Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-09 / 133. szám, péntek

1995. június 14. BELFÖLD - KÜLFÖLD Ú

J SZ

Ó 5 | FRICSKA Kaptafa Inkább csak _ kínomban vigyorogtam, amikor meghallottam, hogy Ľupták, a Munkásszövetség elnöke, a szlovákiai parlament alelnöke hogyan és mivel oktatta ki Max van der Stoe/t a szlovákiai nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban. Szlovákia több mint ötmillió állampolgárát tekintve meglehetős szégyen, ha Ľupták egy magas rangú nemzetközi diplomatával társalogva megismétli azt a sokszor hallott hazugságot, hogy a szlovákiai magyarok jogai meghaladják az európai színvonalat, elszajkózza azt, amit égy nappal előtte már az államfő kijelentett, mármint hogy a szlovákiai magyar politikusok felnagyítják, eltúlozzák a minket érintő problémákat, és végül azzal fejezi be, hogy a magyarországi szlovákoknak is rendelkezniük kellene annyi joggal, mint amennyivel mi rendelkezünk itt, és alighanem sajnálkozóan jegyezte meg, hogy a szlovák parlament mindeddig nem foglalkozott a magyarországi szlovák kisebbség helyzetével. Max van der Stoel nem az utca embere, őt nem lehet megetetni ilyen badarságokkal, hiszen ő hivatalból foglalkozott azzal, hogy hol milyen módon oldották meg a nemzetiségi kérdést, ismeri az olaszországi, a finnországi, dániai stb. jogi megoldásokat, kisebbségi jogokat. Ján Ľupták élmunkás, az új szocialista embertípus tipikus képviselője arról is megfeledkezett, amit a szlovák újságokban (a Kondorban, Slovenská Republikában stb.) olvashatott legalább másfél évig; arról, hogy Magyarország szinte páratlan és többek között kollektív jogokat is biztosít az országban élő nemzeti kisebbségeknek, habár állítólag csak azért, hogy ezzel zsarolhassa azokat a szomszédos államokat, amelyekben mag/ar kisebbség él. Ĺupták egy parlamenti kormánypárt elnökeként, parlamenti képviselőként és a külhoni szlovákság sorsát is állítólag a szíve nagyon jól elrejtett kis csücskében ápoló szlovák politikusként tudhatná, hogy külhonban valahogy másként bánnak a szlovák kisebbséggel, mint Szlovákiában a magyarokkal. A magyarországi szlovákok nemrég a törvény által előírt módon hozhatták létre azt az országos szlovák önkormányzati testületet, amelyhez hasonlót kívántak létrehozni a magyar közéleti személyiségek is, és ezért őket az irredentizmus vádjával illették. Egy ilyen magas beosztásba felkapaszkodott szlovák politikusnak illene tudnia azt is, hogy a magyar kormányzat kifejezetten támogatja a szlovák nemzetiségi óvodákat és iskolákat, és a szlovákiai törekvésekkel ellentétben nem törekszik ezeknek felszámolására. Magyarországi szlovák pedagógusoktól hallottam, hogy mindazokra, akik a szlovák nyelvet óvodában vagy iskolában tanulni hajlandóak, úgynevezett „fejpénzt" kapnak, amely az óvodák esetében fejenként 5500 forint, az általános és középiskolák esetében pedig diákonként 16500 forint, habár azt is elmondták, hogy nem tudnak élni mindazokkal a jogi lehetőségekkel, amelyek a rendelkezésükre állnak. Ilyenkor gondolja az ember azt, hogy a suszter maradjon a kaptafánál, a kőműves pedig a fandlinál. FEKETE MARIAN Búcsú a klíringtől SZÁLKA ÉS GERENDA Betelt a pohár. A cseh fél megunta a Mečiar-kormány időhúzását, a fizetési egyezmény körüli hallgatását, és szerdán megtette a már május harmadikán jelzett lépését: felmondta a klíringszerződést, minek következtében