Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-07 / 131. szám, szerda

1995. június 7. MŰVELODES ÚJ SZ

Ó 9 I Nem szabad félni Az oktatási minisztériumnak a komáromi nagygyűléssel kapcsolatos állásfoglalása tartalmazza a nemzetiségileg vegyes területek nevelési és oktatási koncepciótervezetét (közöltük az Új Szó május 23-i számában), amely számos kifejezetten diszkriminatív kitétele mellett eldöntött tényként tárgyalja az ún. alternatív oktatás bevezetését. Hogy mennyire komolyan veszi a minisztérium a koncepciótervezetben foglaltakat, bizonyítja, hogy a benne feladatként megjelölt ellenőrzések már javában folynak, a magyar oktatási nyelvű iskolákban megjelentek az inspekciós központ munkatársai, hogy felülvizsgálják a tankönyveket és a könyvtárak állományát. A tervezet egyik pontja tehát már realizálódik, és félő, hogy sor kerül a többi következetes megvalósítására is. Kivédhető-e az ún. alternatív oktatás bevezetése, rendelkeznek-e politikai pártjaink olyan eszközökkel, amelyekkel elhárítható az iskoláink fölött függő Damoklesz kardja? Ezt kérdeztük Bugár Bélától, Duray Miklóstól és A. Nagy Lászlótól. Bugár Béla, MKDM: A tervezett intézkedések kifejezetten diszkriminatív jellegűek, s ha már egyszer bevezetik, nagyon nehéz lesz védekezni ellenük. Tiltakozhatunk, interpellálhatunk a parlamentben, de sajnos, a jelenlegi kormánykoalícióval szemben a magyar koalíció nagyon nehezen tud hatékony eszközökkel fellépni. Megpróbáljuk elnyerni a szlovák ellenzéki erők támogatását, meggyőzni őket arról, hogy noha számukra úgy tűnhet, csakis a kisebbségeket érintő kérdésről van szó, jóval nagyobb a tét; a diszkrimináció, irányuljon bárki ellen, mindig alapjaiban támadja a demokráciát. Nagy reményeket ehhez sem fűzünk, mivel a szlovák pártok rendkívül óvatosak, attól tartanak, hogy bármilyen felénk tett gesztust a Mečiarkormány ellenük fordítana. Ami a külföldi nemzetközi fórumokat illeti, azok esetleg tehetnek olyan lépéseket, amelyekkel gátolni tudnák a tervezett intézkedéseket, de általában csak akkor veszik komolyan a dolgot, ha már késő van, ha mondjuk már kijön a rendelet. Ha folyton hozzájuk fordulunk, leveleket írunk, ránk sütik az örökös kverulánsok bélyegét, ha későn reagálunk, az is rossz. Időzíteni kell tudni a levelet, de még akkor sem biztos, hogy eléri a kívánt hatást. így hát valószínűleg a polgári engedetlenséghez kell majd folyamodnunk, mert ha ebben a kérdésben meghátrálunk, nem lesz többé hova lépnünk. A legfontosabb, hogy meglegyen az összhang a pedagógusok, a szülők és a pártok között. Ha ez a három működik, ellen tudunk állni. Duray Miklós, Együttélés: Az oktatási minisztérium működésébe parlamenti képviselőkként nem tudunk beleszólni. E ž csak akkor lehetséges, ha a minisztérium megsérti a törvényt. Márpedig egyre ritkábban kerül sor törvénysértésre, mert olyan törvénymódosítások születnek, amelyek ugyan ellentmondanak a demokrácia elveinek, de támpontot nyújtanak az érdekeinkkel ellentétes intézkedésekhez. Sajnos, a tervbe vett intézkedések kivédésére nagyon kevés politikai eszközünk, lehetőségünk van a parlamenten vagy a pártközi kapcsolatokon keresztül. Ha a kormány elnöke nem hajlandó találkozni a magyar koalícióval, ha a magyar parlamenti képviselők zárt ajtókra találnak a miniszteri