Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-27 / 148. szám, kedd

1995. június 30. VELEMENY ÚJ SZÓ 5 I Demoki likas agyrém Vannak pszichiáterek, akik előszeretettel elemzik nagy művészek életművét, természetesen saját szakmájuk szemszögéből. Érdekes lenne, ha ezek a szakemberek a művészet berkeiből időnként más területre is átruccannának, például a, törvényhozáséra. Dosztojevszkij, van Gogh, Blake vagy Csontváry nagyságából ugyanis mit sem von le az a tény, hogy a valóság és vízió határmezsgyéjén egyensúlyozó, zaklatott lelkivilágukról az elmegyógyásznak is lehet mondanivalója. Az ő emberi és művészi eredetiségüket műveik igazolják, amelyekkel az egész emberiséget gazdagították. De mi igazolja egy embertelen törvény alkotóját? Melyek azok a pszichés rugók, amelyek ilyen törvény megalkotására késztetnek embereket? A zsenik esetei nem általánosíthatók, ám a semmiféle zseniális képességgel nem rendelkező, az átlagtól - látszólag! - semmiben sem különböző, de egész közösségeket demoralizálni képes törvénygyárosok esetei talán igen. Hasznos és tanulságos lehetne egy pszichiáter tollából olyan tanulmány, amely a pszichés deviancia előfordulását és hatását elemezné a törvényhozásban. Tanulmányozni való akadna bőven, Caligula korától Hitleréig, sőt napjainkig. Akár nálunk, Szlovákiában is. Elég átfutni az államnyelvről készülő törvény szövegét, amely az élet minden területén a szlovák hyelv használatát teszi kötelezővé, de , amelyről kiagyalói unos-untig azt hangoztatják, hogy nem érinti a kisebbségek nyelvhasználatát. Ez körülbelül olyan logikát tükröz, mint az a törvény, amely kimondaná, hogy egy országban csak a szőkék táplálkozhatnak. Tételesen ugyan sehol sem szerepelne, hogy a barnák, vörösek, feketék, kopaszok és őszhajúak táplálkozása tilos, de ettől még ezek bízvást éhen halhatnának. A törvénytervezet kiagyalóinak pszichés ferdültségéről mi sem árulkodik jobban, mint az a passzus, amely az egészségügyi intézményekben tiltja az államnyelven kívül más nyelv használatát. Szenvedő, beteg embereket - köztük kisgyerekeket, öregeket - legkiszolgáltatottabb helyzetükben nyelvtörvénnyel regulázni aligha nevezhető másnak, mint perverzitásnak. Ha a törvénytervezet kidolgozói következetesek akarnak lenni, az orvosok hippokratészi esküjét is módosítaniuk kell, abban ugyanis nyelvhasználatról nem esik szó. így majd Szlovákia lesz az első ország, ahol az eskü szövegéhez speciális klauzula járul: „ígérem, hogy hivatásom gyakorlása közben más nyelven, mint az államnyelven nem szólok betegeimhez, és nem engedem, hogy azok más nyelven szóljanak hozzám." Meglehet, nemsokára azt is megérjük, hogy az orvostudományi egyetemek magyar nemzetiségű fiatalokat nem vesznek fel, mivel esetükben fennáll a gyanú, hogy magyarul szólhatnának magyar pácienseikhez. A kórtermekben, szülőszobákban szlovák nyelvű feliratok hirdethetnék: „Fájdalomérzet vagy vajúdás közben magyarul jajongani, sikítozni, fohászkodni, haldoklóknak magyar nyelven agonizálni szigorúan tilos!" Az államnyelvről szóló törvénynek renitens módon fittyet hányó haldoklók mellé be lehetne ültetni a nyelvrendőrség embereit, hogy rögtön beinkasszálhassák tőlük a törvényszegésért járó pénzbüntetést, még mielőtt átköltöznének a túlvilágra. A világhírű pőstyéni termálfürdőt ezentúl nem látogathatnák