háröm hónapos felmondási idő letelte után október elsejével megszűnik a két állam kereskedelmébe beépített sajátos pénzügyi konstrukció. Tegnap ugyan kiderült, hogy Vladimír Mečiar kormányfő tegnapelőtt délután nagy sietve válaszolt Václav Klaus cseh miniszterelnök május 10-i keltezésű levelére, ám ez semmit sem változtatott nyugati szomszédunk döntésén. A hogyan tovább szokásos kérdésének megválaszolását megkönnyíti, ha felsoroljuk a felmondást kiváltó okokat. A fizetési egyezmény 1993 februárjára eredeztethető vissza, amikor is megtörtént a közös fizetőeszköz kettéválasztása. Mivel mind Csehország, mind Szlovákia valutatartalékai akkoriban meglehetősen szerények voltak, ezért az amerikai dolláron vagy német márkán alapuló közvetlen kereskedelem nem jöhetett számításba. Mára gyökeresen megváltozott a helyzet, Csehország nemrégiben büszkén jelezte: tartalékai átlépték a bűvös 10 milliárd dolláros határt, és a szlovák valutatartalékok is lehetővé teszik háromhavi behozatal finanszírozását. Csehország sürgősen a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), a világ legfejlettebb államait tömörítő elit klubba szeretne belépni, s ez nem teszi lehetővé a cseh-szlovák fizetési egyezmény fenntartását. Végezetül, a szerződés értelmében a klíring közös fizetési eszközéhez, az ECU-höz viszonyítva ötszázalékos leértékelést, illetve felértékelést lehetett végrehajtani a nemzeti valutával. Szlovákia élt a lehetőséggel, szinte azonmód leértékelte koronáját, vagyis a Csehországba irányuló exportját mesterségesen olcsóvá tette. Mindent összegezve: a klíring idejét múlta, a Mečiar-kormányban azonban nem volt meg a kellő szándék ahhoz, hogy cseh partnerével közös megegyezés után tisztességesen a múltnak adja át e fizetési formát. Október elsejétől tehát megváltoznak a játékszabályok, olyanná válnak, mint a többi országgal folytatott kereskedelem esetében. A behozott cseh áruk árán

1 ez nem fog, pontosabban nem kellene megmutatkozni, vagyis a fogyasztókra nem lesz különösebb kihatással. Mint ahogy az sem befolyásolta a dolgokat, hogy a szlovák fél néhány napja 4 százalékkal revalválta (felértékelte) a koronát az ECU-höz képest. A kereskedők, mivel időben értesültek a változásról,-szintén probléma nélkül átállhatnak az új, vagyis a szokványos elszámolásra, ami egyben lehetetlenné teszi a klíringszámlán folytatott spekulációkat. A nemzetközileg is elfogadott alapokra helyezett kölcsönös kereskedelmi forma, amit ugyan még kissé torzít a Szlovákiában kivetett 10 százalékos behozatali pótlék, egyértelműen világossá teszi: vajon Csehországnak vagy Szlovákiának van-e kereskedelmi többlete a másik féllel szemben. (sidó) J VÁLASZ OLVASÓINKNAK R. T.: Üzletkötőként léptem munkaviszonyba egy korlátolt felelősségű társaságnál. A munkaszerződésemben többek között az szerepel, hogy a szolgálati utak céljára a saját személygépkocsimat használom, és ezért a 119/1992. Tt. számú törvény 7. §-ának negyedik bekezdése szerint jár megtérítés. A, hónap végén, amikor elszámoltam a szolgálati utaimat, kiderült, hogy az úgynevezett kilométerpénzt nem kapom meg, csak a benzinköltségemet térítik. Hiába kértem, hogy mutassák meg az idézett törvényt, azt mondták hogy nem tudják nekem odaadni, mert a munkaszerződéseket az ügyvédjük dolgozta ki, és a törvények nála vannak. Jogos ez az eljárás, miről szól az említett paragrafus? Az