irodákban, s ha az ellenzéki pártoknak is többé-kevésbé megfelel az, amit a magyar iskolák ellen terveznek, feltehető a kérdés: milyen eszközünk marad még? Kapcsolatba léptünk az Európa Tanács azon szakembereivel, akiknek közvetlen csatornáik vannak az ET intézkedési szerveihez. Sajnos, azt mondták, addig, amíg a tervezet nem válik jogszabállyá, nemigen tudnak lépni. Viszont ha már azzá válik, kétlem, hogy meg tudnák változtatni. Az EBESZ kisebbségvédelmi főbiztosi intézményének kifejezetten a konfliktusmegelőzés a feladata. Itt azonban a konfliktusgerjesztést kellene megelőzni, de erre, úgy látszik, egyetlen nemzetközi szervezet sem mutat hajlandóságot. Sajnos, az ilyen lépések ellen a szlovák-magyar alapszerződés sem nyújt védelmet sőt bizonyos mértékben felgyorsította ezt a negatív folyamatot. Az alapszerződésnek ugyanis vannak olyan elemei, amelyek a mi szempontunkból egyértelműen pozitívan használhatók fel, tehát felgyorsult az a folyamat, amely ezeket ellensúlyozni kívánja. Ennek kivédésére nincsenek politikai eszközök. E tekintetben még rosszabb a helyzet, mint a kommunista időszakban. A kommunista rendszernek nem volt meg a megfelelő legitimitása, tehát sebezhetőbb volt, s ezért nem merte vállalni a nyílt konfliktusokat. Ezért sikerült 1978 és 1984 között több ízben megakadályozni a mostanihoz hasonló szándékokat. A jelenlegi hatalom a demokratikus játékszabályok szerint teljesen legitim, tehát nincs mitől tartania. Tudja, ha keményen lép fel a magyarokkal szemben, méginkább növeli a legitimitását, mert ezt úgy tudja eladni a szlovák választópolgárnak, mint a szlovák érdekek védelmét. Ördögi kör ez. Demokratikus viszonyok vannak, legalábbis ami a politikai struktúrát illeti, de a célkitűzések antidemokratikusak. Viszont az antidemokratikus törekvések legitimitást nyernek a demokratikus választásokkal. így a hatalom bármit megengedhet magának, és még az ellenzékkel sem kerül összeütközésbe, mert ami a magyarokat illeti, ebben a kérdésben az ellenzék és a kormányzat szándékai találkoznak. Hisz a Demokratikus Unió a Liberális Internacionáléban azért támadta meg a szlovák-magyar alapszerződés támogatására megfogalmazott határozati javaslatot, mert az alapszerződés olyan elemeket tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a magyar kisebbség jogi erősödését. Ismét felteszem hát a kérdést: milyen eszközök vannak még a kezünkben? A magyar kormány ebben a kérdésben nem tud lépni, úgy érzi, nincsenek megfelelő eszközei. Kérdés, hogy ez a meggyőződése indokolt-e; mindenesetre ez a helyzet. Persze ki lehet adni petíciókat, lehet nagygyűléseket összehívni, kérdés csupán, célt lehet-e érni ezekkel az eszközökkel. Hisz mit mondott Mečiar kormányfő a komáromi nagygyűlés után? „Majd ha 600 ezren jönnek össze." Beleborzongok, ha arra gondolok, mi lenne, ha 600 ezer magyar valóban megmozdulna.. így hát aligha marad más eszközünk az oktatási minisztérium tervezett lépéseinek kivédésére, mint a polgári engedetlenség. A. Nagy László, MPP: Az oktatási minisztérium tervezete felháborító, de nem meglepő. Ez várható volt, sőt még ennél rosszabb dolgok is várhatók, amit nem ijesztgetésként mondok. Minden erőnket latba vetjük, hogy a tervezet ne váljon valóra. Brünnben, a Liberális Internacionálé végrehajtó