Új Szó, 1995. július (48. évfolyam, 152-176. szám)

1995-07-13 / 161. szám, csütörtök

1995. július 5. BELFOLD - KÜLFÖLD ÚJ SZ

Ó 1593 | „Bőkezűség" vagy erkölcsi kötelesség? Tegnapi, hír szerint a cseh kormány 25 millió korona támogatást hagyott jóvá a Cseh Köztársaságban élő nemzetiségek sajtójának támogatására. A kormány megkötése mindössze annyi, derül ki a hírből, hogy a támogatásban részesülő kisebbségi sajtótermék remittendája (eladásból visszamaradt aránya) nem haladhatja meg a húsz százalékot, s nem támogatják a külföldön árusított lapokat. Magyarán: ideológiai (lojalitási, államhoz való hűségi) szempontok erőltetése nélkül, az országban élő kisebbségek kulturális igényeit támogatja a cseh kormány, s mindemellett csak azt szabja meg, hogy az országban élő kisebbségek valós igényeit elégítsék ki az illető sajtótermékek. Nem szeretem az erőltetett összehasonlítgatásokat, s maga a hír nem is érdemelne különösebb visszhangot, hiszen a jogállamokban megszokott, normális dologról van szó: az az ország, amely jogot formál egy bizonyos számú kisebbségre, az általa lakott területekkel együtt, köteles az illető népcsoport kultúráját (identitása megtartásának alappillérét) támogatni. Amennyiben nem így tesz, burkolt módon asszimilálja a kisebbséget. A nemzetközi dokumentumokban emlegetett kötelesség, miszerint az adott ország „biztosítja, hogy a kisebbség ápolhassa anyanyelvi kultúráját", nem azt jelenti, hogy az adott ország nem fojtja el, vagy nem tiltja be az ilyen igényt, hanem, hogy támogatja annak feltételeit. A helyzeti adottságból adódóan, anyagilag is. Sajnos, a Szlovák Köztársaságban ma, 1995-ben, már ott tartunk, hogy alapfogalmakat vagyunk kénytelenek magyarázni, különösen az egyes sajtótermékekben megjelenő tendenciózus, vagy a valós helyzet alapjait sem ismerő (vagy ismerő, de hazug), „leleplező" írások okán, mint amilyen például a Slovenská Republika június 3-i számában látott napvilágot. Mert nem elég megalázó a tény, hogy a kisebbségi kultúra támogatására (intézményekre, színházakra, könyvés lapkiadásra) törvényben meghatározott összeg nagy részét a kulturális minisztérium nagylelkűen szlovák intézményeknek adta oda - egyebek közt a Salus Kft.-nek, a Republika kiadójának is de egyesek még tapsolnak is a dolognak, mondván, hogy „végre rendet csinált a miniszter úr". Különösen értelmezik a rendcsinálást egyesek. Egyik szószólójuk, Jerguš Ferko (az ominózus cikk szerzője) egyenesen felháborítónak tartja, hogy az állam 1994-ben és 1995-ben mily „bőkezűen" támogatta a szlovákiai magyar könyvkiadást. (1993ban 6,5 millió, 1994-ben kicsivel több mint 7 millió koronáról van szó). A szerző mindazonáltal mélységesen hallgat a jelenlegi papír- és nyomdaárakról, a terjesztés nehézségeiről, az olvasóréteg kényszerű vékonyodásáról, s a tájékozatlan szlovák olvasóban azt az érzetet kelti, hogy a szlovákiai magyar írókat és kiadókat krőzusokká tette az állam. Szó ami szó, a kisebbségi kultúrák támogatására még a megboldogult csehszlovák kormány jelölt ki egy méltányosnak mondható összeget (méltányosát és jelképeset egyben, hiszen az akkori 140 millió korona azt jelentette, hogy az ország minden lakosa számára - beleértve magukat a kisebbségeket is - megközelítőleg 9 korona 30 fillérnyi teherviseléstjelentett a kisebbségi kulturális csomag). Szlovákia