Új Szó, 1995. július (48. évfolyam, 152-176. szám)

1995-07-25 / 171. szám, kedd

1995. július 25. KULTURA ÚJSZ

ÓJJ TÓTH LASZLOVAL AZ V. PEGAZUS-TALALKOZOROL Szerelem, elmúlás, kevés humor Kis NYELVŐR A legfiatalabb honi író- és költőpalánták az idén július második hetében már ötödik alkalommal találkoztak Komáromban, hogy számot adjanak szépirodalmi tevékenységükről, meghallgassák jó nevű pályatársaik intelmeit, vagy ha úgy tetszik, kritikáit. Ugyanis a nyaranta megrendezésre kerülő Pegazus-táborok egyik ismérve, hogy azokon olyan középiskolás tollforgatók vesznek részt, akiknek munkáit a tábort előkészítő bírálóbizottsági tagok a beküldött szépirodalmi „elkövetések" alapján valamilyen formában tehetségesnek tartanak. Tóth László költőt, esztétát, az idei Pegazus-találkozó bírálóbizottságának tagját arról faggattam, milyennek látja a Pegazusmozgalom jelenét, hogyan vélekedik a legfiatalabbak munkáiról, és véleménye szerint mekkora esélyei vannak a Pegazus Társaságnak a túlélésre. - Nagyon fontos küldetést vállalt fel, illetve teljesít ma is a Pegazus Társaság. Hiszen az Iródiamozgalom szétverése, majd az Iródia betiltása után egy óriási vákuum keletkezett a szlovákiai magyar irodalmi életben - ráadásul egy olyan társadalmi-történelmi pillanatban, amelyik a társadalom átalakulásával és a kultúra átszerveződésével is együtt járt. A '89-es események után egyre nagyobb szerephez jutottak az önszerveződések, az alulról jövő társadalmi kezdeményezések, s ezt a kedvező pillanatot ismerte fel Miskó Ildikó, a Pegazus Társaság életre keltője. A középiskolás alkotókörök nem nagyon működtek, így az irodalmi utánpótlás neveléséből egy nagyon fontos láncszem esett ki. A már öt éve megszervezett Pegazus-találkozók ezt a láncszemet próbálják meg kisebb-nagyobb sikerrel helyettesíteni: • Miben rejlik a találkozók lényege? A fiatal poéták nevelésében vajon mennyire meghatározó, hogy műveiket bírálóbizottság, kritikusok rangsorolják? - A találkozóknak a látszat ellenére nem az íróvá nevelésben rejlik a legfontosabb szerepük. Hiszen az összejöveteleknek nem az az elsődleges céljuk, hogy mindenkiből Nobel-díjas írót faragjanak, hanem hogy felvállalják a legtöbb problémával küszködő nemzedék, a serdülőkorban levők önmagukra ismerését, világszemléletüknek és szépérzéküknek a tudatos alakítását. Ha a tábor résztvevői - a mintegy 30-40 középiskolás - azzal mentek haza, hogy képességeiket jobban feltérképezték, megismerték gyengébb és erősebb oldalukat - az értékeléskor vagy az esti baráti beszélgetések során -, akkor a Pegazus-találkozók máris teljesítették küldetésüket. Ebből a szempontból az idei tábornak sem az volt a lényege, hogy hány potenciális Nobel-díjas vett részt az összejövetelen, hanem rámutatott arra, hogy a gyerekek milyen életérzésekkel küszködnek, és az életérzések levezetésében, kibontakoztatásában milyen aktivizálható erővel bírhat az irodalom, illetve az alkotás maga. • Mi érdekli ma igazából az írójelöltek legfiatalabb generációját? - A pályaművek témájukat illetően meglehetősen széles területetfogtak be, sőt a megközelítés módja egyénenként is nagyon sokrétű volt. Volt, aki század eleji történetekkel jelentkezett, jókais, mikszáthos modorban festette le a századforduló miliőjét, és úgy üzent a mának. Volt, aki az angol vagy a most divatos Szilvia-regények stílusában írta le gondolatait, de olyan is akadt, aki a maga diáktörténeteit egy angol