bizottságának ülésén szóltunk az iskoláinkat fenyegető veszélyről, s az általunk beterjesztett határozati javaslatban is szerepelt ez a kérdés. Nemrég Svájcban több nyugati párttal tárgyalva ismertettük problémáinkat, és azok támogatásukról biztosítottak bennünket. Mindazok, akikkel beszéltünk, . meglepően tájékozottak voltak, látszott, figyelemmel követik a Szlovákiában zajló eseményeket. Amikor 1993-ban a szlovákiai magyar pártok memorandumot küldtek az Európa Tanácsnak, és kilenc pontban összegezték az orvoslásra váró problémákat, sokan nem hittek az akció sikerében. Mégis, amikor sor került Szlovákia felvételére az Európa Tanácsba, a kilenc pont közül négy bekerült az ajánlások közé. Tehát nem szabad, hogy kishitűek legyünk. Persze a látványos eredmények nem születnek könnyen és gyorsan. Folyamatos munkára van szükség, rengeteg aprö lépésre. Ezek előbb-utóbb célhoz vezetnek, ez meggyőződésem. Mint ahogy az is, hogy a parlamenti képviselők munkája, a külföld támogatása, a szülők és pedagógusok egységes kiállása hatékony védelmet jelenthet a tervezett intézkedésekkel szemben. Iskoláink védelmében a legvégsőkig el kell mennünk. A „legvégső" alatt a polgári engedetlenséget értem, a passzív ellenállás bevetését. De ehhez az kell, hogy higgyünk az igazunkban és abban, hogy bennünket nem tudnak legyőzni. És amit a legfontosabbnak tartok - nem szabad félni. Gondoljunk csak vissza a hetvenes és nyolcvanas évekre, amikor ugyanilyen veszély fenyegette a magyar iskolákat, és amikor sokkal rosszabb volt a helyzet, hisz akár börtönbüntetéstől is tarthatott az, aki szembeszállt a hatalommal. Mégis, ilyen körülmények között is ki mertünk állni, és meg tudtuk védeni iskoláinkat. Erre van szükség most is. -vkPROBAFELVETELIN A BUDAPESTI EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEMEN Jövőre jobban sikerül A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem áprilisi főiskolai felkészítő tanfolyamán három füleki gimnazista is részt vett. Két tanuló matematikából, egy pedig magyar nyelv és irodalomból mérte fel tudásszintjét. Céljuk az volt, hogy a felkészítő tanfolyam során észlelt hiányosságaikat az elkövetkező hetekben, hónapokban még pótolni tudják. A matematikusokkal, Molnár Zsolttal és Mede Gyulával beszélgettünk. Molnár Zsolt: A III. B osztályba járunk, Gyulával padtársak vagyunk. Mindketten szeretjük a természettudományi tantárgyakat. Édesanyám közvetlenül a^ felkészítő tanfolyam előtt valahonnét tudomást szerzett róla, és megkérdezte, nem lenne-e kedvem élni a lehetőséggel. Mivel egyedül nem volt kedvem, megkértem Gyulát, tartson velem. Elmentünk. Mede Gyula: Nem tudom, rajtunk kívül voltake külföldiek, én csak magyarországi középiskolásokkal találkoztam. A felkészítő tanfolyamon többnyire negyedikesek vettek részt, ami érthető is, hiszen a középiskolák 1-4. évfolyamának anyagából oldottunk meg példákat. Hogy mi harmadikosok vagyunk, az megmutatkozott a teljesítményünkön; azokban az anyagrészekben, amelyeket még nem vettünk át, nagyon gyengék voltunk, a többi anyagrésznél lépést tudtunk tartani a magyarországiakkal. Molnár Zsolt: Reggel nyolc órakor kezdődött a tanítás, tízig példákat oldottunk meg. Azután előadásokat hallgattunk, amelyek átfogó képet adtak a középiskolák teljes matematikai