jelenlegi kormánya ezt a „nehéz örökséget" kapta. Hogy mi maradt belőle az idei „rendcsinálás" után, közismert. Ha mégis összehasonlítgatnánk, fel kellene tennünk a kérdést, hány százalékát teszik ki a Cseh Köztársaság lakosságának a kisebbségek? Pontos adatok nélkül is világos, hogy jóval kevesebbet, mint a Szlovákiában élő nemzetiségek, amelyek aránya mintegy 15 százalék. S a hírben említett huszonöt millió cseh korona csupán a sajtó támogatását szolgálja, amelyből nyilván arányosan részesülnek a legnagyobb lélekszámot alkotó szlovákok és a kisebb lélekszámú nemzetiségek. De térjünk vissza az alapfogalmakhoz, mert egyesek nálunk azzal sincsenek tisztában, miért kell támogatnia az államnak a kisebbségi kultúrát. Ez a támogatás nem nagylelkűség vagy szűkkeblűség kérdése, hanem egyszerűen szükségszerűség. A kisebbség piaca (márpedig a kultúra is piaci termék) arányainál fogva nem képes fenntartani-eltartani egy párszázezres közösség kultúráját, ezért kell azt az államnak magára vállalnia. Ha a kisebbség a befizetett adóinak arányában, vagy a GNP-nek (magyarán: a nemzetgazdasági jövedelem egy főre jutó nagyságának) arányában részesülne a kitermelt javakból, nem lenne semmi gond. Mivel ez nem érvényesül, lehet „nagylelkűségről", valamiféle „ajándékról" és egyéb homályos fogalmakról halandzsázni. Sőt, minőséget emlegetni, minden összehasonlítási alap nélkül. Ha nincsenek tiszta számok és arányok, jöhet a ködösítés és az afféle dehonesztáló, az egymás elleni uszítást súroló sanda megjegyzések, hogy „mily sokat kérnek a magyar kiadók, szemben a többi kisebbséggel, akik csak ennyit és ennyit". Persze, meg kéne nyugtatnunk Ferko urat és a hasonlóan gondolkodó kvázidemokratákat, hogy a kisebbségi kultúrát (a társadalmi béke kirakata miatt) a kommunista vezetésű állam is kénytelen volt támogatni - igaz, a kiadók, lapok, színházak és intézmények élére olyan megbízható elvtársakat rakott, akik szavatolták „a párt vezető szerepét". A kommunista állam tehát tudta, hová teszi a pénzét, és mit kap cserébe érte: kollektív agymosást, az elnemzetietlenítő internacionalizmus szajkózását. (Más kérdés, hogy a tartásából valamicskét megőrző kisebbség becsületesebb töredéke - történelmi tapasztalatainak „köszönhetően" - megpróbálta ezt a kéretlen kegyet kijátszani, vagy legalább romboló hatását tompítani.) A jelenlegi szlovák honatyák és kikiáltóik egy részét tehát vélhetően nem az aggasztja, „hová megy el az ország pénze", hanem, hogy a kultúra (a kisebbségi is) kicsúszott a központi ellenőrzés kezei közül. „írhatnak a magyarok, amit akarnak, s még pénzelnünk is kell", jajgat ez a logika, amely természetesen uniformizálni és ellenőrzése alá szeretné hajtani a szlovák kultúrát is. Ugyanakkor ezek az urak is tisztában vannak vele, hogy a „bőkezű adomány" nem fedezte kulturális igényeinket, hiszen például az említett években közel kétszer annyi könyv jelent meg a szlovákiai magyar piacon, mint amennyi itthon támogatásban részesült. S az elhamarkodott ítéletekkel szemben elmondható, hogy zömében igényes, helyenként nemzetközi mércével is mérhető munkák. S hogy annyi könyv napvilágot láthatott, annak a terheiből Magyarországnak is ki kellett vennie a részét, tehát Szlovákia szempontjából egy idegen országnak. Körülbelül ugyanez érvényes a szlovákiai magyar sajtóra is, hogy