környezetben helyezte el. A költőpalánták a három- vagy az egysoros aforizmáktól kezdve a balladaparafrázisokon keresztül egészen a szabadversig merészkedtek. Formailag sokrétű, szemléletileg megfelelőképpen színesek voltak a pályaművek. Végeredményben pontosan azok a dolgok, életkérdések izgatják a fiatalokat, aminek egy 15-18 éves diákot foglalkoztatnia kell. A szerelem, a halál és az elmúlás. A humor és a játékosság, sajnos, hiányzott a fiatalok munkáiból. Úgy tűnik, a világ humorosabb és játékosabb felfogásához nagyobb élettapasztalat és bölcsesség szükségeltetik. Sajnálatos módon elég sok helyesírási, fogalmazásbeli, stilisztikai problémával küszködnek a fiatalok, ami részben iskolai hiányosságokra is visszavezethető, viszont részben önmaguk és a mesterség megbecsülésének a hiánya is okozza. • Költőként, esztétaként hogyan érezted magad a fiatalok között? - Minduntalan a saját magam 17-18 éves pályakezdő énjével találkoztam, szembesültem. Nem véletlen az, hogy a helyenként dadogó, botladozó kis munkák kapcsán az én pályakezdő, dilettáns dolgaim jutottak az eszembe. Azt hiszem, azáltal, hogy megtaláltam a kontaktust 17 éves és mostani önmagam között, sikerült kapcsolatot teremtenem a mostani középiskolások és önmagam között is. A fiatalok lendületét és hitét nagyon irigylem, mert bennem már megközelítőleg sincs akkora elszántság, mint a mai fiatalokban. • Milyennek látod a Pegazustalálkozók jövőjét? - Feltétlenül pozitív üzenetnek tartom, hogy az idei Pegazus-találkozó már a Szlovákiai Magyar írók Társaságának szellemi védnökségével jött létre. Jó lenne a jövőben is ezt a korhatárok nélküli, igaz, egyelőre formálisnak látszó alkotói kapcsolatot megőrizni és tartalommal megtölteni. Persze a jövőben még inkább a pénzen fog állni vagy bukni minden. Még nagyobb szükség lesz az irodalom megőrzésének fontosságát tudatosító, tevékeny mecénásokra - olyanokra, mint amilyen Komárom városa, illetve a város önkormányzata. A Pegazus Társaság helye a szlovákiai magyar társadalom szerkezetében már megvan. A jövője azon múlik, hogy a szlovákiai magyar kultúrát önállóan fenntartani tudó gazdasági formációk mennyire lesznek képesek életben tartani a társaságot. KOSÁR DEZSŐ FELHÍVÁS Szathmáry-Király Erzsébet: Csendélet a legelőn Európa országaiban egyre több olyan gyermekrendezvényt szerveznek különböző intézmények és szervezetek, amelyek résztvevői az európai országok gyermekei. A rendezvények szervezői nem rendelkeznek kellő ismerettel egymás tevékenységéről, ezért gyakran keresztezik egymást a jó szándékú kezdeményezések, szétforgácsolódnak a nehezen előteremtett anyagi eszközök. Alulírottak megalakítottuk a gyermekrendezvények nemzetközi szövetségét, azzal a céllal, hogy egymás munkájáról és kezdeményezéseiről folyamatosan tájékozódjunk, információkat cseréljünk, összehangoljuk ezeket. Egységesen képviseljük a közös érdekeket, felkutassuk az anyagi támogatások lehetőségeit, megteremtsük a közös pályázati feltételeket. A szövetség nyitott, együttműködik mindenkivel, aki a különböző országokban élő és különböző nemzetekhez tartozó gyermekek kapcsolatait elősegíti, fontosnak tartja egymás megismerését, és a gyermektalálkozók révén is hozzájárul a jövő Európájának formálásához, alakításához. A szövetség azonosul az Európa Tanács rasszizmus, xenofóbia, antiszemitizmus és intolerancia ellen irányuló ifjúsági kampányának gondolataival. A szövetség azzal a