Új Szó, 1995. július (48. évfolyam, 152-176. szám)

1995-07-29 / 175. szám, szombat

[6] ÚJSZÓ TANACSADAS 1995. július 29. ROVATVEZETŐ: DR. PÁLHÁZY BÉLA „Bízok és remélek" Jeligé­re: 15 éves lány vagyok, most Jöttem ki a kórház­ból, ahol azért feküdtem, mert nagyon szúrt a szí­vem tájékán. Éjjeleket nem aludtam emiatt. Ami­kor hazajöttem, minden rendben volt, de most me­gint kezdődik elölről, már megint szúr a szívemnél. Azt szeretném megkérdez­ni, lehet-e ez attól, hogy nehéz tárgyakat cipelek, esetleg a fűszeres éte­lektől? Vagy tán attól, hogy a vérem gyulladás­ban van? Ilyen fiatal korban nem jel­lemző a mellkasi szúrás mint tünet. Egy-két veleszületett szívbetegségnél ugyan előfor­dulhat, hogy a szívizom kimerül az erőfeszítésben, de ezek sú­lyos és ritka esetek, semmikép­pen sem várható, hogy 2 hetes kórházi kezeléssel teljesen ren­deződnek. Azt kell hát megfon­tolnunk, milyen környezeti ár­talmak, esetleg életviteli hibák okozzák azokat a tipikus neuro­tikus vegetatív tüneteket, me­lyekről fiatal levélírónk beszá­mol. Nem tudom, milyen nehéz tárgyakat kell neki otthon rend­szeresen cipelnie (15 éves korban?), hogy heteken keresz­tül nem alszik utána? A sok fűszeres étel fogyasztása, főleg este, okozhat olyan emésztési zavarokat, melyek lehetetlenné teszik a nyugodt és pihentető alvást. Nem hiába mondja a né­pi szólásmondás, hogy a vacso­rát add az ellenségednek... A harmadik kérdés előtt értetle­nül állok. Milyen gyulladás le­het a vérében egy tizenéves fia­talnak, akit most engedtek ha­za a kórházból tünetmentesen kikezelve? Persze, egészség­ügyünk zilált helyzetében sok minden elképzelhető, de ér­demben ehhez hozzászólni csak úgy tudok, ha látom a lele­teket, vagy új kivizsgálásokat eszközölünk. Azt ajánlom, jöj­jön el levélírónk a rendelőmbe, hozza el a leleteit. Valószínűleg el kell beszélgetnünk a családi légkörről, a barátokról, a jelen­legi helyzetről és a jövőt illető elképzelésekről is. Nem ártana ilyen korban rendszeresen sportolni is, például úszni, ami nyáron könnyen és rendszere­sen megoldható. A vegetatív tü­netek leküzdése és a szívizom erősítése szempontjából ideá­lis. „Normális állapot" Jeligé­re: 15 éves lány vagyok, és az első nagy problémám az, hogy a nemi szer­vemből kellemetlen szagú, fehér folyadék folyik. A másik pedig, hogy a szőr is erősen hullik róla. Sokszor viszket is. Normális álla­pot ez? Mit tanácsol? Meggyőződésem, hogy fiatal levélírónk kérdése úgyszólván költői, mert biztosan tudja, hogy ez az állapot valóban NEM normális. A nemi szervek ugyan termelnek fehér színű váladé­kot, méghozzá többfélét is, de ezt csak bizonyos szituációk­ban teszik, és ezek a váladékok nem kellemetlen szagúak! A viszketés és a szőrhullatás pe­dig egyértelműen betegségtü­net. Ezek kezelése a DERMA­TOVENEROLÓGUS-ra tartozik, tehát olyan bőrorvosra, aki a nemi szervek betegségeire sza­kosodott. Amennyiben állandó és viszketést okozó folyásról van szó, mindenképpen törle­tet kell venni, s nagy a való­színűsége - az eredménytől függő - antibiotikus kezelés­nek. Ezt mindenképpen ki kell egészíteni tisztító és regenerá­ló kúrával, és