szolvens külföldiek, hacsak előzőleg nem vizsgáznának sikerrel szlovák nyelvből. Agyrém? Az. De lehet, hogy nemsokára demokratikus agyrémmé válik. A szlovák parlament néhány képviselője szerint ugyanis minden demokratikus, amit a parlamenti többség megszavaz. VOJTEK KATALIN MEGALAKULT A KATEDRA TARSASAG Leváltott szakértelem A múlt szombaton Dunaszerdahelyen tartotta alakuló ülését a Katedra Társaság. Ebben mindazok a szervezetek, egyletek, mozgalmak, szövetségek, iskolák képviseltetik magukat, amelyek jellegüknél fogva közel állnak a szlovákiai magyarok oktatási rendszeréhez, s amelyek véleménye segíthet oktatásügyünk gondjainak megoldásában. A Katedra Társaság szakmai szerv: véleményével, tanácsaival segíti a Lilium Aurum Kft. által szeptembertől pedagóguslapként megjelentetett Katedra c. folyóiratot, továbbá szakmai álláspontjaival segíteni kívánja iskoláink nevelési problémáinak megoldását, tudatában annak, hogy iskoláink színvonalasabbá tétele a legfontosabb feltétele versenyképességünknek. A társaság az alábbi állásfoglalást fogadta el: SZÁLKA ÉS MMK A még hatalmon levő szlovák kormány iskolaügyi vezetése úgy elöntött, hogy a délszlovákiai járások tanügyi igazgatóinak leváltását követően leváltja a magyar is

: kólák négy kiváló igazgatóját. Mindenki, aki a mostani iskolaügyi vezetéstől eltérően foglalkozik a magyar iskolák szakmai problémáival, jól tudja, hogy kiemelkedő szakemberekről van szó, akik oktatóként is, igazgatóként is a legtekintélyesebbek közé tartoztak a tanulók, a szülők és a kollégák körében. Meggyőződésünk, hogy indoklás nélküli és antidemokratikus leváltásuk nem éri el célját. Sem politikailag, sem szakmailag. Politikailag azért nem, mert erősebb összefogásra ösztönzi a magyar pedagógustársadalmat, amely kiáll védelmükben. Szakmailag pedig azért nem, mert az ilyen lépések több és jobb munkára ösztönöznek minden önérzetes magyar pedagógust. Tisztelt kollégák, a Katedra Társaság arra kéri önöket, hozzák tudomására minden magyar szülőnek és minden magyar gyermeknek, hogy ettől a pillanattól kezdve többszörös erővel és energiával dolgozunk. Iskoláink színvonala minden ellenkező szándék ellenére javulni fog. Gyermekeinkből szakmailag felkészült, nemzeti hagyományainkat megőrző demokratákat nevelünk. VÁLASZ OLVASÓINKNAK Védett korban K. J.: A munkahelyemen létszámcsökkentést akarnak végrehajtani. Elbocsájthatnak-e engem annak ellenére is, hogy csak két évem van hátra a nyugdíjig? Tudomásom szerint a nyugdíjkorhatár betöltése előtt mindenütt létezik egy bizonyos védett kor, amikor nem lehet felmondani a munkaviszonyt. Ugyanígy létezik valamiféle korkedvezményes nyugdíj is. Mire számíthatok én ebben az esetben? A hazai törvények értelmében olyan valami, hogy „védett kor", egyáltalán nem létezik. A hatályos törvények, vagyis főként a Munka Törvénykönyve egyáltalán nem korlátozza a munkáltatókat abban, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése előtt álló alkalmazottakat ilyen-olyan, mondvacsinált ürügyek alapján, törvényesnek tűnő felmondásokkal elbocsássa. A jelenleg érvényes joggyakorlat nem igen teszi lehetővé, hogy valaki a saját elbocsájtásával kapcsolatban azzal forduljon a bírósághoz, azzal támadja meg a felmondás érvényességét, hogy inkább annak a kollégájának kellett volna felmondást