felhívással fordul a hazai és külföldi szervezetekhez, intézményekhez és magánszemélyekhez, kapcsolódjanak be tevékenységünkbe, adjanak információkat gyermekrendezvényeikről, terveikről, és vegyék igénybe a szövetség szolgáltatását. A szövetség központja az Európa Jövője Egyesület. Címe: 6000 Kecskemét, Kápolna utca 14., Pf. 312. Telefon: 36/76/484-010, 484-482,483-810. Fax: 36/76/484-010 Európa Jövője Egyesület, Kecskemét; Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, Ungvár; Csemadok Területi Választmánya, Galánta; t sz. Általános Iskola, Szekszárd; Julianus Alapítvány, Csíkszereda; Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola Gyakorló Ált. Isk., Szekszárd; „Csillagszemű" Alapítvány, Kecskemét; Zabhegyező Gyermekanimátorok Egyesülete, Budapest. A horcsicától a munkahivatalig Vajon mi köze lehet a horcsicának a munkahivatalhoz? - kérdezhetik kedves olvasóink, ez írás címét olvasva. Bizonyára nem sokan gondolnak rá, hogy mindkettő kontaktusjelenség, vagyis olyan elem, amely a szlovák hyelv hatására került be a nyelvhasználatunkba. Az emberek többsége a horcsicát nyilván nem is tartja magyar szónak, a munkahivatalról viszont nem is gyanítja, hogy valami köze lehet a szlovák nyelvhez. Pedig bizonyos értelemben magyar szónak kell tekinteni a horcsicát is - még ha szlovák eredetű is -, hiszen magyar emberek tízezerei tanulják meg anyanyelvük részeként Szlovákia magyarlakta vidékein. (Gyermekként tanulják a szót, olyankor, amikor még nem tudnak szlovákul, tehát nem a szlovákból kölcsönzik. A kölcsönzés ugyanis már régebben megtörtént.) Más kérdés persze, hogy a horcsica használata nagyon korlátozott; nemcsak hogy Magyarországon ismeretlen, hanem a választékos szlovákiai magyar nyelvhasználatban sem fordul elő. A horcsicát a köznyelvben többnyire csak a kevésbé művelt emberek használják, s ezért a stílusértéke ott vulgáris. Ami másik példánkat, a munkahivatalt illeti, ez is magán viseli a szlovák eredet nyomait, mivel a szlovák pracovný úrad tükörfordításaként jött létre. Magyarországon ez a szó ismeretlen, helyette a munkaügyi központ kifejezés használatos. (A kettő közötti „kompromisszumot" képviseli a munkaügyi hivatal változat, melyre szintén van adatunk a szlovákiai magyar sajtóból.) Stílusértékét tekintbe a munkahivatal egészen más jellegű, minta horcsica, hiszen nemcsak hogy a legműveltebb szlovákiai magyar beszélők is használják, hanem a sajtóban is ez a forma járja. Mindez azt jelenti, hogy nem minden kontraktusjelenség esik egyforma elbírálás alá. Nyelvművelésünk eddig nemigen tett különbséget a szlovakizmusok egyes típusai között: minden fajtájukat hibának tartotta, használatukat helytelenítette. Csupán néhány hivatalos jellegű megnevezésnek kegyelmezett meg, pl. az alapiskolának, az egységes földműves-szövetkezetnek, a szikrának, a pionírnak és hasonlóknak. Ezeket is jobb meggyőződése ellenére kezelte másképpen: azért, mert a hatóságok ragaszkodtak használatukhoz. Mára azonban világossá vált; a hatékony nyelvművelésnek előfeltétele, hogy ne vegyük az összes szlovakizmust egy kalap alá. Két példánk alapján valaki azt hihetné: a közvetlen szlovák kölcsönzések, mint amilyen a horcsica, a párki, a tyepláki, a preukáž mindig vulgáris stílusértékűek a köznyelvben, a közvetett kölcsönzések viszont, mint amilyen a munkahivatal, a szaktanintézet, az „óvónő" jelentésű tanítónő, a Magyarországon személyi számnak mondott