iskoláink fenntartását, ne adj' Isten korszerűsítését ne is említsük. Hogy a jelenlegi magyar kormány szűkkeblűsége és a jelenlegi szlovák kormány „igazságosztása" révén kisebbségi kultúránk milyen helyzetbe sodródik eztán, arra Ady lova tehetné fel a legfrappánsabb kérdést: Hát mi lesz ebből tekintetes úr? KÖVESDI KÁROLY A rokkantnyugdíjas is dolgozhat Zs. J.: Öt éve vagyok rokkantnyugdíjas, azóta még nem dolgoztam, pedig jól jött volna néha egy kis kiegészítő kereset a nyugdíjamhoz. Most az egykori munkáltatóm felkeresett engem, hogy most a szabadságok idején nem váilainék-e egyhavi munkát, helyettesítést, amelyért két és félezer koronát kapnék. Én szívesen elvállalnám ezt a munkát, de nem tudom, hogy nem veszélyeztetem-e ezzel a rokkantsági nyugdíjam folyósítását? A rokkantsági nyugdíj megítélésének és egyben folyósításának feltételeit a Társadalombiztosítási Törvény 29. §-a állapítja meg. Az említett paragrafus második bekezdése tartalmazza a rokkantság jogi meghatározását: és e szerint akkor lehet valakit rokkantnak tekinteni, ha a hosszan tartó kedvezőtlen egészségi állapota miatt képtelen bármiféle állandó foglalkozást végezni, vagy ha az illyen állandó foglalkoztatást csak egészen rendkívüli körülmények (itt például a látáskárosultak és mondjuk a tolószékbe kényszerült személyek számára biztosított munkafeltételekről lehet szó) között képes csak elvégezni. Az egyhavi időszakra vállalt munka nem tekinthető „állandó foglalkozásnak", és így az ön esetleg egy hónapra szóló munkaszerződése egyáltalán nem bizonyítja azt, hogy önnek jogtalanul ítélték volna meg, illetve jogtalanul folyósítanák a rokkantsági nyugdíjat. Egyébként az egy egy havi munkáért felajánlott kereset is a bérminimum (2450 korona) határán van, de ugyanakkor nem haladja meg azt a háromezer koronát sem, amely a maximális összeghatára a kedvezményesen megadóztatható munkabérnek (a háromezer koronát meg nem haladó munkabérből a jövedelmi adóról szóló törvény egyik adóztatási megoldása szerint tíz százaléknyi adó vonható le, és az ilyen megoldást választó munkavállalónak már nem kell a későbbiekben külön adóbevallást tennie). (fekete) KOMMENTÁRUNK Kötvényes zsákbamacska Jó| emlékszünk még, hogy tavaly novemberben, amikor az új képviselőkel először engedték be a parlamentbe, a jövendő kormánykoalíció támogatói éjszakai ülésükön néhány óra alatt igyekeztek kialakítani a nemzeti vagyon ellenőrizhetetlen és zavartalan szétosztásának feltételeit. Ez a folyamat tegnap teljesült ki, ezután legfeljebb az alkotmánybíróság zavarhatja meg, hogy a sikertelen úszori polgármesterjelölt asszisztálásával bizonyos pártközpontok sok-sok, előre kijelölt cégtulajdonost tegyenek boldoggá. Ami a hazai populáció fennmaradó részét illeti, számunkra tegnap véget ért a privatizáció. Ehelyett egy, a Nemzeti Vagyonalap által kárpótlási céllal kibocsátott kötvényt kapunk, így ezentúl legfeljebb azon gondolkozhatunk, mit is tegyünk ezzel az értékpapírral. Sajnos, nagyon sok jel utal arra, hogy nevével ellentétben ez a papír nem lesz különösen értékes, márpedig három év múlva ez komoly súllyal esik majd latba a választók döntése során. A jelenlegi kormánykoalíció bázisát alkotó emberek nagy része számára valószínűleg teljesen közömbös, hogy újabb részvényekkel gazdagodhatnak, vagy pedig kizárják őket a privatizációból. Számukra inkább a mágikus sz.