kapnia, aki éveken át kevesebbet dolgozott, kimutathatóan kevesebbet teljesített mint ő. Egy bizonyos és nagyon korlátozott értelemben azért mégiscsak érvényesül a „védett kor" fogalma. Arról van szó, hogy ha a munkavállaló, illetve az alkalmazott a Munka Törvénykönyve 46. §-a első bekezdésének a/, b/ vagy c/ pontja alapján kap felmondást (vagyis a munkahelye felszámolása vagy áthelyezése, a munkahelye megszüntetése, létszámcsökJíentés vagy más szervezeti intézkedések miatt), akkor jogosult lehet az öregségi nyugdíj rendkívüli folyósítására (lásd a CSSZSZK kormányának 1988. évi 188. számú rendeletét). Az említett kormányrendelet szerint az öregségi nyugdíj rendkívüli folyósításra jogosult az, akinek a munkaviszonya a Munka Törvénykönyve 46. §-a első bekezdésének a/, b/ vagy c/ pontja alapján szűnt meg (felmondással vagy megállapodással). A második feltétel az, hogy az előbb említett alkalmazott legalább 25 évig volt foglalkoztatva. A harmadik feltétel az, hogy az alkalmazottnak legfeljebb két éve hiányzik a nyugdíjkorhatár betöltéséig, és végül az utolsó, perdöntő feltétel az, hogy az illetékes munkaügyi hivatal igazolja, hogy nem tud önnek megfelelő munkahelyet, állást biztosítani. (fekete) Fenyegetőzés és barátkozás Sok mindent gondolhat az ember magáról, meg azokról, akik naponta duruzsolják a fülébe: szlovákiai magyarként nem jó állampolgára Szlovákiának. Állítólag csak mérhetetlen jogai vannak, de kötelességei nincsenek. Nem kell befizetnie az adóját, a beteg- és szociális biztosítás ráeső lerheit, nem kell a fiának bevonulnia, meg az, cbadól, a házadét se kell lepengetnie a községi hivatalban stb. Annyi sajtóterméket és könyvet adhat ki állampénzen magyarul, amennyit nem szégyell. Az általa megválasztott parlamenti képviselők csak a konfliktusokat keresik, és panaszkodni járnak az Európa Tanácsba meg az USA-ba. A szlovákiai magyarok számára minden rózsaszirmokkal van telehintve. Felvételi nélkül jutnak be az egyetemekre, a főiskolákra. Az államigazgatás különböző szintjein az, ország lakossága nemzetiségi megoszlásának arányát messze meghaladó számban dolgoznak, van öt magyar nemzetiségű miniszter, s Vladimír Mečiar is azért követeli Michal Kováč köztársasági elnök lemondását, mert van egy magyar jelöltje erre a posztra. Minden kulturális tevékenységünket a lehetőségekhez, mérten támogatja a kulturális kormányzat, és a Csemadoknak is elegendő pézt juttat a költségvetésből. Privatizálni is azt privatizálnak a magyarok, amit akarnak. Többek között a vrútkyi vasúti javítóvállalatot, ha már egy szlovák úr nejének nem sikerült. Nem ellem bolondgombát, csupán Vítazoslav Móric marlini illetőségű honatyát, menedzsert és férjet néztem a VTV vasárnap éjszakai tóksójában. Tőle tudom újra, hogy akinek nem tetszik Szlovákia, meg az, hogy itt a szlovák államalkotó nemzet uralkodik, menjen a Duna túlsó partjára. A többiek maradhatnak. Miközben pontosan meghatározta a kormánykoalíció egyik pártjának prominense, hogy 1990 októberében a pozsonyi SNS-tüntetésen kikel is küldött „za Dunaj", s azokat ezúttal is távozásra szólította fel, nem feledkezett meg a halálratámogatott Csemadokró! sem. Ha rajta állna, még ennyit sem adna, de már legkevésbé a magyar iskolák fenntartására. Erre azért oda kellett figyelni, hiszen ezen állítások tükrében érthető