születési szám, vagyis a tükörjelenségek, tükörszavak és tükörkifejezések standard jellegűek. Ez bizonyos esetekben így van, de korántsem mindig. így pl. a valamilyen nemzetközi nyelvre visszamenő közvetlen szlovák kölcsönzések, mint pl. az említett pionír v agy a lusztráció lehetnek éppenséggel választékosak is, bár az olyanok, mint a tunel, a bufet vagy a ba zén sokkal kevésbé azok. Ugyanakkor hiába használatos szó Magyarországon is a szirup, „szörp" jelentésben mégsem tekinthető nálunk választékosnak. A kontaktusjelenségek stílusértékének meghatározásakor nem elegendő csupán a vulgáris és az irodalmi vagy más szóval standard kategóriákat megkülönböztetni. Szükség van egy köztes rétegre is, amelybe főleg azok a szavak tartoznak, amelyeket a művelt beszélők a bizalmasabb társalgásban használnak, de választékosabb nyelvi megnyilvánulásaikban, főként pedig írásban, kerülnek. Ilyen pl.asustyákvagysustyákí, melynek magyarországi megfelelőjét, az anorák-ot még a műveltek is ritkán használják; ilyen a „rendetlenség" jelentésben használt bordeI, melynek leggyakoribb és legpontosabb magyarországi megfelelője a kupi vagy a kupleráj - nálunk alig él; ide sorolható a „tömbház" jelentésű blokk szó is, amely ilyen értelemben Magyarországon nem nagyon használatos, stb. Ezenkívül számos betűszót említhetnénk, pl. PKO a standard művelődési és pihenőpark helyett, vagy az SNS a standard SZNP helyett. S ide tartoznak az olyan közvetett kölcsönzések is, mint pl. a felépítményi iskola, amely helyett az irodalmi nyelv a nyelvművelőink által alkotott szakosító iskola kifejezést használja. LANSTYÁK ISTVÁN I " HÍRVIRÁGOK A Magyar Nemzeti Múzeum ereklyéi között megmentőjének lovaglópálcája. A New York-i Magyar Főkonzulátuson kiállításon mutatták be azokat a történelmi ereklyéket, amelyeket a Szathmáry fivérek, Lajos és Géza ajándékoztak a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Az adományok között a Harry Bandholtz amerikai tábornok özvegyétől szerzett becses tárgyi emlékek vannak. Bandholtz amerikai tábornok, akinek életnagyságú szobra a budapesti amerikai nagykövetség előtti kis parkban áll, 1919-ben az amerikai katonai misszió magyarországi főparancsnoka volt. A haza tragikus, szinte teljes védtelensége idején ő akadályozta meg, hogy a Nemzeti Múzeum kincseit hadizsákmányként magukkal vigyék a fővárost akkor megszállva tartó román csapatok. Bandholtz lepecsételte a Nemzeti Múzeum kapuját és erélyes fellépésével az utolsó pillanatban mentette meg a pótolhatatlan nemzeti értékeket az elhurcolástól. Szemtanúk szerint a nyalka, nagybajuszú amerikai generális a fülöp-szigeteki szolgálata idején kapott lovaglópálcáját sem átallotta igénybe venni, hogy kiverje az idegen garázdálkodókat a Nemzeti Múzeumból. Az adományozás révén a lepecsételő papírszalaggal, a tábornok naplójával együtt a Bandholtz budapesti szobrán, hátratett kezében is megörökített pálca is a múzeum tulajdonába került. Az ereklyéket jövőre, a honfoglalás 1100. évfordulója alkalmával újrarendezve megnyíló nagy történelmi kiállításon a nagyközönség is megtekintheti majd. Uhde epizódja. Félresikerült politikai taktizálásként bírálták a cseh kereszténydemokrata-néppárti szövetség köreiből a cseh parlament elnökének azt a rádiónyilatkozatát, miszerint Cirill és Metód hittérítői küldetése csupán epizódnak számít a cseh történelemben. Csípős jegyzetben reagált Uhde kijelentésére a baloldali Rudé právo