anyagáról. Délután ismét példákat oldottunk meg, házi feladatra is kaptunk néhányat. Öt nap alatt átvettük az összes definíciót, képleteket, , azokat is, amelyeket mi még nem tanultunk. Szombaton aki akart, próbafelvételit írt. Nekem közepesen sikerült. Ha lehetőségem lesz rá, jövőre ismét elmegyek, akkor biztosan Mede Gyula jobban sikerül. Bár azt mondták, hogy az elért pontok alapján akár felvételt is nyerhettem volna az egyetemre. Mede Gyula: Én már nem vártam meg a próbafelvételit, de jövőre természetesen szeretnék ismét részt venni a felkészítő tanfolyamon. Rengeteget tanultam, s most már tudom, melyik anyagrészben vagyok gyengébb a főiskolára készülő magyarországi diákoktól. Még nem döntöttem el, melyik egyetemen vagy főiskolán folytatom tovább tanulmányaimat, de az sem kizárt, hogy nem az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. FARKAS OTTÓ Molnár Zsolt A szerző felvételei A polgári engedelmesség mint új alternatíva? Gondolatok Dusza Istvánnak az ÚJ Szóban május 30-án megjelent írása kapcsán egy szülőtől, pedagógustól, az engedetlenségi akármi egyik szervezőjétől Nem kételkedem abban, hogy Dusza István gondolatait és tollát a jószándék, a kiútkeresés, megmaradásunk esélyének szolgálata vezérelte. Mégis úgy érzem, jelzett cikke rosszul időzített, hacsak nem kerekedik hatására egy iskolamentést segítő nyilvános vita. Az írás megállapításai vitathatók, a gondolatok mögött valakivel (vagy valakikkel) szembeni sértődöttség, vádaskodás is érezhető: „...megint a szülő és a gyerek viszi majd el a balhét", írja. Megint? Hányszor emelte fel nyiltan a szavát a szlovákiai magyar közösség (nem néhány, a meghurcoltatást is vállaló egyén) iskolái, anyanyelve megmentése érdekében az elmúlt húsz évben? Ki tiltakozzon, ki védje meg az iskolát, ha nem a szülő? Hiszen - jobb helyeken érezhetően is - övé az iskola, ő a megrendelő. A tanévkezdéskor legfeljebb 2-3 napig tartható engedetlenséget a későbbi túlterheltségre hivatkozva, az influenzajárvány okozta kiesés következményeivel összehasonlítva elvetni: megtévesztés! A „kötelező lesz nem engedni iskolába a gyerekemet" állításhoz annyit, hogy nem lesz, nem lehet kötelező. Ha egy iskolában, egy helyi közösségben sokan lesznek olyanok, akik elvetik a tiltakozást, ott - tetszik vagy nem tetszik - igény van a kétnyelvű oktatásra, ezt el kell fogadni. Mint ahogy azt is, hogy a többiek viszont magyar iskolát akarnak, amihez állampolgári és emberi joguk van. A legnagyobb gondom „az engedetlenségi mozgalom, amit majd a szülőkkel hajtatnak végre, igencsak ki van találva" megfogalmazással van. Kik hajtatják végre? Kinek van önkényes hatalma a dunaszerdahelyi, rimaszombati, rozsnyói stb. iskola tanulóinak szülei, emberek ezrei felett? A pedagógusszövetség vagy a magyar pártok manipulálják őket? A hatalommal azonos következtetésre jutott Dusza István is? A saját nevemben kijelenthetem, adott esetben tanévkezdéskor nem azért maradok otthon a gyerekemmel, mert manipuláltak, hanem mert nem akarom, hogy félnyelvűvé, gyökértelenné neveljék. Egyébként nincs igencsak kitalálva. Egy elkeseredett állapotot tükröz, amelyben az SZMPSZ legfelsőbb testületének 46 tagja úgy látja - s ebben megerősítették a Csemadok és a pártok képviselői, valamint az április 22-i nagygyűlés is -, hogy