említett törvény az útiköltségek térítéséről szól. A 7. § (1) bekezdése szerint amennyiben az alkalmazott olyan megállapodást köt a munkáltatójával, hogy a szolgálati útra a saját személygépkocsiját használja fel, akkor minden egyes megtett kilométerért az alapvető térítés tételének összegében jár neki megtérítés, és meg kell téríteni a felhasznált üzemanyagértjáró térítést is. A 7. § (4) bekezdése a benzinköltség kiszámítását taglalja. Mivel ezek törvény által megfogalmazottjogigények, nézetünk szerint a munkaszerződésének az ön által említett pontja jogi szempontból érvénytelen, mivel egy munkaszerződés nem helyezheti hatályon kívül az alkalmazott jogaira vonatkozó kógens (kötelező jellegű) jogi rendelkezéseket. Más.kérdés mondjuk az, hogy mi a teendő ilyen esetben. Elvben lehetősége van arra, hogy megállapítási keresettel forduljon bírósághoz. Elképzelhető viszont egy olyan megoldás is, hogy néhány hónap múlva, esetleg a hároméves elévülési időn belül egy összegben pereli a megtett kilométerekért járó alapösszeget, amely pillanatnyilag 3,65 korona. Itt viszont az a probléma, hogy'menet közben ügyelnie kellene arra, mikor és milyen összeggel emelik az úgynevezett kilométerpénzt, a két emelés között hány kilométert tett meg a saját személygépkocsijával, hogy aztán a bíróságon egy jogilag is korrektnek tekinthető összeget pereljen. (fekete) Elkezdődött a véleménycsere? Őszintén kívánom, hogy ezzel a közbeszólásommal ne érjen véget az a vita, amit a május 30-án megjelent A tudás mint engedetlenség című írásom provokált ki. Manapság - sajnos - ismét ritka jelenség a sajtóban, hogy egy-egy válaszcikken vagy olvasói reagáláson kívül valamely, a szlovákiai magyarság létét elemi szinten érintő kérdésben többen nyilvánítanának - egymásra figyelve - véleményt. Sidó Zoltán (Az engedetlenség mint tudás. Május 31.), Cséplő Ferenc (Egy elfelejtett kezdeményezés. Június 1.) és Fodor Attila (A polgári engedelmesség mint új alternatíva. Június 7.) válaszcikkei után remélem: a vita még folytatódik. Van rá egy tel jes nyarunk. A három vélemény közül én Cséplő Ferencét tartom a legfontosabbnak, hiszen konstruktív módon vetette fel a magyar iskolák szülői munkaközösségeinek újbóli, az 1969-es szerveződés ma is érvényes céljaira alapozott, de léthelyzetünk új sajátosságait figyelembe vevő társadalmi szervezeti tonnában, jogi személyként történő társulásának lehetőségeit. Ha létezne ilyen országos jellegű szlovákiai magyar szülői munkaközösség, aligha kerülne sor olyan közvetett vádaskodásokra, mint amilyeneket Sidó Zoltán és Fodor Attila engedett meg magának, mivel a tárgyalások során szembesülnének ezekkel a fenntartásokkal. Természetesen tudom, hogy fenntartásom, véleményem az alternatív iskolák bevezetése elleni tiltakozás módjáról és annak szervezési gyakorlatáról nem egyedi. Csak hát manapság igencsak kockázatos magyarként ugyanannak a közös, ezért aligha vitatható célnak (a magyar iskolák megvédése) a szolgálatában más véleményt hangoztatni az, eredmény elérésének módszertanáról. Igencsak határozott nemzeti identitástudat, megalapozott gondolkodásmód, lelkiismereti és erkölcsi magatartás és az egyéni szabadság következményeinek vállalása kell á máskéntgondolkodáshoz. Különben az ember nem tudja elviselni mindazokat a ferdítéseket, csúsztatásokat, amelyeket Sidó Zoltán sokkal kisebb mértékben, viszont