meg igazán Móric úr állítása, mely szerint a Szlovák Állam nem volt fasiszta, de még a hitleri Németország sem, hiszen az egyetlen fasiszta állam Olaszországban jött létre. Ugyanígy Jozef Tiso sem volt egy fasiszta állam elnöke, hanem az. első elnöke a szabad és szuverén Szlovákiának. Az is érdem Móric úr szerint, hogy Tiso köztársaságából „csak" hatvanezer zsidót hurcoltak el haláltáborokba, Horthyék pedig hatszázezret küldtek gázkamrákba. Ezért is volt a legnagyobb fasiszta majd neofasiszta Horthy Miklós... és különben is hagyjanak fel a Szlovák Nemzeti Párt lefasisztázásával, mert az egy demokratikusan gondolkodó csoportosulás. A parlamentben meg azon kívül vegye tudomásul mindenki, akit illet: Móric úr nem beszél a parlamentben alpári módon, s csak akkor ragadtatja magát falmellékiségre, ha mások kiprovokálják. De ígéri, ha valaki majd az édesanyját emlegeti, amúgy istenigazából beveri az orrát. Elvégre ő egy önérzetes férfiú, akinek vannak érzelmei és indulatai, ezért nem hagyja a mamáját. Ezek azok a műsorok, amelyekre a magamfajta szlovákiai magyar kétféleképpen reagál. Behúzza a nyakát, és úgy tesz, mintha őt nem érintené a dolog. Máskor meg szép csendesen előveszi a békanyúzóját és megélesíti. Harmadik féle reagálás nincs, hiszen azt már aligha hiszem el Móric úrnak, hogy magyar barátai is vannak. S ha mégis, úgy szalonnasütés közben nem húztak még egyet sem a hátára, amikor a jelenlévők kivételével minden magyart a Duna túlsó partjára küldött? Móric úrnak és az általa sokat emlegetett Slota úrnak idáig terjed a jóindulata. Többre már nincs is szükség, hiszen csupán az a céljuk, hogy megfélemlítsenek és provokáljanak. Á, dehogy! Nem ők gerjesztik a feszültséget, hanem a magyarok, vagy ahogyan első könnyed szellemű nekifutását gyorsan korrigálta Móric úr: a magyar pártok parlamenti képviselői. Eszébe nem jutott volna, hogy őket aligha a Szlovák Nemzeti Párttól elpártolt választók küldték a parlamentbe, hanem a szlovákiai magyarok többsége. Koalícióban. Ezért vagyunk mi „slovenskí mad'ari" hálátlanok és ellenségesek. Ahelyett, hogy megelégednénk iskoláink bazárásával, az alternatív szlovák nyelvű oktatással, kultúránk halálratámogatásával, még magyar képviselőket is küldünk a szlovák parlamentbe. Nem vagyunk mi egy kicsit szemtelenek? DUSZA ISTVÁN AHOGY ÉN LÁTOM Esték a szalmazsákon A hadsereg felépítéséről szóló törvényben, amelyet néhány napja fogadott el a parlament, katonás szófukarsággal ezt közli velünk az egyik paragrafus: A vezényleti nyelv a szlovák. Nem keltett különösebb visszhangot e törvényi rendelkezés. Sem a sajtóban, sem a politikai életben. Néhány újság éppen csak említette, egyetlen lapban találtam róla külön cikket, annak szerzője is fölöttébb szőrmentén taglalta a vonatkozásait. Inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy „aligha vonja bárki is kétségbe az egységes vezényleti nyelv szükségességét". Magam is aligha érdemesítettem volna figyelemre a vezényleti nyelv törvénybe iktatását, ha nem magyarként élnék Szlovákiában, és ha 1990 kora tavasza óta nem szereztem volna tapasztalatokat a szlovák nemzet egy nem elhanyagolható hányadának nyelvi türelmetlenségéről, illetve ha annak idején magam is nem szolgáltam volna tisztként a Csehszlovák Hadseregben, és nem szereztem volna közvetlen