nincs más út, nincs más megoldás iskoláink megvédésére. A „boldog idilli polgári engedetlenség" megjelölés méltatlan mindazokkal szemben, akik a szervezőmunkát, a következményeket, az esetleges meghurcoltatást is vállalva teszik dolgukat ez ügyben. Lélektanilag igen hatásos képet fest a cikkíró: az egyik oldalon az engedetlenséget, a „balhét" felvállaló szülő, a másikon a szertárban békésen rakosgató pedagógus. Tipikus magyar vonás: minek az egység, jobb a kétség. Érdekes, a sajtót veszélyeztető adóemelés hírére (egyszeri vészhírre, nem pedig a sokadik és részletesen kiagyalt koncepcióra) üres címoldallal jelentek meg az újságok. „Igencsak ki volt találva", s mi, olvasók megértéssel fogadtuk, és nem számolgattuk, aznap hány fillérrel kellett volna olcsóbban árulni a lapot. Külön kell szólni a címben is javasolt megoldásról (A tudás mint engedetlenség), melynek lényegét az alábbi idézet fejezi ki: „holmi engedetlenségi kampányok helyett a magyar iskolák színvonalát kellene emelni. ... a pedagógusoknak a tanításra kéne nagyobb gondot fordítani". A színvonal emelésének igényével teljes mértékben egyetértek - de jó lenne (közösségünknek), ha ebben is sokkal kritikusabbak és konkrétabbak (akár név szerint is kiemelve a jó és a rossz példákat) lennének a szülők és az újságírók. Csakhogy jelen esetben az engedetlenség kontra színvonalemelés párosítás sántít. Úgy godolom, világossá vált: a hatalom nem a magyar iskolák színvonalának emelésére, néma magyar gyerekek jobb érvényesülésének segítésére törekszik, hanem a szlovákiai magyarság - lehetőleg minél gyorsabb - asszimilálására. Ez politikai kérdés. A színvonal emelése pedig szakmai. Szakmai lépéssel pedig nem lehet (legalábbis eredményesen) a politikai lépésre válaszolni. Dusza István is nagyon jól tudja, hogy éppen azokban az iskolákban kutatnak a komisszárok a magyarországi könyvek után, ahol újítottak, korszerű programot, jobb módszert vezettek be. A „rozsnyói ürügyet" kihasználva egyik legjobb igazgatónkat, a pedagógusszövetség területi elnökét váltották le, s hamarosan továbbiak következnek. Ne legyenek illúzióink - éppen azokat fogják meneszteni, akik az elmúlt négy évben színvonalasan dolgoztak. Engedékenységgel, polgári engedelmeséggel megtarthatók iskoláink? Megfélemlített pedagógusokkal, megosztott tantestületekben, szétvert iskolarendszerben emelhetjük-e az oktatás színvonalát? Dusza Istvánnak nem tetszik ez az engedetlenségi akármi. Nekem sem. Amennyiben van használható javaslata arra az esetre, mit tegyünk majd, ha egy, a nyári szünidő alatt kiadott rendelet alapján szeptember 4én megjelennek iskoláinkban a történelmet, földrajzot, polgári nevelést, stb „alternatívul" tanítani alkalmas kollégák, esetleg az új, „küldetéssel" felvértezett igazgatók, ossza meg velünk. Biztosíthatom, a pedagógusszövetség országos választmánya 48 órán belül összehívható, s örömmel vetnénk el a polgári engedetlenséget De addig - bármennyire megosztóan is hatott cikke - folytassuk csak az akcióbizottságok szervezését. Már ez a folyamat is több tanulsággal, tapasztalattal szolgál, legalább a közösségek felmérik, hányadán is állnak (emberekkel, erővel, kitartással). Jól jön majd a békeidőkben, amikor az iskolában újra (?) a szakma és a színvonal lesz a szent. FODOR ATOLft