Fodor Attila igencsak bőkezűen vetett be ellenem. Ezekre nem térek ki. Sidó Zoltán cikkének címe és befejező érvelése megtévesztő, mert az engedetlenség önmagában soha nem emelkedhet tudássá, míg a tudás igenis örök engedetlenségnek tekintetett a történelem zsarnokainak szemében. Ezért is maradok mindhalálig tudáspárti, és csak ennyiben pártoskodő. Sajnálom, hogy a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, de Fodor Attila, a szervezet titkára sem akarta felfedezni az. engedetlenségi mozgalom szervezésében meglévő ellentmondásokat: 1. Egyetértünk abban, hogy a komáromi tiltakozó nagygyűlésre hivatkozni kell. A pedagógusok részéről mindenképpen, mert valamennyien kiálltunk a magyar pedagógusok és a magyar iskolák mellett, az alternatív kétnyelvű oktatás ellen. Csak hát elmulasztottuk - s ebben közös a felelősségünk - a szülők szervezetének jogi személyként, tehát a pedagógusszövetség társszervezeteként történő megalapítását, bejegyzési procedúrájának elindítását. Márpedig a pedagógusszövetség kezdeményezte engedetlenségi mozgalom a szülők érdekvédelme nélkül eleve kudarcra van ítélve. Ráadásul senki nem vette figyelembe, hogy a legodaadóbb szívű magyar anyának és apának is van - ha még van? - munkahelye, ahová az engedetlenség idején is be kell mennie. 2. Fodor Attila ismeretlenül is megvádolja - hogy az alternatív kétnyelvű oktatást akarják - azokat a magyar szülőket, akik éppen a szociális kényszerek hatására az állampolgári engedetlenség ideje alatt is kénytelenek lesznek a következetesen választott magyar iskolába küldeni gyerekeiket. A pedagógusok helyett is a szülőket vádolja, hogy a rendszerváltás előtti húsz évben állítólag nem álltak ki iskoláik, anyanyelvük védelmében, s kivételként emleget „néhány, a meghurcoltatást is vállaló egyén"-t. Legyen szíves, kérdezze meg Duray Miklóst, az általa vezetett jogvédő bizottság tagjait, a művelődési táborozások tiltakozó résztvevőit, a Harminchármakat meg a tiltakozásuk miatt egzisztenciális veszélybe került pedagógusokat, volt-e foganatja kiállásaiknak a szülők körében. Jómagam a Harminchármak egyikeként és szám szerint nem tudom, hány művelődési táborozás tiltakozásának aláírójaként (ma is nyíltan vezeklő ) páltállami újságíróként tettem, amit tudtam. Jó lenne, ha Fodor Attila nem feltételezések alapján vádaskodna. Ugyanakkor igaza van, ha követeli: az állampolgári engedetlenségi mozgalom helyett adjak jobb javaslatot. Nem tudok, és nem is akarok adni, mert bizakodom, hogy a remélhetőleg még folytatódó vitában szülők, pedagógusok, politikusok és jogászok a Cséplő Ferencéhez hasonló javaslatokkal állnak majd elő. (Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a tiltakozással egyetértő, de majdan érthető okokból a gyereküket otthon nem marasztaló szülők gondján éppen a pedagógusszövetség iskolai szervezeteinek tagjai tudnának majd segíteni. Ha, a jelekből ítélve ismét kozmikus méreteket öltő egzisztenciális félelmük nem gátolja meg őket a tanítás szándékának színlelése helyett sportnapok, szellemi vetélkedők és kirándulások szervezésében.) Talán nem alaptalan az. óhajom, ha a Fodor Attila írásában a közös gondolkodás pótlékaként egy megfoghatatlan egység nevében ismét felbukkanó vádak (a hatalommal azonos következtetések; a véleménykülönbség máris romlott magyarság; a magyar iskolák szakmai színvonala nem politikai kérdés, viszont