tapasztalatokat arról, hogy miként működik a gyakorlatban egy többnemzetiségű ország hadserege. Domažlicében az újoncok bevonulásakor rendszerint „összeverődött" úgy egy századnyi magyar anyanyelvű fiú, és mindig volt közöttük 5-6, akinek gondot okozott a „vezényleti nyelv" megértése. Aztán voltak közöttük, akik dunaszerdahelyi akcentussal beszélték, de beszélték a szlovákot. Többségüknek nem voltak nyelvi nehézségei. A kiképzésben a legkisebb nehézségek sem merültek fel a magyarok jelenléte miatt. Sőt az alapkiképzés néhány hete után a legtöbb századparancsnok szívesebben választott ki magának romlatlan csallóközi fiút gépkocsivezetőnek, vagy leendő rajparancsnoknak a rafináltabb, rámenősebb prágai srácoknál. Az egyetemet végzett magyar nemzetiségű tisztjelöltek sem hoztak szégyent a domažlicei ezredre, és rendre az elsők között voltak, akik már a tényleges szolgálat hónapjaiban tiszti rangot nyertek. A hadseregben töltött évek alatt egyszer sem tapasztaltam, hogy bármelyik magyart hátrányos megkülönböztetés ért volna nemzetisége miatt. Pedig egy pillanatra sem tagadtuk meg az anyanyelvünket. A pihenés óráiban össze-összejöttünk valamelyik szobán, tudtunk egymásról, számon tartottuk egymást. Az ezredparancsnok eleresztette a füle mellett, amikor jelentették neki, hogy néhány tiszttársammal ripityára törtünk egy kávéházat. „Hát igen - mondotta - már megint a magyarok." Az elképzelhető legenyhébb fegyelmi büntetéssel megúsztuk. Őszintén szólva most, a hadseregi „nyelvtörvény" paragrafusát olvasva és a nemzeti nyelvőrök magatartását, hangulatkeltését ismerve, illetve tudva, hogy egy olyan szervezetben mint amilyen a hadsereg, mi minden előfordulhat, ha elszabadulnak a nemtelen indulatok, aggódom a most és a jövőben szolgálatot teljesítő magyar nemzetiségű fiúk egy része miatt. Én nem elsősorban a nemzetibb tisztektől féltem azokat a magyar fiúkat, akiknek államnyelv-tudásában kivetnivalót találhatnak a hadseregi nyelvőrök. Igaz, ha akarják, ők is megkeseríthetik azok életét, akikét meg akarják keseríteni. A földkerekség összes hadseregében az őrmesterek és a káplárok azok, akik egyenruhás közösségben elviselhetetlen viszonyokattudnak teremteni. Hamarjában nem tudnám megmondani, hogy e vonatkozásban mi lenne most a teendő a lehetséges ordasságok megakadályozása érdekében. Talán a magyar nemzetiségű parlamenti képviselőknek kellene megelőző lépéseket tenniük. Talán a szlovák nyelvű sajtóban lenne célszerű ez ügyben kérdéseket feltenni a védelmi minisztérium és a katonai parancsnokok címére. Mindenképpen olyan légkört kell teremteni, hogy az érintett fiatalok tudják, közösségünk nem hagyta őket magukra. A napokban újra elolvastam Jaromír John cseh író Esték a szalmazsákon című novellafüzérét, amelynek minden betűje arról szól, hogy a régi Monarchia kaszárnyáiban miként múlatták idejüket a soknációjú hadsereg szlovák, szerb, osztrák, magyar, ruszin és lengyel nemzetiségű katonái. Akkor is volt vezényleti nyelv, ráadásul a politikusok évekig tartó közjogi vitákat folytattak arról, hogyan lehetne a parancskiadást és -végrehajtást emberszabásúbbá tenni. Szlovákiában ma senki nem vonja kétségbe a vezényleti nyelv szükségességét. Azt viszont minden tisztességes ember elvárja, hogy az „esték a szalmazsákon" emberséges légkörűek legyenek. TÓTH MIHÁLY