ám, a tízezer korona lesz a fontos. Viszonylag rövid idő alatt viszont kiderül, hogy a névérték közel sem azonos a piaci értékkel. Mert valószínűleg a széles tömegeket nehéz lesz meggyőzni arról, hogy a kötvényeket hosszabb távon fektessék be (egyébiránt manapság ennek törvényi feltételei is teljességgel hiányoznak). Azok számára, akik gyorsan pénzt szeretnének látni Mečiar-Slota-Lupták ajándékából, csak az marad, hogy gyorsan eladják valamelyik „szerencsés" privatizátornak, akik ezekkel törleszthetnek a vagyonalap felé. Gabriel Palacka közgazdászkutató, képviselő szerint ezek az árfolyamok két-háromezer korona körül fognak mozogni. így tehát a legnagyobb Mečiar-hívô is kiszámolhatja, hogy a vagyonjegyes privatizációért mit kapott cserébe. Nem mehetnek biztosra azok sem, akik kivárják a futamidő öt évét, és akkor jelentkeznek majd a pénzükért. Mert ugyebár a Nemzeti Vagyonalap jelenleg reménytelenül fizetésképtelen és általános biztatásokon kívül eddig senki sem tudta megmondani, miként változik meg ez a helyzet. Márpedig amennyiben a privatizátorok a lakosságtól bagóért felvásárolt kötvényekkel fognak törleszteni, a vagyonalap elenyésző készpénzhez jut, így nem marad sem a fejlesztési programokra, sem pedig a kötvénytulajdonosok számára 2001 januárjában esedékes milliárdokra. A privatizációból tehát kipackáztak bennünket, de ehelyett részesei lehetünk egy, és csak a mi számunkra fenntartott játéknak. Az évezred végének közeledtével várhatóan az egész világon megnő a jóslások és katasztrófajövendölések száma. Mi viszont ezen felül a Mečiar-kôtvények sorsát is követhetjük majd és találgathatjuk, vajon 2000. december 3l-e leteltével felbukkan-e valamiféle fedezet mögöttük. Végezetül még egy megjegyzés. Aki kitalálta és elfogadtatta a kötvényes zsákbamacskát, az nyilvánvalóan arra számít, hogy öt év múlva, a kifizetési kötelezettség életbe lépésekor már nem lesz hatalmon. Talán nem vagyok egyedül, aki ezért szívesen feláldozná néhány vállalati részvényét. TUBA LAJOS Az SZNP fantáziál Az ellenzék kapcsolatba hozása külföldi pénzügyi körökkel éppen olyan téveszme, mint az, hogy ugyanez a tábor őszre palotaforradalmat tervez - jelentette ki Ivan Šlmko, a Kereszténydemokrata Mozgalom alelnöke a Szlovák Nemzeti Párt Elnöksége által kedden kiadott állásfoglalással kapcsolatban. Szerinte úgy tűnik, hogy az SZNP lassan felismeri felelősségét a viteldíjak és távközlési díjak emeléséért, illetve a- kormány téves politikájáért. Emiatt lép a nemzet elé a legfeljebb saját kívánságaként létező fantáziálásokkal, amelyekkel a felelősség miatti félelmét igyekszik leplezni. A KDM a mostani kormányt legitimnek tekinti és várja, hogy mikor kezdi teljesíteni ígéreteit - fejezte be Ivan Šimko. TA SR ÉL AHOGY ÉN LÁTOM • At, A rekkenő hőségben, amikor az embernek egyetlen épkézláb gondolat nem jut az eszébe, nem mindennapi rémhírrel lepték meg a világot a Szlovák Nemzeti Párt propagandistái és agitátorai: tudomásukra jutott, hogy palotaforradalom fenyegeti Szlovákiát. Ilyen még nem volt. Az már előfordult az utóbbi hat év alatt, hogy a nemzeti hírszerzők egy néhány évvel ezelőtti uborkaszezon kellős közepén azt híresztelték, hogy titkos fegyverraktárra bukkantak. Természetesen a magyarlakta vidéken. Aztán az is megesett, hogy a föderáció haldoklásának