az immunrend­szer erősítésével. A haj- és szőrzethullás ellen mindig jót tesz a magas adagú E- és B-vi­tamin kúra, az immunrendszer­nek segít az E- és a C-vitamin. Viszont ismétlem, elsősorban a törletet kell szakember irányítá­sával elkészíteni és kivizsgálni. „Szenvedés" Jeligére: Már második éve szenvedek. A bal oldalamban vannak a fájdalmak, sokszor úgy ér­zem, mintha egy kő volna ott. A gyomor- és béltükrö­zés, a CT-vizsgálat mindig negatív. A véremben vi­szont találtak gyulladást, ami állandóan ott van. A legutolsó vizsgálat után azt mondták, hogy a vas­tagbél nem működik ren­desen, és ezzel izgatja a hasnyálmirigyet. Ez való­ban igaz lehet? A rendelőbe eljutó betegek 70 százaléka, tehát minden 10 betegből 7 beismeri, hogy üríté­si, azaz emésztési zavarai van­nak. Szlovákia világelső a nem­zetközi statisztikákban, ami a vastagbélrákot illeti. Érdemes tehát odafigyelni a vastagbél egészséges működésére, azt a lehetséges legtovább megőriz­ni, és az emésztési zavarokat rendezni. Az állati eredetű éte­lekben szegény, növényi ros­tokban gazdag étrend az első lépés az emésztési zavarok le­küzdésére. Kevesen tudatosít­ják még a tisztán vegetáriánu­sok között is azt a tényt, hogy a rostos anyagok nagy része, főleg az értékesebbje, főzés, gyorsfagyasztás, konzerválás következtében rengeteget ve­szít az értékéből. Emeljük hát meg a nyersen fogyasztott gyü­mölcsök és zöldségek arányát! Ugyanolyan fontos a rendszere­sen fogyasztott folyadék, egészséges felnőtt embernek, legalább napi két liternyit kell fogyasztania. Hőségben még többet! A székrekedésben szenvedők egy csoportján már az is segít, ha rendszeresen megisznak reggel éhgyomorra 6-7 deciliter nem túl hideg vi­zet. Fontos a vastagbél, és egy­általán az egész bélrendszer flórájának a védelme, és felújí­tása minden olyan orvosi keze­lés alatt és után, ami e flóra, azaz a bélbaktériumok károsí­tásához vezet. Ilyen például gyakorlatilag valamennyi anti­biotikumos tablettás vagy kap­szulás kezelés. Enyhébb eset­ben meg lehet próbálkozni sok jó minőségű, sima joghurt fo­gyasztásával, idült panaszok esetén azonban nem tudjuk ki­kerülni a modern táplálék-kie­gészítőket, ebben az esetben az ACIDOPHILLUS-t. Az étrend ilyen irányú megváltozása nagy könnyebbséget fog jelenteni a májnak és a hasnyálmirigynek is, hiszen az emésztés szem­pontjából a legterhelőbb fel­adatokat az állati eredetű fe­hérjék és zsiradékok, valamint azok gyakran szupertoxikus származékaik lebontása jelen­ti. S nem szabad elfeledkezni a böjtölés, valamint a lékúrák je­lentőségéről. Az emésztőrend­szernek rendszeresen meg is kell pihennie, és ki kell tisztul­nia. Ez mindaddig így lesz, amíg az ember szeretni fogja a ha­sát. Figyeljük meg: az ember az egyedüli élőlény a Földön, aki akkor is eszik, és rendszerint sokat, amikor nem is éhes...! „Segítsen, kérem" Jeligé­re: 17 éves lány vagyok és nagyon súlyos problémám van. A köldökömtől lefelé hosszú szőrszálak nőnek, és emiatt nagyon kelle­metlen helyzetben érzem magam. Még akkor sem merek levetkőzni, ha lá­nyokkal megyek kirándul­ni. A barátom erről nem tud semmit, de félek, ha