a magyar iskolák megvédése csak politikai kérdés) helyett a figyelmes párbeszédet várom.. DUSZA ISTVÁN Rohamfesztivál Szép csendben zajlott az elmúlt hét végén a gyermek- és ifjúsági kórusok fesztiválja, a IX. Csengő Énekszó Érsekújvárott. Ha le szabad írni egy fesztiválról, ahol 900 dalos ajkáról szállt az ének, hogy csendben zajlott... Az viszont igaz, hogy a megszokottnál visszafogottabb volt az előzetes hírverés. Nagy beharangozások, falragaszok nélkül készültünk a fesztiválra. Készültek ugyan a dalosok, csiszolták a műveket a karnagyok, megtették az előkészületeket az újvári szervezők, ám a rendezvény dátuma előtt 8-10 nappal a Csemadokban még arra is fel voltunk készülve, hogy küldeni kell a táviratot: sajnáljuk, a fesztivál elmarad. Mint annyi minden, ez is megoldódott valahogy. Összefogással, vállalással megvalósult a seregszemle. Időtartamában jócskán megkurtítva, de volt. Csak a keletről érkezett kórusok töltötték Újvárban az éjszakát, a többiek vállalták azt, hogy korán kelnek, az érkezés után próbálnak, szerepelnek, meghallgatják az értékelést, fellépnek a közös kórusban, és indulnak haza. Tisztelet azoknak, akik mindezt vállalták. Elismerés a kórusvezetőknek, akik jól tudták, hogy az ilyen rohamfesztivál szervezésével a minőség, a színvonal csorbul. Maguk döntötték el, hogy a folytonosság a lényeges, a láncnak nem szabad megszakadni. Köszönet illeti a szereplőket, a felkészítőket, a kórusokat fenntartó iskolákat, az érsekújvári önkormányzatot és művelődési otthont, az újvári iskolákat, a vállalkozókat, a kis dalosokról gondoskodó szülőket, a Csemadok szervezet lelkes vezetőségi tagjait. Mert nélkülük nem lett volna fesztivál. Szakmai szempontból biztosan értékelik majd a hozzáértők a seregszemlét. Én annyit tehetek, hogy a zsűri - Hartyány Judit, Gráf Zsuzsa, Józsa Mónika - véleményét tükröző eredménylistát mellékelem. És elmondom, hogy a fesztiválon két vendégkórus - az érsekújvári Lastovička és a zselizi Voces Selysienses - is szerepelt. Görföl Jenő A IX. CSENGŐ ÉNEKSZÓ gyermek- és ifjúsági kórusfesztivál - eredmények II. kategória kórusai: Bronzkoszorús minősítés: Nyárasdi Alapiskola gyermekkara (vez.: Juhos Julianna); a felsőszeli Csalogány gyermekkar (vez.: Mészáros Magdolna); a dunaszerdahelyi Madrigalesk kórus (vez.: Pálmai Márta); a komáromi Eötvös U. Alapiskola Nagyok Kórusa (vez.: Siposs Jenő). Ezüstkoszorús minősítés: Lévai Alapiskola Gyermekkara (vez.: Szalai Pál); a komáromi Beke U. Alapiskola és a VMK gyermekkara (vez.: Stirber Lajos); a galántai Alapiskola Gyermekkara (vez.: Balogh Csaba). Aranykoszorús minősítés: nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola gyermekkara (vez.: Orsovics Yvette), a zselizi Franz Schubert Gyermekkar (vez.: Horváth Géza). Aranykoszorús minősítés a zsűri dicséretével: kassai Csengettyű kórus (vez.: Homolya Éva). • I. kategória Ezüstkoszorús minősítés: komáromi Eötvös U. Alapiskola Kicsinyek Kórusa (vez.: Szilárd Erika); a komáromi Beke U. Alapiskola Kicsinyek kórusa (vez.: Zsákovics Zsuzsa) Aranykoszorús minősítés a zsűri dicséretével: Nagymegyeri Igricek gyermekkórus (vez.: Varga Éva). III. kategória Ezüstkoszorús minősítés: ipolysági MTNYG Vegyes Kara (vez. Béres Gábor); érsekújvári gimnázium magyar tagozatának leánykara (vez.: Szombath Károly). Aranykoszorús minősítés: kassai MTNYG Leánykara (vez.: Homolya Éva).