is. A jegyzetíró emlékeztetett arra, hogy a pápa jóval a rendszerváltás előtt a két hittérítőt Európa patrónusaivá nyilvánította, így cselekedetét - Uhde felfogása szerint - nemcsak a cseheket, hanem egész Európát kelet felé irányító kísérletnek kellene minősíteni. Kiváltképp visszhangra talált a jegyzetben Uhdénak a „cirillika és az azbuka" közötti hasonlóságon fanyalgó megállapítása. A rádióhallgatók nem tudhatták meg - olvasható a Rudé právőban -, hogy Metód jóvoltából került a cseh szókincsbe többek között a „snem", tehát az országgyűlés kifejezés is. „Innen származik a mai nemzetgyűlés. S talán még annak dicső morvaországi elnöke, Milan Uhde is. Ez az elnöki méltóság azonban minden bizonnyal csak történelmi epizód - elmélkedik a jegyzetíró. Norman Mailer könyvet ír a Kennedy-gyilkoss ágról. Fehéroroszország fővárosában, a minszki KGB-levéltárban kutatott heteken át az orosz parlament különleges engedélyével a Meztelenek és holtak világhírű szerzője, Norman Mailer. Érdeklődésének tárgya a Kennedy meggyilkolásával gyanúsított és a vizsgálati fogságban lelőtt Lee Harvey Oswald szovjetunióbeli tartózkodása volt. Az író jó fizetség ellenében információkat szerzett azoktól a nyugdíjas KGB-tisztektől, akik az 1959-ben menedékjogot kapott Oswald és orosz felesége megfigyelését végezték, majd négy éven át. Ennek a napi 24 órán át tartó szakadatlan, a házasélet minden területére kiterjedő szemmel-(és füllel) tartásnak a „csemegéi" elevenednek meg Mailer készülő könyvének több fejezetében. A KGB vezetőinek a megfigyelések alapján szertefoszlott a kétbalkezes Oswald CIA-ügynök volta iránti gyanújuk, és ők sem kívánták beszervezni az Amerikába visszatelepülő neuraszténiás jövevény-repatriánst. Norman Mailer könyve „a magányos gyilkos" elméleten alapul, s azt vallja, hogy a beteg lelkű Oswaldot a nagyravágyás, a híressé válni akarás sarkallta az amerikai elnök meggyilkolására. Ez a felfogás ugyancsak felháborodással tölti el Mailer kritikusait, lévén, hogy eszerint az elnököt egy senki gyilkolta meg - írja Gereben Ágnes a Magyar Nemzetben. A tegnapi lomposság is megszépülhet. Amszter damban a 19. század lakberendezési és díszítőművészetét bemutató kiállítás nyílt, mely a Rút idők címmel több mint 160 korabeli bútordarabot, textilkészítményt és kerámiai tárgyat vonultat fel. A tárlattal egyúttal a rendezők elképzelése szerint kezdetét veszi az ízlésről szóló nyilvános vita. A múlt századi iparművészet iránti megnövekedett érdeklődésről tanúskodik a párizsi Grand Palais-ban rendezett nemrégi, hasonló tematikájú kiállítás is. Az ál-Craxi, avagy a színész pechje. Hatalmas zűrzavar támadt Otranto olaszországi kikötővárosban egy nemrégi vasárnap délelőtti misén. Minden tekintet egy csaknem kopasz férfira szegeződött. Néhányan kirohantak, hogy telefonon riadóztassák a rendőrséget. A szertartás végén csak úgy záporoztak a már-már tettlegességgé fajuló szidalmak. A riadalom oka, hogy a korrupció vádjával körözés alatt álló volt szocialista miniszterelnök, Bettino Craxi ült a templomi padban. A rendőrségi közbeavatkozás alapján kiderült: ál-Craxiról van szó. Pierluigi Zerbitani színész egy színdarabban a hajdani miniszterelnököt parodizálja, és azzal a sminkkel ment el a templomba. „Nem értem - füstölgött a rendőröknek korábban is megszemélyesítettem Craxit, akkor mindenki szórakozott, és senki sem akart megverni", (külföldi hírügynökségek és lapok alapján)