kiderül, nem fog úgy sze­retni, s lehet, hogy el is hagy. Kérem, adjon taná­csot, hogyan lehetne gyor­san és fájdalommentesen ezeket a szőrszálakat el­tüntetni? A szőrszálak eltüntetésének egyetlen biztos módja az elekt­rokoagulációs eljárás. Sok he­lyen tudják szakszerűen csinál­ni, a legszakszerűbben a po­zsonyi Orvoskozmetikai Intézet­ben. A szőrzet erősségétől és sűrűségétől függően több keze­lésre is szükség lehet. A szőrzet kitépése, levágása, csak annak megerősödését vonja maga után. Amennyiben ez levél­írónknak valóban ilyen nagy lel­ki problémát okoz, kérem men­jen el abba az intézetbe, és kér­je a segítséget. A beavatkozá­sért fizetni kell. Más kérdés, hogy 17 éves korban még való­ban nagy a valószínűsége an­nak, hogy akit a szerelmünknek gondolunk, végül is nem lesz az igazi. Viszont ha valaki azért szakít velünk, mert nem tetszik neki egy pár szőrszál a köldök alatt, arra igazán nem érdemes több szót vesztegetni. Elhiheti kedves levélíró, az biztosan nem a nagy „Ő" volt, kár utána búslakodni. „Örök szenvedés" jeligére: Már második éve, hogy észrevettem az ajkamon egy körkörös, viszkető, égő piros foltot. Voltam már vele különböző bőror­vosoknál, kaptam rá kü­lönféle kenőcsöket. Sem­mit sem használtak. Sze­retnék tanácsot kérni, mit tehetek még? Amennyiben eddig még nem tették meg, megkérheti a bőror­vost, próbáljon meg törletet venni, tenyésztés és mikro­szkopikus kivizsgálás céljából. Ha ez sem hozna eredményt, jöjjön el, kérem kórházunk bőrklinikájára, szakkivizsgálás céljából. Jó lenne viszont végig­gondolnia, meg tett-e mindent, amit egy laikus megtehet az ek­cematikus kiütések ellen. Az ekcémás kiütések okai tájain­kon a leggyakrabban négy cso­portba sorolhatók. Ezek a vita­minhiány, az ásványi só(k) hiá­nya, idült mérgezés következ­ménye és allergia. A vitaminok közül a legnagyobb szükség a H, az F, az E-vitaminokra, vala­mint az egész B-vitamincsalád­ra van, de nem hiányozhat az A­vitamin! Sok nyomelem hiánya is ki-kiújuló kiütéseket eredmé­nyez, hadd említsem csak a jó­dot. Ezért szükséges multivita­min-készítményeket fogyasztani rendszeresen. Az allergia külön és nagyon bonyolult fejezet, itt csak arra hívom föl a figyelmet, kivizsgálták-e levélírónknak a székletét, nincsenek-e bélfér­gei? Ami pedig a mérgezéseket illeti, nagyon bő a választék, hi­szen környezetünkből renge­teg szennyező anyag jut a szer­vezetünkbe. Ezek eltávolításá­ban nagy szerep jut a rostos anyagoknak, és a normális bélflórának. A bélflóra regene­rálására érdemes odafigyelni, minden betegség, minden antibi­otikumos kezelés után. Sok idült ekcémával küszködő em­ber tapasztalata, hogy egy egy­szerű ACIDOPHILUS kúra után, egyszercsak megszűntek az addig makacsul ellenálló ki­ütések. „Fejfájás" Jeligére: Már több mint 20 éve fáj a fe­jem, igazán kipróbáltam már minden elérhető fáj­dalomcsillapítót. A legjob­ban az ALNAGON segít, de már úgy hozzászoktam, hogy naponta 3-4-et kell bevennem! Az is csak rö­vid ideig használ, utána új­ra csak fáj a fejem, és a szememben is nagy nyo­mást érzek. Szeretnék ta­nácsot kérni, mit tegyek? Kérje meg kérem a ke­zelő (körzeti) orvosát, hogy utal­ja be Önt egy neurológiai vizs­gálatra, melynek része a fej és agyCT-vizsgálata is. Lehet, hogy a történések elején objektíven fájt a feje, de a 20'év alatt ebből bizony gyógyszer­függőség lett a legrosszabb faj­tából! Az ALNAGON nevű fájda­lomcsillapító hatóanyagaiból ugyanis az anyagcsere folya­mán morfinszármazékok kelet­keznek, s ezek okozzák a függőséget. Ezenkívül a sok gyógyszer negatívan hat a vér­képződésre, az immunrend­szerre, a májra, a vesékre. Va­lószínűleg nem fog tudni már egyedül megszabadulni tőle, bár volt már erre is példa. Kér­heti viszont körzeti orvosa és pszichiátere segítségét. A kü­lönleges nyomás homlokirány­ból a szemgolyókra csak alá­húzza a neurológiai és a CT­vizsgálat szükségességét! „Tanácstalan" Jeligére: Szeretném megtudni, mi a különbség a GOLDEN YAC­CA és a HERBALIFE kö­zött? Melyik a jobb méreg­telenítő? S mikor kell az embernek még plusz vita­minokat is szednie? A HERBALIFE-fal nincsenek közelebbi tapasztalataim, ezért nem szeretnék róla bővebben írni. A tájékoztatók szerint a vé­konybélben fejti ki inkább a ha­tását, ezáltal segítve az emész­tést. Tartalmaz egy bizonyos mennyiségű rostost anyagot és vitamint is. A GOLDEN YACCA a kötőszövetek tisztítására „sza­kosodott", ezért van jő hatás­sal a bélrendszerre, a szív- és az érrendszerre és az ízületek­re. Regeneráló és stresszoldó hatása közismert. Ami pedig a vitaminok fogyasztását illeti, le­vélírónk rosszul tette fel a kér­dést. Nem plusz vitaminokat kell fogyasztania az embernek, hanem az általánosan hiányos vitaminfogyasztást kell a meg­felelő szintre emelni. Kiderült ugyanis, hogy a civilizációs be­tegségek feltartóztathatatlan­nak tűnő előretörését az em­ber, a „civilizált ember" véde­kezőrendszerének az összeom­lás előtti állapota okozza. Kép­letesen mondva így bosszulja meg Földanyánk azt a sok kör­nyezetszennyezést, amit az ipa­rosítással, nagyüzemi mezőgazdasággal és általában a felelőtlen rablógazdálkodás­sal, szennyezéssel okozunk. A vitaminfogyasztásra vonatkozó érvényes szabályok legalább 30-40 évesek, és a tiszta kör­nyezetet jellemző feltételekből indulnak ki. A tudomány sze­rencsére már azóta valamit fejlődött, és akadtak országok, ahol jóval nyitottabbak voltak ezeknek az ismereteknek a gyakorlati alkalmazása iránt, mint hazánkban. Ezért sikerült a felére csökkenteniük egyes civilizációs betegségek előfor­dulását! Aki ezt időben nem ér­ti meg, s továbbra is inkább a hasát fogja szeretni mint az egészségét, sajnos idő előtt fog meghalni. Ilyen kegyetlen az evolúció farkastörvénye. ívű JOGTÜKÖR Rovatvezető: FEKETE MARIAN Az önvédelem határai N. N.: Nem igen akarom megírni a nevemet, sem annak a bíró­sági pernek részleteit, amellyel kapcsolatban olyan vitám tá­madt a bíróság elnöknőjével, hogy ötezer koronás pénzbünte­téssel fenyegetett meg engem. Az egész ügyről talán annyit tar­tok fontosnak elmondani, hogy már megelégeltem azt, hogy a bíróság elnöknője csak azt diktálja le a Jegyzőkönyvbe, ami ne­ki és a beperelt félnek megfelel. Megjegyzem, hogy annak az embernek, akit bepereltem, az unokahúga éppen ezen