hónapjaiban arra tettek „biztos értesülések" alapján utalásokat, hogy Prága fegyveres erővel készül megakadáÖrdög a falon lyozni Szlovákia önállósulását. Megtörtént, hogy néhány éve a magyar hadseregnek a szlovák határ közelében végrehajtott csapatösszevonásairól tudósított a hazai sajtóiroda. Palotaforradalommal azonban még sohasem ijesztgették a szlovák nemzetet. A „leleplezett" palotaforradalom értelmi szerzője természetes magyar származású. Az SZK Sajtóirodájának jelentése meglepő visszafogottsággal nem említ nevet: „Aggodalommal szemléljük bizonyos külföldi pénzügyi körök, egyebek között az ismert magyar származású amerikai vállalkozó aktivitását. Nyilvánvaló, hogy ezek kapcsolatban állnak a szlovákiai ellenzékkel". A Crans Montanában történtek után vajon van-e Szlovákiában akárcsak tíz olyan újságolvasó, aki nem tudja, hogy az „ismert magyar származású amerikai vállalkozó" neve: Soros György? Akinek Svájcban elmondott beszédét azóta teljes terjedelemben közölték a szlovákiai demokratikus lapok. Vladimír Mečiar megsértődött Soros György megállapításain, és sértődésének hangot is adott. Viszont aligha kívánt a dologból nagy ügyet csinálni. Annál azért bölcsebb politikus a miniszterelnök, mintsem, hogy hetekig, hónapokig tartó haragszomrádot akart volna kreálni az esetből. Elvégre Szlovákia a piacgazdaságot célozta meg, és privatizációra törekszik. A kormányprogramban legalább is ez áll, és kellemetlen dolgok derülnének ki, ha az „ismert magyar származású amerikai vállalkozó" kritikája és miniszterelnökünk ezzel szembeni berzenkedése hatására külföldi újságírók és gazdasági szakemberek, meg politikusok alaposabban szemügyre vennék, hogy mi is a helyzet a szlovákiai privatizáció és a piacgazdaság körül, illetve, hogy a kormány miként képzeli el nálunk a nemzetiségi kérdés megoldását. A Szlovák Nemzeti Pártnak éltető eleme a magyarokkal szembeni nemzetiségi feszültség szítása, így Slotáéknak a szó szoros értelmében kapóra jött, hogy az a világszerte ismert személyiség, aki nem éppen hízelgően szólt a 22 posztkommunista országban uralkodó viszonyokról és aki Szlovákiát külön is elmarasztalta, történetesen magyar származású. Az ebben rejlő lehetőségeket semmiképpen sem tudták kihagyni, így - mint minden más szélsőséges politikai erő is tette volna hasonló helyzetben összeesküvés-elméletet kreáltak Ján Slotáék. Magyarán szólva: festik az ördögöt a falra. Ha nem tapasztaltuk volna már számtalanszor, hogy a jelenlegi kormánykoalíció mennyire mindenáron ragaszkodik a hatalomhoz, ha nem tudnánk, hogy a Szlovák Nemzeti Pártnak csak Vladimír Mečiart követve van esélye a hatalomból való részesedésre, ha nem látnánk például, hogy nemzetiék az alkotmányosság határainak túllépésétől sem riadnak vissza, akkor akár legyinthetnénk is, amikor a szeptemberre előrejelzett palotaforradalomról közzétett jövendölésüket olvassuk. Már sokszor előfordult a huszadik században, hogy a hatalomhoz minden áron ragaszkodó politikai erők összeesküvést kiáltva láttak hozzá a demokrácia radikális leépítéséhez. Slotáék pártja egyre láthatóbban szélsőséges radikalizáló erőként kezd érvényesülni Vladimír Mečiar kormányában. A palotaforradalom úgymond magyar vezetéssel történő előkészítéséről kiagyalt konstrukciójával az ország politikai söpredékét próbálja aktivizálni. TÓTH MIHÁLY