaztatni. Mi az evangéliumi szellem? Juhász István, az új igazgató: - Hogy a tanári kar olyan, amilyen, ez reakció az igazgatónő szellemiségére. Az én kötelességem biztosítani azt a hátteret, amely a tanárokat ahhoz a felismeréshez vezeti, hogy van egy új út is, amely különbözik a régitől. Az evangéliumi szellem még nem azonos a hittel, az egy magasabb dolog, amelyhez el lehet jutni az evangéliumi szellem gyakorlása útján. Az evangéliumi szellem az, hogy én átültetem a gyerekekbe a becsületességet, az igazmondást, a felebaráti szeretetet, a megbocsátás készségét. A hit ezen alapszik, ebből fejlődik ki, és ez mindenki számára vonzó és elfogadható kell hogy legyen. Ehhez azt a pluszt, ami ahhoz szükséges, hogy a tanárok kezdetben részben hívők, majd remélhetőleg valóban meggyőződéses hívők legyenek, mi az esperes úrral organizációs szempontból be fogjuk tudni biztosítani. A szerkesztő megjegyzése: Ebben a szövevényes ügyben néha úgy tűnik, hogy itt két szemlélet ütközik: a vallásosság külső jegyeihez, megnyilvánulásaihoz kevésbé mereven ragaszkodó, kötetlenebb, világias és az egyház tekintélyét helyreállítani igyekvő rigorózusabb. Nehéz az utóbbit érvényesíteni ott, ahol évtizedekig teljesen más szellem uralkodott. Amíg nem nő fel olyan generáció - és ez bizony még eltart egy ideig amely mentes a régi beidegződésektől, gondolkodásmódtól, ilyen konfliktusok még gyakran fogják nehezíteni az egyházi iskolák életét, ami aligha szolgálja javukat, erőteljes fejlődésüket. Az újságírónak nem tisztje, de joga sem, hogy ítéletet mondjon az ügyben, esetleg csak kérdéseket tehet fel. Mi a garancia arra, hogy az új igazgató inkább szívügyének tekinti az iskolát, minta volt igazgatónő, aki minden idejét, energiáját rááldozta, s aki nélkül létre sem jött volna? Felelősségteljes dolog egy még kiforratlan, a kezdet minden nehézségével küzdő egyházi gimnázium esetében máris egy teljesen más típusú iskola - a menedzserképző - létesítését mérlegelni, ahelyett, hogy az induló gimnázium erősítése, tökéletesítése volna az elsődleges cél? Mitől jobb az új igazgató által felvázolt út? Takács Zsuzsa igazgatósága alatt talán nem a becsületességet, az igazmondást, a felebaráti szeretetet és a megbocsátás készségét igyekeztek a növendékekbe plántálni? Gútán az egyházin kívül más magyar gimnázium nem működik, hogy létrejöhetett, bizonyítja, van rá igény. Vajon kinek az érdeke, hogy ne működjön, vagy legalábbis ne működhessen zavartalanul? VOJTEK KATALIN