a bíró­ságon dolgozik. Többször kifogásoltam már azt, hogy a bírónő miért nem jegyzőkönyvezi azt is, amit én tartok fontosnak az ügyben. Elutasító válaszokat kaptam. Éppen ezért a legutób­bi tárgyalásra az egyik ismerősömtől kértem egy amolyan kis magnót, amilyennel az újságírók is futkosnak, hogy felvegyem az egész tárgyalást. Amikor a bírónő nálam ezt a magnót meg­látta, először megparancsolta, hogy kapcsoljam ki, és amikor erre nem voltam hajlandó, akkor ötezer korona összegű pénzbírság­gal fenyegetett meg engem, ha nem kapcsolom ki és nem teszem el a magnót. Jogos volt ez az eljárás? Mert én igazán nem értem azt, hogy a tévé közvetítheti a parlamenti tanácsko­zást, de az ember a saját peres ügyében tartott bírósági tár­gyalást nem játszhatja fel. Létezik olyan törvény, amelyre a bí­rónő hivatkozhat? Én ugyanis ezt hiába kérdezgettem tőle! Az adott ügyben alighanem jócskán elmérgesedtek a viszo­nyok - és talán már nemcsak ön és az alperes (az, akit beperelt) között, hanem ön és a bírósági ta­nács elnöknője (aki feltehetőleg nem a bíróság elnöknője) között is. Egyébként persze a bírósági jegyzőkönyvezés jelenlegi mód­szere meglehetősen sok konflik­tust idézhet elő azzal, hogy a tárgyalást vezető bírósági tanács elnöke (elnöknője) vagy a bíró (bí­rónő) rendszerint valóban egye­dül dönti el, hogy mi az, melyek azok a jogilag releváns, azaz a jogszabály szempontjából figye­lembe veendő tények, amelyeket jegyzőkönyvezni érdemes. Egyes külföldi országok bíróságai, mint ahogy ezt olykor a tévében is lát­hatjuk, azt a megoldást választot­ták, hogy minden egyes elejtett szavat jegyzőkönyveznek, vagyis a jegyzőkönyvvezető nem azt írja le, amit a bíró diktál neki, hanem azt, ami a tárgyaláson elhangzik. A polgári perrendtartás (a bírósá­gi eljárási szabályokról szóló tör­vény) 116 §-ának első bekezdése értelmében a bírósági tárgyalás nyilvános. Ez azt jelenti, hogy bár­ki bemehet oda, meghallgathatja miről is van szó, emlékezetében rögzítheti az elhangzottakat, és azt már ugyesenki sem ellenőr iz­heti, hogy ki és mit visz ki álejé­ben a bírósági tárgyalóteremből. Ugyanakkor azt is el kell monda­ni, hogy az ön által is említett dik­tafonok egyike-másika ma már olyan elképesztő műszaki színvo­nalon van, hogy vezeték nélküli mikrofonnal működtethető; a dik­tafon bent lehet a táskában vagy a zsebben, a mikrofon pedig összetéveszthető egy nyak­kendőtűvel, az ingre vagy a zakó­ra kitűzött jelvénnyel. Egyszerűen nincs értelme tiltani az ilyen hangrögzítő készülékek alkalma­zását. Nem igen lehet csodálkozni vi­szont azon, hogy ennek vagy an­nak a járásbíróságnak valamely bírája nemet mond egy olyan műszaki csoda alkalmazására, amellyel hitelesen ellenőrizni le­hetne a tevékenységét. Megtette ezt már a szlovák parlament is, és amikor aztán a közvélemény nyomására végre megszavazták, hogy a parlamenti üléseket a té­vében is közvetíteni szabad, ak­kor néhány képviselő azzal állt fel, hogy melegük, „lámpalázuk" van. A diktafonok, esetleg egyéb hangrögzítő készülékek haszná­latáról a polgári perrendtartás­nak vagy (rosszabbik esetben a bíróságokról és a bírókról szóló törvénynek) kellene rendelkez­nie, ha a törvényhozó korlátozni kívánta volna az alkalmazásu­kat. Mi az egyik törvényben sem találtunk olyan rendelkezést, amely a bírósági tanács elnöké­nek vagy az ügyben eljáró egyes­bírónak lehetőséget adna arra, hogy megtiltsa akár a peres felek Valamelyikének, akár a „nyilvá­nosságnak" (a tárgyalóteremben megjelent ismerősöknek és is­meretleneknek, illetve az esetle­gesen kíváncsiskodó újságírók­nak), hogy a tárgyaláson elhang­zottakat magnószalagra rögzít­sék. A bíróságokról és a bírákról szóló 355/1991. Tt. számú tör­vény 8. §-ának harmadik bekez­dése ugyan megállapítja, hogy „a bírósági tanács elnöke illetékes dönteni arról, hogy a bírósági tárgyaláson szabad-e fényképez­ni vagy videózni vagy közvetíteni ezt a bírósági tárgyalást hanggal vagy képpel". Az említett rendel­kezés alapján azonban a bíró ar­ról dönt, hogy megbontja-e a bíró­sági tárgyalás zavartalan mene­tét, lefolyását az, ha az újságírók a tárgyalóteremben felszerelik a tárgyalás közvetítséhez szüksé­ges műszaki berendezéseket, vagy a fotóriporterek vakítják a tanúkat, az ügyvédeket, az alpe­rest és a felperest beszédük köz­ben a vakujaikkal. Ezt a rendelkezést használják fel egyes bírák arra is, hogy megtiltsák a diktafonok haszná­latát a tárgyaláson (igaz, főként csak az újságíróknak), holott ha ezt a rendelkezést egy laikus (nem szakember, nem jogász) olvassa is, nyilvánvaló számára, hogy egy amolyan imakönyv nagyságú diktafon a bíróságot egyáltalán nem zavarhatja tevé­-kenység ében. Hi bát hibára hal­mozva a bírák ezt a tilalmat rendszerint csak szóban adják ki, holott a polgári perrendtartás 167. §-ának első bekezdése szerint végzést kellene hozniuk, és ezt a végzést természetesen jegyzőkönyvezniük kellene. Meg kell jegyezni viszont azt is, hogy az ilyen jellegű (a tárgyalás me­netét szabályozó) végzésekke' szemben nincs helye fellebbe­zésnek, ezeket nem lehet ren­des jogorvoslati eszközzel meg­támadni (lásd a polgári perrend­tartás 202. §-a első bekezdésé­nek a/ pontját), sőt valószínűleg perújrafelvételt sem lehet kérni. Ha viszont meg van győződve arról, hogy az ügyben eljáró bíró elfogult, akkor a polgári perrend­tartás 15. §-ának második be­kezdése szerint kifogásolhatja ezt a körülményt, és ilyen eset­ben a fölérendelt bíróság taná­csa döntene arról, hogy az ügy­ben eljáró bírót elfogultnak tekin­ti-e és kizárja-e az ügyből. Őszin­tén meg kell mondanunk viszont azt is, hogy a fölérendelt bíróság manapság még feltehetőleg nem fogadná el bizonyítékként a bíró­sági tárgyalásról készített hang­felvételt, ha azon más kijelenté­sek szerepelnének, mint az elsőfokú bíróság jegyzőkönyvé­ben. És ebben az esetben nem igazán arról lenne szó, hogy a bí­rák is védenék „a mundér becsü­letét", hanem inkább arról, hogy túlságosan is sok olyan krimit néztek meg, amelyekben a hang­felvételeket valamilyen módon manipulálta az, akinek ehhez ér­deke fűződött. Másrészt, tény­ként kell leszögezni azt is, hof; az ilyen manipulálást nem lehet kizárni, mert viszonylag egyszerű hangtechnikai berendezésekkel is elvégezhető.

Next

/
Thumbnails
Contents